Ipar
A GM és a Honda megkezdi a kereskedelmi célú üzemanyagcellák előállítását, közösen működtetett, üzemegységében
A modern energiaforrás sorozatgyártása a két vállalat együtt létrehozott és üzemeltetett, 50-50 %-os arányban birtokolt üzemében zajlik majd, ami a világ első üzemanyagcella-tömeggyártásra berendezkedett létesítményeként írta be magát a történelembe.
A Fuel Cell System Manufacturing LLC (FCSM) névre keresztelt, 6500 m2-es gyáregység, melyet 2017 januárjában kezdtek el építeni, 99 millió euróból valósult meg, és máris 80 munkahelyet teremtett a térségben. Az idén januártól itt készülő, világszínvonalú, hidrogénalapú energiaforrások a két vállalat nemcsak a különböző termékalkalmazásaiban, hanem egyéb üzleti vállalkozásokban is szerephez juthatnak.
A GM és a Honda által alapított FCSM az első olyan üzemanyagcella-sorozatgyártásra optimalizált, közösen működtetett létesítmény, melyben kifejezetten járművekhez és egyéb korszerű eszközökhöz szánt üzemanyagcellák készülnek.
Suheb Haq, az FCSM elnöke elmondta:
„A folyamat a membránokhoz és az elektródákhoz szükséges nyersanyagok feldolgozásával kezdődik és a teljes rendszerek összerakásával ér véget. Sikerünk az anyavállalatok elkötelezettségének és a folyamatos beruházásnak köszönhető, miként az is, hogy kiváló minőségű, tartós és megfizethető üzemanyagcellás rendszereket alkothatunk, melyek számos célra használhatóak és vásárlók népes táborának lehetnek ideálisak.”
Tetsuo Suzuki, az FCSM alelnöke hozzátette: „Egyesítettük a Honda és a GM erősségeit és tapasztalatait, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki az együttműködésből. A tömeggyártási folyamatot rendkívül nagy gondossággal, elsőrangú minőségre törekedve dolgoztuk ki, és immáron készen állunk a vásárlók igényeinek tökéletes kiszolgálására, és magára a hidrogénkorszakra.”
A Honda és a GM munkatársai 2013 óta dolgoznak közösen a következő generációs üzemanyagcellás rendszereken. Munkájuk során különösen nagy hangsúlyt fektettek az élettartam megkettőzésére (a 2019-es Honda Clarity Fuel Cell-lel összehasonlítva), ezért korrózióálló anyagokat használtak és hatékonyabbá tették a működést alacsony hőmérsékleten.
Mindemellett a fejlesztési és gyártási költségek mérséklése is a legfontosabb célkitűzések közé tartozott. Ezen a téren egyebek mellett a tömeggyártás előnyeinek kihasználásával, a cellakialakítás optimalizálásával, a külső, támogató eszközök egyszerűsítésével, a nyersanyagok közös beszerzésével és a költséges nemesfémek használatának csökkentésével értek el eredményt a szakemberek. Lelkiismeretes munkájukról tanúskodik, hogy az új üzemanyagcella ára csupán harmada a 2019-es Honda Clarity Fuel Cellbe szerelt egységnek, továbbá az is, hogy az FCSM termékei elsőrangú minőséget képviselnek és a gyártói kapacitás is nőtt. Az üzemben megannyi világelső eljárást alkalmaznak, ilyen például az membrán-elektróda összeszerelésének, valamint üzemanyagcella-összeépítésének automatizálása.
GM-Honda Begin Commercial Production at Industry’s First Hydrogen Fuel Cell System Manufacturing Joint Venture
Az új üzemanyagcella-rendszer a Honda „Triple Action to Zero”, azaz „Három lépés a nulla felé” vállalati stratégiájának egyik alappillére, ugyanis elősegítheti, hogy a Honda termékek gyártása és használata, valamint a Honda tevékenysége egyaránt karbonsemleges legyen 2050-re.
- A cég azt szeretné, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon működése, valamint termékei teljes életciklusuk alatt.
- Erőforrás-körforgás: A 100%-ban fenntartható anyagok alkalmazása lehetővé teszi, hogy a Honda visszaforgassa és újrahasznosítsa járműveinek összetevőit, ilyenformán az alapanyagok ismét felhasználhatóak új termékek előállításához.
- A koncepciót tiszta, megújuló forrásból származó energia használatával teszi teljessé a vállalat, különös tekintettel a hidrogénre és az elektromos üzemmódra képes járművekre.
A jövőben tovább bővíti az üzemanyagcellás rendszerek felhasználási körét a Honda. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hidrogéntechnológia nemcsak a márka üzemanyagcellás járműveiben jelenhet meg, hanem számtalan egyéb bel- és kültéri alkalmazása is lehetséges, ilyenformán segíthet a hidrogénkereslet fokozásában, továbbá hozzájárulhat a karbonsemleges társadalom megvalósulásához.
A következő generációs, hidrogén üzemanyagcella prototípusát 2023 novemberében a brüsszeli European Hydrogen Weeken mutatta be elsőként a Honda Motor Europe. Ezen az ötnapos rendezvényen több mint 100 különféle iparágat képviselő vállalat jelezte, hogy érdeklődik a termék iránt.
A Honda igyekszik minél nagyobb körben népszerűsíteni a hidrogénhasználatot, ezért a kapcsolódó termékek és szolgáltatások körét egyaránt bővíti. A felhasználás négy módját vette alapul: üzemanyagcellás járművek (FCEV-k), kereskedelmi szállítóeszközök, telepített hidrogénerőművek és építőipari gépek.
Ingo Nyhues, a Honda Motor Europe európai üzleti tervezésért és fejlesztésért felelős igazgatója elmondta:
„A Brüsszelben bemutatott, következő generációs üzemanyagcella iránt elképesztően nagy volt a kereslet. Tiszta energiahordozóként a hidrogén megannyi lehetőséget tartogat a különféle iparágaknak, s láthatóan ezek az iparágak is nyitottak az új lehetőségekre, így új, gyümölcsöző üzleti kapcsolatok jöhetnek létre. Az üzemanyagcella-rendszerek rendkívül fontosak ahhoz, hogy végigmehessünk a zéró környezeti hatáshoz vezető úton, és egyéb iparágak szereplőinek is segíthetnek, hogy elérjék hasonló céljaikat.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Hogyan gondolkodik a generatív MI? Szegedi kutatók keresik a választ a chatbotok titkaira
A mesterséges intelligencia (MI) egyre több feladatban segít minket a mindennapokban, de mi történik egy chatbot „fejében”, amikor választ ad egy kérdésre vagy értelmez egy utasítást?
Többek között erre keresi a választ a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Kompetencia Központjának áprilisban induló kutatása, együttműködésben az amerikai Rutgers Egyetemmel és a német Ludwig-Maximilians-Universitättel. A cél, hogy mélyebben feltárják a generatív nyelvi modellek működését a technológia biztonságosabb és hatékonyabb alkalmazása érdekében.
Belelátni a generatív MI modellek fejébe
A mesterséges intelligencia képes utánozni az emberi gondolkodást, de valóban érti is a saját döntéseit? A generatív modellek – amelyek különféle algoritmusok és gépi tanulási modellek segítségével a megadott utasítások alapján hoznak létre új tartalmakat – képesek lehetnek sakkozni, de felmerül a kérdés, hogy valóban ismerik-e a játékszabályokat, vagy csupán mintázatokat követnek anélkül, hogy értenék a játék működését.
A RAItHMA projekt keretében induló kutatás egyik fontos témája, hogy a generatív MI modellek hogyan reprezentálják az egyes fogalmakat, és ezek a fogalmak milyen kapcsolatban állnak egymással. Magyarán, ha egy chatbot igaznak ítél egy állítást, vajon automatikusan hamisnak tartja annak tagadását? Az emberi gondolkodás számára ez magától értetődő, de a nyelvi modellek esetében nem minden esetben teljesül.
A chatbotok meglepő korlátai
„A nagy nyelvi modellek nem a tényleges tudást vagy a szabályok megértését sajátítják el, hanem pusztán a szövegek folytatására épülnek. Ebből kifolyólag a chatbotok olykor olyan alapvető kérdésekben hibáznak, amelyeket adott esetben egy gyermek is képes megválaszolni. Ha például felsoroljuk a hét törpe nevét, majd megkérdezzük, hogy egy adott név szerepelt-e a listán, a modell nem mindig tudja a helyes választ. Az MI képes akár rendkívül összetett matematikai feladatokat is megoldani, ugyanakkor nehezen birkózik meg a halmaz fogalmával és néha egészen egyszerű feladványokkal is. Ha sikerül felderíteni ennek hátterét, nagyot léphetünk előre a mesterséges intelligencia jobb megértése és biztonságosabb, hatékonyabb használata felé”
– mondta Dr. Jelasity Márk, az Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ Mesterséges Intelligencia Kompetenciaközpont vezetője.
A kutatók arra is keresik a választ, hogy mi áll ezeknek az ellentmondásoknak a hátterében, milyen belső tudással rendelkezik a modell, és miképpen csökkenthető a kommunikációs zavar ember és gép között. Amellett, hogy ez a munka a generatív MI megbízhatóságának javítását szolgálja, új távlatokat nyithat a modellek alkalmazásában számos területen.
Megbízhatunk a mesterséges intelligenciában?
Ahogy egyre több területen alkalmazzuk a mesterséges intelligenciát, komoly kockázatot jelent, ha nem értjük pontosan, hogyan működnek ezek a modellek. Egy önvezető autó például képes felismerni az előtte haladó járműveket és a közlekedési táblákat, de nem képes megérteni a közlekedési helyzeteket. Egy ember tudja, hogy ha egy labda begurul az útra, valószínűleg egy gyerek fog utána szaladni – a mesterséges intelligencia viszont ezt a kontextust egyelőre nem képes felismerni.
Az egyik alapvető hiányosság, hogy a modellek nem építenek ki stabil világmodellt, ami kulcsfontosságú lenne a megbízható működéshez. A Szegedi Tudományegyetem kutatói nemzetközi partnereikkel együtt arra törekednek, hogy feltárják a generatív MI korlátait és mélyebben megértsék működését. Első lépésként ugyanis, ha pontosabb képet kapunk arról, hogyan „gondolkodnak” ezek a rendszerek és milyen hibák jellemzik őket, az hosszú távon segíthet új megközelítéseket kialakítani. Az így szerzett tudás hozzájárulhat a jövő MI-rendszereinek alakításához, a hatékonyabb, megbízhatóbb tervezéshez. A mesterséges intelligencia ugyanis nem csupán egy technológiai eszköz, hanem a tudomány egy olyan területe, amelynek mélyebb megismerése kulcsfontosságú a jövő fejlesztéseihez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Okos szakemberek nélkül nincs okos építőipar
Az építőipar folyamatos átalakuláson megy keresztül: a digitalizáció, az új építőanyagok és az innovációk alapjaiban formálják át az iparágat.
Eközben a szakemberhiány, a gazdasági bizonytalanság és a növekvő piaci elvárások egyre nagyobb kihívást jelentenek. A siker kulcsa nem csupán a technológiai fejlődésben rejlik, hanem azokban a szakemberekben, akik képesek az új megoldásokat alkalmazni. Ebben a helyzetben a szakmai oktatás szerepe felértékelődik.
„A szakmai oktatás nem mellékes tényező, hanem az építőipar jövőjének záloga – és ebben a vállalatoknak is egyre nagyobb a felelőssége”
– hangsúlyozta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője annak kapcsán, hogy a vállalat képzési programjai szakmai elismerésben részesültek.
A vállalat oktatási programjai évente több ezer szakember és diák képzését biztosítják, hozzájárulva az építőipari munka minőségének javításához. Ezt a törekvést ismerte el a Magyar Marketing Szövetség is, amikor a Mapei Kft.-nek négy Marketing Diamond Awards díjat ítélt oda.
Innováció és szakértelem: csak együtt működnek
Az új technológiák rohamos terjedése önmagában nem elég, ha a szakemberek nem tudják hatékonyan használni ezeket az eszközöket. Az innovatív technológiák és építőanyagok csak akkor hoznak valódi eredményt, ha a kivitelezők megfelelő tudással rendelkeznek.
Ennek érdekében indította el a vállalat a Mapei Akadémiát és a Mapei Kereskedői Konferenciát, amelyek célja, hogy a partnerek és kereskedők megismerjék az iparág legújabb trendjeit és eszközeit. Az ilyen szakmai események lehetőséget teremtenek a tudásmegosztásra és a piaci kihívások közös megoldására is. Ezt a törekvést ismerte el a Magyar Marketing Szövetség, amikor mindkét programot Marketing Diamond Awards díjjal tüntette ki.
Szakemberhiány: a jövő építőiparának kulcskérdése
Az építőipari szakemberhiány az egyik legégetőbb probléma Magyarországon. Egyre kevesebb fiatal választja ezt a hivatást, miközben az iparág fejlődése és a munkaerőpiac igényei egyre nagyobb tudást követelnek meg.
„Ha nem vonzunk be új szakembereket, és nem segítjük a fiatalokat abban, hogy elköteleződjenek az építőipar mellett, hosszú távon komoly problémákkal kell szembenéznünk. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartjuk az oktatási intézményekkel való együttműködést”
– emelte ki Markovich Béla.
A vállalat számos egyetemmel és szakképző intézménnyel működik együtt, modern oktatási anyagokat, terméktámogatást és gyakorlati képzési lehetőségeket biztosítva a hallgatóknak. A cél az, hogy a diákok már tanulmányaik során találkozzanak a legkorszerűbb technológiákkal, így könnyebben elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon, és az iparág is biztosítani tudja a megfelelő utánpótlást. Ezeket a törekvéseket ismerte el a Magyar Marketing Szövetség, amikor a programot Marketing Diamond Awards-díjjal jutalmazta.
Egészséges társadalommal lehet építeni
A Mapei Sportnagykövet program célja egy inspiráló, aktív közösség építése amatőr sportolók számára, akik elkötelezettek az egészséges életmód és a fenntartható sportolási lehetőségek mellett. A program közösségimédia-alapú pályázati rendszerrel választja ki azokat a lelkes sportkedvelőket, akik egy éven keresztül képviselik a Mapei sportfilozófiáját, és közösségi felületeiken aktívan motiválják követőiket.
A Sportnagykövet program koncepcióját a Mapei Kft. azzal a céllal dolgozta ki, hogy elkötelezett amatőr sportolókból álló közösséget hozzon létre, amely folyamatosan inspirálja egymást és követőit. Az innovatív kezdeményezést a Sportmarketing kategóriában díjazták.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Sörgyári raklappálya-vezérlőrendszer
Tavaly fejeződött be a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. megbízásából a sörgyár soproni üzemében a teledoboz-raklappálya vezérlőrendszer villamos és biztonságtechnikai felújítása, amely a dobozos sörök palettázásához kapcsolódó raklapok szállítását végzi.
A raklappálya működésének célja, hogy a dobozos palettázógépet üres raklapokkal lássa el, illetve a dobozos palettázógépen keletkezett rakományokat a függőkonvejor szállítórendszerhez eljuttassa – kezdte Kiss Artúr, a GAL Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője.
MM: Milyen egységekből áll a dobozos raklappálya rendszer a soproni üzemben?
K.A.: A folyamat úgy áll össze, hogy a dobozos söröket a töltés után tálcákra helyezik, majd a teli tálcákat szállítószalagon továbbítják a palettázógép felé, ami azokat raklapokra rendezi.
A pallettázógép számára előkészített üres raklaphalmazokat targoncával a raklaptároló előtti feladópályára helyezik. A raklaptároló a felrakott raklaphalmazokat automatikusan betárolja, az üres raklapokat pedig a halmazból egyesével lebontja. Az üres raklapok a görgőspályán keresztül a palettázógéphez kerülnek, ami a szállítószalagon érkező sörös tálcákat a raklapra pakolja. A palettázógép saját vezérléssel rendelkezik, de a jelcsere ki van alakítva a raklappályát irányító PLC-vel.
A már teli sörösdobozokkal megrakott raklapot a pályarendszer ezután a fóliázógéphez juttatja el. A fóliázógép szintén saját vezérléssel rendelkezik, kommunikációja a raklappálya PLC-vel diszkrét jelcserén keresztül valósult meg. A fóliázást követően a rakományt egy görgőspályával ellátott szállítókocsi viszi a címkézőgéphez, majd tovább a függőkonvejor előtti utolsó pályaszakaszra, ahonnan a függőkonvejor kocsijára kerül.
Szakemberekkel felmérettük a gépsor biztonsági kockázatait, és az ennek megfelelő biztonsági berendezésekkel láttuk el a gépsort. A teledoboz-raklappálya biztonsági ráccsal elkülönített munkaterületeire a bejutás 4 db biztonsági zárral felszerelt ajtón keresztül történhet, amelyeket csak a megfelelő jogosultsággal ellátott RFID kulccsal lehet kinyitni, illetve visszanyugtázni. Ezen kívül a munkaterületeket a munkaterület-határokon elhelyezkedő pályákra szerelt 4 db fényfüggöny védi az illetéktelen behatolástól.
MM: Milyen Siemens eszközöket használtak a projekt elvégzéséhez?
K.A.: A dobozos raklappálya vezérlését Siemens S7-1500 típusú biztonsági PLC végzi. Erre a PLC-re csatlakozik PROFINET-en keresztül a 7 db ET200SP típusú kihelyezett I/O egység, a 2 db MTP700 HMI operátor panel (WinCC Unified) és az 5 db RFID kulcs olvasóegység.
A vezérlőszekrényben lévő kapcsolóberendezésekhez is a Siemens termékeit választottuk (kismegszakítók, motorvédők, mágneskapcsolók stb.). A görgőspályák hajtás-leágazásához Siemens 3RM1 sorozatú biztonsági motorstartereket használtunk.
Kiemelném a széles választékot, a kiemelkedő háttértámogatást és a supportot, amit a Siemens Zrt.-től kapunk már évek óta. Megbízhatóak, jól programozhatóak a megoldásaik. Ha nincsen semmilyen kényszerítő körülmény, akkor mi nem is váltunk a Siemensről semmi másra.
MM: A rendszer irányítása hogyan történik?
K.A.: A rendszer kezelése a teledoboz-raklappálya területén elhelyezett 2 db kezelőpulttal valósul meg, a rajtuk elhelyezett MTP700 típusú 7”-os érintőképernyős operátor panel (WinCC Unified) és az alatta elhelyezett 4 db funkciónyomógomb segítségével. Az operátorpaneleken történik a teledoboz-raklappályák kezelése és a hibák kijelzése.
MM: A mérnökirodát bemutatná néhány mondatban?
K.A.: 1996-ban jött létre a mérnöki iroda, ipari automatizálással 2003 óta foglalkozunk. Jelenleg 6 fős létszámmal dolgozunk, ebből négy mérnök, egy adminisztratív, pénzügyes kolléga, illetve egy erősáramú kolléga. Megbízásainkat főként a villamos tervezés, PLC, HMI programozás, folyamatautomatizálás és gépfelújításhoz kapcsolódó automatizálási munkák jelentik. Több alvállalkozóval dolgozunk, projektek végén a teljes rendszert mi adjuk át és mi helyezzük üzembe. Referenciáink közé tartozik az élelmiszer- és gyógyszeripar, a műanyag- és gumiipar, a nehézipar szereplőinek végzett munkánk. Megvalósított projektjeink közül kiemelném például az ICE Solution Kft. győri hűtőházának automatizálását, valamint a Xellia Gyógyszervegyészeti Kft. hűtőgépházához tartozó központi vezérlőrendszerének felújítását.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban2 hét ago
Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Wolt-ra költözik a SPAR online shopja
-
Ipar2 hét ago
Élen jár a Schneider Electric hazai csapata a nők egyenjogúságának biztosításában
-
Tippek2 hét ago
Trendi külső nyárra? Íme néhány hasznos tanács!
-
Tippek2 hét ago
Vannak kiegészítők, amik sose mennek ki a divatból
-
Ipar2 hét ago
Fenntarthatóság magyar innovációval
-
Egészség2 hét ago
Lágylézer kezelés – miben rejlik a hatása?
-
Okoseszközök2 hét ago
Huawei: Az 5.5G és mesterséges intelligencia találkozásával új korszak kezdődik
-
Ipar2 hét ago
Mit jelentenek valójában a mosási és anyagjelölések?