Egészség
Sokszoros véradókat ismertek el a Véradók napja alkalmából
71-en vehettek át elismeréseket a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat által szervezett központi véradók napi ünnepségén, a Magyar Tudományos Akadémián.
November 27. a Véradók Napja Magyarországon. A jeles napot a Magyar Vöröskereszt jóvoltából, 1988 óta ünnepeljük hazánkban. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat a véradók tiszteletére december 3-án tartotta véradók napi központi ünnepségét a fővárosban. Az évente megrendezett eseményen sokszoros véradók, több éve a véradásszervezésben tevékenykedő önkéntesek, véradóbarát munkahelyek és a véradó-mozgalom támogatói részesültek elismerésben. Idén összesen 71-en.
A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat felterjesztése alapján a 19 fő kiemelkedő véradásszámot elért véradó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozható Pro Vita díját vehette át a Magyar Vöröskereszt elnökétől és főigazgatójától.
Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere és Bayerné Dr. Matusovits Andrea az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója videóüzenetben köszöntötte a rendezvény résztvevőit.
A miniszter úr a vér és az élet szimbolikus összefüggéseire, és ennek a kapcsolatnak a mindenkori fontosságára hívta fel a figyelmet, amely végig kísérte az emberiséget a történelem során:
„A kereszténység emelte az alapértékek közé az emberi élet tiszteletét és a bajbajutottak segítését. Önök azok a szerény, csendes hősök, akik úgy mentik embertársaik életét, úgy segítik elő gyógyulásukat, hogy erről a legtöbb esetben Önökön és a vért vevő kollégákon kívül senki sem tud. A mai nap azért kiemelten fontos, mert így lehetőség adódik, hogy elismerjük azokat a nagyszerű embereket, akik önként, ellenszolgáltatás nélkül segítenek, mentik az életet, és egyben felhívhatjuk a társadalom figyelmét a véradás fontosságára.”
Főigazgató asszony pedig kiemelte, hogy
„sok nemes dolgot cselekedhet az ember élete során, ilyen például az önkéntes és önzetlen véradás is, amellyel részt vállalunk a beteg emberek gyógyításában.”
„Elgondolkodhatunk azon, hogy milyen sokat jelent a múlt, a hagyomány, a rendszeresen megtartott ünnepek, de ez csak történelem, ami csak részben ismétli önmagát. Mitől lesz ünnep a naptárban megjelölt piros betűs nap? Csak azzal, ha azt tartalommaltöltjük meg, és nem csak sablonos köszöntő szöveget ismételgetünk. A magyar véradók napján nem a véradás és nem is az ünnepnap, hanem maguk a véradókírják a történelmet.”
– mondta el Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnöke.
„Bár mindannyiunk számára nagy kihívást jelentet a COVID-19 pandémia kitörése már az első hullámtól kezdve, azonban az elhivatott véradók még a veszélyhelyzeti korlátozások alatt is rendkívüli módon helyt álltak és hozzájárultak a vérkészlet megfelelő szinten tartásához, az egészségügy támogatásához.”
– tette hozzá Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.
Kiemelkedő önkéntes véradásszervezői munkáért 20-an kaptak „Véradó Mozgalomért” Ezüst Emlékérem kitüntetést. A Véradóbarát Munkahely díjat 16 olyan hazai munkahely érdemelte ki, amelyek rendszeresen teret adnak a munkahelyi véradásoknak, és dolgozóikat is arra ösztönzik, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a társadalmi felelősségvállalás ezen formájában. Emellett 5 fő véradásszervezést segítő egészségügyi dolgozó pedig elismerő oklevelet vehetett át.
Egészség
Az egészségügy kilép az intézmények falai közül
Nem a kórházakban dől el az egészségügy jövője: az ellátás egyre inkább az emberek mindennapi életébe költözik. A PwC Global Health Report kutatásában a válaszadók 70%-a havonta használ valamilyen egészségügyi technológiát – viselhető eszközt, alkalmazást vagy virtuális szolgáltatást.
Az elemzés szerint az egészségügyi rendszerek alapvető átalakulás előtt állnak: működésüket az adat, a mesterséges intelligencia (MI) és az újraszervezett betegutak formálják át, a fókusz pedig a várható élettartam növeléséről az egészségben töltött évek meghosszabbítására helyeződik át.
Az egészségügy új logikája: előrejelzés és megelőzés
A sikeres egészségügyi szereplők nem egyszerűen digitális eszközöket illesztenek a meglévő működésbe, hanem újratervezik a teljes ellátási logikát. Az epizodikus működést integrált betegutak válthatják fel, ahol a megelőzéstől a diagnózison és kezelésen át az utánkövetésig egy összefüggő rendszer működik. A fogyasztói oldali elvárások is ezt erősítik: a PwC Global Health Report felmérése szerint 65% a kezelésre fókuszáló rendszer helyett megelőzésközpontút szeretne, és csak 26% érzi úgy, hogy a digitális egészségügy alapszolgáltatásai rendben vannak. A jelenlegi betegút-szervezés korlátait ezért fel kell oldani.
„Az egészségügy jövője nem a rendelőben kezdődik, hanem az otthonban, a munkahelyen, a viselhető eszközökben és az adatok világában formálódik. Az ellátás az intézményközpontú logikától az emberközpontú, folyamatos és előrejelző működés irányába mozdul el”
– mondta dr. Remete Gergő, a PwC Magyarország egészségügyi szakértője.
A mesterséges intelligencia mint működési infrastruktúra
A mesterséges intelligencia (MI) értékét az egészségügyben egyre inkább a betegeredményekre és a rendszer teljesítményére gyakorolt hatása alapján mérik. Szerepe túlmutat az adminisztráción, és a kockázatok felismerésében, az állapotromlás korai jelzésében, a betegutak priorizálásában és a megelőző beavatkozások támogatásában válik hangsúlyosabbá. Ehhez azonban megfelelő adat- és biztonsági háttér kell, amely ma még sok helyen hiányos.
A rutin- és adminisztratív feladatok egy része automatizálható, miközben az orvosi munka a komplex döntéshozatalra, szakmai validációra és betegkommunikációra koncentrál. A kapacitás fogalma is átalakul: a rendszer teljesítményét nemcsak az orvosok, ápolók vagy kórházi ágyak száma határozza meg, hanem az adatok gyors feldolgozásának képessége, az úgynevezett algoritmikus kapacitás.
„A jövőben nem a legtöbb adatot gyűjtő rendszer lesz a legerősebb, hanem az, amelyik ezeket a leggyorsabban és legbiztonságosabban alakítja jobb döntésekké. Az adatok stratégiai erőforrássá válnak, de csak akkor teremtenek valódi értéket, ha átláthatóan és biztonságosan kezelik őket – a digitális egészségügy sikere így nem csupán technológiai, hanem bizalmi kérdés is”
– emelte ki a szakember.
Új ellátási helyszínek
A páciensek az egészségügyben is ugyanazt az egyszerű, gyors, átlátható és személyre szabott hozzáférést várják el, amelyet más szolgáltatási szektorokban már megszoktak. A felmérés hangsúlyozza, hogy a rendelő és a kórház már nem az ellátás kizárólagos belépési pontja. Bár az elmúlt évben a válaszadók 72%-a még orvosi rendelőben kapott ellátást, csak 34% választaná ezt a jövőben is elsődleges ellátási helyszínként. A rutinszerű, kontroll-, krónikus és megelőző ellátások egyre inkább otthonközeli, közösségi, virtuális vagy hibrid formában szerveződhetnek, míg a kórházak a komplex, akut és nagy erőforrás-igényű beavatkozásokra specializálódnak.
A betegút lesz az új szervezési egység
A jövő egészségügyi rendszerei a teljes betegút mentén szerveződnek, vagyis a megelőzéstől a diagnózison át az utánkövetésig egyetlen, összefüggő folyamatként kezelik a betegellátást. Ez különösen fontos az idősödő társadalmak, a krónikus betegségek és a több betegséggel egyszerre élő páciensek számának növekedése miatt. Ez pedig finanszírozási változást is igényel. A jelentés szerint az értékalapú ellátási modellek térnyerése elkerülhetetlen: a hangsúly a beavatkozások számáról a beteg szempontjából releváns eredményekre helyeződik. Nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy hány vizit, vizsgálat vagy kórházi nap történt, hanem az, hogy javult-e a beteg állapota, megelőzhető volt-e az állapotromlás, és fenntartható-e az elért egészségnyereség.
Adatból döntés
A PwC Global Health Report szerint a megelőzésközpontú és MI-alapú működés alapfeltétele az úgynevezett adatlikviditás, az egészségügyi adatok biztonságos és értelmezhető áramlása. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a klinikai dokumentációkban, képalkotó rendszerekben, biztosítói adatbázisokban, viselhető eszközökben vagy otthoni monitorozó rendszerekben keletkező információk összekapcsolhatóak és beépíthetők az ellátási folyamatokba.
Az egészségügy és a jólléti szolgáltatások közötti határ egyre inkább elmosódik: a digitális eszközök és otthoni megoldások révén az emberek az ellátórendszeren kívül is aktívan követik és alakítják saját egészségüket.
Évek helyett életminőség
A PwC szakértői szerint a globális trendek a hazai egészségügyi ökoszisztéma számára is egyértelmű irányt jelölnek ki. Az adatalapú ellátásszervezés, a digitális betegutak, az otthonközeli modellek és a prevenció szerepe Magyarországon is erősödni fog. A következő évek kulcskérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló erőforrásokat úgy szervezni, hogy a betegek gyorsabban, egyszerűbben és személyre szabottabb módon jussanak megfelelő ellátáshoz.
Az egészségügy célja a jövőben nem csupán a várható élettartam növelése, hanem az egészségben töltött évek meghosszabbítása. A JAMA Network WHO-adatokon alapuló elemzése szerint az emberek átlagosan közel egy évtizedet (9,6 év) élnek betegség vagy funkcionális korlátozottság mellett, ezért a fókusz az önállóság, a funkcionalitás, a társadalmi részvétel és a munkaképesség hosszabb megőrzésére helyeződik. Ebben az otthoni és közösségi ellátás, az asszisztív technológiák, a rehabilitáció, a digitális monitorozás és a többgenerációs közösségi modellek is fontos szerepet kapnak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Cukorbeteg gyerekzsűri döntött az idei év legédesebb különdíjáról
A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén 15. alkalommal rendezte meg a Magyar Cukrász Ipartestület és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szakmai közreműködésével. A tavalyi sikeres debütálás után a főverseny mellett cukorbeteg gyerekekből álló „zsűri” is választott kedvencet.
Az 1-es típusú diabéteszes kisgyermekek a verseny 5 döntős tortája közül arra az alkotásra szavaztak, amely ízvilágában és megjelenésében a legközelebb áll hozzájuk. A legtöbb voksot kapott alkotás nyeri el a Magyarország Cukormentes Tortája – UNO gyerekzsűri különdíjat.
A program célja, hogy erősítse a cukorbetegséggel kapcsolatos társadalmi párbeszédet, és lehetőséget adjon arra, hogy a gyerekek közösen, játékos formában próbálják ki magukat a „zsűriben”. A közös játék erejét jól mutatja, hogy a gyerekzsűri különdíj névadó partnere az idén 55 éves UNO lett, amely generációk óta teremt alkalmat arra, hogy családok és barátok együtt töltsenek minőségi időt. A közös játék pozitív hatásai kulcsfontosságúak a krónikus betegséggel élő gyermekek lelki jóllétében. Gyerekpszichológusok szerint bár az 1-es típusú diabéteszes gyermekek mindennapjaiba korán beépül a tudatosság, a legfontosabb mégis az, hogy megmaradhassanak gyereknek. Mindenki másképp különleges, de a közös játék asztalánál nincsenek különbségek: ott mindenki egyforma, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindenkire. A közös zsűrizés és játék felszabadító élménye rendkívüli módon támogatja a kicsik lelki jóllétét és önbizalmát, és emellett közös élményt ad az egész családnak. Ez a fajta játékos kapcsolódás és a közösen átélt pozitív pillanatok adnak nekik valódi erőt és belső megküzdési stratégiát a hétköznapok kihívásaival szemben.
Az eseményt Filip Medárdnak ajánlják a szervezők, aki bár nem tudott eljönni a zsűrizésre, de a győztes tortából hamarosan kóstolót kap majd. Medárd az a bátor kisfiú, aki hősies lélekjelenlétével és a mentők gyors értesítésével megmentette cukorbeteg édesanyja életét, amikor az rosszul lett. A telefonba mondott „Na, szia mentő!” mondata azóta az elsősegélynyújtás szimbólumává vált Magyarországon. Medárd története tökéletesen példázza, hogy a legkisebbek is képesek krízishelyzetben felelősségteljes, önálló és életmentő döntést hozni – épp úgy, ahogy a gyerekzsűri tagjai is bizonyítják érettségüket a mindennapokban.
Az 1-es típusú cukorbeteg gyermekek mindennapjainak része a szénhidrátbevitel folyamatos figyelése és az étkezések tudatos tervezése. A szervezők ezért kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület székházában megtartott kóstolás biztonságos és kontrollált körülmények között történjen. A gyerekek minden tortából kisebb adagot kaptak, amelyet dietetikus mért ki számukra. A helyszínen diabétesz szakápoló is felügyelte a rendezvényt.
A Magyarország Cukormentes Tortája – UNO gyerekzsűri különdíjas alkotásának nevét, Magyarország Cukormentes Tortájával, valamint Magyarország Tortájával együtt várhatóan augusztus elején jelentik be a nyilvánosságnak.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny idén NEMZETI ÉRTÉK lett, főtámogatója a program kezdete óta a 77 Elektronika Kft., kiemelt támogatója a Novo Nordisk. A legjobb hozzáadott cukrot nem tartalmazó torta elemzését az Eurofins Food and Feed Testing Kft. végzi majd.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A Haleon az UEFA Medical első egészségügyi partnerévé válik egy többéves együttműködés keretében
A Haleon és az UEFA Medical bejelentette mérföldkőnek számító, többéves tudományos alapokra épülő partnerségét, amelynek keretében a Haleon az UEFA Medical első egészségügyi partnere lesz. A két szervezet azon dolgozik majd együtt, hogy klinikai bizonyítékokon alapuló megközelítéseket vezessenek be a futballal összefüggő fájdalomcsillapítás területén, ezzel is támogatva a játékosok egészségének védelmét és a felépülést a világ egyik legnépszerűbb sportágában.
Bár a fájdalomcsillapítás központi szerepet játszik a futballhoz kapcsolódó sportorvoslásban, továbbra is jelentős igény mutatkozik egyértelműbb, tudományos alapú iránymutatásokra a sportsérülések kezelésében és a mozgáshoz való visszatérés támogatásában – különösen az élsporton túli aktív felnőttek körében. A probléma széles körű: az aktív emberek 40%-a megsérül évente¹, a sportolók közel 41%-a számol be fájdalomról² szabadidejükben, és minden ötödik ember közepes vagy súlyos fájdalmat tapasztal³. A hatékony fájdalomkezelés és a mozgáshoz való támogatott visszatérés közötti kapcsolat erősítése egyértelmű lehetőséget kínál arra, hogy az emberek életük minden szakaszában aktívak maradhassanak.
A Haleon globális egészségügyi szakmai hálózatának és az UEFA Medical futballorvoslási és sérülésmegelőzés területén szerzett szakértelmének egyesítésével a partnerség célja e hiány a csökkentése. A tudományos bizonyítékok bővítésére és a tudásmegosztásra fókuszálva a Haleon és az UEFA Medical közösen dolgozik majd a fájdalomkezelés és a felépülés tudományos megértésének erősítésén a futballban és más sportágakban. Ez több kezdeményezésen keresztül valósul meg, például szakértők által felülvizsgált oktatási eszközök – webináriumok és digitális tananyagok – segítségével. Ezek célja, hogy a helyi alkalmazást előtérbe helyező, megbízható fájdalomkezelési megközelítések Európa-szerte beépüljenek a mindennapi klinikai gyakorlatba.
A helyileg alkalmazható megoldások már ma is kulcsszerepet játszanak a modern fájdalomkezelésben, és évente emberek millióinak segítenek. Egy nemrégiben készült elemzés – amelyet az UEFA Medical és a Haleon közösen publikált¹ – új bizonyítékokat tárt fel a helyileg alkalmazható NSAID-ok (nem szteroid gyulladáscsökkentők) korai fájdalomcsillapító hatására sportsérülések esetén.
Mivel ez az első olyan tudományos munka, amelyet az UEFA Medical és a Haleon közösen fejlesztett, erősebb tudományos alapot teremt a jövőbeli iránymutatásokhoz. Ez a futballorvoslás és a helyi fájdalomcsillapítás szakértelmét egységes, bizonyítékokon alapuló megközelítésekké alakítja a sportban. Erre építve a Haleon és az UEFA Medical célja, hogy világosabb, tudományos alapú fájdalomkezelési irányokat alakítson ki – ezzel is támogatva a játékosokat és sportolókat abban, hogy aktívak maradjanak és tovább mozogjanak.
Anna Nightingale, a Haleon globális OTC K+F és globális szabályozási vezetője:
„A futball emberek millióit inspirálja mozgásra, de amikor fájdalom jelentkezik, sokan nem tudják, milyen megoldások segíthetnek a mozgás fenntartásában. Az UEFA Medicallel való partnerségünk révén világos, hiteles megközelítéseket szeretnénk nyújtani, amelyek támogatják a biztonságos mozgást és felépülést, segítve az embereket abban, hogy magabiztosan maradjanak aktívak.”
Eran Gefen, a Haleon OTC orvosi és tudományos igazgatója:
„A Haleon szerepe ebben az együttműködésben az, hogy olyan orvosi szakértelmet biztosítson, amely erősíti az egészségügyi szakemberek számára elérhető tudományos iránymutatásokat az aktív emberek fájdalomkezelésében. A Haleon megbízható fájdalomcsillapító szakértelmének és portfóliójának – amelyet fogyasztók és egészségügyi szakemberek egyaránt ajánlanak –, valamint az UEFA speciális tudásának egyesítésével világosabb, bizonyítékokon alapuló tanácsokat nyújthatunk, amelyek támogatják az öngondoskodást, a biztonságos visszatérést a mozgáshoz, és segítik az embereket a számukra megfelelő fájdalomcsillapító megoldások kiválasztásában.”
Dr. Zoran Bahtijarević, az UEFA orvosi és doppingellenes vezetője:
„A Haleonnal való együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy a futballhoz kapcsolódó sportorvoslásban szerzett mély szakértelmünket egy olyan partnerével egyesítsük, aki évtizedes vezető szerepet tölt be a fájdalomcsillapítás területén. Együtt olyan bizonyítékokat és tudományos ismeretekre tehetünk szert, amelyek tovább támogatják a klinikusokat, csapatokat és játékosokat a sportág minden szintjén.”
- Int J Environ Res Public Health 2021 May 2: 18(9);4857
- BMJ Open Sport Exer. Med 2026 Jan 3; 12(1)
- J Sci Med Sport. 2024 Apr
- Bemutatva az ISOKinetic Konferencián, 2026 áprilisában
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A soundcore bemutatta a Liberty 5 Pro és Liberty 5 Pro Max modelleket, az első termékeket ANKER THUS™ AI chipkészlettel
-
Gazdaság2 hét ago
A BMW a vezető márka a hazai használtmotor-piacon, de a japán gyártók dominanciája megingathatatlan a top 10-ben
-
Ipar2 hét ago
PLC-generációváltás kritikus infrastruktúrában
-
Zöld2 hét ago
Szintet lépett a Schneider Electric és a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány együttműködése
-
Egészség2 hét ago
Magyarul is beszélő vércukormérő segíti a látássérült és gyermek diabéteszes betegeket
-
Tippek2 hét ago
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia
-
Gazdaság2 hét ago
Már most közel 30%-al erősebb nyári szezonra számíthatunk a magyar turizmusban, mint tavaly
-
Okoseszközök2 hét ago
Okoseszközök a fürdőszobában: intelligens reggeli rutin









