Ipar
A GM és a Honda megkezdi a kereskedelmi célú üzemanyagcellák előállítását, közösen működtetett, üzemegységében
A modern energiaforrás sorozatgyártása a két vállalat együtt létrehozott és üzemeltetett, 50-50 %-os arányban birtokolt üzemében zajlik majd, ami a világ első üzemanyagcella-tömeggyártásra berendezkedett létesítményeként írta be magát a történelembe.
A Fuel Cell System Manufacturing LLC (FCSM) névre keresztelt, 6500 m2-es gyáregység, melyet 2017 januárjában kezdtek el építeni, 99 millió euróból valósult meg, és máris 80 munkahelyet teremtett a térségben. Az idén januártól itt készülő, világszínvonalú, hidrogénalapú energiaforrások a két vállalat nemcsak a különböző termékalkalmazásaiban, hanem egyéb üzleti vállalkozásokban is szerephez juthatnak.
A GM és a Honda által alapított FCSM az első olyan üzemanyagcella-sorozatgyártásra optimalizált, közösen működtetett létesítmény, melyben kifejezetten járművekhez és egyéb korszerű eszközökhöz szánt üzemanyagcellák készülnek.
Suheb Haq, az FCSM elnöke elmondta:
„A folyamat a membránokhoz és az elektródákhoz szükséges nyersanyagok feldolgozásával kezdődik és a teljes rendszerek összerakásával ér véget. Sikerünk az anyavállalatok elkötelezettségének és a folyamatos beruházásnak köszönhető, miként az is, hogy kiváló minőségű, tartós és megfizethető üzemanyagcellás rendszereket alkothatunk, melyek számos célra használhatóak és vásárlók népes táborának lehetnek ideálisak.”
Tetsuo Suzuki, az FCSM alelnöke hozzátette: „Egyesítettük a Honda és a GM erősségeit és tapasztalatait, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki az együttműködésből. A tömeggyártási folyamatot rendkívül nagy gondossággal, elsőrangú minőségre törekedve dolgoztuk ki, és immáron készen állunk a vásárlók igényeinek tökéletes kiszolgálására, és magára a hidrogénkorszakra.”
A Honda és a GM munkatársai 2013 óta dolgoznak közösen a következő generációs üzemanyagcellás rendszereken. Munkájuk során különösen nagy hangsúlyt fektettek az élettartam megkettőzésére (a 2019-es Honda Clarity Fuel Cell-lel összehasonlítva), ezért korrózióálló anyagokat használtak és hatékonyabbá tették a működést alacsony hőmérsékleten.
Mindemellett a fejlesztési és gyártási költségek mérséklése is a legfontosabb célkitűzések közé tartozott. Ezen a téren egyebek mellett a tömeggyártás előnyeinek kihasználásával, a cellakialakítás optimalizálásával, a külső, támogató eszközök egyszerűsítésével, a nyersanyagok közös beszerzésével és a költséges nemesfémek használatának csökkentésével értek el eredményt a szakemberek. Lelkiismeretes munkájukról tanúskodik, hogy az új üzemanyagcella ára csupán harmada a 2019-es Honda Clarity Fuel Cellbe szerelt egységnek, továbbá az is, hogy az FCSM termékei elsőrangú minőséget képviselnek és a gyártói kapacitás is nőtt. Az üzemben megannyi világelső eljárást alkalmaznak, ilyen például az membrán-elektróda összeszerelésének, valamint üzemanyagcella-összeépítésének automatizálása.
GM-Honda Begin Commercial Production at Industry’s First Hydrogen Fuel Cell System Manufacturing Joint Venture
Az új üzemanyagcella-rendszer a Honda „Triple Action to Zero”, azaz „Három lépés a nulla felé” vállalati stratégiájának egyik alappillére, ugyanis elősegítheti, hogy a Honda termékek gyártása és használata, valamint a Honda tevékenysége egyaránt karbonsemleges legyen 2050-re.
- A cég azt szeretné, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon működése, valamint termékei teljes életciklusuk alatt.
- Erőforrás-körforgás: A 100%-ban fenntartható anyagok alkalmazása lehetővé teszi, hogy a Honda visszaforgassa és újrahasznosítsa járműveinek összetevőit, ilyenformán az alapanyagok ismét felhasználhatóak új termékek előállításához.
- A koncepciót tiszta, megújuló forrásból származó energia használatával teszi teljessé a vállalat, különös tekintettel a hidrogénre és az elektromos üzemmódra képes járművekre.
A jövőben tovább bővíti az üzemanyagcellás rendszerek felhasználási körét a Honda. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hidrogéntechnológia nemcsak a márka üzemanyagcellás járműveiben jelenhet meg, hanem számtalan egyéb bel- és kültéri alkalmazása is lehetséges, ilyenformán segíthet a hidrogénkereslet fokozásában, továbbá hozzájárulhat a karbonsemleges társadalom megvalósulásához.
A következő generációs, hidrogén üzemanyagcella prototípusát 2023 novemberében a brüsszeli European Hydrogen Weeken mutatta be elsőként a Honda Motor Europe. Ezen az ötnapos rendezvényen több mint 100 különféle iparágat képviselő vállalat jelezte, hogy érdeklődik a termék iránt.
A Honda igyekszik minél nagyobb körben népszerűsíteni a hidrogénhasználatot, ezért a kapcsolódó termékek és szolgáltatások körét egyaránt bővíti. A felhasználás négy módját vette alapul: üzemanyagcellás járművek (FCEV-k), kereskedelmi szállítóeszközök, telepített hidrogénerőművek és építőipari gépek.
Ingo Nyhues, a Honda Motor Europe európai üzleti tervezésért és fejlesztésért felelős igazgatója elmondta:
„A Brüsszelben bemutatott, következő generációs üzemanyagcella iránt elképesztően nagy volt a kereslet. Tiszta energiahordozóként a hidrogén megannyi lehetőséget tartogat a különféle iparágaknak, s láthatóan ezek az iparágak is nyitottak az új lehetőségekre, így új, gyümölcsöző üzleti kapcsolatok jöhetnek létre. Az üzemanyagcella-rendszerek rendkívül fontosak ahhoz, hogy végigmehessünk a zéró környezeti hatáshoz vezető úton, és egyéb iparágak szereplőinek is segíthetnek, hogy elérjék hasonló céljaikat.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ez mentheti meg az e-töltős benzinkutakat
Nem fog elszállni a villanyszámla.
Kezd általános elvárássá válni, hogy a forgalmasabb utak mentén rendelkezésre álljon e-töltő, sőt, lehetőleg gyorstöltést biztosító berendezés. Ezek az akár 300-400 kW teljesítményű töltők jelentős villamosenergia-igénnyel bírnak, az üzemeltetőnek ráadásul fel kell készülnie, hogy elegendő teljesítmény álljon rendelkezésre akkor is, ha egyszerre használják az összes töltőpontot.
Biztosíthatják ezt úgy, hogy a csúcskapacitásnak megfelelő hálózati teljesítményt kötik le az áramszolgáltatónál, ezért azonban a kihasználtságtól függetlenül fizetniük kell. Ez nem túl költséghatékony megoldás, ráadásul a kapacitásbővítést lehetővé tevő, új villamos infrastruktúrák kiépítése is költséges, illetve akár éveket jelentő, időigényes folyamat. Ha azonban alacsonyabb teljesítménylimitet határoznak meg, és átlépik, bírságot kell fizetniük, illetve a védelmi készülékek esetleges működésbe lépése pedig átmeneti áramszünethez, így üzemkimaradáshoz is vezethet.
Erre nyújt megoldást a Siemens új fejlesztése. A dinamikus terhelésmenedzsmentet biztosító eszköz plug-and-play kialakítással, könnyen telepíthető hardveregységgel nem csupán a töltőberendezések, hanem a teljes telephely teljesítményét egyetlen közös rendszerben szabályozza. Azaz optimalizálható úgy a villamosenergia-gazdálkodás, hogy szükség esetén kielégítő töltési teljesítmény álljon rendelkezésre minden egyes töltőponton, miközben az akár alacsonyabb teljesítménylimitet sem lépi át az üzemeltető.
Ez az előrekonfigurált, és szabadon paraméterezhető hardvereszköz egyszerűbbé teszi az elektromos hálózat és a hozzá kapcsolódó eszközök felügyeletét, irányítását. Az ún. Multipurpose Automation Box hidat képez az elektromos fogyasztók, termelők és a szoftveres vezérlőrendszerek között, lehetővé téve az eszközök egy platformon történő vizualizációját, adatainak gyűjtését, illetve kezelését, elemzését.
A megoldás bármilyen Modbus-kommunikációval rendelkező készülékkel összeköthető, így például e-töltők mellett napelem, kiserőmű vagy mikrogrid szabályozásra is alkalmas. Egy automatizációs egység legalább 10 töltő menedzsmentjére képes, gyártótól függetlenül, de skálázhatóságának köszönhetően akár 250 eszköz is kezelhető ezzel a megoldással. Integrálható a távoli felügyeletet biztosító, felhőalapú szoftveres alkalmazásokba, így a Siemens Electrification X portfóliójába is, amelynek segítségével például helyszíni kiszállás nélkül elvégezhető a töltőberendezések hibaelhárítása vagy újraindítása.
Az egység tervezésekor a helytakarékos kialakítás és a zord környezeti feltételekkel szembeni ellenállóképesség mellett kiemelt figyelmet kapott az kiberbiztonság is, ezáltal megbízható, erőforrás- és költséghatékony, valamint fenntartható energiaoptimalizálási megoldást biztosít.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Technológia, ami működik és előre is visz
A digitalizáció korában egy vállalat technológiai színvonala már több, mint belső hatékonysági kérdés. Közvetlen hatással van versenyképességre, megbízhatóságra és jövőbeli növekedési potenciálra is. Ma már nem elég követni a technológiát. Aki az energiaellátásban is előrelátó, az tudatosan alakítja a cége jövőjét.
Korszerű rendszerek, összehangolt működés
Az üzemi napelemes rendszer telepítés egy összetett technológiai kihívás. Egy jól megtervezett és precízen kivitelezett rendszer energiát termel, valamint valós idejű szabályozhatóságot, stabil működést és pénzügyi megtérülést is nyújt. A Fenntartható Ipari Energia Rendszerek olyan design & build alapú megközelítéssel dolgozik, amely az első lépésektől a teljes rendszerátadásig biztosítja a folyamat teljes irányítását. Ez a konstrukció azért különösen hatékony, mert a tervezési szakasztól kezdve ugyanaz a szakmai szemlélet hatja át a munkát, mint a kivitelezési fázisban. Az ügyfél nem különböző alvállalkozók közt lavíroz, hanem egy kézben látja a projektet. Így minden döntés gyorsabb, pontosabb és a rendszer működése szempontjából összehangoltabb.
Egy rendszer, ami reagál és előre gondolkodik
A technológia szintjét jól mutatja, hogy a jelenlegi szabályozás szerint minden nagyobb ipari napelemes rendszernek képesnek kell lennie a hálózati rendszerirányító általi távszabályozásra, azaz az ún. aFRR előírásnak való megfelelésre. Ez azt jelenti, hogyha egy rendszernek ideiglenesen csökkentenie kell a termelését a hálózat kérésére, a kieső energia pontosan mérhető és a beruházót kártalanítják. Ez új szintre emeli az energiagazdálkodást. Olyan rendszerekről van szó, amelyek képesek reagálni a hálózat állapotára, az időjárás változásaira, vagy akár a vállalati igények alakulására is. A korszerű inverterek, akkumulátorok és vezérlőrendszerek ma már együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a rendszer ne csak működjön, hanem optimalizáljon is.
Mögötte mérnöki tudás, tapasztalat és biztonság
A Fenntartható Ipari Energia Rendszerek mögött egy stabil, országosan működő, zalaegerszegi székhelyű csapat áll. Ez a csapat kiszolgálja a nagyvállalati igényeket, valamint része egy olyan szakmai csoportnak is, amely szántóföldi naperőművek fejlesztésében is aktív szerepet vállal. A projektekhez való hozzáállásuk egyértelmű. Minden megbízást úgy kezelnek, mintha saját rendszerüket építenék. A kivitelezés nem ér véget a műszaki átadással. Hosszú távú rendszergaranciát biztosítanak, és minden telepítés mögött ott van a tanúsított, független intézetek által igazolt szakmai háttér. Ez különösen fontos az energiatárolóval kombinált megoldások, UPS rendszerek vagy fázisjavító funkciók esetén, ahol a pontosság és a megbízhatóság alapkövetelmény.
A technológia akkor válik valódi értékké, ha azon túl, hogy a jelenlegi működést támogatja, jövőálló rendszereket is képes létrehozni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
20 éves a Huawei Magyarország
A Huawei Technologies Hungary idén is megrendezte kiemelt iparági eseményét, a Tech4Value – ICT Day konferenciát, amelynek középpontjában ezúttal az ipari digitalizáció, a mesterséges intelligencia, ezek felhőalapú és oktatási alkalmazásai álltak.
Az eseményt Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára nyitotta meg. Köszöntőt mondott Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora és Palkovics László, a mesterséges intelligencia fejlesztéséért felelős kormánybiztos is.
A rendezvény célja, hogy az ipari és társadalmi digitalizáció előtt álló lehetőségeket közösen gondolják tovább a szakpolitikai, ipari és akadémiai szereplők. A Huawei – mint a világ egyik vezető infokommunikációs technológiai szolgáltatója – számos olyan megoldást mutatott be, amelyek segítik a versenyképesség és az adatbiztonság erősítését a digitális korszakban.
„A digitalizáció nemcsak technológiai kérdés, hanem közös jövőkép. Célunk, hogy a mesterséges intelligencia és a felhőalapú megoldások révén együtt formáljuk Európa intelligens jövőjét – ipari, oktatási és társadalmi szinten egyaránt”
– hangsúlyozta köszöntő beszédében Gao Weijie, a Huawei Technologies Magyarország és Nyugat-Balkán vezérigazgatója.
Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte:
„Az állami szolgáltatások digitalizációjában teljes szemléletváltás történt a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével. Az infokommunikációval már rövid távon jelentős előrelépést lehet elérni, azon dolgozunk, hogy Magyarország 2030-ra a régió digitális éllovasává váljon. De a digitalizáció nem kizárólag kormányzati feladat, kulcsszerepet játszanak benne a hazai és nemzetközi vállalatok, köztük az olyan világmárkák, mint amilyen a Huawei is.”
Palkovics László kormánybiztos elmondta:
„A készülő magyar MI stratégiában vázolt intézkedések célja a magyar gazdaság növekedési potenciáljának erősítése és az alkalmazott technológiák társadalmi hasznosítása a kiemelt fókuszterületek mentén. Ezek közül néhány: a közszolgálatok hatékonyabbá és elérhetőbbé tétele, a közigazgatás, személyi felhasználás – mint okos otthon és energiahatékonyság, fenntartható városok és közlekedés, egészségügy fejlesztés.”
„Az oktatásban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia révén az „egyetem, mint intézmény” átalakul, „egyetem, mint platform” válik belőle”
– mondta el Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora.
„ Az Óbudai Egyetem az első, amely a Huawei-jel WIFI7-es szabványú kampusz hálózatot épített ki az országban, emellett saját MI stratégiánk is van. Az MI-vel moduláris oktatást, valós idejű tanulási adatokat, személyre szabott tanulmányutat, megbízható, adatalapú egyetemvezetést fejlesztünk ki.”
A konferencián többek között szó esett a mesterséges intelligencia oktatásban és felhőalapú rendszerekben betöltött szerepéről, az ipari digitalizáció legújabb trendjeiről, valamint innovatív egészségügyi és ipari alkalmazásokról. Hazai példákon keresztül mutatták be az MI-stratégia felsőoktatási megvalósításának lehetőségeit, és részletesen tárgyalták a NIS2 irányelv által támasztott kiberbiztonsági követelményeket is. A délelőtti programot plenáris előadások és panelbeszélgetések színesítették, délután pedig tematikus szekciók – az Engineer Club és az Education Circle – várták a szakmai érdeklődőket.
20 éve Magyarországon a Huawei – stabil partner a digitális jövőben
A Huawei Technologies Hungary idén ünnepli hazai működésének 20. évfordulóját. Ez alatt az idő alatt a vállalat aktív szerepet vállalt az ország digitális fejlődésének támogatásában, különös tekintettel az oktatás és a tehetséggondozás területére.
„A vállalat 2005-ben mindössze néhány fővel kezdte meg működését Budapesten, mára pedig több mint 2000 embernek biztosít megélhetést”
– kezdte köszöntő beszédét Gao Weijie, a Huawei Technologies Magyarország és Nyugat-Balkán vezérigazgatója.
„A Huawei az elmúlt két évtizedben nemcsak technológiai, hanem gazdasági és társadalmi értelemben is meghatározó partnerévé vált a régiónak. Büszkék vagyunk, hogy termékeink és szolgáltatásaink révén jelenleg a magyar lakosság több mint 80 százalékát elérjük, mindez nem jött volna létre a kiegyensúlyozott magyar üzleti környezet nélkül”
– tette hozzá.
A magyarországi tevékenységek az innováció széles spektrumát lefedik. A vállalat 2009-ben hozta létre az európai ellátó központját, amely ma már több mint 50 országba szállít. A pátyi gyáregységben indult el az ország első élő ipari 5G magánhálózata. A Huawei kulcsszerepet játszott a fényeslitkei East-West Gate intermodális vasúti terminál vezeték nélküli, privát 5G infrastruktúrájának kiépítésében is.
A Huawei tevékenységei hozzájárulnak Magyarország digitális átalakulásához és karbonsemlegességi törekvéseihez is. Digitális energiamegoldásai – mint például a Fusionsolar rendszer – 2024-ben például akkora kibocsátáscsökkentést eredményeztek, mintha 1,6 millió fát ültettek volna.
Oktatás és társadalmi felelősségvállalás: a jövő szakembereiért
A vállalat elkötelezett a digitális készségek fejlesztése iránt. A Huawei ICT Academy program keretében egyetemekkel és szakképző intézményekkel együttműködve kínálnak képzéseket az 5G, Big Data, MI és hálózati technológiák területén. A program során a hallgatók a Huawei szakmai anyagaihoz, valamint nemzetközi szintű tréningekhez férhetnek hozzá.
Emellett a „Seeds for the Future” program keretében több száz magyar egyetemista kapott már lehetőséget arra, hogy online és személyes tréningeken keresztül bővítse technológiai ismereteit.
A jubileum alkalmából a vállalat két új együttműködési megállapodást írt alá magyar felsőoktatási intézményekkel. Az Óbudai Egyetemmel kötött megállapodás célja egy Smart Solution labor és bemutatóterem létrehozása, valamint az infokommunikációs tehetséggondozás további erősítése. A másik együttműködés a Pécsi Tudományegyetemhez kapcsolódik, ahol a felek a Huawei ICT Academy tananyagainak távoktatását támogató központ létrehozásáról és digitalizált egészségügyi kooperációról állapodtak meg. A megállapodások célja, hogy a technológiai innováció és a felsőoktatás még szorosabb kapcsolatba kerüljön, így segítve a hazai digitális ökoszisztéma fejlődését.
Huawei Enterprise Roadshow 2025: a digitális intelligencia testközelből
A korábbi évekhez hasonlóan a konferencia egyik kiemelkedő kísérőeseménye volt a Huawei nagyvállalati üzletágának mobil kiállítóterme is, amely idén Budapest mellett 17 ország 29 városába látogat el „Accelerate Industrial Digital Intelligence” mottóval. A bejárható kiállítótér lehetőséget nyújtott arra, hogy az érdeklődők testközelből ismerkedjenek meg a Huawei legújabb, iparágspecifikus IKT-megoldásaival – az MI-kompatibilis adattárolástól kezdve az intelligens egyetemi hálózatokon át egészen a rugalmas és skálázható Huawei Flex Cloud platformig.
A digitális intelligencia térnyerése Európában új korszakot nyit a közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban és a kiskereskedelemben egyaránt. A bemutatón szerepet kaptak olyan úttörő megoldások is, mint a jövőbiztos adattárolási rendszerek, a mesterséges intelligenciával támogatott kampuszhálózatok, a teljesen optikai hálózatok, valamint a Flex Cloud, amely biztonságos és agilis felhőalapú működést kínál kifejezetten ipari, közigazgatási és oktatási igényekre szabva.
A Huawei célja, hogy ezekkel a technológiákkal ne csupán technológiai újításokat, hanem fenntartható társadalmi és ipari fejlődést is előmozdítson Európában. Az európai roadshow emellett a HUAWEI eKit platformot is bemutatja, amely a kis- és középvállalkozások számára kínál könnyen bevezethető megoldásokat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek1 hét ago
Önkiszolgáló pénztárak, automatizáció: tényleg jönnek a robotok és elveszik a bolti dolgozók munkáját?
-
Gazdaság2 hét ago
Innováció a banki digitalizációban és blokklánc technológiára épülő hazai fejlesztés a GDE finTECH Galéria évadzáró eseményén
-
Gazdaság2 hét ago
Miért nincsenek Munkáshitel akciók a bankoknál?
-
Gazdaság1 hét ago
E-kereskedelmi logisztika és telephelyválasztás 2025-ben Stratégiai megoldások a versenyképesség növeléséért
-
Mozgásban2 hét ago
Érezd a felfedezés ízét! – Stühmer Pillanat Korfu a világűrben és a Földön is
-
Mozgásban2 hét ago
Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin
-
Zöld2 hét ago
Megtalálták a világ legrégebbi robotfűnyíróját
-
Mozgásban1 hét ago
Gördülő innováció a zöldebb holnapért – így értelmezi újra a fenntartható abroncsgyártást a Hankook