Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A Twitter háza táján nincs mindenki elragadtatva Elon Musk-tól

twitter

Nem minden Twitter-dolgozó fogadta jól a tényt, hogy Elon Musk beült az igazgatósági tanácsba.

Egyelőre kérdéses, hogy az üzletember érkezése milyen hatással lehet a közösségi platform működésére, annyi biztos, hogy ő a felületet továbbra is a személyes márkája és üzlete építésére fogja használni, ahogy azt eddig is tette.

A hét nagy híre a közösségi média világában, hogy Elon Musk a Revocable Truston keresztül 9,2 százaléknyi részt szerzett a Twittert üzemeltető cégben, ami azt jelenti, hogy ő a közösségi platform legnagyobb részvényese. A Tesla és a SpaceX vezére ezzel a pénteki záróárfolyam alapján mintegy 2,9 milliárd dollár értékű részvénycsomag tulajdonosa lett, ami ahhoz képest elég figyelemreméltó teljesítmény, hogy Musk nemrég még éppen azt fejtegette a Twitteren, hogy komolyan elgondolkodott egy új közösségi platform létrehozásán és korábban többször is kellemetlen szavakkal illette a felületet.

A részvényvásárlást a hét elején jelentette be az amerikai tőzsdefelügyelet, és a rákövetkező napon a Twitter igazgatósági tagnak is kinevezte őt. A technológiai ipar talán legmegosztóbb alakját nem üdvözli mindenki tárt karokkal: nem csak a felhasználók szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy jót tesz-e majd a Twitternek ez a lépés, de maguk a Twitter dolgozói is aggódnak. A közösségi platform tulajdonosai ezért egy „AMA” (kérdezz bármit) eseményt szerveznek. Parag Agrawal cégvezető a héten belsős levélben tájékoztatta arról a dolgozókat, hogy lehetőségük lesz találkozni Muskkal, hogy feltehessék neki kérdéseiket. Ennek előzménye, hogy több twitter-dolgozó is dühének és csalódottságának adott hangot azután, hogy bejelentették Musk részvényszerzését, elmondások szerint van, aki felmondáson is gondolkodik.

Musk egyébként 2009 óta aktív a Twitteren, ahol mostanra 80 millió követőt vonzott magához. A milliárdos a platformot eddig számos esetben használta a világ dolgairól alkotott véleményének közvetítésén kívül a cégeivel kapcsolatos bejelentésekre is – egynémely esetben komolyan megégetve ezzel a kezét. Az üzletember egyébként részben ennek köszönhetően korábban meglehetősen kritikusan fogalmazott azzal kapcsolatban, ahogy a Twitter szerinte bizonyos esetekben sárba tiporta a szólás- és véleményszabadságot.

És már rögtön Trumpról van szó

Hogy az üzletembernek milyen jelentősebb tervei lehetnek a platformmal kapcsolatban, arról bővebben még nem beszélt, beköszönő üzenetében viszont úgy fogalmazott: alig várja, hogy együtt dolgozzon Paraggal és a Twitter csapatával, és hogy „jelentős fejlesztéseket valósíthassanak meg a következő hónapokban”. Nemsokkal a befektetés után szavazásban kérdezte meg követőit több témával kapcsolatban is: az egyik, hogy legyen-e szerkesztés gomb (amiről mint kiderült, már készül, de nem miatta). Illetve arra is rákérdezett arra is, hogy a követői szerint a Twitter túl szigorú-e szólásszabadság terén.

Többen posztban fejezték ki aggályukat, attól félnek, hogy Musk tönkreteszi a felületet, de az üzletember követőbázisa (akiknek egy része a fanatikus jelzővel is illethető) szintén akcióba lendülve védelmébe vette a Tesla-vezért. A bejelentés kapcsán több konzervatív is elárasztotta a közösségi médiát azzal a kéréssel, hogy engedjék vissza Donald Trumpot a Twitterre, akinek fiókját a közösségi oldal letiltotta az amerikai Capitolium megostromlása alatt tanúsított viselkedése miatt. Lauren Boebert republikánus kongresszusi képviselő hétfői tweetjében kendőzetlenül így fogalmazott:

„Most, hogy Elon Musk a Twitter legnagyobb részvényese, itt az idő leszámolni a politikai cenzúrával. Oh… és visszahozni Trumpot!”

Egy belsős forrás szerint egyébként a cég nem tervezi Trump visszaengedését, a Twitter szóvivője szerint nem szeretnének policy-kat visszamenőleg változtatni. Egyes szakértők viszont látnak rá esélyt, hogy ez bekövetkezhet.

A Twitter nyilatkozata szerint az igazgatóság nem hoz döntéseket politikai kérdésekben, de a Reuters-szel beszélő négy Twitter-alkalmazott aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Musk mégis képes lehet valamilyen módon befolyásolni a vállalat irányelveit. A névtelenséget kérő alkalmazottak egyike felhívja a figyelmet arra az esetre is, amikor 2018-ban Musk pedofilnak nevezett egy brit búvárt, aki a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek mentésében segített, és hogy akkor maga Musk élt vissza csúnyán a platformon történő vádaskodással.

A Twitter szóvivője szerint az igazgatóság „fontos tanácsadói és visszajelzési szerepet tölt be”, de a napi műveleteket és döntéseket a Twitter vezetése és alkalmazottai hozzák meg.

„Nehéz elhinnem, hogy (a testületnek) nincs befolyása. Ha ez így van, miért akarna Elon egy igazgatósági helyet? ”

– mondta el ennek kapcsán egy alkalmazott. A Reutersnek beszélő más belsősök szerint Musk tagsága jó eséllyel felgyorsíthatja majd az új funkciók és termékek bevezetésének ütemét.

A Twitter igazgatótanácsa azonban a platformmal kapcsolatos döntésekben és vitákban meghatározóbb szerepet tölt be, mint ahogy az más techcégeknél van – mondta el szintén egy belsős. Ennek az az oka, hogy a Meta Inc-től eltérően, ahol Mark Zuckerberg alapító és vezérigazgató kettős részvényosztályon keresztül irányítja a céget, a Twitternek csak egyetlen részvényosztálya van. A Twitteren belüli csapatok sokat mérlegelik, hogyan kommunikálhatnak egy stratégiát vagy döntést az igazgatóság felé.

Mégis: mi értelme?

Van egy olyan feltételezés is, hogy az igazgatósági kinevezés preventív lépés lehet a részvényvásárlás után: 2024-ig, a pozíció lejártáig ugyanis Musk nem szerezhet 14,9 százaléknál nagyobb részesedést, áll az amerikai tőzsdefelügyelet dokumentumaiban.

Ron Baron, a Baron Capital vezetője és a Tesla egyik legnagyobb befektetője szerint Elon Musk bevásárlása „értelmetlen”

– legalábbis ezt mondta a CNBC-nek.

„Ez egy apró befektetés a számára. Ott van neki a Tesla, aminek értéke már rég átlépte az ezermilliárd dollárt. Nem hiszem, hogy lenne ennek bármiféle értelme számára”.

Baron elmondása szerint az ő cége nem is fektet be a platformba, miután megtudta, hogy Musk helyet foglal az igazgatóságban. A legtöbb befektető hajlamos egy vállalatban inkább a támogató személyeket  nézni, mielőtt részvényeket vásárolna.

Nem lehet figyelmenkívül hagyni azt, hogy Musk nagyon jól tudja, hogyan használhatja a Twittert mesterien a maga javára. A platformot eddig több alkalommal is a saját cégei, felvásárlásai, gondolatai népszerűsítésére használta, és folyamatosan felkapott a platformon, mindig van miért beszélni róla. Elon Musk több, mint vezérigazgató, ő egy márka, amit ki is használ. A Tesla fő hirdetési platformja pedig valójában Musk Twitter-fiókja. Érdemes megnézni, hogy a Hyundai 2019-ben 2000 dollárt költött reklámra minden eladott jármű után, míg a Teslánál ez csupán 14 cent. Követők számában is nagy a különbség. A Hyundai USA profilját négyszázezren, a Hondáét több mint egymillióan, a Volvót pedig 230 ezren követik, míg a Tesla profiljának bődületes fölénye van a maga több mint 80 millió követőjével.

Hogy Musk személyes márkájának milyen felhajtóereje van, több másik eset is jól példázza, elég csak említeni, hogy hány alkalommal manipulálta egy-egy tweettel a dogecoin értékét. Azzal, hogy a Twitter legnagyobb részvényese lett, Musk nem csak a reklámokon spórol, de üzleti érdekei egy részének is megerősítést ad.

A szeretlek-gyűlöllek kapcsolat ellenére a cég nagyobb nevei láthatóan tárt karokkal fogadják Muskot. Jack Dorsey, a Twitter alapítója úgy tűnik, örül a befektetésnek, meleg szívvel üdvözölte a Tesla-vezért, nem mellesleg az ő 2,25 százalékos részvénycsomagjának értékét körülbelül 200 millió dollárral dobta meg a bejelentés. A társalapító Ev Williams esetében pedig plusz 90 millió dollárt jelentett Musk befektetésének híre.

Forrás. HWSW

Gazdaság

A luxusipar digitalizációja: Virtuális polcok és valós igények

luxus kozmetikum digitális luxusipar smink telefonon
képek: Freepik

A modern luxus ma már nem helyhez kötött – ott van a nappalinkban, a telefonunk képernyőjén, egyetlen karnyújtásnyira. Egy virtuálisan felpróbált rúzs ma épp olyan benyomást kelthet, mint egy bolt tükrében tett felfedezés. A valódi kérdés az, mennyire érezzük hitelesnek ezt az élményt. Az AR, vagyis a kiterjesztett valóság akkor válik a prémium döntés eszközévé, ha ugyanazt az érzést biztosítja, amit korábban csak személyesen tapasztalhattunk meg.

Luxus a nappalidban – így próbálj sminket kanapéról

Egy prémium kozmetikum kiválasztása ritkán pusztán racionális döntés. Nemcsak azt mérlegeljük, mit tud a termék, hanem azt is, hogyan fogunk kinézni vele és hogyan érezzük majd magunkat. Illik-e hozzánk az árnyalat? Természetes lesz-e a fedése? Nem lesz túl sok? Nem lesz túl kevés? Az AR képes ezt visszaadni, hiszen valós időben illeszti a digitális elemeket a felhasználóhoz.

Ennek egyik leglátványosabb példája a korszerű virtuális próba, vagyis a VTO (Virtual Try-On), amely ma már jóval több egyszerű szűrőnél. Sokan azt gondolják, hogy a virtuális próba nem több egy egyszerű közösségi médiás filternek ható effektnél, pedig a luxusiparban alkalmazott VTO valójában egy összetett, nagy pontossággal dolgozó technológia, amely egészen más szinten működik, mint egy felületes vizuális megoldás. Amikor belenézel a kamerába, a rendszer ezredmásodpercek alatt részletesen feltérképezi az arcod jellegzetes vonásait és arányait, így a virtuálisan felvitt smink együtt tud mozogni veled. A különbség abban mérhető, mennyire érezzük hitelesnek az eredményt.

A valósághű megjelenítésben fontos szerepet játszik még a PBR (Physically Based Rendering) technológia is, amely a fény fizikai viselkedését modellezi. Ennek köszönhetően képernyőn keresztül is látható, hogyan különbözik egy fényes szájfény és egy matt rúzs. A számítógépes látás technológiája teszi lehetővé, hogy a szoftver valóban értse, mit lát, és 3D-ben kövesse az arcod tömegét. Így ha elfordítod a fejed, a virtuális rúzs nem csúszik el, hanem pontosan követi a mozdulataidat.

Tökéletes összhang: a smink, ami együtt mozog veled

A prémium kozmetikumok piacán a bizalom több, mint érzelem: a vásárlók tudatosan figyelik, mit visznek a bőrükre. Érdeklődnek az összetevők és a gyártás körülményei iránt, hiszen számít nekik a minőség és a következetesség. Itt válik igazán értékessé az AR: nemcsak azt mutatja meg, hogyan áll a termék, hanem segít megérteni, mire számíthatunk. Milyen fedést ad? Rétegezhető-e? A hiper-perszonalizáció tovább emeli a felhasználói élményt: az adatvezérelt elemzés figyelembe veszi a bőr tónusát, textúráját, esetleges problémáit, sőt még a környezeti tényezőket, például az UV-sugárzást is, ahol élsz.

Ebben a közegben a prémium árazás is új értelmet nyer. Nem pusztán a csomagolást és a márkanevet fizetik meg, hanem a következetességet, ami a laborban kezdődik és a felhasználói élményben végződik. A prémium márkák esetében a virtuális próbalehetőség és az exkluzív digitális jelenlét mellett a fogyasztók a magas minőségű kozmetikum gyártás technológiai precizitását is megfizetik, hiszen a laboratóriumi innovációk és a tiszta összetevők garantálják azt a luxusélményt, amit az AR-felületek hirdetnek.

luxus kozmetikum smink

Ígéret vagy élmény? Itt dől el a bizalom

Az AR könnyen túlzó ígéretté válhat, ha a termék teljesítménye nem támasztja alá a digitális élményt. Ebben a kategóriában ez már különösen kockázatos, hiszen a csalódás itt már bizalomvesztést jelent. Ezért a valódi kérdés nem az, hogy egy prémium márka használ-e AR-t, hanem az, milyen minőségben teszi. Mennyire pontos a megjelenítés? Mennyire következetes az offline és az online élmény? Ugyanazt kapjuk-e a valóságban, amit a képernyőn láttunk?

Amikor a technológia téged szolgál

Az online környezet új eszközöket adott a márkák kezébe, de az alapelv nem változott: a részletek számítanak. A vizuális minőség, a következetes márkahasználat, a technológiai pontosság mind azt üzeni, hogy a döntésünk jó kezekben van. Az AR akkor tölti be igazán a szerepét, ha rábeszélés helyett megerősít: nem bizonytalanságot kelt, hanem csökkenti azt, és a digitális és a valós élmény között nincs különbség.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Egymást érik a változások a fuvarozásban: mindez a fogyasztókra is hatással lehet

A 2026-os év kezdete az útdíjemeléstől volt hangos hazánkban. Az emelkedés ugyan nem maradt el, de kisebb mértékben valósult meg, mint az tervezett volt. Július 1-jén életbe lép egy új EU-s tachográf-szabályozás, amely a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzést eredményez. Mindemellett a KRESZ tervezett módosításai szintén jelentős hatással lehetnek a magyarországi fuvarozási piacra – hívta fel a figyelmet a DSV.

Mérséklődik a költségnyomás: egyelőre elmarad a márciusra tervezett díjemelés

A 3,5 tonna feletti tehergépjárművek útdíja 2026-ban tovább emelkedett, ami költségnövekedést jelent a fuvarozási és áruszállítási ágazat számára. Az emelés eredetileg két lépcsőben valósult volna meg: 2026. január 1-jétől életbe lépett az útdíjak 4,3%-os, inflációkövető emelése, amely a rendszer infrastruktúra‑díjelemét érinti. A díjak további korrekciójára március 1-jén került volna sor. Azonban ez a legfrissebb hírek szerint elmarad. A díjak további korrekcióját eredetileg március 1-jére tervezték, azonban a legutóbbi egyeztetések eredményeként ez az emelés nem lép életbe. A döntéshozók korábban a 2025-ös szinthez képest előbb 54%-os, majd 35%-os díjnövekedéssel számoltak. Egy ilyen mértékű emelés jelentős többlet terhet rótt volna a fuvarozási ágazatra, amelynek hatása közvetve a fogyasztói árakban is megjelent volna.

„A növekvő útdíj közvetlenül emeli a kilométeralapú szállítási költségeket, csökkentheti a vállalkozások árrését és várhatóan beépülhet a fuvardíjakba, végső soron pedig az áruk fogyasztói áraiba is. Ez tehát nemcsak a fuvarozókat és az egyéb logisztikai szereplőket, hanem a fogyasztókat is érintheti áremelkedések formájában”

– mondta Szűcs Tünde, a világ legnagyobb logisztikai és szállítmányozó vállalatának, a DSV magyarországi közúti divíziójának értékesítési vezetője.

A változások különösen érzékenyen érinthetik a belföldi és tranzitfuvarozást, ahol az útdíj a teljes költség jelentős részét adja. Hatást gyakorol azonban a logisztikai szektorra az útdíjemelés mellett a 20 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművek korlátozása is. Emiatt a nehézgépjárművek kerülőútra kényszerülnek, ami sok esetben jelentős extra kilométereket jelent. Ez az útdíjon felül növeli az üzemanyag- és bérköltségeket, az amortizációt és a menetidőt, így tovább drágítja a szállítást.

Idén más változások is érintik a fuvarozókat, de nem csak Magyarországon

2026. július 1-jétől minden EU-n belüli nemzetközi és kabotázs fuvarokat teljesítő 2,5-3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeg közötti kishaszongépjárműnek úgynevezett G2v2 okos tachográffal kell rendelkeznie. A szabályozás a vezetési és pihenőidők betartását, a gépjárművezetők kiküldetésére vonatkozó rendelkezések alkalmazását, valamint az 56 napra visszamenőleges adatbemutatást írja elő.

„Az új előírások miatt minden fuvarozó kénytelen lesz újragondolni a mindennapi működését. A vezetési- és pihenőidők pontos nyomon követése, valamint az ellenőrzésekre való felkészülés minden fuvarozó számára alapkövetelmény lesz”

– hangsúlyozta a DSV magyarországi közúti divíziójának értékesítési vezetője.

A változások következményeként egy 3,5 tonnás jármű egy műszakban átlagosan 800-900 km-t tud majd teljesíteni, mielőtt a jellemzően minimum 11 órás egybefüggő pihenőt ki kell vennie. A 2,5 tonna alatti járművek esetén a korábbi teljesítmény fenntartható, ami bizonyos szegmensekben a tranzitidők megtartását teszi lehetővé. Mindemellett 2026-ban a gépjárművezető képzés területe is jelentős átalakuláson megy keresztül, különös tekintettel a jogszabályi környezetre és a támogatási lehetőségekre.

A tervezett KRESZ-módosítások a magyarországi áruszállításra is hatást gyakorolhatnak

A tervezett KRESZ-módosítások szintén hatást gyakorolhatnak a logisztikai szektorra. Az év elején életbe lépett új útdíjszabályozásokkal szinkronban a KRESZ-tervezetbe például bekerült, hogy az olyan tehergépkocsi és járműszerelvény, amelynek megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a 7,5 tonna össztömeget, lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhet.

„Persze kivételekre is kitér a tervezet, hiszen amennyiben például az üzembentartó telephelye csak így közelíthető meg, továbbra is lehetőséget teremtenek a tervezetben alapvetően tiltott útvonalak használatára”

– emelte ki a szakember.

Az autópályákon és autóutakon, ahol egy irányba két vagy három forgalmi sáv áll rendelkezésre, a bal szélső forgalmi sáv használata, valamint az ott történő elhaladás tilos bizonyos tehergépkocsik és járműszerelvények számára. A tilalom néhány kivételt leszámítva minden 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsira időbeli korlátozás nélkül vonatkozik, továbbá kiterjed a 3,5 tonnánál nagyobb, de legfeljebb 7,5 tonnás tehergépkocsikra is naponta reggel 6 és este 22 óra között.

„A tervezett sávhasználati korlátozások közvetlenül érintik a fuvartervezést és a kapacitáskihasználást. A hosszabb útvonalak és a megnövekedett átfutási idők miatt a pontos tervezés és az előre kalkulált szállítási idők kulcsfontosságúvá válnak. Bár a változások új kihívásokat hoznak, megfelelő tervezéssel és folyamatos monitoringgal a fuvarozók hatékonyan alkalmazkodhatnak az új működési környezethez”

– tette hozzá Szűcs Tünde.

A korábbi kihívásokból számos továbbra is fennál a logisztikában

A DSV magyarországi szakértői szerint a szabályozások mellett a hazai piacot érintő egyéb tényezők – például a sofőrhiány, a növekvő költségek, valamint a digitalizációs elvárások – is jelentősen befolyásolják a fuvarozás hatékonyságát, miközben a geopolitikai és globális ellátási kockázatok további bizonytalanságot hordoznak.

„A 2026-os év várhatóan az alkalmazkodás és a hatékony üzemeltetés éve lesz. A digitális tervezés, az adatvezérelt döntéshozatal és a fenntartható megoldások alkalmazása kulcsfontosságú a hatékony, biztonságos és versenyképes működéshez a logisztikában”

– fogalmazott Szűcs Tünde.

A piaci és szabályozási változások miatt a fuvarozók számára elengedhetetlenné válik a proaktív tervezés a hosszú távú teljesítmény és az ügyfélelégedettség fenntartásához.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Magyar kutatók eredményei formálják az autonóm járművek és robotika jövőjét

Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely több mint négy éven keresztül az autonóm – emberi beavatkozás nélkül működő – járművek, robotok és drónok biztonságos, gyors és fenntartható működését vizsgálta.

Az Európai Unió 6,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósult projekt célja az volt, hogy a jövő közlekedési és ipari rendszerei megbízhatóbbak, energiatakarékosabbak és mindenki számára biztonságosabbak legyenek.

A 2021. őszén induló program során olyan technológiai megoldások születtek, amelyek segítik az önvezető járműveket és robotokat abban, hogy gyorsabban reagáljanak a váratlan helyzetekre, pontosabban érzékeljék környezetüket, és hatékonyabban használják fel az energiát. Ezek a fejlesztések hozzájárulhatnak a közlekedési balesetek számának csökkentéséhez, a károsanyag-kibocsátás mérsékléséhez, valamint a járműipar és a robotika versenyképességének növeléséhez.

A kutatások hatása nemcsak tudományos, hanem társadalmi és gazdasági szempontból is jelentős. Az ARNL működése során több mint 9 milliárd forint összesített bevételt ért el. A program eredményeként eddig 13 hazai szabadalmat és védjegyet, valamint 4 nemzetközi szabadalmat nyújtottak be, továbbá 3 spin-off vállalkozás létrejöttét támogatták, amelyek a laboratóriumban megszületett tudást a gyakorlatban hasznosítják.

A projekt az RRF-2.3.1-2021 „Nemzeti Laboratórium létrehozása, komplex fejlesztése” című konstrukció keretében valósult meg. A munkában három meghatározó intézmény – a HUN-REN SZTAKI, a Széchenyi István Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – vett részt, közel négyszáz kutató és technikus közreműködésével.

„Az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium valódi közösségi teljesítmény volt. Olyan kutatói együttműködés jött létre, amely kézzelfogható technológiai eredményeket hozott, és hosszú távon is erős alapot teremt a hazai autonóm jármű- és robotikai fejlesztések számára”

– mondta Gáspár Péter, az ARNL szakmai vezetését ellátó HUN-REN SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának vezetője.

További információ: https://autonom.nemzetilabor.hu/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss