Gazdaság

Sikeresen lezajlott az Edutus Egyetem szervezésében a XVI. World Robot Olympiad Világdöntője

2019. november 8-án Győr városa köszönthette 74 ország legügyesebb és legkreatívabb 8-25 év közötti robotprogramozóit az Olimpiai Sportparkban.

A versenyen több, mint 420 csapat 1200 versenyzője bizonyíthatta tudását a világ minden pontjáról. Hazánkat összesen 6 csapat képviselte – minden kategóriában és korosztályban egy.

A hétvége alatt közel 12.000 látogatót fogadott a rendezvény. Az Edutus Egyetem büszkén jelenti ki, hogy egy rendkívül sikeres és magas színvonalú világdöntőt tudhat maga mögött, amely hazánk történetében az eddigi legnagyobb oktatási és szakmai versenynek mondható.

megnyitó gálán, melynek a Széchenyi Egyetem Sportcsarnoka adott otthont a WRO nemzetközi szervezetének elnöke, Brent Hutcheson köszöntötte elsőként a közel 2700 résztvevőt.
A Magyar Kormány képviseletében Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tartott ünnepi beszédet, melyben elmondta, hogy a 2020-as világdöntőre Magyarország felajánlja támogatását egy olyan országnak, amely nem tud részt venni anyagi nehézségek miatt. Hozzátette, hogy minden résztvevő nyertes és Magyarország ezzel szeretne példát mutatni.
A WRO versenyek népszerűségét és sikereit hangsúlyozta a főszervező Edutus Egyetem részéről Szögi Zoltán vezérigazgató. Az Edutus 2014-ben csatlakozott a WRO szervezetéhez, mint nemzeti szervező és azóta számos célkitűzést sikerült megvalósítania.

A megnyitó ünnepséget nemcsak látványos táncbemutatók színesítették, de a 74 ország képviselőinek zászlós felvonulása is. Zárás képpen a WRO nemzetközi partnerének, a Juniper Networks filmpremierjének voltak szemtanúi a résztvevők. A „Me and my Robot” című dokumentumfilm a világdöntőre kijutó csapatok felkészülését mutatta be a nagyközönség számára.

Míg az első nap a felkészülésről és a gyakorlásról szólt, a második napon kezdődött az igazi megmérettetés. Az Olimpiai Sportpark Multicsarnokában a Regular kategória 3 korosztálya (Elementary: 12 év alattiak, Junior: 13-15 évesek, Senior: 16-19 évesek) mérte össze tudását az okos személyszállításokos világítás és okos hálózat témakörében. Ebben a kategóriában egy előre megadott versenypályán kell automatizáltan végig menniük meghatározott feladatot teljesítve a robotoknak.

Az Open kategóriában versenyző csapatok (a fent említett 3 korosztályban) a Tenisz csarnokban készültek és várták a zsűrit, ugyanis ebben a kategóriában egy általuk megálmodott projektet kellett prezentálniuk angol nyelven az okos kormányzásokos munkahely és az okos oktatás témakörében. Ehhez egy 2x2x2m-es stand állt rendelkezésükre, melyet saját kreatív elképzelésük alapján készíthettek elő.

Eközben a Judo teremben a Football kategóriában a 10-19 éves gyerekek által programozott robotok mérkőztek meg egymással a győzelemért. A WRO Foci kategóriájának célja, hogy amennyire lehetséges visszaadja egy eredeti focimeccs hangulatát és játékmenetét, amely a látottak alapján sikerült is. Óriási hangulatban szurkoltak a gyerekek a robotoknak, hogy minél több gólt szerezzenek és bajnokok legyenek.

A legidősebb korosztály (17-25 év) Advanced Robotics Challenge (ARC) kategória résztvevői az okos üvegházon belüli feladatok ellátására alkalmas autonóm robotokat építettek. Ebben a kategóriában a robotok már alumínium alkatrészből épülnek össze és méretileg is jóval nagyobbak. A megoldandó feladatok is nehezebbek, komplexebbek, illetve a robotok programozása is csak kódolással megoldható.

Négy kategóriában és hat korcsoportban összesen 6 magyar csapat három napon keresztül mérettette meg tudását. Vasárnap egy ünnepélyes záró ceremónia keretein belül került sor az eredményhirdetésre, ahol kiderült, hogy a magyar fiatalok két ötödik helyet értek el.

WRO

Részletes eredmények: wro2019.org
záró ceremónián Győr Megyei Jogú Város részéről Dr. Fekete Dávid alpolgármester mondott ünnepi beszédet és gratulált a résztvevőknek, helyezetteknek és a magyar csapatoknak egyaránt. Ezt követően sor került az ünnepélyes zászlóátadásra, így hivatalosan is „átengedve a stafétát” a jövő évi világdöntőt szervező ország részére. Magyarország részéről Dr. Fekete Dávid és Szögi Zoltán, mint az idei szervező képviselői tehát átadták a WRO nemzetközi szervezetének zászlaját a 2020-as világdöntőt szervező Kanadának, amit pedig Dominic és Marianne Bruneau vehetett át. A Kanadai csapat pedig egy táncos produkcióval kedveskedett a jelen lévők számára.
A jövő évi magyar WRO2020 fordulókra előjelentkezni a www.wro.hu oldalon lehet.
A World Robot Olympiad versenysorozat 2004-ben kezdte meg útját, ám 2019-ben került először megrendezésre világdöntő Európában. Az Edutus Egyetem büszkén jelenti ki, hogy egy rendkívül sikeres és magas színvonalú világdöntőt tudhat maga mögött, amely hazánk történetében az eddigi legnagyobb oktatási és szakmai versenynek mondható.
A pozitív visszajelzéseket mi sem bizonyítja jobban, minthogy a World Robot Olympiad nemzetközi szervezete megválasztotta Szögi Zoltánt a Tanácsadó Testület tagjának a közép-európai kiterjesztésben végzett munkájáért és a világdöntő sikeres szervezéséért.
A kiterjesztés 11 célországa: Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Grúzia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia
Ez a dicsőség nem csak Edutus Egyetemé, hanem a versenyt támogató szponzoroké is, akik nélkül nem valósult volna meg ilyen minőségben a rendezvény.
Fő támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
Bronz fokozatú támogatók: National Instruments, Audi Hungaria, Porsche Hungaria
További támogatók: Széchenyi Egyetem, Győr Megyei Jogú Város, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Digitális Jólét Program, Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft, Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
A világdöntőről készült videók és fényképek a World Robot Olympiad Hungary facebook oldalán megtekinthetők.
A verseny első két napjáról készült összefoglaló videók az Edutus Egyetem Youtube csatornáján is megtekinthetők.

Gazdaság

Rekord a Balatonon: akár már 3,2 millió egy újlakás négyzetmétere

balaton

Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg.

Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések újépítésű projektjei között. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral.

„Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező egy nyaraló árának alakulása során,”

– összegezte a Balaton-parti ingatlanpiac érték befolyásoló tényezőit Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.

A legnépszerűbb hazai nyaralóövezetben 65 projektben összesen 2500 lakás épül, ezeknek nagyjából a fele érhető el jelenleg. A projektek kínálati fajlagos átlagára 1,81 millió forint négyzetméterenként – jegyezte meg a cég vezérigazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a projektszámok ugyan megegyeznek az előző negyedéves értékkel, ám jelenleg 7 százalékkal kevesebb lakás épül. A kínálati négyzetméterárról szólva Kosztolánczy György elmondta, hogy már 1,8 százalékkal magasabb a téli átlagnál. Az év első negyedévében öt projekt 85 lakása jelent meg az online térben, ami ugyancsak több az előző negyedév 3 projektjének 35 lakásánál.

A legtöbb projekt és lakás Siófokon épül: a balatoni új építésű lakások nagyjából harmada köthető a tópart legnagyobb városához, ahol 19 projektben 740 lakás kivitelezése kezdődött el. Siófokon átlagosan 2,1 millió forintért kínálják az új lakások négyzetméterét, ami 2,8 százalékkal múlja felül az előző negyedéves értéket, a többi balatoni projekt átlag értékénél pedig már 15,9 százalékkal magasabb ez az ár. Siófok után kilenc projekttel Balatonlelle a legnépszerűbb, míg Balatonfüreden, Balatonszemesen, Keszthelyen és Zamárdiban négy-négy projekt van folyamatban. A tóparti települések felén, összesen 19 helyen van aktív beruházás.

Az épülő lakások számában szintén Siófok az első (740), majd Balatonszemes következik (~350), ahol egyetlen projektben a tóparti települések legnagyobb beruházása indult el (153 lakással). Keszthely is aktív (263), de a projektekben bővelkedő Balatonlelle sem sokkal maradt el az épülő lakások számában (218).

A szakember kiemelte, hogy a legolcsóbb és a legdrágább település átlagos kínálati négyzetméterára között háromszoros a különbség:

„Talán még soha nem nyílt ennyire szét az árolló”

– kommentálta a vezérigazgató a négyzetméterenkénti átlagot. A legolcsóbb város Balatonfüred 1,18 millió forinttal, amelyet Badacsonytomaj 1,2, Fonyód 1,44 millió forinttal követ.

A tópart legdrágább települése Balatonakarattya, ahol az új építésű lakások négyzetméterét átlagosan 3,2 millió forintért kínálják a fejlesztők. Ezzel Akarattya jócskán lekörözte a második Zamárdit (2,24) és a harmadik Alsóörsöt (2,14 millió forint). A legtöbb településen 1,5–2,0 millió forint közötti sávban mozog egy négyzetméter fajlagos átlagára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Tovább erősíti regionális szerepét a piacvezető villamossági cég

Székesfehérváron második telephelyét nyitotta meg 2024. április 24-én a több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Daniella Villamosság.

Az évi nettó 40 milliárd forintot meghaladó árbevételű, piacvezető, debreceni székhelyű családi vállalkozás új egységében az ipari partnerek körében felmerülő villamossági igények teljeskörű kiszolgálására törekszik. A közel 500 főt foglalkoztató, immár 39 telephellyel és webáruházzal is rendelkező vállalat a jövőben még markánsabb szerepet kíván betölteni a régió vállalkozásainak életében.

Az ipari szereplők szolgálatában

Magyarország elsőszámú villamossági kis- és nagykereskedése, a magyar és nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket felmutató Daniella Villamosság második székesfehérvári telephelyének 50 millió forintos árukészlete, neves stratégiai beszállítók, úgy, mint a Schneider, a Siemens, a WAGO, a Phoenix Contact, a Weidemüller, az ELKO EP támogatásával áll az ipari partnerek rendelkezésére.

A lokáció más vevőszegmenst szólít meg, mint a nyüzsgő belvároshoz közeli B2C kereskedés. A mindössze négy hónap alatt kialakított új egység – a célcsoport összetett igényeire figyelemmel – az általános villanyszerelési termékek kereskedelme mellett tanácsadói, mérnöki, tervezési és automatizálási feladatokra is felkészült. A Daniella Villamosság Ipari Divíziója műszaki javaslatokkal, megoldásokkal, termékspecifikációk kidolgozásával is támogatja az értékesítést. A cég a régióban, megerősített személyes jelenlétével, rendkívül széles kapcsolati tőkével kívánja hangsúlyozni a vármegye gazdasági fejlődése iránti elköteleződését.

Az innovatív vállalatcsoport magas minőségű kiszolgálással fokozza az ügyfélélményt

A vállalat országos lefedettséget megcélzó hosszútávú stratégiai elképzelése 2024 április 24-én következő szintre lépett azáltal, hogy megnyitotta második üzletét Székesfehérváron. A közel 500 m2 alapterületű, 3000-3500 db, az ipari vállalkozások igényeire specializálódott, azonnal elérhető termékkel rendelkező telephely a Videoton Ipari Parkhoz közel található. A hazai villamossági piac legmodernebb robotizált nagytarcsai központi raktárában pedig további 250 000 db tétel áll az ügyfelek rendelkezésre, melyet akár másnapi kiszállítással biztosítanak a Fejér vármegyei üzletben vásárlók számára is.

„A nagy múltú családi vállalkozás és az ipari szereplők vállalatirányítási rendszereinek összekapcsolása lehetővé teszi a logisztikai, a beszerzési, az anyaggazdálkodási folyamatok összefűzését. Ezáltal szorosabb technológiai és stratégiai összefonódások jönnek létre az üzleti partnerek között.”

– hangsúlyozta Hadnagy Ernő, a Daniella Villamosság ügyvezető igazgatója.

A cég központi értéke az emberi erőforrás

Az országos lefedettségű vállalat sikeres működésének fontos összetevője a tudásbázis megőrzése, a vevők legjobb kiszolgálása, a stabilitás, illetve a munkahelyek megtartása a családias értékrend megőrzése mellett. A második székesfehérvári telephely megnyitása további 5 munkahelyet teremtett, ezzel már 8 főre növelve a közvetlenül kiszolgáló egységekben dolgozók számát. Rajtuk kívül két területi képviselő aktív munkája is hozzájárul a partneri kapcsolatok ápolásához és kiépítéséhez.

Székesfehérvár és a Daniella Villamosság kapcsolata példaértékű

„Örömmel üdvözlöm, hogy a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Daniella Villamosság második kereskedelmi egységét nyitotta meg Székesfehérváron. Egy új telephelyének létrejötte mindig nagy jelentőségű mind a beruházó, mind pedig a befogadó város életében. Együttműködésünk példaértékű, ami – reméljük – további cégek számára is vonzóvá teszi a vármegyeszékhelyt.”

– emelte ki beszédében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Felvillanyozzák a várost

„Arra törekszünk, hogy a cég ne csak egy elszigetelt kereskedelmi egységként működjön a városban. Elkötelezettek vagyunk a régió fejlődésének irányába, ezért üzleti magatartásunkat a városi szereplők lüktetéséhez és elképzeléseihez igazítjuk. Közös projektek megvalósításában gondolkozunk az oktatás, a kultúra és a sport területén. Számunkra fontos, ahol befogadó közösséget találtunk, ott együtt nagyszerűt és jót tegyünk.”

– emelte ki Barabás Borbála, a Daniella Villamosság stratégiai fejlesztési vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

A CIB Bank a Kyndrylt választotta hitelezési platformja modernizálására

kyndryl

A Kyndryl (NYSE: KD), a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója és a CIB Bank, Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi bankja ma bejelentette, hogy a Kyndryl támogatta a bankot alkalmazásai modernizálásában és fedezetlen hitelezéssel kapcsolatos munkafolyamatai átalakításában.

Ennek eredményeként a CIB Bank – a fogyasztói hitelek feldolgozására szolgáló modern és automatizált rendszer bevezetésével – tovább egyszerűsíti hitelezési folyamatát, nagyobb hatékonyságot és jelentős költségmegtakarítást érhet el.

Az 1979-ben alapított CIB Bank az Intesa Sanpaolo Csoport tagjaként közel 455 000 ügyfelet szolgál ki. A technológiai innovációk által irányított, gyorsan fejlődő pénzügyi szektorhoz igazodva a CIB Bank élvonalbeli technológiai integrációval alkalmazkodik a digitális bankolás korszakához, amelyet az ügyfelek rugalmasság és zökkenőmentesség iránti igénye vezérel.

A CIB Bank ügyfélközpontú megoldásokra törekszik, célja, hogy egyensúlyt teremtsen a versenyképesség és a szabályozási megfelelés között, bizalmat és biztonságot nyújtson egy dinamikusan változó piacon. Ennek érdekében bízta meg a Kyndrylt egy informatikai modernizációs projekt megvalósításával, melynek célja a bank fedezetlen hitelekkel kapcsolatos munkafolyamatainak átalakítása, a kisvállalkozói hitelezési szolgáltatás felhasználói felületének frissítése, valamint a jelzáloghiteleket és kisvállalkozásokat kezelő platform korszerűsítése. A projekt során jelentősen átalakították a CIB Bank hitelkártyák, folyószámlahitelek és személyi kölcsönkérelmek kezelésére szolgáló folyamatát, egyszerűsítették a programkódokat, újratervezték az üzleti műveleteket, miközben az alaptechnológiát változatlanul hagyták.

„Nagyon örülünk, hogy a Kyndryl partnerünk ebben a projektben”

– mondta Sante Cusimano, a CIB Bank működésirányítás vezérigazgató-helyettese.

„A Kyndryl alkalmazásfejlesztés és működési támogatás terén szerzett szakértelme segítségével modernizáltuk hitelezési folyamatainkat, fejlesztettük belső képességeinket, személyre szabottabb és hatékonyabb szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek.”

„A Kyndryl büszke arra, hogy együttműködhet a CIB Bankkal ebben a modernizációs projektben. Jelentős mérföldkő számunkra, hogy a hagyományos IT szolgáltatói szerepkörünkön túllépve megbízható üzletialkalmazás-szolgáltatóvá váltunk”

– mondta Marosvári Tamás Bence, a Kyndryl Magyarország üzleti folyamatok tanácsadásáért felelős vezetője.

„Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy ügyfeleink elvárásait felülmúló megoldásokat nyújtsunk.”

A projekt központi eleme a Kyndryl átfogó szolgáltatásainak integrálása volt, amely lehetővé tette a bank hitelezési munkafolyamatainak és rendszereinek teljeskörű átalakítását.  A Kyndryl az alkalmazási rétegtől az infrastruktúráig mindent modernizált, és már üzemelteti is az eszközöket és alkalmazásokat.

A fejlesztések jelentősen javították a CIB Bank hatékonyságát, így a bank még rugalmasabban képes reagálni a piaci és üzleti változásokra. A termékfejlesztés ésszerűsítésével a CIB Bank felgyorsította az innovációt, és csökkentette a piacra vezetési időt. A hitelezési folyamatok egyetlen platformon történő központosítása csökkentette a működési költségeket a technológiai infrastruktúra egyszerűsítésével, valamint a műveletek és a támogatás konszolidálásával.

A minőségellenőrzéssel ellátott üzemeltetési és támogatási modell bevezetése lehetővé teszi, hogy a CIB Bank szükség szerint módosítsa az alkalmazás egyes összetevőit. Az új rendszernek köszönhetően a hitelügyintézők már kevesebb időt töltenek az adatbeviteli rendellenességek javításával és a belső hibák miatt elutasított kérelmek kezelésével. Ez a munkatársak elégedettségét is növeli.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss