Tippek
Acer ConceptD – Alkotóknak tervezve
Az Acer ConceptD termékcsalád egy egészen új világot nyit meg az amatőr és profi tartalomgyártással foglalkozók számára. Kimondottan az ő igényeiknek megfelelő eszközöket alkottak meg, melyekkel többé nem kell kompromisszumot kötni és kötöttségek nélkül, a fantáziájukat szabadjára engedve tudnak tervezni és dolgozni.
Eddig, ha valakinek komoly műveletekhez kellett készüléket választani, jobbára az agresszívabb dizájnnal rendelkező gamer gépekhez vezetett az út, hiszen ott volt adott minden feltétel (teljesítmény, gyorsaság, hűtés, stb.). Most viszont elérhetővé vált ez a prémium anyagokból összeállított, igazán letisztult és elegáns dizájnnal felvértezett ConceptD termékcsalád, ami az esetleges tárgyalásokon is a színtiszta profizmus érzetét kelti, már csak a megjelenésével is.
Ahogyan az lenni szokott, természetesen egy nagyobb skálából lehet választani a különböző készülékek közül (laptopok, PC és monitorok), így mindenki megtalálhatja a saját igényeihez, illetve munkájához szükséges erőművet. Legyen akár influenszer, grafikus, mérnök, építész, operatőr, modellező vagy éppen 3D animátor.
A laptopok túlnyomó többségénél 4K-s kijelző biztosítja a pontosságot a 100% Adobe RGB skálával, melyek a PANTONE által hitelesített színhűséggel rendelkeznek. Az Nvidia Quadro grafikus vezérlő könnyedén segíti a projektek elvégzését, már csak azt kell eldönteni, hogy a 4 GB GDDR5, a 6 GB GDDR6, vagy a 16 GB GDDR6-os változatra lesz szükség a tökéletes mű elkészítéséhez.
A mobilitás mellett az asztali PC verzió is elérhető komolyabb összeállításokban, mely nem csupán hűséges munkatárs lehet, hanem akár egy dekoratív elem is a szobában/irodában az igazán ízléses, letisztult dizájnnak köszönhetően.
Legyen szó akár egy már meglévő asztali gépről vagy egy ConceptD PC-ről, mi is lehetne jobb választás hozzá, mint egy szemet gyönyörködtető 4K-s kijelzőjű ConceptD monitor, ami tökéletes társ lehet bármilyen grafikai remekmű megalkotásában.
A döntés megkönnyítése érdekében kicsit közelebbről is megnézzük az egyes termékcsaládokat, hogy a részletesebb specifikáció ismeretében a megfelelő készülék kerüljön kiválasztásra.
ConceptD 3
Tulajdonképpen minden sorozatnak van egy belépő szériája, ami már rendelkezik az adott feladatok elvégzéséhez kívánt hardverrel, de a nagyobb testvérekhez viszonyítva még azért kevésbé terheli meg az egyenlegünket. A ConceptD 3 pontosan erre szolgál, hiszen itt már vígan lehet beszélgetni grafikus tervezésről vagy éppen 4K-s videók készítéséről.
De lássuk mi is jár ezen a szinten: A tökéletes színhűséghez Pantone tanúsítvánnyal és 100% DCI-P3 színtérrel rendelkeznek, 15”-os FHD IPS megjelenítővel érkeznek.
Mindegyik változatot egy Intel Core i7-9750H hatmagos processzor hajt, amihez 16GB DDR4 ram társulhat 512GB NVMe SSD + 1TB HDD kíséretében.
Viszont ami igazán fontos, hogy kimondottan kreatív munkákhoz kifejlesztett Nvidia Quadro grafikus vezérlőkkel vannak szerelve. Jelen esetben a Quadro T1000 4GB GDDR5 dolgozik a ház alatt.
A ház igazán modern, letisztult és strapabíró lett, így útközben bármikor előkapható, hiszen már nem egy bitang nagy és nehéz gamer gépet kell cipelni. Ha valaki komoly teljesítményt szeretne belépő áron, azt megkaphatja ilyen elegáns formában is, fekete vagy éppen fehér színben.
ConceptD 5
Természetesen mindig van felfelé, mindig van, akinek több és jobb kell, de hát ez van, ha egyszer a munka megköveteli. Igazán jó választás lehet komplexebb CAD munkákhoz, animációk készítéséhez vagy éppen szimulációs feladatokhoz a ConceptD 5 modelljei.
Itt már 15”, de akár 17” -os 4K UHD IPS kijelzőn is lehet alkotni, amit nagyban segít a 100% Adobe RGB színtér, Delta E<2 színhűséggel és persze Pantone minősítéssel.
Továbbra is egy Intel Core i7-9750H hatmagos processzor vezérli a munkálatokat, viszont a 16GB rammal szerelt gépek mellet már a 32GB-os változatok is megjelennek. Háttértárként pedig 512GB NVMe SSD + 1TB HDD vagy pedig egy winchester nélküli 1TB-os NVMe SSD kerül beszerelésre modelltől függően.
Grafikus vezérlőként még mindig elérhető az Nvidia Quadro T1000 4GB GDDR5-tel, azonban itt már megjelenik az Nvidia Quadro RTX 3000 6GB GDDR6 is, ami azért jóval komolyabb feladatok ellátására is képes.
Prémium minőségű munkaállomás, ami könnyedén hordozható, impozáns fekete megjelenésével pedig bárhol megállja a helyét.
ConceptD 7
Rá lehet tenni még egy lapáttal? Rá bizony! Nagyon komplex tervezési és vizualizációs feladatok sem akaszthatják meg a munkavégzést, legyen szó akár 3D-s tevékenységről vagy professzionális tartalomgyártásról, hiszen ezek a gépek erre lettek kitalálva.
A ConceptD 7-es széria szintén a korábban már megismert 4K UHD IPS kijelzővel rendelkezik, ahogy illik 100% Adobe RGB színtérrel, Delta E<2 színhelyességgel és Pantone minősítéssel.
A már említett Intel Core i7-9750H hatmagos processzor itt is bekerült a házba, viszont mellé már 32GB DDR4 memóriát pakoltak be. Ehhez pedig 512GB NVMe SSD jár, illetve akik a komolyabb modellt választják, azok 2x1TB NVMe SSD-vel számolhatnak RAID-be kötve.
Az igazán nagy váltás pedig a GPU-nál keresendő, hiszen a korábban már említett Nvidia Quadro RTX 3000 6GB GDDR6 is egy elég izmos vezérlőnek mondható, viszont az erősebb változatba egy Nvidia Quadro RTX 5000 16GB GDDR6 került, aminek a teljesítményének talán még a képzelet sem tud határt szabni.
Azon felül, hogy az egész szériát joggal áthatja az elegáns jelző, a ConceptD 7 fehér színe igazán egyedivé is varázsolja a készüléket.
ConceptD 9
Ha valamikor beszélhetünk csúcskategóriáról, akkor az most van! Tulajdonképpen a ConceptD 9-es széria mindent tartalmaz, amire bármelyik tervező, modellező, animátor vagy grafikus területen dolgozó ember vágyhat.
A 17”-os 4K UHD IPS forgatható érintő kijelző is ezt bizonyítja, mely 100% Adobe színtérrel rendelkezik, Delta E<2 színhelyességgel és Pantone minősítéssel. Ehhez tartozékként jár egy aktív toll is, mely még inkább leegyszerűsíti a munkavégzést.
Itt már egy 8 magos Intel Core i9-9980HK dolgozik a feladatokon, 32GB DDR4 memória és 2x1TB NVMe SSD RAID társaságában.
A grafikai feladatok zökkenőmentes ellátásáért egy Nvidia Quadro RTX 5000 16GB GDDR6 felel, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden akadályt legyőző társra talál, aki ezt a készüléket választja munkájához.
Továbbá kiemelendő extra a készülékben (a megannyi egyéb minőségi megoldás közül) a numerikus billentyűzetté változtatható touchpad, illetve a kitűnő minőségű mechanikus klaviatúra. Az erőmű hűtéséről pedig 4. generációs AeroBlade 3D gondoskodik.
ConceptD 500
Előfordulhat olyan helyzet is, hogy nincs szükség laptopra, mert valaki otthonról szeretne dolgozni, viszont a komoly teljesítményt megköveteli a munka. Erre lett megalkotva a ConceptD 500 széria. Tulajdonképpen egy olyan PC-ről beszélünk, ami szintén követi az elegáns, letisztult vonalat, így ahelyett, hogy a számítógépasztal belső zugában lenne elrejtve, a minimalista dizájnnak köszönhetően akár a szoba egyik dísze is lehet.
A jelenlegi kínálatban 2 féle processzorral lehet választani az 500-as gépeket, ezekhez viszont többféle GPU-ból válogathatunk.
Intel Core i7-9700K 8 magos processzorral szerelt készülékek 16 GB DDR4 memóriával, 512GB PCIe SSD-vel és 2TB HDD-vel érkeznek. Ezen összeállítások Nvidia Quadro P2200 5GB GDDR5, Nvidia Quadro P4000 8GB GDDR5 vagy pedig Nvidia Quadro RTX 4000 8GB GDDR6 grafikus vezérlőkkel választhatóak.
A szintén 8 magos Intel Core i9-9900K vezérlőkkel szerelt gépek mellé 32GB DDR4 memória, 1TB PCIe SSD és 2TB HDD jár. Jelen esetben pedig modelltől függően az Nvidia GeForce RTX 2070 8GB GDDR6, az Nvidia Quadro P4000 8GB GDDR5 és az Nvidia Quadro RTX 4000 8GB GDDR6 hármasából lehet választani.
A ház elején elhelyezett fejhallgató tartó és a ház tetején elhelyezett Qi töltőpad pedig olyan extrák, amik egy igazán kényelmes felhasználást tesznek lehetővé.
ConceptD monitorok
A profi grafikai tervezés elengedhetetlen kelléke egy minőségi monitor. Nyilván egy asztali PC-hez ez szükségszerű, de komolyabb munkáknál bevett gyakorlat, hogy aki laptopon dolgozik, ő is egy nagyobb professzionális monitort használ az alkotáshoz.
Eddig főleg a gamer vonalról lehetett válogatni, hiszen azok a szériák rendelkeznek közel olyan tulajdonságokkal, amikre a médiatartalmak gyártóinak szüksége van. Viszont most az agresszív gamer külsőt le lehet cserélni egy sokkal letisztultabb formára, mely minőségi minimalista mivoltának köszönhetően kifejezetten mutatós tud lenni egy íróasztalon, akár egy ConceptD 500 PC társaságában.
Persze az impozáns külsőn túl bőven van miről beszélni a teljesítménnyel kapcsolatban is. A Pantone által hitelesített kijelzők megfelelő színhűséget kínálnak a 99% Adobe RGB skála, a Delta E<1 és a 93% DCI-P3 révén. A VESA tanúsítvánnyal rendelkező DisplayHDR™ 1000 határozza meg a HDR minőséget. Az élethű, intenzív színekkel minden multimédiás tartalom tökéletes minőségben jelenik meg a kijelzőn.
ConceptD CP3
Mi is lehetne jobb társ a munkához, mint egy nagyszerű 27”-os IPS monitor 4K UHD felbontással? Persze ezek az adatok sok más monitorra is jellemzőek, de nézzük mit is tud még ez a megjelenítő.
1ms (VRB) válaszidővel reagál, 100.000.000:1 dinamikus kontrasztarány mellett 400 cd/m2 maximális fényerővel. Az IPS panel révén 178/178 fokos betekintési szöggel rendelkezik. A maximális kényelem érdekében a magasság is állítható 180 mm-ig, sőt 90 fokban elforgatható, így akár állítva is használható, ami egyes feladatok elvégzését igazán megkönnyítheti.
1.07 billió szín megjelenítésére képes a 8bit+Hi-FRC panel 99% sRGB és 90% DCI-P3 színtér lefedettség mellett Delta E<1 színhelyességgel. Ezen csodálatos színek a 2 DisplayPort egyikén 120Hz, a másikon 144Hz képfrissítés mellett élvezhetőek, míg HDMI porton ez 60Hz.
Többek között olyan extrákkal rendelkezik, mint a Game Feature (G-Sync kompatibilis és támogatja az adaptív Syncet), DisplayHDR400, Flicker-Less (villódzásmentes), Blue Light Filter (kékfény szűrő), Low Dimming (akár alacsony fényerejű megjelenítés), Comfyview (tükröződésmentes bevonat), Super Sharpness (kiváló élesség), hogy csak néhányat említsünk a megannyi nagyszerű tulajdonság közül.
ConceptD CP7
A megjelenítők sorában is beszélhetünk nagyobb testvérről, ez a ConceptD Cp7 monitor. Igaz, jelen esetben szintén 27”-os 4K UHD kijelzőről van szó, viszont azért jó néhány technikai paraméterben felülmúlja a CP3 jelzésű modellt.
A válaszidő 4ms, 1.000:1 statikus kontrasztarány mellett 600 cd/m2 fényerővel működik, sőt HDR esetén ez a 1.000 cd/m2 is eléri. A betekintési szög 178/178, hiszen ismét IPS panelről van szó. -5 és 35 fok között dönthető, valamint 180 mm-ig állítható, hogy a lehető legkényelmesebb legyen a felhasználó számára.
Az 1.07 billió színért viszont itt már egy 10 bites panel felel, 99% Adobe RGB színtérrel, Delta E<1 színhelyességgel és természetesen Pantone minősítéssel. A DisplayPort 120Hz-es képfrissítéssel bír, de overclockkal ez 144Hz is lehet. A HDMI port továbbra is 60 Hz-et biztosít.
Csatlakozóit tekintve érdekesség, hogy egy USB 3.0 HUB is helyet kapott a kijelzőben, így nem kell minden perifériát az asztali gépbe vagy a laptopba dugni, bőven van hely a monitoron is. Természetesen rendelkezik minden extrával, mint a tudásban kisebb testvére, annyi eltéréssel, hogy a Game Feature itt már Ultimate G-Syncet jelent, valamint a DisplayHDR funkció is 1000-re változott a korábbi 400-ról.
A modellekben található Smart Light Sensor (fényérzékelő) és Light Shielding Hood (árnyékoló a monitor körül) további olyan professzionális extrák, melyek csak tovább erősítik a tényt, miszerint igazán minőségi megjelenítőkről beszélünk, amik bármilyen kreatív területen dolgozó ember számára tökéletes megoldásként szolgálhatnak az alkotás hosszú folyamatában.
További információ az Acer ConceptD termékcsaládról.
https://www.youtube.com/watch?v=dIibtA-OBI0
Ajánljuk még
-
A Samsung bemutatja első 5K monitorát: érkezik a ViewFinity S9
-
98 colos QLED TV-t mutatott be a Samsung
-
A Samsung bemutatja a 2023-as Smart Monitor termékcsaládját
-
A gaming új korszaka: Samsung Odyssey OLED G9 monitorok
-
Már itthon is előrendelhető az LG okosmonitorja
-
Egy tökéletes útitárs: Philips hordozható monitor
Tippek
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk – tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk.
Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Használjunk összetett jelszavakat, valamint biometrikus azonosítást – Kényelmes lehet ugyan mindenhol egy jól megszokott jelszót alkalmazni, azonban ezzel komoly támadási felületet hagyhatunk: elvégre elég egy kódot megfejteni, és mások beléphetnek bárhova. Célszerű ezért mindenhova más és más jelszavakat alkalmazni, és ne feledkezzünk meg a biometrikus azonosítási lehetőségekről sem: ujjlenyomatunkat vagy arcunkat sokkal nehezebb imitálni, mint egy betű- és/vagy számsort.
Tartsuk naprakészen szoftvereinket – Az alkalmazások és az operációs rendszerek mind folyamatosan frissülnek. Ennek egyrészt a funkcionalitásra van hatása – tehát modernebbek, jobbak lesznek –, másrészt azonban a biztonsági hézagokat is „betömik” ilyenkor a fejlesztők. A HONOR MagicOS operációs rendszerénél is folyamatosan dolgoznak azért, hogy a legjobb minőségű védelmet nyújtsa. Ehhez azonban el kell fogadnunk a frissítéseket, és telepítenünk kell azokat.
Ügyeljünk arra, hol és hogyan fizetünk – Okostelefonon keresztül, online fizetni kifejezetten kényelmes és egyszerű. Ilyenkor azonban megadjuk személyes adatainkat, esetleges jelszavainkat, amikkel akár vissza is élhetnek. Fontos, hogy megbízható oldalakon vásároljunk, de a biztonság kedvéért készíthetünk ideiglenes, virtuális bankkártyákat is, amikre csak szükség esetén töltünk fel pénzt. Sőt, célszerű lehet kijelentkezni azokról a honlapokról, ahol fizettünk, hogy még véletlenül se élhessenek vissza személyes adatainkkal.
Feleslegesen ne legyünk csatlakoztatva – A folyamatos Wi-Fi-elérés, az 5G nyújtotta mobiladatok, valamint a Bluetooth-kapcsolatok adta lehetőségek kényelmessé teszik hétköznapjainkat, de potenciálisan kiskapukat biztosíthatnak a támadóknak. A nyilvános Wi-Fi-hálózatok például hírhedten ideálisak az illetéktelen behatolásokra, és hasonló a helyzet a Bluetooth esetében is. Ha nem használunk egy-egy csatlakozást, kapcsolatot, akkor kapcsoljuk ki – és ügyeljünk arra, hogy észben tartsuk ennek ellenőrzését is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
5 beavatkozás, amihez nem elég a fogorvos
Ugyan a fogorvos és a szájsebész is a szájüreg egészégének megőrzésért és visszanyerésért dolgoznak, kezelési módszereik azonban eltérőek. De vajon mikor melyik orvos tud enyhíteni a panaszaidon? Cikkünkben bemutatjuk a két szakterület közötti legfontosabb különbségeket és felsoroljuk azokat a gyakori eseteket, amikor a fogorvos már nem tud segíteni.
Mi a különbség a szájsebész és a fogorvos között?
A szájsebészet a fogászat alterülete, amely a fogorvosi végzettségen túl, speciális szakvizsgát igényel. Olyan fogazatot és állcsontot érintő kezeléseket végeznek a szájsebészek, amelyek műtéti beavatkozást igényelnek. Az operációk egy részét helyi érzéstelenítéssel végzik (ilyen lehet például a bölcsességfog-eltávolítás vagy a műtéti fogeltávolítás), míg más esetekben altatás szükséges (például arckoponya törés kezelése, nyálmirigyek sebészete). Ezzel szemben a fogorvos nem végez műtéti beavatkozásokat a fogazat és íny kezelése során. A fogászati kezelések túlnyomó többsége helyi érzéstelenítéssel történik, az altatás kizárólag igen ritka és indokolt esetekben szükséges. Hogy honnan tudhatod, melyik orvosra van szükséged? A következőkben ezt válaszoljuk meg!
Beavatkozások, ahol szájsebészre lesz szükség
Hüvelykujj szabályként kijelenthető, hogy azoknál a fogászati kezeléseknél, ahol operáció szükséges, szájsebész, míg a kevésbé komplex esetekben fogorvos látja el a pácienst. Segítene pár szemléletes példa? Következzenek a leggyakoribb szájsebészeti beavatkozások!
Gyökércsúcs-rezekció
Gyökércsúcs-rezekcióra általában akkor kerül sor, amikor a gyökérkezelés több alkalommal sikertelennek minősült. Ahhoz, hogy az érintett fog megmenthető legyen, a szájsebész műtéti úton eltávolítja a gyökércsúcsot és a gyulladt ínyszöveteket. A legtöbb esetben kezeletlen fogszuvasodás miatt kerül sor a beavatkozásra, hiszen a sérülés idővel elérheti a pulpakamrát, vagyis a fogazat belső üregrendszerét.
Bölcsességfog-eltávolítás
A bölcsességfogak a 20-as évek elején panaszok és kellemetlenségek nélkül előbújnak az emberek több mint 80%-ánál. Azonban az emberek körülbelül egyötöde nem ilyen szerencsés. Bölcsességfog-eltávolításra két esetben szokott sor kerülni olyankor, amikor:
- képtelen átszakítani az ínyréteget és,
- amikor torlódásához vezethet a bölcsességfog növekedése.
Bár sokaknak riasztóan hangzik a bölcsességfog-eltávolítás, egy tapasztalt szájsebész minimális fájdalommal képes elvégezni a beavatkozást. Általában helyi érzéstelenítést alkalmaznak és a műtétet követően pár napig kerülendő a kemény állagú, szilárd ételek fogyasztása.
Csontpótló műtét
Az arcban és állkapocsban jelentkező csontdefektusnak számtalan oka lehet, ilyen lehet például az időskor, foghúzás, tályog, parodontózis, daganatos megbetegedés vagy akár egy baleset is. Ilyenkor kizárólag a szájsebészeti csontpótló műtét segíthet a további csontvesztés megakadályozásában.
Implantáció
Számtalan fogpótlási megoldás érhető el, azonban az egyik legmodernebb és legsokoldalúbb megoldást az implantátumok jelentik. Használhatóak egy-egy fog pótlására, vagy akár a teljes fogazat helyettesítésére is. Segítségükkel majdnem az eredeti fogakkal identikus megjelenésű és funkciójú pótlás érhető el.
Műtéti fogeltávolítás
A foghúzást általában fogorvosok végzik, bizonyos esetekben a biztonságos és szövődménymentes fogeltávolításhoz nélkülözhetetlen a szájsebész segítsége. Szabálytalan helyre nőtt fog, szem feletti extra fog, eltört foggyökér vagy az ínyréteg alatt ragadt fogak eltávolítása általában szájsebészeti eljárást igényel.
Dr. Németh Bálint: fogorvos és szájsebész több mint 20 év tapasztalattal
Dr. Németh Bálint több mint 20 éves gyakorlattal rendelkezik a szájsebészet, fogászat és szépészeti beavatkozások területén. Profi csapatával kiemelt hangsúlyt fektetnek a fájdalommentes, páciens centrikus és egyedi igényekre szabott fogászati ellátásra. Amennyiben egy felszerelt és könnyen megközelíthető budai fogászat és szájsebészet után kutakodsz, válaszd Dr. Németh Bálint és professzionális csapatának privát rendelőjét!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára.
A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Első alkalommal jelentkezhetnek a hazai informatikai képzésben részt vevő hallgatók a K&H STEM pályázatra, ahol a fiatal IT tehetségek tudományos dolgozatukon keresztül lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák innovatív megoldásaikat, akár új, szokatlan, kreatív ötleteiket. „Az innováció és a szakmai fejlődés kulcsfontosságúak a jövő generációjának felkészítésében. Mi, a K&H-nál az innováció élvonalába tartozó megoldásokra, a technológiai fejlesztésekre és a jövőálló tudásra, fejlődésre fókuszálunk. A K&H STEM díjjal pedig most szeretnénk elismerni és lehetőséget adni azon fiatal tehetségeknek, akik az IT területén ugyanezt a folyamatos fejlődést és innovációt képviselik, hogy megcsillogtathassák egyedi, innovatív gondolkodásmódjukat, és akik ily módon is példaként állhatnak a többiek előtt” – tájékoztatott Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője. A nyertes pályázók összesen közel 2 millió forint díjazásban részesülnek és akár részt is vehetnek valódi, értékteremtő piaci megoldások fejlesztésében, a K&H hazai és nemzetközi IT csapatának innovatív, technológiai projektjein keresztül.
„Az erős technológiai háttér ma már mindenhol jelen van – legyen szó akár az ügyfelekkel való biztonságos kommunikációról, a kontinensek között századmásodpercek alatt átfutó pénzügyi tranzakciókról vagy a biometrikus azonosítással indított vállalati banki megbízásokról. Annak érdekében, hogy mindezekhez könnyen használható, innovatív digitális megoldásokat tudjunk nyújtani, ma már a K&H nemcsak pénzügyi szervezetként, hanem egy IT szervezetként is működik, inspiráló feladatokkal és tapasztalt szakemberekkel”
– tette hozzá a szakember.
„Tulajdonképpen egy nagyvállalati IT műhelyről van szó, ahol az első ránézésre akár különösnek is tűnhető ötletekből olyan újítások születhetnek végül, mint Kate, az ország egyetlen hangalapú pénzügyi asszisztense vagy a szintén piacon egyedüli K&H digitális SZÉP kártya. Így arra bíztatom a hallgatókat, hogy nyugodtan gondolkodjanak szokatlan megoldásokban – akár a pénzügy világától elsőre távolinak tűnő IT területeken is – mutassák meg, miben igazán jók, mi érdekli őket a legjobban, hiszen egy kreatív, újító, nehezen megvalósítható ötlet kidolgozása során megszerzett tapasztalat által lehet valaki igazán egyedi és inspiráló szakember”
– hangsúlyozta Ozorai Dénes a pályázat kapcsán.
A pályázatra ezért nagyon széles témakörben, összesen nyolc szakterülethez kapcsolódóan jelentkezhetnek a hallgatók, az AI és fintech technológiától a felhőalapú megoldásokon át az adatelemzésig. A pályázatokat két, alap- és mesterképzés kategóriában lehet benyújtani 2024. október 31-ig. Bővebb információ ezen a linken található.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
A magyar városlakók háromnegyede több zöldfelületet szeretne
A Samsung az összekapcsolt életmódot és beépíthető készülékeit mutatja be az EuroCucina 2024 kiállításon
Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android™ Gaming Tablet
Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül
Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia
Hol van a használt mobilok legjobb helye?
A videó kaputelefonok evolúciója: egyszerű audio eszközöktől az intelligens rendszerekig
Így lophatják el bankkártyaadataidat az üzletekben
Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Az iskolai ballagás gyakran a pénzügyi önállóság kezdete is a fiatalok számára
15 érv a NEXT 3D konferencia mellett
Intelligens világításvezérlést kaptak a francia Lidl-üzletek
Babaváró: ketyeg az óra az átmeneti időszaknál, meg is ugrott a szerződések száma
A Continental AllSeasonContact 2 autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál 2024-es négyévszakos abroncstesztjén
Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
Termeléslogisztika automatizálása SOTO robotokkal
Fájdalommentesen felhelyezhető, csúcstechnológiás, egybeépített folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.
Edge megoldásokkal a költséghatékony innovációért
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi István Egyetemre
Műszaki-Magazin.hu
A szimuláció felhasználása a gyári layout tervezéséhez
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Új felnőttképzés indulhat Kaposváron
Termeléslogisztika automatizálása SOTO robotokkal
Mire figyeljünk szünetmentes tápegység vásárlása előtt?
Duplájára nőtt az InnoElectro Kiállítás és Konferencia
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
Schneider Electric együttműködés a nyugodt, tisztességes megélhetést biztosító bérekért
A Mewa-csoport átvette a Mikroclean céget
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
Friss
-
Okoseszközök2 hét
Már több millió európai Samsung felhasználó veszi igénybe az új One UI 6.1 frissítéssel érkezett Galaxy AI funkciókat
-
Okoseszközök2 hét
55 felett is van szexting a közösségi médiában
-
Ipar2 hét
Hatalmas automatizált játékraktár
-
Gazdaság2 hét
Tovább erősíti regionális szerepét a piacvezető villamossági cég
-
Gazdaság2 hét
Rekord a Balatonon: akár már 3,2 millió egy újlakás négyzetmétere
-
Tippek2 hét
Rövid útmutató a szúnyogháló szereléséhez
-
Mozgásban2 hét
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
-
Egészség2 hét
Modern technológia alkalmazása a levegő tisztaságának biztosítása érdekében