Connect with us

Tippek

A Kingston tanácsai a NIS2-kompatibilis adatvédelemhez

Többmillió eurós bírsággal is járhat, ha egy szervezet nem tesz eleget a nemrég hatályba lépett NIS2 feltételeinek.

A szabályozás összetett és számos területre kiterjed, az érintetteknek pedig már nincs sok idejük megtenni a szükséges lépéseket. A Kingston szakértői szerint jelentősen megkönnyíti az adatvédelemhez kapcsolódó előírások teljesítését, ha a vállalatok hardveres titkosítással minimalizálják az adataikat érintő kiberbiztonsági kockázatokat.

Tavaly lépett hatályba az új európai uniós kiberbiztonsági irányelv, a NIS2. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről” szabályozza, hogyan kell megfelelniük a hazai szervezeteknek a direktíva követelményeinek. Ha nem teljesítik az előírásokat, a bírság összege bizonyos vállalatok esetében elérheti a 10 millió eurót, vagy ha ez magasabb, akkor a szervezet éves árbevételének 2 százalékát.

Több ezer cégnek kellett már lépnie

A szabályozás több ezer hazai vállalatra vonatkozik a kiemelten kritikus és az egyéb kritikus ágazatokban. Az előbbi kategóriába tartozik az energia, a szállítás, a banki szolgáltatások, a pénzügyi piaci infrastruktúrák, az egészségügy, az ivóvíz, a szennyvíz, a digitális infrastruktúra, az IKT-szolgáltatások irányítása (vállalkozások között), valamint az űripar. Az egyéb kritikus területek között szerepelnek a postai és futárszolgáltatások, a hulladékgazdálkodás, a vegyszerek gyártása, előállítása és forgalmazása, az élelmiszer-termelés, -feldolgozás és -forgalmazás, a gyártás, a digitális szolgáltatók és a kutatás.

A szervezetek nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy érinti-e őket a szabályozás. Maguknak kellett lefuttatniuk egy önellenőrzési folyamatot azzal kapcsolatban, hogy nekik is meg kell-e tenniük a szükséges lépéseket. Az első határidő már le is járt: a vállalatoknak június 30-ig kellett nyilvántartásba vetetniük magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága rendszerében. Ezzel együtt egy érintettségi kérdőívet is ki kellett tölteniük, illetve ki kellett nevezniük egy szakembert, aki a cég elektronikus információs rendszerek biztonságáért felel.

A következő lépés egy jól működő, a kockázatokkal arányos információbiztonsági irányítási keretrendszer kialakítása. Ezt 2024. október 18-ig kell megtenniük, és egy független auditorral is szerződniük kell, akinek a következő év végéig bezárólag ellenőriznie kell minden feltétel teljesülését.

Hardveres titkosítással a szigorú előírások teljesítéséhez

A kiberfenyegetések óriási károkat okozhatnak, és a kritikus ágazatokban tevékenykedő cégeknek ezzel arányos módon kell gondoskodniuk az elektronikus információs rendszereik biztonságáról. Ez számos teendőt foglal magában, többek között az adatvédelem terén is szigorú követelményeket fogalmaz meg. A Kingston szakértői szerint a legújabb előírások teljesítéséhez elengedhetetlen, hogy a szervezetek hardveres titkosítást kínáló megoldásokat vegyenek igénybe – ugyanúgy, ahogyan a GDPR vagy az USA-ban alkalmazott HIPAA szabályozások esetében is.

A Kingston IronKey külső SSD- és USB-meghajtókat például kifejezetten úgy tervezték, hogy ellenálljanak a kibertámadásoknak és az adatlopási kísérleteknek. Fejlett védelemmel rendelkeznek az olyan módszerek ellen, mint a brute force jelszótámadások, és nagyobb biztonságot garantálnak a szoftveres opciókhoz képest. A megoldás számolja a jelszókísérleteket, és megadott számú, sikertelen próbálkozás után kriptográfiai törlést végez a meghajtón, megakadályozva, hogy illetéktelenek hozzáférhessenek a bizalmas információkhoz.

A szoftveres titkosítás ugyan olcsóbb és könnyebben hozzáférhető, hiszen nem szükséges hozzá speciális hardver megvásárlása, ám ez a módszer sebezhető bizonyos algoritmusokat alkalmazó támadásokkal szemben. A hardveres titkosítást egy külön mikroprocesszor végzi, amely felügyeli a felhasználói hitelesítést és az adatok titkosítását. Ez nagyobb biztonságot nyújt, mivel a titkosítási folyamatok elkülönülnek a számítógép többi részétől, így nehezebb feltörni a jelszót.

A Kingston Ironkey megoldások egyúttal a biztonságos adatmentési és -helyreállítási eljárásokhoz is nagyszerű kiindulópontot biztosítanak az érzékeny operatív adatokhoz, amelyek szintén szerepelnek a NIS2 előírásai között. A Kingston szakértői szerint az adatkezelési stratégia alapelemei között szerepelnie kell a megbízható biztonsági mentésnek is, amely a „3-2-1” szabályt követi. Eszerint három másolatot érdemes készíteni a fontos adatokról: két példányt két különböző eszközön érdemes tárolni (akár felhőben, akár egy külső eszközön), egy harmadikat pedig el kell különíteni egy széfben vagy egy külső helyszínen. Ez segít megvédeni az adatokat a kiberbiztonsági incidensektől, és egy támadás után pedig gyorsan helyre lehet azokat állítani.

Ezek az intézkedések fontos szerepet játszanak abban, hogy a vállalatok igazolhassák: megfelelnek a sok területre kiterjedő irányelvnek. Ha ezt elmulasztják, az bírságot von maga után, és a szervezet hírnevének is árthat. A hardveres titkosítást alkalmazó külső SSD-k és USB-k, illetve a fenti technikák plusz biztonsági réteget nyújtanak egy támadás esetén.

A Kingston adatvédelmi megoldásairól itt olvashat bővebben.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Miért előnyös a fehér szín a lakásban?

fehér szín lakásban

Vannak, akik ódzkodnak a fehér színtől. Ennek legfőbb oka az, hogy hamar koszolódhat, de előfordul az is, hogy az orvosi rendelőkre asszociálunk a fehér bútorok és kiegészítők láttán. Pedig ettől jóval több érzelmet hordoz magában. Egyszerű, tiszta, minimalista. Éppen ezért kiválóan kombinálható minden színáranyalattal.

Ha fehérben gondolkodunk, akkor például a WhiteStore-nál elérhető gyerekszobai kisbútorok, tárolók tökéletes választásnak tűnnek. Egyrészt azért, mert szépek, másrészt pedig azért, mert praktikusak és mindenhová jól beilleszthetők. Az itt megtalálható Atmosphera for Kids termékek a prémiumminőség és a magas funkcionalitás szimbólumai. De mi minden szól még a fehér szín mellett? Cikkünkből kiderül, tarts velünk!

Stílusok, tulajdonságok és a fehér szín

Gyakorlatilag mindenhez passzol a fehér, de a skandináv, a modern, a tengerparti, a farmhouse és az eklektikus, illetve romantikus stílusok szerves részét képezi. Tulajdonképpen mindig divatos marad, bármilyen új irányzatról is legyen szó.

Ha ránézünk egy fehér bútorra vagy kiegészítőre, az ártalmatlanság, a frissesség és a tisztaság jut róla eszünkbe. Ugyanakkor a rendet is szimbolizálja, de van benne vitalitás és harmónia is. Összességében egy nagyon nyugtató színről van szó.

Törjük meg az egyhangúságot!

Ha a fehér színt főszínként használjuk a lakberendezésben, ügyeljünk arra, hogy ne legyen nagyon monoton. Játszhatunk például az alapanyagokkal vagy egy-egy bútorkiegészítővel. Használhatunk kontrasztos árnyalatokat, például a fekete fehérrel kombinálva nagyon elegáns benyomást kelt.

A fényes verzió rendkívül népszerű manapság, nagyon előkelő is, de ha minden fénylik, akkor túlságosan steril lesz az összhatás, és feszélyezve érezzük majd magunkat. Inkább törjük meg valamilyen fából készült elemmel vagy dísznövénnyel, dinamikusabb színű lakástextilekkel az egyhangúságot.

Úgy érezzük, túl szűk a tér a nappaliban? Használjunk több fehéret, mert világosabbá teszi, optikailag tágítja a helyiségeket! Számos tech kiegészítő is elérhető ebben a kivitelben, így a “gamerek” eszközei sem fognak elütni a szoba többi berendezésétől.

Színterápiában is használatos, méltán közkedvelt

A pszichológiában jól ismert gyógyító szín a fehér. Minden egyéb színt magába foglal, így ennek a legnagyobb a rezgésszáma. Lelki egyensúlyt teremt, megnyugtat, segít az indulatok csillapításában, ugyanakkor energetizál, ezáltal ad erőt a folytatáshoz.

Tippek a modern stílusú otthonhoz

Ha high-tech, modern otthont szeretnénk teremteni, akkor az okos technológiákon túl a színeket is tudatosan kell használni. A fehér ebben az esetben is tökéletes választás lehet. Hogy miért?

Mert elegáns, minimalista, higiénikus, letisztult, és még hosszan sorolhatnánk. Nézzünk körül a WhiteStore kínálatában, biztosan találunk itt számunkra megfelelő dekorációs elemeket, kiegészítőket!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A talajtakarás visszaszorítja a gyomokat és segíti a kertész munkáját

talajtakarás

Egyre többen vágnak bele kiskerti, kisüzemi zöldségtermesztésbe, hiszen a friss, saját termesztésű paradicsom, paprika, saláta és más zöldségek nemcsak finomabbak, de egészségesebbek is. A kertészkedés emellett öröm és valódi kikapcsolódás, de gyakran elrontják ezt az örömöt a makacs, mindenhol megjelenő gyomok.

Bár a modern technológia számtalan eszközzel siet a gazdák segítségére, létezik egy hagyományos, autentikus megoldás, amely felveszi a harcot a gyomok ellen. Ez pedig nem más, mint a talajtakarás technológiája. Persze, ehhez is szükség lehet néhány modern kerti berendezésre.

A talajtakaró előállítása

A talajtakaró anyag előállítása házilag is könnyen megoldható. Ebben az AKC Kertészeti Szakáruház ágdarálója is segíti a kerttulajdonosokat, melynek segítségével mindenféle ág és nyesedék ledarálható, majd újrafelhasználható. A kertben található fűnyesedék, avar, falevél és komposzt is kiváló talajtakaró anyag, de szénát és szalmát is nyugodtan használhatunk erre a célra.

Miért jelennek meg mindenhol a gyomok?

A gyomok magjai mindenhol jelen vannak. A széllel, a madarakkal, a talajmozgatással, sőt még az öntözéssel is a talajfelszínre kerülnek. Sokuk évekig szunnyad a földben, azonban amikor ideálisak lesznek a körülmények, vagyis fényhez, hőhöz és nedvességhez jut, azonnal csírázásnak indul.

Napjainkban az ásásról is megoszlanak a vélemények, hiszen ezzel a föld mélyebb rétegét juttatjuk a felszínre, ezért vannak, akik az ásás mellőzésére teszik le a voksukat. A gyomok elleni harc folyamatos, hiszen ezek a gyorsan terjedő növények versenyeznek a vízért, a tápanyagért és a napfényért, így könnyen elnyomhatják a fiatal palántákat és megnehezítik a termelést. A folyamatos gyomlálás és kapálás azonban nagyon sok időt és energiát vesz el a gazdától.

Hogyan működik a talajtakarás?

A talajtakarás lényege, hogy fizikai akadályt képez a gyomnövényekkel szemben. Ha ugyanis a gyom nem kap fényt, nem tud kicsírázni, vagy ha kicsírázik, nem kap elegendő energiát a fejlődéséhez.

A talajtakarás további előnye, hogy kevesebb öntözésre lesz szükség, mivel csökkenti a párolgást és védi a talajt a kiszáradástól. Emellett óvja a növény gyökerét a túlmelegedéstől és a lehűléstől, hosszú távon pedig humusszá alakul és így javítja a talaj szerkezetét.

Mire kell figyelni talajtakaró alkalmazása esetén?

A leggyakoribb probléma a csigák megjelenése, akik szeretik a nedves és árnyékos helyeket, ellenük természetes csigasorompókat, ágyásszegélyeket telepíthetünk. Vigyázni kell arra is, hogy ne legyen túl vastag a talajtakarás, ekkor ugyanis oxigénhiányos állapot alakulhat ki, amely hatással lehet a haszonnövények gyökérzetére.

A talajtakarás egy egyszerű, természetes és rendkívül hatékony módszer a gyomok visszaszorítására és a talaj vízháztartásának megőrzésére. Ráadásul a kiváló eredmény eléréséhez nincs szükség drága, modern technológiai eszközökre, csupán néhány egyszerű kerti gépre és a kezdeti időráfordítás bőségesen megtérül.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A grafikai tervezés az esküvők során is meghatározó

Esküvői meghívó

Az esküvő szervezése során a dekoráció mellett a grafikai elemek is fontos szerepet játszanak. A gondosan megtervezett meghívók, ültetőkártyák, menükártyák és egyéb termékek segítenek abban, hogy az esemény megjelenése harmonikus és egységes legyen. Nézzük most meg, mi mindenre érdemes figyelni a tervezés során!

Esküvői meghívó: az első benyomás

Az esküvői meghívó az az elem, amellyel a vendégek először találkoznak. Ezért a weddingbox által megvalósuló grafikai tervezés jelentősége vitathatatlan. Ilyenkor ismerkedhetnek meg az esküvő stílusával is. Ennélfogva elengedhetetlen, hogy a meghívó tükrözze a pár személyiségét és az esemény tematikáját, stílusát is. Többféle megjelenés közül választhatnak az esküvőre készülő párok.

A klasszikus meghívó elegáns és letisztult, amely az alkalmazott betűtípusokban és a grafikai elemekben is megjelenik. A modern meghívó geometriai formákat, merész színeket is alkalmazhat és általában minimalista dizájnnal rendelkezik. Igen népszerűek a régies stílust idéző meghívók is. Ezek sokszor kézzel készült grafikákat, pasztellszíneket és vintage betűtípusokat tartalmaznak.

Csodásak a természet ihlette meghívók, amelyeket a virágmotívumok, az akvarellfesték alkalmazása és a fákat imitáló textúrák tesznek izgalmassá. Bármilyen legyen is a meghívó megjelenése, a legfontosabb, hogy igazodjon a pár ízléséhez és tartalmazza a legfontosabb információkat: az esküvő helyszínét, időpontját, a házasulandó felek nevét és a visszajelzésre rendelkezésre álló határidőt is.

Kiegészítő grafikai elemek

A meghívó mellett sok más olyan grafikai elem is van, amelyek hozzájárulnak az egységes esztétikához és megkönnyítik a vendégek dolgát. Ilyen például az ültetési rend és az ültetőkártyák, melyek segítenek abban, hogy minden meghívott megtalálja a helyét. A menükártyák és az itallapok praktikusak, az asztali dekoráció részét képezik és ugyancsak információval szolgálnak.

A programkártyáknak hála mindenki tudni fogja, hogy hogyan, milyen sorrendben követik egymást az egyes események. Ha egy megfelelően megtervezett fogadótábla is várja a vendégeket, az ünnep kezdete még csodásabb lesz. A köszönőkártyák pedig apró, de kedves gesztusok a vendégek felé, amelyekkel a pár kifejezi háláját azért, mert megtisztelték őket jelenlétükkel.

Személyre szabott tervezés

A legjobb esküvői grafikai anyagok teljes mértékben a pár ízlését tükrözik, megfelelnek az elképzeléseiknek, passzolnak az egyéniségükhöz és a hangulathoz is. Olyan részleteket tartalmaznak, amelyek jól illeszkednek az esküvő atmoszférájához és tematikájához, illetve a dekoráció egyéb elemeivel is összhangban állnak.

Az esküvői grafikai tervezés nemcsak az esztétika miatt fontos, hanem azért is, hogy a nagy napon minden apró részlet harmonizáljon egymással. Egyedileg tervezett dekorációs- és grafikai elemekkel különleges, emlékezetes atmoszféra jön majd létre, amellyel nemcsak a pár, de a vendégek is elégedettek lesznek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss