Gazdaság

„Figitális” forradalom a szállítmányozásban, aki nem vesz részt lemarad

A Moveecar és a Chronotruck alkalmazásokkal bővíti logisztikai szolgáltatásait a GEFCO

A GEFCO csoport, az autóipari logisztika európai vezetője és a globális multimodális ellátási lánc szakértője bejelentette két „figitális” – a fizikai képességek és a digitális technológiák ötvözésével megvalósuló – szolgáltatásának bevezetését.

Az innovációk hajtóerejét a csoport 70 éves logisztikai know-howja és a partnerek digitális tapasztalata adja. A GEFCO által korábban megvásárolt Chronotruck egy digitális közúti árufuvarozási piactér, amely robosztus algoritmusok segítségével, a kereslet és a rendelkezésre álló szolgáltatók összekapcsolásával teszi egyszerűbbé a szállítást a feladók és a szállítmányozók számára egyaránt. A Moveecar a GEFCO és külső IT-szakértők által létrehozott digitális platform, amely logisztikai szolgáltatást nyújt az autóipari szereplők számára a járművek teljes életciklusa alatt.

“Figitális” forradalom

„A digitális fogyasztói viselkedés egyértelműen befolyásolja arra vonatkozó stratégiánkat, hogy miként szolgáljuk ki a B2B és a B2B2C piacokat”

– fejtette ki Emmanuel Arnaud, a GEFCO értékesítési és marketing vezetője, elnökségi tagja.

A fizikai hálózati tapasztalatunk és a digitális képességeink egyesítésével hozzuk létre az új ‘figitális’ szolgáltatásokat. A Chronotruck és a Moveecar a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a robosztus algoritmusok lehetőségeit használja az ügyfélélmény átalakításához.”

Innováció, a növekedés motorja a GEFCO-nál

A digitalizáció és a gondosan kiválasztott akvizíciók révén létrejövő innováció alapvető fontosságú a GEFCO növekedési stratégiájában. A Moveecar és a Chronotruck két meghatározó példája annak, hogy a GEFCO miként alakítja át a logisztikai ágazatot, és teremt új értéket az ügyfelek számára.

„A Moveecar a GEFCO készjármű-logisztikában és végpontok közötti megoldásokban szerzett tapasztalataira épít, hogy kiaknázhassa a használt autók piacának óriási lehetőségeit”

– erősítette meg Luc Nadal, a GEFCO vezérigazgatója.

„Ezen felül a Chronotruck agilis, elérhető digitális platformja biztosítja, hogy a GEFCO ügyfelei azonnali megoldást kapjanak felmerülő igényeikre.”

Chronotruck: azonnali hozzáférés az elérhető legjobb szállítóhoz

„A Chronotruck egy árufuvarozási piactér”

– magyarázta Rodolphe Allard, a Chronotruck vezérigazgatója.

A Chronotruck digitális platformján hatékony algoritmusok segítségével kapcsolja össze a feladókat és a fuvarozókat.

„Ezt a különösen hatékony megoldást fejlesztettük ki a feladók és a fuvarozók számára, akik idő– és költséghatékony szolgáltatásokat igényelnek. Szolgáltatásunk egyaránt csökkenti az üres fuvarok számát és a fuvarozók szénlábnyomát, miközben lehetővé teszi a kisebb szállítók számára, hogy nagyobb ügyfeleket is megszerezzenek.”

A feladók megfelelő áron és számukra megfelelő időben választhatnak szállítót, bármely általános csomagjukhoz 50 kilótól 28 tonnáig. A Chronotruck hozzáférést biztosít a földrajzilag közeli szállítókhoz és egy digitális szolgáltatási portfólióhoz, amely azonnali árajánlatokat, földrajzi nyomon követést, kézbesítési igazolást és e-számlázást is tartalmaz. A szállítmányozók számára a digitális platform a közelben levő rakományok felvételével lehetőséget kínál a folyamatok optimalizálására és a teherautók teljes kapacitású üzemeltetésére.

Megbízható, költséghatékony és fenntartható megoldások

Napjainkban egyre nagyobb kihívást jelent szabad szállítót találni. Amikor a feladó szállítót keres, a rendszer kiválasztja a földrajzilag beazonosított szolgáltatót és azonnali árajánlatot küld. A Chronotruck online platformja lehetővé teszi a vállalkozásoknak, hogy számukra megfelelő áron és időzítéssel válasszanak szállítót. A platform az ügyféligények 95 százalékára talál megoldást. „A platform nyitott minden fuvarozó számára, lehetőséget biztosít a kisebb fuvarozóknak, hogy nagy ügyfeleket szerezzenek –erősítette meg Rodolphe Allard. „A csatlakozásnak nincsenek feltételei, és nem használjuk újra a szállítók adatait. A szállítótól bekért adatok megegyeznek azokkal, ami egy hagyományos logisztikai tranzakcióhoz szükséges.”

Nemzetközi terjeszkedés

A Chronotruck több mint 9000 ügyfelet szolgál ki Franciaországban, és hamarosan bővíti európai lefedettségét. A digitális platform jelenleg hét nyelven érhető el: angolul, franciául, németül, olaszul, lengyelül, portugálul és spanyolul.

Moveecar: autó logisztika egy kattintással bárhol és bármikor

A Moveecar digitális platformja lehetővé teszi az autóipari (car as a service, CaaS) szereplők; például autógyártók, autókereskedők, flottakezelők, bérleti és lízingtársaságok, árverezők, az e-kereskedelem és mobilitási szereplők számára, hogy hozzáadott értékű autó logisztikai szolgáltatásokat biztosítsanak a jármű teljes életciklusa alatt. „Nemrégiben még a vásárlók használt autójukat újsághirdetések alapján vásárolták – mondta Dominque Masutti, a Moveecar vezérigazgatója. „A fogyasztók ma pedig az interneten vásárolnak új és használt autókat. A Moveecar szolgáltatásai segítenek az autóipari és mobilitási szereplőknek megfelelni az ügyfélelvárásoknak és magasabb profitot generálni.”

Emmanuel Arnaud, a GEFCO értékesítésért és marketingért felelős vezetője hozzátette:

„Létezik egy izgalmas, kiaknázatlan piac a Moveecar szolgáltatásai számára. Évente 45 millió használt és 15 millió új autót adnak el Európában. Ezeknek az autóknak a szállítása kis csoportokban vagy önállóan gyakran nehézkes. A Moveecar a GEFCO készjármű-logisztikai tapasztalatát használja ki, hogy országon belül és határokon átnyúlóan zökkenőmentesen szállítsa ezen járműveket. ”

STAART szolgáltatások

A használt autók szállítása mellett a Moveecar további szolgáltatásokat is bevezet, amelyek az autó teljes életciklusa alatt igénybe vehetők. A Moveecar „STAART” esernyője alá tartozik a tárolás, szállítás, adminisztráció, értékelés, javítás és utazási szolgáltatások, amelyekhez az ügyfelek bármikor, bárhol hozzáférhetnek. A Moveecar a STAART szolgáltatásokhoz az országokban saját, helyi partnerhálózatot épít ki. Ezek a szolgáltatások testreszabhatóak és kiajánlhatóak a Moveecar márkanév, vagy az ügyfél márkája alatt.

A Moveecar szolgáltatások két alkalmazási területe

A Moveecar kulcstól-kulcsig szolgáltatása

A Moveecar alkalmazáson keresztül az ügyfelek értesítést kapnak autóbérlésük lejártáról. Emellett az alkalmazás segítségével javításokat rendelhetnek meg még az autó szolgáltatóhoz történő visszaérkezése előtt. A bérbeadó ezenfelül megtervezheti és elvégezheti az ellenőrzést is az alkalmazás segítségével. Amennyiben a bérbeadó el szeretné adni az autót, a Moveecar felújíthatja és elszállíthatja azt az új tulajdonoshoz. Ez a hamarosan megjelenő új kulcstól-kulcsig szolgáltatás jól demonstrálja a Moveecar által kínált, az autó teljes életciklusát lefedő megoldások széles skáláját.

Közlekedési szolgáltatások

Az autómegosztás és más közlekedési megoldások terjedése lehetővé teszi a Moveecar számára, hogy bővítse szolgáltatási palettáját.

„A közeljövőben a Moveecar tiszta és teljesen feltöltött autót szállít ügyfelei otthonába, amikor csak szeretnék és vissza is szállítja azt, valamint számos egyéb szolgáltatást is kínál. Mindezeket a feladatokat az alkalmazásunkon keresztül tudjuk kezelni. A jövő izgalmas”

– tette hozzá Dominique Masutti.

Nemzetközi terjeszkedés

A meghatározó európai vásárlók és online járműértékesítők már használják a Moveecar szolgáltatásait járművek határokon túli szállítmányozásához Franciaországban, Portugáliában és az Egyesült Királyságban. A jármű-ellenőrzési és -javítási szolgáltatások 2019 végére sok országban elérhetők lesznek, és fokozatosan bevezetésre kerül több más „STAART” szolgáltatás is. 2020-ban pedig elindulnak a kulcstól-kulcsig szolgáltatások, valamint további, az egyedi ügyfelek számára nyújtott kiegészítő szolgáltatások.

Kattintson a Moveecar.com és a Chronotruck.com webhelyre további információkért.

Gazdaság

Rekord a Balatonon: akár már 3,2 millió egy újlakás négyzetmétere

balaton

Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg.

Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések újépítésű projektjei között. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral.

„Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező egy nyaraló árának alakulása során,”

– összegezte a Balaton-parti ingatlanpiac érték befolyásoló tényezőit Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.

A legnépszerűbb hazai nyaralóövezetben 65 projektben összesen 2500 lakás épül, ezeknek nagyjából a fele érhető el jelenleg. A projektek kínálati fajlagos átlagára 1,81 millió forint négyzetméterenként – jegyezte meg a cég vezérigazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a projektszámok ugyan megegyeznek az előző negyedéves értékkel, ám jelenleg 7 százalékkal kevesebb lakás épül. A kínálati négyzetméterárról szólva Kosztolánczy György elmondta, hogy már 1,8 százalékkal magasabb a téli átlagnál. Az év első negyedévében öt projekt 85 lakása jelent meg az online térben, ami ugyancsak több az előző negyedév 3 projektjének 35 lakásánál.

A legtöbb projekt és lakás Siófokon épül: a balatoni új építésű lakások nagyjából harmada köthető a tópart legnagyobb városához, ahol 19 projektben 740 lakás kivitelezése kezdődött el. Siófokon átlagosan 2,1 millió forintért kínálják az új lakások négyzetméterét, ami 2,8 százalékkal múlja felül az előző negyedéves értéket, a többi balatoni projekt átlag értékénél pedig már 15,9 százalékkal magasabb ez az ár. Siófok után kilenc projekttel Balatonlelle a legnépszerűbb, míg Balatonfüreden, Balatonszemesen, Keszthelyen és Zamárdiban négy-négy projekt van folyamatban. A tóparti települések felén, összesen 19 helyen van aktív beruházás.

Az épülő lakások számában szintén Siófok az első (740), majd Balatonszemes következik (~350), ahol egyetlen projektben a tóparti települések legnagyobb beruházása indult el (153 lakással). Keszthely is aktív (263), de a projektekben bővelkedő Balatonlelle sem sokkal maradt el az épülő lakások számában (218).

A szakember kiemelte, hogy a legolcsóbb és a legdrágább település átlagos kínálati négyzetméterára között háromszoros a különbség:

„Talán még soha nem nyílt ennyire szét az árolló”

– kommentálta a vezérigazgató a négyzetméterenkénti átlagot. A legolcsóbb város Balatonfüred 1,18 millió forinttal, amelyet Badacsonytomaj 1,2, Fonyód 1,44 millió forinttal követ.

A tópart legdrágább települése Balatonakarattya, ahol az új építésű lakások négyzetméterét átlagosan 3,2 millió forintért kínálják a fejlesztők. Ezzel Akarattya jócskán lekörözte a második Zamárdit (2,24) és a harmadik Alsóörsöt (2,14 millió forint). A legtöbb településen 1,5–2,0 millió forint közötti sávban mozog egy négyzetméter fajlagos átlagára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Tovább erősíti regionális szerepét a piacvezető villamossági cég

Székesfehérváron második telephelyét nyitotta meg 2024. április 24-én a több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Daniella Villamosság.

Az évi nettó 40 milliárd forintot meghaladó árbevételű, piacvezető, debreceni székhelyű családi vállalkozás új egységében az ipari partnerek körében felmerülő villamossági igények teljeskörű kiszolgálására törekszik. A közel 500 főt foglalkoztató, immár 39 telephellyel és webáruházzal is rendelkező vállalat a jövőben még markánsabb szerepet kíván betölteni a régió vállalkozásainak életében.

Az ipari szereplők szolgálatában

Magyarország elsőszámú villamossági kis- és nagykereskedése, a magyar és nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket felmutató Daniella Villamosság második székesfehérvári telephelyének 50 millió forintos árukészlete, neves stratégiai beszállítók, úgy, mint a Schneider, a Siemens, a WAGO, a Phoenix Contact, a Weidemüller, az ELKO EP támogatásával áll az ipari partnerek rendelkezésére.

A lokáció más vevőszegmenst szólít meg, mint a nyüzsgő belvároshoz közeli B2C kereskedés. A mindössze négy hónap alatt kialakított új egység – a célcsoport összetett igényeire figyelemmel – az általános villanyszerelési termékek kereskedelme mellett tanácsadói, mérnöki, tervezési és automatizálási feladatokra is felkészült. A Daniella Villamosság Ipari Divíziója műszaki javaslatokkal, megoldásokkal, termékspecifikációk kidolgozásával is támogatja az értékesítést. A cég a régióban, megerősített személyes jelenlétével, rendkívül széles kapcsolati tőkével kívánja hangsúlyozni a vármegye gazdasági fejlődése iránti elköteleződését.

Az innovatív vállalatcsoport magas minőségű kiszolgálással fokozza az ügyfélélményt

A vállalat országos lefedettséget megcélzó hosszútávú stratégiai elképzelése 2024 április 24-én következő szintre lépett azáltal, hogy megnyitotta második üzletét Székesfehérváron. A közel 500 m2 alapterületű, 3000-3500 db, az ipari vállalkozások igényeire specializálódott, azonnal elérhető termékkel rendelkező telephely a Videoton Ipari Parkhoz közel található. A hazai villamossági piac legmodernebb robotizált nagytarcsai központi raktárában pedig további 250 000 db tétel áll az ügyfelek rendelkezésre, melyet akár másnapi kiszállítással biztosítanak a Fejér vármegyei üzletben vásárlók számára is.

„A nagy múltú családi vállalkozás és az ipari szereplők vállalatirányítási rendszereinek összekapcsolása lehetővé teszi a logisztikai, a beszerzési, az anyaggazdálkodási folyamatok összefűzését. Ezáltal szorosabb technológiai és stratégiai összefonódások jönnek létre az üzleti partnerek között.”

– hangsúlyozta Hadnagy Ernő, a Daniella Villamosság ügyvezető igazgatója.

A cég központi értéke az emberi erőforrás

Az országos lefedettségű vállalat sikeres működésének fontos összetevője a tudásbázis megőrzése, a vevők legjobb kiszolgálása, a stabilitás, illetve a munkahelyek megtartása a családias értékrend megőrzése mellett. A második székesfehérvári telephely megnyitása további 5 munkahelyet teremtett, ezzel már 8 főre növelve a közvetlenül kiszolgáló egységekben dolgozók számát. Rajtuk kívül két területi képviselő aktív munkája is hozzájárul a partneri kapcsolatok ápolásához és kiépítéséhez.

Székesfehérvár és a Daniella Villamosság kapcsolata példaértékű

„Örömmel üdvözlöm, hogy a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Daniella Villamosság második kereskedelmi egységét nyitotta meg Székesfehérváron. Egy új telephelyének létrejötte mindig nagy jelentőségű mind a beruházó, mind pedig a befogadó város életében. Együttműködésünk példaértékű, ami – reméljük – további cégek számára is vonzóvá teszi a vármegyeszékhelyt.”

– emelte ki beszédében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Felvillanyozzák a várost

„Arra törekszünk, hogy a cég ne csak egy elszigetelt kereskedelmi egységként működjön a városban. Elkötelezettek vagyunk a régió fejlődésének irányába, ezért üzleti magatartásunkat a városi szereplők lüktetéséhez és elképzeléseihez igazítjuk. Közös projektek megvalósításában gondolkozunk az oktatás, a kultúra és a sport területén. Számunkra fontos, ahol befogadó közösséget találtunk, ott együtt nagyszerűt és jót tegyünk.”

– emelte ki Barabás Borbála, a Daniella Villamosság stratégiai fejlesztési vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

A CIB Bank a Kyndrylt választotta hitelezési platformja modernizálására

kyndryl

A Kyndryl (NYSE: KD), a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója és a CIB Bank, Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi bankja ma bejelentette, hogy a Kyndryl támogatta a bankot alkalmazásai modernizálásában és fedezetlen hitelezéssel kapcsolatos munkafolyamatai átalakításában.

Ennek eredményeként a CIB Bank – a fogyasztói hitelek feldolgozására szolgáló modern és automatizált rendszer bevezetésével – tovább egyszerűsíti hitelezési folyamatát, nagyobb hatékonyságot és jelentős költségmegtakarítást érhet el.

Az 1979-ben alapított CIB Bank az Intesa Sanpaolo Csoport tagjaként közel 455 000 ügyfelet szolgál ki. A technológiai innovációk által irányított, gyorsan fejlődő pénzügyi szektorhoz igazodva a CIB Bank élvonalbeli technológiai integrációval alkalmazkodik a digitális bankolás korszakához, amelyet az ügyfelek rugalmasság és zökkenőmentesség iránti igénye vezérel.

A CIB Bank ügyfélközpontú megoldásokra törekszik, célja, hogy egyensúlyt teremtsen a versenyképesség és a szabályozási megfelelés között, bizalmat és biztonságot nyújtson egy dinamikusan változó piacon. Ennek érdekében bízta meg a Kyndrylt egy informatikai modernizációs projekt megvalósításával, melynek célja a bank fedezetlen hitelekkel kapcsolatos munkafolyamatainak átalakítása, a kisvállalkozói hitelezési szolgáltatás felhasználói felületének frissítése, valamint a jelzáloghiteleket és kisvállalkozásokat kezelő platform korszerűsítése. A projekt során jelentősen átalakították a CIB Bank hitelkártyák, folyószámlahitelek és személyi kölcsönkérelmek kezelésére szolgáló folyamatát, egyszerűsítették a programkódokat, újratervezték az üzleti műveleteket, miközben az alaptechnológiát változatlanul hagyták.

„Nagyon örülünk, hogy a Kyndryl partnerünk ebben a projektben”

– mondta Sante Cusimano, a CIB Bank működésirányítás vezérigazgató-helyettese.

„A Kyndryl alkalmazásfejlesztés és működési támogatás terén szerzett szakértelme segítségével modernizáltuk hitelezési folyamatainkat, fejlesztettük belső képességeinket, személyre szabottabb és hatékonyabb szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek.”

„A Kyndryl büszke arra, hogy együttműködhet a CIB Bankkal ebben a modernizációs projektben. Jelentős mérföldkő számunkra, hogy a hagyományos IT szolgáltatói szerepkörünkön túllépve megbízható üzletialkalmazás-szolgáltatóvá váltunk”

– mondta Marosvári Tamás Bence, a Kyndryl Magyarország üzleti folyamatok tanácsadásáért felelős vezetője.

„Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy ügyfeleink elvárásait felülmúló megoldásokat nyújtsunk.”

A projekt központi eleme a Kyndryl átfogó szolgáltatásainak integrálása volt, amely lehetővé tette a bank hitelezési munkafolyamatainak és rendszereinek teljeskörű átalakítását.  A Kyndryl az alkalmazási rétegtől az infrastruktúráig mindent modernizált, és már üzemelteti is az eszközöket és alkalmazásokat.

A fejlesztések jelentősen javították a CIB Bank hatékonyságát, így a bank még rugalmasabban képes reagálni a piaci és üzleti változásokra. A termékfejlesztés ésszerűsítésével a CIB Bank felgyorsította az innovációt, és csökkentette a piacra vezetési időt. A hitelezési folyamatok egyetlen platformon történő központosítása csökkentette a működési költségeket a technológiai infrastruktúra egyszerűsítésével, valamint a műveletek és a támogatás konszolidálásával.

A minőségellenőrzéssel ellátott üzemeltetési és támogatási modell bevezetése lehetővé teszi, hogy a CIB Bank szükség szerint módosítsa az alkalmazás egyes összetevőit. Az új rendszernek köszönhetően a hitelügyintézők már kevesebb időt töltenek az adatbeviteli rendellenességek javításával és a belső hibák miatt elutasított kérelmek kezelésével. Ez a munkatársak elégedettségét is növeli.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss