Gazdaság
Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant
Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka.
Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.
Mára gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a legfeljebb 3 százalékos kamatú Otthon Start lakáshitel esetében az állam nem engedi majd el a vagyonszerzési illetéket.
Nem lesz elég 10 százalék megtakarítás a vásárláshoz
A vagyonszerzési illeték mértéke alapesetben a forgalmi érték 4 százaléka, illetve a nagy értékű ingatlanok esetében az 1 milliárd forint feletti forgalmi érték után 2 százalék. Mivel az Otthon Start hitellel legfeljebb 100 millió forintos lakás, illetve 150 millió forintos lakóház vásárolható, az illeték maximális értéke 4, illetve 6 millió forint lehet.
Ez azt jelenti, hogy bár a hitel felvételéhez elegendő lehet 10 százalék önerő, az illetékkel együtt a vételár akár 14 százalékát is elő kell tudni teremteni saját forrásból. Nem beszélve a hitel igényléséhez kapcsolódó egyszeri költségekről, amelyek összege bár nem haladhatja meg a 30 ezer forintot, de ebben nincs benne az értékbecslés vagy a helyszíni szemle díja.
A fizetendő illetékről a NAV fizetési meghagyást (határozatot) állít ki. Az illetéket 30 napon belül kell befizetned. Ha elmulasztod a határidőt, akkor késedelmi pótlékot számítanak fel, ami naptári naponként a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt értékének 365-öt része.
Így számolják ki a fizetendő illetéket
Amennyiben eladsz egy lakóingatlant, és azt követően egy éven belül Otthon Start hitellel drágább lakást vagy házat vásárolsz, akkor a különbözet után illetékfizetési kötelezettséged keletkezik.
Ha például 14 millió forintért eladsz egy lakást, majd három éven belül Otthon Start hitellel 40 millió forintért vásárolsz egy másikat, akkor a 26 millió forint különbözet után összesen 1 040 000 forint kiadással számolhatsz. (Az Otthon Start szabályai szerint első lakásvásárlónak minősülsz, ha olyan meglévő lakást értékesítettél, amelynek vételára nem haladta meg a 15 millió forintot. Ekkor a korábbi tulajdonrészed nagyságától függetlenül első lakásszerzőnek minősülsz, így jogosult vagy az Otthon Start hitelre. Tulajdonrész eladásakor annak értékére vonatkozik a 15 millió forintos limit.)
Amennyiben még nem töltötted be a 35. életéved, és az első lakástulajdonodat vagy tulajdoni hányadodat szereznéd meg, akkor 50 százalékig terjedő illetékkedvezményt kapsz, feltéve, hogy az egész lakástulajdon forgalmi értéke nem haladja meg a 15 millió forintot.
Ha olyan új építésű lakást vásárolsz, aminek a vételára nem haladja meg a 30 millió forintot, akkor a tranzakció 15 millió forintig illetékmentes. Az alacsony összeghatárok miatt ezek a kedvezmények nehezen vagy egyáltalán nem használhatók ki.
Így úszhatod meg teljes egészében az illetékfizetést
Amennyiben az Otthon Start hitelhez CSOK Plusz vagy Falusi CSOK is kapcsolódik, akkor teljes illetékmentességet kapsz.
Ezért azoknak a házaspároknak, ahol a feleség még nem töltötte be még a 41. életévét, és akik legalább egy gyereket vállalnának, mindenképpen érdemes CSOK Pluszt is igényelniük, még akár úgy is, ha önmagában az Otthon Start elegendő volna a vásárláshoz. Ezzel ugyanis akár 4-6 millió forintot megtakaríthatnak, miközben a két támogatott konstrukció kamata egyaránt legfeljebb 3 százalék lehet.
A Falusi CSOK esetében még kevésbé kérdéses, hogy érdemes-e kihasználni az Otthon Start mellett, hiszen ez jelenleg az egyetlen vissza nem térítendő támogatás, ráadásul akár meglévő gyerekre is igényelhető, tehát nem szükséges további gyermeket vállalni. Jelentős kötöttség ugyanakkor, hogy kizárólag a 302/2023. (VII.11.) Kormányrendelet mellékletében meghatározott, 2 631 darab, úgynevezett preferált kistelepülésen érhető el.
Honnan sejthető, hogy a kormány nem fogja elengedni az illetéket?
Az Index portálnak adott interjúban Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára külön megerősítette, hogy az Otthon Start Program nem lesz illetékmentes. A politikus hozzátette, hogy részben az illetékből befolyó bevétel miatt sem jelent majd plusz költséget a támogatott hitel a költségvetés számára.
A bankok is gőzerővel készülnek az új hitelre
A banki honlapjainak tanúsága szerint szűk két héttel az Otthon Start hitel indulása előtt szinte minden szereplőnél elérhető részletes termékleírás a weblapon, és általános az előregisztráció és a telefonos visszahívás lehetőségének biztosítása is. Ezek alapján a BiztosDöntés.hu szakértői szerint biztosra vehető, hogy a szeptemberi indulást követően több banknál is azonnal elérhető lesz a konstrukció. Az érdeklődőknek érdemes lesz alaposan tájékozódniuk, mert a bankok egy része kedvezményt adhat az induló költségekből, sőt olyan is lehet majd, ahol 3 százalék alatt lesz a kamat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Az AI korában a STEM szakmák is jövőállóak
Középiskolás lányok kerülhetnek közelebb a STEM-szakmákhoz
Tízből hét nő nem választaná magának a műszaki-technológiai pályát, a mesterséges intelligencia használatát pedig már iskolás korban el kell sajátítani – derül ki a CETIN Hungary országos reprezentatív felméréséből. A kutatás szerint a technológiai tudás mellett az emberi készségek is egyre fontosabbnak számítanak a személyes fejlődésben. Ezek fejlesztésére indítja el harmadik alkalommal a vállalat a Nők a Tudományban Egyesülettel (NaTE) közösen a STEMpowered by CETIN programot, amely a középiskolás lányokat segíti abban, hogy közelebb kerüljenek a technológia világához.
Továbbra is kevés a nő a műszaki és technológiai területeken, noha a digitális gazdaságban egyre nagyobb szükség van a sokszínű szemléletre és így a kreatív problémamegoldásra. A CETIN Hungary friss országos kutatása szerint a megkérdezett nők 71 százaléka egyáltalán nem tervezi, hogy műszaki, technológiai vagy informatikai pályán dolgozzon, míg a férfiaknál ez az arány 41 százalék. A felmérés alapján a nők pályaválasztását elsősorban nem az érdeklődés, hanem a környezet határozza meg:
- 37%-uk szerint az iskolákban nem kap elég figyelmet, hogy a lányok érdeklődését is felkeltsék a technológia iránt,
- tízből három magyar azt mondja, a kortársak nyomása a visszatartó erő,
- míg a válaszadók negyede szerint családjuk, ismerősi körük inkább férfiszakmának tartja ezeket.
A felmérésből az is kiderült, hogy a mesterséges intelligencia gyors térnyerése alapjaiban változtatja meg a munka világát, mégis a magyarok nagy része még csak most ismerkedik az eszközzel. A válaszadók 45 százaléka alap, 16 százaléka pedig kezdő szintűnek jelölte tudását az AI használatával kapcsolatosan, és mindössze 3 százalék számolt be magas szintű ismeretekről. A mesterséges intelligencia azonban gyorsan a mindennapok részévé válik, a többség már felismerte, hogy a jövőben elengedhetetlen lesz ez a tudás: a megkérdezettek közel 70 százaléka szerint az AI használatát már iskolás korban el kellene kezdeni tanulni.
Mindemellett a jövőt nem pusztán technológiai, hanem emberi készségek is formálják. Ezt jelzik a felmérés azon eredményei, amelyek szerint a legtöbben a kommunikációs készséget (49%), a problémamegoldást és projektalapú szemléletet (38%), a mentális egészséget és önismeretet (38%), valamint a pályaorientációs tudatosságot (31%) tartják legfontosabbnak a személyes fejlődés szempontjából.
Ezekre a területekre is fókuszál a CETIN és a NaTE által életre hívott STEMpowered by CETIN program, amely immár harmadik éve támogatja díjmentesen a középiskolás lányokat abban, hogy közelebb kerüljenek a technológiai és mérnöki pályákhoz. A program az élmény- és felfedezésalapú tanulásra épít: a résztvevők csapatban, valódi problémákat megoldva tapasztalják meg, hogyan lehet a technológiát kreatívan és felelősen használni. Az idei program első eleme egy Hackathon, ahol a diákok innovatív – például okosvárosokhoz, 5G-megoldásokhoz vagy kiberbiztonsági kihívásokhoz kapcsolódó – ötleteket dolgoznak ki. A legjobban teljesítő lányok innen kerülnek be a több hónapon át tartó fejlesztőprogramba, amely workshopokat, intézménylátogatásokat, karrierbeszélgetéseket és csapatépítő alkalmakat is kínál. A CETIN tapasztalt szakemberei abban segítenek, hogy a lányok megtalálják saját erősségeiket, bátrabban gondolkodjanak a jövőjükről, és valós képet kapjanak a STEM-pályák sokszínű lehetőségeiről.
„A program nemcsak a pályaorientációban segít, hanem az önismeret, a kommunikáció, a kreativitás és az együttműködés fejlesztésében is. Ezek azok a készségek, amelyeket a kutatásunk szerint a fiatalok is kulcsfontosságúnak tartanak a jövő munkahelyein. A tavalyi tapasztalatok alapján a résztvevő lányok éppen ezeken a területeken fejlődtek látványosan – magabiztosabban, tudatosabban és bátrabban terveznek a jövőjükkel kapcsolatban”
– mondta Kübler-Andrási Judit, a CETIN vezérigazgatója.
A felmérés arra is rákérdezett, hogy a mesterséges intelligencia előretörése fényében mely szakmákat tartják a legjövőtállóbbnak a magyarok. Az olyan STEM-munkakörök képviselőinek munkája, mint a mérnök, informatikus, AI fejlesztő és kiberbiztonsági szakértő, a lakosság 43%-a szerint lesz pótolhatatlan a jövőben. A szintén STEM területhez tartozó orvosok, állatorvosok esetében ez az arány 42%. A válaszadók szerint a rangsort a fizikai munkakörök (például asztalos, villanyszerelő) és a személyi szolgáltatások (például fodrász) vezetik, előbbi 47%, míg utóbbi 46%. A megkérdezettek legkevésbé a gépjárművezetést (16%) és az adminisztratív munkaköröket (9%) tartják jövőbiztosnak.
A STEMpowered by CETIN program éppen ezt a célt szolgálja, hogy már középiskolás korban megerősítse azokat a készségeket és érdeklődést, amelyek révén a jövő STEM-szakemberei magabiztosan léphetnek be ezekbe a pályákba. A tehetségprogram 2025-ben HRBEST ezüst minősítést nyert. A következő évfolyam 2025. november 4-én rendezendő előválogatójára a NATE https://nokatud.hu/stempowered-felhivas/ oldalán lehet jelentkezni. A programba október 30-ig várja a CETIN és a NATE a jelentkezőket.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Tőzsdére lép az LG Indiában
Az LG Electronics (LG) ma bejelentette leányvállalata, az LG Electronics India Limited (LGEIL) részvényeinek az indiai tőzsdére (NSE) történt bevezetését.
Ez valódi mérföldkőnek számít az LGEIL azon törekvésében, hogy India nemzeti vállalatává váljon, miközben megerősíti szerepét az ország gazdasági növekedésének hosszú távú partnereként.
Október 14-én a kereskedés kezdetét jelző csengetéskor William Cho, az LG Electronics vezérigazgatója és Ashish Chauhan, az NSE vezérigazgatója közösen szólaltatták meg a tőzsde ceremoniális gongját, ezzel ünnepelve az LGEIL részvényeinek bevezetését.
A tőzsdei bevezetés során az LG az LGEIL kibocsátott részvényeinek 15 százalékát – összesen 101 815 859 darabot – kínálta fel a befektetőknek. A bevezetéskori árfolyamot az előzetesen meghatározott sáv felső határán, részvényenként 1 140 indiai rúpiában állapították meg, a túljegyzés pedig összes felkínált mennyiség 54-szerese volt. A tőzsdei bevezetés mintegy 1,31 milliárd amerikai dollárnak (116,05 milliárd rúpia) megfelelő tőkebevonást eredményezett.
A tőzsdei bevezetés révén az LGEIL még szorosabban beágyazódik India gazdasági működésébe. Az LG várakozásai szerint ez a lépés támogatni fogja növekedését azon a piacon, ahol a növekvő jövedelmek és a bővülő középosztály erős lendületet adnak a háztartási készülékek iránti keresletnek. A Boston Consulting Group előrejelzése szerint az indiai középosztályba tartozó, vagyis évi 6000 és 36000 dollár jövedelemmel rendelkező háztartások aránya 2030-ra elérheti a 46 százalékot a 2020. évi 29 százalék után.
„India mostantól globális déli stratégiánk középpontjában áll” – mondta William Cho, az LG Electronics vezérigazgatója. „Várakozással tekintünk mind az LG, mind az LGEIL további növekedése elé.”
Jövőkép: India a piacon
A tőzsdei bevezetés mellett az LG bemutatta hosszú távú jövőképét is, amely célul tűzi ki az LGEIL piacvezető pozíciójának megerősítését Indiában. Az ország népessége és hatalmas piaci potenciálja révén az LG a helyi vásárlók igényeihez és a piac sajátosságaihoz igazított stratégiákkal dolgozik. Ezzel a vállalat célja, hogy megőrizze jelenlegi, az offline csatornák piaci részesedése alapján mért vezető pozícióját a háztartási gépek és szórakoztatóelektronikai termékek indiai piacán.
A jövőkép első eleme, a Make for India az indiai életstílushoz és igényekhez igazított termékek fejlesztését helyezi előtérbe. A több évtizedes helyi tapasztalatra építve a termékkínálat ötvözi a megfizethetőséget, az India-specifikus funkciókat és a kulturális sajátosságokat tükröző formatervezési elemeket. E tapasztalatokra alapozva az LG tovább bővíti India-központú termékportfólióját.
Az LG jövőképének harmadik eleme, a Make in India az LG elkötelezettségét hangsúlyozza az indiai gyártás iránt. Az LG önellátó helyi értékláncot hozott létre, amely kiterjed a kutatás-fejlesztésre, a gyártásra, az értékesítésre és a szolgáltatásokra is. A Noidában és Pune-ban működő meglévő gyárak mellett a vállalat 50,01 milliárd indiai rúpiát fektet be egy új üzembe Sri Cityben, amely várhatóan 1900 közvetlen és közvetett munkahelyet teremt.
A jövőkép harmadik eleme, a Make India Global erre az alapra építve kulcsfontosságú hajtóerőként pozicionálja Indiát az LG globális déli stratégiájában, amely a gyorsan változó geo-gazdasági környezetben a fejlődő piacokban rejlő növekedési lehetőségekre összpontosít. Mindezzel az LG célja, hogy támogassa India gyorsan növekvő piacból elismert innovációs, gyártási és tehetségközponttá történő átalakulását.
Azzal, hogy lehetőséget teremt a helyi ipar számára, illetve megerősíti az értékláncokat és fejleszti a technológiai képességeket, az LG azt kívánja elérni, hogy India világszínvonalon mutathassa meg kiválóságát – a fejlett gyártástól és kutatás-fejlesztéstől kezdve a technológiai exporton és a fenntartható fejlődésen át. Végső soron a vállalat arra törekszik, hogy Indiával együtt növekedjen, a globális gazdaság egyik vezető szereplőjeként támogassa az ország felemelkedését, mindeközben pedig saját pozícióját is megerősítse, mint megbízható, India potenciálját hitelesen képviselő vállalat.
Egy jobb jövő építése
Az LGEIL mindemellett a helyi vásárlói élményt is tovább erősíti: fejleszti az értékesítés utáni szolgáltatásokat és bővíti az Éves Karbantartási Szerződés (AMC) előfizetési programokat – biztosítva, hogy a felhasználókkal a vásárlás után is megmaradjon a kapcsolat. A vállalat emellett felgyorsítja növekedését a B2B területeken is, fejlett technológiákat kínálva kereskedelmi terek, HVAC-rendszerek és információs kijelzők piacain.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A kriptobefektetők 66%-a növelni tervezi befektetéseit
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette 2025 harmadik negyedéves Kriptovaluta Piaci Bizalom és BTC Befektetési Trendjelentését, amely a makrogazdasági bizonytalanság ellenére is tartós optimizmust mutat a globális piacokon.
A felmérés Európa, Latin-Amerika, a Közel-Kelet és Észak-Afrika (MENA), Afrika és Ázsia több ezer résztvevőjének véleményét rögzítette. Az eredmények szerint a válaszadók mintegy 66%-a tervezi növelni kriptobefektetéseit a következő hónapokban.
A megkérdezettek fele aktívan bővítené kereskedési pozícióit, míg 43% inkább a hosszú távú megtakarításokra és vagyonkezelési stratégiákra összpontosítana.
Ami a Bitcoin jövőjét illeti, a válaszadók 49%-a várja a következő bull run csúcspontját 150 000 és 200 000 USD között, miközben egyre több hosszú távú befektető számít még ennél is magasabb értékelésre.
A regionális különbségek különösen szembetűnőek voltak: Nigéria (84%), Kína (73%) és India (72%) vezettek a befektetési hajlandóságban, ami azt mutatja, hogy a feltörekvő piacok kulcsszerepet játszanak a kriptoadaptációban.
Ezzel szemben a fejlett piacokon – mint például Németország, Franciaország és Japán – óvatosabb hangulat uralkodott, míg Dél-Korea az átlagon felüli arányú befektetéscsökkentési szándékával tűnt ki.
Az Ethereum és a Solana továbbra is a befektetők kedvencei – előbbi 67%, utóbbi 55%-os támogatottsággal –, miközben a hagyományos eszközök, mint a BTC és az ETH, továbbra is a portfóliók gerincét adják. Emellett a platform tokenek, meme coinok és Layer 2 projektek is egyre nagyobb figyelmet kapnak egyes régiókban.
„A kriptovalutákba vetett bizalom már nem csupán egy szűk réteg trendje – ez egy globális jelenség”
– mondta Vugar Usi Zade, a Bitget operatív igazgatója
„A feltörekvő piacok étvágya megmutatja, hol épül a jövő, és megerősíti, miért terveztük úgy a Universal Exchange modellt, hogy egyesítse a CeFi, DeFi és on-chain élményeket egy helyen. Ez a jelentés újabb bizonyítéka annak, hogy a befektetők egyszerre keresnek lehetőséget és megbízhatóságot – és mindkettőt a Bitgetnél találják meg.”
A Bitget átalakulása Universal Exchange-szé egyedülálló pozícióba helyezi a piaci trendekhez való alkalmazkodásban. Azáltal, hogy egyetlen ökoszisztémába integrálja a kereskedést, vagyonkezelést, fizetéseket és on-chain hozzáférést, a Bitget biztosítja, hogy mind az új felhasználók, mind a tapasztalt befektetők zökkenőmentesen vehessenek részt a piacokon.
A tőzsde hibrid likviditási megközelítése és az olyan oktatási kezdeményezések, mint a Blockchain4Youth, tovább erősítik a platform szerepét mint olyan helyet, ahol a bizalom nemcsak mérhető, hanem épül is.
A teljes Q3 2025 Crypto Market Confidence and BTC Investment Trend Report elérhető https://www.bitget.com/blog/
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld1 hét ago
Kiszárad a Balaton? – Az AI mondja meg?
-
Gazdaság2 hét ago
A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés
-
Gazdaság2 hét ago
Új, rugalmas üzleti tarifacsalád és digitális app KKV-knak
-
Gazdaság2 hét ago
Új csúcson a Bitcoin árfolyama
-
Okoseszközök2 hét ago
AI-funkciókkal és díjmentes előfizetésekkel érkezik a T Phone 3 Pro
-
Ipar2 hét ago
A napenergia szerepe egyre nő a kiskereskedelemben
-
Mozgásban2 hét ago
Az összetett harmadik helyén zárta Molnár Martin a brit F4 idei szezonját
-
Mozgásban2 hét ago
Vissza az irodába vagy győzött a home office?