Egészség
A munka-magánélet egyensúly megteremtése lesz a versenyképes cégek ütőkártyája 2023-ban
A digitalizáció és a pandémia miatt teljesen összemosódtak a munkaidő és a szabadidő határai.
A hibrid munkavégzés, a home-office, illetve a digitális nomád lét elterjedésével egyre nehezebb feladata van azoknak a munkavállalóknak, akik szeretnék megtartani a munka és a magánélet közti egészséges egyensúlyt. Míg néhány évvel ezelőtt a kérdést meg lehetett oldani azzal, hogy az ember kikapcsolta a számítógépét vagy mobiltelefonját, a folyamatos digitális jelenlét miatt ma már ez nehezen elképzelhető. A laptopok és okostelefonok ott vannak velünk a szabadidő eltöltése közben is, ezekről filmezünk, rendelünk ételt, vásárolunk, játszunk, tartunk kapcsolatot a szeretteinkkel és a munkatársakkal. Egyre több felhasználónak vált kényelmetlenné, hogy munkahelye a digitális eszközein keresztül beszivárog a magánéletébe, vagy éppen fordítva. Erre a problémára jelent kézenfekvő megoldást a legújabb okoseszközökön már elérhető „Fókusz” üzemmód, ami a szakértő szerint az elkövetkező években a gyártók egyik kiemelt fejlesztési területe lesz.
A digitalizáció és a pandémia miatt teljesen összemosódtak a munkaidő és a szabadidő határai
Míg pár éve praktikus megoldásnak tűnt, hogy az ember egy identitást használt a böngészőjében vagy a levelezésében, ma már jellemzően csak bosszúságot okoz az, hogy a céges és privát digitális felületek összemosódnak és egyre nehezebb őket külön kezelni. A Fókusz alapvetően egy olyan funkció, ami segít a felhasználóknak szétválasztani a munkát és magánéletet a készülékeken belül. Ezzel a funkcióval több üzemmódot is létrehozhatunk, melyekben megadhatjuk, mikor és melyik alkalmazástól kapjunk jelzéseket, sőt, azt is meghatározhatjuk, hogy mely telefonkönyvünkben lévő számról fogadunk hívásokat. Az így létrehozott üzemmódokat pedig – a repülő módhoz hasonlóan -, egy gombnyomással állíthatjuk át az eszközeinken aszerint, hogy éppen milyen tevékenységet végzünk.
„A 2020-as évek új kihívása, hogy úrrá kell lennünk azon, hogy mindent online, számítógéppel vagy okostelefonnal végzünk, ezáltal minden keveredik. Ez az egyik legnagyobb stressz-faktor, hiszen folyamatosan egy űzöttség érzés van az emberekben. Nagyon nehéz úgy kikapcsolódni, hogy még este hétkor is jönnek az értesítések a céges email fiókról. Szerencsére az informatika is rájött erre és válaszként megszületett a Fókusz funkció, ami már megtalálható az újabb okostelefonokban és a Chrome böngészőben is.”
– mondta Juhász Viktor, a felhőmegoldásokkal foglalkozó Isolutions ügyvezetője.
Ez nemcsak a szabadidő stresszmentes eltöltésében, de a hatékony munkavégzés támogatásában is jelentős innováció. A Fókusz használatával például elkerülhető a fontos prezentáció közben képernyőre felugró „Merre jársz édes?” üzenet, mellyel párunk a hollétünk iránt érdeklődik, de kiküszöbölhető az is, hogy a közös baráti chatben elszabaduló mém áradat elterelje figyelmünket a határidős projekt befejezéséről.
A munkatársak sok esetben akaratukon kívül is megszegik a vállalatok adatkezelési szerződését
A home-office viszonylag rövid időn belül történő bevezetését kevés hazai vállalat tudta adatbiztonsági szempontból kellő körültekintéssel megoldani. A legtöbb cégnél ez a gyakorlat annyiban merült ki, hogy a munkatársak hazavitték az irodában használt számítógépeiket és otthonról folytatták a munkát. Azonban mivel megszűnt a közös bázis, a kollégák új, virtuális tereket nyitottak a kommunikációra. Sok vállalat külön Facebook vagy Viber csoportokat hozott létre a munkával kapcsolatos ügyek megbeszélésére, ezzel azonban több szempontból is veszélyes terepre tévedtek. Egyrészről a dolgozókat elkezdte frusztrálni az, hogy olyan platformon kapnak munkával kapcsolatos üzeneteket, ami eddig a magánélet színtere volt, másrészt a privát chat fiókokban fokozott veszélynek lettek kitéve az érzékeny vállalati adatok. Nem csoda, hogy az otthoni munka tömeges bevezetésével az elmúlt években eddig nem tapasztalt méreteket öltött a vállalati kibertámadások száma, amik a legnagyobb szervezeteket se kímélték.
„Nagyon rossz irány volt, mikor a home-office bevezetésével a cégek munkatársai elkezdtek Messenger-en és Viber-en üzenni egymásnak, hiszen ezek nem vállalati rendszerek. A bizalmas céges adatokat, fényképeket, jelszavakat a magánrendszerekből a legkönnyebb elhagyni. Ezzel pedig akaratukon kívül is szerződésszegést követhetnek el a munkavállalók. Ha egy szervezet úgy dönt, hogy szeretne egy céges csevegőt, annak nincs akadálya, a vállalati fiókról létrehozott Google Chat például egy nagyon jó és biztonságos megoldás lehet.”
– fejtette ki Juhász Viktor.
A fizetésnél is fontosabb szemponttá válik a munka-magánélet egyensúly kialakítása
A szakértő szerint a vállalatok versenyképességét már az elmúlt két évben is nagyban befolyásolta az, hogy mekkora szabadságot adnak a munkavállalóiknak. A következő évek trendjei pedig egyértelműen afelé mutatnak, hogy ki kell alakulnia a munkáltatók részéről egyfajta rugalmasságnak az időgazdálkodás terén. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók produktivitását a munkával eltöltött idő helyett el kell kezdeni a teljesítményükben mérni, függetlenül attól, mennyi időt vett igénybe a feladatuk elvégzése. Ez a szempont sok munkavállaló számára a fizetés előtt álló prioritás, így az új szemléletmód nemcsak a kollégák megtartásában, de az értékes munkaerő bevonzásában is segíthet a vállalatoknak. A képlet pedig fordítva is igaz, ugyanis a cégek szemében is az a munkavállaló fog nagyobb értéket képviselni, aki önállóan is képes hatékonyan beosztani a munkaidejét.
„Azt gondolom, hogy a Fókusz mód megjelenése valami egészen újnak az alapja, ami a későbbiekben pozitív változást hozhat az emberek mentális egészségében is. Ez egy olyan alkalmazás, aminek segítségével készülékeken belül szétválaszthatóvá válik a munka és a magánélet, mert a home-office megjelenésével a legtöbb ember életritmusa nagyon felborult. Nem beszélve arról, hogy a céges adatok privát rendszerekben való megosztása és tárolása mennyire veszélyes a vállalatok adatbiztonsága szempontjából.”
– vélekedett Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.
Aki felhőrendszereket használ, annak nem fog problémát okozni a Fókusz mód alkalmazása
A felhő egy olyan infrastruktúra, ami lehetővé teszi a különböző fiókok és identitások egy helyen történő használatát, így a Fókusz mód bevezetését illetően azok vannak előnyben, akik már most is felhőrendszerekben élnek. Mivel ez egy nagyon friss innováció, így a szakértő elsősorban egyéni szinten látja a szélesebb elterjedését, ám fontosnak tartja, hogy a cégek is felkészüljenek a szervezeti szintű bevezetésére. Ebbe azonban semmiképpen nem szabad egyedül belefogniuk a vállalatoknak, hiszen a fiókok és jelszavak szétválasztása szakértelem hiányában sok bonyodalmat okozhat a céges rendszerekben. A legjobb, ha a szervezetek olyan IT szolgáltatót keresnek, akik ebben is a segítségükre lehetnek.
„Ha a vállalatok hatékonyságra szeretnék tanítani a munkavállalóikat, akkor nem úgy vezetik be a Fókuszt, hogy kötelezővé teszik, hanem olyan képzésekre küldik a dolgozóikat, ahol el tudják sajátítani a használatát. A munkavállalók pedig látni fogják, hogy ez egy nagyon jó dolog és anélkül kezdik alkalmazni, hogy kényszerítve lennének rá. Hiszen a Fókusz segítségével jobbá válik az életminőségük.”
– érvelt Juhász Viktor, a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője, majd folytatta:
„Ez egy olyan innováció, ami most indult és a következő években még rengeteg változáson fog keresztülmenni. Egy azonban biztos: ez a trend egyre komplexebb és mélyebb lesz, amihez a versenyképes cégek alkalmazkodni fognak.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Adatokkal az öregedés ellen – Az adatvezérelt longevity diagnosztika megérkezett Magyarországra
Miközben a mesterséges intelligenciával támogatott diagnosztika 2026-ra elérte a 94%-os pontosságot a krónikus állapotok korai azonosításában, ezek még mindig a globális halálozások 74%-áért felelősek. Az öregedés, ami korábban megállíthatatlannak számított, ma már precíziós eszközökkel és adatokkal számszerűsíthető és lassítható. Ha a krónikus gyulladások már évekkel a fizikai tünetek megjelenése előtt azonosíthatóak és fejleszthetőek, akkor a healthspan kitolása is reális cél.
A fizikai „váz” és a metabolikus életkor
Ma már öt, összesen két-három órás orvosi és szakértői vizsgálatot képes helyettesíteni egyetlen csúcstechnológiás berendezés. A hosszú élet egyik mérőszáma az izomtömeg láthatatlan csökkenése, a zsigeri zsír növekedése, a mozgásszervi funkciók beszűkülése, valamint az egyensúlyi képességek és a reakcióidő romlása egyetlen vizsgálatban, 3D-s kamerákkal, szögszenzorokkal és 8 pontos multifrekvenciás BIA-technológiával mérhető fel.
A futurisztikus Anovator A5 mesterséges intelligencia algoritmusok segítségével személyre szabott edzésprogramot is javasol – aerob, anaerob és rezisztencia edzés optimális arányával, célpulzusszámmal és kalóriaégetési célokkal –, sőt a válltól nyakig mért távolság alapján még az ideális párnaméret is meghatározható.
„Már nem csak a betegségek kimutatására, hanem az egészségfejlesztés adat alapú hatékonyságának növelésére is fókuszálhatunk. A hagyományos mérések kiegészítésével javíthatók a megelőzési stratégiák, növelhető a lakosság egészségben eltöltött éveinek száma, és csökkenthető az egészségügyi rendszer terhelése.”
– véli Dr. Kulin Dániel, az A-Lab Medical Tudományos és Hálózatfejlesztési vezetője
A QR-kódos beolvasásnak és trendkövetésnek köszönhetően a páciensek és szakemberek több mérés eredményeit vethetik össze idősoron, az életkorra és nemre (gyermek, felnőtt, idős) optimalizált AI-algoritmusok pedig finomított referencia értékeket és programajánlatot adnak.
Az idegrendszer rugalmassága és a szívstressz kontrollja
A longevity egyik kritikus pillére az autonóm idegrendszer rugalmassága, amelyet szívfrekvencia-variabilitás (HRV) és érfalrugalmasság mérés alapoz meg. Olyan mutatókat kapunk, amelyek jelzik, hogy mennyire képes a szervezet „visszapattanni” a napi stresszhatások után. A magyar fejlesztésű Heart Reader képes megmutatni az autonóm idegrendszer rezilienciáját, a perifériás és artériás erek rugalmasságának állapotát, és következtetni képes az érfalak meszesedésének mértékére is – non-invazív módon, percek alatt. Az alacsony HRV érték pedig bizonyítottan összefügg a hirtelen szívhalállal és a korai biológiai öregedéssel.
Sejtszintű védelem: a REDOX index
Ha a szervezet nem képes semlegesíteni a szabadgyököket, bekövetkezik a sejtszintű „rozsdásodás” – ez az oxidatív stressz évekkel megelőzheti a magas vérnyomás kialakulását vagy a vércukorszint romlását. Egy korszerű, olasz fejlesztésű POC analizátor 20 percen belül meghatározza a szervezet oxidatív stressz terheltségét és antioxidáns kapacitását; ezek egyensúlyát a REDOX index mutatja meg számszerűen.
Időhatékonyság
A három technológia használata együtt ma már bármely magánklinika, életmód orvosi központ vagy már egészségügyi intézmény és sportközpont számára elérhető. A menedzserek, egészségtudatos állampolgárok és sportolók évente 1-2 alkalommal, minimális időbefektetéssel mérhetik fel legfontosabb paramétereiket, és az értékek követésével és javításával megelőzhetnek komolyabb megbetegedéseket és hosszadalmas terápiákat, sérüléseket.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Krónikus stressz és állandó készenléti állapot otthon is
Mentális menedék lehetne az otthonunk – ha legalább ott csend fogadna. Az Ipsos és a Wavin friss kutatása szerint azonban a folyamatos háttérzajok megnehezíthetik a valódi regenerációt, a válaszadók fele ráadásul ehhez kapcsolódó tüneteket is tapasztal: alvászavart, kimerültséget, fejfájást. A magyarok 60 százalékát a szomszédok hangoskodása zavarja, és jelentős stresszforrást jelentenek az épületek üzemeletetéséből származó zajok is.
Az eredmények azt is mutatják, hogy a csend egyre fontosabb értékké válik: a válaszadók csaknem fele nyitott arra, hogy beruházzon az otthoni zajcsökkentésbe.
A nyugalom szigete – vagy mégse?
A naponta ránk zúduló ezernyi stresszforrás elől a legtöbben egy barlangba – vagy legalábbis az otthonunk nyugalmába menekülnénk. A környezetpszichológia szerint ez nem véletlen: az ember evolúciósan is keresi a védett, csendes helyeket, ahol csökken a külső ingerek mennyisége, és az idegrendszer valóban regenerálódhat. Az otthon ezért sokak számára nemcsak lakótér, hanem a világ zajától való visszahúzódás helye, egyfajta „mentális menedék” – főleg, ha legalább ott csend fogad bennünket.
A Wavin friss kutatásának eredményei[1] szerint azonban a magyarok túlnyomó többségét zavaró zajok akadályozzák a regenerációban: a legtöbben – a válaszadók több, mint fele – a szomszédoktól „mászik a plafonra”, különösen igaz ez a panel-, illetve társasházban élőkre, ahol ez az arány eléri a 70 százalékot. A közúti forgalom minden harmadik magyart zavarja, ezt követik a lakótársak és a munkatársak hangoskodása. A válaszadók felét kifejezetten zavarják az épületek üzemeltetéséből származó zajok: a háztartási gépek, a hűtés-fűtés, illetve a csővezetékekben lezúduló víz.
Krónikus stressz és állandó készenléti állapot
Kutatások szerint a tartós, kontrollálhatatlan zajterhelés krónikus stressz faktorként működik: aktiválja az autonóm idegrendszert, emeli a stresszhormonok szintjét, és hosszú távon gátolhatja a regenerációs folyamatokat¹². Az emberi agy különösen érzékeny az olyan monoton, befolyásolhatatlan hangokra – például gépészeti zajokra vagy csövek zúgására –, amelyek folyamatos készenléti állapotban tarthatják a szervezetet³. A fenntartható, egészséges épületgépészeti megoldásokat szállító Wavin kutatásából az is kiderült, hogy a magyarok fele tapasztal magán az otthoni zajszennyezésből adódó tüneteket: a válaszadók 27 százaléka alvászavarról, stresszről, nyugatalanságról, 13 százalékuk kimerültségről, 6 százalákuk pedig fejfájásról panaszkodott.
A szomszédot nehéz “lecserélni” – mégsincs minden veszve!
A legzavaróbb zajforrásokat nem mindig könnyű megszüntetni – a szomszédot például nehéz „lecserélni” vagy „megnevelni”. A válaszadók szerint azonban műszaki megoldásokkal sokat lehet javítani a helyzeten: a kutatás alapján a megkérdezettek közel fele csendesebb háztartási gépekkel csökkentené a zajt, 40 százalék a fűtési–hűtési rendszeren változtatna, míg mintegy 30 százalék a csőrendszerekből származó vízcsobogást mérsékelné. Ebben segíthetnek az olyan épületgépészeti megoldások, mint a felülethűtés–fűtés rendszerek, amelyek a hagyományos klímaberendezéseknél jóval csendesebben működnek, vagy a zajcsillapított lefolyórendszerek – így nyugodtabb, regenerációra alkalmasabb otthoni környezet alakítható ki.
A csend, mint trend
A friss felmérés szerint a magyarok 39 százaléka hajlandó beruházni abba, hogy otthona csendesebb legyen, míg 32 százalék nem hiszi, hogy a zajt hatékonyan lehetne csökkenteni. Mindössze a válaszadók 29 százalékát nem zavarják a környezeti hangok.
Rimanóczy Géza, a Wavin Magyarország ügyvezetője szerint a tervezők már tudatosan választják a csendesebb megoldásokat, az építtetők a vizesblokkok hanghatásai mellett egyre gyakrabban várják el a tetőről lezúduló víz zajának csökkentését is. Ezek a szempontok ma már jelentősen befolyásolják a háztartások beruházási döntéseit: az otthoni nyugalom nem csupán kényelmi kérdés, hanem a mindennapi jólét része, amely erőteljesen alakítja a piaci trendeket.
[1] Az Ipsos Zrt. 2025. január 14. – január 20. között a Wavin Hungary Kft. megbízásából, 1000 fős, a 18-75 éves magyar lakosságra nem, kor, régió és településtípus szerint reprezentatív mintán készített országos kutatása az Ipsos Instant Research platform használatával.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
AI-használat: elégedettség vagy szorongás?
Úttörő jelentőségű kutatás zajlott nemrég hazánkban: most először vizsgálták a mesterséges intelligencia IT-biztonságra és mentális egészségre gyakorolt hatásait. Az AI már most újraírja a valóságérzékelésünket, a felhasználók jelentős része már nehezen vagy egyáltalán nem tudja megkülönböztetni, mikor szembesül AI-tartalommal, és mikor valódival. Eközben az emberek egy része már most is jobban bízik az AI válaszaiban, mint a saját megítélésében.
A képen: A szakértők – Tari Annamária, Csizmazia-Darab István, Kerek István és Keleti Arthur
Március 23-án, hétfőn, sajtóesemény keretében mutatta be a MI a baj? – Mesterséges intelligencia, IT-biztonság és mentális egészség című iparági white paper-ét az ESET magyarországi képviseletét ellátó Sicontact Kft.
A cég megbízásából készült reprezentatív kutatás eredményeit egy iparági riportban foglalják össze, amely úttörő jelentőségű hazánkban. Magyarországon korábban nem készült még olyan átfogó elemzés, amely egyszerre vizsgálta volna személyes és vállalati környezetben a mesterséges intelligencia használatának IT-biztonsági és mentális egészségre gyakorolt hatását.
A kutatás célja az volt, hogy feltérképezze, hogyan viszonyulnak a magyar felhasználók az AI-technológiákhoz, milyen mértékben és mire használják azokat a mindennapokban, hogyan formálja az AI a felhasználók biztonsági döntéseit, és milyen új, kevéssé vizsgált kockázatokat jelent ez a vállalatok számára a digitális biztonság, pszichés jólét és munkáltatói szempontokból.
Nem az a kérdés, használjuk-e az AI-t, hanem, hogy mennyire veszítjük el a kontrollt felette
Az eredmények rámutattak, hogy a mesterséges intelligencia rohamos gyorsasággal vált a mindennapi élet részévé: a felhasználók egyre szélesebb köre alkalmazza különböző feladatokra, – legyen az magán vagy céges környezet -, ugyanakkor ezzel párhuzamosan nő a vele kapcsolatos bizonytalanság és a rejtett kockázatok száma is.
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása szerint
Az AI használata annyira elterjedt vállalati környezetben is, hogy már nem lehet megállítani, így a legsürgetőbb kérdés az, hogy ez kontrollált vagy kontrollálatlan módon történik-e a szervezetekben.
A munkáltatóknak kritikus szerepe van abban, hogy szabályok közé tereljék házon belül az AI használatát. Egyrészt tudatosítsák és képezzék a munkavállalóikat, hogy megértsék az AI korlátait és lehetséges hibáit, másrészt az üzleti szempontból kritikus döntések esetén kötelező legyen az emberi ellenőrzés; valamint állítsanak fel technológiai korlátokat, amelyek segítenek kiszűrni a kockázatos használatot és támogatják az ellenőrizhetőséget.
A válaszadók jelentős része felismerte, hogy az AI egyre gyakrabban jelenik meg az online csalások és megtévesztések eszközeként.
A képen: Csizmazia-Darab István, Kerek István és Keleti Arthur
A mentális egészség dimenziójában a kutatás azt mutatta, hogy az AI használata ambivalens hatással bír. Miközben növeli a hatékonyságot és megkönnyíti a mindennapi feladatokat, fennáll a veszélye annak is, hogy csökkenti a kritikai gondolkodást, valamint erősíti a technológiától való függést. A felhasználók egy része hajlamos túlzott bizalmat helyezni az AI által generált válaszokba, ami hosszabb távon torzíthatja a döntéshozatalt és a valóságról alkotott képet.
„Az AI-technológia eljutott a tömegekhez, emiatt pedig nem túlzás azt állítani, hogy épp paradigmaváltáson esünk át, amelynek eredményeként teljesen át fog alakulni a valóságról alkotott képünk”
– mondta a kutatás kapcsán Béres Péter, az ESET biztonsági szoftvereit forgalmazó Sicontact Kft. IT-vezetője.
„Részben ez a gondolat hívta életre ezt a kutatást, mert azt gondoljuk, hogy az AI-technológiák széleskörű elterjedése, – éppen azok népszerűsége miatt – , sok területre lesz komoly hatással. Ilyen az IT-biztonság világa is, ami számunkra, az ESET termékeinek forgalmazójaként és IT-biztonsággal foglalkozó cégként kiemelten fontos terület. Már most is látszik, hogy az AI-generált tartalmak az informatikai megtévesztések, csalások, rosszindulatú műveletek egyik elsőszámú fegyverévé váltak.”
A képen: Béres Péter, a az ESET biztonsági szoftvereit forgalmazó Sicontact Kft. IT-vezetője
A white paper elkészítésében a Sicontact Kft. által felkért neves szakértők működtek közre, akik saját szakterületük szemszögéből értelmezték a kutatás eredményeit.
„Az AI egyszerre jelent soha nem látott hatékonyságú technológiát, lenyűgöző emergens képességeket, ugyanakkor, kiberbiztonsági szempontból hatalmas kockázatokat”
– mondta Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató.
„Ezzel a technológiával meg kell tanulnunk egymás mellett élni, sőt támaszkodni egymás képességeire, meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyokat és megfelelően fel kell készülni az AI-eszközök használatára. Tiltás helyett a megismerésben és a technológia megértésében látom a helyzet kulcsát, valamint abban, hogy sürgősen meg kell határoznunk az AI megoldások státuszát. Az AI több mint eszköz, de más mint az ember.”
„A mesterséges intelligencia olyasmi, amit ma már nem tudunk különválasztani a valóságtól”
– mutatott rá Kerek István AI-üzletfejlesztési szakértő, az EVERENGINE Kft. ügyvezetője és tulajdonosa.
„Olyan paradigmaváltásról van szó, ami forradalmasítja a mindennapjainkat, ezért fontos, hogy ne kizárjuk az életünkből, hanem fejlődjünk a változással. A tudatos használat lényege, hogy a hasznosságot nem keverjük össze a hitelességgel. Az AI gyorsít és támogat, de az ellenőrzés felelőssége végig a mi oldalunkon marad.”
A képen: Tari Annamária és Csizmazia-Darab István
„Az AI nem csodafegyver, amely önmagában, emberi beavatkozás nélkül képes lenne minden problémát, feladatot megoldani, hanem egy hatékony segítség ebben”
– fejtette ki Csizmazia-Darab István, az ESET termékeit forgalmazó Sicontact Kft. IT-biztonsági szakértője.
„A használata pedig nem előny, hanem az kerül komoly hátrányba, aki nem ismeri, nem használja ezt a technológiát.”
„Azt hiszem, a legnagyobb hibát akkor követjük el, ha az AI használata során nem vesszük észre a kognitív és érzelmi képességeink visszaszorulását és átlagemberként pozitív érzelmi kapcsolatot építünk az algoritmussal, ahelyett, hogy, megtartva a kritikai gondolkodást, eszközként kezelnénk”
– figyelmeztetett Tari Annamária klinikai szakpszichológus.
A MI a baj? – Mesterséges intelligencia, IT-biztonság és mentális egészség című white paper teljes terjedelmében letölthető az ESET magyar aloldaláról, valamint elérhető a www.miabaj.hu oldalról is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Az iRobot új korszakba lép
-
Egészség2 hét ago
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
-
Gazdaság2 hét ago
Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők
-
Egészség2 hét ago
AI-használat: elégedettség vagy szorongás?
-
Ipar2 hét ago
Új sztenderd segítheti az AI-adatközpontok áramellátását
-
Ipar2 hét ago
A robotok nekünk dolgoznak, nem helyettünk
-
Ipar2 hét ago
Napelemes rendszer a Schneider Electric MG Zala üzemében
-
Egészség2 hét ago
Krónikus stressz és állandó készenléti állapot otthon is






