Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Az FTX kriptovaluta-csőd tanulságai

A Bécsi Közgazdaság Egyetem (WU) professzora szerint nincs itt a vég, de változásokra van szükség, mindemellett úgy látja, akár Európa is az élre állhat a kriptopiac jövőjében

Az FTX kriptovaluta-tőzsde közelmúltbeli összeomlása súlyos következményekkel járt, és megrázta az egész iparágat. Michael König, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának (WU Executive Academy) professzora mégis úgy véli, mindez jó esélyt kínál arra, hogy a szektor végre felnőttkorba lépjen, ami szerinte már régóta szükséges. Azaz, a kriptovalutáknak nincs vége, de komoly, felelős üzleti magatartással kell hozzáállni ehhez a területhez is.

Az FTX-csőd: a Kriptoarmageddon első jelei?

Az FTX az egyik legfontosabb kriptovaluta-tőzsde volt: 2022 februárjában még körülbelül 32 milliárd dollárra értékelték. Az FTX a vetélytársainál 85%-al kedvezőbb díjakat számolt fel ügyfeleinek – és ez túl szép volt, hogy igaz legyen. Aztán megtörtént az összeomlás, és 2022 november 11-én, több elbukott mentési kísérlet után a cég csődöt jelentett. A baj pedig sosem jár egyedül: nem sokkal ezután kiderült, hogy az alapító Sam Bankman-Fried kockázatos fogadásokat kötött az ügyfelek pénzével egy másik cégen keresztül.

A bedőlés csak tünet, de lehet kezelni

Az FTX bedőlése azonban csak a leglátványosabb tünete volt a kriptopiac betegségeinek. Sokan az egész szektort bírálták, mondván: mindenestül azért jött létre, hogy gyanútlan és naiv befektetők pénzét begyűjtse. A közép-európai régióban magasan jegyzett vezetőképző intézetet működtető Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem (WU Executive Academy) professzora, Michael König szerint ez egy rendszeresen visszatérő jelenség a gazdaságtörténetben, különösen felívelő időszakokban.

Sajnos sokan ahelyett, hogy tényleges üzleti-értéket hoztak volna létre, olyan nyerőgépnek nézték az ügyfeleket, amelyek végül mindig a „kaszinótulajdonos” zsebére játszanak – mondta Michael König, a WU Stratégia és Innováció tanszékének munkatársa. – Az olyan korszakokban, ahol a kamatlábak emelkednek és új, felforgató erejű innovációk jelennek meg és hoznak létre teljesen új, gyorsan növekvő piacokat, a hasonló katasztrófák megtörténte elkerülhetetlen.”

König szerint a „robbanékony elegyet” végül egyszerűen a kapzsiság gyújtotta be.

Szem elől tévesztettük azt az alapvető célt, hogy a blockchaint egy teljesen új ökoszisztéma alapjává tegyük, és pusztán a gyors meggazdagodás eszközét láttuk meg benne. És nem mehetünk el a közösségi média felelőssége mellett sem: a tévedhetetlen hősök képének gyártása mindenképp szerepet játszott a krízisben

– tette hozzá a professzor.

A szakember hozzátette éppen ezt a felelős gondolkodást igyekeznek átadni a náluk tanuló diákoknak is. Mint elmondta, a WU képzései igen nemzetköziek – 21 ezer diákjuk van jelenleg több mint 100 országból. Köztük Magyarországról mintegy négyszázan tanulnak most is az egyetemen, a német diákok után ez a második legnagyobb létszám. Legsikeresebb programjaik közé tartozik többek között a gazdasági jog, a menedzsment, a pénzügy és az üzleti oktatás mesterszak.

A szabályozás önmagában nem biztos, hogy elég

Már 2022 novemberében megjósolható volt, hogy mindez a kriptovaluták fölötti szigorúbb ellenőrzést és szabályzást hozza magával. Michael König azonban kételkedik abban, hogy önmagában a szabályzás javíthat a helyzeten. Szerinte a túlszabályozás ellenkezik a kriptovaluták alapvető koncepciójával, és csak óvatos belenyúlásokkal szabad a jó irányba terelni a piacot.

Az FTX felemelkedése és bukása nem a szabályozás hiánya miatt történt, hanem azért, mert az ügyfelek, a befektetők és maga a cég sem volt hajlandó szembenézni a bukással, akkor sem, amikor a kritikusok erre felhívták a figyelmet

– teszi hozzá.

Szükséges a csapás a nagykorúvá váláshoz

Mindez vajon azt is jelenti, hogy nincs több bitcoin, ethereum, és az összes többi valuta? Nincs jövője a digitális vagyontárgyak kereskedelmének, ennek az új, innovatív rendszernek?

Michael König szerint épp ellenkezőleg:

Az FTX bedőlése tagadhatatlanul nagy csapás volt, de a jelenlegi sokkhelyzet tanulságos is lehet. Az FTX vége még segíthet is abban, hogy az iparág újradefiniálja önmagát. A cégeknek nagy szüksége volt erre a lehetőségre ahhoz, hogy végre nagykorúvá váljanak, érettebben álljanak az üzlethez. Itt az ideje feltenni azokat a kritikus kérdéseket, amelyektől eddig féltek, nehogy kívülállónak vagy tudatlannak tűnjenek.”

Tanulságok ügyfeleknek, befektetőknek és cégeknek

Hogyan kerülhetjük el az ilyen katasztrófákat a jövőben? Michael König a következő tippeket adja:

  1. Ügyfelek: ha túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, valószínűleg így is van

Aki ennyire új területen akar befektetni, nem spórolhatja meg a pénzügyi olvasottságot (König szerint különben általános iskolától kezdve oktatni kéne). Az ügyfelek ismerjék és elemezzék a terméket, ez esetben a blockchaint és a kriptovalutákat, hogy megértsék a bennük rejlő lehetőségeket és kockázatokat.

  1. A befektető: el kell végezni a házifeladatot

A WU professzorának szigorú üzenete van a befektetők felé is. Kellő körültekintéssel kell eljárni az átvilágítási folyamatban, és ezt nem hanyagolhatják el attól félve, hogy elvesztik a versenyelőnyüket. A menedzsment-kritériumoknak is nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani. Fel kell tenni a fontos kérdéseket: Van-e független felügyelőbizottság a kiszemelt cégnél? Van-e működő, felelős menedzsment? Van-e megfelelő belső kontroll? Eléggé felszerelt-e a cég ahhoz, hogy átvészeljen hosszabb ideig tartó nehéz időszakokat? Ezek azok a komoly kérdések, amelyeken a befektetőknek rágódnia kell, és amelyeket oly sokszor elhanyagoltak a kriptopiacon. König továbbá úgy gondolja, hogy az iparágnak arra is szüksége van, hogy sokszínűbb legyen, így például ne legyen ennyire egyoldalú benne a férfidominancia.

  1. A cég: nem bedőlni az innováció divatszavának

Sok céget elkábított a kriptoszcéna merészsége és energiája, közben viszont elfelejtették, hogy ebben az üzletágban is szükséges a felelős gazdálkodás. Meg kell nézniük például, hogy van-e valóságalapja növekedési terveiknek, átlátható-e a működésük, fenntartható-e a profitjuk a vetélytársaikhoz képest.

Az innováció divatos buzzword – mondja Michael König –, és így igen túlhasznált. Érdemes ezért újraértékelni, mit értünk innováción. Mi az ügyfél számára az igazi haszon? Ténylegesen innovatív-e, amit hirdetek, vagy ez csak üres marketingszlogen?”

Európa esélye a kriptopiac újraéledésében

Michael König mindennel együtt derűlátó:

A kriptovalutáknak dicső jövője lehet, de csak akkor, ha üzleti menedzsment alapvető szabályait betartjuk velük kapcsolatban. Lehetséges, hogy éppen Európán a sor, hogy ebben élen járjon. Például olyan ausztriai cégek, mint a Bitpanda és a Coinpanion jól reagáltak a közelmúlt válságaira, és jól felszereltek a jövő kihívásaira is.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Kijöttek a legfrissebb fizetési adatok: kiderült, mekkora hitelre elég a béred

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) héten megjelent tájékoztatása szerint 2026 júliusában bruttó 745 500 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó érték 523 300 forint volt.

A bruttó mediánérték ennél lényegesen alacsonyabb, 618 200 forint volt, míg a nettó keresetek mediánértéke 437 900 forint volt. A friss kereseti adatok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételében gondolkodhatnak az átlag- és mediánösszegeket megkereső lakossági ügyfelek.

A KSH legutóbbi adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete 745 500 forint volt 2026 júliusában, míg a nettó átlagkereset 523 300 forint volt ugyanezen időszakban. A hivatal számításai szerint a bruttó átlagkereset 7,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a nettó átlagkereset 9,1%-kal, a reálkereset pedig 7,8%-kal emelkedett. Ugyanakkor a bruttó mediánkereset továbbra is lényegesen elmarad az átlagkeresettől – előbbi 618 200 forint, míg a nettó mediánkereset 437 900 forint volt idén júliusban.

Mekkora jelzáloghitelre elég a júliusi átlagfizetés?

A friss adatok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora piaci jelzáloghitelt tud felvenni egy olyan lakossági ügyfél, akinek a keresete a júliusi átlag- illetve mediánbérrel egyezik meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által hozott szabályok értelmében jelenleg a nettó 800 ezer forintot el nem éri jövedelmek maximum az 50%-ig terhelhetők törlesztőrészletekkel, tehát az átlag- és a mediánkereset esetében is ezzel az aránnyal lehet számolni.

A fent leírtakból következik, hogy a nettó átlagkereset esetében maximum 261 650 forint, míg a nettó mediánkereset esetében maximum 218 950 forint lehet a havi törlesztőrészlet vállalható összege.

A Bank360 lakáshitel kalkulátora szerint egy 20 éves futamidejű, 33,5 millió forintos piaci jelzáloghitelnek 259 ezer és 262 ezer forint között a havi törlesztőrészlete, tehát a jelenlegi nettó átlagkeresettel megközelítőleg ez az a maximális hitelösszeg, ami felvehető (THM 7,22% – 7,43%). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén ez az összeg ~36,5 millió forintig növelhető, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 257 ezer és 261 ezer forint között alakul (THM 7,22% – 7,42%).

Azok esetében, akiknek a bére a júliusi nettó mediánbérrel egyezik meg, a felvehető maximális hitelösszeg 20 éves futamidő mellett megközelítőleg 27,5 millió forint, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 213 ezer és 219 ezer forint között alakul (THM 7,22% – 7,75%). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén a hitelösszeg maximuma 30 millió forint, aminek a havi törlesztőrészlete 211 ezer és 219 ezer forint között mozogna (THM 7,22% – 7,72%).

Lényegesen magasabb összegeket vehetnek fel azok, akik jogosultak az Otthon Start Program kamattámogatott lakáshitelére, hiszen nekik az állami támogatás révén lényegesen alacsonyabb, mindössze 3%-os kamattal kell számolniuk. A konstrukció keretein belüli legmagasabb, 50 millió forintos hitelösszegnek 25 éves futamidő esetén 237 ezer forint körül alakul a havi törlesztőrészlete (THM 3,03% – 3,06%), így az bőven belefér a júliusi nettó átlagkereset 50%-ába, vagyis a legalább ennyit kereső adósok akár a teljes hitelösszeg felvételére is képesek lehetnek.

A nettón mediánbért keresőkről ez már nem mondható el, így az ő esetükben alacsonyabb a felvehető hitelösszeg. Az ő esetükben, amennyiben a futamidő 25 év, úgy a felvehető maximális hitelösszeg 46 millió forint, aminek a havi törlesztőrészlete 217 – 219 ezer forint között mozog (THM 3,03% – 3,06%).

Amennyiben a futamidő csak 20 év, úgy a nettó mediánbért megkeresők esetében 39 millió forint a felvehető maximum (216 – 217 ezer forint havi törlesztőrészlet, THM 3,03% – 3,06%), de ekkora időtávon a nettó átlagkeresetet keresők esetében is alacsonyabb, 47 millió forintos összeg vehető fel (260 – 261 ezer forintos havi törlesztő, THM 3,03% – 3,06%).

Mekkora személyi hitelre elegendő a júliusi átlagkereset?

Ami a személy hitelek piacát illeti, ott továbbra is a nettó átlagkeresetet megkereső ügyfelek akár a jelenlegi legmagasabb, 15 millió forintos hitelösszeget is képesek felvenni, feltéve, hogy a hitelösszeg megfelelően hosszú futamidővel társul. 7 éves futamidővel számolva a jelenlegi személyihitel-ajánlatok alapján havi 245 ezer és 258 ezer forint között alakul a havi törlesztőrészlet (THM 9,90% – 12,00%), ami már belefér a jegybank által előírt keretbe.

A nettó mediánbért keresők esetében értelemszerűen még hosszabb, 9 éves futamidőre van szükség ahhoz, hogy a 211 ezer forintos (THM 10,68%) havi törlesztőrészlet beleférjen a jövedelem 50%-ába. Amennyiben valaki ennél rövidebb, 8 éves futamidő mellett szeretne személyi hitelt felvenni, úgy a hitelösszeget is csökkenteni kellene. Példának okáért, 14 millió forint személyi hitel esetében, amennyiben a futamidő 8 év, úgy a törlesztőrészlet 208 ezer és 223 ezer forint között alakul (THM 9,94% – 12,22%), így az ajánlatok többségét el tudná fogadni egy mediánbért megkereső ügyfél.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új szintre emeli az MI-t kiszolgáló adatközpontok áramellátását a Schneider Electric

Gyorsan telepíthető, skálázható és az ellenállóképességet jelentős mértékben növelő áramellátási megoldásokat mutatott be a Schneider Electric.

A világ egyik vezető energia-technológiai vállalatának új, előregyártott tápegység-moduljait kimondottan a hiperméretű, illetve a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat kiszolgáló adatközpontok igényeinek figyelembevételével fejlesztették ki.

A mesterséges intelligencia gyors térhódításával az adatközpontok üzemeltetőin egyre nagyobb a nyomás, hogy minél gyorsabban és nagyobb léptékben kezdjenek el használni nagy sűrűségű infrastruktúrát. A hagyományos, egyedi igények alapján készült, előre gyártott áramellátási megoldások esetében azonban gyakran 12–14 hónap is eltelik a telepítésig, ami problémát jelent azok számára, akik szeretnék gyorsan bővíteni a kapacitásukat.

A Schneider Electric új, szabványosított megközelítése megoldást kínál erre a kihívásra azáltal, hogy egyszerűsíti a specifikációs, tervezési és árajánlat-készítési folyamatokat, lehetővé téve az előre gyártott áramellátási infrastruktúra akár hat hónap alatt történő legyártását. A Schneider Electric legújabb, Galaxy VXL (GVXL) UPS-technológiájára épülő új megoldások modulonként akár 2,5 megawatt (MW) teljesítményt nyújtanak, így a vállalat eddigi legnagyobb, egyetlen konténerből álló, előre gyártott tápellátási megoldásának számítanak.

Az új berendezéseket a Schneider Electric és az NVIDIA legújabb, a GB300 NVL72 platformhoz használható, integrált energiagazdálkodási és folyadékhűtés-vezérlőket tartalmazó referencia-tervei alapján, skálázható „tápegység-blokkoknak” tervezték meg. Ez a konstrukció lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy gyorsan telepítsenek MI-kompatibilis tápellátási infrastruktúrát a nagy teljesítményű számítástechnika (HPC), az MI-képzésben részt vevő rendszerek és a GPU-intenzív munkamenetek támogatására.

A szabványosított referencia-tervekben elérhető új portfólió – amely dedikált, 2 MW, 2,25 MW, illetve 2,5 MW konfigurációjú tápegység-modulokat és -kereteket tartalmaz – fokozott sebességet, kiszámíthatóságot és skálázhatóságot biztosít a mesterséges intelligencia alkalmazásokat kiszolgáló adatközpontokban.

„A mai adatközpont-üzemeltetők hatalmas nyomás alatt állnak, hogy az MI-kompatibilis infrastruktúrát minél gyorsabban, hatékonyabban és nagyobb léptékben állítsák üzembe. Előre gyártott áramellátó rendszereink szabványosításával és Galaxy VXL UPS-technológiánk beépítésével lehetővé tesszük a hiperméretű, neocloud és kolokációs szolgáltatók számára, hogy a skálázható, nagy sűrűségű áramellátási infrastruktúrát évek helyett mindössze hónapok alatt munkába állíthassák. Ez jelentős előrelépésnek számít ügyfeleink következő generációs mesterséges intelligencia-gyárak, mesterséges intelligencia-központok és nagyméretű digitális infrastruktúrák kiépítésére vonatkozó törekvéseinek támogatásában”

– mondta el Polóny Tibor, a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletágának hazai vezetője.

Áramellátási infrastruktúra az MI-t kiszolgáló adatközpontok igényeire tervezve

Az új, előre gyártott tápegység-modulokat és -kereteket kifejezetten a mesterséges intelligencia és a következő generációs adatközpontok igényeit figyelembe véve alakították ki, hogy megfeleljenek a számítási kapacitás gyors növelésére vonatkozó igényekből és a nagyléptékű mesterséges intelligencia-bevezetésekből adódó, egyre növekvő teljesítménysűrűségi követelményeknek.

Az előre gyártott tápegység-keretek egy gyárilag tesztelt keretben integrálják a Schneider Electric technológiáit, köztük a Galaxy VXL UPS-t, a kapcsolóberendezéseket, a hűtőrendszereket, a lítium-ion akkumulátor-technológiát és az áramelosztó rendszereket. A szürke tér környezetekbe, beltéri telepítésre szánt tápegység-keretek ugyanezt az alapvető elektromos infrastruktúrát biztosítják nyitott formátumban.

Az új megoldások moduláris IT-podokkal is kombinálhatók, így teljes, az MI alkalmazásával kapcsolatos elvárásokra felkészített infrastruktúra-platformot biztosítanak, amely megfelel a Schneider Electric mesterséges intelligencia referencia-terveinek és az NVIDIA-alapú referencia-architektúráknak.

A skálázható telepítésre tervezett megoldás révén több modult egymás mellett, „tápegység-blokként” lehet használni, lehetővé téve az ügyfelek számára, hogy az infrastruktúra kapacitását akár több tíz megawattra bővítsék.

Gyártás és tesztelés Barcelonában

Az új, előre gyártott tápegység-modulokat és tápegység-kereteket a Schneider Electric barcelonai, Sant Boi de Llobregat telephelyén tervezik, gyártják és tesztelik. Az üzemet a közelmúltban bővítették a moduláris adatközponti infrastruktúra iránti növekvő globális kereslet kielégítése érdekében.

A gyár és a nagyméretű logisztikai központ – amely az egyik legfontosabb európai helyszín a Schneider Electric EcoStruxure Modular Data Center portfóliójának tervezése, gyártása és integrálása szempontjából – 5000 m²-es, kizárólag gyártásra szánt területtel rendelkezik, annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudja kiszolgálni a gyors piacra lépés, a kiszámíthatóság és a mesterséges intelligencia korszakának megfelelő, rugalmas adatközponti megoldások iránti, egyre növekvő ügyféligényeket.

A moduláris adatközpontok és az előre gyártott energiaellátási infrastruktúra területén szerzett több mint 15 éves szakértelmével a Schneider Electric tovább bővíti az MI-kompatibilis adatközponti portfólióját, amely kiterjed az energiaellátásra, a hűtésre, a rackekre, a szoftverekre, a moduláris infrastruktúrára és az integrált MI-referenciaarchitektúrákra.

Az új energiaellátási megoldások Európában már elérhetők, Észak-Amerikában még ebben az évben, később pedig további nemzetközi piacokon és az ázsiai-csendes-óceáni térségben is elérhetővé válnak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A szabálykövető vállalkozás ne versenyhátrányból, hanem versenyelőnyből induljon

Az MVÜK  közel 150 vállalatvezető tapasztalatai alapján készített white papert a magyar kkv szektor elvárásairól és vállalásairól, melynek megszületéséhez Kapitány István az MVÜK-ban tett júniusi látogatása adott fontos biztatást.

Az anyagból kiderül, hogy a magyar kis- és középvállalkozások nem több államot kérnek, hanem jobb államot: kiszámítható szabályokat, tiszta versenyt, működő közigazgatást, gyorsabb állami folyamatokat, hozzáférhető finanszírozást és érdemi szakmai párbeszédet. Cserébe stabil foglalkoztatást, tisztességes működést, beruházást, innovációt és Magyarországon maradó gazdasági értéket kínálnak. A white papert az MVÜK eljutatta a Gazdasági és Energetikai Minisztériumba.

A kiszámíthatóság a vállalkozások legfontosabb kérése

A vállalatvezetők szerint a bizonytalanságnak közvetlen gazdasági ára van: munkaerő felvételét, beruházásokat, hitelfelvételt és technológiai fejlesztéseket is visszafoghat. A finanszírozási, energetikai, szabályozási és munkaerőpiaci kockázatok ellenére a cselekvési készség megmaradt, a vállalkozások készek fejlődni, ha ehhez kiszámítható és tisztességes feltételeket kapnak.

A white paper legfontosabb javaslatai között szerepel a hosszabb távon értelmezhető gazdaságpolitikai irány, az érdemi szakmai egyeztetés a jelentős jogszabályváltozások előtt, az egyszerűbb adózás és kevesebb adminisztráció, a gyorsabb állami ügyintézés, valamint a tiszta és kiszámítható verseny. A vállalkozások szerint a szabálykövető működésnek nem versenyhátrányt, hanem versenyelőnyt kell jelentenie. A közbeszerzéseknél és pályázatoknál pedig a legalacsonyabb ár mellett a minőségnek, a megbízhatóságnak, a foglalkoztatásnak és a létrehozott hazai, vagy európai hozzáadott értéknek is nagyobb súlyt kell kapnia.

A kkv szektor nemcsak kér, hanem vállal is

A vállalkozói oldal természetesen a saját felelősségét is megfogalmazta abban, hogy egy harmonikus, kétoldalú kapcsolódás jöhessen létre az állam és a vállalatok között. A kkv-k vállalják a tisztességes adózást, a fehér foglalkoztatást, a szerződéses kötelezettségek teljesítését és a munkavállalók hosszú távú megtartását.

A kiszámíthatóbb környezetben felszabaduló forrásokat lehetőség szerint bérekbe, képzésbe, technológiai megújulásba, digitalizációba, innovációba, energiahatékonyságba és termelékenységnövelésbe forgatnák vissza. Továbbá erősítenék a hazai és európai beszállítói kapcsolatokat, fejlesztenék saját termékeiket és márkáikat, és nagyobb szerepet vállalnának a fiatalok képzésében, a tudásmegosztásban és a társadalmi felzárkózásban. Éppen ezért fontos kiemelni, hogy a központi üzenet ezért nem egyoldalú követelés, hanem partnerségi ajánlat. Az állam kiszámítható és tisztességes feltételeket teremt, ezzel egyidejűleg a vállalkozások pedig értéket hoznak létre, amellyel a magyar gazdaság és társadalom is jól jár.

“Azért kezdeményeztem ezt a közös munkát, mert az állam és a vállalkozások kapcsolatában a „kívánalom és a kínálat” csak együtt teremthet valódi egyensúlyt. Kennedy elnök örök érvényű gondolata nyomán az elvárásaink mellett meg kell tudnunk fogalmazni, mit adhatunk mi, a magyar KKV-k az országnak. Az MVÜK 150 tagja ennek fényében fogalmazta meg azt a gondolatsort, amely meggyőződésem szerint egybeesik a hazai KKV egészének véleményével. Az MVÜK White Papere tehát egyszerre javaslatcsomag és vállalás: ha úgy tetszik partnerségi ajánlat Magyarország sikeréért.”

– mondta Iglódi Csaba az OnlyCEO klub alapítója és vezetője, az MVÜK társtulajdonosa.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss