Egészség
Prof. Dr. Merkely Béla: a szívelégtelenség veszélyesebb, mint néhány gyakoribb ráktípus
Újabb cukorbetegségben használatos gyógyszer bizonyult hatékonynak a szívelégtelenség kezelésben
Magyarországon körülbelül kétszázezer szívelégtelenségben szenvedő ember él, a betegség előfordulási gyakorisága a 70 év feletti lakosság körében a 10 százalékot is meghaladja.
A diabétesszel élők – a koronavírus okozta megbetegedéshez hasonlóan – ebben az esetben is a kiemelten veszélyeztetett csoportba tartoznak, hiszen a cukorbetegség a szívelégtelenség előfordulási esélyét a duplájára növeli. Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy újabb cukorbetegségben használatos gyógyszer hatékonysága igazolódott a csökkent pumpa funkciójú szívelégtelenség kezelésében – hívta fel a figyelmet a közelgő Diabétesz Világnap alkalmából Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, tanszékvezető egyetemi tanár az SE Szív- és Érgyógyászat Klinika igazgatója a Magyar Kardiológusok Társasága online Tudományos Kongresszusán.
A szívelégtelenség világszerte hozzávetőlegesen 64 millió embert érint, akik közül 15 millió az Európai Unióban, 6 millió az USA-ban él. A betegség a teljes népesség két százalékánál jelentkezik, ennek megfelelően hazánkban becslések szerint 200.000 szívelégtelenségben szenvedő beteg van. A betegség előfordulási gyakorisága a 70 év feletti lakosság körében a 10 százalékot is meghaladja, egyben a kórházi felvétel egyik vezető oka, amely így jelentős gazdasági terhet ró az egészségügyi ellátásra. A COVID-19-es járvány alatt ezen betegek optimális kezelése jelentősen felértékelődött.
A szívelégtelenség hátterében a szív pumpa funkciójának károsodása áll. A szív egy rendszeres, ritmusos összehúzódás és elernyedés révén biztosítja a vérkeringést, ezáltal oxigénben és tápanyagban dús vérrel látja el a szervezet különböző szerveit és szöveteit. Amikor a szív összehúzódásában vagy elernyedésében elégtelenség lép fel, akkor nem tudja ellátni feladatát, nem képes a szervezet számára megfelelő mennyiségű vért pumpálni. Ezt az állapotot nevezzük szívelégtelenségnek.
Ezek a leggyakoribb tünetek: gyengeség, lábdagadás, fulladás, étvágytalanság
A szívelégtelenség az esetek döntő többségében már meglévő szív- és érrendszeri betegségek talaján alakul ki, mint például a koszorúér-betegség, a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség. Úgy is tekinthetjük, mint az eltérő eredetű szívbetegségek végstádiumát.
„A szívelégtelenség tulajdonképpen egy tünetegyüttes. Legismertebb tünetei a fáradékonyság és a nehézlégzés megjelenése – először csak terhelésre, később nyugalmi állapotban is -, melyek korlátozhatják a fizikai terhelhetőséget. Jellegzetes tünet még a lábdagadás, az étvágytalanság, esetleg a szívritmuszavar. A betegnek ezen tünetek jelentkezésekor mindenképpen orvoshoz kell fordulni”
– hangsúlyozta Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, az SE Szív- és Érgyógyászat Klinika igazgatója a Magyar Kardiológusok Társasága 2020. évi online Tudományos Kongresszusán.
A betegség a cukorbetegeket kiemelten érinti
Egy korábbi kutatás során öt év kórlefolyás után már a diabétesszel élők 68 százalékánál találtak bal kamra funkciózavart. Mivel nem kifejezetten specifikusak a betegek egy jó részében a kialakuló szívelégtelenég tünetei ez nehezítheti a betegség felismerését – mondta el Prof. Dr. Merkely Béla.
A diabetes már jóval azelőtt károsítja a szervezetet, mielőtt felismernék. A 2-es típusú cukorbetegség a koszorúér-betegség és stroke előfordulási gyakoriságát, és a szívelégtelenség előfordulási esélyét is többszörösére emeli. A javuló betegellátás ellenére a szívelégtelenség túlélési aránya – nemre való tekintet nélkül – sajnos rosszabb, mint a férfiak esetében például a prosztatarák, vagy nők esetén az emlőrák – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem rektora.
A korai felismerés életeket menthet
A szívelégtelenség tehát egy gyakori és rossz prognózisú kórkép, azonban gondos odafigyeléssel megelőzhető. Ha már kialakult, fontos a korai diagnosztizálása és a megfelelő kezelése, amivel javíthatjuk a betegek életminőségét és meghosszabbíthatjuk az élettartamukat – hangsúlyozza a professzor.
Már olyan megelőző intézkedésekkel is sokat tehetünk a szívünkért, mint az egészséges életmód, a mozgás, a káros szenvedélyek elhagyása. Cukorbetegeknél azonban ezen jól ismert rizikótényezők – mint a magas koleszterinszint, magas vérnyomás, fehérjevizelés, dohányzás – hiánya vagy megfelelő kontrollálása ellenére is fokozott – másfélszeres – a szívelégtelenség kialakulásának kockázata.
Ugyanakkor ma már a diabétesz és a szívelégtelenség kezelésében is rendelkezésre állnak olyan komplex terápiás lehetőségek, melyek a szövődményekre vonatkozóan is igazoltan csökkentik a kockázatot.
Egészség
Megújult csomagolással érkeznek a SPAR „mentes” termékei
Befejeződött a SPAR free from termékcsalád csomagolásának megújítása, amely modernebb, átláthatóbb vizualitással támogatja a speciális étrendet követő vásárlók gyors eligazodását.
Az új design egységesíti a több mint 55 terméket magában foglaló portfóliót, és erősíti a márka piaci pozícióját a dinamikusan növekvő „mentes” kategóriában.
A SPAR free from termékcsalád 2009 óta érhető el Magyarországon, kifejezetten a glutén- és laktózérzékeny vásárlók igényeire szabva. A márka az egyik első saját márkás „mentes” portfólióként jelent meg a hazai piacon. A kezdeti 25 féle cikkből álló kínálat mára több mint 55 terméket foglal magában, és szinte minden árucsoportban jelen van: a laktózmentes tejtermékektől a gluténmentes pékárukon és tésztákon át az édességekig, snackekig, mirelit termékekig és kényelmi megoldásokig. A portfólió folyamatosan bővül, a SPAR polcain már megjelentek a kombinált „glutén- és laktózmentes” termékeket egyaránt kínáló innovációk is.
A fogyasztói trendek világosan mutatják a speciális étrendek és az ételintoleranciák – különösen a glutén- és laktózérzékenység – előfordulásának növekedését. A vásárlók tudatosabban keresik a biztonságos, könnyen beazonosítható, megbízható összetételű termékeket, ezért a SPAR dinamikus forgalomnövekedést tapasztal a saját márkás SPAR free from glutén- és laktózmentes kínálatban. A fejlesztések során figyelembe veszik a fogyasztói visszajelzéseket, amelyek részben meghatározzák az új cikkek vagy receptúrák kialakítását.
A termékek megbízhatóságát több szintű minősítés garantálja. A gluténmentes cikkeket a LÉOE védjegye és az áthúzott gabona szimbóluma jelöli, a védjegyhez tartozó egyedi regisztrációs számmal együtt – ez igazolja, hogy a termékek megfelelnek az érvényes jogszabályoknak és az AOECS Szabványának, az Európai Coeliakiás Egyesületek Szövetsége által kidolgozott szigorú előírásoknak. A SPAR Magyarország minőségirányítási rendszerei és a rendszeres laborvizsgálatok pedig további garanciát jelentenek a stabil és magas minőségre.
Az új csomagolás letisztult és modern, a piktogramok egyértelműen jelzik a laktóz- és gluténmentességet, a színvilág és a grafikák pedig kifejezetten a speciális igényű fogyasztók elvárásaira reflektálnak. A cél az volt, hogy a termékek első pillantásra felismerhetők és könnyen beazonosíthatók legyenek az üzletek polcain.
„A népszerű termékcsaládunk vizuális megújítása fontos mérföldkő, mert az ezen termékeket preferáló vásárlók számára kiemelten lényeges a gyors és biztos eligazodás. Az új design modern, letisztult és könnyen áttekinthető, így egyszerre támogatja a tudatos vásárlói döntéseket és erősíti a termékcsalád egységes megjelenését”
– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A csomagolások cseréje ütemezetten zajlik: egyes termékek már most az új grafikával érhetők el, más cikkeknél a meglévő csomagolóanyag-készletek kifutása után jelenik meg az új arculat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Innováció a női egészségért: mesterséges intelligencia alapú ultrahang megoldás fejlesztése indul a meddőséget okozó elváltozások korai felismeréséért
A GE HealthCare a Semmelweis Egyetemmel együttműködve új, közös kutatási projektet indít, amely mesterséges intelligencia-alapú diagnosztikai megoldások fejlesztését célozza ultrahangkészülékekhez.
A Nemzeti Kutatásfejlesztési és Innovációs Hivatal (NKIFH) támogatásával mintegy 2,3 milliárd forint összköltségből megvalósuló, 4 évet felölelő program célja, hogy lehetővé tegye a meddőséget okozó elváltozások, kiemelve az endometriózis és az adenomiózis betegségek korai felismerését és pontosabb diagnosztizálását a fogamzóképes korú nők körében.
Projekt megnevezése: „Innováció a női egészségért: a mesterséges intelligencia integrációja a reproduktív medicina ultrahang diagnosztikájába”; Projekt azonosító: 2024-1.1.2-NAGYVÁLL_FÓKUSZ-2025-00006;
Számos nőgyógyászati betegség észrevétlen marad, a tüneteket gyakran félreértik és a téves elképzelések, panaszok gyakori bagatellizálása – például sok nő még mindig úgy gondolja, hogy a fájdalmas menstruáció természetes – megnehezítik a korai diagnózist. Az endometriózis és az adenomiózis diagnosztizálása különösen problémás és gyakran ezek a betegségek állnak a meddőség hátterében: Magyarországon az érintettek mintegy 40%-a1 küzd termékenységi problémákkal.
Az endometriózis egy krónikus, gyakran kínzó nőgyógyászati betegség, amellyel a WHO2 adatai szerint nagyságrendben a fogamzóképes korban lévő nők mintegy 5-15%-a szembesül világszerte és a meddőség miatt vizsgált páciensek 50%-át érinti. Hazánkban több mint 200 ezer nő él endometriózissal. Az adenomiózis tüneteit leginkább a 30–50 éves nők között diagnosztizálják, és ultrahangos vizsgálatok alapján a reproduktív korú nők 20–34 %-ánál kimutatható ez az állapot.
„Az endometriózis és az adenomiózis diagnosztikája nagy kihívást jelent, hiszen a tünetek változatosak, súlyosságuk nem feltétlenül tükrözi a betegség előrehaladottságát és felismerésük nehézségekbe ütközik még a gyakorlott egészségügyi szakember számára is. A GE HealthCare és a Semmelweis Egyetem most induló kutatásának célja egy olyan alkalmazás fejlesztése, amely ultrahang készülékbe integrálható mesterséges intelligencia (MI) alapú megoldással elősegítheti a meddőséget okozó elváltozások korai felismerését, különböző tapasztalati szinttel rendelkező szakértő vizsgáló számára is. Szakorvosi vizsgálat esetén a megoldás a pontosabb, precízebb diagnózist és a legoptimálisabb kezelés tervezését is szolgálja.”
– mondta Ferenczi Lehel, adat és analitikai igazgató, GE HealthCare.
A mesterséges intellingencia alkalmazása az egészségügyben az elmúlt években intenzív kutatás tárgyává vált. Biztató eredményeket közöltek a hüvelyi ultrahang vizsgálat, illetve hozzáadott MR vizsgálat együttes használata során nyert diagnosztikai képeken az endometriózis felismerésében is. Az adenomiózis tekintetében egyelőre kevés vizsgálat készül ezen a területen.
Ha a tünetek vagy az anamnézis alapján felmerül az endometriózis vagy adenomiózis gyanúja, a páciens ultrahangvizsgálaton esik át, amelynek során képi dokumentáció készül. Emellett rögzítik a beteg kórtörténetét, panaszait és a vizsgálati eredményeket egy kérdőívben, ami kulcsfontosságú a pontos diagnózis felállításához. Ha műtétre is sor kerül, a kérdőív tartalmazza a beavatkozás során talált elváltozásokat is, a szakmai előírásoknak megfelelően.
„A Semmelweis Egyetem örömmel támogatja ezt az innovatív projektet és kulcsszerepet játszik a kutatásba bevont betegek ellátásában, betegút tervezésében, illetve a magas minőségű adatgyűjtésben. Szakorvosaink továbbá részt vesznek az adatgyűjtési és annotációs protokollok kidolgozásában, a kifejlesztett módszer validációjában is, pontos visszajelzéseket eladva a fejlesztők részére az alkalmazás teljesítményéről.”
– tette hozzá Dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója.
A diagnosztikai megoldások és az adatok feldolgozása mesterséges intelligencia támogatásával valósul meg, melyet a GE HealthCare magyarországi szoftverfejlesztő csapatai, adattudósai fejlesztenek.
A projekt MI-alapú ultrahang alkalmazásai nemcsak a szakorvosi diagnosztikát támogathatják a jövőben, hanem különböző tapasztalati szinttel rendelkező vizsgálók számára is segítséget nyújthatnak a betegség korai felismerésében. Ennek köszönhetően hamarabb megkezdhető a megfelelő kezelés, csökkentve az egészségügyi ellátó rendszerre nehezedő terhet. Az időben elvégzett beavatkozások csökkentik a fájdalmat, megelőzik a szövődmények kialakulását, támogatják a gyermekvállalási terveket és javítják a páciensek életminőségét.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Január nem az újrakezdés hónapja – és ez teljesen rendben van
Minden év januárjában ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik: új év, új célok, nagy lendület.
Edzőtermi bérletek, életmódváltó fogadalmak, „most aztán minden más lesz” érzés. A lelkesedés azonban sokaknál néhány hét alatt alábbhagy. Ez gyakran frusztrációt, önvádat szül – pedig valójában nem kudarc, hanem természetes emberi működés áll a háttérben.
,,Az emberi szervezet hosszú évezredeken át a természeti ciklusokhoz igazodva működött. A tél – különösen a január – nem az újrakezdés, hanem a lassulás, energiatakarékosság és befelé fordulás időszaka volt. Rövidebb nappalok, kevesebb fény, hideg idő: ilyenkor a test nem építkezni, hanem megőrizni próbál. Evolúciós szempontból ez teljesen logikus.”
– mondta Dr. Hámori Lilla, biológus a női egészség, hormonegyensúly, természetes gyógymódok szakértője.
,,A mai, folyamatos teljesítményelvárásokkal teli életmód történelmi léptékben nagyon új jelenség. Idegrendszerünk, hormonrendszerünk még mindig ahhoz a világhoz alkalmazkodik, ahol a tél pihenést jelentett. Januárban ezért gyakori az alacsonyabb energiaszint, az ingadozó motiváció és a fáradtság.”
– folytatta Dr. Hámori.
Arról is beszélt a szakértő, hogy a modern naptár szerinti „évkezdés” ráadásul mesterséges határ. A természetben nincs éles januári váltás. A valódi megújulás inkább tavasszal indul, amikor nő a napsütéses órák száma, emelkedik a húmérséklet ezzel az aktivitás, és a szervezet is nyitottabb a változásra.
Mit érdemes akkor januárban tenni? Nem radikális fordulatokat, hanem finom előkészítést.
,,Egyetlen új, kíméletes szokás bőven elég: naponta egy kis séta a friss levegőn, egyszerűbb, kevésbé feldolgozott ételek, tudatosabb étkezési ritmus. Nem kevesebbet enni – hanem okosabban. Nem többet edzeni – hanem rendszeresebben mozogni.”
Január nem a kudarc hónapja, hanem az alapozásé. A csendes tervezésé, az apró lépéseké. A magok ilyenkor még pihennek – és ez pontosan így van rendjén. Személyre szabott iránymutatásért kérjük olyan szakember segítségét, mint Dr. Hámori Lilla, aki a természetes módszereket is előszeretettel alkalmazza az egészség helyreállításban, fenntartásban. További információ itt érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Papírmentes társ munkához és tanuláshoz – elérhető a HUAWEI legújabb táblagépe
-
Mozgásban2 hét ago
Rekordhavazással indult az év: a Hankook a megfelelő téli abroncsok szerepét hangsúlyozza
-
Egészség2 hét ago
Innováció a női egészségért: mesterséges intelligencia alapú ultrahang megoldás fejlesztése indul a meddőséget okozó elváltozások korai felismeréséért
-
Ipar2 hét ago
Bemutatkozik az AUMOVIO magyarországi menedzsmentje
-
Gazdaság2 hét ago
A meghirdetett autók közel 90%-a továbbra is 10 millió forint alatt
-
Egészség2 hét ago
Megújult csomagolással érkeznek a SPAR „mentes” termékei
-
Szórakozás2 hét ago
Bemutatkozik a Samsung Art Store-ban a Lee Kun-Hee-gyűjtemény 20 darabja
-
Tippek2 hét ago
A füst a legnagyobb veszély – miért kritikus a HFR és a tűzjelző rendszer felülvizsgálata 2026 ban?









