Gazdaság
A gazdasági élet legnagyobb szereplői fognak össze a fiatalokért
Ismét meghirdették az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, a kategóriája egyik legnagyobb presztízsű szakmai elismerését.
Az elmúlt időszakban jelentős bővülésen átesett Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a díjat november 29-én a mesterséges intelligencia sötét oldalát is taglaló Fiatal Vállalkozók Hete Karrier-és Üzleti Show zárórendezvényén adja át.
„Az Év Fiatal Vállalkozója Díj a legnagyobb presztízsű kitüntetéssé vált a kategóriájában és jó visszatekinteni, hogy a legtöbben, akik nyertek, a mai napig felívelő pályán vannak – mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ alapítója az elismeréssel kapcsolatban, hangsúlyozva, az elmúlt másfél évtizedben a díj nyertesei bebizonyították, hogy vannak példaértékű fiatalok, akik nem csak sikeresek, de a környezetükre és a társadalmi hasznosságra is odafigyelnek. A tavalyi nyertes Pinczés Marianna például egy meglepően fiatal hölgy, aki 18 éves korától vállalkozva több milliárdos árbevételű környezettudatos élelmiszeripari vállalkozást épített fel, de nyert már IT- és pénzügyi szakember, és HR-vállalkozó is. – Vállalkozni nem egyszerű, de egy csodálatos utazás és a díj no meg persze az egész rendezvénysorozat is ennek az ünnepe – ezért is lehet ingyenesen részt venni, amihez csupán a fiatalvallalkozokhete.hu-n kell regisztrálni” – tette hozzá a FIVOSZ elnöke.
A címet legalább három éve sikeres saját vállalkozást működtető 18 és 45 év közötti személy nyerheti el, aki sikeres a gazdasági életben és jó példaként szolgálhat a fiatalabb generációknak. Az év fiatal vállalkozójának november 24-ig lehet jelentkezni a fivosz.hu-n megtalálható díj kiírás szerint, az országos események színes programja és az ingyenes regisztráció pedig a fiatalvallalkozokhete.hu címen érhető el.
A díj különlegessége, hogy láthatóság mellett üzleti előnyöket is biztosít a nyertesnek, aki egy éven keresztül a fiatal vállalkozók nagyköveteként inspirálhat másokat. Ünnepélyes átadója egybeforrott a Fiatal Vállalkozók Hete rendezvénysorozattal, amely hazánk legnagyobb üzleti show-jaként fiatalok ezreit segítheti a gazdasági életben való értékteremtésben. A szervezők idén is komoly részvételre számítanak, mivel ismert emberek és nagy márkák vezetői fogják ritkán hallható személyes történeteikkel és tippjeikkel inspirálni a résztvevőket.
„Az egész elnökségünk azon dolgozik, hogy a résztvevők igazi inspirációt kaphassanak és a rendezvény célja, hogy egy különleges köntösben, az ország egyetlen üzleti show-jaként segítsen minden karrierépítésben és vállalkozásban fejlődni vágyó résztvevőt, aki jobbá szeretné tenni az életét. A partnerekkel idén is ingyenes eseménysorozatot hoztunk létre és elvisszük az ország minden pontjára. Az idei program azért is lesz különleges, mert rendhagyó témákat hoztunk, mint például a mesterséges intelligencia sötét oldala, vagy a showbusiness mögötti világ Korda Györgyékkel” – árulta el a FIVOSZ elnöke.
A 2024 november 25-29 között megrendezett eseménysorozat 15 városban lesz ingyenesen elérhető a fiataloknak.
„A vármegyei eseményeinket a megyei vezetőink szervezik olyan fontos partnerekkel, mint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének helyi szervezete és a legfontosabb regionális cégek. Minden vidéki esemény olyan téma köré épül, amely a leginkább fontos az adott közösség számára. A központi rendezvényen pedig különböző témákat felölelő kerekasztalokban szerepelnek ismert és elismert szakemberek” – tekintett előre Kovács Patrik. Hozzátette, a rendezvénysorozat célja, hogy bárki, aki részt vesz rajta hazavihessen valamit, amitől többé válik ő és a vállalkozása is.
„A rendezvényünk inspirációja nyomán már rengeteg vállalkozás indult el az elmúlt években és számításaink szerint több, mint ezer üzlet is született. Az esemény úgy van felépítve, hogy mindenki kaphasson inspirációt, a saját életébe azonnal beépíthető siker-recepteket és tudjuk, hogy nagyon sokan találták már meg itt partnerüket, új főnöküket és kötöttek értékes barátságokat is. Az FVH már közel két évtizede szemléletformáló esemény, ami mindig a legújabb trendeket hozza el és egyedi, mivel a gazdaság legnagyobb szereplői fognak össze a fiatalokért – ezt is jól példázza, hogy az elmúlt években a magyar GDP több mint 30 százalékát termelő vállalatok csúcsvezetői álltak a színpadon.”
Kovács úgy látja, a kemény munka kifizetődött, a kétévtizedes szervezői tapasztalatnak is köszönhetően az üzleti- és karriershow olyan hiánypótló eseménnyé vált, amely évről évre képes megújulni és ihletet, ösztönzést adni a résztvevő embereknek.
„Az elmúlt években egyre komolyabb szerepet tölt be a hazai gazdasági utánpótlás-nevelésben, hiszen segít praktikus ötletekkel a gazdasági értékteremtésbe bekapcsolódni. Az elhangzott témákat mindig tovább visszük egy éven át szakmai és területi bizottságainkon keresztül. Érdemes megnézni a FIVOSZ honlapját és azt a szerteágazó szakmai bizottsági rendszert, amelynek keretében támogatjuk a fiatal vállalkozókat. Azon dolgozunk, hogy közösséget, üzletet és tudást biztosítsunk minden tagunknak” – hangsúlyozta.
Ám nemcsak a Fiatal vállalkozók hete, maga az anyaszervezet is jelentős fejlődésen esett át az utóbbi időben. A már említett, kibővült bizottsági és megyei hálózaton túl nemzetközi fronton is nagy előrelépés történt. A VOSZ és a FIVOSZ egy stratégiai együttműködésre lépett és közös nemzetközi titkárságot hozott létre, melynek keretében külképviseletet nyit Brüsszelben, Kínában és az Egyesült Államokban, így közvetlenebb hozzáférést biztosítva a tagságnak a világ GDP-jének 60,5%-át termelő piacokhoz.
„A FIVOSZ így egy teljesen új szinten, sokkal hatékonyabban tudja segíteni immár a magyar vállalkozókat itthon és külföldön is” – mondta a megállapodás jelentőségéről Kovács Patrik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Szintet léphet a hazai e-kereskedelem
A digitális kereskedelem világszerte rohamosan fejlődik, és a logisztikai megoldások kulcsfontosságúvá váltak az online vásárlások hatékonyságában.
A DSV globális szinten már bizonyított az e-kereskedelmi logisztika területén: fejlett raktározási megoldásokkal, automatizált rendelésfeldolgozással és teljes körű szállítási szolgáltatásokkal segíti partnereit. A jövőben ezeket a tapasztalatokat Magyarországon is kamatoztatják.
A DSV közel fél évszázados tapasztalatát hasznosítva ma már világszerte olyan e-kereskedelmi szolgáltatásokat nyújt, amelyek segítik a vállalkozásokat a teljes ellátási lánc optimalizálásában. Nemzetközi szinten, több mint 25 nagyobb fulfillment központtal a megrendelések 99,9%-át időben szállítják. Mindezt EcoVadis fenntarthatósági minősítéssel. A cég e-kereskedelmi szolgáltatásaiban induló vállalkozások, KKV-k, de a legnagyobb vállalatok és márkák is egyaránt megbíznak. A mára a világ egyik legnagyobb logisztikai szereplőjévé nőtt vállalat mindegyiküket magas minőségben szolgálja ki. Globálisan a teljesség igénye nélkül olyan brandek is DSV e-kereskedelmi szolgáltatásait választották már, mint például a New Balance, továbbá az Estée Lauder, a Velux és az Under Armour. A vállalat teljes körű logisztikai megoldásokat kínál, a raktározástól a kiszállításig mindent egy kézben tartva. Automatizált rendelésfeldolgozással gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást tesz lehetővé. Fejlett IT-rendszereiknek hála, a digitális nyomon követés és integrált adatelemzés segíti a pontosabb tervezést. A magyar piac is lépésről lépésre halad ebbe az irányba, és a DSV mostantól aktív szerepet vállal ennek a fejlődésnek a támogatásában.
Új üzletfejlesztési vezetővel erősít a DSV Magyarországon
A logisztikai vállalat kijelölt Magyarországon egy olyan üzletfejlesztési vezetőt, aki a hazai e-kereskedelmi megoldások fejlesztésére összpontosít. A jövőben Magyarországon is gyorsabb kiszállításra és nagyobb ügyfélélményre lehet majd számítani. Az online vásárlók elvárásai folyamatosan növekednek. Ma már nemcsak az ár számít, hanem a szállítás gyorsasága és megbízhatósága is.
„A DSV raktáraiban akár 24/7-ben feldolgozzuk a megrendeléseket, így a webshopok vásárlói rövidebb idő alatt kaphatják meg csomagjaikat”
– emelte ki Péter-Szabó Ottó, a DSV frissen kinevezett magyarországi üzletfejlesztési vezetője.
Az automatizált raktározási megoldások és a hatékony rendeléskezelési folyamatok révén jelentősen csökkenhet a kiszállítási idő, ami nemcsak a webshopok versenyképességét növeli, de hozzájárul a vevői elégedettséghez is. A rugalmasság és a gyors integráció szintén felértékelődik, hiszen egy online áruház számára kulcsfontosságú, hogy a logisztikai rendszere zökkenőmentesen csatlakozzon az e-kereskedelmi platformjához.
„A DSV rendszerei könnyedén integrálhatók különböző webshop motorokhoz, például Shopifyhoz, illetve futárszolgálatokhoz is, így az ügyfelek gyors és költséghatékony módon építhetik be logisztikai megoldásainkat a működésükbe”
– fejtette ki Péter-Szabó Ottó.
Emellett lehetőség van arra is, hogy közvetlenül a megbízó saját rendszerében dolgozzon a cég, így nem szükséges külön infrastruktúrát kiépíteni. Az automatizált raktármegoldások szintén a hatékony működést segítik. A DSV világszerte több raktárában is alkalmaz automatizált, úgynevezett Autostore rendszert, amely nemcsak a folyamatok gyorsaságát, hanem a pontosságot is növeli. A Lengyelországban található lozienicai telephelyükön például 90 000 tárhelyes Autostore rendszert működtetnek 13 kiszedőállomással, amely nagymértékben növeli a napi rendelésfeldolgozási kapacitást. A fenntarthatóság és teljes körű logisztikai támogatás ma már szintén vezérelv. A vállalat ezért nemcsak a raktározási és szállítási folyamatokat biztosítja, de csomagolóanyag-beszerzést is vállal, valamint gondoskodik az operáció során keletkező hulladék környezetbarát elszállításáról.
„Ezzel ügyfeleink számára fenntarthatóbb és hatékonyabb működést teszünk lehetővé, amely egyre fontosabb szempont a tudatos vásárlók számára is”
– összegezte a DSV magyarországi üzletfejlesztési vezetője.
Hazánkban ezek a lehetőségek most kezdenek igazán kibontakozni, és a DSV célja, hogy a jövőben a magyarországi vállalkozások is ugyanazokat a világszínvonalú megoldásokat vehessék igénybe, mint partnereik más piacokon. A logisztikai vállalat elhivatott abban, hogy segítse a magyar e-kereskedelem fejlődését, egyúttal az ágazat szereplői számára biztosítsa a modern logisztikai megoldásokat. A frissen kinevezett magyarországi üzletfejlesztési vezető feladata az lesz, hogy a globális sikerekből merítve hozzájáruljon a magyar piac fejlődéséhez. Péter-Szabó Ottó januárban csatlakozott a DSV Solutions, azaz a vállalat raktárlogisztikai divíziójának sales csapatához. Kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkezik, amelyet hazai és nemzetközi cégeknél szerezett. Pályafutásában a szerződéses logisztika és az e-kereskedelem már a korábbiakban is fontos szerepet töltött be.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Ismét drasztikusan csökkent az elektromos autók átlagára, és egyre többen keresik őket
Több mint egymillió forinttal csökkent a Használtautó.hu-n kínált elektromos gépjárművek átlagára 2024 első negyedévéhez képest, miközben mind a kínálat, mind a kereslet növekszik.
Míg éveken át stabilan a BMW i3 volt az ezen hajtáslánc iránt érdeklődők kedvence, idén megtörtént a trónfosztás – és nem meglepő módon egy Tesla vette át a helyét. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő oldal szakértője megnézte, hogy áll most az elektromos autók helyzete az egy évvel ezelőtti állapothoz mérten.
Néhány éve még elérhetetlennek tűnhetett a tömegek számára az elektromos autózás, azonban évről évre látványosan csökken az ilyen gépjárművek átlagára. Míg 2024 első negyedévében 11,7 millió forint volt az átlagos vételár a Használtautó.hu-n kínált modellek esetében, idén már átlagosan 10,8 millió forintért lehet lecsapni egyre. Ezzel együtt az autók átlagéletkora csak minimálisan nőtt, 3,2-ről 3,6 évre, és bár az átlagos futásteljesítmény 27%-kal nagyobb, még mindig csak 64710 km (2024 január-március között 50983 volt). Az érdeklődés és a kínálat is folyamatosan nő: a – telefonos és online – megkeresések száma 45%-kal, az elérhető hirdetések darabszáma pedig 29%-kal lett több.
A 2025 január-március közti adatokat összegző népszerűségi toplista élén már nem az évekig legkeresettebbnek számító BMW i3 áll, hanem a Tesla Model 3, amit átlagosan 9 731 000 forintért lehet megvásárolni, és átlag 113 700 km-es futásteljesítménnyel kínálják a használt modelleket (tavaly az átlagár 12,3 millió volt, a futásteljesítmény pedig 75900 km). Az ötödik helyen is egy Teslát találunk, a pozícióját stabilan tartó Model Y-t, ami átlagosan 1,5 millió forinttal olcsóbban kapható, viszont meglepő módon a Model S, ami tavaly még a 7. volt, mostanra már a top 10-ből is kicsúszott. Többnyire átrendeződés történt a listán: a Nissan Leaf, a Hyundai Kona, a Renault Zoe, a Hyundai IONIQ és a Dacia Spring maradtak az élvonalban, a Volkswageneket viszont a Golf helyett az ID.3 képviseli, miközben a Kia Niro szintén újoncként bukkant fel. A számokból továbbá az látszik, hogy a megkeresések szinte minden modell esetében nőttek: a Model 3 iránt stílszerűen háromszor annyian érdeklődtek, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában.
„A Tesla Model 3 évről évre egyre előkelőbb helyet foglal el toplistáinkon, és idén már sikerült maga mögé utasítania Magyarország korábbi legnépszerűbb elektromos autóját, a BMW i3-at is. Ez részben annak köszönhető, hogy az elektromos autók átlagára folyamatosan csökken, így egyre többek számára válik elérhetővé a villanyautózás.
A Tesla esetében ez különösen látványos: nemcsak az új autók ára csökkent, de a megnövekedett kereslet hatására számos kereskedő hozott be Model 3-asokat külföldről is, így már több példány is megtalálható a 10 millió forintos ársáv alatt. A Nissan Leaf és a Renault Zoe népszerűsége továbbra is töretlen, míg a Volkswagen ID.3 új belépőként került fel a legkeresettebb elektromos modellek listájára – köszönhetően annak, hogy az értékcsökkenés révén jóval megfizethetőbbé vált a tavalyi évhez képest.”
– fűzte hozzá Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brand managere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új vezető alelnök a Schneider Electric kritikus infrastruktúra és adatközponti megoldások üzletágánál
Pablo Ruiz Escribanót nevezte ki a Schneider Electric a kritikus infrastruktúra és adatközponti megoldások üzletág európai vezető alelnökének (SVP).
A szakember 18 éve dolgozik a vállalatnál, regionális és globális szerepkörökben, az értékesítés és az ügyfélkapcsolatok területén szerzett széles körű tapasztalatokat. Elődjét, Marc Garnert a Schneider Electric felhő és adatközponti megoldások szegmens elnökévé nevezték ki.
Pablo Ruiz Escribano 2007-ben kiemeltügyfél-menedzserként csatlakozott a vállalathoz, ahol később számos pozíciót töltött be. Dolgozott többek között a „Power Products” üzletágnál projektigazgatóként, a „Secure Power & Field Services” részleg ibériai félszigeti alelnökeként, a közelmúltban pedig a „Global Services” szegmens alelnökeként. Új pozíciójában a szakember feladata lesz a Schneider Electric kritikus infrastruktúra és adatközponti megoldásokért felelős üzletága európai szintű irányítása, együttműködve az egyes országok kereskedelmi csapataival, annak érdekében, hogy támogassák az ügyfeleket a mesterséges intelligencia (MI) gyors térhódításával járó energia-, infrastruktúra- és fenntarthatósági kihívásaik megoldásában. Az új vezető alelnök együttműködik majd a Schneider Electric értékesítési ökoszisztémájához tartozó kulcsfontosságú partnerekkel is, beleértve az EcoXpert, az Alliance Partners és az AI Ecosystem programokban résztvevő cégeket.
Pablo Ruiz Escribano regionális és globális szerepkörökben, az értékesítés műszaki támogatásában és az ügyfélkapcsolatok területén szerzett széles körű tapasztalatokat, amelyeknek köszönhetően megfelelő felkészültséggel rendelkezik ahhoz, hogy segítse a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat európai ügyfeleit az MI által kínált lehetőségek kiaknázásában.
„Nagy örömmel kezdem meg a munkát a Schneider Electric kritikus infrastruktúra és adatközponti megoldások üzletága új európai vezető alelnökeként, ráadásul egy olyan időszakban kaptam meg ezt a megbízást, amikor az iparágunk jelentős átalakuláson megy át. A mesterséges intelligencia gyors térhódításával soha nem látott lehetőség nyílik a digitális infrastruktúra hatékonyságának, rugalmasságának és fenntarthatóságának növelésére, és alig várom, hogy ügyfeleinkkel és partnereinkkel együttműködve megragadjuk ezeket a lehetőségeket, és előremozdítsuk az iparágat. Szeretném továbbá őszintén megköszönni Marc Garnernek az új pozícióm kapcsán adott értékes meglátásait, és minden jót kívánok neki a következő fejezethez”
– mondta el Pablo Ruiz Escribano.
Új globális C&SP elnök
Első globális feladatát kapta meg a Schneider Electric csapatát 20 éve erősítő, a kritikus infrastruktúra és adatközponti megoldásokért felelős üzletág európai tevékenységét az elmúlt időszakban irányító Marc Garner, akit a felhő és adatközponti szolgáltatások szegmens elnökévé neveztek ki. Új szerepkörében a cég MI felhő, kolokációs és nagyméretű adatközpontokat működtető ügyfeleit segíti globális adatközponti infrastruktúrák kiépítésében és azok dekarbonizációjában.
„Mivel az adatfogyasztás ugrásszerűen nő, és az MI térhódítása felgyorsítja a nagy sűrűségű infrastruktúra iránti igényt, az adatközpont-iparágnak óriási lehetősége van arra, hogy a hatékonyság és a fenntarthatóság terén élen járjon. Fantasztikus lehetőség volt egy olyan csapatot irányítani, amely képes volt példátlan növekedési ütemet elérni a Schneider Electric számára itt Európában, segítve ügyfeleinket egy rugalmas, hatékony és MI-képes adatközpont-környezet kialakításában. Sok szerencsét kívánok Pablónak az új szerepkörében, és szeretnék hatalmas köszönetet mondani a csapatomnak az elmúlt két év során nyújtott támogatásért”
– mondta el Marc Garner.
„A Schneider Electricnél elkötelezettek vagyunk amellett, hogy innovációval, fenntarthatósággal és stratégiai vezetői szerepvállalásunkkal irányítsuk a jövő digitális infrastruktúrájának kiépítését. Pablo széleskörű tapasztalata és mély iparági szakértelme ideális vezetővé teszi őt a kritikus infrastruktúra és adatközponti megoldásokért felelős üzletágunk további fejlesztésére Európában. Vezetői tevékenysége fontos szerepet fog játszani abban, hogy segítse ügyfeleinket a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek kiaknázásában. Szeretném kifejezni hálánkat Marcnak is az üzletág európai vezetése során nyújtott kivételes munkájáért, amivel döntő szerepet játszott a növekedés ösztönzésében és képességeink bővítésében. Most, hogy a „Cloud & Service Providers” szegmens elnökeként globális szintű vezetői feladatot kapott, biztosak vagyunk abban, hogy jövőképe és szakértelme tovább erősíti a Schneider Electric pozícióját a digitális infrastruktúra területén”
– hangsúlyozta Pankaj Sharma, a Schneider Electric adatközpontok, hálózatok és szolgáltatások területért felelős ügyvezető alelnöke.
Mindkét újonnan kinevezett vezető továbbra is Pankaj Sharmának jelent majd.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Hasznosnak tartjuk a mesterséges intelligenciát, mégsem élünk vele
-
Mozgásban2 hét ago
Szétzilálják a társas kapcsolatainkat a városi autópályák
-
Okoseszközök6 nap ago
Professzionális portrék és lehengerlő teljesítmény Megérkezett a vivo V50 széria
-
Okoseszközök2 hét ago
A Philips Monitors első modellje 5 év garanciával és TCO Certified, generation 10 tanúsítvánnyal
-
Mozgásban2 hét ago
Amit a négyévszakos gumikról tudnod kell
-
Egészség2 hét ago
Az egészséges fogíny a szervezet fontos védelmi vonala
-
Ipar1 hét ago
Kiberbiztonsági ellenőrzés CNC gépekhez
-
Egészség1 hét ago
Még nem késő: itt az idő felkészülni a Balaton-átúszásra!