Egészség
Edzés határok nélkül!
A technológia és a digitalizáció óriási hatással van a világunkra, és ez alól a fitness, mint iparág sem jelent kivételt. A legutóbbi trendet az olyan integrált fitness megoldások hozták el, amelyek egységes platformot biztosítanak a felhasználóknak, ahol minden megtalálható, ami egy hatékony és személyre szabott edzéshez szükséges.
Ezek a platformok nem csak, hogy forradalmasítják a fitness szektorban folyó munkát, de alapjaiban változtatják meg az emberek mozgással kapcsolatos szokásait és életstílusát is.
Az egyik legnépszerűbb ilyen oldal a World of Gyms, avagy WoG.
Az ingázók, otthonról dolgozók és a hibrid edzést kedvelők számára például igencsak fontos a rendszeres testmozgás, de szinte mindig időhiányban szenvednek. Pontosan erre nyújt megoldást a WoG platform, hiszen a segítségével úgy választhatnak edzést, hogy közben egyáltalán nem kell átalakítaniuk a napi programjukat — sőt, még a komfortzónájukból sem kell kimozdulniuk. Az edzés ugyanis akár a nappaliból is elvégezhető, az edző pedig teljes mértékben, csak és kizárólag rájuk koncentrál — feltéve, ha az nem egy csoportos óra, ugyanis a platformon erre is van lehetőség jelentkezni!
A foglalás és az online fizetés folyamata biztonságos, és ha valami nem felel meg a várakozásoknak, visszakaphatják az óra árát. Emiatt nemcsak a már jól megszokott mozgásformákat érdemes az oldalon keresztül elvégezni, hanem új sportágak kipróbálását is érdemes lehet megfontolni, hiszen a változatos mozgásformák és az új kihívások a fittség — legyen az akár fizikai, akár mentális — megtartásának kulcsai.
A WoG teljesen átformálja azt, amit a fitness szektorról eddig tudtunk
Lehetővé teszi például a felhasználóknak, hogy amennyiben az edzés személyi edzővel valósul meg, kényelmesen, a fotelből válasszanak maguknak szimpatikus szakembert — majd ezután az egész adminisztrációt online intézhetik. Maga az edzés lehet személyes vagy online is, és történhet akár konditeremben, a szabadtéren de akár a saját otthonunkban is. Ráadásul már az első találkozás előtt is lehetőség van ingyenes konzultációra! Ez a rugalmasság és személyre szabottság teszi a WoG-ot a digitális fitness szektorban egyedülállóvá.
A digitalizáció tehát egy remek dolog, amelynek bár — mint mindennek — vannak árnyoldalai (pl.: elszigeteltség, magány, egész napos ülés, stb.), de ha megfelelően használjuk, akkor képes lehet sokkal jobbá tenni az életünket. Ehhez pedig nincs is másra szükség, mint hogy képbe kerüljünk az olyan új trendekkel, innovációkkal, mint amilyen a World of Gyms.
WoG, a jövő edzőterme
A digitalizáció korában még az is előfordulhat, hogy a legnagyobb edzőtermekben egyetlen gép sem lesz a jövőben. Elképzelhetetlennek hangzik? Akkor gondoljunk csak például a világ legnagyobb szállásoldalaira: az Airbnb-nek és a Booking.com-nak egyetlen szálláshelye sincs, vagy figyeljük meg a világ legnagyobb taxitársaságát: az Ubernek egyáltalán nincsenek saját taxi autói. A WoG platformja is hasonlóan működik: gépek helyett kényelmes és sokoldalú szolgáltatásokat kínál, és mindez online történik. Így néz ki tehát a jövő edzőterme!
Próbáld ki mihamarabb, hiszen amint fentebb is olvashattad: nincs vesztenivalód!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Január nem az újrakezdés hónapja – és ez teljesen rendben van
Minden év januárjában ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik: új év, új célok, nagy lendület.
Edzőtermi bérletek, életmódváltó fogadalmak, „most aztán minden más lesz” érzés. A lelkesedés azonban sokaknál néhány hét alatt alábbhagy. Ez gyakran frusztrációt, önvádat szül – pedig valójában nem kudarc, hanem természetes emberi működés áll a háttérben.
,,Az emberi szervezet hosszú évezredeken át a természeti ciklusokhoz igazodva működött. A tél – különösen a január – nem az újrakezdés, hanem a lassulás, energiatakarékosság és befelé fordulás időszaka volt. Rövidebb nappalok, kevesebb fény, hideg idő: ilyenkor a test nem építkezni, hanem megőrizni próbál. Evolúciós szempontból ez teljesen logikus.”
– mondta Dr. Hámori Lilla, biológus a női egészség, hormonegyensúly, természetes gyógymódok szakértője.
,,A mai, folyamatos teljesítményelvárásokkal teli életmód történelmi léptékben nagyon új jelenség. Idegrendszerünk, hormonrendszerünk még mindig ahhoz a világhoz alkalmazkodik, ahol a tél pihenést jelentett. Januárban ezért gyakori az alacsonyabb energiaszint, az ingadozó motiváció és a fáradtság.”
– folytatta Dr. Hámori.
Arról is beszélt a szakértő, hogy a modern naptár szerinti „évkezdés” ráadásul mesterséges határ. A természetben nincs éles januári váltás. A valódi megújulás inkább tavasszal indul, amikor nő a napsütéses órák száma, emelkedik a húmérséklet ezzel az aktivitás, és a szervezet is nyitottabb a változásra.
Mit érdemes akkor januárban tenni? Nem radikális fordulatokat, hanem finom előkészítést.
,,Egyetlen új, kíméletes szokás bőven elég: naponta egy kis séta a friss levegőn, egyszerűbb, kevésbé feldolgozott ételek, tudatosabb étkezési ritmus. Nem kevesebbet enni – hanem okosabban. Nem többet edzeni – hanem rendszeresebben mozogni.”
Január nem a kudarc hónapja, hanem az alapozásé. A csendes tervezésé, az apró lépéseké. A magok ilyenkor még pihennek – és ez pontosan így van rendjén. Személyre szabott iránymutatásért kérjük olyan szakember segítségét, mint Dr. Hámori Lilla, aki a természetes módszereket is előszeretettel alkalmazza az egészség helyreállításban, fenntartásban. További információ itt érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Egy szokás, amire az ünnepek alatt is érdemes odafigyelni
Az év utolsó napjai a lelassulásról és a pihenésről szólnak. Az ünnepek lehetőséget teremtenek a régen látott rokonokkal, családtagokkal és barátokkal való találkozásra. Az otthon töltött napokat azonban célszerű egy pohár vízzel indítani.
A karácsony és a szilveszter idején sokaknak lehetősége nyílik a hosszabb és pihentetőbb alvásokra. Így 7-9 óra alvásidő is elérhető. Ez bár pihentető a szervezetnek, megköveteli, hogy a reggelt egy pohár vízzel indítsuk. Ez ugyanis már olyan időtartam, ami idő alatt a szervezet dehidratálttá válhat.
„Egy pohár víz segíthet pótolni az éjszaka elvesztett folyadékot, beindítja az anyagcserét, támogatja az emésztést és javítja a hangulatot” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, a LAICA PR vezetője.
Mindezt egy 2020-ban publikált kutatás is alátámasztja1. A kísérletben résztvevők mintegy 12 órányi dehidratáció után fogyasztottak vizet. Egyes alanyokat viszont arra kértek, hogy ne igyanak folyadékot ébredés után. Ennek következtében később fáradtnak és rosszkedvűnek érezték magukat. „A kutatás rávilágított, hogy a megfelelő hidratáció javítja az agyi funkciókat, ezért frissebbnek, energikusabbnak érezhetjük magunkat, ezáltal pedig jobban tudunk koncentrálni” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt.
Kortól függetlenül tehát fontos odafigyelni a dehidratáltság elkerülésére, ezáltal pedig az elegendő folyadékfogyasztásra. Ez felnőttek esetén napi 2-3 liter is lehet. A legjobb megoldás a víz, hiszen az emberi test jelentős része is éppen vízből áll. Sokan ugyanakkor nem kedvelik a csapvíz klóros izét, illetve fenntartásaik lehetnek annak nemkívánatos összetevőjével szemben, ezért jelentősen megnövekedett a palackozott víz fogyasztása az utóbbi évtizedekben. Ugyanakkor az ezzel járó PET-palackok szállítása, visszaforgatása egyre nagyobb karbonlábnyom lenyomattal jár, éppen ezért a tudatosabb fogyasztók részéről kiváló választás lehet egy LAICA vízszűrő beszerzése.
„A csapvíz íze leginkább a megfelelő szűrő kiválasztásával, rendszeres karbantartással és egyszerű ízesítési trükkökkel javítható. Ezek közé tartozik a magnézium‑aktív szűrő használata, de akár egy kígyóuborka szelet hozzáadása is feldobhatja a csapvizet” – emelte ki a szakember.
A tartós ízélmény biztosítása érdekében javasolt rendszeresen átöblíteni a kancsót, valamint kerülni, hogy a víz hosszabb ideig álljon benne. Kiemelt figyelmet kell fordítani továbbá a szűrőbetét előírás szerinti cseréjére, melynek gyakorisága típustól függően eltérhet; ezért célszerű követni a LAICA által meghatározott csereidőszakot. Az ünnepi időszakban is, egyetlen reggeli rutin alkalmazásával hozzájárulhatunk a fáradtságérzet mérsékléséhez, valamint a koncentráció és a hangulat javításához.
1 – Forrás: https://www.mdpi.com/1660-4601/17/21/7792
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért
A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
Sági Dominik 2020 júniusában született Pécsett. Nem sokkal az első születésnapja után, egy rutin vérvétel során derült ki, hogy Duchenne-féle izomdisztrófiában szenved. A kór fokozatos izomelhalással jár, átlagosan 10 éves kor körül kerekesszékhez, majd a légző- és szívizmok érintettsége miatt tragikus kimenetelhez vezethet.
Egy vagyonba kerül a gyermekkori izomsorvadás gyógyítása
2023-ban azonban reményt hozott egy egyszeri génterápia, amely képes megállítani az állapotromlást. A kezelés ára azonban szinte felfoghatatlan: Dominik személyre szabott terápiája 1,3 milliárd forintba kerül.
A család ezért hozta létre a Sági Dominik – Harc a Duchenne-nel Alapítványt, és azóta jótékonysági rendezvényekkel, licitekkel, médiamegjelenésekkel próbálják összegyűjteni az életmentő összeghez szükséges támogatásokat. A család célja egyértelmű: Dominik még a járásképesség elvesztése előtt megkaphassa a kezelést.
Nem akármilyen focirelikviák kerülnek kalapács alá
Most több különleges jótékonysági felajánlás újabb lendületet adhat Dominik ügyének: egy, a magyar futballválogatott – köztük Szoboszlai Dominik és Marco Rossi – által aláírt labda. Valamint a paksi csapat jóvoltából egy különleges Böde Dániel mez lesz megszerezhető a Sági Dominik Harc a Duchenne-nel licitcsoport-on.
A labda korábban 600 000 forintért kelt el a Barta Csoport alapítványának eseményén, amelynek bevételéből rászorulók kaptak ételutalványokat. A tárgyat most magánemberként újra felajánlották Dominik megsegítésére. A szervezők célja legalább a korábbi összeg elérése, de hangsúlyozzák: „Bármekkora támogatás hatalmas segítség – Dominik számára minden forint számít.”
Dominik állapotáról, az aktuális egyenlegről és a közelgő jótékonysági eseményekről folyamatosan friss információk találhatók Facebook-oldalukon és Sági Dominik honlapján.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Egy magyar fejlesztésű okoseszköz segít már több mint ezer háztartásnak csökkenteni az áramfogyasztását
-
Ipar2 hét ago
A 4iG stratégiai befektetőként belép az amerikai Axiom Space-be
-
Tippek2 hét ago
Így készüljünk az ünnepekre négylábú kedvencünkkel
-
Szórakozás2 hét ago
Tűzijáték szilveszterkor: a szakértők szerint a szigorítások a feketekereskedelmet erősíthetik
-
Gazdaság1 hét ago
A cégkultúra ugyanonnan indul, mint a társadalmi felelősségvállalás: az emberi kapcsolatokból
-
Zöld1 hét ago
A jövő elvárásait is túlszárnyalja a Schneider Electric új üzeme
-
Okoseszközök1 hét ago
Az LG AI technológiával definiálja újra a prémium háztartási készülékeket a 2026-os CES-en
-
Egészség1 hét ago
Január nem az újrakezdés hónapja – és ez teljesen rendben van








