Connect with us
Hirdetés

Egyéb kategória

Ezüstérem és ötödik helyezés a WRO Robotolimpia Világdöntőn

Kiemelkedő sikerekkel zárta a magyar delegáció a 2022. november 17-19. között a németországi Dortmundban megrendezett XIX. World Robot Olympiad robotépítési és -programozási Világdöntőt.

A magyarországi hivatalos nemzeti szervező, az Edutus Egyetem által a nyár elején megrendezett nemzeti döntőből 5 csapat kvalifikálta magát a Világdöntőre, három kategóriában és négy korosztályban.

A kimagasló második helyezést a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjaiból álló AREA5 nevű magyar csapat szerezte meg a Világdöntőn RoboMission kategória, Elementary korosztályban, ahol 8-12 év közötti fiatalok mérik össze tudásukat.

Csapatvezető: Simon Zoltán | Tagok: Balassa Dávid, Magyar Zoltán Nimród, Kis Balázs.

Az idei szezonban debütált először a RoboSports kategóriában, ahol a csapatoknak két robotot is meg kellett építeniük, a BODA csapat az ötödik helyezést érte el.

Csapatvezető: Bácsi Sándor és Koren Balázs | Csapattagok: Gonda Benedek, Gonda Botond, Koren Dániel.

A WRO Világdöntő magyar eredményei:

Helyezés/ össz. csapat Kategória / Korosztály Csapatnév Csapattagok Csapatvezető Város
2. / 81 RoboMission / Elementary

(8-12 év)

AREA5 Balassa Dávid, Magyar Zoltán Nimród, Kis Balázs Simon Zoltán Heves
16. / 78 RoboMission / Junior

(11-15 év)

STORMS Molnár Boglárka, Molnár Veronika, Molnár Levente Molnár Zsolt Sóskút
40. / 71 RoboMission / Senior

(14-19 év)

Maros Robo Team Czoch Levente, Zoller Dávid, Zoller Máté Czoch András Nagymaros
5./23 RoboSport (11-19 év) BoDa Gonda Benedek, Gonda Botond, Koren Dániel Bácsi Sándor, Koren Balázs Budaörs
18. / 32 Future Innovators / Senior (14-19 év) Bánki Robot Prill Gábor, Sisa László, Zsigó Dalma Zsigó Zsolt Nyíregyháza

A világdöntő összes kategóriájának eredménytáblázata ide kattintva érhető el.

A verseny a csapattagokon és csapatvezetőkön kívül 6 nemzetközi tapasztalattal rendelkező bíró is képviselte Magyarországot.

  • Flieber Ádám (magyarországi főbíró, nemzetközi RoboSport főbíró)
  • Jámbor Kornél (magyarországi főbíró, RoboMission kategória bíró)
  • Bognár Pál (RoboMission kategória bíró)
  • Horváth Ádám (Future Innovators kategória bíró)
  • Koren Balázs (Future Innovators kategória bíró)
  • Szilasi Péter Tamás (Future Innovators kategória bíró)

A 2023-as WRO Világdöntő szervezési jogát Panama nyerte el. Az ország delegációját alkotta a dortmundi világdöntőn Yazmín Colón de Cortizo, Panama First Lady-je, aki a magyar szervezőknek elmondta, a 2019-es győri Világdöntőt látva döntöttek arról, hogy 2023-ban náluk kerüljön megrendezésre ez a prominens rendezvény és megköszönte a magyar szervezőknek a kiváló szervezést és lebonyolítást, továbbá kérte a magyar delegációt tanácsát a szervezés és a Kelet-Közép Európai hálózat kialakítása kapcsán.

A World Robot Olympiad egy nemzetközi oktatási program, amely azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse a fiatalok hozzáférését a természettudományos tárgyakhoz és motiválja őket mérnöki vagy informatikai szakma választására. A WRO™ versenyek ötvözik egy sportesemény izgalmát a LEGO Mindstorms és Spike robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásával. A WRO nemzetközi szinten 19. éve szervezi meg a tudomány, a technológia és az oktatásnak ezt a seregszemléjét. Ezzel egyesíti és segíti a fiatalokat a világ minden tájáról kreativitásuk és problémamegoldó készségük fejlesztésében a MTMI (műszaki, természettudományi, matematikai és informatikai) területén.

A versenyszabályt az aktuális év januárjában hirdeti meg a Világdöntőt szervező ország a WRO nemzetközi szervezetével közösen. A 2022-es év magyar nyelvű szabályzatai és versenypályái elérhetők a www.wro.hu oldalon. Az idei szezon témája a “My robot, my friend” volt, ahol a csapatoknak a különböző kategóriákban segítő robotokat kellett megépíteniük, akik az előre összeállított versenyfeladatot hajtják végre vagy egy, a témára épített projektet prezentálnak a zsűrinek. Az egyes korosztályokban különböző altémák vannak.

Az Edutus Egyetem 2014 óta szervezi Magyarországon a WRO versenyeket. A versenyen résztvevő csapatok száma évről-évre növekszik. A pandémia alatt sem állt le a verseny, így idén is több mint 100 csapat regisztrált a hazai versenyekre.

Robotprogramozási versenyeken a jövő mérnökei, informatikai szakemberei mérhetik össze tudásukat. A versenyek tematikusak, a feladatok világszerte azonosak, évente változnak, és olyan témákat ölelnek fel, amelyek a vállalkozások, illetve a társadalom számára nagy jelentőségűek (például környezetvédelem, oktatási innováció stb.). A robotok tervezése, programozása és a folyamatos tesztelések során a diákok megtanulnak csapatként együtt dolgozni, hogy a szórakoztató együttműködésben a tanulás olyan természetességű igény és folyamat legyen, mint a levegővétel.

A versenyeken résztvevő diákok 85%-a műszaki, természettudományos vagy informatikai területen tanul tovább, helyezkedik el. A LEGO Robotok programozási nyelve a PLC programozáshoz hasonló, alapul szolgálhat a későbbi PLC ismeretek könnyebb elsajátításához, alkalmazásához.

Egyéb kategória

Egy arany- és három ezüstérmet nyert a magyar csapat a szakmák világbajnokságán

A Gutai Dénes, Papp Mátyás mechatronika duó aranyérmet nyert a világ egyik legjelentősebb szakmai megmérettetésén, a WorldSkills világbajnokságon, amelyre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezésében utazott ki a magyar küldöttség.

Albrecht Martin autószerelő, Czimmer Zoltán festő, díszítőfestő, Györfi Marcell webfejlesztő pedig ezüstérmet szerzett és emellett tíz kiválósági érmet hozott haza a 25 versenyszámban induló 29 fős magyar csapat Shanghaiból. Ez a valaha elért legjobb eredményünk a WorldSkills világbajnokságon, amelyen 2007 óta vesz részt Magyarország.

Balogh Milán ács, Sipos Bence bútorasztalos, Hidvégi János felhőtechnológia, Nagypál Dóra fodrász, Téringer Gergő informatikai rendszerüzemeltető, a Kis Károly Árpád Vígh Dániel ipari robotika duó, Horváth Berta pincér, Gróf Evelin szépségápoló, Horváth Dávid szoftverfejlesztő, Vadnay Tamás pedig víz-, gáz- és fűtésszerelő számban nyert kiválósági érmet.

Az elért arany- és ezüstérmek, valamint a kiválósági elismerések azt mutatják, hogy a magyar szakképzés és duális képzés globális szinten is versenyképes, és képes olyan szakembereket nevelni, akik a jövő gazdaságának meghatározó szereplőivé válhatnak.

A magyar fiatalok sikeres szereplése mögött széleskörű összefogás áll. A kiemelkedően eredményes részvételt szakértők, szakmai támogatók, szakképző intézmények és egyetemek segítették. A felkészülést koordináló Kamara a hazai versenyrendszer működtetésével, valamint a gazdaság és a szakképzés hatékony összekapcsolásával vállal meghatározó szerepet a jövő szakembereinek nevelésében és a WorldSkills-mozgalomban való eredményes jelenlét biztosításában.

A távol-keleti metropoliszban megrendezett szakmai világbajnokságon 68 nemzet 1385 fiatal tehetsége csapott össze 64 különböző versenyszámban. A rangos nemzetközi megmérettetésen a résztvevőknek a kiemelkedő szakmai felkészültség mellett a kreativitásukat, a precizitásukat, a problémamegoldó és alkalmazkodóképességüket, valamint a kitartásukat is bizonyítaniuk kellett. A WorldSkills mozgalom célja, hogy a szakmai kiválóságot, a fiatalok tehetségét, a korszerű szakképzést és a gazdaság igényeihez igazodó szakmai tudást nemzetközi szinten is bemutassa és elismerje.

A Kamara koordinálásával felkészült magyar csapat tavaly a negyedik legsikeresebb nemzet lett a szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills Herning 2025 versenyen Svájc, Németország és Franciaország mögött. Egy szoftverfejlesztő, egy webfejlesztő, egy informatikai rendszerüzemeltető duó és egy ipar 4.0 páros nyert aranyérmet. A magyar csapat további két ezüst és öt bronzérmet gyűjtött be, emellett öt versenyző nyert kiválósági érmet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egyéb kategória

Ismét magyar díjazott a nemzetközi médiaversenyen

Rádi Balázs (Index.hu) második helyezést ért el a Siemens Media Award régiós versenyén.

A program fennállása óta először Budapesten rendezték meg a Siemens Media Award nemzetközi díjátadóját. Az előző évekhez hasonlóan, idén is magyar sikert ünnepelhettünk: a szakmai zsűri kilenc ország pályázóit és pályaműveit értékelve a második díjat Rádi Balázsnak, az Index.hu újságírójának ítélte, az „Index a műtőben: először operáltak gerincsebészeti robottal Magyarországon” című írásáért.

A helyszíni riport egyedülálló betekintést nyújt abba, hogyan használnak itthon egy vadonatúj, a betegbiztonságot maximalizáló, és az orvosokat jelentős sugárterhelés alól mentesítő robottechnológiát, és miként képezi le a mesterséges intelligencia „videójáték-szerűen” az emberi testet, miközben minden eddiginél precízebbé teszi a műtéti beavatkozást.

A technológiai területén kiemelkedőt alkotó újságírókat és tartalomgyártókat elismerő, nemzetközi versenyen a zsűri legjobbnak Roko Kalafatic horvát újságíró, Lider üzleti portálon megjelent, „Miért értjük egyre kevésbé az általunk létrehozott világot?” című podcast epizódját választotta. Az adás elméleti és gyakorlati szempontból is reflektál a technológiai fejlődésre, miközben azt vizsgálja, hogyan formálja egyre inkább a világ megértését a gyors digitális átalakulás, az algoritmusok működése és az információs túlterheltség.

Kalafatic ezzel egy kétszemélyes utazást is nyert a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol a művészi tartalom mellett a kulisszák mögé is bepillanthatnak, és közelebbről megismerhetik a színpad mögött rejlő technológiákat.

A harmadik helyezést az osztrák tudományos újságíró, Tanja Traxler nyerte el a Der Standard médiumban megjelent „Közeleg a Q-Nap?” című cikkével, ami Ausztria kvantuminternet-technológiákban betöltött szerepét, valamint a kvantumtitkosítás jövőbeli kiberbiztonsági és digitális kommunikációs hatásait vizsgálja.

A pályázat első, hazai fordulójára ezúttal is a „Célszerű technológia” jelmondattal, olyan médiatartalmakkal lehetett nevezni, amelyek bemutatják a technológia mindennapi életben betöltött szerepét. A magyarországi első három helyezett pedig egyúttal tovább is jutott a nemzetközi versenybe. Itt kilenc közép- és kelet-európai országból (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) választotta ki a legjobbakat a nemzetközi zsűri, amelynek tagja volt Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu magyar alapítója és főszerkesztője is.

A korábbi években szintén kiemelkedően szerepeltek a magyar pályázók a nemzetközi versenyen: 2025-ben Kis Judit, a Forbes újságírója fődíjat nyert a Magyar siker mutatja, mit adhat az AI a mezőgazdaságnak című cikkével. 2023-ban a második helyezettnek járó, nemzetközi díjat Bagi László, szintén a Forbes munkatársa hozhatta haza, „A zöld rendszámos kukásautók nem ébresztenek fel” című cikkével, 2024-ben pedig Zákányi Virág került shortlistre a GyártásTrend honlapján publikált, „Terápia VR-szemüvegben” című cikkével.

Rádi Balázs újságíró, szakterületét a technológiai, gazdasági és egészségügyi témák jelentik. A kecskeméti Neumann János Egyetemen szerzett diplomát, 2019-ben elnyerte a Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíját. 2022 óta az Index.hu főmunkatársa, a Közélet rovat egyik szerzője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egyéb kategória

Megerősített kibervédelem a kritikus infrastruktúráknak

Új NIS2-kompatibilis szolgáltatást kínál a Siemens.

Az energiaszolgáltatók, az energiaigényes iparágak üzemeltetői, valamint a kritikus infrastruktúrák – így adatközpontok és repülőterek – kibervédelmi ellenálló képességét kívánja segíteni a Siemens új szolgáltatása.

A megoldás választ ad a vállalati információtechnológia (IT) és az operatív technológia (OT) összeolvadására, a növekvő számú biztonsági riasztások kezelésére akkor, amikor gyakran hiányzik a megfelelő szaktudással rendelkező, éjjel-nappal elérhető személyzet.

A szolgáltatás folyamatos, 0–24 órás monitorozással nyújt védelmet, miközben elemzi az esetleges incidenseket, és konkrét intézkedéseket javasol a kockázatok csökkentésére és a problémák megoldására. Ennek köszönhetően akár 90 százalékkal gyorsabban tudnak a vállalatok reagálni a kibertámadásokkal szemben.

Az IT- és OT-rendszerekből összegyűjtött biztonsági adatokat a központi, Siemens Security Operations Center (SOC) kezeli. Itt zajlik az események elemzése, elkülönítik a téves riasztásokat, kezelik a kritikus incidenseket, miközben az új fenyegetésekre proaktívan reagálva folyamatosan frissítik az észlelési szabályokat.

Ezzel a kiszámítható és skálázható, NIS2-kompatibilis szolgáltatási modellel a kritikus infrastruktúrák üzemeltetői az alaptevékenységükre tudnak koncentrálni. Egy hasonló, saját operatív biztonsági központ kiépítéséhez képest akár 80 százalékkal alacsonyabb beruházási költséggel biztosíthatják védelmüket, melynek üzemeltetési költségei akár a felére is csökkenhetnek.

Az új MDR szolgáltatás első referenciaügyfele a németországi Hertener Stadtwerke közüzemi szolgáltató, mely üzemi rendszereinek védelmére alkalmazza e technológiát.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss