Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Az informatikai szakemberek több mint egyharmadát a diverzitás hiánya riasztja el a szakmától

A Kaspersky Lab egy friss kutatása a technológiai iparban megfigyelhető nemek közötti egyensúlytalanság okait és azok lehetséges – az ágazatban dolgozók szerint a későbbiekben változást hozó – megoldásait vizsgálta. A kutatás 5000 informatikai szakember bevonásával készült Európa-szerte.

A kutatás szerint a technológiai területen dolgozó nők 38 százalékát riasztja el a szervezetekben tapasztalható nemi megoszlás, míg a férfiak 29 százaléka nyilatkozott ugyanígy.

Az európai IT szakemberek közel fele (48%) számolt be arról, hogy olyan csapatban dolgozik, amelyben túlnyomó többségben vannak a férfi kollégák, vagyis hatszor többen, mint akik elmondásuk szerint nők által dominált közegben dolgoznak (7%).

Az európai női IT szakemberek több mint fele (53%) mondta azt, hogy kisebb valószínűséggel csatlakozna olyan szervezethez, ahol nemi egyensúlytalanságot tapasztal. A férfiaknál 38% nyilatkozott így.

A Kaspersky felmérése szerint továbbá:

  • Az IT területen dolgozó nők több mint egyharmada (37%) mondta azt, hogy a szakmában dolgozó nők elenyésző száma miatt tartott a tech karriertől.
  • Az IT-ban dolgozó női döntéshozók csaknem egyharmada (30%) tapasztalta már napi munkája során, hogy férfiak akarják kioktatni őket a munkájukról.
  • 10-ből több mint 4 megkérdezett nő (43%) gondolta úgy, hogy jobban fejlődne egy olyan környezetben, ahol egyenlő a férfiak és a nők aránya, vagy ahol a nőnemű kollégák vannak többségben.
  • Az IT szektor női döntéshozóinak 40%-a véli úgy, hogy a kormányoknak és az egyetemeknek ösztönzőket kéne alkalmaznia, hogy több lány és nő képzelje el karrierjét a tech ágazatban.
  • Mindemellett a megkérdezett nők és a férfiak pozitívan nyilatkoztak az IT szektorról, amely elmondásuk szerint ösztönző (59 és 57%) és együttműködő (49 és 51%). A kutatásban résztvevők kevesebb mint egyharmada gondolta úgy, hogy ez egy stresszes (24 és 22%) foglalkozás.
  • A IT szakma legvonzóbb eleme pedig mindkét nem számára (a nők 46%-a, a férfiak 49%-a szerint) a versenyképes fizetés volt.

A kutatást a Kaspersky Lab londoni irodájában rendezett kerekasztal-beszélgetésen mutatták be először. A BBC Click műsorvezetője, Kate Russell moderálása mellett az iparági szakemberek együttesen vitatták meg, hogy milyen intézkedéseket hozhat a munkaerő diverzifikálása érdekében a szakma.

“Európában még mindig alulreprezentáltak a nők az informatikai szektorban. És bár nincs olyan megoldás, ami egyik napról a másikra kiegyenlítené a nemek arányát az iparban, a kutatásunk és a nyilvános vita segít abban, hogy felismerjük, hogyan lehetne az informatika és a kiberbiztonság területét vonzóbbá és elérhetőbbé tenni a nők számára. Ez többről szól, mint egyedi karrierek: a kiberbiztonsági szakma nagyban profitálna a nők számának növekedéséből, hiszen új nézőpont hoznának be a kiberbiztonsági fenyegetések nyomon követésébe, elemzésébe és az ellenük való védekezésbe.”

– mondta a Kaspersky Lab képviseletében Ilijana Vavan, a cég európai ügyvezető igazgatója.

A kerekasztalon résztvevők megvitatták azokat lehetőségeket, amelyek hozzá tudnának járulni a szektoron belüli diverzitás növeléséhez és kezelni tudnák a nők által tapasztalt “egyensúlytalansági paradoxont”. Szó esett a tehetségek megtartásának lehetséges módjairól is.

India Lucas, a techUK szakértelemért, tehetségért és sokszínűségért felelős szakpolitikai vezetője szerint elengedhetetlen meghatározni, hogy mit értünk tech alatt:

“Meg kell változtatni a tech karrierről kialakult percepciót. Nem egyetlen területről beszélünk. A szervezeteknek törekedniük kell rá, hogy női jelentkezőket találjanak, és szükség van az oktatásra, hogy kiküszöböljük a tudatalatti előítéletességet.”

– tette hozzá.

Wincie Wong, az RBS digitális javaslatokért felelős vezetője és a PwC Tech She Can nevű chartájának alapító tagja hozzátette:

“Ki kell emelnünk, hogy mit nyújthat az informatikai karrier a nők számára, kevésbé a kódolásra, hanem inkább arra fókuszálva, hogy milyen hatást válthat ki az ember ezekben a  munkakörökben. Továbbá meg kell változtatni az informatikához kapcsolódó nyelvezetet, hogy az gender-semlegesebbé váljon és ne riassza el a nőket a szakmától.”

Ewa Magiera, a Code First Girls közösségi vezetője, amely egy olyan nonprofit szervezet, aminek célja a diverzitás növelése az informatikában.

“A hangsúly a technológia matematikai elemén van, ami elrettentő lehet, pedig az informatika sokkal több a kódolásnál. Más képességek is fontosak a tech területén, például a kreativitás és az empátia.”

A kutatás és a kerekasztal-vita is hozzá fog járulni a Kaspersky Lab kötelezettség-vállalásaihoz, amelyek az iparon belüli változás elindítását célozzák és amelyeket az idei év folyamán hoznak nyilvánosságra a CyberStarts kezdeményezés részeként.

A felmérésről

A Kaspersky lab az Arlington Research-öt kérte fel egy olyan felmérés lebonyolítására, amely az IT vagy tech szektorban dolgozó nőket és férfiakat kérdezte, hogy feltárja az iparágon belüli nemi különbségeket, a véletlenszerű szexizmust, az informatikai / tech karrier mindkét nem elé támasztott akadályait, valamint, hogy mi motiválja a nőket és férfiakat arra, hogy a szakmában indítsanak karriert.

Az Arlington Research 5 országban végzett online felmérést: az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban.

Európa-szerte 5000 interjút készített a cég (országonként 1000), egyenlő arányban kérdezve férfiakat és nőket (500 nő és 500 férfi vett részt az interjúban országonként). A megkérdezettek minden országban 18 év feletti felnőttek voltak, akik IT, vagy tech területen dolgoznak, különböző méretű vállalatoknál.

A résztvevőknek szükségük volt internet hozzáféréshez a kérdőív kitöltéséhez. A kutatás adatfelvétele 2018. december 2. és 16. között zajlott.

Gazdaság

Rékasi Csaba lesz a Schneider Electric új projekt- végrehajtási vezetője

Szeptember elsejétől Rékasi Csaba tölti be a projekt-végrehajtási vezetői pozíciót a Schneider Electricnél. Feladatai közé tartozik a hazai projektportfolió operatív irányítása, a végrehajtási folyamatok transzparenciájának növelése és az adatalapú működés elmélyítése.

Rékasi Csaba több mint 15 éves nemzetközi projekt- és operációs menedzsment tapasztalattal érkezik a pozícióba. 2024-ben csatlakozott a Schneider Electric csapatához, mostani kinevezéséig az Egyesült Királyságban dolgozott, szolgáltatási operatív vezetőként a Schneider Electric Digital Energy üzletágában, ahol kiemelt szerepet vállalt a belső folyamatok digitalizációjában és a működési hatékonyság növelésében. Ezt megelőzően csaknem 12 évet töltött egy épületinfrastruktúra-szolgáltató vállalatnál különböző pozíciókban, szintén az Egyesült Királyságban.

A szakember 2026. szeptember elsejétől a Schneider Electric magyarországi csapatán belül a projekt-végrehajtási vezetői pozíciót tölti be.  Új szerepkörében a magyarországi projekt-végrehajtás folyamatainak egyszerűsítésére, a kockázatkezelés erősítésére és az átlátható, adatalapú működésre összpontosít.

„A sikeres projektvégrehajtás alapja a transzparens működés és a gyakorlati megvalósítás: értik egymás hatását, időben azonosítják a kockázatokat, és együtt tanulnak a hibákból. Céljaim között szerepel a végrehajtási folyamatok gyorsabbá és rugalmasabbá tétele, valamint annak biztosítása, hogy a Schneider Electric az elektrifikáció és a digitalizáció területén komplex, end-to-end szemléletű partnerként tudja támogatni ügyfeleit”

– tette hozzá Rékasi Csaba

„Egy projekt nem attól lesz sikeres, hogy papíron jó a struktúra, hanem attól, hogy a folyamatok a gyakorlatban is gördülékenyen működnek. A célom az, hogy a bürokrácia és az adminisztrációs terhek csökkentésével, valamint a transzparens folyamatokkal olyan hátteret biztosítsunk a csapatoknak, ahol a valódi értékteremtésre és a határidők pontos tartására tudnak fókuszálni”

– mondta Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.

Rékasi Csaba felsőfokú gazdasági tanulmányokat folytatott, szakmai és vezetői tudását pedig az angliai Chartered Management Institute (CMI) keretében szerzett felsőfokú vezetői minősítéssel (Level 5 Diploma in Leadership & Management) tette teljessé.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását.

A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.

Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában az új uniós vámkódex, amely az elmúlt évtizedek legjelentősebb változását hozza az európai vámrendszerben. A szabályozás célja, hogy egységesebb, hatékonyabban ellenőrizhető, digitális rendszert teremtsen az EU-ban, különös tekintettel az e-kereskedelem gyors növekedésére.

A reform által hozott egyik legfontosabb változás az, hogy a közvetlen, EU-n kívülről EU-fogyasztónak történő értékesítést lehetővé tevő eladók és platformok lesznek a felelős importőrök. Ennek megfelelően nekik kell biztosítaniuk a szükséges vámadatokat, megfizetniük vagy garantálniuk a kapcsolódó terheket, valamint gondoskodniuk arról, hogy a termékek megfeleljenek az uniós előírásoknak. Az ismételten jogsértő szereplőket az éves uniós importértékük 1-6 százalékáig terjedő bírság is sújthatja.

Az EU-n kívüli webáruházakból közvetlenül érkező bizonyos árukra új, uniós szintű kezelési díjat is bevezetnek. A díj pontos összegét az Európai Bizottság határozza meg, a tagállamoknak pedig legkésőbb 2026. november 1-jétől kell megkezdeniük annak beszedését.

Jön az új Európai Uniós Vámhatóság és az egységes vámügyi informatikai környezetet

A reform központi eleme az EU Customs Data Hub létrehozása. Az új digitális platform legalább 111 jelenleg használt vámügyi informatikai rendszert válthat fel. A vállalatok ezen keresztül egyszerűbben jelenthetik be az árukat és kommunikálhatnak a vámhatóságokkal, míg a hatóságok átfogóbb adatok alapján végezhetnek kockázatelemzést. A rendszer fakultatív használata 2031-ben indulhat, 2034-től pedig kötelezővé válik.

„A reform nem pusztán a vámszabályok modernizálását jelenti. A vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy a vámadatok minősége, az informatikai rendszerek összekapcsolhatósága és az ellátási lánc átláthatósága közvetlenül befolyásolja majd a működés gyorsaságát és biztonságát. Azok a cégek, amelyek időben áttekintik folyamataikat, az új rendszer egyszerűsítéseit és kedvezményeit is jobban kihasználhatják”

– mondta Fülöp Attila, az EY adópartnere.

A megbízható vállalatok egyszerűbb eljárásokra számíthatnak

Az új szabályozás bevezeti a „trust and check” gazdálkodói kategóriát. Azok a vállalatok, amelyek átláthatóan működnek, megfelelő adatokat biztosítanak és hozzáférést adnak elektronikus rendszereikhez, ritkább ellenőrzésekre és rugalmasabb vámfizetési feltételekre számíthatnak. A jelenlegi engedélyezett gazdálkodói, vagyis AEO-minősítés továbbra is megmarad.

Az EY szakértői szerint az importtal, exporttal vagy nemzetközi e-kereskedelemmel foglalkozó vállalatoknak érdemes lesz:

  • feltérképezniük, hogy a reform mely üzleti és vámfolyamataikat érinti, és mikortól;
  • áttekinteniük szerződéseiket és az ellátási lánc szereplői közötti felelősségeket;
  • felmérniük a vámreformban rejlő lehetőségeket (pl: az AEO- vagy a későbbi „trust and check” státusz előnyeit);
  • felülvizsgálniuk a vámadatok minőségét és elérhetőségét;
  • megvizsgálniuk informatikai rendszereik felkészültségé

Az EY adó- és vámcsapata a szabályozási hatások felmérésében, a vámfolyamatok és informatikai megoldások átvilágításában, a kockázatok azonosításában, valamint a szükséges működési változások megtervezésében támogatja a vállalatokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Hankook Tire nyerte a fődíjat a magyarországi koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadón

A Hankook Tire elnyerte a fődíjat a Magyarországon működő koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadó gálán, amelyet a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetsége szeptember 18-án szervezett Budapesten.

A 2025-ben indult kezdeményezés célja, hogy elismerje és megossza a Magyarországon működő koreai vállalatok társadalmi felelősségvállalás (CSR) terén alkalmazott jó gyakorlatait. Miután tavaly elnyerte a Közösségi Hozzájárulás Díjat, a Hankook Tire immár második egymás követő évben nyert elismerést, ezzel tovább erősítve pozícióját, mint példamutató vállalat, amely elkötelezett a magyarországi helyi közösségekkel való közös fejlődés mellett.

A „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” szlogen jegyében a Hankook Tire magyarországi gyára továbbra is a helyi igényekhez igazodó, széles körű társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket valósít meg, három fő területre összpontosítva: a közösséghez való hozzájárulás, az egészség és a jólét, valamint az oktatás. Ezen erőfeszítések révén a vállalat a helyi közösségekkel való kölcsönös fejlődés előmozdítására törekszik.

A társadalmi felelősségvállalás területén a Hankook Tire 2012 óta a „Hankook Értékteremtő Program” keretében több mint 30 000 gumiabroncsot adományozott, közel 2 800 intézménynek és nonprofit szervezetnek, köztük az Országos Mentőszolgálatnak és a Magyar Vöröskeresztnek, ezzel támogatva a biztonságosabb és hatékonyabb sürgősségi beavatkozásokat, segélyakciókat és egyéb jótékonysági kezdeményezéseket.

A Hankook Tire elkötelezett a helyi közösségek egészsége és jólléte iránt, és célja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása. Idén májusban a vállalat támogatta a Szent Panteleon kórház által szervezett lakossági szűrőnapot Dunaújvárosban, amelynek köszönhetően több mint 400 helyi lakos számára biztosított egészségügyi szűréseket, többek között vérnyomás- és vércukorszint-méréseket, valamint részletes orvosi vizsgálatokat.

Az oktatás területén a Hankook Tire iskolai felszereléseket biztosít hátrányos helyzetű gyermekek számára, és helyi szakiskolákkal, valamint a Dunaújvárosi Egyetemmel kötött partnerségeken keresztül hozzájárul az oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez. A vállalat emellett helyi oktatási intézményekkel együttműködve szakmai gyakorlat- és ösztöndíjprogramot is működtet, amely lehetővé teszi a diákok számára, hogy tanulmányaik mellett gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek. A Hankook ezzel támogatja a tehetséges fiatalok fejlődését a helyi közösségben.

Lim Ho taek, a Hankook Tire magyarországi gyárának ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

„Megtiszteltetés számunkra, hogy a helyi közösség támogatása érdekében tett erőfeszítéseinket immár második alkalommal is elismerték. A jövőben is olyan társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket szeretnénk megvalósítani, amelyek a helyi közösségek valós és gyakorlati igényeire reagálnak. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy felelős vállalatként tegyünk a helyi közösségekért, és velük együtt fejlődjünk.”

A Hankook Tire gyártóüzemei világszerte a helyi igényekhez igazodó CSR-kezdeményezéseket valósítanak meg. Ezek a kezdeményezések a gumiabroncs-adományozástól és a munkavállalói önkéntes programoktól kezdve a jövő generációk oktatásának támogatásán és a hátrányos helyzetű közösségek segítésén át az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséig terjednek. Céljuk, hogy a helyi közösségek és a Hankook fejlődéséhez egyaránt hozzájáruljanak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss