Connect with us

Zöld

Egyéni CO2 azonosítót alkottak

Személyre szabottan kimutatja a munkavállalók szén-dioxid kibocsátását egy forradalmian új fejlesztés.

Az innovatív norvég startup, a Carbon Centrum új befektetője, az EIT InnoEnergy égisze alatt folytathatja a CarbonID fejlesztését. A platformot arra hozták létre, hogy az autonóm módon kövesse a vállalati dolgozók CO2 kibocsátását (Scope 3 emisszió), létrehozva ezzel az első, adatokkal alátámasztott egyéni szén-dioxid-azonosítót a világon.

Az EIT InnoEnergy által támogatott Carbon Centrum fejlesztése lehetővé teszi a vállalatok környezeti hatásainak érdemi megváltoztatását annak köszönhetően, hogy nyomon követi az alkalmazottak szénlábnyomát. A CarbonID elsősorban a fenntarthatósági stratégiával rendelkező vállalatokra összpontosít. Beleértve – de nem kizárólagosan – a mobilitási, az energia- és a kiskereskedelmi ágazatot, amelyeknél a cégek több mint 500 alkalmazottal foglalkoztatnak.

A platform a fitneszalkalmazásokhoz hasonlóan működik és a regisztrált csapattagok a mobilitási, a vásárlási és az energia kategóriákban végzett tevékenységeken keresztül nyomon követhetik kibocsátásaikat, amelyeket automatikusan lábnyomokká alakítanak át. A CarbonID segítségével a felhasználók környezetbarát szokásokat sajátíthatnak el, csökkenthetik az emissziót, kihívásokat választhatnak, versenyezhetnek társaikkal és projekteket indíthatnak másokkal együtt, amelyekért cserébe különböző előnyökben részesülnek.

A Carbon Centrum 2024 első negyedévében meg is kezdi az első kísérleti projektjeit a CarbonID-val.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Zöld

Gyerekrajzok a természetvédelemről a Nádudvari joghurtok csomagolásán

Több százezer Nádudvari joghurt csomagolására kerülnek rá a #mitehetünktöbbet rajzpályázat nyerteseinek alkotásai. A rajzpályázat a természet védelmére és a környezettudatosságra hívta fel a fiatalok figyelmét.

A Nádudvari Élelmiszer Kft. #mitehetünktöbbet kampányának részeként nyáron egy különleges rajzpályázatot hirdetett meg fiatalok számára. A téma a természet és az élő környezet megóvása volt, a pályázatra 2024. augusztus 1. és szeptember 30. között három korosztály– 5-7 évesek, 8-10 évesek, valamint 11-16 évesek – rajzait és kreatív munkáit várták. A felhívás célja az volt, hogy a gyerekek elmélyüljenek abban, hogyan tehetnek többet a környezetünkért, és hogyan válhatnak a jövőben környezettudatos polgárokká.

Több száz pályamunka érkezett be az ország minden részéből, amelyek értékelése komoly kihívás elé állította a zsűrit. Az eredetileg három díjazottra tervezett pályázat végül tíz különdíjas alkotót is elismert, mivel a beérkezett művek színvonala és üzenetei túlmutattak a várakozásokon. A három fődíjas alkotás a Nádudvari gyümölcsjoghurtok csomagolásán több mint egy hónapig lesz látható, a legtöbb pályamunkát beküldő iskola pedig komoly ajándékban részesült.

 

Az ünnepélyes díjátadóra 2024. december 3-án került sor Debrecenben, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. Debreceni Erdészetének központjában. Az esemény különleges apropója a Nádudvari Élelmiszer Kft. és a Nyírerdő Zrt. között fennálló együttműködés, amelynek keretében idén is egy hektárnyi fekete nyárfa telepítését támogatták, amely összesen 6000 darab új facsemete elültetését jelenti. A Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgató-helyettese, Tölgyfa Gábor köszöntötte az ifjú művészeket és megköszönte a Nádudvari Élelmiszer Kft-nek a folyamatos támogató együttműködést.  A díjátadó keretében a faültetésben a gyerekek is aktívan részt vehettek. Dr. Aradi Csaba a Future of Debrecen Egyesület elnöke is részt vett az eseményen, aki ajándékokkal lepte meg a jövő generáció tudatos természetvédőit.

A Nádudvari Élelmiszer Kft. #mitehetünktöbbet kampánya nemcsak a kreativitást díjazza, hanem fontos üzenetet is közvetít: a jövőnkért tett apró lépések már ma elindíthatnak egy élhetőbb világot.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

A Messer csökkenti CO2-lábnyomát, és támogatja ügyfeleit fenntarthatósági törekvéseikben

A Messer, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő ipari, orvosi és különleges gáz szakértője közzétette 2023-as vállalati fenntarthatósági jelentését és vonatkozó teljesítménymutatóit.

A fenntarthatóság több mint 125 éve központi része a Messer stratégiájának. Mindennapi működésében a Messer folyamatosan konkrét lépéseket tesz a fejlődés és növekedés érdekében teljes értéklánca mentén, Ázsia-, Európa- és Amerika-szerte.

A bolygó védelme és az emberek megbecsülése

„A Messer hosszú távú növekedése munkatársaink szakértelmében, sokszínűségében és rendíthetetlen elkötelezettségében gyökerezik a világ minden pontján. Ők állnak hajtóerőként a Messer innovatív megoldásai mögött. Vállalkozó szellemük, képességeik és energiájuk motivál bennünket a mindennapokban. Ügyfeleinkkel, partnereinkkel és beszállítóinkkal kéz a kézben működünk együtt a jelen társadalma elé támasztott kihívások legyőzésén, hogy pozitív változásokat érjünk el és formáljuk a jövőt”

– mondta Bernd Eulitz, a Messer vezérigazgatója.

2023-ban a Messer 23,4 százalékkal mérsékelte üzemi és logisztikai kibocsátásának intenzitását 2022-hez képes, és 3,7 kilogramm CO2e/euró EBITDA-t ért el, piaci alapú módszerrel számolva. A fejlődést az abszolút kibocsátáscsökkentés és az árbevétel növekedése eredményezte. Összességében a Messer 2019 óta 36,2 százalékkal tudta csökkenteni a kibocsátási intenzitását. A Messer így egy lépéssel közelebb került azon céljához, hogy 2030-ra 40 százalékos csökkentést érjen el a 2019-es kiindulási szinthez képest. 2023-ban a Messer abszolút szén-dioxid-kibocsátása 15,7 százalékkal csökkent a visszafogottabb villamosenergia-fogyasztásnak és a javuló kibocsátási tényezőknek köszönhetően.

A gázok a legtöbb ipari folyamatban ugyanolyan alapvetőek, mint a víz és a villamosenergia. Emellett jelentős szerepet játszanak a dekarbonizációban is. A Messer innovatív, korszerű gázalkalmazásokat fejleszt, amelyek hozzájárulnak az ipari folyamatok hatékonyságának növeléséhez és környezetbarátabbá tételéhez, az üzemi biztonság fokozásához. 2023-ban a Messer elindította a ZeCarb-ot („Zero Carbon”), az új „Carbon Capture as a Service” (szén-dioxid leválasztás, hasznosítás és tárolás mint szolgáltatás) üzletágát, amely segít a magas CO2-kibocsátású iparágak dekarbonizálásában. A hidrogén ökoszisztéma kulcsszereplőjeként a Messer továbbra is a kiválasztott szegmensekre összpontosít, és erős partnerségeket épít, hogy felgyorsítsa az energetikai átállást mind a mobilitási szektorban, mind az iparban. A Messer továbbá olyan innovatív technológiai megoldásokat kínál, mint például az Oxyfuel égéstechnológia, amelyek segítenek az ipari szereplők számára csökkenteni szén-dioxid-kibocsátásukat és növelni termelékenységüket.

A Messer számára a sokszínűség az innováció és a fenntartható vállalati siker alapja. A kölcsönös bizalom és tisztelet a vállalati kultúra alapját képező értékek. A Messer elkötelezett aziránt, hogy 2030-ig a vezetői csapatokban elérje a nők aránya a 30 százalékot. Az első és második vezetői szinten a 2022-es 24,7 százalékról 2023-ra 27 százalékra emelkedett a női vezetők aránya.

A Messer minden tevékenységében kiemelt figyelmet kap a biztonság. A vállalat 2023-ban kiegészítő intézkedéseket hajtott végre a biztonsági kultúra folyamatos fejlesztése, és a biztonságtudatos gondolkodásmód minden területen való erősítése érdekében.

A fenntarthatóság tovább mélyítése a Messer üzleti stratégiájában

2024 áprilisában a Messer Patricia Hargilt nevezte ki a vállalat első fenntarthatósági igazgatójává (Chief Sustainability Officer). A Messer eredményeire építve szorosan együttműködik a regionális és globális funkcionális területekkel a vállalat környezetvédelmi, társadalmi és irányítási (ESG), valamint sokszínűségi (D&I) programjainak előmozdítása érdekében. Kiemelt feladata, hogy csapatával kidolgozzák a Messer fenntarthatósági stratégiáját, előkészítsék az ESG-jelentéseket, és programokat indítsanak a vállalat felelősségteljes és fenntartható működésének további előmozdítására.

„Megtiszteltetés számomra, hogy vezethetem a Messer globális fenntarthatósági és D&I törekvéseit. A Messer 10 évvel ezelőtt önkéntes alapon kezdte el a fenntarthatósági jelentés összeállítását. A vállalati fenntarthatósági jelentésről szóló irányelv (CSRD) új szabványokat vezetett be, ezáltal növelve az átláthatóságot. Büszke vagyok arra, hogy aktívan együttműködhetek a Messer ázsiai, európai és amerikai csapataival az ESG-környezetben való eligazodásban, és biztosíthatom a zökkenőmentes átmenetet a jelentéstétel új módszertana felé”

– magyarázta Patricia Hargil.

A 2023-as vállalati fenntarthatósági jelentés az aktuális projektekkel, legfontosabb ESG-mutatókkal és meghatározott célokkal itt érhető el: https://newsroom.messergroup.com/asset/a0b68583-5c7f-465c-a969-ebcfdb8b5c34/corporatesustainabilityreport2023messer-en.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

A Széchenyi István Egyetem közreműködésével magyar műhold vizsgálja az aszályos területeket

Hiánypótló kutatás zajlik a győri Széchenyi István Egyetem részvételével, amelynek keretében egy műhold ad rendszeresen távérzékelt adatokat Magyarország területéről.

A konzorciumban megvalósuló európai uniós projekt során az intézmény Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara az űrből érkező információkat elemzi és kontrollálja az aszályos időszakok hatásainak enyhítése érdekében.

Idén augusztus közepén a SpaceX Falcon 9 rakétáján, a kaliforniai Vandenberg űrbázisról indult útjára a C3S Kft. nanoműholdja, amely a COMBIT Számítástechnikai Zrt. által vezetett konzorcium tagjaival, az Óbudai Egyetem és a Széchenyi István Egyetem együttműködésében valósult meg. A klímaalkalmazkodást támogató, európai uniós WREN-projekt célja, hogy a folyamatosan frissülő adatok ismeretében, az egyre gyakrabban előforduló csapadékhiányos időszakokban előrejelzést adjon az aszállyal veszélyeztetett területekről, és a monitoringnak köszönhetően mérsékelhetővé tegye hazánkban a károkat. Ennek érdekében a műhold képalkotó rendszere közel tízezer négyzetkilométeren vizsgálja a földterületeket, mezőgazdasági területeket egy áthaladás során.

 „Egy korábbi egyetemi projektben számos szenzort telepítettünk, amelyek többek között talajnedvességet, talajhőmérsékletet és mikroklímát mérnek. Ezek segítségével tudjuk a műhold által küldött távérzékelt adatokat is ellenőrizni. Ennek érdekében a látható, közeli infravörös és rövidhullámú infravörös hullámhosszban készült képeket a saját szenzorainkkal előállított kontrolladatokkal vetjük össze”

– világította meg a Széchenyi-egyetem szerepét dr. Kovács Attila, az intézmény Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszékének vezetője. Hozzátette: az is az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar feladata, hogy meghatározza, pontosan mit érdemes vizsgálnia a műholdnak.

„Jelenleg a pályára állt eszköz beállítása zajlik, ami az első hasznos adatokat várhatóan jövő év elején továbbítja a Földre. Ez azért időigényes, mert mindössze néhány perc áll rendelkezésünkre a műholddal folytatott kommunikációra, amíg elhalad hazánk felett. További nehézség, hogy minden talajtípushoz és növénycsoporthoz más algoritmusra van szükség, vagyis azokat egyedileg kell kalibrálni. A rendszert folyamatosan fejlesztjük a megfelelő adattovábbítás és -rögzítés, a hibás adatok kiszűrése, valamint a pontos feldolgozás érdekében. Karunkon több tudományterület – műszaki, informatikai, agrometeorológiai, növénytermesztési – szakemberei dolgoznak a módszer hatékonyságán”

– utalt a kutatás összetettségére a tanszékvezető.

Mint mondta, a Széchenyi-egyetem fő kutatási területei közé tartozik a fenntarthatóság és a precíziós gazdálkodás, ezért képes megfelelő szakmai hátteret biztosítani a projekthez. „Az eredmény napjaink egyik legnagyobb problémáját hivatott enyhíteni, hiszen a klímaváltozás hatására a termőföldek vízellátása kritikussá vált. A kihívást a szélsőséges időjárás, a hosszú aszályos időszakok és az azokat megtörő, hirtelen lezúduló hatalmas mennyiségű csapadék jelenti. Erre a gazdálkodóknak fel kell készülniük, amit a projekt eredményeként előrejelzésekkel lehet segíteni. A műhold által használt képalkotó technológia alkalmas arra is, hogy a növény száradására már akkor felhívja a figyelmet, amikor az még szabad szemmel nem látható, így célzottan és időben öntözhető a terület” – fogalmazott. Végezetül kifejtette, a műholdas monitoring olyan innovációt jelent, amelyből az egész agrárium profitálhat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss