Egyéb kategória
Szoboszlai Dominikkel tuningol a Magyar Telekom
Hosszú távú együttműködést kötött a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, a Liverpool középpályása, Szoboszlai Dominik és a Magyar Telekom.
A megállapodás első lépéseként a válogatott sportoló és a Telekom arra biztatja a magyarokat, hogy a nehéz körülmények ellenére ne adják fel, hanem használják a bennük rejlő képességeket, azaz éljenek a “tuning” lehetőségével.
Az elmúlt évek eseményei hatással voltak az emberek világlátására és gondolkodásmódjára, mely a társadalomban is leképeződött. A tanult tehetetlenség egy olyan mentális állapot, amely megrekedéshez, stagnáláshoz vezethet, ahelyett, hogy a lehetőségek kerülnének előtérbe. A Magyar Telekom arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenkiben megvan az a képesség, hogy a saját életének az alakítója legyen. Ehhez pedig apró lépesek is elegendőek, melyek az élet különböző területeit jobbá teszik, azaz tuningolják.
A Telekom kiemelten fontosnak tartja ezt az üzenetet, illetve az ezzel kapcsolatos viselkedésváltozást, ezért egy olyan partnert keresett, aki hitelesen tudja megszólítani az országot és személyiségével, életútjával maga is megtestesíti mindezt. Így esett a választás a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitányára, Szoboszlai Dominikre.
„A sportra és a digitalizációra egyaránt igaz, hogy konzisztens lépésekkel fejlődhetünk. Szoboszlai Dominik példája megmutatta az egész világnak, hogy magyarként is el lehet jutni a topligáig, elszántsággal és kitartással minden akadály leküzdhető. Együttműködésünk révén arra szeretnénk inspirálni az embereket, hogy bízzanak magukban, és tegyék meg a céljaik felé vezető első lépéseket, mert képesek rá”
– fogalmazott Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.
A Magyar Telekom évek óta a változó világhoz és az ügyfelek igényeihez alakítja a szolgáltatás- és termékkínálatát, üzlettereit és ügyfélkiszolgálását. A vállalat küldetésének tekinti a magyar társadalom digitális fejlesztését és azt, hogy megmutassa, miként lehet a technológiát úgy használni, hogy az az embereket előre vigye és a hétköznapokat segítse. Ez a törekvés maga a tuning, ami a mostani reklámkampány fő motívuma: kis változtatás is elég ahhoz, hogy előre lépjünk, legyen szó az élet bármely területéről.
„A kampánnyal a lakosságnak szeretnénk üzenni, hogy ne adják fel, képesek elérni a céljaikat. Hiszünk a kommunikáció erejében és úgy gondoljuk, hogy egy olyan nagy márkának, mint a Magyar Telekomnak társadalmi felelőssége, hogy támogassa, inspirálja az embereket. A hosszú távú célunk az, hogy a digitalizáció segítségével tuningoljuk Magyarországot: támogatást, digitális jóságokat adjunk az ügyfeleknek, melyekkel jobbá tehetik az életüket”
– tette hozzá Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
Szoboszlai Dominik, akinek ez az első reklámfilm szereplése, kiemelten fontosnak tartja, hogy egy olyan ügy mellé áll, amelyben példát és motivációt tud adni az embereknek:
„Nagyon örülök, hogy én lehetek ennek a kampánynak az arca és hogy ezzel indul a több éves együttműködésem a Magyar Telekommal. Ez egy olyan üzenet, amihez nagyon őszintén tudok csatlakozni. Egyben jó lehetőség is számomra, hogy szólhatok a magyar emberekhez, és biztathatom őket arra, hogy vegyék észre a lehetőségeket a saját életükben. Ahogy ők hisznek bennem, úgy én is hiszek bennük, hogy képesek elérni az álmaikat “
– fejtette ki Szoboszlai Dominik.
A reklámfilm 2024. március 15-től kerül a televíziókban adásba.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Megerősített kibervédelem a kritikus infrastruktúráknak
Új NIS2-kompatibilis szolgáltatást kínál a Siemens.
Az energiaszolgáltatók, az energiaigényes iparágak üzemeltetői, valamint a kritikus infrastruktúrák – így adatközpontok és repülőterek – kibervédelmi ellenálló képességét kívánja segíteni a Siemens új szolgáltatása.
A megoldás választ ad a vállalati információtechnológia (IT) és az operatív technológia (OT) összeolvadására, a növekvő számú biztonsági riasztások kezelésére akkor, amikor gyakran hiányzik a megfelelő szaktudással rendelkező, éjjel-nappal elérhető személyzet.
A szolgáltatás folyamatos, 0–24 órás monitorozással nyújt védelmet, miközben elemzi az esetleges incidenseket, és konkrét intézkedéseket javasol a kockázatok csökkentésére és a problémák megoldására. Ennek köszönhetően akár 90 százalékkal gyorsabban tudnak a vállalatok reagálni a kibertámadásokkal szemben.
Az IT- és OT-rendszerekből összegyűjtött biztonsági adatokat a központi, Siemens Security Operations Center (SOC) kezeli. Itt zajlik az események elemzése, elkülönítik a téves riasztásokat, kezelik a kritikus incidenseket, miközben az új fenyegetésekre proaktívan reagálva folyamatosan frissítik az észlelési szabályokat.
Ezzel a kiszámítható és skálázható, NIS2-kompatibilis szolgáltatási modellel a kritikus infrastruktúrák üzemeltetői az alaptevékenységükre tudnak koncentrálni. Egy hasonló, saját operatív biztonsági központ kiépítéséhez képest akár 80 százalékkal alacsonyabb beruházási költséggel biztosíthatják védelmüket, melynek üzemeltetési költségei akár a felére is csökkenhetnek.
Az új MDR szolgáltatás első referenciaügyfele a németországi Hertener Stadtwerke közüzemi szolgáltató, mely üzemi rendszereinek védelmére alkalmazza e technológiát.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Európa legtehetségesebb diákjai versenyeznek a Google x Bitget hackathonján
Bitget és a Google Developer Group második hackathonját indítja a fiatalok innovációjának ösztönzésére
A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje, a Bitget örömmel jelenti be együttműködésének folytatását a Google Developer Group (GDG) szervezetével. A két fél második közös hackathonját, az „AI Accelerate Hack” eseményt rendezi meg a Bitget Blockchain4Youth CSR-kezdeményezése keretében. Az eseményre 2025. október 29-én, szerdán, a KU Leuven egyetemen, Belgiumban kerül sor.
A 10 órás hackathon célja, hogy támogassa és ösztönözze a fiatal tehetségeket az innovatív technológiai eszközök alkalmazására a jövő technológiai szektorának építésében. A fő téma:
„Gyorsított innováció a technológia, az üzlet és a kreativitás szinergiáján keresztül.”
Az „AI Accelerate Hack” egy intenzív, együttműködésen alapuló verseny, ahol fejlesztők és designerek dolgoznak együtt, hogy technológiai megoldásokat hozzanak létre valódi üzleti kihívásokra. Az esemény mintegy 200 résztvevőt vonz majd különböző háttérrel és szakterületről.
„Blockchain4Youth programjaink folyamatosan bővülnek világszerte. Az ilyen hackathonok kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy ígéretes hallgatókkal találkozzunk, mentorként megosszuk tapasztalatainkat, és közösségünket a tudásmegosztáson keresztül erősítsük”
– mondta Vugar Usi Zade, a Bitget COO-ja.
„A Bitgettel való együttműködés az ‘AI Accelerate Hack’ kapcsán tökéletesen illeszkedik küldetésünkhöz, hogy a következő generáció fejlesztőit támogassuk”
– tette hozzá Daniel Sparemblek, a GDG KU Leuven elnöke és alapítója.
„Ez az esemény egyedülálló platform, ahol az akadémiai elmélet találkozik a valós üzleti kihívásokkal, és a diákokat arra ösztönzi, hogy az AI, a blokklánc és a kreativitás metszéspontján innováljanak.”
A hackathon elsősorban mesterszakos mérnökinformatikus hallgatók számára készült, különös hangsúllyal a mesterséges intelligencia területére, de nyitott más tudományterületekről érkező hallgatók, friss diplomások (legfeljebb két év tapasztalattal) és technológiai szakértők számára is.
Az esemény programja egy rövid nyitóceremóniával indul, ahol a Bitget bemutatja a Blockchain4Youth kezdeményezést és a nemrég bevezetett Graduate Programot. Ez a program a legtehetségesebb egyetemi hallgatókat toborozza, és közvetlenül a Web3 valós munkafolyamataiba vonja be őket. A résztvevők a világ egyik leggyorsabban növekvő tőzsdéjénél dolgozhatnak, több mint 50 országból érkező kollégákkal együttműködve, világos karrierutat, mentorálást és versenyképes juttatásokat kapva.
A nap további részében zajlik a 10 órás kódolási verseny, majd este a csapatok bemutatják projektjeiket, ahol a legjobbakat díjazzák.
Ez az esemény a Bitget és a GDG második közös hackathonja, az elsőt 2025 májusában, a Constructor Egyetemen tartották nagy sikerrel. A kezdeményezés a Bitget Blockchain4Youth programjának része, amely globálisan támogatja az oktatást és a blokklánc-tudás terjesztését. Legutóbb a Bitget Web3 Diversity Career Sessiont tartott a Hong Kong University of Science and Technology (HKUST) egyetemen a 0xU hallgatói közösséggel közösen, míg augusztusban a harmadik Crypto Experience Month esemény 12 országban, több mint 15 000 résztvevővel zajlott.
A soron következő esemény a WAIB Summit AI x Web3 Hackathon lesz november 14–16. között, szintén a KU Leuvenen, ahol hallgatók, fejlesztők, vállalkozók és kutatók dolgoznak majd együtt forradalmi AI és Web3 megoldásokon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Folytatódik a Hankook nagy abroncsosztása! Idén tizennegyedik alkalommal támogatják a közhasznú szervezetek munkáját
A közjót szolgáló szervezetek munkájának támogatására a Hankook immár tizennegyedik alkalommal hirdeti meg Abroncsadományozási Programját.
A Hankook a program keretében prémium minőségű gumiabroncsainak biztosításával kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a pályázók a korábbinál hatékonyabban és nagyobb biztonságban láthassák el nélkülözhetetlen feladataikat.
„A Hankooknál hiszünk abban, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem csupán lehetőség, sokkal inkább a közösség iránti elkötelezettségünk alapvető kifejezése. Nap mint nap látjuk, hogy a közhasznú szervezetek milyen elképesztő és áldozatos munkát végeznek, legyen szó életmentésről, beteg gyermekek szállításáról, katasztrófavédelemről vagy a környezetünk megóvásáról. A mi hozzájárulásunk ehhez nagyon konkrét és gyakorlati segítség: a biztonságos közlekedés alapfeltételét jelentő, kiváló minőségű gumiabroncsok biztosítása. Egy megbízható abroncsgarnitúra nem csupán alkatrész, hanem egyben garancia arra, hogy a segítség időben és biztonságban célba ér. Büszkék vagyunk erre a több mint egy évtizedes hagyományra, és izgatottan várjuk az idei pályázatokat, hogy idén is hozzájárulhassunk a legnemesebb célok megvalósításához”
– mondta el Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs vezetője.
A program sikerét jól mutatja, hogy a tavalyi év során a Hankook közel 140 nonprofit szervezet számára biztosított több mint 1600 darab új gumiabroncsot. A kedvezményezettek között olyan országos lefedettséggel rendelkező intézmények is megtalálhatók, mint az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt vagy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, amelyek munkáját a vállalat már évek óta segíti. A támogatottak listáján mindemellett számos civil szervezet, önkéntes tűzoltóság és polgárőrség is szerepel.
A 2025-ös pályázatra elsősorban olyan, legalább öt éve bejegyzett közhasznú szervezetek, alapítványok, közalapítványok és egyesületek jelentkezését várják, amelyek tevékenységükkel a szociális ellátás, egészségügyi ellátás, polgári védelem és katasztrófa-elhárítás, környezet- és állatvédelem területén dolgoznak.
A pályázatokat augusztus 14-től augusztus 27-ig a www.hankookadomany.hu weboldalon lehet benyújtani, ahol tájékozódni lehet a program részleteiről és a pályázati feltételekről.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai
-
Egészség2 hét ago
Nem lusták a magyarok, csak biokémiailag kimerültek
-
Gazdaság2 hét ago
A Kia megkezdi az új XCeed gyártását a zsolnai gyártóüzemben
-
Gazdaság2 hét ago
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Széchenyi István Egyetem komplex képzésfejlesztési programja
-
Szórakozás2 hét ago
Ismét megtelt egyetemistákkal a Schneider Electric budapesti központja
-
Gazdaság3 nap ago
SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre
-
Gazdaság2 hét ago
27 díjat nyert az LG Electronics a 2026-os Red Dot Design Awardon
-
Egyéb kategória2 hét ago
Megerősített kibervédelem a kritikus infrastruktúráknak





