Egészség
Ünnepi vészhelyzetekben is segíthet az ÉletMentő applikáció
A Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat közös alkalmazása azonnal eljuttatja a mentőknek a sérült helyzetét és kórelőzményeit
A mentők számára jól ismert tény, hogy karácsony környékén megszaporodnak a kisebb-nagyobb háztartási balesetek. Az ijedtséggel töltött percekkel pedig a bajba jutottak értékes időt veszítenek. Az ünnepekre készülődve ezért is érdemes letölteni az ÉletMentő applikációt, amely nem csupán a segélyhívást könnyíti meg, de rendelkezik elsősegély kisokos-funkcióval, a közelben fellelhető gyógyszertárak nyitva tartásának listájával, a kórházak elérhetőségeivel, valamint azok megközelítését segítő térképpel, amelyek hasznosnak lehetnek a mindennapokban.
Az ÉletMentő alkalmazás segítségével a bajba jutottak egyetlen gombnyomással riaszthatják a mentőket, ráadásul az applikáció azonnal elküldi a segélykérő tartózkodási helyét, valamint a korábban feltöltött egészségügyi adatait is. Ezt használta ki például idén az az édesapa is, aki a családi biciklitúrán megsérült 15 éves fiához riasztotta a mentőket, vagy az a túrázó csapat, akik a rossz látási viszonyok miatt Szlovákiában, az Alacsony-Tátra erdeiben tévedtek el. A GPS alapú helymeghatározásnak köszönhetően a mentők mindkét esetben gyorsan a helyszínre értek, és segíteni tudtak a bajbajutottakon.
„Balesetek egész évben történnek, a karácsonyi időszakban azonban fokozottan kell számítanunk ezekre, ezt a kollégáimmal már tapasztalatból tudjuk. A közúti balesetek mellett gyakoribbak ilyenkor a háztartási balesetek, sérülések is. Jó, ha az ünnepekre készülődve az esetleges balesetekre is felkészülünk. Ugyan, bízunk abban, hogy mindannyiunknak békésen, csendesen telik majd a karácsony, de ha mégis baj történne, fontos, hogy tudjuk, mi a teendő. Az ÉletMentő alkalmazás letöltése ebben nagy segítséget jelent”
– mondta el Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.
A csúszós utak, a rossz látási viszonyok és a téli sportok mellett az év végéhez közeledve gyakran hívják a mentőket háztartási balesetekhez is, hiszen a karácsonyi sütés-főzés, vagy épp a fenyőfafaragás is súlyos sérülésekhez vezethet. Kisebb sérülések esetén viszont a mobilalkalmazásban található elsősegély kisokos lehet a felhasználók segítségére, amely könnyen értelmezhető ábrák és leírások segítségével vezet végig a sebesültek szakszerű ellátásnak lépésein. Továbbá az ünnepek alatt is naprakész információt találunk az alkalmazás térkép felületén, ahol a közeli gyógyszertárak nyitva tartásán túl a kórházak címét és elérhetőségét is könnyedén megtaláljuk.
Az ÉletMentő alkalmazás különösen hasznos lehet azok számára is, akik valamilyen állandó betegséggel kell, hogy együtt éljenek. Így volt ez annak a 16 éves, cukorbeteg fiúnak az esetében is, aki otthonában lett rosszul és az applikáció segítségével egyetlen gombnyomással segítséget tudott hívni, a kiérkező mentősök pedig már tisztában voltak az előzményekkel, így késlekedés nélkül tudtak szakszerű ellátást nyújtani neki.
Egy 73 éves, ismert szívbetegséggel élő férfi életén is a mobilalkalmazásból megismert információkra támaszkodva tudtak segíteni idén a mentősök: az idős úr egy gombnyomással elküldte egészségügyi adatlapját a segélykéréskor, így a mentésirányító számára azonnal láthatóvá vált, hogy a férfinek egy apró, életmentő defibrillátort ültettek a szívéhez, ami szabálytalan szívverés esetén azonnal sokkol. A mentősök rögtön emelt szintű ellátásba kezdtek, ami után stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit.
Az ÉletMentő applikációt 2020 januárjában indította útjára a Vodafone Magyarország Alapítvány és az OMSZ azért, hogy megkönnyítse a segélyhívók és a segítséget nyújtók munkáját. Az alkalmazást azóta több mint 600 ezren töltötték le és több száz segélyhívást indítottak a felhasználók. Az ÉletMentő alkalmazás az összes magyarországi mobilszolgáltató ügyfelei számára ingyenesen elérhető el. További információért látogasson el az alábbi linken található ÉletMentő oldalra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A 77 Elektronika vércukormérői Magyarországon elsőként IVDR minősítést kaptak
Elsőként kaptak IVDR-tanúsítást magyar gyártású vércukormérők: a magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. Dcont® vércukormérő családjának valamennyi készüléke megfelelt az Európai Unió hatályos, in vitro diagnosztikai szabályozásának (IVDR, EU 2017/746). A tanúsítás igazolja, hogy a vállalat termékei és minőségirányítási rendszere a legszigorúbb európai követelmények szerint működnek.
A 77 Elektronika Kft. számára a szabályozási megfelelés nem önmagában cél, hanem annak bizonyítéka, hogy a fejlesztési, gyártási és ellenőrzési folyamatai a lehető legmagasabb szakmai színvonalat képviselik. A vállalat négy évtizede következetesen arra törekszik, hogy készülékei megbízható, klinikai bizonyítékokkal alátámasztott teljesítményt nyújtsanak a felhasználók számára.
A pontos vércukormérés a diabétesszel élők mindennapi döntéseinek alapja, ezért kiemelten fontos a mérési eredmények megbízhatósága. A Dcont® termékcsalád minősítése megerősíti, hogy a készülékek teljesítménye klinikai bizonyítékokkal igazolt, minőségbiztosítási rendszerük pedig stabil és átlátható.
A vállalat innovációs szemléletét erősíti a saját fejlesztésű Dcont® eNAPLÓ telemedicinás rendszer is, amely lehetővé teszi a vércukoradatok, inzulinadagolási információk és egyéb releváns paraméterek online rögzítését és megosztását a kezelőorvossal.
„Számunkra a legfontosabb, hogy termékeink minden körülmények között megbízható teljesítményt nyújtsanak. A szabályozási megfelelés azt igazolja, hogy rendszereink és készülékeink a legmagasabb szakmai követelmények szerint működnek. Célunk nem csupán a megfelelés, hanem az, hogy a minőség, a pontosság és az innováció területén továbbra is élen járjunk”
– mondja Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető-tulajdonosa.
A 77 Elektronika az elmúlt négy évtized alatt egy 900 főt foglalkoztató, Magyarország mellett Németországban és Kínában is jelen lévő vállalatcsoporttá fejlődött, amely a világ közel 100 országába exportálja készülékeit. A vállalat az UriSed technológián alapuló automata vizeletelemző rendszereinek köszönhetően globális, meghatározó szereplővé vált a laboratóriumi diagnosztika területén. Az elmúlt évtizedben jelentős gyártókapacitást épített ki, amely lefedi a teljes fejlesztési és gyártási folyamatot a mechanikai, hardveres és szoftveres tervezéstől a kereskedelmi értékesítésig.
A 77 Elektronika célja változatlan: a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő, nemzetközi szinten is versenyképes magyar orvostechnológiai megoldások fejlesztése és gyártása.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Adatokkal az öregedés ellen – Az adatvezérelt longevity diagnosztika megérkezett Magyarországra
Miközben a mesterséges intelligenciával támogatott diagnosztika 2026-ra elérte a 94%-os pontosságot a krónikus állapotok korai azonosításában, ezek még mindig a globális halálozások 74%-áért felelősek. Az öregedés, ami korábban megállíthatatlannak számított, ma már precíziós eszközökkel és adatokkal számszerűsíthető és lassítható. Ha a krónikus gyulladások már évekkel a fizikai tünetek megjelenése előtt azonosíthatóak és fejleszthetőek, akkor a healthspan kitolása is reális cél.
A fizikai „váz” és a metabolikus életkor
Ma már öt, összesen két-három órás orvosi és szakértői vizsgálatot képes helyettesíteni egyetlen csúcstechnológiás berendezés. A hosszú élet egyik mérőszáma az izomtömeg láthatatlan csökkenése, a zsigeri zsír növekedése, a mozgásszervi funkciók beszűkülése, valamint az egyensúlyi képességek és a reakcióidő romlása egyetlen vizsgálatban, 3D-s kamerákkal, szögszenzorokkal és 8 pontos multifrekvenciás BIA-technológiával mérhető fel.
A futurisztikus Anovator A5 mesterséges intelligencia algoritmusok segítségével személyre szabott edzésprogramot is javasol – aerob, anaerob és rezisztencia edzés optimális arányával, célpulzusszámmal és kalóriaégetési célokkal –, sőt a válltól nyakig mért távolság alapján még az ideális párnaméret is meghatározható.
„Már nem csak a betegségek kimutatására, hanem az egészségfejlesztés adat alapú hatékonyságának növelésére is fókuszálhatunk. A hagyományos mérések kiegészítésével javíthatók a megelőzési stratégiák, növelhető a lakosság egészségben eltöltött éveinek száma, és csökkenthető az egészségügyi rendszer terhelése.”
– véli Dr. Kulin Dániel, az A-Lab Medical Tudományos és Hálózatfejlesztési vezetője
A QR-kódos beolvasásnak és trendkövetésnek köszönhetően a páciensek és szakemberek több mérés eredményeit vethetik össze idősoron, az életkorra és nemre (gyermek, felnőtt, idős) optimalizált AI-algoritmusok pedig finomított referencia értékeket és programajánlatot adnak.
Az idegrendszer rugalmassága és a szívstressz kontrollja
A longevity egyik kritikus pillére az autonóm idegrendszer rugalmassága, amelyet szívfrekvencia-variabilitás (HRV) és érfalrugalmasság mérés alapoz meg. Olyan mutatókat kapunk, amelyek jelzik, hogy mennyire képes a szervezet „visszapattanni” a napi stresszhatások után. A magyar fejlesztésű Heart Reader képes megmutatni az autonóm idegrendszer rezilienciáját, a perifériás és artériás erek rugalmasságának állapotát, és következtetni képes az érfalak meszesedésének mértékére is – non-invazív módon, percek alatt. Az alacsony HRV érték pedig bizonyítottan összefügg a hirtelen szívhalállal és a korai biológiai öregedéssel.
Sejtszintű védelem: a REDOX index
Ha a szervezet nem képes semlegesíteni a szabadgyököket, bekövetkezik a sejtszintű „rozsdásodás” – ez az oxidatív stressz évekkel megelőzheti a magas vérnyomás kialakulását vagy a vércukorszint romlását. Egy korszerű, olasz fejlesztésű POC analizátor 20 percen belül meghatározza a szervezet oxidatív stressz terheltségét és antioxidáns kapacitását; ezek egyensúlyát a REDOX index mutatja meg számszerűen.
Időhatékonyság
A három technológia használata együtt ma már bármely magánklinika, életmód orvosi központ vagy már egészségügyi intézmény és sportközpont számára elérhető. A menedzserek, egészségtudatos állampolgárok és sportolók évente 1-2 alkalommal, minimális időbefektetéssel mérhetik fel legfontosabb paramétereiket, és az értékek követésével és javításával megelőzhetnek komolyabb megbetegedéseket és hosszadalmas terápiákat, sérüléseket.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Krónikus stressz és állandó készenléti állapot otthon is
Mentális menedék lehetne az otthonunk – ha legalább ott csend fogadna. Az Ipsos és a Wavin friss kutatása szerint azonban a folyamatos háttérzajok megnehezíthetik a valódi regenerációt, a válaszadók fele ráadásul ehhez kapcsolódó tüneteket is tapasztal: alvászavart, kimerültséget, fejfájást. A magyarok 60 százalékát a szomszédok hangoskodása zavarja, és jelentős stresszforrást jelentenek az épületek üzemeletetéséből származó zajok is.
Az eredmények azt is mutatják, hogy a csend egyre fontosabb értékké válik: a válaszadók csaknem fele nyitott arra, hogy beruházzon az otthoni zajcsökkentésbe.
A nyugalom szigete – vagy mégse?
A naponta ránk zúduló ezernyi stresszforrás elől a legtöbben egy barlangba – vagy legalábbis az otthonunk nyugalmába menekülnénk. A környezetpszichológia szerint ez nem véletlen: az ember evolúciósan is keresi a védett, csendes helyeket, ahol csökken a külső ingerek mennyisége, és az idegrendszer valóban regenerálódhat. Az otthon ezért sokak számára nemcsak lakótér, hanem a világ zajától való visszahúzódás helye, egyfajta „mentális menedék” – főleg, ha legalább ott csend fogad bennünket.
A Wavin friss kutatásának eredményei[1] szerint azonban a magyarok túlnyomó többségét zavaró zajok akadályozzák a regenerációban: a legtöbben – a válaszadók több, mint fele – a szomszédoktól „mászik a plafonra”, különösen igaz ez a panel-, illetve társasházban élőkre, ahol ez az arány eléri a 70 százalékot. A közúti forgalom minden harmadik magyart zavarja, ezt követik a lakótársak és a munkatársak hangoskodása. A válaszadók felét kifejezetten zavarják az épületek üzemeltetéséből származó zajok: a háztartási gépek, a hűtés-fűtés, illetve a csővezetékekben lezúduló víz.
Krónikus stressz és állandó készenléti állapot
Kutatások szerint a tartós, kontrollálhatatlan zajterhelés krónikus stressz faktorként működik: aktiválja az autonóm idegrendszert, emeli a stresszhormonok szintjét, és hosszú távon gátolhatja a regenerációs folyamatokat¹². Az emberi agy különösen érzékeny az olyan monoton, befolyásolhatatlan hangokra – például gépészeti zajokra vagy csövek zúgására –, amelyek folyamatos készenléti állapotban tarthatják a szervezetet³. A fenntartható, egészséges épületgépészeti megoldásokat szállító Wavin kutatásából az is kiderült, hogy a magyarok fele tapasztal magán az otthoni zajszennyezésből adódó tüneteket: a válaszadók 27 százaléka alvászavarról, stresszről, nyugatalanságról, 13 százalékuk kimerültségről, 6 százalákuk pedig fejfájásról panaszkodott.
A szomszédot nehéz “lecserélni” – mégsincs minden veszve!
A legzavaróbb zajforrásokat nem mindig könnyű megszüntetni – a szomszédot például nehéz „lecserélni” vagy „megnevelni”. A válaszadók szerint azonban műszaki megoldásokkal sokat lehet javítani a helyzeten: a kutatás alapján a megkérdezettek közel fele csendesebb háztartási gépekkel csökkentené a zajt, 40 százalék a fűtési–hűtési rendszeren változtatna, míg mintegy 30 százalék a csőrendszerekből származó vízcsobogást mérsékelné. Ebben segíthetnek az olyan épületgépészeti megoldások, mint a felülethűtés–fűtés rendszerek, amelyek a hagyományos klímaberendezéseknél jóval csendesebben működnek, vagy a zajcsillapított lefolyórendszerek – így nyugodtabb, regenerációra alkalmasabb otthoni környezet alakítható ki.
A csend, mint trend
A friss felmérés szerint a magyarok 39 százaléka hajlandó beruházni abba, hogy otthona csendesebb legyen, míg 32 százalék nem hiszi, hogy a zajt hatékonyan lehetne csökkenteni. Mindössze a válaszadók 29 százalékát nem zavarják a környezeti hangok.
Rimanóczy Géza, a Wavin Magyarország ügyvezetője szerint a tervezők már tudatosan választják a csendesebb megoldásokat, az építtetők a vizesblokkok hanghatásai mellett egyre gyakrabban várják el a tetőről lezúduló víz zajának csökkentését is. Ezek a szempontok ma már jelentősen befolyásolják a háztartások beruházási döntéseit: az otthoni nyugalom nem csupán kényelmi kérdés, hanem a mindennapi jólét része, amely erőteljesen alakítja a piaci trendeket.
[1] Az Ipsos Zrt. 2025. január 14. – január 20. között a Wavin Hungary Kft. megbízásából, 1000 fős, a 18-75 éves magyar lakosságra nem, kor, régió és településtípus szerint reprezentatív mintán készített országos kutatása az Ipsos Instant Research platform használatával.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Az iRobot új korszakba lép
-
Gazdaság2 hét ago
Az autópiac átrendeződik: elektromos hullám, kínai offenzíva és az olajár-sokk formálja 2026-ot
-
Ipar2 hét ago
Hatékonyabb és fenntarthatóbb működést hoz a repülőtereknek a Schneider Electric új megoldása
-
Okoseszközök2 hét ago
Az USB-C csatlakozók sérülékenysége laptopokban – valóban problémás megoldás?
-
Ipar2 hét ago
Megfordult a trend: ismét nőtt a szakemberhiány
-
Szórakozás2 hét ago
Kicsi a bors, de erős: Bemutatkozik a KALLSUP, az IKEA új hordozható hangszórója
-
Szórakozás2 hét ago
Samsung Art Store és a San Francisco-i Modern Művészetek Múzeuma együtt hoz el művészek alkotásokat az otthonokba
-
Szórakozás2 hét ago
50 éves a Stúdió: jubileumi gyűléssel és különleges rádióadással ünnepelt a Széchenyi-egyetem hallgatói szervezete






