Connect with us

Gazdaság

250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet létesít az ALDI Magyarországon

Jelentős létszámbővítést jelentett be Magyarországon az ALDI. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 50 fővel növeli a biatorbágyi logisztikai központjában dolgozók számát az új hűtőraktárának átadásával és 100 fővel a kereskedelmi dolgozók létszámát 145 üzletből álló hálózatában.

Az ALDI International IT Services Kft. (AIIS) Biatorbágyról a fővárosba, a Budapest ONE irodaházba költözik és további 100 munkahelyet hoz létre budapesti és pécsi informatikai szolgáltatóközpontjaiban. Év végéig közel 4500-ra nő az ALDI magyarországi munkavállalóinak száma.

A kiskereskedelem mellett két informatikai szolgáltatóközpont Magyarországon: ALDI IIS

Immár két éve, 2018-ban szervezte önálló cégbe az ALDI Magyarország az európai üzlethálózatnak informatikai támogatást nyújtó részlegét: az ALDI International IT Services Kft. (AIIS) megalakulása után a biatorbágyi egység mellett Pécsett is szolgáltató központot nyitott. A megalapításának most második jubileumát ünneplő AIIS több mint 4000 európai ALDI-üzlet mellett immár 55 logisztikai központ és igazgatási irodaház IT-rendszerét is teljes körűen gondozza, így összességében 8 országban mintegy 17 000 felhasználó IT támogatásáért felelős. A vállalat szakemberei a magyar mellett német, angol, olasz, szlovén és francia nyelvterületű országoknak nyújtanak támogatást.

Az ALDI európai hálózata rendkívül elégedett a Biatorbágyról és Pécsről nyújtott szolgáltatással, ezért számos új feladattal bízza meg az AIIS-t. 2019-ben a cég 90 további informatikai szolgáltatással bővítette portfólióját, melynek köszönhetően ezek száma meghaladta a 160 informatikai megoldást. Az AIIS tevékenységi körébe egyaránt beletartozik a boltokat kiszolgáló infrastruktúra folyamatos (7×24) üzemeltetése, illetve a kapcsolódó SAP-alapú rendszerek – mint például a Hybris, vagy a HANA – támogatása. A növekvő számú feladat ellátásához a vállalat dinamikusan bővítette munkatársai számát: két év alatt több mint 170 főre nőtt a magyarországi dolgozói létszám. 2020 júliusában a vállalat biatorbágyi szolgáltatóközpontja a fővárosba, a Futureal fejlesztésében megvalósuló Budapest ONE irodaházba költözött. A folyamatosan bővülő feladatok magas szintű ellátása érdekében az AIIS újabb 100 állást hoz létre Magyarországon.

„Az ALDI International IT Services Kft. az ALDI Dél hálózatán belüli számos új feladat ellátása érdekében a közeljövőben 100 fővel növeli magyarországi munkatársainak létszámát. A jövőbeni 270 munkavállalóból Pécsett mintegy 150, Budapesten pedig 120 fő dolgozik majd. Biatorbágyi központunk a főváros legújabb, modern irodaházába, a Budapest ONE-ba költözött, amely kiváló elhelyezkedésének köszönhetően számos közlekedési eszközzel egyszerűen és könnyen megközelíthető, illetve modern munkakörnyezetet biztosít”

– mondta Hidvéghy Zoltán, a vállalat ügyvezető igazgatója.

„Az Őrmező és Kelenföld találkozásánál formálódó Dél-Buda Városközpont egyik üzleti hajtóerejévé válik a Budapest ONE irodapark. A már átadott első ütemet követő második fázis befejezésével az épület összesen 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti a fővárosi irodapiacot. A különleges formavilágú Budapest ONE elérhetősége, kialakítása, szolgáltatásai, okos fejlesztései, valamint egészséges, biztonságos és emberközpontú munkakörnyezete a piacon kivételes tulajdonságokkal ruházza fel a fejlesztést. Örülünk, hogy az ALDI-t is bérlőink között üdvözölhetjük”

– mondta Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.

Az AIIS több idegen nyelvet beszélő, felhasználói szintű informatikai ismeretekkel rendelkező, akár pályakezdő munkavállalók mellett olyan, angolul jól beszélő szenior informatikai szakembereknek is hosszú távú karrierlehetőséget biztosít, akik például Windows rendszeradminisztráció, IT-biztonság, szoftverfejlesztés és Workplace szolgáltatás területeken szereztek széles körű tapasztalatokat.

Új hűtőraktár, 150 új munkahely a kereskedelem és a logisztika területén

2019 szeptemberében rakta le az áruházlánc biatorbágyi logisztikai központjánál az új hűtőraktárának alapkövét. Ezzel a lépéssel a 255 000 négyzetméteres telken elhelyezkedő mintegy 53 000 négyzetméteres, 500 főt foglalkoztató raktár egy 8800 négyzetméteres egységgel bővül, amelyben egy -23 Celsius fokos mélyhűtő és egy 0 Celsius fokos hűtőraktár mellett egy kilenc rámpával rendelkező előhűtőt is kialakítanak. Az L-alakú új épület egyik oldala 120, másik oldala 140 méter hosszúságú, illetve 40 méter szélességű lesz, a legnagyobb magassága pedig eléri a 16 métert. A mintegy 6 milliárdos beruházásnak köszönhetően duplájára nő az áruházlánc magyarországi hűtőraktár-kapacitása, a vásárlók pedig lényegesen nagyobb hűtött-termék kínálattal találkozhatnak majd az ALDI áruházakban. A vállalat az áruházi munkatársak létszámát is bővíti: még ebben az évben 100 új munkahelyet hoz létre az ország egész területén.

„Hűtőraktárunk több milliárdos nagyságrendű beruházása újabb előnyt jelent vásárlóink számára, hiszen nagyobb kínálatból tudnak majd válogatni üzleteinkben. A logisztikai dolgozók jelenlegi létszámát 10%-kal bővítjük, így újabb 50 munkahelyet hozunk létre Biatorbágyon. Áruházainkban országszerte nő a vásárlók száma, a kiszolgálás minőségének megőrzése és további fejlesztése miatt 100 fővel bővítjük bolti dolgozóink létszámát, így év végére az ALDI mintegy 4500 főt foglalkoztat majd”

– mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a bejelentés kapcsán.

A toborzás mind a logisztika, mind az áruházi értékesítés területén folyamatos. A logisztika területén áruátvétel, vagy áru-összekészítés munkakörben elhelyezkedni kívánók számára több műszakban, rész- vagy teljes munkaidőben is van lehetőség dolgozni az ALDI raktárában. A bolti eladók szintén választhatnak rész- és teljes munkaidős beosztás közül. A vállalat tapasztalatai szerint a részmunkaidő a legkedveltebb foglalkoztatási forma, hiszen az áruházi munkatársak mintegy 85 százaléka részmunkaidőben dolgozik.

A vállalat nem tesz különbséget a bolti és a raktári dolgozók fizetése között, így a 8 órás munkaviszonyra vetített kezdő fizetés az üzletekben és a logisztikai központban egyaránt bruttó 322 800 forint. A vállalatnál töltött két év munkaviszony után a bér 362 900 forintra, míg 10 év után, a 11. évtől 406 500 forintra nő. Az újonnan felvett raktári munkavállalók hat hónapnyi munkaviszony után targoncavezetői képesítést szerezhetnek, melynek költségét az áruházlánc fizeti. Az áruházi és a logisztikai terület mellett a központi igazgatásban is folyamatos a munkaerőfelvétel, jelenleg számos nyitott pozíció várja a pályázókat marketing, beszerzés, HR vagy pénzügyi területen.

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Gazdaság

Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják

Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser és kibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült.

A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.

A megfelelő IT-biztonság egy-egy vállalati projektben jellemzően 11–20 százalékos értéktöbbletet eredményez a globális adatok szerint, ami akár több millió dollár nyereséget is jelenthet. Miközben egyre világosabban kimutatható a digitális védelmi tevékenységek kedvező üzleti hatása, az EY elemzése szerint a terület költségvetését látványosan megnyirbálták a megkérdezett cégeknél: két év alatt 1,1%-ról 0,6%-ra esett vissza az éves árbevételhez képest.

„Ha az online adatbiztonságra csak kötelező kiadásként tekintünk, aminek egyetlen célja a kockázatok csökkentése, akkor könnyen alulfinanszírozhatjuk, és ezzel elszalasztjuk a benne rejlő lehetőségeket. Pedig a kibervédelem lehet a bővülés, az innováció és a hosszú távú siker egyik hajtóereje is”

– fogalmazott Zala Mihály

A kutatás szerint mindössze a CISO-k tizede mondta azt, hogy már a stratégiai döntések korai szakaszában bevonják őket. Akiket viszont igen, azok szignifikánsan nagyobb üzleti értéket tudtak teremteni a szervezetüknek. A versenytársaknál fejlettebb digitális adatvédelmi funkcióikkal rendelkező cégek nemcsak kevesebb biztonsági incidenst szenvednek el, de pozitívabban hatnak a márka megítélésére is. Ezek a társaságok nagyobb arányban vesznek részt az ügyfélélmény fejlesztésében és aktívabb szerepet játszanak a mesterséges intelligencia bevezetésében is.

A kibervédelemnek ki kell lépnie a technológiai háttérszerepből, és a vállalati stratégia középpontjába kell kerülnie. Ehhez érdemes olyan külső tanácsadókkal együttműködni, akik nemcsak technológiai szakértőként, hanem üzleti vezetőként is képesek gondolkodni, ezáltal a kockázatcsökkentés mellett a társaság hosszú távú pénzügyi érdekeit is figyelembe veszik. Ezáltal a terület képes lehet betölteni a valós funkcióját, és jelentős értéket teremteni a szervezet egésze számára

– hangsúlyozta Zala Mihály az EY kibervédelmi üzletágának vezetője.

Jelenleg a cégek átlagosan 35 különböző kibervédelmi eszközt használnak, meghatározó részük pedig több mint 50 alkalmazást. Nem meglepő, hogy sok vezető törekszik az eszközpark egyszerűsítésére, így az elmúlt két évben a válaszadók ötöde végzett technológiai racionalizálást, és tízből négy válaszadó jelenleg is dolgozik ezen. A nemzetközi tanulmány eredményei szerint az MI-automatizálás negyedével csökkentette az észlelési és reagálási időt, miközben a folyamatok egyszerűsítésével éves szinten átlagosan 1,7 millió dollárt takarítottak meg.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új vezető a Yettel Márka- és Marketingkommunikációs Igazgatóság élén

2025. szeptember 1-től Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként.

Hamza Kata pályafutása kezdetén fiatalokat célzó élmény- és fesztiválszervezésben szerzett szakmai tapasztalatot, majd a bankszektorban többek között az OTP Junior márka marketingkommunikációján és a bank social media jelenlétén dolgozott. 2017-től az OTP Bank újonnan létrejött Márkamenedzsment csapatát vezette, 2019-től pedig már Márkamenedzsment vezetőként dolgozott 11 országra – Magyarországot is beleértve – kiterjedő csoportszintű márkastratégiai és arculati keretrendszerek kialakításán és implementálásán. A nemzetközi stratégiai támogatás mellett, a magyar piacon teljeskörűen felelt a márkakommunikáció tervezéséért és megvalósításáért.

Kata közel 20 éve foglalkozik marketingkommunikációval, és elkötelezetten hisz a márkaépítés erejében.

„A márka építése számomra sokkal többről szól, mint kommunikáció, hiszen minden egyes interakció formálja azt, legyen szó az ügyfélszolgálattól a digitális felületekig. A márkastratégia számomra az iránytű, ami összhangot teremt, vezet és összeköt bennünket.” 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására.

A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.

Az Európai Bizottság július 16-án közzétette a 2028-tól kezdődő 7 éves költségvetési időszakra vonatkozó javaslatát. Az új, közel 2 billió euró összegű költségvetési tervezet, más néven többéves pénzügyi keretrendszer, célja egy olyan keret létrehozása, amely hozzájárul egy független, biztonságos, és gördülékenyen működő európai gazdasághoz.

A Bizottság javaslatának célja az eddigi uniós költségvetés megreformálása, egyik fő pontja pedig az uniós bevételi rendszer modernizálása. Ennek érdekében egyrészt bizonyos, már meglévő bevételi forrásokat csoportosítanának át, másrészt pedig további saját forrásokat vezetnének be, amelyek diverzifikálnák és stabilabbá tennék az uniós költségvetés bevételi oldalát.

A Bizottság 5 fő saját forrás alkalmazására tett javaslatot, amelyek várhatóan évente 58,5 milliárd euró bevételt jelentenének az uniós költségvetés szempontjából. Az 5 fő saját forrás egyike az úgynevezett „Vállalati forrás Európáért” (Corporate Resource for Europe azaz CORE) nevű hozzájárulás.

A Bizottság javaslata alapján a CORE éves hozzájárulásként kerülne kialakításra, a fizetendő összeg pedig a jövedelemadóktól eltérően a nettó forgalom mértékén fog alapulni egy progresszív sávos rendszer alkalmazásával, amely biztosítaná a nagyobb nettó forgalommal rendelkező vállalatok többlethozzájárulását. Például, egy 100 millió eurónál nagyobb, de 250 millió eurónál kisebb bevételt elérő társaság adóterhe 100 ezer euró lenne – mondta Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.

A CORE fókuszába a multinacionális cégcsoportok kerültek, mivel a hozzájárulás megfizetésére azok az EU piacán működő társaságok lesznek kötelezettek, amelyeknek az éves forgalma eléri a 100 millió eurót. Az értékhatárból adódóan a kis-és középvállalkozásokat a kötelezettség nem érintené. A Bizottság ezzel arra is törekszik, hogy az egységes közös piacból nagyobb előnyt élvezők nagyobb mértékben járuljanak hozzá annak finanszírozáshoz.

Az új adónem, amennyiben bevezetik, mint az EU saját forrása hozzájárulna az EU bevételi forrásainak stabilizálásához és a költségvetési autonómiához. A tervezet pontos részletei még nem ismertek, és még számos vita és módosítás is várható a javaslat kapcsán. Mindazonáltal érdemes folyamatosan tájékozódni a különböző fejleményekről, mivel azok jelentősen befolyásolhatják a nagyobb vállalatcsoportok jövőbeli adókötelezettségeit – összegezte Bujtor Alex, a Deloitte adóosztályának menedzsere.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss