Ipar

Autonóm robotjárműveket programoztak a versenyző diákok a ZalaZONE-on

autonóm
A Széchenyi István Egyetem autonóm robotversenyének online versenyén az ország minden tájáról félszáz csapat indult, csapatonként három diák és egy felkészítő tanár részvételével. A program célja az volt,

A győri Széchenyi István Egyetem autonóm robotversenyt rendezett középiskolások számára azzal a céllal, hogy a diákok megismerhessék az önvezető járművekhez kapcsolódó műszaki és informatikai kihívásokat számítógépes szimulációk, valamint kisméretű mobil robotplatformok alkalmazása révén.

Az online fordulót követően a legjobb csapatok az egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjában mérték össze tudásukat. A Széchenyi István Egyetem autonóm robotversenyének online versenyén az ország minden tájáról félszáz csapat indult, csapatonként három diák és egy felkészítő tanár részvételével. A program célja az volt, hogy a legmodernebb járműipari technológiákkal – irányítástechnikával, szenzorokkal, robotprogramozással – már középiskolás korban megismerkedhessenek a fiatalok.

Érdekesség, hogy az első négy helyezett két békéscsabai és két ceglédi team lett, amelyek a döntőben már személyes részvétellel mérkőztek meg egymással. Feladatuk nem volt más, mint leprogramozni, hogy önvezető robotjárműveik adott idő alatt a leghosszabb távot tegyék meg egy kijelölt pályán.

Autonóm robotjármű a versenypályán. (Fotó: Horváth Márton)

„Egyetemünk a hallgatók sikerességét nemcsak korszerű ismeretek átadásával alapozza meg, de készségeiket is fejleszti. A munka világában való helytálláshoz a szakmai tudás mellett elengedhetetlen például, hogy csapatban tudjanak dolgozni. Ez a hagyományteremtő céllal megrendezett verseny kitűnő lehetőség ennek gyakorlására”

– fogalmazott prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese. A tudás és a csapatmunka diadalára az egyetem hallgatói csapata, a SZEnergy Team teljesítményét hozta példaként, amely tavaly világrekorddal nyert Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén, a Shell Eco-marathonon. Hozzátette, a Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, többek közt a hallgatói csapatok támogatására.

Dr. Háry András, a Széchenyi-egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a járműipari tesztpálya környezete olyan újszerű technológiákra épülő programoknak ad otthont, amit ez a verseny is bemutat.

„A versenyen szereplő tehetséges diákok később akár a Széchenyi István Egyetem hallgatói is lehetnek, akik majd a ZalaZONE gyakornoki programban is részt vehetnek, és a zalaegerszegi kutatóközpont munkájába is bekapcsolódhatnak”

– villantotta meg a fiatalok előtt álló lehetőségeket a vezérigazgató.

A járműveknek az oldalfalak érintése nélkül kellett követnie a pálya ívét. (Fotó: Horváth Márton)

Merényi Ádám, a rendezvényt támogató Microsoft Magyarország oktatási üzletágvezetője szerencsésnek nevezte a fiatalokat abból a szempontból, hogy a negyedik ipari forradalomban élnek, amikor az autóipar is jelentős változáson megy keresztül, így a jövő technológiáit ismerhetik meg, és alkalmazhatják.

„Nagy gratuláció jár a csapatoknak a teljesítményükért, a Széchenyi-egyetemnek, hogy elindította a középiskolásokat megszólító versenyt, illetve a ZalaZONE-nak, hogy otthont adott az innovatív megmérettetésnek. Már az első alkalommal kiderült, hogy nagy az érdeklődés a diákok részéről, ezért érdemes folytatni a programot”

– fogalmazott.

A döntőben az autonóm robotoké volt a főszerep, amelyeket a középiskolásoknak úgy kellett programozniuk, hogy az oldalfalak érintése nélkül kövessék a kijelölt pályát, és adott idő alatt minél messzebbre jussanak. A végeredményt dr. Szauter Ferenc, az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának vezetője hirdette ki. Az első helyet a ceglédi 2Fast 4U, a másodikat a békéscsabai Nemes GSZ, a harmadikat a szintén békéscsabai KÚP Team szerezte meg, míg negyedik helyezett a ceglédi BEM Maszek Bt. lett.

„Kíváncsiságból jelentkeztem a versenyre, mert a programozás már korábban is érdekelt. Emellett kicsit ki is léphettem a komfortzónámból, és nagyszerű kitekintést tudtam tenni az autonóm közlekedés irányába. Informatikai vonalon képzelem el a továbbtanulást, ezért nem kizárt, hogy a Széchenyi István Egyetemen folytatom majd tanulmányaimat

– mondta el Vékony Zalán Olivér, a ceglédi győztes csapat tagja.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Két új biztonságtechnikai disztribútorral erősít a TP-Link Magyarországon

A TP-Link Magyarország disztribútori szerződést kötött videómegfigyelő-rendszerei hazai forgalmazására a biztonságtechnikai piac két meghatározó szereplőjével, a Cédrus Számítástechnikai Kft.-vel és a Power Biztonságtechnikai Kft.-vel.

A vezetékes és vezeték nélküli hálózati eszközök piacvezető gyártója a videómegfigyelő rendszerek piacán is jelentős előretörést tervez.

Az első mérföldkő

A TP-Link hazai gyártói képviseletének 10 évvel ezelőtti megnyitása óta folyamatosan építve a kereskedelmi csatornáját piacvezetővé vált a vezeték nélküli otthoni hálózati eszközök mellett a kis- és középvállalati hálózati megoldások szegmensében is. A vállalkozások, intézmények körében közkedvelt Omada rendszerek kiegészítéseként a gyártó három évvel ezelőtt bemutatta VIGI videómegfigyelő termékcsaládját is. A videómegfigyelő piacra történő belépést követően rövid idő alatt közel tízezer darab eladott kamerával és rögzítőeszközzel 1,6 százalékos részesedést ért el a TP-Link a magyarországi IP-alapú rendszerek piacán.

Hosszú távú tervek

A gyártó hazai képviselete hosszú távra tervezve 10 százalékos piaci részesedés elérését tűzte ki célul. Ehhez a folyamatos termékfejlesztés, az új technológiák bevezetése mellett elérkezettnek látta az időt a kereskedelmi csatorna bővítésére is.

„Olyan együttműködő partnereket kerestünk, akik otthonosan mozognak a biztonságtechnikai piacon, rendelkeznek a megfelelő szakértelemmel, mérnöki támogató képességékkel, és képesek VIGI videómegfigyelő rendszereink piaci ismertségét növelni.”

– foglalta össze az új szakmai disztribútorok kiválasztásának főbb szempontjait Dr. Kilbertus Viktor, a TP-Link Magyarország B2B Igazgatója.

„Több éves, a vállalati hálózatok piacán eredményes együttműködésünket október 1-jétől szakmai disztribútori szintre emeljük a Cédrus Számítástechnikai Kft.-vel és a Power Biztonságtechnikai Kft.-vel a videómegfigyelő rendszerek terén.”

„Végfelhasználóknak szánt komplex megoldásaival, folyamatos fejlődésre törekvő szemléletével a TP-Link alapvetően illeszkedik cégünk filozófiájához.”

– fogalmaz Pfeiffer Péter. A Cédrus Számítástechnikai Kft. üzletfejlesztési vezetője szerint, a TP-Link-től már megszokott, kiemelkedő minőségű és megbízhatóságú eszközök segítségével, a disztribútori szerepkörben a korábbiaknál nagyobb szolgáltatási palettát, komplexebb megoldásokat tudnak kínálni ügyfeleiknek.

„A TP-Link hazai képviseletében egy megbízható gyártói partnerre találtunk, melynek munkatársai aktívan részt vesznek a piac fejlesztésében. Biztonságtechnikai disztribútorként még hatékonyabban tudjuk a hazai piacon egyedülállóan széles partnerbázisunkat kiszolgálni. A célunk a partnereink minden igényének kiszolgálása egy kézből. A TP-Link növekedési terveit megismerve úgy véljük, ebben piacvezető disztribútorként egyértelműen részt szeretnénk venni.”

– foglalta össze Daniss Csaba, a Power Biztonságtechnikai Kft.  üzletág igazgatója a döntés hátterét.

A két új szakmai disztribútor csatlakozását követően a hazai telepítők, beruházók, nagyvállalati és intézményi ügyfelek az eddiginél is magasabb szintű műszaki támogatást, oktatásokat vehetnek igénybe. Az üzleti végfelhasználók választási lehetősége pedig egy komoly gyártói háttérrel rendelkező, hazai raktárkészletről elérhető, magas műszaki színvonalú, akár 4 év gyártói cseregaranciával rendelkező kameramegoldással bővül.

A TP-Link VIGI biztonságtechnikai megoldása

A TP-Link 2022-ben mutatta be VIGI névre keresztelt IP-alapú videómegfigyelő megoldását, mely ma már közel 50 különböző kamera és közel 20 rögzítő eszköz mellett napelem-rendszereket is tartalmaz a szigetszerű telepítéshez. A VIGI kamerarendszerek akár 8MP felbontást, széleskörű analitikai funkciókat és a gyártó hálózati eszközeivel kiegészülve komplex megoldást kínálnak rendkívül kedvező ár-érték arány mellett.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Ipar

Energiatárolási beruházásnál kapott megbízást a Siemens Zrt.

A dunántúli Litéren épül az akkumulátoros egység, melyhez a Siemens biztosít energiaelosztó berendezéseket.

Az MVM Zrt. tulajdonában lévő és az MVM Balance Zrt. által üzemeltett litéri gázturbinás erőmű területén épül hazánk egyik legnagyobb energiatárolója. Ezzel a régió villamosenergia-ellátási biztonságát, a megújuló energia nagyarányú betáplálása miatti rendszer-kiegyensúlyozást segítik elő.

A bő tízmillió eurós beruházás során egy 5 megawatt (MW) teljesítményű és 10 ezer kilowattóra (kWh) tárolókapacitású lítiumion-akkumulátoros energiatároló egység épül, amely a MAVIR litéri alállomásán keresztül fog a közcélú áramhálózathoz csatlakozni. Az MVM Csoport beruházásában megvalósuló akkumulátortelep több mint 1400 háztartás napi villamosenergiaigényének fedezésére lesz majd elegendő.

Az új energiatároló egy korszerű, magas hatásfokú, széles szabályozási tartománnyal rendelkező, kombinált ciklusú gázturbinás blokkrendszer része, ami így fenntartható módon tudja majd biztosítani a villamosenergia-rendszer stabilitását.

A beruházáshoz a Siemens Zrt. szállítja a megbízható működést biztosító, 4 mezős, légszigetelt, középfeszültségű kapcsolóberendezéseket kivitelező partnerén, az MVM XPert Zrt.-n keresztül.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Ipar

Bemutatkozott az Eaton XV100 és XV300 HMI-termékcsaládok következő generációja

Az Eaton intelligens energiagazdálkodási vállalat az XV-102, XV-303 és XV-313 érintőképernyők következő generációjának bemutatásával biztosítja a sikeres XV100 és XV300 sorozat jövőjét.

Az új jellemzők között gyorsabb processzorok és a legújabb, fejlett kiberbiztonságot nyújtó Linux operációs rendszer is megtalálható, miközben az új HMI-típusok kialakítása, elrendezése és funkciói változatlanok maradtak.

Mindkét sorozat eszközei egyaránt használhatók csak kezelői felületként (HMI), vagy teljes értékű PLC-programozható logikai vezérlőként (PLC). Az új kezelői felületek több kommunikációs interfésszel és egy integrált webszerverrel rendelkeznek, így számos alkalmazáshoz alkalmasak. Az XV-102 például olyan automatizálási alkalmazások esetében nyújt kompakt, nagy teljesítményű és rugalmas megoldást, amelyeknél korlátozott a helykínálat.

Mindkét termékcsalád elegáns formatervezésű és intuitív, kezelésük leginkább egy okostelefonhoz vagy táblagéphez hasonló. Amíg az XV-303 és az XV-313 kapacitív multi-touch képernyővel rendelkezik, az XV-102 HMI-t rezisztív érintőképernyővel látták el, hogy akár kesztyűben is könnyedén használható legyen. A GALILEO vizualizációs szoftver és az átfogó ikonkönyvtár, valamint a nagy teljesítményű processzorok gyors és hatékony vezérlést és látványos megjelenítést biztosítanak.

Az érintőképernyők szoftvere a CODESYS-ben – a vezérlőprogramozás bevett iparági szabvány programozási környezetében – készült, így garantálja az újbóli használatot, emellett a felhasználók szakértelmének folyamatos fejlesztését is biztosítja.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss