Gazdaság
Rekordmennyiségű díjjal ismerik el az LG termékeit a 2021-es CES-en
A szakkiállítás bírái az LG OLED TV technológiáját és InstaView hűtőszekrényét a CES legjobb innovációiként emelték ki
A 2021-es CES kiállításon számos díjjal ismeri el az amerikai Szórakoztatóelektronikai Szövetség (Consumer Technology Association, CTA) az LG Electronics (LG) úttórő újításait a technológia és a dizájn terén. A kiállítás legjobb innovációinak járó, legrangosabb Best of Innovation díjat az LG OLED TV technológiája és az LG InstaView Door-in-Door hűtőszekrénye érdemelte ki. A vállalat ezen kívül több tucat — történetének eddigi legtöbb — innovációs díját veszi át a januári, ezúttal virtuális kiállításon.
2021 immár a nyolcadik év, hogy az LG termékeit — többek között az OLED televíziókat, hangprojektorokat, háztartási elektronikai berendezéseket és prémium okostelefonokat — a CES innovációs díjával, azaz a szakkiállításon bemutatott leginnovatívabb termékek hivatalos iparági elismerésével értékelik.
CES Best of Innovation: 2021-ben az LG OLED TV technológiája ismét kiérdemelte a CES legjobb innovációinak járó Best of Innovation díjat, ezúttal a gaming kategóriában. Az OLED tévék kategóriájának vitathatatlan éllovasaként az LG az otthoni szórakozás egyedülálló élményét alkotta meg tökéletes feketével, valósághű színekkel és végtelen kontrasztaránnyal. Az LG háztartási készülékei most először kapnak Best of Innovation díjat: az LG úttörő InstaView Door-in-Door hűtőszekrényének különlegessége, hogy a felhasználók az ajtó kinyitása nélkül nézhetik meg, mi van a hűtőben, így élelmiszereik is tovább frissek maradnak — mindez pedig tökéletes egyensúlyt teremt forma és funkció között. A hűtőszekrénybe a vállalat innovatív hangfelismerési technológiáját is beépítették: ajtaja egyetlen hangparancsra kinyílik, ha a felhasználónak éppen tele van a keze a bevásárolt termékekkel.
Szórakoztató elektronika: 2021-ben különösen figyelemre méltóak lesznek az LG új szórakoztató elektronikai termékei, beleértve az LG OLED, az LG NanoCell és NEXTGEN televíziókat és a TONE Free fülhallgatókat. A díjazott szórakoztató elektronikai termékekről a 2021-es CES-en, januárban oszt majd meg részleteket a gyártó.
Háztartási elektronika: Innovációs díjat érdemelt ki az LG több új háztartási elektronikai berendezése is. Az LG InstaView Door-in-Door hűtőszekrényen túl az egyetlen készülékházba integrált, sokrétű mosási megoldást kínáló WashTower is elismerést kapott. Ez a mosógép hatalmas adag ruhát mos ki, miközben feleannyi helyet foglal el, mint egy hasonló kapacitású készülék. Díjat kapott az LG CordZeroThinQ porszívó, valamint egyéb ruhatisztítási és légtisztító megoldások — például a PuriCare viselhető légtisztító — is, melyeket a CES-en jelent majd be a gyártó.
Mobiltelefonok: A mobiltermékek kategóriájában a legtöbb CES innovációs díjat az úttörő LG WING, a világ első elcsúsztatható kijelzőjű 5G okostelefonja érdemelte ki. A készülék 6,8 hüvelykes, kávamentes P-OLED FullVision kijelzője az óra járásával megegyező irányban, 90 fokkal elforgatható, ezzel a mozdulattal pedig felfed egy második, 3,9 hüvelykes OLED kijelzőt. Az LG Explorer Project első modellje az 5G sebességével kínál lenyűgöző, többképernyős élményt. Az LG VELVET okostelefonja szintén elnyerte a CES 2021 innovációs díját: a 6,8 hüvelykes OLED Cinematic FullVision kijelzővel és sokoldalú kamerákkal felszerelt készülék kimagasló teljesítményt és az 5G előnyeit kivételes áron kínálja.
LG üzleti megoldások: Az LG munkára és játékra is ideális IT üzleti megoldásait is díjazták a 2021-es CES-en. Elismerést kaptak a népszerű UltraGear gaming kijelzők és UltraWide monitorok, az LG gram 17 laptop, valamint a CineBeam 4K lézerprojektor is.
CES Innovation Awards: A CES Innovation Awards program a CTA évente megrendezett versenye, amely 28 termékkategóriában a kiemelkedő tervezési és mérnöki munkával létrehozott fogyasztói technológiai termékeket értékeli. A program minden egyes termékkategóriában a legkiemelkedőbb újdonságokat díjazza. Az iparági szakértőkből álló bírák testületében médiaszakértők, formatervezők, mérnökök kapnak helyet, akik a mérnöki tervezés minősége, az esztétika, a formatervezés, a funkcionalitás és a fogyasztói vonzerő alapján vizsgálják a beadott pályázatokat.
A díjazott termékek teljes listáját az LG a CES-en tartott sajtókonferenciáján, 2021. január 11-én, hazai idő szerint hajnali 2 órakor jelenti be. A konferencia a CES weboldalán lesz követhető. 2021 elején az iparág vezető szereplői és feltörekvő márkái virtuálisan gyűlnek össze január 11. és 14. között, hogy bemutassák úttörő, piacvezető innovációikat. Az első teljesen digitális CES platformot biztosít majd a termékek bemutatására, a globális márkákkal való kapcsolatépítésre és az ipar jövőjének meghatározására, valamint lehetőséget ad a technológiai közösség számára, hogy biztonságosan ossza meg ötleteit és mutassa be azokat a termékeket, amelyek a jövőnket alakítják majd.
Gazdaság
Országos kamarai program segíti a kkv-kat a fogyasztóvédelem és az ügyfélpanasz-kezelés területén
Elindult az OVK-TÁR, azaz az Országos vállalkozói munkacsoport-hálózat és kamarai workshop-program, amelynek célja, hogy gyakorlatorientált, gyorsan alkalmazható megoldásokkal erősítse a kis- és középvállalkozások fogyasztóvédelmi jogszabályi megfelelését és ügyfélpanasz-kezelési gyakorlatát.
Az országszerte nyolc helyszínre ellátogató OVK-TÁR a felhasználó élményére és az üzleti célokra egyszerre fókuszáló, úgynevezett service design alapú fejlesztési logikára épül. A program nem előre gyártott megoldásokat kínál, hanem vállalkozói interjúkra, problématérképezésre, kamarai visszajelzésekre és tesztelésre támaszkodva alakítja ki a gyakorlati javaslatokat. Így a fejlesztések valóban a vállalkozások mindennapi működési nehézségeiből indulnak ki, és azokra adnak célzott, használható válaszokat. A Budapesti Békéltető Testület szakmai vezetésével és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara projektgazdai koordinációjával zajló együttműködés biztosítja, hogy a fejlesztések ne csak országos szinten legyenek relevánsak, hanem a helyi vállalkozói igények is beépüljenek a munkába.
A Vállalkozásfejlesztési Program (VFP) részeként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) finanszírozásával létrejött kezdeményezés különösen a határidők szigorú betartására, a megfelelő dokumentálásra, az egységes ügyfélkommunikációra, valamint a tájékoztatók és az általános szerződési feltételek (ÁSZF) releváns elemeire helyezi a hangsúlyt.
A projekt négy fő pillérre épül, az országos vállalkozói munkacsoport-ülésekre, az országos műhelymunkára, a fogyasztóvédelmi jogi tanácsadásra és a hasznos tudásanyagok létrehozására. A workshopokokat meghívásos formában rendezik meg, azok a területi és ágazati szempontból releváns kkv-k vehetnek részt, amelyeknek van fogyasztóvédelmi és panaszkezelés tapasztalata. A jogi tanácsadás több területi kamaránál érhető el, Budapesten például 2026. május 7-től, előzetes időpontfoglalás alapján az ovktar@bkik.hu e-mail címen. A program eredményeként olyan tudásanyagok jönnek létre, mint panaszkezelési folyamatábrák, fogyasztóvédelmi kisokos ügyfélszolgálati munkatársak számára, valamint service design módszertannal kidolgozott jógyakorlat-csomagok, amelyek a projekt lezárása után is széles körben használhatók maradnak egy a tudástárban.
A program nyolc területi kamara, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei, a Csongrád-Csanád vármegyei, a Fejér vármegyei, a Győr-Moson-Sopron vármegyei, a Hajdú-Bihar vármegyei, a Pest vármegyei, a Heves vármegyei és Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara aktív közreműködésével valósul meg.
,,A fogyasztóvédelmi megfelelés és a panaszkezelés ma már nem csupán jogi kérdés, hanem fontos működési és reputációs tényező is a vállalkozások számára. Az OVK-TÁR éppen erre ad rendszerszintű, a kkv-k mindennapjaiban közvetlenül hasznosítható választ. A területi kamarák szervezeti egységeiként működő békéltető testületek nem csupán vitarendezési intézmények, hanem a vállalkozások mindennapi működését aktívan támogató, gyakorlati megoldásokat fejlesztő szakmai partnerek”
– hangsúlyozta dr. Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke.
A program részleteiről és az egyes elemekhez kapcsolódó információkról a részt vevő területi kamarák nyújtanak tájékoztatást.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Így látnak a fiatal kutatók a pénzügyi piacok mögé – reflexív AI a tőzsdén
A mesterséges intelligencia és az adattudomány már nem a jövő – hanem a pénzügyi szektor jelenét formáló erő. A K&H STEM pályázat éppen azokat az egyetemistákat emeli reflektorfénybe, akik komplex rendszermodellezéssel és innovatív technológiai megoldásokkal keresnek választ valós gazdasági kihívásokra.
Az egyik dobogós kutatás pedig túlmutat a szakmán: a tőzsdei folyamatok megértése mindannyiunk életét érinti – legyen szó megtakarításokról, nyugdíjalapokról vagy a gazdasági stabilitásról.
A pénzügyi piacok mögött nem csupán számok állnak, hanem emberek: döntések, várakozások és egymásra adott reakciók hálózata alakítja az irányokat. A kutatás éppen ezt a láthatatlan dinamikát teszi érthetővé: hogyan formálódik a befektetői hangulat, és miért mozdul sok szereplő egyszerre ugyanabba az irányba egy-egy kritikus pillanatban. Ez a megközelítés közelebb visz ahhoz, hogy a gazdasági folyamatokat ne csak adatokként, hanem emberi működésként is értelmezzük.
A felismerések ráadásul nem maradnak az elmélet szintjén. A hétköznapi befektetők számára is kapaszkodót adnak: segítenek megérteni a hirtelen árfolyam-ingadozások mögötti okokat, és azt, miért válhatnak tömegessé bizonyos döntések. Ez a tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakossági befektetők tudatosabban kezeljék megtakarításaikat, felismerjék a piaci hangulat hatását, és hosszabb távon stabilabb, átgondoltabb pénzügyi stratégiát építsenek.
Somlai Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójának projektje a magyar tőkepiac működését vizsgálja egy reflexív ügynökalapú szimulációs modell segítségével. A rendszer virtuális befektetők hálózatát modellezi, és azt elemzi, hogyan alakíthatják a piaci folyamatokat a befektetők várakozásai, egymás döntései és a kollektív hangulat. A kutatás több technológiai megközelítést integrál egyetlen rendszerben. A modell valós tőzsdei idősorokra épül, hálózati viselkedésmodellezést alkalmaz, és tanuló algoritmus segítségével optimalizálja a befektetői döntési szabályokat. A genetikus algoritmus evolúciós módon hangolja a modell paramétereit, így a szimuláció képes feltárni azokat az önmagukat erősítő folyamatokat, amelyek a piaci volatilitás vagy a kollektív befektetői viselkedés mögött állhatnak. Az ilyen modellek hosszútávon hozzájárulhatnak a pénzügyi rendszerek stabilabb működéséhez és a piaci folyamatok pontosabb előrejelzéséhez, ami közvetve mindenki számára fontos, akinek megtakarítása, hitele vagy nyugdíjcélú befektetése kapcsolódik a gazdaság teljesítményéhez.
Az idei pályázat világosan megmutatta, merre tart a jövő: egyre több kutatás épít a modern informatikai módszerek és a valós gazdasági adatok találkozására. Ezek a projektek nem elméleti kísérletek, hanem élő példái annak, hogyan kapcsolódik össze az egyetemi tudás a piac valós működésével.
Jól látszik az is, hogy a hallgatók már azokon a kulcsterületeken dolgoznak – mint az adattudomány, a mesterséges intelligencia vagy a komplex rendszerek modellezése –, amelyek ma a pénzügyi szektor digitális átalakulásának motorjai.
„A STEM pályázat számunkra nemcsak egy tehetséggondozási program, hanem egy olyan szakmai platform, ahol láthatóvá válik, hogyan gondolkodik a következő generáció technológiai problémákról. Egyre több hallgató dolgozik adattudományi, mesterséges intelligencia- vagy komplex rendszermodellezési projekteken, amelyek nagyon közel állnak azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel a vállalati IT-csapatok is foglalkoznak. A K&H-nál ezért különösen fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel az egyetemi innovációs közeggel. Informatikai szervezetünk ma már a bank egyik kulcsterülete, a fejlesztések jelentős része házon belül történik, és olyan digitális megoldásokon dolgozunk, mint a mobilbanki fejlesztések, az ügyfélélményt támogató rendszerek vagy a banki ökoszisztéma technológiai platformjai. A K&H IT egyfajta szakmai műhelyként működik, ahol a kollégák modern technológiai projekteken dolgozhatnak, inspiráló és tapasztalt szakemberekkel együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődési lehetőségekre is, széles körű szakmai képzéseket, világos karrierutakat és akár projektváltási lehetőségeket kínálunk annak érdekében, hogy mindenki megtalálja azt a technológiai területet, ahol igazán kibontakozhat”
– mondta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Konecta és a Lenovo stratégiai partnersége
A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja át a digitális munkahelyi megoldásokhoz és a munkavállalói élményhez fűződő piaci megközelítést.
A partnerség alapgondolata egy égető piaci kérdésre ad választ: miért épülne a digitális munkahely széttagolt IT-szerződésekre és egymástól független szolgáltatókra, ha működhetne egységes, mesterséges intelligencia által vezérelt élményplatformként is? A felek piacformáló szereplőként kívánják átírni az iparági játékszabályokat: közvetlen alternatívát kínálnak a merev, hagyományos IT-outsourcing modellekkel szemben, újradefiniálva a vállalati szolgáltatások beszerzését és üzemeltetését.
Beszállítói viszonyból stratégiai összefonódás
Ami kezdetben hagyományos partneri kapcsolatnak indult, az mára mély stratégiai együttműködéssé fejlődött. Miközben a Konecta globális programot indított saját munkahelyi infrastruktúrájának modernizálására, a Lenovo túllépett a technológiai beszállító szerepén: kulcsfontosságú partnerré vált egy olyan AI-alapú működési modell kidolgozásában, amely az automatizáció révén jelentősen csökkenti az emberi erőforrás-igényt. A Konecta globális hálózatában – amely több mint 100 000 munkavállalót érint – már megkezdődött a Lenovo szolgáltatásainak fokozatos bevezetése.
Ezzel párhuzamosan a Konecta vette át a Lenovo e-kereskedelmi tevékenységének támogatását, és a felek már tárgyalnak a CX-üzleti folyamatok kiszervezéséről (BPO), valamint az AI-támogatott szolgáltatási képességek kiterjesztéséről. A folyamatok 2025-ben, Egyiptomban sikeresen elindultak, tovább erősítve ezzel is a régió növekvő szerepét globális CX- és digitális központként.
Diszruptív modell a digitális munkahelyekért
A Konecta és a Lenovo egy közös, teljes körű digitális munkahelyi ajánlatot fejlesztett ki, amely közvetlenül versenybe száll a piacon már elterjedt, bevett rendszerekkel.
Míg korábban a vállalatok bonyolult és széttagolt ökoszisztémákra – külön eszközgyártókra, infrastruktúra-szolgáltatókra és IT-támogatókra – támaszkodtak, az új modell az egységre törekszik.
Az ajánlat a Konecta AI-vezérelt szolgáltatásmenedzsmentjére és CX-szakértelmére épít, amelyet a Lenovo a digitális munkahelyek integrátoraként emel a következő technológiai szintre. A cél a teljes technológiai ökoszisztéma egyesítése, ahol az AI-képes eszközök és a vállalati platformok közvetlenül az üzleti célokat szolgálják.
Fogyasztói szintű élmény bevezetése a szervezeti működésbe
Míg az ügyfélélmény az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, a belső munkavállalói folyamatok gyakran továbbra is reaktívak, folyamatvezéreltek és hibajegy-alapúak maradtak. A partnerség egyik központi célja, hogy a fogyasztói CX-szabványokat a belső munkavállalói élményre is alkalmazza.
Az új modellben a munkavállalókra kiemelt ügyfélként tekintenek: az AI-alapú chat- és önkiszolgáló funkciók villámgyors ügyintézést tesznek lehetővé, míg a többcsatornás (omnichannel) elérés a kommunikáció zökkenőmentességét garantálja. Az adatközpontú személyre szabás révén a rendszer érezhetően hatékonyabbá teszi a mindennapi munkát, így az IT-támogatás egy reaktív folyamatból valódi prémium digitális szolgáltatássá lényegül át.
Jövőbe mutató alternatíva
Ahogy a vállalatok modernizálják technológiai környezetüket és a munkavállalói élményt (EX) is fejlesztik, a Konecta–Lenovo stratégiai szövetség a hagyományos IT-szolgáltatási modellekkel szemben egy jövőbe mutató alternatívát kínál.
A Konecta-Lenovo partnerség az egyszerűsítést választotta a komplexitás helyett. Az eszközpark, a háttérinfrastruktúra és a terméktámogatás egységesítésével egy olyan rugalmas szemléletmódot alakítottak ki, amely képes a digitálisan fejlett munkaerő legmagasabb igényeit is kiszolgálni.
„Ez a szövetség tükrözi azt az ambíciónkat, hogy újragondoljuk a technológia és a szolgáltatás találkozását. A Lenovo technológiai fölényének és a Konecta CX-szakértelmének ötvözésével egy olyan modellt alkottunk, amely az intelligenciára és a felhasználói elégedettségre épül”
– hangsúlyozta Julien Vidal, a Konecta csoport növekedési igazgatója (CGO).
„A Digital Workplace kezdeményezések középpontjában az áll, hogy javítsuk a munkavállalói élményt, ezáltal felszínre hozzuk a produktivitást, az innovációt, sőt még a kreativitást is”
-tette hozzá Rakshit Ghura, a Lenovo Digital Workplace Solutions alelnöke és általános igazgatója.
„A Konectával közösen segítünk a szervezeteknek abban, hogy hatékonyabb és eredményközpontúbb munkakörnyezetet teremtsenek.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Életeket menthet a fejlesztés – fiatal magyar egyetemi hallgató innovációja nyerte a K&H STEM pályázatát
-
Gazdaság2 hét ago
Globális trend: a vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik
-
Gazdaság2 hét ago
Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait
-
Tippek2 hét ago
28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát
-
Egészség2 hét ago
Digitális gyógyír a magány ellen: a technológia humánus arcát mutatják meg a jövő magyar innovátorai
-
Szórakozás2 hét ago
Ingyenes VW kiállítás az Allee-ban
-
Egészség2 hét ago
A wellness-életkor mutathatja meg a valóságot?
-
Ipar2 hét ago
Additív gyártás 2026: ipari fordulópont




