Gazdaság
4 tipp a jobb védekezéshez, ami nem gátolja a hatékony (táv)munkát
Fenekestől felfordult az életünk.
A világjárvány miatt a legtöbb vállalat működése megváltozott, és aki csak teheti, otthonról dolgozik. Ez azonban feladja a leckét a cégek IT-biztonsági részlegeinek, hiszen teljesen új feltételek mellett kell gondoskodniuk a biztonságról. A Micro Focus szakértői szerint fontos, hogy a szakemberek olyan megoldásokat használjanak a kockázatok és a felhasználói tevékenységek monitorozásához, illetve a hozzáférések és a fájlok biztonságának növeléséhez, amelyek egyúttal a munkavégzés hatékonyságának fenntartását is biztosítják.
Ami a járvány hatására az utóbbi pár hónapban történik világunkkal, az olyan, mint egy megvalósult sci-fi regény. Az élet minden területén olyan új helyzetekkel szembesülünk, amilyenekre sosem számítottunk, így a „business as usual” kifejezés is értelmét vesztette. A kiberbűnözők a jelek szerint azonban nem kapták meg erről a memót. Egyre gyakrabban támadnak, visszaélve a nehéz helyzettel, sőt, bizonyos esetekben magát a vírust is kihasználják a rosszindulatú tevékenységeikhez. Hamis üzeneteket küldözgető csalók például különféle, a COVID-19-hez kapcsolódó hazugságokkal próbálnak pénzt vagy adatokat kicsikarni a hiszékeny és aggódó emberekből.
Mindeközben a vállalatok gőzerővel azon dolgoznak, hogy minél gyorsabban tudjanak alkalmazkodni az új helyzethez, a legtöbb esetben részben vagy teljes egészében otthonról dolgozó személyzettel. A prioritás most az üzleti működés fenntartása vagy újraindítása, a kiberbiztonsági kockázatok kezelése pedig a háttérbe szorul, mivel ez utóbbi sokszor a hatékonyság rovására megy. Léteznek azonban olyan gyakorlatok és megoldások, amelyek támogatják az agilitást, ugyanakkor hatékonyan csökkentik a távoli munkavégzési környezethez társuló kockázatokat.
Új típusú veszélyek monitorozása
A kiberbűnözők előszeretettel vetnek be COVID-19-témájú adathalász e-maileket, rosszindulatú kódokat tartalmazó dokumentumokat és oldalakat, illetve social engineering technikákat, hogy beférkőzhessenek a vállalatok rendszereibe. Érdemes tehát kiemelt figyelmet fordítani az ilyen jellegű fenyegetések kivédésére. Ahhoz, hogy ezt támogatni tudják, a Micro Focus a biztonsági információkat és eseményeket kezelő ArcSight megoldását egy olyan csomaggal egészítette ki, amely kifejezetten a koronavírushoz kapcsolódó malware-eket vizsgálja.
Biztonságos hozzáférés a távoli felhasználóknak
Mivel rengeteg alkalmazott dolgozik távolról, ezért jóval nehezebbé vált a fenyegetések központosított kezelése, azonosítása és megelőzése. Csökkenti azonban a rizikót, ha VPN-hálózatot használunk, biztosítva a titkosított forgalmat a céges hálózat és a végpontok között. Tovább növeli a biztonságot, ha többlépcsős hitelesítést alkalmazunk a felhasználók bejelentkeztetésénél, tehát a jelszó és felhasználónév kombinációja mellett egyéb azonosítást is megkövetelünk, például a felhasználónak be kell gépelnie egy, a telefonjára küldött kódot is.
Természetesen a többféle autentikációs módszer együttes kezelése nehézségeket okozhat, a NetIQ Advanced Authentication segítségével azonban egyszerűen, egyetlen keretrendszeren belül kezelhetők a különféle hitelesítési technológiák. Ezt a megoldást ráadásul a Micro Focus július végéig ingyenesen bocsátja a vállalatok rendelkezésére, hogy megkönnyítse számukra a biztonság fenntartását a válságos helyzetben is.
Dokumentumok és fájlok biztonságos elérése
Nem kell kompromisszumot kötni, ha meg akarjuk őrizni a vállalati dokumentumok biztonságát, illetve szeretnénk, hogy a felhasználóink bármilyen eszközről elérjék a munkájukhoz szükséges fájlokat. Létezik olyan „vállalati felhasználásra szánt Dropbox” eszköz, amellyel mindez megvalósítható. A Micro Focus Filr pont ilyen, ráadásul ezt is térítésmentesen vehetik igénybe a szervezetek egészen szeptember végéig.
Felhasználói profilokkal történt visszaélések megfigyelése
A jelenlegi körülmények között nehéz megállapítani, mi számít normálisnak. Azok a paraméterek, amelyeket néhány hónapja annak tekintettünk és ennek megfelelően beállítottunk a monitorozó rendszerünkben, mára elavultnak számítanak. A felhasználói tevékenységeket követő rendszernek gyorsan kell alkalmazkodnia az új feltételekhez, és képesnek kell lennie a távolról dolgozó alkalmazottak megfigyelésére is, hogy észlelhessük az elmúlt hetek aktivitásaihoz képest gyanús tevékenységeket. A felügyelet nélküli gépi tanulást alkalmazó technológiák, köztük például az Interset UEBA szerencsére megbirkóznak ezzel a feladattal. A megoldás képes gyorsan, napokon belül alkalmazkodni az új helyzethez, feltérképezni és elemezni az új szokásokat, és meghatározni, milyen új tevékenységek számítanak normálisnak, ehhez mérten pedig azonosítani a kétes tevékenységeket. Így a szoftver értesíti a vállalat szakembereit, ha egy felhasználó például olyan bizalmas fájlokat ér el, amelyek nem feltétlenül szükségesek a munkájához. Ezáltal még azelőtt megelőzhető az adatlopás és a károkozás, mielőtt megtörténne a baj.
Gazdaság
Új vezető a Yettel Márka- és Marketingkommunikációs Igazgatóság élén
2025. szeptember 1-től Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként.
Hamza Kata pályafutása kezdetén fiatalokat célzó élmény- és fesztiválszervezésben szerzett szakmai tapasztalatot, majd a bankszektorban többek között az OTP Junior márka marketingkommunikációján és a bank social media jelenlétén dolgozott. 2017-től az OTP Bank újonnan létrejött Márkamenedzsment csapatát vezette, 2019-től pedig már Márkamenedzsment vezetőként dolgozott 11 országra – Magyarországot is beleértve – kiterjedő csoportszintű márkastratégiai és arculati keretrendszerek kialakításán és implementálásán. A nemzetközi stratégiai támogatás mellett, a magyar piacon teljeskörűen felelt a márkakommunikáció tervezéséért és megvalósításáért.
Kata közel 20 éve foglalkozik marketingkommunikációval, és elkötelezetten hisz a márkaépítés erejében.
„A márka építése számomra sokkal többről szól, mint kommunikáció, hiszen minden egyes interakció formálja azt, legyen szó az ügyfélszolgálattól a digitális felületekig. A márkastratégia számomra az iránytű, ami összhangot teremt, vezet és összeköt bennünket.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására.
A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.
Az Európai Bizottság július 16-án közzétette a 2028-tól kezdődő 7 éves költségvetési időszakra vonatkozó javaslatát. Az új, közel 2 billió euró összegű költségvetési tervezet, más néven többéves pénzügyi keretrendszer, célja egy olyan keret létrehozása, amely hozzájárul egy független, biztonságos, és gördülékenyen működő európai gazdasághoz.
A Bizottság javaslatának célja az eddigi uniós költségvetés megreformálása, egyik fő pontja pedig az uniós bevételi rendszer modernizálása. Ennek érdekében egyrészt bizonyos, már meglévő bevételi forrásokat csoportosítanának át, másrészt pedig további saját forrásokat vezetnének be, amelyek diverzifikálnák és stabilabbá tennék az uniós költségvetés bevételi oldalát.
A Bizottság 5 fő saját forrás alkalmazására tett javaslatot, amelyek várhatóan évente 58,5 milliárd euró bevételt jelentenének az uniós költségvetés szempontjából. Az 5 fő saját forrás egyike az úgynevezett „Vállalati forrás Európáért” (Corporate Resource for Europe azaz CORE) nevű hozzájárulás.
A Bizottság javaslata alapján a CORE éves hozzájárulásként kerülne kialakításra, a fizetendő összeg pedig a jövedelemadóktól eltérően a nettó forgalom mértékén fog alapulni egy progresszív sávos rendszer alkalmazásával, amely biztosítaná a nagyobb nettó forgalommal rendelkező vállalatok többlethozzájárulását. Például, egy 100 millió eurónál nagyobb, de 250 millió eurónál kisebb bevételt elérő társaság adóterhe 100 ezer euró lenne – mondta Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.
A CORE fókuszába a multinacionális cégcsoportok kerültek, mivel a hozzájárulás megfizetésére azok az EU piacán működő társaságok lesznek kötelezettek, amelyeknek az éves forgalma eléri a 100 millió eurót. Az értékhatárból adódóan a kis-és középvállalkozásokat a kötelezettség nem érintené. A Bizottság ezzel arra is törekszik, hogy az egységes közös piacból nagyobb előnyt élvezők nagyobb mértékben járuljanak hozzá annak finanszírozáshoz.
Az új adónem, amennyiben bevezetik, mint az EU saját forrása hozzájárulna az EU bevételi forrásainak stabilizálásához és a költségvetési autonómiához. A tervezet pontos részletei még nem ismertek, és még számos vita és módosítás is várható a javaslat kapcsán. Mindazonáltal érdemes folyamatosan tájékozódni a különböző fejleményekről, mivel azok jelentősen befolyásolhatják a nagyobb vállalatcsoportok jövőbeli adókötelezettségeit – összegezte Bujtor Alex, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív mesterséges intelligencia használatával (GenAI) és globális tehetséggondozással reagálnak a gyorsan változó üzleti környezet kihívásaira – derült ki a Deloitte friss felmérésből.
A kutatás öt kulcsterületre fókuszál – a technológiai fejlesztésektől és vezetői hatékonyságtól kezdve a működésre legalkalmasabb országok feltérképezésén át, a képzett munkaerő megtartásáig – bemutatva, hogyan válhatnak ezen szolgáltatóközpontok a vállalatokban az üzleti transzformáció és hatékonyság hajtóerejévé.
A Deloitte 2025-ös Global Business Services (GBS) felmérésben vizsgált vállalatok működésüket tekintve globális és többfunkciós megközelítést alkalmaznak. Stratégiai prioritásként kezelik a mesterséges intelligencia felhasználását és a digitális fejlesztéseket a működési folyamatok hatékonyságának javítása, a költségcsökkentés és a jobb ügyfélélmény elérése érdekében. Működésükben és a hagyományos üzleti szolgáltatásokon túlmutató tevékenység-portfóliójuk bővítésében pedig egyre meghatározóbb szerephez jut a specializált kompetencia központok felépítése, valamint a világ minden tájáról toborzott tehetségek bevonzása és fejlesztése.
A 2025-ös GBS felmérés öt markáns trendet elemez:
- Az új generációs képességek (next-gen skills) és a kiemelkedő ügyfélélmény növekvő jelentősége
A kutatás eredménye szerint a szervezetek a következő három évben egyre nagyobb figyelmet fordítanak új generációs kompetenciáik fejlesztésére, és digitális képességeik továbbfejlesztésére. A digitalizációt prioritásként kezelő vállalatok csaknem fele működtet GBS-központokat a jelentős digitális és adatkezelési kompetenciákat kínáló Indiában. Mindemellett az ügyfélélmény javítása azért válik még inkább jelentőssé, mert a szervezetek az ügyfelek hűségének növelése mellett így tudják megkülönböztetni magukat versenytársaiktól.
- Egységes vezetés, növekvő megtakarítások
A globális üzleti szolgáltatásokban jellemzően a stratégia meghatározása globálisan történik, míg az ügyfélélményt javító és a napi működést befolyásoló döntések meghozatala a helyi GBS és szakterületi vezetők feladata. A kutatás szerint a globális GBS-vezető pozíciót működtető és hatékony, központi döntéshozatali rendszert kiépítő vállalatok 55 százaléka átlagosan 20 százalékot meghaladó megtakarítást ért el.
- Befektetés a generatív mesterséges intelligenciába (GenAI) és az adatbiztonságba
A globális szolgáltató cégek elsősorban technológiai fejlesztésekkel és üzleti folyamataik fejlesztésével igyekeznek elérni hatékonyságnövelési és költségcsökkentési céljaikat, melyek magukban foglalják például a GenAI technológia alkalmazását, különféle automatizációs megoldások bevezetését vagy adatelemzési képességeik javítását. A kutatásban részt vevő vállalatok 58 százaléka már elindult (vagy tervezi az indulást) a generatív mesterséges intelligencia világába. Elsősorban a pénzügyek és az informatika területén alkalmaznak a cégek AI megoldásokat jellemzően a számlakezelésben, chatbotok alkalmazásában és az adatelemzés területén.
- A legvonzóbb országok a globális üzleti szolgáltatók szemszögéből
A mezőnyből kiemelkedő India, az Egyesült Államok és Lengyelország 2019 óta minden alkalommal szerepelt a kedveltségi lista első öt helyezettje között. Mexikó a munkaerő és a technológia elérhetősége és a versenyképes költségszint miatt tartja a két éve megszerzett harmadik pozícióját. Feljövőben van és idén bekerült Portugália is a Top 10-be, ahol Magyarország, Malajzia és Spanyolország évek óta stabil szereplők.
- Nagy a kereslet a jól képzett munkaerőre
Szolgáltató tevékenységük bővüléséhez igazodva a globális üzleti szolgáltató szervezetek fele tervez létszámbővítést új feladataik ellátására, de a tehetségek felkutatása és megtartása komoly kihívást jelent. A jelentkezők egy részénél a képességek és a képzettség hiánya jelent gondot, míg egyes országokban a magas fluktuáció és a megnövekedett munkaerőköltségek állítják kihívás elé a cégeket. A vállalatok erős és vonzó vállalati kultúra kialakításával, a helyi munkaerőpiaci viszonyokhoz igazított javadalmazási rendszerrel és az ahhoz kapcsolódó, a munkavállók jólétét támogató intézkedésekkel, például a hibrid munkavégzési modell bevezetésével igyekeznek kezelni a problémát.
A Deloitte a globális üzleti szolgáltatások piacát áttekintő, sorrendben a 14. Global Business Services (GBS) Survey című felmérését (korábbi nevén Global Shared Services and Outsourcing Survey) 2024 harmadik és negyedik negyedévében állította össze. A kutatásban több mint 30 ország kétezer iparági szereplőjének válaszait használta fel a Deloitte, amelyeket az elmúlt 8 évben gyűjtött.
A teljes tanulmány ide kattintva érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság1 hét ago
Dinamikusan bővül a SPAR franchise hálózata – már több mint 300 üzlettel van jelen országszerte
-
Tippek2 hét ago
A One Magyarország több mint 90 országban biztosítja 5G roaming szolgáltatását
-
Zöld2 hét ago
A világ legfenntarthatóbban működő vállalata a Schneider Electric a TIME és a Statista rangsora alapján
-
Gazdaság1 hét ago
Megjelent az Otthon Start jogszabálytervezete
-
Mozgásban3 nap ago
Budapestre érkezett a LEGO® F1 pilótaparádé egyik sztárja
-
Okoseszközök2 hét ago
TOP 10+1 vezeték nélküli fülhallgató: melyiket érdemes megvenni 2025-ben?
-
Tippek2 hét ago
Schrödinger növénye: nem tudjuk, él-e, amíg ki nem nyitjuk a csomagot
-
Ipar1 hét ago
Nemzetközi díjat nyert a magyar mérnökök digitális tervezése