Connect with us
Hirdetés

Ipar

Magyar cég nyerte a gépek közötti kommunikációs megoldások versenyét

A nyertes WegaTech Kft. bolti és áruházi lopások ellen létrehozott M2M megoldása a mesterséges intelligenciát is segítségül hívja.

Május 25-26-án rendezte meg második alkalommal a MOHAnet Mobilsystems Zrt. az IoT Live Show-t az újpesti UP Rendezvényházban, amelyen 27 hazai és külföldi cég mutatta be „okos megoldását”. A szakmai rendezvény részeként – a Yettel IoT Nagydíj keretében – számos vállalat mérte össze M2M fejlesztését, amelyen első helyen a WegaTech végzett a bolti és áruházi lopások visszaszorítására fejlesztett rendszerével.

Az IoT (azaz a gépek közötti kommunikációra épülő „dolgok internete”) szektor állandó mozgásban van, napról napra jelennek meg olyan megoldások a piacon, amelyek hosszú, vagy akár már rövid távon is meghatározhatják a mindennapjainkat. Magyarországon is számos vállalat tevékeny az M2M szektorban, azonban a megérdemeltnél kevesebb figyelem jut ezekre az akár korszakalkotó megoldásokra. A MOHAnet Mobilsystems Zrt. kezdeményező szerepet vállalt az IoT technológiák hazai képviselőinek népszerűsítésében, valamint az egyes megoldások alkalmazási területeinek megismertetésében, így ennek érdekében 2022. május 25-26-án második alkalommal rendezte meg az IoT Live Show-t, hazánk dinamikusan fejlődő IoT-fejlesztési versenyét, amely mellé a Yettel Magyarország névadó támogatóként csatlakozott. A konferenciasorozat célja, hogy vezető szerepet töltsön be az IoT szektorban, és első számú választás legyen az új technológiák iránt érdeklődők számára, valamint, hogy kapcsolatot teremtsen a piaci szereplők számára, és publicitást biztosítson a magyar cégek fejlesztői tevékenységének.

A technológiai fókuszú, üzleti rendezvényre összesen 27 vállalat hozta el legújabb IoT fejlesztését az újpesti UP Rendezvényházban, a kiállítás részeként pedig szakmai előadásokat is hallhattak a rendezvényre látogatók. A kétnapos rendezvény egyik kiemelkedő programjaként sor kerül a Yettel IoT Live Show Megoldás-szállítói Versenyére is, amelyre a kiállítók mellett bármely piaci szereplő beadhatta pályázatát. A Yettel IoT Live Show Nagydíj összdíjazása 3 millió forint értékű volt, amelyről szakmai zsűri döntött, ráadásul az első három helyezett ősszel, a Yettel Next elnevezésű exkluzív rendezvényre is eljuthat az esemény főtámogatójának jóvoltából. Emellett egy különdíjat és egy közönségdíjat is kiosztottak a szervezők.

A szakmai zsűri döntése alapján a WegaTech nevű cég nyerte a kiírást a bolti és áruházi lopások elleni rendszerével, amely a bolti kamerarendszerek képeit mesterséges intelligencia segítségével elemzi, így képes felismerni lopási tevékenységet megelőző jellemző mozdulatsorokat, és beazonosítani magát a lopás tényét is, erről azonnali riasztást küld az üzletteret felügyelő személyzet számára. Második helyezett lett a Hotelify, amely felokosítja és digitalizálja a szállodákat és vendéglátóhelyeket, egyúttal digitális kényelmi szolgáltatásokat biztosít a szállóvendégek számára is. Harmadik helyen a KidCare végzett, amely a kisgyermekek pelenkájára helyezett szenzorok használatával képes követni a csecsemők aktuális állapotát, mozgásmennyiségét és mozgástípusait. A Yettel Nagydíj Különdíját az első IoT Live Show nyertese, az IoT Hungary kapta a Smart Road Solutionnel együttműködésben, a Közönségdíjas az Accessium lett.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy ekkora érdeklődés volt a második Yettel IoT Live Show iránt, számos izgalmas megoldást láthatott a szakmai közönség élőben az UP Rendezvényházban”

– mondta el Havasi Zoltán, a MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatója.

„A rendezvény főszervezőjeként elkötelezettek vagyunk az értékteremtés és a minőségi szolgáltatások iránt, épp ezért kezdeményező szerepet vállalunk az IoT technológia hazai képviselőinek népszerűsítésében, valamint az egyes megoldások alkalmazási területeinek megismertetésében.”

„Az NMHH legfrissebb mobilpiaci jelentése alapján M2M területen aktív kártyaszámok tekintetében piacvezető Yettel Magyarország a gépek közötti kommunikációban jelenleg is számos innovatív megoldás kiszolgálója. A verseny során nagyszerű volt látni, hogy a fejlődés, a fejlesztés ezen iparág vénájában van és évről évre születnek új, előremutató megoldások. Az IoT Live Show Megoldás-szállító versenye ahhoz is hozzájárul, hogy tudásuk összemérésével a hazai cégek tovább fokozzák kreativitásukat és elkötelezettségüket az innováció iránt. Gratulálunk minden indulónak és a nyertes pályázóknak.”

– tette hozzá Fülöp Gábor, a Yettel üzleti értékesítési és marketing igazgatója, a Yettel IoT Live Show Nagydíj zsűribizottságának elnöke.

Ipar

Tovább bővült a Schneider Electric SF6-mentes portfóliója, megérkezett a GM AirSeT

Az állásidőt akár 75 százalékkal, a karbantartási tevékenységet pedig 40 százalékkal is csökkentheti a Schneider Electric új, SF-gáz mentes középfeszültségű kapcsolóberendezése, a GM AirSeT.

Az új eszköz ideális megoldást jelent azok számára, akik a fenntarthatósági és költséghatékonysági szempontok párhuzamos érvényesítésével modernizálnák elektromos infrastruktúrájukat.

 A Schneider Electric a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata a Bilbao-ban megrendezett ENLIT Europe 2025 kiállításon mutatta be legújabb innovációját, a GM AirSeT-et. Az új eszközzel a vállalat tovább bővíti SF₆-mentes (kén-hexafluorid) portfólióját – amellyel már most is piacvezető a szekunder középfeszültségű kapcsolóberendezések piacán – és belép a primer gázszigetelésű készülékek szegmensébe is, jövőbiztos megoldást kínálva a hálózatüzemeltetők, adatközpontok és nagy áramigényű ágazatok számára.

Mivel az elektrifikáció – vagyis az elektromos áram használatára történő átállás – számos iparágban egyre gyorsabb, ezért minden eddiginél fontosabb, hogy ellenálló, digitálisan összekapcsolt elektromos infrastruktúrákat alakítsunk ki. Emellett a szabályozási változások – mint például az Európai Unió fluortartalmú gázok használatának korlátozására vonatkozó 2024/573 rendelete – is arra késztetik a piaci szereplőket, hogy SF₆-mentes technológiákra álljanak át.

A kompakt kialakítású GM AirSeT-nél tiszta levegőt alkalmaznak a szigetelésre, ezért az életciklus végén nincs szükség speciális eljárásra a benne lévő gáz semlegesítésére, ami megkönnyíti a felhasználók számára a jogszabályoknak való megfelelést, illetve csökkenti a teljes költséget. A középfeszültségű kapcsolóberendezés a digitális korszak elvárásainak megfelelően számos intelligens funkcióval bír, amelyek támogatják a skálázható, állapotalapú karbantartást is, segítve az ügyfeleket a szakemberhiány kezelésében és az eszközök megbízhatóságának javításában.

„AirSeT portfóliónk gyorsan bővül. Új GM AirSeT termékcsaládunkkal segíthetünk a nagy villamosenergia-fogyasztóknak és a hálózatüzemeltetőknek a dekarbonizációban és az egyre szigorodó EU-szabályozásoknak való megfelelésben, miközben támogatjuk a növekedési céljaikat is”

– mondta el Melton Chang, a Schneider Electric „Power Systems” üzletágának ügyvezető alelnöke.

 A GM AirSeT főbb jellemzői és előnyei

A GM AirSeT tiszta levegőt használ szigeteléshez és vákuumot az ívmegszakításhoz, így nincs üvegházhatású gáz és mérgező melléktermék. Ez biztosítja a környezetvédelmi előírásoknak való teljes megfelelést és egyszerűsíti az élettartam végi kezelést. A legnagyobb igénybevételre tervezett GM AirSeT zárt tartállyal és szigetelt gyűjtősínekkel rendelkezik, amelyek kiküszöbölik a helyszíni gázfeltöltés szükségességét, és segítik, hogy megbízható teljesítményt nyújtson szélsőséges hőmérsékleti, magassági és páratartalom-viszonyok között.

A tartálynyomás és a megszakító mechanizmus állapotát figyelő beépített érzékelőkkel ellátott GM AirSeT a Schneider Electric EcoCare szolgáltatásain keresztül 24 órás felügyeletet és állapotalapú karbantartást tesz lehetővé. Ez segíthet abban, hogy az állásidő akár 75 százalékkal, a karbantartási tevékenység pedig akár 40 százalékkal csökkenjen. Az üzemeltetők építhetnek az intuitív felületek, a beépített biztonsági reteszek, valamint a távoli és közeli vezérlőeszközök által nyújtott előnyökre, amelyek biztonságosabb beavatkozásokat tesznek lehetővé.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

A Meta Ray-Ban okosszemüveg is bevetésre készül.

Az ipari mesterséges intelligencia (AI) kilépett a kísérleti fázisból, és mára meghatározó erővé vált a gyártásban, az infrastruktúrában és az ellátási láncokban. Ezt az üzenetet hozta el a Siemens a CES 2026 technológiai kiállításra, ahol több fejlesztést mutatott be az ipar működésének támogatására, a tervezéstől az üzemeltetésig.

Bővül a stratégiai partnerség az NVIDIA-val

A Siemens legfontosabb bejelentése az NVIDIA-val való stratégiai együttműködés bővítése volt. A két cég közösen fejleszti az ún. Industrial AI Operating Systemet, amely mesterséges intelligenciával támogatja az ipari folyamatokat. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a gyárak és üzemek digitális ikrei ne csupán szimulálják a működést, hanem valós időben segítsék a döntéshozatalt és az optimalizálást. A tervek szerint a világ első teljesen AI-vezérelt, adaptív gyártóüzeme már 2026-ban elindul a Siemens németországi, erlangeni elektronikai gyárában.

Digital Twin Composer: Virtuális tesztelés, valós eredmények

A kiállításon debütált a Digital Twin Composer is, amely 2026 közepétől lesz elérhető a Siemens Xcelerator platformon. Az új szoftver a digitális ikreket, a valós idejű üzemi adatokat és a fejlett szimulációkat kapcsolja össze, lehetővé téve, hogy a vállalatok a fizikai beavatkozások előtt, virtuálisan teszteljék a fejlesztéseket. Ennek kézzelfogható eredményeiről a PepsiCo amerikai üzemei tanúskodnak: a digitális ikrek alkalmazásával 20 százalékkal nőtt az áteresztőképesség, miközben a beruházási költségek 10–15 százalékkal csökkentek.

Meta Ray-Ban okosszemüveg: AI a gyári dolgozók látóterében

A CES 2026-on az is kiderült, hogyan lehet „divatosabb” az ipari AI. A Siemens a Metával való együttműködése révén a Meta Ray-Ban okosszemüvegeket is be kívánja vetni a gyári dolgozók hatékonyságának növelésére. A felhasználók így közvetlenül a látóterükbe vagy a fülükbe kaphatnak információkat. Ez a kéz nélküli, valós idejű útmutatás, biztonsági információk és visszajelzések révén segíti a dolgozókat, hogy hatékonyan és magabiztosan oldják meg a problémákat. Az okosszemüveg már „ért” németül is, ami kulcsfontosságú az európai piacokon, hiszen így még szélesebb körben alkalmazhatóvá válnak a Siemens ipari AI megoldásai.

Nem funkció, hanem technológiai erő

A Siemens emellett kilenc új, mesterséges intelligenciával működő „ipari másodpilótát” is bemutatott. Ezek a megoldások a tervezéstől a gyártáson át az üzemeltetésig támogatják a mérnökök és az operátorok munkáját, csökkentve a hibák számát, gyorsítva a piacra lépést és növelve a gyártási hatékonyságot minden vállalatméret számára.

Roland Busch, a Siemens AG elnök-vezérigazgatója kiemelte: az ipari mesterséges intelligencia ma már nem egy új funkció, hanem olyan technológiai erő, amely a következő évtizedek iparát formálja. A Siemens célja, hogy az AI mérhető üzleti és működési előnyöket hozzon a vállalatok számára világszerte.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Évente 42 ezer tonna e-metanolt termel a Schneider Electric technológiájával felszerelt üzem

A Schneider Electric ipari automatizációs és enerigamenedzsment megoldásaival szerelték fel a világ első nagyméretű, üzleti szempontból is működőképes e-metanol üzemét.

A European Energy vállalat Kassø Power-to-X létesítményében évente akár 42 ezer tonna e-metanolt is előállíthatnak majd.

 Napjainkban az alacsony szén-dioxid-kibocsátású metanol alternatívák a globális felhasználás töredékét adják, azonban az IRENA előrejelzése szerint 2050-re az e- és biometanol iránti kereslet elérheti az 500 millió tonnát, ahogy a különböző iparágakban egyre nagyobb szerepet kapnak a klímavédelmi törekvések. A nagyléptékű, üzletileg is kifizetődő e-metanol termelés kiépítése kulcsfontosságú az olyan, elektromos áram használatára nehezen átállítható szektorok működésének dekarbonizálásához, mint a vegyipar, a légi közlekedés és a szállítmányozás.

A European Energy Kassø Power-to-X (PtX) létesítménye a világ első, nagyméretű, üzletileg is működőképes e-metanol üzeme. A gyár Észak-Európa legnagyobb naperőművéből, a közelében található 304 MW teljesítményű Kassø Solar Parkból kapja az áramot, melynek felhasználásával biogén CO2-t hasznosítva éves szinten akár 42 ezer tonna e-metanolt is előállíthat. Ez elegendő ahhoz, hogy egy modern kereskedelmi repülőgép több mint 4200 óráig, vagyis 175 napig repüljön megállás nélkül.

A Kassø Power-to-X létesítményhez a Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata szállította a technológiai háttérrendszert. A teljes mértékben integrált automatizálási, energiagazdálkodási és szoftvermegoldás optimalizálja a gyártás minden szakaszát a teljesítmény, a megbízhatóság és a költséghatékonyság növelése érdekében, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel az üzem üzleti sikeréhez.

Technológia a kiváló működéshez

A European Energy e-metanol-üzemében a Schneider Electric fejlett automatizálási architektúráját telepítették, beleértve a Modicon M580 PLC-ket, amelyek beépített kiberbiztonsági funkcióval és valós idejű adatelemzéssel biztosítják a magas színvonalú automatizálást. A SIL (Safety Integrity Level – biztonsági integritási szint) tanúsítvánnyal rendelkező biztonsági modulok és fejlett diagnosztika biztosítják a biztonságos, ellenállóképes működést még a legzordabb körülmények között is. Az Altivar Process kisfeszültségű frekvenciaváltók intelligens motorvezérlést nyújtanak integrált energiafelügyelettel és folyamatoptimalizálással, csökkentve a fogyasztást és meghosszabbítva az eszközök élettartamát. A Trihal transzformátorok a túlmelegedés és az emiatti nem tervezett leállások elkerülésére IoT-kompatibilis hőfelügyelet révén tűzbiztosan, alacsony karbantartási igénnyel biztosítják a megfelelő teljesítményt.

Valamennyi rendszer egységes kezeléséről az AVEVA System Platform gondoskodik, biztosítva ezzel a működés valós idejű átláthatóságát és a központi irányítást akár több telephelyen is. Skálázható architektúrája támogatja a Unified Operations Center (UOC) kialakítását, ami gyorsabb döntéshozatalt, az operátorok jobb hatékonyságát, távoli műveletek lehetőségét és egyszerűsített mérnöki munkát eredményez. Ezen felül a Schneider Electric Cybersecurity by Design megoldása biztonságos, távoli és hibrid, a működési biztonságot fenntartó infrastruktúrát biztosít, és lehetővé teszi a European Energy számára, hogy globális szinten is megfeleljen az előírásoknak.

„Ez a projekt fordulópontot jelent az ipari tevékenységek dekarbonizációja felé vezető úton. Azzal, hogy az automatizálást, az energiagazdálkodást és a szoftvereket egységes megoldásként kínáljuk, segítünk a European Energy-nek csökkenteni az állásidőt, a kibocsátást és az üzemeltetési költségeket, miközben javul a teljesítmény, a megbízhatóság és a biztonság. Együtt létrehozunk egy skálázható és máshol is hasznosítható modellt, amely felgyorsíthatja a kereskedelmi célú e-metanol-üzemek globális elterjedését és elősegítheti az átállást egy fenntarthatóbb energetikai jövőre”

– mondta el Gwenaelle Avice Huet, a Schneider Electric „Industrial Automation” területért felelős ügyvezető alelnöke.

„Ez nem csak a European Energy számára jelent mérföldkövet, hanem egyben áttörés a globális zöld üzemanyag-ipar számára is. Hosszú ideje együttműködünk a Schneider Electric-kel. Fejlett technológiájuknak köszönhetően Kassø-i létesítményünkben gyorsabban tudtunk átállni a kísérleti fázisról a teljes körű kereskedelmi termelésre. Ez elősegíti a tiszta üzemanyagok innovációját és támogatja a globális energiaátmenetet”

– hangsúlyozta Knud Erik Andersen, a European Energy vezérigazgatója.

A Kassø-i üzemből kikerülő e-metanol már most megerősített vásárlói között van az A.P. Moller – Maersk, a Novo Nordisk és a LEGO Group. Helyi szinten a létesítmény 3300 otthon távfűtését támogatja, és hozzájárul a hálózat stabilitásához, megerősítve szerepét mind a globális, mind a közösségi szintű fenntarthatóságban.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss