Gazdaság
Akcióba lendültek az egészségpénztárak, most nem érdemes kimaradni
Az egészségpénztárak minden év végén akciókkal igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy aki csak teheti, igyekezzen még év vége előtt kihasználni az adóvisszatérítés lehetőségét. És nem is csinálják rosszul, véli a BiztosDöntés.hu.
Aki költ az egészségére, egészségpénztár nélkül csak veszíthet
Mi magyarok mélyen a zsebünkbe kell, hogy nyúljunk, ha időben és megfelelő színvonalon szeretnénk gyógyulni. Az egészségügyi kiadásainknak ugyanis közel 30 százalékát fizetjük saját zsebből, ami az Európai Unión belül kiemelkedően magasnak számít.
Pedig a magánegészségügy egyáltalán nem luxus. Az állami egészségügyi rendszer leterheltsége és a várólisták hossza miatt ma már gyakran az egyetlen módja annak, hogy időben megfelelő kezeléshez jussunk.
Akkor is kifizetjük tehát, ha sokba kerül, és erre tovább rakódik a gyógyszerek költsége, a szűrővizsgálatok és terápiák díja. Az egészségpénztár azonban lehetővé teszi, hogy spóroljunk a kiadásainkon.
Az egészségpénztárba befizetett összeg 20 százalékát, legfeljebb 150 ezer forintot minden évben visszaigényelhetünk a befizetett személyi jövedelemadónkból. Ezzel pedig az infláción felüli megtakarítást érhetünk el, és az adóvisszatérítést költség vagy egyéb adó sem terheli.
Így megéri az egészségünkre egészségpénztáron keresztül költeni, hisz ha már úgy is költünk, miért ne fizessünk kevesebbet? – hívja fel a figyelmet Simondán Eszter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Mi történik év végén?
Az egészségpénztár hasznát egyre többen ismerik fel, amit az is mutat, hogy – különösen a covid járvány és az azt követő áremelkedések óta – dinamikusan nő a pénztárak taglétszáma és az egyéni befizetések összege is.
Az adóvisszatérítés azonban viszonylag magas értékhatárig igényelhető. A maximális, 150 ezer forintos adókedvezményhez 750 ezer forintos éves befizetés tartozik, ez havi 62 500 forintot jelent. Az adóvisszatérítés azonban minden évben jár, így érdemes év végig olyan magas összeget befizetni a pénztárba, amilyet csak tudunk, így növelve az utána járó visszatérítést. A számlánkon lévő pénzt pedig elkölthetjük később is, hiszen a kedvezmény szempontjából a befizetés számít, és nem a költés – teszi hozzá a szakértő.
Az egészségpénztárak erre a lehetőségre minden évben akciók sorával igyekeznek felhívni a figyelmet. Nyereményjátékok és kedvezmények széles skáláját kínálják az újonnan belépő és már meglévő, a pénztárba befizetést teljesítő ügyfeleknek.
A legjobb akciók
Az akciók általában már novemberben elkezdődnek, így azoknak is kedveznek, akik nem hagynák az utolsó pillanatra – vagy épp a karácsonyi időszakra – az egészségpénztári befizetéseket.
A BiztosDöntés összeszedte a jelenleg futó kedvezményeket.
OTP Egészségpénztár
Az OTP Egészségpénztárnál pár hétig még él az a nyereményjáték, amelynek során akár 500 ezer forintos nyereménnyel is gazdagodhat, aki az egészségkártyáját összekapcsolja a bankkártyájával.
Ezen kívül tag ajánló akció is fut az OTP-nél. Ha egy meglévő tag új tagot ajánl, aki a szabályok szerint befizet a pénztári számlájára, azt 10-10 ezer forinttal jutalmazza a pénztár.
MBH Gondoskodás Egészségpénztár
Az MBH Gondoskodás Egészségpénztár promóciós játékában 50 ezer forint értékű Decathlon ajándékkártyát nyerhet, aki december 23-ig minimum 20 ezer forintot befizet az egészségpénztári számlájára. 200 ezer forint befizetéssel a fődíjért, a 200 ezer forintos Hunguest Hotels ajándékutalványért is indulni lehet.
Összesen legalább 400 ezer forint befizetésével mindkét kategóriában indulhat a pénztártag, az ajándéksorsoláson 20-szoros, a fődíj sorsoláson 2-szeres eséllyel.
Patika Egészségpénztár
A Patika Egészségpénztárnál szintén befizetési akció van. Aki novemberben 250 ezer forinttal turbózza fel az egészségszámláját, az 25 ezer hűségpontot kap ajándékba a Patika ÉnPénztáram hűségprogramjában. Ha ebben a hónapban ezt kétszer vagy háromszor is megteszi, azért újabb 25-25 ezer hűségpont jár, ami aztán 5-5 ezer forintot ér az egészségszámlán.
Az akcióban új ügyfelek is részt vehetnek, ha online lépnek be a pénztárba, teljesítik a befizetést és regisztrálnak az ÉnPénztáram programban. Az akcióban részt vevő új belépőknek a pénztár elengedi az első kártya díját.
Prémium Egészségpénztár
A Prémium Egészségpénztár állandó akciója mellett, amelynek keretében az új belépők 3 db sorsjegyet kapnak az elektromos Fiat 500-ért folyó nyereményjátékra, szerencse szerdákkal is készül.
A pénztár felhívása szerint, aki az adott szerdán az előre meghatározott összeget befizeti az egészségszámlájára, az értékes nyereményeket nyerhet, plusz 10 ezer forintonként 1 db Fiat 500 sorsjegyet kap. Az elmúlt hét szerencse szerda nyereményei egy Lenovo tablet, egy 100 ezer forintos Auchan vásárlási utalvány és 100 ezer forint bankszámlára utalt készpénz voltak.
Generali Egészségpénztár
A Generali december végéig tartó nyereményjátékában a 80 ezer forintot befizető pénztártagok között a játék végén értékes nyereményeket sorsolnak ki. A résztvevők tabletet, robotporszívót, e-book olvasót, laptopot és mobiltelefont nyerhetnek.
A nyerési esélyeket többszöri 80 ezer forintos befizetéssel többszörözni lehet.
Vitamin Egészségpénztár
A Vitamin Egészségpénztárnál 2024-ben is a Vitamin hozza a karácsonyi ajándékot néven fut nyereményjáték. Azon pénztártagok között, akik december 13-ig legalább 100 ezer forintot befizetnek a számlájukra, 1 db 100 ezer forintos elektronikus Media Markt utalványt és 14 db 50 ezer forintos dm utalványt sorsolnak ki.
Nem csak a játék a fontos!
Az egészségpénztárak játékain komoly, értékes nyereményekre lehet tehát szert tenni, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a legnagyobbat az által nyerhetjük, hogy pénztártagként az egészségpénztáron keresztül fizetjük az egészségügyi kiadásainkat – hívja fel a figyelmet Simondán Eszter.
Érdemes a pénztárak szolgáltatásait megismerni és minél szélesebb körben használni, hiszen akár még a lakáshitelünket is törleszthetjük innen, milliós nagyságrendben spórolva a hitelen a futamidő végéig.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Így lehet még biztonságosabb és hatékonyabb az adatközpontok működése
A nem tervezett leállások számának akár 75 százalékos csökkenése, ötödével kisebb üzemeltetési költségek – többek között ezekkel az előnyökkel járhat az állapotalapú karbantartásra történő átállás az adatközpontok esetében.
Az IDC új tanulmánya szerint a sűrűbb rack elhelyezés, a különböző gyártóktól származó rendszerek és a képzett szakemberek hiánya miatt a mesterséges intelligencia (MI) korszak adatközpontjaiban új megközelítésre van szükség a karbantartás és az ellenállóképesség növelése kapcsán.
A mesterséges intelligenciával támogatott állapotalapú karbantartás (CBM – Condition Based Maintenance) korai alkalmazói kevesebb manuális beavatkozásról, az üzemeltetési költségek (OpEx) és a nem tervezett leállások számának csökkenéséről, hosszabb eszköz-élettartamról és általában nagyobb hatékonyságról számoltak be az IDC által kiadott „The Self-Aware Datacenter: How Condition-Based Maintenance Turns Fragmented, Multi-Vendor Datacenters into Predictable Infrastructure and System Intelligence” című Fehér Könyv szerint.
Megugró terhelés, hiányzó szakemberek
A Schneider Electric által támogatott tanulmány szerint az egy rackre jutó teljesítménysűrűség a standard adatközpontokban mért 15 kW-ról a mesterséges intelligencia alkalmazásokat kiszolgáló létesítményekben 300–600 kW-ra emelkedett. A kihívásokat tovább fokozza, hogy számos térségben korlátozott a rendelkezésre álló villamosenergia-kapacitás. Ennek következtében az új adatközponti kapacitások döntő többsége a már meglévő infrastruktúrára épül, miközben az üzemeltetők egyre inkább több telephelyből álló campusok kialakítása, helyszíni energiatermelés, valamint meglévő létesítmények fejlesztése és helyi szolgáltatók felvásárlása révén igyekeznek biztosítani a számítási kapacitás növeléséhez szükséges energiát.
„Amikor az üzemeltetők egy teljesen új adatközpont felépítése helyett meglévő létesítményeket vásárolnak meg, akkor különböző gyártóktól származó, számukra ismeretlen berendezéskonfigurációkhoz jutnak hozzá, amelyekről nincsenek üzemeltetési előzmények, így szükséges az azonnali integrációjuk az eszközteljesítmény-kezelő rendszerekbe”
– mutatott rá a Fehér Könyv szerzője, Luis Fernandes, az IDC vezető kutatási menedzsere.
Ugyanakkor a képzett műszaki szakemberek hiánya már fenntarthatatlan mértékűre nőtt: az Egyesült Államokban például minden 7 betöltetlen álláshelyre csupán 1 képzett szakember jut. Számos, világszerte végzett adatközponti felmérés a képzett munkaerő hiányát emeli ki a legfontosabb üzemeltetési problémaként.
„Az állapotalapú karbantartás az MI-korszak infrastruktúrájára optimalizált üzemeltetési modell, amely csökkenti a manuális beavatkozások számát, mérsékli az üzemeltetési költségeket (OpEx) és meghosszabbítja az eszközök életciklusát. Azáltal, hogy a prediktív elemzést kiterjeszti a különböző gyártóktól származó eszközök és a potenciális hibalehetőségek közötti összefüggések feltárására, a CBM lehetővé teszi az üzemeltetők számára, hogy gépi vezérlésű, de ember által validált rendszerintelligenciát építsenek ki”
– tette hozzá Luis Fernandes.
Jelentős előnyök
A Schneider Electric EcoCare szolgáltatásai a reaktív és ütemterv alapján megvalósított beavatkozásoktól az állapotalapú, eredményorientált eszközéletciklus-kezelés felé mozdulnak el. Az MI-alapú „Energy Intelligence” és szakértői felügyelet segítségével az EcoCare folyamatosan nyomon követi az eszközök és rendszerek viselkedését az üzemeltetési határértékekhez viszonyítva, azonosítja az eltéréseket, és előre jelzi a potenciális hibákat.
Az EcoCare szolgáltatáscsomag kézzelfogható eredményeket hoz az állapotalapú karbantartás bevezetésével:
- akár 75%-kal csökkenhet a nem tervezett leállások száma
- a beszámolók szerint 20%-kal mérséklődnek az üzemeltetési költségek (OpEx)
- csökkenő kockázatok.
„A távfelügyeleti funkciók és a mesterséges intelligenciával támogatott koordináció ötvözésével betekintést nyerhetünk az eszközök és rendszerek aktuális állapotába, és lehetőség nyílik a később esetleg meghibásodáshoz vezető rendellenes működés korai felismerésére. Ez egyrészt biztosítja, hogy a leállások ideje a lehető legrövidebb legyen, másrészt azt is, hogy a szigorú specifikációk alapján működő berendezésekkel ne foglalkozzanak feleslegesen és ne állítsák le őket, amikor nincs arra szükség”
– mondta el Jerome Soltani, a Schneider Electric „Services” területért felelős globális vezetője.
A Schneider Electric támogatásával készült teljes IDC Fehér Könyv innen tölthető le.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Széchenyi István Egyetem vezetésével indult kutatás az autópályák és közlekedési infrastruktúrák biztonságának növeléséért
A győri Széchenyi István Egyetem vezetésével zajlik az „Autópálya-rézsűk állapotelemzése és javítása önjavító ökológiai technológia kifejlesztésével katasztrófa kockázati körülmények között” című kutatás-fejlesztési projekt.
A Geoplan Mérnökiroda Kft.-vel konzorciumban megvalósuló program célja olyan innovatív technológiák kidolgozása, amelyek hozzájárulnak a geotechnikai kockázatok hatékony kezeléséhez, valamint a közlekedési infrastruktúrák hosszú távú biztonságának és ellenálló képességének növeléséhez.
A tavaly indult és 2028. második felében záruló projekt összköltsége 74,85 millió forint, amelyből 66,78 millió forint támogatást biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap. A Széchenyi István Egyetemre jutó támogatási összeg közel 47,93 millió forint.
A kutatás középpontjában a geológiai veszélyek intelligens előrejelzése és az ökológiai helyreállítás áll. A szakemberek kiemelten az autópályák rézsűinek stabilizálására fókuszálnak, különösen olyan területeken, ahol természeti vagy egyéb katasztrófakockázatok veszélyeztetik az infrastruktúra biztonságos működését. A cél olyan korszerű megoldások kidolgozása, amelyek a legmodernebb technológiák alkalmazásával segítik a geotechnikai problémák megelőzését, kezelését és a károk mérséklését.
A fejlesztések során a kutatók egyebek mellett gépi tanulási módszereket, térinformatikai rendszereken alapuló értékeléseket, numerikus szimulációkat és intelligens monitorozó rendszereket alkalmaznak. Ezek lehetővé teszik a geológiai veszélyek pontosabb azonosítását, előrejelzését és a szükséges beavatkozások időbeni megtervezését.
A projekt egyik legjelentősebb innovációja az önjavító ökológiai helyreállítási technológia fejlesztése. Ennek részeként a kutatók egy négy rétegből álló talajmodellre épülő talajrekonstrukciós és termékenységfenntartó megoldást dolgoznak ki, amely hatékonyan segíti az erózió és a kimosódás elleni védekezést. A technológia egyszerre szolgálja a környezeti fenntarthatóságot és az infrastruktúrák műszaki biztonságát.
A kutatás eredményei nemcsak az autópályák esetében hasznosíthatók. Az új módszerek és technológiák alkalmazhatók lehetnek vasúti és közúti hálózatok, valamint más kritikus infrastruktúrák állapotfelügyeletében és helyreállításában is. A demonstrációs projektek révén a fejlesztések gyakorlati környezetben is bizonyíthatják hatékonyságukat, hozzájárulva a biztonság, a környezetkímélés és a költséghatékonyság növeléséhez.
A projekt azonosítószáma 2024-1.2.8-TÉT-IPARI-CN-2025-0000
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Folytatódhat a Demján Sándor Tőkeprogram
A Magyar Fejlesztési Bank 2026. augusztus 26-án vállalta, hogy biztosítja a feltételeknek megfelelő vállalkozások hitel- és tőkefinanszírozását, és négy hónappal meghosszabbította a befektetési időszakot.
A mintegy 43,9 milliárd forintos forrásrészlet még nem érkezett meg az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-hez: az MFB a vezetőváltást követően előbb meg kíván győződni az alapkezelő jogszerű működéséről, valamint arról, hogy az új vezetés elkötelezett a bankkal korábban egyeztetett befektetési stratégia következetes végrehajtása mellett. Az MKIK ehhez minden szükséges dokumentumot, információt és garanciát megad.
A program kedvezményes hitel- és tőkefinanszírozással segíti a magyar kis- és középvállalkozások beruházásait és növekedését. A forrást az MFB biztosítja, az MKIK tulajdonában álló MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. pedig a magántőkealap kezelőjeként felel a befektetések lebonyolításáért, a szerződéskötésekért és a finanszírozás vállalkozásokhoz történő eljuttatásáért.
A program eredetileg bejelentett 150 milliárd forintos keretét három, egyenként 50 milliárd forintos részletben tervezték biztosítani. Az első részletet az MFB már az alap rendelkezésére bocsátotta, ennek terhére valósul meg a program első finanszírozási szakasza. A mostani döntés a másodikra vonatkozik: az MFB és az alapkezelő 168 pályázó vállalkozást értékelt pénzügyi, gazdasági, működési és üzletbiztonsági szempontból, közülük 145 felelt meg maradéktalanul a feltételeknek, így az eredetileg 50 milliárd forintos részletből 43,9 milliárd forint szolgálhatja a finanszírozásukat. A harmadik, további 50 milliárd forintos részlet nem tárgya az MFB mostani döntésének; rendelkezésre bocsátásáról az MKIK információi szerint jelenleg nincs végleges döntés, ezért a teljes, eredetileg bejelentett keret jelenleg nem áll az alapkezelő rendelkezésére.
A vezetőváltás előzménye, hogy az MKIK elnöke 2026 júniusában szabályszerűségi vizsgálatot indított az alapkezelő működésével kapcsolatban. Az ügyvédi, számviteli és informatikai szakértők bevonásával zajló átvilágítás első megállapításait követően került sor a vezérigazgató visszahívására és munkaviszonyának megszüntetésére; ezek a lépések az MKIK álláspontja szerint jogszerűen történtek. A vizsgálat első fázisa várhatóan a jövő hét folyamán zárul le, megállapításairól először az MKIK vezetése kap tájékoztatást.
Az MKIK álláspontja szerint a volt vezérigazgató részéről az elmúlt napokban több sajtóorgánumban megjelent állítások tényszerűen megalapozatlanok, és a vizsgálat menetére nincsenek hatással. Az átvilágítás dokumentumok alapján, szakértők bevonásával zajlik, azt nyilatkozatok nem befolyásolják. Az MKIK elnöke kitart a tények teljes körű feltárása mellett, és ettől a személyét vagy a Kamarát érő megalapozatlan és nemtelen támadások sem tántorítják el.
Az alapkezelő működése folyamatos: az MKIK álláspontja szerint a döntéshozatalhoz, a képviselethez és az operatív működéshez szükséges szervezeti és aláírási rend az új vezérigazgató kinevezéséig is biztosított. Az MKIK és az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. együttműködik az MFB-vel, és haladéktalanul a bank rendelkezésére bocsátja a kért dokumentumokat, információkat és garanciákat.
A befektetési időszak négy hónapos meghosszabbításával elegendő idő állhat rendelkezésre a szerződéskötések és a finanszírozás lebonyolítására. Ezek tényleges ütemezését a forrás beérkezése és a kötelező ellenőrzések lezárása határozza meg; a teljesen előkészített ügyleteknél ezt követően rövid időn belül sor kerülhet a szerződéskötésre és a folyósításra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Elindult a SMARTTABLE ENERGY energetikai platform
-
Gazdaság2 hét ago
Autót a tévék mellől: új korszak jöhet a magyar autókereskedelemben
-
Gazdaság1 hét ago
Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok
-
Szórakozás2 hét ago
Kiderült, mennyi mindent jelenthet: itt az első országos mémkutatás
-
Zöld1 hét ago
Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság
-
Okoseszközök1 hét ago
A rezsiről már nem csak télen érdemes beszélni
-
Ipar1 hét ago
Az LG electronics megkezdte 5G-alapú intelligens telematikai megoldásának tömeggyártását
-
Gazdaság1 hét ago
Újabb magyar szakember kapott régiós feladatot a Schneider Electricnél





