Gazdaság
Hiperautomatizáció, 5G, mesterséges intelligencia
Ezekre a tech trendekre érdemes most figyelnie cégvezetőként!
2020 talán minden eddiginél nagyobb kihívások elé állítja a magyar vállalkozásokat a digitalizáció terén, hiszen a technológia soha nem látott ütemben alakítja át a vállalatok működését.
Akár kisvállalkozásról, akár közepes méretű- vagy nagyvállalatról van szó, az aktuális tech trendekkel minden cégvezetőnek érdemes tisztában lennie. Ennek érdekében az itthon nagyvállalati szoftverek fejlesztésével foglalkozó Stylers Group informatikai cégcsoport szakértője egy csokorba gyűjtötte azokat a technológiai megoldásokat, melyek várhatóan meghatározók lesznek a vállalatok digitális transzformációja terén 2020-ban.
Szakértők szerint a digitális transzformáció hatalmas mértékű fejlődést tesz lehetővé a vállalkozások termelékenysége terén: a McKinsey Global Institute előrejelzése szerint 2030-ra a teljes globális GDP mintegy 13 ezer milliárd dollárral nőhet a digitalizáció és automatizáció hatásának köszönhetően. Ehhez képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat elemzése szerint a hazai vállalati szféra a gyakorlatban még igencsak le van maradva a fejlettebb gazdaságokhoz képest a technológiai érettség terén: az EU 2019-es Digitális Gazdaság és Társadalom Indexe (DESI) szerint a tagállamok rangsorában hazánk a sereghajtók között szerepel mindössze a 23. helyezést elérve.
Egy biztos, a vállalati digitalizáció üteme egyre gyorsul, így 2020-ban a magyar cégvezetőknek is számos fontos trendre kell figyelnie, ha nem akarnak versenyhátrányba kerülni.
- Hiperautomatizácó
„Az idei év egyik legfontosabb digitalizációs trendje minden bizonnyal az automatizáció további rohamléptű terjedése lesz. Elsősorban a szoftveres ügyviteli automatizálásra (Robotic Process Automation) kell gondolni, amely leegyszerűsítve azt jelenti, hogy számos irodai adminisztratív folyamat tehető célzott szoftverek segítségével sokkal gyorsabbá, és hatékonyabbá, felszabadítva akár értékes emberi erőforrásokat is”
– hívta fel a figyelmet Nasztanovics Dávid, a Stylers Group Architect-je.
Ilyen megoldásokat már számos magyar vállalkozás is alkalmaz, azonban a mesterséges intelligenciának, a gépi tanulásnak és a természetes nyelvek feldolgozásának (Natural Language Processing) köszönhetően idén belépünk a „hiperautomatizáció” korába, amikor ezek a megoldások minden eddiginél gyorsabbá, és szélesebb körben alkalmazhatóvá válnak.
- Mesterséges Intelligencia (AI)
A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás fejlődése az e-mail marketingtől a pénzügyi szolgáltatásokig számos területen biztosít lehetőséget a cégek számára, hogy növeljék hatékonyságukat, ügyfeleik elégedettségét vagy épp munkavállalóik motivációját. Ezeknek a technológiáknak a fontosságát jól jelzi, hogy a világ legnagyobb techvállalatai, mint az Apple, az Amazon, a Facebook, a Google vagy a Microsoft, az utóbbi évtizedben mind bevásárolták magukat mesterséges intelligenciával vagy gépi tanulással foglalkozó vállalatokba. De igaz ez olyan nem tech világcégekre is mint a McDonald’s, vagy a Nike.
A Gartner kutatócég vállalatvezetők körben végzett nemzetközi felmérése szerint a válaszadók 59%-a jelezte, hogy alkalmaz mesterséges intelligencia megoldást a vállalata, az igennel válaszolók ráadásul jelezték, átlagosan négy ilyen különböző projektet futtatnak párhuzamosan. Ez szintén a Gartner szerint egyébként vállalatonként átlagosan tízre fog emelkedni a közeljövőben.
„A mesterséges intelligencia elterjedése jól látható ez egyesült államokbeli projektjeinken, hiszen például az Oprah Winfrey és Deepak Chopra cége számára fejlesztett webes e-kereskedelmi platformjainkba is építettünk mesterséges intelligencia megoldást, mely személyre szabott ajánlatokat képes kínálni a látogatóknak”
– fűzte hozzá Nasztanovics Dávid.
- A mobil és az 5G előretörése
Főként a fiatalabb generációk számára mára a mobiltelefon vált az elsődlegesen használt technológiai eszközzé, így ehhez a vállalatoknak is alkalmazkodniuk kell, és digitalizációs törekvéseiket ebbe az irányba kell terelniük. Az 5G hálózatok megjelenése és terjedése, illetve az úgynevezett „edge computing” pedig lehetővé teszik, hogy a korábbiaknál még sokkal nagyobb számítási kapacitást és sávszélességet igénylő feladatokat is elvégezhessünk az okostelefonunkkal.
„Hogy érzékeltessem az 5G erejét, és a technológiában rejlő lehetőségeket, vegyük például egy kétórás film letöltését, mely 4G mobilhálózaton 8 percet vesz igénybe, míg 5G-vel mindez 3,6 másodpercbe telik majd”
– tette hozzá a szakértő.
+1. A munkaerő átképzése
A mesterséges intelligencia és az automatizáció előretörésével a korábbiaknál is égetőbb kérdés lesz a meglévő emberi munkaerő tudásának versenyképessé tétele. Nyilvánvalóan fontos a digitális készségek széleskörű elsajátítása, illetve a felkészültség a legfrissebb technológiákból. A vállalatok szemszögéből, mind az átképzés, mind a toborzás terén, mind pedig a munkaerő megtartása szempontjából egyre inkább új megközelítésekre van szükség.
Gazdaság
Megnyílt a Huawei webáruháza Magyarországon
Elindult a HUAWEI hazai online áruháza. Az új webáruház a Huawei teljes hazai termékpalettáját kínálja, okosórákat, audioeszközöket, táblagépeket, okostelefonokat és kiegészítőket, közvetlenül a gyártótól, gyártói garanciával és támogatással.
A Huawei webshop célja, hogy a hazai vásárlók közvetlenül a gyártótól, egy helyen szerezhessék be a legújabb termékeket, miközben teljes körű szolgáltatások teszik kényelmesebbé és biztonságosabbá a vásárlást. A rendeléseket 1-3 munkanapon belül szállítják ki, a vásárlók igénybe vehetik a Huawei Support ügyféltámogatást, és 14 napon belül ingyenesen visszaküldhetik a megvásárolt terméket. Emellett egyes eszközökhöz kiterjesztett gyártói garancia és elvesztésvédelem is társul.
Exkluzív nyitási ajánlatok
A nyitási időszakban, 2025. szeptember 8. és október 31. között a vásárlók számos exkluzív ajánlattal találkozhatnak. Hírlevél-feliratkozás esetén automatikusan egy 20% kedvezményre jogosító kupont kaphatnak a látogatók, emellett a felhasználók részt vehetnek a Huawei nyereményjátékában is, amelyben a szerencsés nyertesek a megadott időszakban számos értékes nyereménnyel gazdagodhatnak, így például:
- multiszenzoros ujjbegyes mérést kínáló WATCH 5,
- vagy a vérnyomásmérő funkcióval ellátott WATCH D2 okosórát
- vagy HUAWEI FreeClip fülhallgatóval,
- vagy további, bármely Huawei termékre beváltható 25%-os kedvezménykuponnal gazdagodhatnak.
A sorsolás során a nyertes vásárlók szimbolikus, 1 forintos áron juthatnak hozzá a fenti Huawei termékekhez.
Mindemellett a promóció részeként a nyitási időszak minden rendelésére ingyenes DHL Express házhozszállítás jár, a viselhető okoseszközökhöz, táblagépekhez és okostelefonokhoz 12 hónapos gyártói garancia, a Huawei audio termékekhez pedig 12 hónapos elvesztésvédelem kapcsolódik.
A Huawei újonnan nyíló hivatalos online áruháza így a gyártó teljes hazai termékportfólióját közvetlenül elérhetővé teszi a fogyasztók számáravalamint olyan kiegészítők (például óraszíjak) és csomagok is kaphatók, amik más kereskedőnél nem. Ilyen csomag. a MatePad 11.5 tablet, amely kizárólag a HUAWEI webáruházában lesz elérhető csomagban billentyűzettel, illetve az M-Pencil tollra is nagyértékű kedvezményt kínál a gyártó.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Mesterséges intelligencia-kutatással növeli a képzési hatékonyságot a Kamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) munkájában a mesterséges intelligencia és ahhoz kapcsolódóan az oktatás is hangsúlyos szerepet kap.
A hatékonyság növelése érdekében a Nagy Elek vezetésével megújuló Kamara kérdőívvel térképezi fel a kis- és középvállalkozások tudását, hozzáállást és tapasztalatait a mesterséges intelligenciáról.
Az oktatás és a digitalizáció kiemelten fontos a vállalkozások működése során, mert a képzettebb, valamint a modern megoldásokat hatékonyan használó munkavállalók nagyobb hozzáadott érték előállítására képesek, illetve magasabb nyereség érhető el ott, ahol modern, innovatív megoldásokat alkalmaznak. A digitális fejlődést a kamara számos programja gyorsítja. Az intézkedések egyszerre kínálnak választ a rövid távú kihívásokra és alapozzák meg a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességét, biztosítva, hogy a hazai vállalkozások tudásra, innovációra és együttműködésre építve aktív alakítói legyenek a jövő gazdaságának, miközben megőrzik hagyományos értékeinket.
A mesterséges intelligencia (MI) gyors fejlődése alapjaiban formálja át a vállalkozások működését és versenyképességét. Az MKIK ebben kiemelt szerepet vállal, hiszen megbízható információt és gyakorlati támogatást nyújt tagjai számára az új technológiák alkalmazásában. Ennek részeként tavasszal elindította a „Digitális Ébresztő!” című szemináriumsorozatot, amely kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára kínál üzleti folyamatokban is hasznosítható megoldásokat Kerek István AI-szakértő irányításával. A program ősszel kibővítve, sorozatként folytatódik azzal a céllal, hogy tízezer vállalkozáshoz jusson el. Ezeken az eseményeken a szakértők akár egy nap alatt is kínálhatnak megoldásokat az egyes vállalkozások digitális kihívásaira.
A kis- és középvállalkozások tudását feltérképező felmérés eredményeinek feldolgozása után még relevánsabb és gyakorlatiasabb oktatást tud majd nyújtani a kkv-knak, amely után a vállalatok folyamatai gyorsabbá, pontosabbá és egyszerűbbé válhatnak az adatalapú döntési folyamatok révén. A kutatást ezen a linken (https://app.cooltool.com/psrv3dpztvn) lehet kitölteni.
Az MKIK a stratégiai együttműködés keretében már javasolta a kormánynak az áfa alanyi adómentességi határ többlépcsős emelését, amely szerint a következő három évben 20, 22, majd 24 millió forintra nőne a határ. A legkisebb vállalkozások érdekében az átalányadózók költséghányadának 40-ről 50 százalékra emelését, valamint a szociális hozzájárulási adó 112,5 százalékos szorzójának eltörlését is javasolt a Kamara, amely újabb konkrét ajánlások részletein dolgozik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Fontos változások a FOXPOST működésében: megkezdődik a Z-BOX-ok integrációja
Ősszel megkezdődik a Packeta Z-BOX automaták integrálása a FOXPOST hálózatába.
Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a FOXPOST hálózatában kétféle automata lesz elérhető. A már ismert érintőképernyős készülékek FOXPOST A-BOX néven működnek tovább, emellett megjelennek a Packeta rendszeréből ismert, gombos kezelőpanelű automaták, FOXPOST Z-BOX néven.
A két automatatípus egy hálózatban, egységes megjelenéssel működik, az eligazodást az automatákon elhelyezett A-BOX és Z-BOX logók segítik. A csomagátvétel mindkét automatánál ugyanúgy működik, de néhány dologban különböznek.
Az A-BOX automaták a FOXPOST-nál megszokott érintőképernyős felülettel működnek, csomagfeladáshoz nem szükséges előzetes regisztráció, a fizetés pedig POS-terminálon történik. A Z-BOX nyomógombos kezelőpanelt használ, csomagfeladáshoz online regisztráció kell, a fizetés pedig fizetési linken keresztül zajlik. A webshopokban külön jelölések mutatják, melyik típus milyen lehetőségeket kínál.
Az első lépésben 18 automata kerül telepítésre. Ezt követően néhány hetes tesztüzem indul, amely során a cég figyeli és értékeli a működési tapasztalatokat. A tesztidőszak után az idén összesen 139 FOXPOST Z-BOX automata kerül kihelyezésre új helyszínekre. A teljes Packeta-hálózat integrálása 2026-ban folytatódik.
A változásokkal együtt megújul az automata-kereső modul és az adatkapcsolati rendszer (widget/JSON). Az új rendszer pontosabb, valós idejű telítettségi adatokat mutat, így a felhasználók könnyebben választhatják ki a legszabadabb automatát.
A FOXPOST pontos, részletes tájékoztatással segíti a felhasználókat, a webshopokat és a webáruházmotor-fejlesztőket az átállásban. Az elérhető információk között szerepelnek az automaták használatát bemutató leírások, a különböző típusok funkcióit összehasonlító anyagok, valamint az integrációhoz szükséges technikai útmutatók is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A jövő képe: a vivo új Mixed Reality headsetet és képalkotási víziót mutatott be
-
Gazdaság2 hét ago
175 év után új fejezet kezdődik a gazdasági kamarák életében
-
Okoseszközök2 hét ago
Iskolakezdés 2025: minden második szülő műszaki cikket vásárol, de sokan tehetetlenek az online veszélyekkel szemben
-
Ipar2 hét ago
Tisztított szennyvizet az iparba: ez kell ahhoz, hogy Magyarország továbbra is víznagyhatalom maradhasson
-
Ipar2 hét ago
A Schneider Electric megoldásával építi a jövő hálózatát az E.ON
-
Okoseszközök2 hét ago
Így lehet olcsóbb az iskolakezdés: új lehetőségek az egészségpénztáraknál
-
Tippek2 hét ago
Becsengetnek – figyeljünk a legkisebbekre az utakon a Hankook tanácsaival!
-
Ipar1 hét ago
Használat alapú rugalmasságot biztosít az MSP-k és a KKV-k számára a Zyxel