Gazdaság
A digitalizáció nem lehet csak a diplomások kiváltsága
A digitális közösségi alkotóműhelyéről ismert magyar tulajdonú Makerspace.hu a Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás (DOKK) keretében mutatta be saját fejlesztésű tananyag családját.
A 15 termékből álló alkotópedagógiai csomag az első olyan kézzelfogható komplex termék, ami a szakképzés digitális megújulását támogatja.
A tanári kézikönyvet, munkafüzeteket, digitális segédanyagokat és alapanyagokat is tartalmazó egységcsomagok az egyéni kreativitást, a csoportos együttműködést és a technológiai készségek átadását egyaránt biztosítják, azzal a céllal, hogy a jövő munkavállalóit versenyképessé tegye. A Makerspace fő küldetésének a műszaki pályaorientációt és a hazai szakképzés digitalizációját tűzte ki, üzletileg pedig nem titkolt szándékuk, hogy újabb magyar szereplőként vegyék ki részüket a nemzetközi EdTech-boomból.
A Makerspace.hu csapata több mint 5 éve, itthon elsőként nyitott olyan digitális közösségi alkotóműhelyt – közkeletű nevén makerspace-t – ahol a 21. századi alkotói folyamatokkal játszva ismerkedhetnek a felhasználók. Ma már több mint 5,000, a hagyományos barkácseszközök mellett 3D nyomtatót, lézervágót, programozható robotkarokat, valamint különböző modulárisan felépíthető mikroelektronikai elemeket (szenzorokat, motorokat, vezérlő egységeket) kínáló műhely van világszerte. Ezek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és több állam digitális oktatási stratégiájának szerves részét képezik.
Ezek a digitális közösségi alkotóműhelyek (DKA) ugyanis nemcsak a kreativitás megélésére, vagy valamiféle konstruktív kikapcsolódásra jók.
„Az ezekben a műhelyekben szocializálódó fiataloknak már nem kell külön elmagyarázni, hogy fenyegetés vagy lehetőség-e a robotika, hogy mi az az Ipar 4.0, hogyan bánjanak a mesterséges intelligenciával és hogy veheti ki a részét ebből a folyamatból az ember”
– érzékeltette Fuchs Péter, a Makerspace.hu vezető fejlesztője a műhelyek kínálta távlati előnyöket.
Ezt felismerve tudatosan a tananyag-fejlesztésre kezdtek koncentrálni, és létrehozták azt a 15 részből álló tananyag családot, melyet a DOKK konferencián mutattak be először a szakmai nagyközönségnek. A csomagok közös jellemzője, hogy valamilyen, diákok által alakítható kerettörténet köré épülnek (Okos város, Zöld mérnökök, Szuperhősök, Időutazás, Világ kultúrái stb…), a diákok pedig ebbe belehelyezkedve sajátítják el a 3D nyomtatás, lézervágás, CNC esztergálás, elektronika és robotika alapjait. A 15 tananyag többéves folyamatos fejlesztés eredménye, ezeket az aztán saját szakköreiken és táboraikban tesztelték és finomították.
Az alkotók a komplex tantervi csomagokat 16 db 2 órás blokkba szervezték, figyelmet fordítva az érdeklődés folyamatos fenntartására és a különböző felkészültségű és képességű diákok differenciálására. Az egyelőre angol és magyar nyelven elérhető csomagok tartalmazzák a rendkívül részletes tanári kézikönyvet, az oktatási segédanyagokat, diák munkafüzeteket és a megvalósításhoz szükséges alapanyagokat is. Természetesen a csomagnak része az oktatók képzése és a terméktámogatás is. A társaság állami és magán oktatási intézmények megrendeléseire egyaránt számít itthon és külföldön is. Mivel a pedagógiailag megalapozott maker tananyagok piaca még meglehetősen fejletlen, a piaci potenciál alapján több ezer csomag értékesítése sem lehetetlen.
„A Szakképzés 4.0 és a Digitális Oktatási Stratégia megteremtették a hátterét annak, hogy ilyen tananyagok akár tanórákon, akár tanórákon kívüli foglalkozásokon konkrét képzési vagy pályaorientációs céllal bekerüljenek a hazai oktatásba. A tananyag-csomagok az első pillanattól fogva nemzetközi piaci szemlélettel és minőségben készültek. Az EdTech és azon belül a maker piac hatalmas, mindenki tudja, hogy a jövő munkaerőpiaca jelentősen meg fog változni és bármilyen nehéz is, az oktatást ehhez kell igazítani, lehetőleg minél gyorsabban.”
– mondta Major Gábor, a Makerspace.hu ügyvezetője, aki az IVSZ főtitkári pozíciójából érkezett a magyar tulajdonú vállalkozás élére.
A bemutatón a cég nemzetközi tanácsadói csapatából részt vett Brian Baptista is, aki korábban a LEGO Education európai igazgatója volt, jelenleg pedig Copublica nevű cégével nagy állami és globális oktatási projekteket fejleszt.
„3-4 éve figyelem a magyar digitális oktatási piacot, aminek a Digitális Oktatási Stratégia komoly lökést adott, jó pár, nemzetközi piacon is versenyképes termék született a közelmúltban – a ma bejelentett termékcsomag is kétségkívül ilyen. Az Ipar 4.0 akkor lesz átok helyett áldás, ha a jövő szakemberei, a tervezőmérnököktől a gépkezelőkig, ugyanúgy ismerik a legújabb digitális fejlesztéseket, a működési elveket, a rendelkezésükre álló eszközöket, és azok egymás közötti kommunikációját, ahogy például a szoftverfejlesztők a programnyelveket”
– mondta Brian Baptista.
Gazdaság
Kétmilliárd forintról döntött a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 2026. első negyedévében 66 új kérelmet vett nyilvántartásba, amelyekben a felek összesen több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg.
A TSZSZ az időszakban 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg. Emellett 4 esetben folytattak le bankgarancia-vizsgálatot. A kiadott szakvélemények száma az előző év azonos időszakához képest 43 százalékkal, a megítélt összeg pedig 150 százalékkal nőtt.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és Kamara fenntartásában működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló, független köztestületi szerv. Segítségét elsősorban akkor vehetik igénybe a felek, ha a tervezési, kivitelezési vagy alvállalkozói szerződés teljesítése kapcsán vita merül fel a műszaki teljesítés mértékével, a vállalkozói díj elszámolásával, a teljesítésigazolás kiadásával vagy a bankgarancia lehívásával kapcsolatban. Az idei év első három havi kérelmeinek zöme egy és többlakásos lakóépületek építése, valamint ipari épületek beruházásai kapcsán érkeztek a TSZSZ-hez.
Kérelmet nyújthat be a megrendelő, a tervező, a fővállalkozó vagy az alvállalkozó egyaránt, amennyiben írásban megkötött, mindkét fél által aláírt szerződés áll rendelkezésre. A TSZSZ háromtagú szakértői tanácsa egy helyszíni szemle és a benyújtott dokumentumok alapján állapítja meg a teljesítés mértékét, így segíti a viták gyors lezárását. A szakvélemény elsődleges célja, hogy az segítse a felek megegyezését, de bírósági eljárás esetén jelentős előnyt jelent a szakvélemény, ugyanis az rövidebb határidőkkel és speciális eljárási szabályok mellett használható fel. Az eljárás határideje alapesetben 30 nap, indokolt esetben legfeljebb 60 nap. A szakértői díj a kérelmező által megjelölt vitatott bruttó érték 3 százaléka, de minimum 200 ezer és legfeljebb 2 millió forint. A TSZSZ eljárása elektronikusan, egyszerű űrlapkitöltéssel indítható, így az építőipari szereplők gyorsan és hatékonyan juthatnak szakértői állásfoglaláshoz akár régebbi, még el nem évült szerződéseik kapcsán is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre
Soha nem látott roham indult a boltokban, miután a SZÉP kártyával hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. 2025. december 1-jétől idén április 30-ig 44 ezer K&H kártyabirtokos használta fel cafeteriáját bevásárlásra. A friss adatok szerint összesen 4,7 milliárd forintot költöttek el az élelmiszerüzletekben, ami a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest közel 1,5 milliárdos növekedést mutat.
A számok döbbenetesek: az öt hónapos időszak teljes SZÉP-kártyás forgalmának több mint 30 százaléka élelmiszer-vásárlásokból származott, igaz, ebbe beleesett a tavalyi karácsonyi időszak is. Kimondható, hogy amíg hideg élelemért is lehetett SZÉP kártyával fizetni, addig a cafeteria-rendszer legismertebb eleme már nemcsak a pihenést és kikapcsolódást szolgálta, hanem a mindennapi megélhetés egyik fontos pénzügyi lába lett.
A vásárlási szokásokból az is jól látszik, hogy a felhasználók tudatosan és nagyobb volumenben költöttek. Az átlagos kosárérték elérte a 9200 forintot, vagyis sokan nem csupán néhány terméket vásároltak, hanem a kártyabirtokosok többsége jelentősebb, tervezett nagybevásárlások finanszírozására használta a keretét.
„Kiemelkedő érdeklődés övezte a hideg élelmiszerek SZÉP kártyával történő fizetését. És nemcsak a költési adatokban jelentett látható szintlépés, hanem a fizetési technológiák terén is
– hangsúlyozta Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv-szegmens marketingvezetője.
– Az ügyfeleink 5 százaléka használta digitális SZÉP kártyáját a fizetésnél. A digitális fizetés növekvő népszerűsége is igazolja, hogy a könnyű és gyors felhasználói élmény, valamint a technológiai naprakészség ma már alapvető elvárássá kezd válni bevásárláskor. Nem kérdés tehát, hogy a kkv-szektor számára a SZÉP kártya valódi stratégiai eszköz, akár cafeteriaként adják munkavállaóiknak, akár úgy, hogy maguk válnak elfogadóhellyé.”
Bár a K&H SZÉP-kártyás forgalmi statisztikákban továbbra is a nagyvállalatok dominálnak, a kisvállalkozások szerepe is érezhetően megnőtt ebben az időszakban, ami egyben azt is eredményezte, hogy a forgalom egy része közvetlenül a helyi közösségekben maradhatott, hozzájárulva a gazdasági sokszínűség megőrzéséhez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Amikor a föld és az űr együtt segíti a gazdálkodókat – fiatal fejlesztő megoldása a vízpazarlásra
A digitális technológiák egyre fontosabb szerepet játszanak a mezőgazdaságban. Az új megoldások segítenek abban, hogy a gazdálkodás hatékonyabb és fenntarthatóbb legyen. A pontos talajnedvességi adatok és az adatvezérelt öntözés hozzájárulhatnak a vízfelhasználás csökkentéséhez, a terméshozamok növeléséhez, valamint a természeti erőforrások védelméhez. A K&H STEM pályázat szakmai különdíjas projektje szenzoros mérések és műholdas adatok kombinálásával támogatja ezt a törekvést.
A fejlesztés hatása azonban nemcsak a mezőgazdaságban fontos. A víz tudatos használata a mindennapokban is érezhető lehet. Kevesebb pazarlás történik, így a természeti erőforrások is jobban megmaradnak. A pontos öntözési döntések pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy stabilabb legyen az élelmiszer-ellátás. Az ilyen adatvezérelt megoldások segítenek abban, hogy a mezőgazdaság jobban alkalmazkodjon a szélsőséges időjáráshoz, és hosszútávon is fenntarthatóbbá váljon.
Simon Márton, az Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar hallgatójának fejlesztése egy szenzoros és egy szoftveres rendszer kombinációja. Az eszköz rendszeres talajnedvesség-méréseket végez, az adatokat pedig egy online felületen jeleníti meg műholdas megfigyelésekkel – például növényállapot mutatókkal – kiegészítve. Így a gazdálkodók pontosabb képet kaphatnak a talaj állapotáról és megalapozottabb döntéseket hozhatnak az öntözésről.
A fejlesztés egyik különlegessége, hogy a szenzorok nem hagyományos mobilhálózati IoT-kapcsolatra épülnek. Egy speciális rádiós megoldásnak köszönhetően egyetlen központi egység akár 10–20 kilométeres területet is lefedhet, így a rendszer olyan mezőgazdasági területeken is használható, ahol a mobilhálózati lefedettség korlátozott. A projekt egy talajnedvesség-szenzor és adatplatform prototípusa, amely segíthet a gazdálkodóknak csökkenteni a vízfelhasználást és a költségeket, miközben fenntarthatóbbá teszi a mezőgazdasági gyakorlatokat.
„A K&H-nál kiemelten fontos számunkra a fiatal tehetségek támogatása, hiszen meggyőződésünk, hogy a jövő innovációi gyakran az egyetemi évek alatt születnek és ezek a gondolatok később a gyakorlati IT fejlesztésekben is értéket teremtenek. Egy fiatalos, dinamikus és energikus szervezetként működünk, ahol az IT-szakemberek valódi fejlődési lehetőségeket találnak, támogató szakmai közösség, széles képzési lehetőségek, valamint karrierutak és projektváltási lehetőségek segítik kollégáink szakmai kiteljesedését. A K&H STEM pályázat díjazott projektjei is jól mutatják, miért fontos számunkra ez a terület, a fiatal fejlesztők már egyetemi éveik alatt olyan technológiákon dolgoznak- például szenzorhálózatokon, beágyazott rendszereken és felhő alapú adatplatformokon-, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a modern IT megoldásokhoz, melyek hosszútávon a banki és üzleti digitalizációt is formálják.”
– mondta Ozorai Dénes a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
2025 inspiráló hazai ipari projektjei
-
Gazdaság2 hét ago
Fordulat az albérletpiacon: már nem a kis lakások diktálják az áremelkedést
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai
-
Ipar2 hét ago
Kiváló eredményekkel rajtolt el az „Impact 2030”, a Schneider Electric új fenntarthatósági programja
-
Egészség2 hét ago
Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben
-
Ipar2 hét ago
PEZ adagoló-összeszerelő gép fejlesztése
-
Egészség2 hét ago
Nem lusták a magyarok, csak biokémiailag kimerültek
-
Gazdaság2 hét ago
A Kia megkezdi az új XCeed gyártását a zsolnai gyártóüzemben






