Connect with us

Mozgásban

Ez már nem sci-fi: megjöttek a szuperokos takarító robotok

takarító

Okosak, energiatakarékosak és sokszor emberi irányítás nélkül dolgoznak. Világszerte több országot meghódítottak, most Magyarországon a sor.

Rendhagyó budapesti termékbemutatóra hívta a PreXrobot CEE Kft. képviseletében Bökönyi Zsolt és Földes Péter a legnagyobb magyar takarító cégek tulajdonosait és vezetőit. Az összegyűlt szakemberek először azt sem tudták hova figyeljenek, amikor a PreXrobot CEE Kft. által forgalmazott, fél tucat világszínvonalú takarító robot sürögni-forogni kezdett a hatalmas irodaház aulájában. Az egybegyűltek mosolyogva szorítottak, hogy a halk zümmögéssel, emberi irányítás nélkül dolgozó robotok ne ütközzenek. Egyébként az izgalmuk fölösleges volt, mert az amúgy 7 nyelven beszélő, öntanulásra képes gépek érzékelőinek hála, hajszálpontosan kicentizték a borulékony állólámpát, a növény kaspóját. No és persze egymást.

Bemutattak egy UV fertőtlenítésre alkalmas robotot is, ami teljes egészében a magyar mérnökök produktuma, ezek műtők fertőtlenítésére is használhatók. Miközben az egyik szállító robot az emeletes tálcáin étellel-itallal, majd később prospektusokkal kínálta az ámuldozó vendégeket, a két forgókefés „kollégája” pikk-pakk felszívta a port a padlóról, majd patyolattisztára felmosta a követ. Amikor végzett a takarítással, leállt és várta a következő feladatot. Ami telefonon érkezett: porszívózza fel a szőnyeget. Ehhez a robot kikapcsolta a forgókefét, munkába állt, majd kisvártatva online üzenetet küldött, hogy elvégezte a feladatot. Sőt, még azt is közölte, hogy az akkumulátor töltöttségi szintje épp hány százalékos, hogy szükséges a porzsák cseréje. Ez a robot egyébként annyira önálló, és a méretével ellentétben olyan komoly tudással rendelkezik, hogy a nagyobb luxusházak tulajdonosai is örömmel használnák.

Láttunk a robotok között olyat, ami kültéri parkolóban a saját tartályába összegyűjti a csikket, a falevelet, majd amikor a tartálya megtelik, automatikusan kiönti a szemetet egy gyűjtőedénybe. Még rajta is túltett a mélygarázsban az a gép, ami a tartályában 75 liter vegyszeres vízzel előbb feltakarította, felmosta a betont, majd a munka végén a szennyvizet leengedte egy ideiglenesen odahelyezett tartályba. Ezután pedig visszament a dokkolóhoz, hogy feltöltse az akkumulátorát.

„Ami régen sci-finek tűnt, attól már nem állunk olyan messze. Olyannyira, hogy már arcfelismerő, őrző-védő, azaz security robotot, és fertőtlenítő robotot is értékesítettünk”

– magyarázta Bökönyi Zsolt, a kalocsai székhelyű PrexRobot ügyvezetője. Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy cégcsoportjukból az egyik vállalat többek között luxusautókhoz gyárt áramköröket, a másik pedig innovatív elektronikai eszközök forgalmazásával foglalkozik, amikkel már plázákban is találkozhattunk.

„Ezek a robotok képesek a tanulásra, a rugalmas útvonaltervezésre, a környezetérzékelésre, emellett csupán minimális karbantartásra van szükségük. Telefonos applikációval a távolból is el lehet indítani, de kérésre a gép többek között a munkavégzés készültségéről, az akkumulátor töltöttségi fokáról, vagy az üzemi adatokról online üzenetben értesíti a gépkezelőt.”

– Bökönyi Zsolt hozzátette:

„A vállalat célja, hogy a robotokkal segítse az emberek munkáját. Mindezt a folyamatos munkaerő problémák, a növekvő munkabérek indokolják, amit a robotok használatával hatékonyságnövelő módon lehet ellensúlyozni.”

Példaként hozta, hogy miközben 2 ember 8 óra alatt 500 négyzetméter felületet takarít össze, addig a robot 1 óra alatt 3000 négyzetmétert súrol tisztára. De olyan modellek is akadnak, amelyek akár 10-szer hatékonyabbak lehetnek az emberi munkaerőnél.

A nagysikerű bemutató után nem oszlottak szét a szakemberek, hanem a tulajdonosok köré gyűlve afféle rögtönzött szakmai kérdezz-felelek kezdődött. Kiderült, leginkább a robotok gyorsasága, teljesítménye és hatásfoka nyűgözte le a vendégeket. Akik között több klinika tulajdonosa, szállodalánc üzemeltetője is megjelent. De akadtak olyan szakemberek, akik a legnagyobb német gyárak, valamint a hazai bevásárlóközpontok, szupermarketek takarítását végzik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement

Mozgásban

Jungheinrich PowerCube – világpremier Svájcban

Jungheinrich PowerCube

Raktározási kapacitásának és versenyképességének növelése érdekében a Schönenberger, az elektromos, dekorációs és világítástechnikai termékek nagykereskedője úgy döntött, hogy a világ első Jungheinrich PowerCube rendszerét telepíti a mellingeni logisztikai központjába – egy lenyűgöző, 11 méter magas, 18 000 tárolóhelyet, nyolc szatellit kocsiból és óránként akár 150 komissiózási teljesítményt biztosító tárolórendszert. Az anyagmozgatást vezérlő Jungheinrich WMS rendszerrel és a gyors hibaelhárításhoz szükséges professzionális szervizzel, valamint támogatással kombinálva az automatizált kompakt konténerraktár a modern logisztika alapját képezi, amely rugalmasan együtt nő az ügyféllel, és teret ad a jövőbeni további elképzeléseinek.

Jungheinrich PowerCube targonca

MÉRETEZHETŐ KOMPAKT TÁROLÓRENDSZER

Automatizált, ultrakompakt és méretezhető – a Jungheinrich PowerCube segítségével a Schönenberger megtalálta a korábban kézzel szervezett komissiózás ideális helyettesítőjét. A hosszú gyaloglási távolságok és a magas hibaarány sok időt vettek igénybe, amelyet most hatékonyabban tud kihasználni a rendkívül innovatív PowerCube-nak köszönhetően. A Jungheinrich mindössze 400 m2 alapterületen egy nagy teljesítményű és fenntartható logisztikai rendszert valósított meg, amely óránként akár 150 be- és kitárolási műveletet is könnyedén képes elvégezni. Akár 20 szatellit kocsi alkalmazásával ez a teljesítmény szükség esetén még tovább növelhető.

A HATÉKONYSÁG ÚJ DIMENZIÓJA

A Jungheinrich PowerCube tárolórendszer akár 12 méteres magasságával a legmagasabb kompakt raktár kategóriájában. A tárolóládák 33 tárolási szinten vannak egymásra pakolva, és a nagy teljesítményű lítiumion akkumulátorokkal felszerelt, energiatakarékos PowerCube szatellit kocsik 4 méter/másodperc sebességgel szállítják őket rendeltetési helyükre. A munkaállomásokon történő köztes töltési lehetőségének köszönhetően a kocsik a nap 24 órájában üzemkészek, állásidő nélkül.

„A PowerCube segítségével naponta 30%-kal több terméket tudunk kikomissiózni ugyanannyi munkaerővel” – meséli lelkesen Enzo Guzzo, a Schönenberger ellátási láncának vezetője.

Jungheinrich PowerCube rendszer

SZEMÉLYRE SZABOTT BELSŐ LOGISZTIKA

Annak érdekében, hogy megfeleljenek a szigorú tűzvédelmi előírásoknak a PowerCube oxigéncsökkentett konstrukcióval rendelkezik, amelybe füstérzékelő érzékelőket építettek be. Ezek riasztást adnak, mielőtt az egyik könnyen gyúlékony komponens lángra kapna. A rendszer üzembe helyezése során az ügyfelet oktatásban részesültek arról, hogy az esetleges hibákat akár saját maga is el tudja hárítani.

„Ha probléma merül fel, az irodámból vagy akár otthonról is meg tudom javítani” – számol be lelkesen Enzo Guzzo.

Ezen kívül a szatellit kocsik a folyamatos működés érdekében a rendszeren kívül, külön-külön is karbantarthatók, miközben a többi kocsi továbbra is teszi a dolgát.

SIKERES KÍSÉRLETI PROJEKT

A Schönenberger a világ első PowerCube   rendszerének választásával úttörő szerepet vállalt az ultrakompakt tárolás területén. Az integrált logisztikai megoldás segít az ügyfélnek az áruforgalom növelésében, miközben csökkenti a hibaarányt. Emellett egyedülálló helykihasználásának köszönhetően feleslegessé teszi a további külső raktárakat, és nagy fejlődési lehetőségeket kínál az ügyfél számára. A PowerCube segítségével a Jungheinrich a legmodernebb szoftvereket használja a hatékony folyamatok és az innovatív hardverek közötti kapcsolat megteremtéséhez. Összességében az első PowerCube megépítése értékes tanulási tapasztalat volt a projektben részt vevők számára, amely során Enzo Guzzo szerint igazi barátságok szövődtek.

Jungheinrich PowerCube jármű

További információ: www.jungheinrich.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Gördülő innováció a zöldebb holnapért – így értelmezi újra a fenntartható abroncsgyártást a Hankook

A Hankook Tire a Környezetvédelmi Világnap alkalmából ismételten megerősíti elköteleződését a fenntarthatóság és bolygónk védelme mellett. A vállalat folyamatos erőfeszítéseket tesz a bolygó védelme és a fenntartható jövő megteremtése érdekében, ahogy erről 2024-es ESG (Környezeti, Társadalmi és Irányítási) jelentésében is részletesen beszámol.

A Hankook célja, hogy 2050-re elérje a nettó zéró szén-dioxid kibocsátást. Ennek érdekében a vállalat 2030-ra a gyártási fázisból származó Scope 1 és 2 üvegházhatású gázkibocsátásokat 46,2%-kal, míg a Scope 3 kibocsátásokat 27,5%-kal tervezi csökkenteni a 2019-es bázisévhez képest. Ezt a tudományosan is megalapozott karboncsökkentési célkitűzést az SBTi (Science Based Targets initiative) is hitelesítette, összhangban a Párizsi Megállapodás 1,5°C-os céljával.

Kibocsátáscsökkentés és energiahatékonyság

A vállalat 2023-ban a gyártási fázisban 79 energiatakarékossági intézkedést vezetett be, ami 4,45%-os éves csökkenést eredményezett a Scope 1 és 2 kibocsátásokban. Emellett a Hankook aktívan dolgozik a megújuló energiaforrások használatának növelésén.

Körforgásos gazdaság és fenntartható anyagok

A Hankook elkötelezett a körforgásos gazdaság modelljének kiterjesztése mellett. Ennek a törekvésnek a részeként 2023 novemberében indították el 13 vállalat részvételével a Tire-to-Tire Circular Economy Model-t, amelynek célja, hogy újrahasznosítás révén állítson elő fenntartható nyersanyagokat. A vállalat rácalmási üzeme már sorozatgyártásban állít elő 45%-ban fenntartható alapanyagokból készült, ISCC PLUS tanúsítvánnyal rendelkező abroncsokat. Az abroncsgyártó célja, hogy 2050-re minden Hankook abroncs 100%-ban fenntartható alapanyagokból készüljön.

Fenntartható termékfejlesztés

A vállalat folyamatosan kutatja az innovatív technológiákat a fenntartható termékek fejlesztése érdekében. Ez magába foglalja az abroncsok súlyoptimalizálását, ami csökkenti a gyártás energiaigényét, és a fém 3D nyomtatási technológia alkalmazását az abroncsformák gyártásában, ami 60%-os hulladékcsökkenést és több mint 80%-os energiamegtakarítást eredményezhet. Mindemellett a vállalat bővíti a felújított abroncsok gyártását és kínálatát is, csökkentve ezzel a hulladék mennyiségét és megőrizve az alapanyagokat.

Vízgazdálkodás és hulladékcsökkentés

A Hankook folyamatosan törekszik a fenntartható működésre a globális abroncsiparban, fejleszti gyártási folyamatait, hogy ezzel csökkentse az energia- és vízfelhasználást valamint a gyártási hulladékot. Ennek az eredményeként 2021-ben a vállalat koreai Geumsan gyára az iparágban elsőként szerezte meg az ISCC PLUS tanúsítványt, melyet 2023 augusztusában a cég rácalmási gyára is elnyert. A magyar gyár 2024-ben ráadásul vízgazdálkodása elismeréseként a HVG és a Planet Fanatics’ Network közös listáján elnyerte a „Minden csepp víz számít” különdíját.

A vállalat továbbra is elkötelezett a fenntartható jövő építése mellett, együttműködve partnereivel, munkavállalóival és a közösségekkel egy zöldebb és élhetőbb bolygóért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

6 indok, miért válassz mobilgarázst a hagyományos építmények helyett

DELUX kivitelű mobilgarázs

A mobilgarázsok az egyik legnépszerűbb alternatívát jelentik a hagyományos tárolóhelyek, mint például a téglaépületek mellett. Mindez nem véletlen: a mobilgarázsok számos előnnyel rendelkeznek, amik mind pénztárcabarát, mind praktikus megoldásoknak bizonyulnak.

  1. Könnyedén áthelyezhető és gyorsan telepíthető

A mobilgarázsok egyik kiemelkedő előnye, hogy mobilisak, tehát bárhol könnyedén felállítható és adott esetben akár relatíve könnyen át is helyezhetőek egy másik helyre. Ha valaha költöznünk kellene, vagy csak átmeneti tárolóhelyre lenne szükségünk, ez a megoldás ideális. Emellett az építése is gyors: az előre gyártott elemeknek köszönhetően, a telepítés mindössze pár órát vesz igénybe, ami jelentős időmegtakarítást eredményez a hagyományos építkezésekhez képest.

  1. Pénztárcabarát és gazdaságos alternatíva

A mobilgarázsok sokkal olcsóbbak, mint egy hagyományos téglaépület felépítése. Nem szükséges drága szakembereket alkalmazni és az alapanyagok költségei is lényegesen alacsonyabbak. Az építkezés gyorsasága és az előre gyártott elemek használata miatt az összköltség is jelentősen csökken.

  1. Személyre szabható design és méretezés

A mobilgarázsoknak nemcsak a helyszíni felépítése gyors, hanem teljes mértékben testreszabhatók is. Választhatunk a különböző modellek és színek közül, sőt, a tetőformától kezdve az “alapanyagig”, szinte mindent a saját igényeinkhez alakíthatunk. Így biztosak lehetünk benne, hogy a garázs tökéletesen illeszkedik a környezetéhez.

  1. Kiváló időállóság

A mobilgarázsok hosszú távon is jól bírják az időjárás viszontagságait. A strapabíró anyagok és megfelelő szigetelés révén képesek ellenállni a szélnek, esőnek, hóviharoknak, és nem utolsósorban az UV-sugárzásnak. Különösebb karbantartást nem igényelnek, így kényelmes megoldást kínálnak a tulajdonosoknak.

  1. Ideiglenes és állandó tárolóként is megállják a helyüket

Bár sokan csak ideiglenes tárolóhelynek választják őket, a mobilgarázsok tökéletesen alkalmasak hosszú távú használatra is. Akár véglegesen az udvarunk részeként is funkcionálhatnak, de könnyedén lebonthatók, így más helyszínre is átvihetők, ha arra van szükség.

  1. Sokoldalú felhasználás

Bár a mobilgarázs elsősorban járművek tárolására lett tervezve, rendkívül sokféle célra is ideális megoldást kínál. Kiválóan alkalmas kerti eszközök, motorkerékpárok vagy egyéb tárgyak tárolására. Azok számára, akik szűkös helyet keresnek, a mobilgarázson belül polcos rendszerek kialakítása is lehetséges, hogy még praktikusabbá és rendezettebbé váljon a tér.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement
 

Friss