Gazdaság
A Twitter háza táján nincs mindenki elragadtatva Elon Musk-tól
Nem minden Twitter-dolgozó fogadta jól a tényt, hogy Elon Musk beült az igazgatósági tanácsba.
Egyelőre kérdéses, hogy az üzletember érkezése milyen hatással lehet a közösségi platform működésére, annyi biztos, hogy ő a felületet továbbra is a személyes márkája és üzlete építésére fogja használni, ahogy azt eddig is tette.
A hét nagy híre a közösségi média világában, hogy Elon Musk a Revocable Truston keresztül 9,2 százaléknyi részt szerzett a Twittert üzemeltető cégben, ami azt jelenti, hogy ő a közösségi platform legnagyobb részvényese. A Tesla és a SpaceX vezére ezzel a pénteki záróárfolyam alapján mintegy 2,9 milliárd dollár értékű részvénycsomag tulajdonosa lett, ami ahhoz képest elég figyelemreméltó teljesítmény, hogy Musk nemrég még éppen azt fejtegette a Twitteren, hogy komolyan elgondolkodott egy új közösségi platform létrehozásán és korábban többször is kellemetlen szavakkal illette a felületet.
A részvényvásárlást a hét elején jelentette be az amerikai tőzsdefelügyelet, és a rákövetkező napon a Twitter igazgatósági tagnak is kinevezte őt. A technológiai ipar talán legmegosztóbb alakját nem üdvözli mindenki tárt karokkal: nem csak a felhasználók szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy jót tesz-e majd a Twitternek ez a lépés, de maguk a Twitter dolgozói is aggódnak. A közösségi platform tulajdonosai ezért egy „AMA” (kérdezz bármit) eseményt szerveznek. Parag Agrawal cégvezető a héten belsős levélben tájékoztatta arról a dolgozókat, hogy lehetőségük lesz találkozni Muskkal, hogy feltehessék neki kérdéseiket. Ennek előzménye, hogy több twitter-dolgozó is dühének és csalódottságának adott hangot azután, hogy bejelentették Musk részvényszerzését, elmondások szerint van, aki felmondáson is gondolkodik.
Musk egyébként 2009 óta aktív a Twitteren, ahol mostanra 80 millió követőt vonzott magához. A milliárdos a platformot eddig számos esetben használta a világ dolgairól alkotott véleményének közvetítésén kívül a cégeivel kapcsolatos bejelentésekre is – egynémely esetben komolyan megégetve ezzel a kezét. Az üzletember egyébként részben ennek köszönhetően korábban meglehetősen kritikusan fogalmazott azzal kapcsolatban, ahogy a Twitter szerinte bizonyos esetekben sárba tiporta a szólás- és véleményszabadságot.
És már rögtön Trumpról van szó
Hogy az üzletembernek milyen jelentősebb tervei lehetnek a platformmal kapcsolatban, arról bővebben még nem beszélt, beköszönő üzenetében viszont úgy fogalmazott: alig várja, hogy együtt dolgozzon Paraggal és a Twitter csapatával, és hogy „jelentős fejlesztéseket valósíthassanak meg a következő hónapokban”. Nemsokkal a befektetés után szavazásban kérdezte meg követőit több témával kapcsolatban is: az egyik, hogy legyen-e szerkesztés gomb (amiről mint kiderült, már készül, de nem miatta). Illetve arra is rákérdezett arra is, hogy a követői szerint a Twitter túl szigorú-e szólásszabadság terén.
Többen posztban fejezték ki aggályukat, attól félnek, hogy Musk tönkreteszi a felületet, de az üzletember követőbázisa (akiknek egy része a fanatikus jelzővel is illethető) szintén akcióba lendülve védelmébe vette a Tesla-vezért. A bejelentés kapcsán több konzervatív is elárasztotta a közösségi médiát azzal a kéréssel, hogy engedjék vissza Donald Trumpot a Twitterre, akinek fiókját a közösségi oldal letiltotta az amerikai Capitolium megostromlása alatt tanúsított viselkedése miatt. Lauren Boebert republikánus kongresszusi képviselő hétfői tweetjében kendőzetlenül így fogalmazott:
„Most, hogy Elon Musk a Twitter legnagyobb részvényese, itt az idő leszámolni a politikai cenzúrával. Oh… és visszahozni Trumpot!”
Egy belsős forrás szerint egyébként a cég nem tervezi Trump visszaengedését, a Twitter szóvivője szerint nem szeretnének policy-kat visszamenőleg változtatni. Egyes szakértők viszont látnak rá esélyt, hogy ez bekövetkezhet.
A Twitter nyilatkozata szerint az igazgatóság nem hoz döntéseket politikai kérdésekben, de a Reuters-szel beszélő négy Twitter-alkalmazott aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Musk mégis képes lehet valamilyen módon befolyásolni a vállalat irányelveit. A névtelenséget kérő alkalmazottak egyike felhívja a figyelmet arra az esetre is, amikor 2018-ban Musk pedofilnak nevezett egy brit búvárt, aki a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek mentésében segített, és hogy akkor maga Musk élt vissza csúnyán a platformon történő vádaskodással.
A Twitter szóvivője szerint az igazgatóság „fontos tanácsadói és visszajelzési szerepet tölt be”, de a napi műveleteket és döntéseket a Twitter vezetése és alkalmazottai hozzák meg.
„Nehéz elhinnem, hogy (a testületnek) nincs befolyása. Ha ez így van, miért akarna Elon egy igazgatósági helyet? ”
– mondta el ennek kapcsán egy alkalmazott. A Reutersnek beszélő más belsősök szerint Musk tagsága jó eséllyel felgyorsíthatja majd az új funkciók és termékek bevezetésének ütemét.
A Twitter igazgatótanácsa azonban a platformmal kapcsolatos döntésekben és vitákban meghatározóbb szerepet tölt be, mint ahogy az más techcégeknél van – mondta el szintén egy belsős. Ennek az az oka, hogy a Meta Inc-től eltérően, ahol Mark Zuckerberg alapító és vezérigazgató kettős részvényosztályon keresztül irányítja a céget, a Twitternek csak egyetlen részvényosztálya van. A Twitteren belüli csapatok sokat mérlegelik, hogyan kommunikálhatnak egy stratégiát vagy döntést az igazgatóság felé.
Mégis: mi értelme?
Van egy olyan feltételezés is, hogy az igazgatósági kinevezés preventív lépés lehet a részvényvásárlás után: 2024-ig, a pozíció lejártáig ugyanis Musk nem szerezhet 14,9 százaléknál nagyobb részesedést, áll az amerikai tőzsdefelügyelet dokumentumaiban.
Ron Baron, a Baron Capital vezetője és a Tesla egyik legnagyobb befektetője szerint Elon Musk bevásárlása „értelmetlen”
– legalábbis ezt mondta a CNBC-nek.
„Ez egy apró befektetés a számára. Ott van neki a Tesla, aminek értéke már rég átlépte az ezermilliárd dollárt. Nem hiszem, hogy lenne ennek bármiféle értelme számára”.
Baron elmondása szerint az ő cége nem is fektet be a platformba, miután megtudta, hogy Musk helyet foglal az igazgatóságban. A legtöbb befektető hajlamos egy vállalatban inkább a támogató személyeket nézni, mielőtt részvényeket vásárolna.
Nem lehet figyelmenkívül hagyni azt, hogy Musk nagyon jól tudja, hogyan használhatja a Twittert mesterien a maga javára. A platformot eddig több alkalommal is a saját cégei, felvásárlásai, gondolatai népszerűsítésére használta, és folyamatosan felkapott a platformon, mindig van miért beszélni róla. Elon Musk több, mint vezérigazgató, ő egy márka, amit ki is használ. A Tesla fő hirdetési platformja pedig valójában Musk Twitter-fiókja. Érdemes megnézni, hogy a Hyundai 2019-ben 2000 dollárt költött reklámra minden eladott jármű után, míg a Teslánál ez csupán 14 cent. Követők számában is nagy a különbség. A Hyundai USA profilját négyszázezren, a Hondáét több mint egymillióan, a Volvót pedig 230 ezren követik, míg a Tesla profiljának bődületes fölénye van a maga több mint 80 millió követőjével.
Hogy Musk személyes márkájának milyen felhajtóereje van, több másik eset is jól példázza, elég csak említeni, hogy hány alkalommal manipulálta egy-egy tweettel a dogecoin értékét. Azzal, hogy a Twitter legnagyobb részvényese lett, Musk nem csak a reklámokon spórol, de üzleti érdekei egy részének is megerősítést ad.
A szeretlek-gyűlöllek kapcsolat ellenére a cég nagyobb nevei láthatóan tárt karokkal fogadják Muskot. Jack Dorsey, a Twitter alapítója úgy tűnik, örül a befektetésnek, meleg szívvel üdvözölte a Tesla-vezért, nem mellesleg az ő 2,25 százalékos részvénycsomagjának értékét körülbelül 200 millió dollárral dobta meg a bejelentés. A társalapító Ev Williams esetében pedig plusz 90 millió dollárt jelentett Musk befektetésének híre.
Forrás. HWSW
Gazdaság
Így lehet még biztonságosabb és hatékonyabb az adatközpontok működése
A nem tervezett leállások számának akár 75 százalékos csökkenése, ötödével kisebb üzemeltetési költségek – többek között ezekkel az előnyökkel járhat az állapotalapú karbantartásra történő átállás az adatközpontok esetében.
Az IDC új tanulmánya szerint a sűrűbb rack elhelyezés, a különböző gyártóktól származó rendszerek és a képzett szakemberek hiánya miatt a mesterséges intelligencia (MI) korszak adatközpontjaiban új megközelítésre van szükség a karbantartás és az ellenállóképesség növelése kapcsán.
A mesterséges intelligenciával támogatott állapotalapú karbantartás (CBM – Condition Based Maintenance) korai alkalmazói kevesebb manuális beavatkozásról, az üzemeltetési költségek (OpEx) és a nem tervezett leállások számának csökkenéséről, hosszabb eszköz-élettartamról és általában nagyobb hatékonyságról számoltak be az IDC által kiadott „The Self-Aware Datacenter: How Condition-Based Maintenance Turns Fragmented, Multi-Vendor Datacenters into Predictable Infrastructure and System Intelligence” című Fehér Könyv szerint.
Megugró terhelés, hiányzó szakemberek
A Schneider Electric által támogatott tanulmány szerint az egy rackre jutó teljesítménysűrűség a standard adatközpontokban mért 15 kW-ról a mesterséges intelligencia alkalmazásokat kiszolgáló létesítményekben 300–600 kW-ra emelkedett. A kihívásokat tovább fokozza, hogy számos térségben korlátozott a rendelkezésre álló villamosenergia-kapacitás. Ennek következtében az új adatközponti kapacitások döntő többsége a már meglévő infrastruktúrára épül, miközben az üzemeltetők egyre inkább több telephelyből álló campusok kialakítása, helyszíni energiatermelés, valamint meglévő létesítmények fejlesztése és helyi szolgáltatók felvásárlása révén igyekeznek biztosítani a számítási kapacitás növeléséhez szükséges energiát.
„Amikor az üzemeltetők egy teljesen új adatközpont felépítése helyett meglévő létesítményeket vásárolnak meg, akkor különböző gyártóktól származó, számukra ismeretlen berendezéskonfigurációkhoz jutnak hozzá, amelyekről nincsenek üzemeltetési előzmények, így szükséges az azonnali integrációjuk az eszközteljesítmény-kezelő rendszerekbe”
– mutatott rá a Fehér Könyv szerzője, Luis Fernandes, az IDC vezető kutatási menedzsere.
Ugyanakkor a képzett műszaki szakemberek hiánya már fenntarthatatlan mértékűre nőtt: az Egyesült Államokban például minden 7 betöltetlen álláshelyre csupán 1 képzett szakember jut. Számos, világszerte végzett adatközponti felmérés a képzett munkaerő hiányát emeli ki a legfontosabb üzemeltetési problémaként.
„Az állapotalapú karbantartás az MI-korszak infrastruktúrájára optimalizált üzemeltetési modell, amely csökkenti a manuális beavatkozások számát, mérsékli az üzemeltetési költségeket (OpEx) és meghosszabbítja az eszközök életciklusát. Azáltal, hogy a prediktív elemzést kiterjeszti a különböző gyártóktól származó eszközök és a potenciális hibalehetőségek közötti összefüggések feltárására, a CBM lehetővé teszi az üzemeltetők számára, hogy gépi vezérlésű, de ember által validált rendszerintelligenciát építsenek ki”
– tette hozzá Luis Fernandes.
Jelentős előnyök
A Schneider Electric EcoCare szolgáltatásai a reaktív és ütemterv alapján megvalósított beavatkozásoktól az állapotalapú, eredményorientált eszközéletciklus-kezelés felé mozdulnak el. Az MI-alapú „Energy Intelligence” és szakértői felügyelet segítségével az EcoCare folyamatosan nyomon követi az eszközök és rendszerek viselkedését az üzemeltetési határértékekhez viszonyítva, azonosítja az eltéréseket, és előre jelzi a potenciális hibákat.
Az EcoCare szolgáltatáscsomag kézzelfogható eredményeket hoz az állapotalapú karbantartás bevezetésével:
- akár 75%-kal csökkenhet a nem tervezett leállások száma
- a beszámolók szerint 20%-kal mérséklődnek az üzemeltetési költségek (OpEx)
- csökkenő kockázatok.
„A távfelügyeleti funkciók és a mesterséges intelligenciával támogatott koordináció ötvözésével betekintést nyerhetünk az eszközök és rendszerek aktuális állapotába, és lehetőség nyílik a később esetleg meghibásodáshoz vezető rendellenes működés korai felismerésére. Ez egyrészt biztosítja, hogy a leállások ideje a lehető legrövidebb legyen, másrészt azt is, hogy a szigorú specifikációk alapján működő berendezésekkel ne foglalkozzanak feleslegesen és ne állítsák le őket, amikor nincs arra szükség”
– mondta el Jerome Soltani, a Schneider Electric „Services” területért felelős globális vezetője.
A Schneider Electric támogatásával készült teljes IDC Fehér Könyv innen tölthető le.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Széchenyi István Egyetem vezetésével indult kutatás az autópályák és közlekedési infrastruktúrák biztonságának növeléséért
A győri Széchenyi István Egyetem vezetésével zajlik az „Autópálya-rézsűk állapotelemzése és javítása önjavító ökológiai technológia kifejlesztésével katasztrófa kockázati körülmények között” című kutatás-fejlesztési projekt.
A Geoplan Mérnökiroda Kft.-vel konzorciumban megvalósuló program célja olyan innovatív technológiák kidolgozása, amelyek hozzájárulnak a geotechnikai kockázatok hatékony kezeléséhez, valamint a közlekedési infrastruktúrák hosszú távú biztonságának és ellenálló képességének növeléséhez.
A tavaly indult és 2028. második felében záruló projekt összköltsége 74,85 millió forint, amelyből 66,78 millió forint támogatást biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap. A Széchenyi István Egyetemre jutó támogatási összeg közel 47,93 millió forint.
A kutatás középpontjában a geológiai veszélyek intelligens előrejelzése és az ökológiai helyreállítás áll. A szakemberek kiemelten az autópályák rézsűinek stabilizálására fókuszálnak, különösen olyan területeken, ahol természeti vagy egyéb katasztrófakockázatok veszélyeztetik az infrastruktúra biztonságos működését. A cél olyan korszerű megoldások kidolgozása, amelyek a legmodernebb technológiák alkalmazásával segítik a geotechnikai problémák megelőzését, kezelését és a károk mérséklését.
A fejlesztések során a kutatók egyebek mellett gépi tanulási módszereket, térinformatikai rendszereken alapuló értékeléseket, numerikus szimulációkat és intelligens monitorozó rendszereket alkalmaznak. Ezek lehetővé teszik a geológiai veszélyek pontosabb azonosítását, előrejelzését és a szükséges beavatkozások időbeni megtervezését.
A projekt egyik legjelentősebb innovációja az önjavító ökológiai helyreállítási technológia fejlesztése. Ennek részeként a kutatók egy négy rétegből álló talajmodellre épülő talajrekonstrukciós és termékenységfenntartó megoldást dolgoznak ki, amely hatékonyan segíti az erózió és a kimosódás elleni védekezést. A technológia egyszerre szolgálja a környezeti fenntarthatóságot és az infrastruktúrák műszaki biztonságát.
A kutatás eredményei nemcsak az autópályák esetében hasznosíthatók. Az új módszerek és technológiák alkalmazhatók lehetnek vasúti és közúti hálózatok, valamint más kritikus infrastruktúrák állapotfelügyeletében és helyreállításában is. A demonstrációs projektek révén a fejlesztések gyakorlati környezetben is bizonyíthatják hatékonyságukat, hozzájárulva a biztonság, a környezetkímélés és a költséghatékonyság növeléséhez.
A projekt azonosítószáma 2024-1.2.8-TÉT-IPARI-CN-2025-0000
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Folytatódhat a Demján Sándor Tőkeprogram
A Magyar Fejlesztési Bank 2026. augusztus 26-án vállalta, hogy biztosítja a feltételeknek megfelelő vállalkozások hitel- és tőkefinanszírozását, és négy hónappal meghosszabbította a befektetési időszakot.
A mintegy 43,9 milliárd forintos forrásrészlet még nem érkezett meg az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-hez: az MFB a vezetőváltást követően előbb meg kíván győződni az alapkezelő jogszerű működéséről, valamint arról, hogy az új vezetés elkötelezett a bankkal korábban egyeztetett befektetési stratégia következetes végrehajtása mellett. Az MKIK ehhez minden szükséges dokumentumot, információt és garanciát megad.
A program kedvezményes hitel- és tőkefinanszírozással segíti a magyar kis- és középvállalkozások beruházásait és növekedését. A forrást az MFB biztosítja, az MKIK tulajdonában álló MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. pedig a magántőkealap kezelőjeként felel a befektetések lebonyolításáért, a szerződéskötésekért és a finanszírozás vállalkozásokhoz történő eljuttatásáért.
A program eredetileg bejelentett 150 milliárd forintos keretét három, egyenként 50 milliárd forintos részletben tervezték biztosítani. Az első részletet az MFB már az alap rendelkezésére bocsátotta, ennek terhére valósul meg a program első finanszírozási szakasza. A mostani döntés a másodikra vonatkozik: az MFB és az alapkezelő 168 pályázó vállalkozást értékelt pénzügyi, gazdasági, működési és üzletbiztonsági szempontból, közülük 145 felelt meg maradéktalanul a feltételeknek, így az eredetileg 50 milliárd forintos részletből 43,9 milliárd forint szolgálhatja a finanszírozásukat. A harmadik, további 50 milliárd forintos részlet nem tárgya az MFB mostani döntésének; rendelkezésre bocsátásáról az MKIK információi szerint jelenleg nincs végleges döntés, ezért a teljes, eredetileg bejelentett keret jelenleg nem áll az alapkezelő rendelkezésére.
A vezetőváltás előzménye, hogy az MKIK elnöke 2026 júniusában szabályszerűségi vizsgálatot indított az alapkezelő működésével kapcsolatban. Az ügyvédi, számviteli és informatikai szakértők bevonásával zajló átvilágítás első megállapításait követően került sor a vezérigazgató visszahívására és munkaviszonyának megszüntetésére; ezek a lépések az MKIK álláspontja szerint jogszerűen történtek. A vizsgálat első fázisa várhatóan a jövő hét folyamán zárul le, megállapításairól először az MKIK vezetése kap tájékoztatást.
Az MKIK álláspontja szerint a volt vezérigazgató részéről az elmúlt napokban több sajtóorgánumban megjelent állítások tényszerűen megalapozatlanok, és a vizsgálat menetére nincsenek hatással. Az átvilágítás dokumentumok alapján, szakértők bevonásával zajlik, azt nyilatkozatok nem befolyásolják. Az MKIK elnöke kitart a tények teljes körű feltárása mellett, és ettől a személyét vagy a Kamarát érő megalapozatlan és nemtelen támadások sem tántorítják el.
Az alapkezelő működése folyamatos: az MKIK álláspontja szerint a döntéshozatalhoz, a képviselethez és az operatív működéshez szükséges szervezeti és aláírási rend az új vezérigazgató kinevezéséig is biztosított. Az MKIK és az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. együttműködik az MFB-vel, és haladéktalanul a bank rendelkezésére bocsátja a kért dokumentumokat, információkat és garanciákat.
A befektetési időszak négy hónapos meghosszabbításával elegendő idő állhat rendelkezésre a szerződéskötések és a finanszírozás lebonyolítására. Ezek tényleges ütemezését a forrás beérkezése és a kötelező ellenőrzések lezárása határozza meg; a teljesen előkészített ügyleteknél ezt követően rövid időn belül sor kerülhet a szerződéskötésre és a folyósításra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Elindult a SMARTTABLE ENERGY energetikai platform
-
Gazdaság2 hét ago
Autót a tévék mellől: új korszak jöhet a magyar autókereskedelemben
-
Gazdaság1 hét ago
Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok
-
Szórakozás2 hét ago
Kiderült, mennyi mindent jelenthet: itt az első országos mémkutatás
-
Zöld1 hét ago
Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság
-
Okoseszközök1 hét ago
A rezsiről már nem csak télen érdemes beszélni
-
Ipar1 hét ago
Az LG electronics megkezdte 5G-alapú intelligens telematikai megoldásának tömeggyártását
-
Gazdaság1 hét ago
Újabb magyar szakember kapott régiós feladatot a Schneider Electricnél





