Gazdaság
A kilövés után a földre szállást is figyelemmel kísérhették a nézők
A Discovery Channel és Discovery Science a The Washington Post-tal együttműködve élőben közvetítette a Crew Dragon űrhajó augusztus 2-ai visszatérését a földre. A nagyközönség a Discovery Channel jóvoltából szeptember 6-án láthatta először a Space Launch: Vízreszállás című műsort. Aki lemaradt róla, vagy újra át szeretné élni a fantasztikus eseményt, az október 10-én, szombaton este a Discovery Science vetítésén ismét részese lehet az amerikai űrtörténet egyik jeles eseményének.
Május 27-én, szerdán az egész világ végig izgulta, ahogy az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatala (NASA) és a SpaceX űripari magáncég megpróbálkozott a történelmi küldetéssel: újra amerikai űrhajósokat küldeni az űrbe, méghozzá amerikai űrhajóval, amerikai földről. Azonban a szerdai küldetést a kedvezőtlen időjárás miatt 17 perccel a tervezett startidőpont előtt végül törölték. Így a Kennedy Űrközpont 39A startállásából ekkor még nem indulhatott útnak a SpaceX Falcon-9 rakétája, csúcsán a Crew Dragon űrhajóval, fedélzetén Robert Behnken és Douglas Hurley veterán űrhajósokkal.
Május 30-án szombaton, magyar idő szerint 21 óra 22 perckor hibátlan startot követően sikeresen az űrbe jutott a Dragon és két pilótája, véget vetve ezzel a kilenc évig tartó hiátusnak. Az esemény közvetítése Discovery és a Discovery Science számára rekordszámú nézettséget hozott és a tudományos csatorna történetének legmagasabb besorolású televíziós adását generálta.
„Az ilyen élő és szakszerű közvetítéseket a nézők csak a Discovery és a Discovery Science csatornákon találhatják meg. A The Washington Postnak köszönhetően több mint egy évet töltöttünk a SpaceX fejlődéstörténetének dokumentálásával, tanulmányozásával. Nyomon követhettük, hogyan vált az első olyan amerikai magáncéggé, amely űrhajósokat szállít az űrbe és hozza haza őket biztonságosan. Az Amerikában bemutatott, augusztus 2-ai élő közvetítésünk a földre való hihetetlen visszatérésüket mutatta be”
? mondta Scott Lewers, a Discovery Science tartalomért felelős vezetője.
A felvételeken látható egyedi tartalmak és interjúk Amerika egyik vezető újságírójának, Christian Davenportnak a közreműködésével készültek. Davenport még 2000-ben csatlakozott a Washington Post-hoz, egyedi stílusának és megközelítéseinek köszönhetően már háromszor került a Pulitzer-díj döntősei közé, valamint több sikerkönyvet is maga mögött tudhat. Davenport űripari kérdésekben az egyik legnagyobb szaktekintélyű író.
„A The Washington Post régóta foglalkozik az űriparral és az űrkutatással. Arra törekszünk, hogy egyedülálló hozzáférésünknek köszönhetően a továbbiakban is alapos betekintést nyújtsunk olvasóinknak az új űrkutatási tevékenységekről és legérdekesebb történésekről”
? mondta Emilio Garcia-Ruiz, a The Washington Post ügyvezető szerkesztője, majd hozzátette:
„Örülünk, hogy ismét együttműködhetünk a Discovery-vel, hatalmas elismerés erről a történelmi eseményről az élő televíziós közvetítés mellett mi is beszámolhatunk.”
A Discovery és a Discovery Science eddig nem látott módon közvetítette az űrhajó visszatérését a földre. A jelenlegi és volt űrhajósok, köztük Mike Massimino és Garrett Reisman mellett kiváló mérnökök és más különleges vendégek, köztük a kalandor és lelkes felfedező Josh Gates szakértői kommentárjai is garantálták a közvetítés sikerét a nézők számára. A Space Launch: Vízreszállás című műsor házigazdájaként ismét Chris Jacobs tévés személyiség köszöntötte a nézőket. Chris amúgy sem ismeretlen a Discovery nézői számára, hiszen számtalan eseményről tudósított már a korábbiakban is. A két nagyágyú mellet az Emmy-díjas újságíró, David Kerley is visszatért a riporter csapat tagjaként.
A Discovery Channel és Discovery Science csatornák a NASA és SpaceX: Utazás a jövőbe című, egészestés dokumentumfilm keretein belül mutatják be a SpaceX történetét, továbbá exkluzív betekintést nyújtanak a nézőknek a cég főhadiszállásáról, végigkísérve azt az utat, ami a NASA-val való közös kilövéshez vezetett.
Gazdaság
Annyira drágulnak a lakások, hogy így alig nyerünk valamit az Otthon Start hitellel
Rakétaként lőttek ki első negyedévben a lakásárak, és ha valaki abban bízott, hogy a nyár majd lenyugtatja a kedélyeket, az keserűen csalódhat az Otthon Start hitel bejelentése miatt.
Ha beválnak a jóslatok, akkor olyan mértékű áremelkedés lehet a következő egy évben is, hogy az nagyrészt elviszi a kedvező, támogatott kamatnak köszönhető nyereséget. Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az igazi vesztesek azonban azok lesznek, akik nem jogosultak az új hitelre, mert ők csak a drágulást kapják, miközben az alacsony kamat nem mérsékli a veszteségüket.
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Lakásárindexe, és a lakásárak a statisztikák alapján is extrém ütemben nőnek. A hamarosan induló Otthon Start hitel várhatóan még jobban felpörgeti a megállíthatatlanul dráguló piacot.
Brutális lakásáremelkedés volt az első negyedévben
Budapesten 2025 első negyedévében 11,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak a megelőző negyedévhez képest, ezzel az éves növekedési ütem 22,3 százalékra gyorsult. Vagyis egy 2024 végén 40 millió forintért kínált lakás 4,68 millió forinttal kerül többe átlagosan Budapesten, míg éves összevetésben 8,9 millió forinttal kell többet fizetni érte. A trend ráadásul nem sok jót ígér, hiszen 2024 utolsó negyedévében még csak 3,9 százalékos volt a drágulás a megelőző negyedévhez képest, vagyis az áremelkedés egyre csak gyorsul.
A vidéki városokban kisebb mértékű, 6,7 százalékos volt negyedéves alapon a drágulás, míg éves összevetésben 13,9 százalék áremelkedést mértek. Vagyis a példánkban szereplő 40 milliós ingatlan egy negyedév alatt 2,68 millió forintot, míg egy év alatt 5,56 millió forintot drágult. Itt is egyre gyorsul az áremelkedés: a megelőző negyedévben ugyanis még csak 2,1 százalék volt az MNB szerint.
A községekben mérték a legkisebb áremelkedést, 2,2 százalékot, illetve 10 százalékot, vagyis 880 ezer, illetve 4 millió forinttal ment fel egy 40 milliós ingatlan átlagára negyedéves és éves alapon a legkisebb településeken. A községeknél is gyorsul az áremelkedés: itt a megelőző negyedévben stagnáltak az árak, míg most ismét meglódultak.
Országosan is magas volt a dinamika: éves szinten 15,3 százalékot, negyedéves alapon pedig 7 százalékot mentek fel az árak.
Mi jöhet az év hátralévő részében?
Az első negyedéves lakásárakban még bőven benne van az állampapírból kiszálló befektetők hatása, hiszen óriási pénzek mozdultak az első hónapokban az ingatlanpiac felé. Hogy ez milyen mértékű volt, azt jól mutatja, hogy a Duna House saját adatai szerint Budapesten a vevők 45 százaléka befektető volt 2025 első három hónapjában, míg egy évvel korábban csak 31 százalék volt az arányuk. Vidéken kicsit mérsékeltebben, de hasonló a helyzet, itt a befektetési célú vevők aránya 24 százalékról 29 százalékra nőtt egy év alatt.
Ugyanakkor júniusra a befektetők aránya megcsappant, Budapesten 37, vidéken pedig 18 százalékra, ami kis nyugalmat hozhatott volna a piacon az év hátralévő részére.
Ebben a helyzetben jelentette be a kormány az Otthon Start hitelt, ami a társadalmi egyeztetésen lévő jogszabálytervezet szerint rendkívül széles körszámára lesz elérhető. Hiszen első lakásszerzőnek minősül mindenki, akinek nincs 50 százalékot meghaladó tulajdonrésze belterületi lakóingatlanban, ráadásul a magasabb tulajdoni hányadra vonatkozóan is van egy sor mentesség.
Az új hitelt már most akkora érdeklődés övezi, hogy az árak máris elkezdtek emelkedni, a GKI elemzése szerint pedig egy év alatt Budapesten akár 15-20 százalékos drágulás is elképzelhető csak az új program miatt.
Mit jelent a drágulás a lakáshiteleseknek?
Fülöp Norbert Attila pénzügyi szakértő szerint, ha a trend folytatódik, akkor az olcsóbb, városi ingatlanok iránt nőhet meg leginkább a kereslet, így a panellakások ára még feljebb mehet majd. Ha pedig egy átlagosnak számító, 52 millió forintos pesti panellakás egy év alatt 15-20 százalékkal drágul, akkor 7,8 – 10,4 millió forinttal fog többe kerülni.
Ha valaki most venné meg ezt az ingatlant, akkor normál esetben minimálisan 20 százalék, vagyis 10,4 millió forint önerőre lenne szüksége, míg a fennmaradó összeg havi törlesztője 6,18 százalékos piaci kamattal (ez most a legkedvezőbb a BiztosDöntés.hu kalkulátor alapján) 304 ezer forint lenne, így 20 év alatt összesen 71 millió forintot kellene a banknak visszafizetnie.
Ha ugyanezt az ingatlant egy év múlva 20 százalékkal drágábban, 62 400 000 forintért tudja majd megvásárolnia kizárólag Otthon Start hitelből, akkor az 50 millió forint támogatott hitelen felül 12,4 millió forint önerőre lesz majd szüksége. (A Start hitel maximális összege 50 millió forint.) 20 éves futamidővel számolva ebben az esetben 277 300 forint lesz a havi törlesztő, míg a teljes visszafizetés 66,5 millió forintra jön ki.
Vagyis az utóbbi esetben 2 millió forinttal több önerő kell majd, miközben a havi költség 26 700 forinttal lesz kevesebb. A finanszírozás teljes költsége pedig 4,5 millió forinttal lesz alacsonyabb.
Persze csökkenthető a havi fizetnivaló, ha az Otthon Start hitelt a maximális, 25 évre veszi fel valaki. Ebben az esetben a havi törlesztő „csak” 237 100 forint lesz, ám mivel hosszabb ideig kell kamatot fizetni a banknak, a teljes visszafizetés 71,1 millió forintra rúg majd. – tette hozzá a szakértő. Vagyis hiába a mindössze 3 százalékos kamat, a lakáshitel teljes költsége végül megegyezik majd a mostani, piaci konstrukcióéval.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Drága lesz a külföldön tanuló egyetemisták lakhatása
Csak akkor tudnak a költségeken csökkentetni a külföldön tanuló magyar diákok, ha többen bérelnek egy ingatlant – jelentette ki Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője, aki elmondta: a régióban csupán Temesvár és Belgrád tükrözi a magyar árszintet, Bécs és Prága jóval drágább, ami tovább növeli az egyetemisták költségeit.
A numbeo.com és a helyi hirdetési portálok adatai szerint a nemzetközi lakbérdinamika nem változott az eltelt egy évben, és továbbra is élénk kereslet jellemzi a bérlakásszektort a környező országokban, ami természetesen az árakra is hatással van– összegezte az Otthon Centrum elemzési vezetője a térségben jelenleg irányadó bérlakáspiaci folyamatokat. Soóki-Tóth Gábor elmondta, az egyetemvárosok albérletpiaca hagyományosan a felvételi ponthatárok kihirdetése után éli meg az egyik legintenzívebb időszakot, és a kereslet az eredmények ismeretében ilyenkor hirtelen megugrik.
Budapesten az egyszobás lakások átlagos havi bérleti díja 175 ezer forint, a kétszobásoké 261 ezer, a háromszobásoké 315 ezer forintot. „Ezek az árak nagyjából Temesvár és Belgrád szintjén vannak. Ahol euró a hivatalos fizetőeszköz, ott forintra átszámolva magasabb ár az irányadó” – mondta a szakember.
A magyar árszintnél jóval drágább Bécs: a régió listavezető városában havonta akár ezer eurót (nagyjából 400 ezer forintot) is elkérnek egy kis garzonért, de a városközponttól távol ennél negyedével olcsóbban is lehet bérelni. Az osztrák fővárosban a szobaszámmal arányosan nőnek az árak is, a numbeo.com adatai szerint egy négyszobás lakás akár 2 ezer euróba (800 ezer forintba) is kerülhet a belső kerületekben. A külváros jóval barátságosabb, ennél jellemzően 600 euróval olcsóbb havonta.
Bécsben azonban jelentős számban elérhetők támogatott bérlakások is – erre két év életvitelszerű ottlakást követően az uniós állampolgárok is jogosultak –, ezekért jóval kedvezőbb, négyzetméterenként 6-9 eurós havi díjat kell fizetni. A magasabb tarifával számolva egy 50 négyzetméteres lakás bérleti díja 180 ezer forintnak megfelelő euró, ami Budapesten is kedvezőnek mondható.
A reality.sk portál adatai szerint Pozsonyban havi 550 euróért (220 ezer forintért) lehet kis garzonhoz jutni, de az egyhálós, központi elhelyezkedésű lakásért ennek a dupláját kérik. Minél nagyobb a lakás, annál magasabb az ár, egy háromhálós bérleményért akár 1800 eurót (720 ezer forintot) kérnek, de utánjárással és némi szerencsével ennél kedvezőbb árfekvésű ingatlan is elérhető.
Prága belvárosában egy kétszobás lakásért havonta 20-30 ezer koronát is elkérnek, az átlag 25 ezer korona (cirka 400 ezer forint), míg a háromszobás lakás bérleti díja ennek majdnem a duplája. A külső kerületek 25 százalékkal olcsóbbak, de jóval nagyobb a szórás is, különösen a többszobás ingatlanok esetében.
Varsóban havi 4200 zloty (körülbelül 395 ezer forint) egy kis belvárosi lakás átlagos bérleti díja a numbeo.com adatai szerint, de itt is jelentősek az eltérések, a külső kerületekben ezer zloty-val (95 ezer forinttal) barátibb az árak átlaga.
Erdély egyetemi központja Kolozsvár, ahol az elmúlt évtizedben komoly informatikai szolgáltató bázis jött létre, ami erősen megemelte az ingatlanárakat. A belvárosban egy kétszobás lakás havi 3000 lejért érhető el (240 ezer forintért), de a város külső részein ennyiért kis szerencsével lehet találni egy kényelmes 3-4 szobás lakást is – reálisabb azonban 4-5000 lejjel számolni (316-395 ezer forinttal). Temesvár albérlet árai már kedvezőbbek a diákoknak, a kolozsvárinál harmadával olcsóbb egy belvárosi lakás havi bérleti díja, és ennyiért a városközponton túl kétszer ekkora lakás bérelhető.
Belgrádban egy kedvező, központi fekvésű kétszobás lakás átlagos havi díja 90 ezer dinár (300 ezer forint), a városközponton kívül harmadával olcsóbb a középérték, itt ennyiért már nagy alapterületű lakás kapható, ahol akár négy diák is kényelmesen elfér.
Zágrábban és Ljubljanában már euróban mérik a bérleti díjat, a horvát fővárosban 750 euróért (300 ezer forintért) belvárosi kétszobás lakás bérelhető, a külváros 150 euróval olcsóbb havonta. A szlovén főváros kicsit drágább, itt a centrumban az átlagos bérleti díj 900 euróhoz közelít (nagyjából 360 ezer forint). Mindkét városra igaz, hogy ennyiért a külvárosban már nagy lakást lehet találni, tehát ha többen összeállnak és hajlandók lemondani a saját fürdőről, konyháról, akkor egy kis lakás önálló bérleti díjánál is kedvezőbb költséggel oldhatják meg a lakhatást a diákok – jegyezte meg Soóki-Tóth Gábor, aki leszögezte: mindegyik régiós piacra jellemző, hogy az elhelyezkedés mellett az ingatlan kora, jellege, állapota, a lakás sajátosságai, alaprajza, felszereltsége is jelentősen befolyásolja az árazást.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Lamborghini vs. Ferrari: most kiderült, melyiket keresik többen Magyarországon
Kevés ikonikusabb autómárka létezik, mint a Ferrari és a Lamborghini, és úgy tűnik, hogy ez a rivalizálás nemcsak a versenypályákon, hanem a hazai használtautó-kereskedelem világában is élénken zajlik.
A Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első félévét összegző adatai alapján a Lamborghini-modellek vitték a prímet, de a Ferrari több típussal is bekerült a legkeresettebb szupersportautók közé.
A portál keresési statisztikái alapján összeállított 10-es lista élére a Lamborghini URUS került, ami részben a SUV-szegmens térnyerésének is betudható. Az URUS iránti keresések mögött ráadásul egy viszonylag fiatal kínálat áll: az autók átlagéletkora alig 2,7 év, míg az átlagos hirdetési ár 119 millió forint fölött van. A második helyen szintén egy Lamborghini-modell, a Huracán szerepel, 95 milliós átlagárral és 3,3 éves átlagéletkorral
Az érdeklődők száma alapján tehát a Lamborghini vezet, viszont a Ferrari összességében több modellel van jelen a top 10-ben. Érdekesség, hogy a lista két legfiatalabb modellje – a Ferrari 296 GTS és a 296 GTB – különösen magas áron, 127–153 millió forint között mozog, ami mutatja, hogy a vadonatúj szupersportautókra is mutatkozik kereslet.
„Nem meglepő, hogy a két ikonikus szupersportautó-gyártó, a Lamborghini és a Ferrari hazánkban is stabil piaccal rendelkezik, különösen úgy, hogy mindkét márka hivatalos kereskedelmi és szervizháttérrel is jelen van Magyarországon. Ugyanakkor a használtautó-piac kínálja az igazi különlegességeket: azokat a klasszikus vagy már nem gyártott modelleket, amelyek nemcsak hétköznapi használatra, de akár gyűjtői befektetésként is relevánsak. A hazai keresési toplista élére két Lamborghini-modell került, közülük is toronymagasan az URUS vezet. A második helyezett a Huracán, amely bár hivatalosan már kivezetésre került, továbbra is egy aktuális, erős karakterű modell a márka kínálatában. A harmadik helyen a Ferrari egyik leginkább „elérhető” modellje, a California szerepel, amelynek átlagára jelenleg 40 millió forint körül alakul. A két márka korszakos zászlóshajói, a Lamborghini Aventador és a Ferrari F8 Tributo – a LaFerrarit nem számítva – továbbra is keresettek a hazai használtautó-piacon. Tapasztalataink szerint ez részben spekulatív érdeklődésnek is betudható: egyik modell sincs már gyártásban, elérhetőségük pedig korlátozott, ami várhatóan csak tovább emeli értéküket a következő években”
– emelte ki Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu Senior Brand Managere.
Érdekesség, hogy a legenda szerint Ferruccio Lamborghini eredetileg traktorokat gyártott és azért alapította meg a saját autómárkáját, mert egy személyes konfliktus után úgy érezte, jobban tud sportautót építeni, mint Enzo Ferrari.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A Samsung kiterjeszti a Galaxy AI-t
-
Gazdaság2 hét ago
Legalább 1,2 milliós nettó kereset kell majd az Otthon Start és a CSOK Plusz teljes kihasználásához
-
Gazdaság6 nap ago
Dinamikusan bővül a SPAR franchise hálózata – már több mint 300 üzlettel van jelen országszerte
-
Gazdaság2 hét ago
Már most érdemes elkezdeni készülni az Otthon Start hitelre
-
Tippek2 hét ago
A One Magyarország több mint 90 országban biztosítja 5G roaming szolgáltatását
-
Zöld1 hét ago
A világ legfenntarthatóbban működő vállalata a Schneider Electric a TIME és a Statista rangsora alapján
-
Okoseszközök2 hét ago
5+1 mobilos tipp a fesztiválszezonra
-
Ipar2 hét ago
Értékmegőrzés és kortárs tartalom – Készül a Magyar Építészeti Múzeum és Központ