Connect with us
Hirdetés

Tippek

Öngondoskodás mentheti meg a jövő nyugdíjasait

Öngondoskodás

Tizenöt év múlva robban be a nyugdíjasbumm

Kétmillió nyugdíjas él ma Magyarországon, ami a lakosság durván egyötödét teszi ki. Minden két aktív dolgozóra egy nyugdíjas jut, a helyzet pedig a Ratkó korszakban születettek gyerekeinek nyugállományba vonulásával még rosszabb lesz. A ma aktív dolgozók már nem tehetik meg, hogy a homokba dugják a fejüket: időben el kell gondolkodniuk az öngondoskodással kapcsolatban.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2035 és 41 között robban a nyugdíjasbumm: a hat év alatt egymillióan érik majd el a nyugdíjkorhatárt, ami jócskán megnöveli majd a nyugellátásra jogosultak számát. Az elöregedő társadalom már régóta fennálló demográfiai probléma, hisz a nyugdíjra jogosultakat egy olyan társadalom hivatott eltartani, ami fogyó tendenciát mutat. Ezzel már össze is áll a kép: az állam már most alig bírja fenntartani az egyensúlyt és a helyzet tovább romlik.

„A csökkenő népességszám régóta megoldandó probléma, az előrejelzések szerint pedig 2038-ra 500 ezerrel kevesebb lesz a népesség, mint most. A Ratkó korszakban születettek nemrég mentek vagy épp most mennek nyugdíjba és hamarosan követik őket az ő gyermekeik is. Az utánuk jövő generáció pedig már egy olyan kiélezett helyzettel kell, hogy szembesüljön, ami az állami költségvetés egyik legnagyobb problémája is: egyre több a nyugdíjas és egyre kevesebb, aki képes eltartani őket”

– fejtette ki Ujszászi Zoltán a Trimont Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője.

A nyugdíjak összege nagyjából tudta követni a minimálbért: idén az átlag nyugdíj 208 ezer forint, ám ez az összeg közel sem a többség nyugdíját takarja.

„A nyilvánosan elérhető adatok szerint az 500 ezer körüli, vagy a feletti nyugdíjak nagyon felhúzzák az átlagösszeget. A valóságban sokkal több a 120 ezer körüli nyugdíj, sőt nagy számban vannak, akiknek 60 ezer forint, vagy az alatti összegből kell gazdálkodniuk havonta”

– tette hozzá a szakértő.

34 évet dolgozunk le átlagosan

Ujszászi Zoltán szerint nem árt tisztában lenni azzal, mennyi nyugdíjra is számíthatunk, ugyanis nagyon sokakat ér meglepetés, amikor megállapítják a havi juttatás összegét.

„A számításnál először is azt kell tudni, hogy az 1988 előtti munkaévek bér szempontjából nem számítanak bele a nyugdíjba. Az évek szempontjából ott szokott meglepetés lenni, amikor kiderül, hogy a GYED és a GYES időszaka sem számít bele a ledolgozott évekbe. Ezen kívül fontos még, hogy az éves nettó jövedelmet veszik figyelembe, a ledolgozott napokat pedig „nettósítják”, vagyis a szabadság, táppénz nem számít bele. Azt sem árt szem előtt tartani, hogy van egy egyéni járulékfizetési felső határ, ami évente változott és 2013-ig volt életben, ezért ezt is figyelembe kell venni. Amikor ezt összesítették, a napok számát felszorozzák az aktuális év napi bérplafonjával. Ezt követően úgynevezett jelen értékre hozzák az adott évet, majd összegzik az összes évet, amit elosztanak a ledolgozott napokkal és elosztják 12-vel. Itt jön képbe az úgynevezett korrekciós szorzó, ami minden esetben a ledolgozott évek számától függ. Húsz év alatt a minimum nyugdíj jár, aztán a ledolgozott évek növekedésével emelkedik a százalék, míg eléri a maximális 80 százalékot negyven év esetén. Átlagban 34 évet dolgozunk, ez azt jelenti, hogy a járandóság 72 százalékát kapjuk majd kézhez havonta”

– magyarázta Ujszászi Zoltán.

Minél korábban érdemes elkezdeni az öngondoskodást

A szakértő szerint elkerülhetetlen, hogy minél hamarabb elkezdjünk gondolkodni egy olyan megtakarításban, ami lehetővé teszi, hogy előre gondoskodjunk a nyugdíjas éveinkről.

„Minél előbb kezdjük el az öngondoskodást, annál kevesebbe kerül nekünk havonta. Három megtakarítási formában lehet gondolkodni: az önkéntes nyugdíjpénztárban, a nyugdíj előtakarékossági számlában, illetve a legújabb formában, a nyugdíjbiztosításban. Ez utóbbit igen gyakran szoktuk ajánlani, mert nagyon kedvező hozamokkal, illetve rugalmassággal rendelkezik és húsz százalékos adókedvezmény is jön a megtakarításhoz”

– világított rá a szakértő, aki azt is hozzátette, a Trimont Biztosítási Alkusz Kft. a piac összes biztosítójának és pénzintézeteinek a legjobb ajánlatait gyűjti össze az ügyfelek számára.

Ujszászi Zoltán szerint mintegy hét százalékos hozammal lehet számolni, amihez az adókedvezmény is hozzájön. Ha például negyven évesen havi negyvenezer forintot tennénk félre a nyugdíjas évekre, 25 év után – értékkövetés nélkül – 28 millió forintot vehetnénk ki megtakarításként. Ebből 12 millió forintot fizettünk be mi magunk, 16 millió a hozam és 3 milliót tesz ki az adókedvezmény. Ezt az összeget természetesen életjáradékként is kérhetjük, miközben likvid befektetést is kérhetünk. Ebben az esetben a példánál maradva havi 155 ezer forintot vehetünk ki havonta húsz éven keresztül.

„A fentiek tükrében érdemes ezzel kapcsolatban minél előbb lépni, hiszen a nyugdíjbiztosítási szerződések az aláíráskori nyugdíjkorhatárt veszik figyelembe, ami ma 65 év. Mivel a nyugdíjkorhatár emelése folyamatosan napirendi pont, fel kell készülnünk”

– tette hozzá a szakértő.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Borzongató gumiabroncs-sztorik Halloweenre: 3 végzetes hiba az utakon, ami tönkreteheti a gumikat

Halloween környékén a jóleső borzongás alapozza meg az ünnepi hangulatot.  A volánnál ülők számára azonban a valódi horror nem a filmvásznon vagy a tematikus bulikban, hanem az utakon sújthat le.

Egy rejtett sérülés az autón, a helytelen légnyomás vagy az elöregedett abroncsok olyan kellemetlen és veszélyes helyzeteket teremthetnek, amelyek valódi rémálommá változtathatják az autózást. A Hankook prémium gumiabroncsgyártó szakértői most összegyűjtötték a legrémesebb abroncs-sztorikat és azokat a tanácsokat, amelyekkel elkerülhetjük a súlyosabb károsodásokat és baleseteket. 

A rémület éjszakája: amikor a padka lecsap a sötétben 

Egy késő esti hazaút során, a lecsökkent látási viszonyok és a fáradtság miatt könnyen megeshet, hogy elvétjük a kanyart, és az abroncs oldala élesen szántja végig a magas padkaszegélyt. A sötétben egy tompa puffanás hallatszik, majd a sofőr gyanútlanul folytatja útját – nem sejtve, hogy a hirtelen ütés belső szerkezeti sérülést okozott a gumiban. Másnap reggelre egy vésztjósló „púp” jelenik meg az abroncs oldalfalán, ami a szálszakadás biztos jele. Egy ilyen dudorral közlekedni rendkívül veszélyes, hiszen nagy sebességnél akár hirtelen defekthez is vezethet.

A Hankook szakértőinek tanácsa: éjszakai vezetéskor vagy szűk parkolási manővereknél legyünk fokozottan óvatosak! Ha erősebb ütés érte a kereket, a következő megállásnál ellenőrizzük az oldalfalat. Ha dudort vagy vágást észlelünk, az abroncs nem javítható, haladéktalanul szakemberhez kell fordulni és ki kell cserélni!

A Láthatatlan kísértet: az észrevétlenül távozó levegő 

Kevés rémisztőbb jelenség van annál, mint amikor a jármű instabillá válik, mintha démonikus megszállottság alá kerülne egy nagy sebességű kanyarban, miközben semmilyen előzetes jel nem utalt a hibára. A „láthatatlan kísértet” ez esetben nem más, mint a tartósan alacsony guminyomás. A lapos gumival való közlekedés során az abroncs szélei túlterhelődnek, túlmelegednek, és az abroncs belső szerkezete lassan, de biztosan roncsolódik, miközben a fékút drasztikusan megnő, az üzemanyag-fogyasztás pedig megugrik.

A Hankook szakértőinek tanácsa: ne várjuk meg, amíg a gumi szemmel láthatóan lapos lesz! Legalább havonta egyszer – és minden hosszabb út előtt – hideg abroncsoknál ellenőrizzük a légnyomást, beleértve a pótkeréket is. A modern, beépített ellenőrző rendszerek sokat segítenek, de a rendszeres manuális ellenőrzés a biztos védelem a láthatatlan veszélyek ellen.

Időhurokban, avagy a megkövesedett profilok átka 

Néhány autós úgy érzékeli, mintha időkapszulában ülne: a mintázat még látszólag megfelelő mélységű, ezért évekig nem cseréli le a gumiabroncsokat. Az idő múlásával azonban a gumikeverék anyaga a napfény (UV-sugárzás), az ózon és a hőmérséklet-ingadozások hatására elöregszik, kiszárad és megkeményedik. Az elöregedett gumi nedves, csúszós úton elveszíti tapadását, és a fékút veszélyesen meghosszabbodik – mintha csak korcsolyáznánk.

A Hankook szakértőinek tanácsa: a futófelület mélysége mellett az abroncs életkorát is figyelni kell! Még a keveset futott gumikat is ajánlott 3-4 év használat után szakemberrel átvizsgáltatni, 7 évnél idősebb abroncsokat pedig a profilmélységtől függetlenül le kell cserélni. Keressük az abroncs oldalfalán található DOT-számot, amelyből kiderül a gyártás pontos ideje!

„A Halloween környéki időszakban a megváltozott út- és látási viszonyok, valamint az esti rendezvények miatti fokozott forgalom különös figyelmet követel meg a sofőröktől. Az abroncsok rendszeres ellenőrzése és a megfontolt vezetési szokások nem csupán a műszaki hibák megelőzését szolgálják, hanem a biztonságos közlekedés alapfeltételei is. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a rémtörténet a gumiszervízben is folytatódjon”

– mondja el Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Őszi checklist autósoknak: 5 lépés az első fagyok előtt, amelyek megelőzhetik a téli baleseteket

Ősszel az otthoni dekoráció és ruhatárunk felfrissítése mellett az autónkat is érdemes időben felkészíteni a hidegebb hónapokra.

A szezonális gumicsere, az akkumulátor ellenőrzése és a jármű állapotának felmérése mind hozzájárulhatnak a biztonságosabb téli közlekedéshez. A Hankook prémium gumiabroncsgyártó szakértői összegyűjtötték, melyek azok a teendők, amelyeket mindenképp érdemes még az első komolyabb fagyok előtt kipipálni.

Októberben az őszi napok gyakran csalókák lehetnek: ugyan napközben még sokszor kellemes az idő, viszont hajnalban fagypont közelébe vagy akár az alá is süllyedhet a hőmérséklet. A hideg, nedves utak, a köd és a korai sötétedés is kihívás elé állíthatja a sofőröket. Némi előrelátással azonban hozzájárulhatunk, hogy minket és járművünket se érje felkészületlenül az ősz.

  1. Biztos indulás, nyugodt reggelek

A hűvös reggeleken nincs is bosszantóbb annál, mint amikor sietnénk munkába, az autó azonban nem akar elindulni. Ez azért fordulhat elő, mert a hideg időjárás különösen megterheli az akkumulátort: csökkenhet a teljesítménye, miközben a motor beindításához nagyobb energiára lehet szükség. Ez főként az idősebb, elhasználódott akkumulátoroknál okozhat problémát, éppen ezért a téli felkészülés részeként érdemes szakemberrel ellenőriztetni az állapotát. Így még időben kiderülhet, ha cserére vagy karbantartásra van szükség.

  1. Tiszta szélvédő és megfelelő világítás

Az őszi-téli időszakban nemcsak a hőmérséklet változik, hanem a vezetési körülmények is: egyre később világosodik, korábban sötétedik, a ködös reggelek és a felverődő szennyeződések pedig tovább nehezíthetik a tájékozódást. Emiatt hasznos még a hidegebb hónapok előtt néhány percet szánni az autó világítására és ablaktörlőire. Nézzük meg, megfelelően működik-e minden fényszóró és jelzőfény, az ablaktörlő lapátok pedig csíkmentesen tisztítják-e a szélvédőt. A téli szélvédőmosó folyadék utántöltéséről se feledkezzünk meg, hiszen a hidegben a nyári változat nem nyújt megfelelő védelmet a fagy ellen.

  1. Ne csak elindulni, megállni is tudjunk!

A téli közlekedés során a nedves, csúszós útfelületek, a hirtelen lehűlés és a fagyos reggelek egyaránt próbára tehetik a jármű fékrendszerét, ezért fontos még a szezon elején szakemberrel megnézetni annak állapotát, valamint a hűtőfolyadék fagyállóságát. Ezek olyan részletek, amelyekre a mindennapi rohanásban talán kevesebb figyelem jut, pedig kulcsfontosságúak lehetnek abban, hogy a hideg évszakban is biztonságosan meg tudjunk állni.

  1. Téli vészcsomaggal készüljünk a váratlan helyzetekre is!

A téli autózásra való felkészülés nem ér véget a gumicserével és a műszaki ellenőrzéssel: érdemes arra is gondolni, hogy egy váratlan helyzetben mi mindenre lehet szükségünk. A rossz idő könnyen felboríthatja a terveinket, különösen, ha egy hosszabb utazás közben kerülünk dugóba. Néhány apróság azonban sokat segíthet: tartsunk az autóban jégkaparót, kesztyűt, zseblámpát, feltöltött telefont és egy meleg takarót. Tervezzünk tudatosan az üzemanyaggal és a téli szélvédőmosóval is! Az autó műszaki felkészítése mellett a vezetési szokásainkat is érdemes átgondolni: csúszós úton csökkentsük a sebességet, tartsunk nagyobb követési távolságot, és kerüljük a hirtelen fékezést.

  1. Ne várjuk a havat a gumicserével!

A téli felkészülés egyik legfontosabb lépése a megfelelő abroncsok felszerelése, a tartósan 7 °C alatti hőmérséklet pedig jó támpontot adhat ahhoz, hogy mikorra időzítsük a cserét. A nyári gumik a hidegben veszítenek a rugalmasságukból, romlik a tapadásuk, a speciális téli gumikeverék és mintázat viszont a hideg időjárási körülményekhez igazodik, így segíthet a stabilabb irányíthatóságban és a biztonságosabb fékezésben.

„A téli abroncsok alkalmazása nem pusztán kényelmi kérdés, hanem a közlekedésbiztonság egyik alapvető eleme. A hideg időben megváltozó útviszonyokhoz megfelelő abroncsra van szükség: a korszerű téli gumik – például a tesztnyertes Hankook Winter i*cept evo 4 – speciális anyagösszetételük és mintázatuk révén segíthetnek a tapadás és a jármű stabilitásának megőrzésében”

– mondta el Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője.

+1. A gumicserével most duplán jól járhatunk

A téli felkészülésnek nem kell bonyolultnak lennie: néhány időben elvégzett ellenőrzéssel és a megfelelő abroncsok kiválasztásával sok kellemetlenség megelőzhető. A Hankook ráadásul most nem csak prémium téligumikkal készíti fel az autósokat a fagyos utakra: az új gumiszettet vásárlók ajándék üzemanyagkártyát is hazavihetnek, és regisztrációjukkal akár iPhone 17 Pro okostelefont is nyerhetnek. Az első 720 regisztrált vásárlónak járó garantált ajándékok már elérhetők, így érdemes időben váltani és még az őszi hónapokban gondoskodni az autó téli biztonságáról. A nyereményjátékról további információ a https://hankookpromocio.hu/ weboldalon érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A Hankook Winter i*cept evo 4 nyerte az Auto Bild Allrad SUV és crossover téli gumiabroncs-tesztjét

A Hankook Winter i*cept evo 4 nyerte az Auto Bild Allrad legújabb, SUV és crossover modellek számára készült téli gumiabroncsok tesztjét a 225/55 R18 méretkategóriában.

Az 1,3-as összesített értékeléssel („nagyon jó”) a gumiabroncs kilenc versenytársát utasította maga mögé. A teszt eredménye az Auto Bild 2026. szeptember 30-i, 40/2026-os számában jelent meg.

A Winter i*cept evo 4 különösen a nedves útfelületen végzett vizsgálatok során nyújtott meggyőző teljesítményt: mind az egyenes útszakaszon, mind kanyarokban végzett aquaplaning-tesztben a mezőny legjobb eredményeit érte el, és ebben a kategóriában 1,2-es („nagyon jó”) értékelést kapott. A száraz útfelületen végzett kezelhetőségi teszten a gumiabroncs a vizsgált modellek közül a legnagyobb átlagsebességet érte el, miközben jelentős biztonsági tartalékokról tett tanúbizonyságot. Az Auto Bild Allrad a gumiabroncs havas útfelületen nyújtott teljesítményét is magabiztosnak és megbízhatónak értékelte. A teszthez BMW X1 gépkocsit használtak. Az Auto Bild Allrad a teszt során összesen három gumiabroncsmodellnek adott „nagyon jó” minősítést.

Az új Hankook Winter i*cept evo 4 legfontosabb jellemzői az elődjéhez képest a jelentősen csökkentett gördülési ellenállás, a tovább mérsékelt gördülési zaj, valamint a 15 százalékkal megnövelt futásteljesítmény. A téli utakon való biztonságos közlekedés érdekében a továbbfejlesztett futófelület-geometria optimalizált mintázattal rendelkezik, amely javítja a fékezési teljesítményt havon, és hozzájárul a stabil tapadáshoz kedvezőtlen körülmények között.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss