Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

Elektromos, vagy hibrid autó? Melyik legyen?

hibrid

A magánszemélyek és a vállalatok részéről is egyre nagyobb az igény a környezettudatos közlekedésre.

A zéró kibocsátású és a hibrid járművek mellett szól többek között, hogy a hagyományos meghajtású modellekhez képest jelentősen kevesebb szennyezőanyagot bocsátanak ki, csendesebbek és különleges vezetési élményt nyújtanak. Üzemanyag-költségük is lényegesen alacsonyabb, mivel az elektromos hajtásnál azonos távolságra számítva az áram kevesebbe kerül, mint a benzin vagy a gázolaj, a hibrid meghajtás pedig átlagosan 10-20 százalékkal csökkenti a fogyasztást. Ezenkívül mindkét típus kevesebb forgó-kopó alkatrészt tartalmaz, így a szerviz- és fenntartási költségeik is alacsonyabbak a robbanómotoros társaikéinál, de fontos hozzátenni, hogy az e-autók szakszerű szervizelése egyelőre nem mindenhol megoldott. A hibridek nagy előnye továbbá, hogy nem szükséges figyelni az akkumulátor töltöttségét, ami az e-autók esetében sokaknak kellemetlenséget okoz, és ezért töltési idővel sem kell számolni az utazás során.

Sokan azonban még nem mernek tisztán elektromos autóra váltani, mert a folyamatos fejlesztések ellenére tartanak a hatótáv és a töltési infrastruktúra korlátozottságától, valamint attól, hogy a folyamatos technológiai fejlesztések következtében kiszámíthatatlan az e-autók maradványértéke. A zéró kibocsátású járművek mellett több egyéb fajtája is létezik a villanyautóknak, amelyek köztes megoldást jelentenek a hagyományos meghajtású és a tisztán elektromos modellek között, és amelyekkel megtehetjük az első fontos lépést a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért. Az e-mobilitás iránt elkötelezett LeasePlan összegyűjtötte, mit érdemes tudni a különféle elektromos autókról, és tanácsokat ad a hajtásmódok kiválasztásával kapcsolatban.

Magyarországon a legnagyobb elektromosautó-flottával rendelkező LeasePlan szerint a fokozatosság elve megkönnyíti a robbanómotoros járművekről való átállást a teljesen elektromos modellekre, ezért a hibrid autók ideális megoldást jelentenek az elektromos technológia és a töltési szokások elsajátításához. Mivel a hibrid technológiákat jellemzően csak az autósok egy szűkebb rétege ismeri jól, a vállalat most azt is bemutatja, milyen választási lehetőségeink vannak, ha tisztán elektromos autó helyett egyéb környezetkímélő alternatívát keresünk.

Az elektromos autók típusai

Tisztán elektromos autók

(BEV – Battery Electric Vehicle)

A tisztán elektromos autóban hagyományos motor helyett elektromotor végzi a meghajtást, amit egy nagy teljesítményű akkumulátor lát el energiával. Az akkumulátor külső forrásból tölthető, de fékezéskor vagy lejtmenetben is visszatöltődik belé a mozgási energiából keletkező elektromosság, ami felhasználható a következő gyorsításnál – ezt nevezik rekuperációs vagy regeneratív fékezésnek. Ezekben az autókban már nemcsak belső égésű (benzin vagy dízel) motor nincs, hanem generátor, önindító, sebességváltó, kipufogó, turbófeltöltő és számos olyan alkatrész sem, ami a hagyományos autókban gyakran meghibásodik. Így minimalizálhatjuk a szerviz- és karbantartási költségeket.

Az elektromos autók ma már szinte minden kategóriában és gyártónál elérhetők. A legnépszerűbbek közé tartoznak a Nissan Leaf, a Tesla Model 3, a Hyundai IONIQ és KONA, a Renault Zoe, a Fiat 500e és a KIA E-Niro modellek. A kezdeti technológiákon alapuló modellek 120 kilométeres hatótávja már jelentősen növekedett, így ideális körülmények között, bizonyos modellekkel manapság akár 600 kilométert is meg lehet tenni egy felöltéssel.

A tisztán elektromos autók a legtöbb fővárosi és nagyvárosi székhelyű cég és önkormányzat számára praktikus megoldást jelenthetnek, mivel elemzések szerint az ilyen flottákba tartozó autók 75 százaléka jellemzően maximum 50 kilométert tesz csak meg naponta, városi forgalomban. A zöld rendszámos e-autók plusz előnye, hogy adómentesen beszerezhetők, és ingyenes velük a parkolás Budapesten és több vidéki városban is. Továbbá az időszakosan kihirdetett állami támogatási pályázatok keretében extra kedvezménnyel juthatunk hozzájuk, ezáltal az alapvetően magasabb beszerzési ár is kompenzálható.

Hibridek

A hibrid járművekben az elektromos hajtás és a robbanómotorok ereje egyesül. Ezek az autók automatikusan váltanak a hajtástípusok között, jellemzően mindegyik akkor kapcsol be, amikor a legjobb hatásfokkal képes működni. Egy villanymotor már alacsony fordulatszámon is hatékony, így a dugókkal sűrített városi forgalomban az elektromos hajtás használata lényegesen jobban megéri. Egy átlagos hibrid autó városi fogyasztása akár 25 százalékkal alacsonyabb lehet, mint a robbanómotoros járműveké.

A hibridek ma már szinte minden gyártó portfóliójában elérhetőek, és többféle változat is létezik belőlük:

Full hibridek

(HEV – Hybrid Electric Vehicle)

A hagyományos vagy „öntöltő” néven is ismert verzió a legrégebbi hibrid típus, amely a hagyományos benzinmotoros meghajtás mellett egy kisebb méretű akkumulátorral és egy elektromotorral rendelkezik. A teljesen hibrid autó képes akkumulátorról vagy belső égésű motorral, vagy épp mindkét meghajtást egyidejűleg használva közlekedni a pillanatnyi forgalmi helyzethez és a vezető igényeihez alkalmazkodva. A modern full hibrid járművek így az intelligens vezérlésnek köszönhetően menetidejük akár 50 százalékában használhatók emisszió nélkül.

Az ilyen gépkocsit nem kell (és nem is lehet) külső áramforrásra csatlakoztatni, mivel az akkumulátor automatikusan feltöltődik fékezéskor, illetve motorfék üzemmódban. A full hibrid jármű az akkumulátor mérete miatt tisztán elektromos hajtással csak néhány, kb. 3-6 kilométeres távot tud megtenni. Viszont ideális városi használatra, mivel az állandó gyorsulással és lassulással járó sok regeneratív fékezés következtében több villamos energia áll rendelkezésre az elektromos üzemmódban történő rövid távú közlekedésre. A LeasePlan aktuális kínálatában tízféle full hibrid modell található, köztük a Toyota Corolla TS és SD, a Lexus NX, RX és ES, valamint a Ford Kuga.

Plug-in hibridek

(PHEV – Plug-in Hybrid Electric Vehicle)

A hálózatról tölthető, ún. plug-in hibrid autók jelentik a legegyértelműbb átmenetet a hagyományos és az alternatív technológia között. Felépítésüket tekintve hasonlóak a teljesen hibrid járművekhez, de a fő különbség, hogy külsőleg tölthető villamos energiával és fosszilis üzemanyaggal is képesek a megszokott teljesítmény mellett haladni. A nagyobb méretű villanymotor mellett a külső forrásból táplált energiát egy megnövelt teljesítményű, 4-12 kWh-ás akkumulátor tárolja el, így hosszabb, modelltől függően 25-50 km távolságot is meg tudnak tenni kizárólag elektromos hajtással. Városi közlekedés során ezért egyáltalán nem szükséges beindítani a benzinmotort, hiszen ez a hatótáv lefedi egy átlagos autóvezető napi városi közlekedését.

A „konnektoros” hibridek további előnye, hogy a belső égésű motornak köszönhetően egy hosszabb utazásnál a hagyományos autókhoz hasonlóan használhatók. Ezért olyan esetekben érdemes a PHEV-ek mellett dönteni, amikor a mindennapok során viszonylag kis távolságokat teszünk meg, de évente többször is hosszabb utakra indulunk. Az ilyen típusú járművek használata azonban tudatosságot igényel, mivel, ha nem töltjük fel rendszeresen az akkut, akkor az csak plusz súlyt jelent, és a rosszul használt plug-in hibrid szén-dioxid-kibocsátása meghaladhatja egy azonos kategóriájú dízelmotoros gépjárművét, illetve a full hibridhez viszonyított ártöbblete nem térül meg.

A plug-in modellek egyre több gyártó kínálatában megtalálhatók, és többféle típus is választható ilyen meghajtással, többek között terepjárók és kisteherautók. A legnépszerűbbek a Jeep Compass, a Ford Kuga és Ford Ranger EcoBoost, illetve a Nissan Navarra.

Mild hibridek

(MHEV – Mild Hybrid Electric Vehicle)

A mild hibrid autók előnyei korlátozottabbak a full és plug-in hibrid típusokéihoz képest. A kisfeszültségű (és kis teljesítményű) villanymotor egymagában nem mozgatja az autót, csupán villámgyorsan indítja azt el, és besegít a belső égésű motornak, ha átmenetileg nagyobb teljesítményre van szükség. Az ilyen rendszerű járműveknél az elektromotor legfontosabb feladata a lassításkor felszabaduló mozgási energia elektromos árammá való átalakítása. Elsősorban ebből a funkcióból adódik a mild hibridek fogyasztáscsökkentő képessége, ami így nemigen haladja meg a néhány százalékot, mivel a – jellemzően 12 vagy legfeljebb 48 voltos – elektromos hálózat nem képes jelentős mennyiségű elektromos energiát visszanyerni és tárolni a fékezés során.

Az MHEV technológia használata lehet az első lépés a károsanyag-kibocsátás csökkentése felé. A mild hibrid gépjárművek jelentik a legköltséghatékonyabb megoldást a PHEV, illetve a BEV autók árszínvonalát figyelembe véve, hiszen mindkét kategóriánál megfizethetőbbek, ám számolni kell a technológia korlátozottságával.

Céges autó: tisztán elektromos vagy hibrid?

Ha vállalatként új autót szeretnénk vásárolni vagy lízingelni, elsősorban azt kell meghatároznunk, hogy milyen célra használjuk majd a járművet. Ez alapján tudjuk eldönteni, hogy milyen meghajtást válasszunk, és azon belül melyik modell felel meg a leginkább a céljainknak.

Ha leginkább csak városi közlekedésre keresünk költséghatékony és környezetbarát megoldást, érdemes teljesen elektromos autót választanunk. Ha viszont városban és országúton is gyakran autózunk, akkor ennek megfelelően keressünk olyan nagyobb hatótávolságú hibrid járművet, amely a városi környezetben elektromosan, autópályán pedig hagyományos hajtással közlekedik.

Az elektromos és a plug-in hibrid modellek kapcsán a hatótávolság mellett azt is érdemes végig gondolni, hogy otthon vagy a munkahelyünkön tudjuk-e tölteni az autót, vagy csak a köztéri nyilvános töltőknél lesz erre lehetőségünk. Céges autók esetében ideális megoldást jelenthet az irodai töltőállomás kialakítása, amely kezdetben nagyobb költséggel jár, ám ezáltal a napközbeni holt időket hatékonyan kihasználva tölthetők a járművek, és hosszú távon jelentős üzemanyag-költséget spórol meg a vállalatnak.

Az operatív lízing keretében igénybe vett alternatív meghajtású flotta esetében a cégek mentesülnek az új megoldás kipróbálásának egyik legnagyobb rizikója, a maradványérték kockázata alól. A LeasePlan flottakezelőként a saját fenntarthatósági vállalásainak teljesítése és a piac edukációja mellett operatív szinten már a kezdetektől azzal segíti az elektromos flottákra nyitott ügyfeleket, hogy reális, kedvező maradványértéket számít az e-autókra. Továbbá hamarosan a rövid távú és rugalmas feltételek mellett igénybe vehető FlexiPlan flottájában is elérhetővé teszi az e-autókat. Így az ügyfelek próba jelleggel, ártámogatott havi díjakon juthatnak hozzá első e-autójukhoz, ami megnyitja a kaput a hagyományos lízingszerződések BEV modellekkel való bővítése előtt.

Mozgásban

Második életciklus, mérhető előnyök: körforgásos gazdálkodás az intralogisztikában

Jungheinrich fenntarthatóság intralogisztika

A fenntarthatóság az intralogisztikában egyre kevésbé kizárólag környezetvédelmi kérdés. A nyersanyagárak, az ellátási kockázatok, a szigorodó szabályozás és az üzemeltetési költségek egyaránt arra ösztönzik a vállalatokat, hogy termékeik teljes életciklusában gondolkodjanak. A professzionálisan felújított targoncák példája azt mutatja, hogy a körforgásos gazdaság megfelelő üzleti modellel műszaki és gazdasági szempontból is működőképes lehet.

A Jungheinrich megközelítésében ezért a fenntartható raktár nem pusztán alacsonyabb kibocsátást jelent. A jövő intralogisztikája egyszerre hatékony, körforgásos és biztonságos: optimálisan használja ki a teret és az erőforrásokat, takarékosan bánik az anyagokkal és az energiával, ösztönzi az újrafelhasználást és a hulladék csökkentését, miközben védi a munkavállalókat és az árukat. A vállalat termékeit és szolgáltatásait ennek a három pillérnek a mentén fejleszti, hogy ügyfeleit ne csak a szabályozási elvárások teljesítésében, hanem a jövő raktárának kialakításában is támogassa.

A hagyományos, lineáris gazdasági modellben a nyersanyag kitermelését a gyártás, a használat, majd a termék hulladékká válása követi. A körforgásos gazdálkodás ezzel szemben arra törekszik, hogy a termékeket, alkatrészeket és alapanyagokat a lehető leghosszabb ideig használatban tartsa. Ennek eszköze lehet a javítás, az újrafelhasználás, az ipari újragyártás és végső lépésként az anyagok újrahasznosítása.

Az intralogisztikában mindez különösen nagy jelentőséggel bír. A targoncák és más anyagmozgató berendezések jelentős mennyiségű acélt, rezet, elektronikai alkatrészt és akkumulátor-alapanyagot tartalmaznak. Egy megfelelően megtervezett és karbantartott ipari jármű azonban első használati időszakának lezárása után sem feltétlenül éri el műszaki életciklusa végét.

Több mint használtgép-felújítás

A professzionális felújítás nem azonos egy használt gép egyszerű javításával vagy esztétikai rendbetételével. Szabványosított ipari folyamatról van szó, amelynek során a járművet átfogóan megvizsgálják, részben vagy teljesen szétszerelik, az alkatrészeket megtisztítják és minősítik, majd a biztonsági szempontból meghatározó, illetve elhasználódott elemeket felújítják vagy kicserélik.

Az ismételt összeszerelést, a műszaki ellenőrzéseket és a funkcionális teszteket követően a targonca újabb életciklusban állhat munkába. Ehhez azonban már az eredeti termékfejlesztés során figyelembe kell venni a javíthatóságot, a cserélhető alkatrészeket és az alkalmazott anyagok szétválaszthatóságát.

A Jungheinrich az ipari anyagmozgató eszközök felújítására több különböző minőségi kategóriát alkalmaz. Az Economy és az ötcsillagos JUNGSTARS felújítási szintek eltérő ügyféligényeket fednek le, miközben mindkét folyamat alapja az ellenőrzött műszaki állapot és a biztonságos további üzemeltetés.

A vállalat klipphauseni, Drezda közelében működő használtgép-központjában 2026 júliusában készült el a 100 000. felújított targonca. „A 100 000. felújított targonca különleges mérföldkő vállalatunk számára, egyúttal munkatársaink szakértelmének és elkötelezettségének kézzelfogható bizonyítéka” – hangsúlyozta Tino Alban, a klipphauseni használtgép-felújító központ üzemvezetője.

„A Jungheinrich targoncáinak tartós minősége teszi lehetővé, hogy az ipari járműveket egy újabb életciklusban is biztonságosan és gazdaságosan lehessen üzemeltetni.”

Akár 80 százalékkal kisebb karbonlábnyom

A járművek életciklusának meghosszabbítása azért jelentős, mert egy targonca környezeti terhelésének számottevő része már az alapanyagok kitermelése és az új jármű előállítása során keletkezik. Ha a vázszerkezet, az ellensúly, a hajtásrendszer és más főegységek tovább használhatók, lényegesen kevesebb új nyersanyagra és gyártási energiára van szükség.

A Jungheinrich adatai szerint egy targonca professzionális újragyártása az új jármű előállításához képest akár 80 százalékkal alacsonyabb CO₂e-kibocsátással járhat. A folyamat során felhasznált erőforrások körforgási aránya megközelíti a 99 százalékot: ennek legnagyobb része közvetlenül újrafelhasználható, kisebb hányada pedig anyagában újrahasznosítható.

A körforgásos gazdálkodás mint üzleti modell

A körforgásos gazdaság csak akkor válhat széles körben alkalmazhatóvá, ha nem kizárólag környezetvédelmi programként, hanem gazdaságilag is életképes üzleti modellként működik. Az intralogisztikában ennek egyik alapfeltétele a gépek tervezhető visszaáramlása.

A Jungheinrich ezt több, egymásra épülő megoldással támogatja. A tartós bérleti modellek és a gyártói visszavétel tervezhetővé teszik a gépek visszaáramlását; a professzionális felújítás meghosszabbítja a targoncák használati idejét; a magas újrahasználati és újrahasznosítási arány csökkenti az új nyersanyagok iránti igényt; az akkumulátorok másodlagos életciklusának kialakítása pedig az energiatároló rendszerek értékét is hosszabb ideig tarthatja körforgásban. A cél minden esetben ugyanaz: az értékes erőforrások lehető leghosszabb ideig történő megőrzése, ami környezeti és gazdasági szempontból egyaránt érdeke az ügyfeleknek.

Ebben fontos szerepet töltenek be a tartós bérleti konstrukciók, a flottakezelési megoldások és a gyártói visszavételi rendszerek. A bérleti időszak végén visszaérkező targoncák ismert üzemeltetési háttérrel és dokumentált szerviztörténettel kerülhetnek a felújítóüzemekbe. A kiszámítható gépállomány lehetővé teszi az újragyártási kapacitások tervezését, a szükséges alkatrészek biztosítását és a szabványosított munkafolyamatok kialakítását.

A Jungheinrich felújító üzeme 2006 óta működik. A telephely gyártási területe mára meghaladja a 13 500 négyzetmétert, a felújítási folyamatokban pedig mintegy 200 munkatárs vesz részt. A vállalat emellett a romániai Ploiești-ben is működtet hasonló központot. Az ipari háttér és a megfelelő volumen teszi lehetővé, hogy az újragyártás ne egyedi projekt, hanem a vállalat mindennapi működésének része legyen.

Ellátásbiztonság és kockázatkezelés

A körforgásos modellek üzleti jelentőségét az elmúlt évek ellátási zavarai és nyersanyagpiaci ingadozásai is felértékelték. A második és akár harmadik életciklusra alkalmas berendezések csökkenthetik az új alapanyagoktól és a hosszú, globális beszállítói láncoktól való függőséget.

„A fenntartható raktár számunkra nem pusztán alacsonyabb kibocsátást jelent. A cél az, hogy ügyfeleink a teret, az energiát és az anyagokat hatékonyabban használják, az értékes erőforrásokat pedig minél tovább körforgásban tartsák. A körforgásos megoldások ezért nemcsak környezetvédelmi szempontból fontosak: gazdasági értéket is teremtenek, és hozzájárulnak a kiszámíthatóbb, biztonságosabb működéshez” – mondta Horváth Zoltán, a Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A felújított gépek emellett olyan beruházási alternatívát kínálhatnak, amely alacsonyabb beszerzési költség mellett biztosít ellenőrzött műszaki állapotot és gyártói hátteret. Ez különösen azoknál a vállalatoknál lehet fontos, amelyeknek növelniük kell anyagmozgatási kapacitásukat, de nem minden alkalmazási területen indokolt új gép beszerzése.

A fenntartható működés ugyanakkor nem merül ki a használt járművek felújításában. A Jungheinrich teljes körű megközelítése az újrahasznosított és alacsonyabb környezeti terhelésű alapanyagok használatától az erőforrás-hatékony gyártáson és energiaellátáson át a termékek üzemeltetéséig, visszavételéig és életciklusuk végi kezeléséig terjed. A fenntarthatóság ökológiai és gazdasági dimenziói mellett a társadalmi szempontok is fontosak: az új technológiák és innovációk alkalmazása során a munkavállalók, az áruk, a raktári infrastruktúra és az adatok biztonsága is alapvető követelmény.

www.jungheinrich.hu/fenntarthatosag


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Megérkezett az új Kia Seltos: karakteres SUV magabiztos megjelenéssel és fejlett technológiával

Az új Seltos a merész, robusztus SUV-dizájnt fejlett technológiával, praktikus funkcionalitással és kényelemmel ötvözi.

A Kia globálisan második legnagyobb darabszámban értékesített modellje most először érkezik Európába, tovább erősítve a márka jelenlétét a C-SUV szegmensben, miközben támogatja az elektrifikáció felé vezető átmenetet. A Seltos a Kia első e-AWD rendszerrel szerelt modellje, hibrid változata pedig elsőként kínál V2L (Vehicle-to-Load) technológiát a márka hibrid modelljei között. A benzinmotoros változat már elérhető Magyarországon, a hibrid verzió gyártása augusztusban indult, novemberben érkezik a magyar piacra.

A Kia bemutatta Magyarországon a vadonatúj Seltost, amely a világszerte sikeres modell második generációjaként most először érkezik meg az európai piacra. A C-SUV szegmensben pozícionált modell tovább erősíti a Kia SUV-kínálatát, miközben a márka európai elektrifikációs stratégiájába is illeszkedik.

A Seltos azoknak az ügyfeleknek készült, akik karakteres, sokoldalú SUV-t keresnek a városi mindennapokra és az aktív életmódhoz egyaránt. A kompakt külső méretekhez tágas, variálható utastér, 536 literes csomagtér, modern konnektivitási lehetőségek, és fejlett vezetőtámogató rendszerek társulnak.

Karakteres formavilág, praktikus belső tér

A Kia „Opposites United” formatervezési filozófiájára épülő Seltos a robusztus SUV-karaktert ötvözi a Kia elektromos modelljei által inspirált, modern részletekkel. A Star-map fénygrafika, a síkba simuló ajtófogantyúk, a lebegő hatású tetővonal és a markáns vállvonal egyaránt hozzájárulnak a modell határozott megjelenéséhez. A kínálat Baseline, GT-Line és X-Line kivitelekből áll, utóbbi sötét külső részletekkel és hangsúlyosan robusztus karakterrel.

Az utastérben a széles, vízszintes vonalvezetés és az optimalizált helykihasználás tágas térérzetet teremt. Felszereltségtől függően integrált panorámakijelző – 12,3 colos digitális műszeregységgel, 5,3 colos klímakijelzővel és 12,3 colos multimédiás képernyővel –, 64 színben testre szabható hangulatvilágítás, panorámatető, relaxációs vezetőülés, Harman Kardon prémium audiorendszer, Kia Digital Key 2 és Kia Connect Store is elérhető.

Az 536 literes, a kategória egyik legnagyobb csomagtere és a két szinten állítható csomagtérpadló a mindennapi használhatóságot támogatja, míg a Kia AddGear moduláris kiegészítőrendszere további praktikus tárolási lehetőségeket kínál.

Sokoldalú hajtásláncok és új technológiák

Az európai Seltos belső égésű és hibrid hajtáslánccal is elérhető. Az 1,6 literes T-GDI turbófeltöltős benzinmotor 180 lóerős teljesítményt és 265 Nm nyomatékot kínál, míg a hibrid változat 154 lóerős 2WD, illetve 178 lóerős e-AWD kivitelben készül. A Seltos az első Kia modell, amely e-AWD rendszert alkalmaz: a technológia precíz nyomatékelosztással támogatja a tapadást és a menetstabilitást.

A Seltos hibrid változatában a Kia első alkalommal kínál V2L (Vehicle-to-Load) technológiát, amely lehetővé teszi külső elektromos eszközök energiaellátását, illetve töltését közvetlenül a járműből. A modell emellett a Hyundai Motor Group első hibrid járműve, amely Smart Regenerative Braking 3.0 rendszert alkalmaz.

A Drive Mode Select Eco, Normal és Sport üzemmódokat kínál, míg a Stay Mode álló helyzetben is növeli az utastér komfortját.

Fejlett biztonság és digitális kapcsolódás

A Seltos fejlesztésének középpontjában a biztonság állt. A fejlett karosszériaszerkezeti megoldásokat a 2. szintű ADAS vezetőtámogató technológiák átfogó rendszere egészíti ki. Az új generációs Intelligent Speed Limit Assist (ISLA) térképadatok és kamerainformációk alapján előre felismeri a sebességkorlátozások változását.

Felszereltségtől függően többek között Highway Driving Assist 2, Smart Cruise Control 2.0, Lane Following Assist 2, Forward Collision-Avoidance Assist 2, Surround View Monitor, Safe Exit Warning és Remote Smart Parking Assist is elérhető. A Head-Up Display a legfontosabb vezetési információkat közvetlenül a szélvédőre vetíti.

A digitális élményt a panorámakijelző mellett generatív mesterséges intelligenciára épülő AI-asszisztens, vezeték nélküli OTA-frissítések, valamint a Digital Key 2 egészíti ki. A Kia AI-asszisztense ChatGPT-támogatással teszi természetesebbé a beszélgetésalapú interakciót.

Rövid műszaki adatok

  • Méretek: 4430 mm hosszúság, 1830 mm szélesség, 1600 mm magasság; tengelytáv: 2690 mm
  • Hajtásláncok: 1,6 literes T-GDI benzinmotor / 1,6 literes GDI HEV
  • Teljesítmény: 180 LE és 265 Nm (ICE); 154 LE (HEV 2WD) / 178 LE (HEV e-AWD)
  • Hajtás: 2WD / AWD (ICE) / e-AWD (HEV)
  • Csomagtér: 536 liter
  • Kerékméret: 16, 18 vagy 19 col
  • Konnektivitás: Kia AI-asszisztens ChatGPT-támogatással, OTA-frissítések, Feature-on-Demand

A műszaki adatok és az elérhető felszereltségek piaconként eltérhetnek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt

A Honda bejelentette, hogy a Prelude Limited Edition idén ősszel megérkezik Európába.

A modell japán bemutatkozását övező kiemelkedő érdeklődésre reagálva a Prelude Limited Edition új, egyedi és még kifinomultabb megjelenéssel érkezik, amely még hangsúlyosabbá teszi elegáns arányait és a japán kézműves mesterség iránti elkötelezettségét.

A korlátozott példányszámban készülő Prelude legmeghatározóbb jellemzője a látványos, egyedi színvilág. A karosszérián első alkalommal jelenik meg a Honda ragyogó Premium Crystal Garnet Metallic fényezése, amely a fény játékával még jobban kiemeli az autó lágyan ívelő vonalait. Az összhatást az első és hátsó lökhárító vörös díszítőelemei, az élénkvörös Brembo féknyergek, valamint a 19″-os, fekete, részben esztergált felületű, könnyűfém keréktárcsák teszik teljessé.

Az utastérben a gazdag burgundi színvilág teremti meg az egyedi hangulatot. A prémium anyagokból kialakított belső tér és az igényesen kidolgozott kontrasztos részletek tovább fokozzák a vezetőközpontú utastér exkluzív karakterét, amely tökéletes egyensúlyt teremt a sportos megjelenés és a kifinomultság között.

A vörös kontrasztvarrás elegáns részletként jelenik meg a kormánykeréken, a középkonzolon és a műszerfalon, kiemelve a belső tér letisztult vonalvezetését. Ezek a részletek az első üléseken és az ajtókárpitokon is visszaköszönnek, egységes és gondosan kidolgozott megjelenést teremtve az egész utastérben. A különleges hangulatot a skarlát színű díszítéssel ellátott, egyedi szőnyegek teszik teljessé.

Minden Prelude Limited Edition műszerfalára hímzett Prelude embléma kerül, amely olyan hatást kelt, mintha az autót egyedi aláírással látták volna el.

A kifinomult új színvilág mögött a Prelude Limited Edition változatlanul a nagy elismerésnek örvendő e:HEV hibrid hajtásláncot és az innovatív Honda S+ Shift rendszert kínálja, amelyek a „határtalan siklás” élményét idéző, könnyed és kifinomult vezetési élményt nyújtanak.

Az első Prelude közel ötven évvel ezelőtt mutatkozott be, és mindig is a Honda legújabb műszaki fejlesztésének és innovatív technológiáinak izgalmas képviselője volt. Az új Prelude méltó módon továbbviszi ezt az örökséget, lenyűgöző módon ötvözve a formatervet, a stílust, a kifinomultságot és a korszerű hibrid hajtásláncot.

„A Prelude jellemzői az évek során változtak, sportos és különleges karaktere azonban mindvégig megmaradt. Ha sportautóra gondolunk, általában valami éles és dinamikus jut eszünkbe, például egy Forma–1-es autó vagy egy vadászgép. Úgy gondolom azonban, hogy ennek a modellnek a témája közelebb áll a levegőben szabadon sikló vitorlázórepülőgép képéhez”

– mondta Tomoyuki Yamagami, a Honda Prelude fejlesztéséért felelős projektvezetője.

A Prelude Limited Edition ennek az elképzelésnek a legtisztább megtestesülése, amely megjelenésével és vezetési élményével egyaránt különleges érzést kínál tulajdonosainak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss