Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Új generációs technológiával erősít szántóföldön a Syngenta

Virtuális Szer-Show-n mutatta be legújabb szántóföldi innovációit a Syngenta. Az online rendezvény közönsége új napraforgó- és repcehibridek mellett hibridárpa újdonságokat és innovatív növényvédő szereket ismerhetett meg.

Mint a Máté Endre regionális fejlesztési vezető kifejtette:

„A koronavírus világjárvány alaposan felforgatta a hazai gazdasági életet, a mezőgazdaság azonban nem állt meg. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gazdálkodókat ezekben az időkben is információval lássuk el, ezért digitális csatornán keresztül mutattuk meg nekik idén a legfontosabb kalászos, repce, kukorica és napraforgó újdonságainkat. Vállalatunk rendkívül nagy hangsúlyt fektet a kutatásfejlesztésre, hiszen a termelőket a klímaváltozás okozta kihívások közepette is a kiválóan teljesítő fajtákkal szeretnénk ellátni, mellé pedig hatékony növényvédelmi technológiát adni számukra.”

A rendezvényen elsőként a Syngenta két új hibridárpát mutatott be.

„Az intenzív, magas termésre képes, kiváló értékekkel bíró SY Dooblin és SY Dakoota vállalatunk hibridárpa nemesítésének legújabb tagjai”

– mondta Balog László kampánymenedzser. Az SY Dooblin intenzív körülmények közé ajánlott fajta, amelyet jó bokrosodási készség és magasabb számú kalász jellemez. A korai hatsoros árpa általános betegségtoleranciája nagyon jó. Az SY Dakoota robusztus, korai hatsoros árpa. Az intenzív, kitűnő agronómiai tulajdonságú, magas termésű hibrid kiváló bokrosodási készséggel rendelkezik és magasabb számú kalászt hoz. A két új fajta optimális vetésideje szeptember 25.-október 30.

Asbóth András marketing menedzser az Amistar Prime-ot mutatta be, amely az Amistar Optit váltja 2021-től. A hosszú tartamhatású, azoxistrobin tartalmú készítmény jelentős élettani folyamatokat indít be a kalászos növényeknél és megóvja a kórokozóktól. A kombináció másik hatóanyaga a Fenpropidin, amely korai kijuttatási időpontban a főként a lisztharmat elleni védelemért felel. Triazolmentes kombináció, amely hűvösebb időben is megbízható hatékonysággal rendelkezik lisztharmat, szeptóriás levélfoltosság, rozsdabetegségekkel szemben. Aszályos évjáratban is fokozza a várható terméshozamot, csökkenti a növényi öregedést, kitolja a tenyészidő hosszát, ezáltal a termésre is pozitív hatással van.

Kalászos növények területén már bizonyított az egyedülálló hatásmechamizmussal bíró Elatus Era. Azon túl, hogy a főbb kórokozókat és a termésvesztő növénybetegségeket is kiválóan kontrollálja, egészségesen tartja az növény levélzetét, növeli a zászlóslevél méretét, amely a termésképzés egyik legmeghatározóbb eleme. Az Elatus Era a tavalyi fuzáriumos évben országszerte megmutatta minőségjavító, termésnövelő hatását. Nagyon fontos, hogy ebben a nehéz, átlagos évjárattól nagyon különböző körülmények között is megóvjuk a sok helyen nagyon nehezen képződött termés minőségét betakarítás előtt a csapadékos időszakok ellenére, tette hozzá Asbóth András.

Kukorica területén a Syngenta hamarosan egy új megoldással jelentkezik azon termelők számára, akiknek talajfertőtlenítést kell használniuk a talajlakó kártevők ellen és mikro starter műtrágyát is szeretnének alkalmazni. „Várakozásaink szerint a 2021-től érkező, jelenleg engedélyezés alatt álló Force Evo egyszerre nyújt megoldást erre a kérdésre. Az első olyan készítményünk lesz, amely egy szemcsében tartalmazza a rovarölő teflutrin hatóanyagot és a nitrogén, foszfor és cink tápanyagokat. Kijuttatása egyszerű, mivel gyakorlatilag pormentes, homogén és jól guruló szemcsék alkotják. Dózisa 16-20 kilogramm hektáronként”, ismertette Papp Zoltán termékmenedzser.

Előadásában elhangzott: növényvédelem oldaláról megközelítve a kukoricatermesztést, megjelentek a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke első lárvakártételei. Különösen ez utóbbi kártevő megjelenése adhat okot aggodalomra. Mindkét kártevő és a később megjelenő kukoricabogár imágó és levéltetvek is ellen megoldást nyújt az Ampligo 0,2-0,3 liter/hektár dózisban.

Repce területén a Syngenta nemesítés fókusza Kelet-Európára tevődött, jelenleg is ígéretes jelölteket tesztelnek a kísérletekben.

„Ez a magyar gazdálkodók számára is jó hír, hiszen a közeljövőben nagy termőképességű fajtákkal frissül a hibridválasztékunk”

– hangsúlyozta Ácsné dr. Szekeres Dóra kampánymenedzser. Ennek a folyamatnak az első „hírnöke” az SY Iowa, amely tavaly ősszel került először termesztésbe. Az új hibrid a közkedvelt Bluestar és a Florida tökéletes kombinációja: kiválóan ötvözi a két hibrid előnyös tulajdonságait, magas olajtartalom mellett a betegségeknek is ellenálló-képességgel rendelkezik.

Napraforgó terület piacvezető vállalataként a Syngenta folyamatosan bővíti portfolióját: jelenleg 14 hibridet kínálnak a gazdálkodók számára. Az idei év nagy újdonsága a Suman, amely a méltán elismert NK Kondi Express® toleráns változata. Magas olajtartalommal és jó betegség ellenállósággal rendelkezik, terméspotenciálját tekintve a legmagasabb termőképességű Syngenta Express toleráns hibrid.

  • Az idei évben meghirdettünk egy hosszú távú szakmai programot, amelyre az ország minden részéről jelentkeztek napraforgóval foglalkozó termelők – ismertette dr. Nagy Viktor fejlesztőmérnök. – Ennek célja, hogy a teljes termesztéstechnológiát felülvizsgálja, kontroll alatt tartva a lehető legnagyobb termést tudjuk realizálni egy-egy területen. Az elmúlt években elért 3,01 tonnás hektáronkénti eredmény rendkívül történelmi eredmény, azonban tapasztalataink szerint vannak még bőven tartalékok a növényben. Az itt megszerzett információkat a későbbiekben közzé fogjuk tenni, hogy mások is tanulhassanak belőle.

A napraforgó növényvédelem elengedhetetlen eleme ma már az alap gyomirtás, hangsúlyozta dr. Nagy Viktor. A Gardoprim Plus Gold használata esetén még kevés csapadék esetén is számíthatunk olyan hatásra, amely megkönnyíti a később alkalmazandó posztemergens gyomirtások időzítését. Napraforgótípustól függően Listego (CL), a Listego Plus (CLP) és Fluence (Express-toleráns) kezelések teszik teljessé a napraforgó gyomirtását.

A következő időszak teendőiről szólva dr. Nagy Viktor elmondta: a csapadékos medárdi időszak következménye a nagyobb kórokozó nyomás lehet. Különösen a fóma, a diaporte és a fehérpenészes szárkorhadás jelenléte erősödhet, de az alternária is komoly gondokat okozhat. A júniusi időszakban elvégzett gombaölő szeres kezelés jelentős károktól mentesítheti az állományokat. A Syngenta javaslatában az Amistar Sun szerepel erre a célra 0,8-1,0 liter/hektár dózisban. A készítmény a legfontosabb leveleket, szárat és tányért fertőző kórokozók ellen kimagasló hatékonysággal rendelkezik. Az elmúlt években elvégzett vizsgálatok szerint az Amistar Sun alkalmazásával akár 500-800 kilogramm hektáronkénti termést lehet megmenteni, amelynek értéke 60-100.000 forintot is elérheti.

Gazdaság

A Kia bekerült a Fortune 2026-os „Európa 100 Legjobb Munkahelye” közé

A Kia Europe a Great Place To Work® minősítést követően bekerült a Fortune „100 Best of Companies to Work For™ Europe 2026” listájára, ahol a 88. helyen végzett.

Ez az elismerés a Kia folyamatos elkötelezettségét tükrözi amellett, hogy Európa-szerte vonzó, befogadó és innovatív munkáltatóként erősítse pozícióját. Az eredmény a Great Place To Work® saját fejlesztésű Trust Index™ felmérésén alapul, amely a részt vevő vállalatok HR-adatai mellett a munkavállalók bizalmas visszajelzéseit is értékeli. Az eredmények rámutatnak az európai Kia erős emberközpontú vállalati kultúrájára: az új munkatársak 91%-a szerint szívesen fogadták őket, a munkavállalók 80%-a úgy véli, hogy az emberek törődnek egymással, míg 78%-uk úgy érzi, hogy munkájával valódi hatást gyakorol.

A Fortune „Európa 100 Legjobb Munkahelye” listája azokat a szervezeteket ismeri el, amelyek kiemelkedő elkötelezettséget tanúsítanak a munkavállalói élmény és a munkahelyi kultúra iránt. A rangsor több mint egymillió munkavállaló megkérdezésén alapul. A listán szereplő vállalatokat az különbözteti meg, hogy munkatársaik következetesen pozitív visszajelzéseket adnak, függetlenül a betöltött pozíciótól, szervezeti egységtől vagy munkavállalói csoporttól. A listára azok a szervezetek kerülhetnek fel, amelyek legalább 500 munkavállalót foglalkoztatnak, és 2025 során vagy 2026 elején szerepeltek a Great Place To Work® által közzétett egy vagy több nemzeti Best Workplaces™ rangsorban.

„Munkatársaink jelentik legnagyobb erősségünket, és ez az elismerés azt a vállalati kultúrát tükrözi, amelyet a Kia európai munkavállalói közösen építettek fel”

– mondta Francesco Mereu, a Kia Europe vállalati funkciókért felelős alelnöke.

„Az, hogy Európa legjobb munkahelyei között ismertek el bennünket, jól mutatja folyamatos elkötelezettségünket egy olyan munkáltatói környezet kialakítása iránt, amely a bizalomra, a befogadásra, az együttműködésre és a folyamatos fejlődésre épül. Hálásak vagyunk munkavállalóinknak, akik elkötelezettségükkel és szenvedélyükkel nagyszerű munkahellyé teszik a Kiát Európában.”

A Kia továbbra is erős vállalati kultúrát épít európai szervezetén belül. A Great Place To Work® felmérés eredményei szerint a munkavállalók különösen nagyra értékelik az erős vezetést, az emberekről való gondoskodást és a bizalomra épülő vállalati kultúrát. Számos munkatárs számolt be arról, hogy szívesen fogadják, támogatják, valamint hogy önmagát adhatja a munkahelyén. A csapatmunkával, az összetartozás érzésével, a méltányossággal és a tisztelettel kapcsolatos pozitív visszajelzések tovább erősítik a Kia elkötelezettségét a befogadó és támogató munkavállalói élmény biztosítása iránt az egész régióban.

A Kia ezeket a tapasztalatokat felhasználva folyamatosan erősíti szervezeti kultúráját, és a munkavállalói visszajelzéseket gyakorlati fejlesztésekké alakítja. Ezt a szemléletet a vállalat alapértékei vezérlik: törődünk az emberekkel (Care for People), együtt messzebbre jutunk (Move Further Together), cselekvésre hatalmazzuk fel az embereket (Empower People to Act), bátran feszegetjük a határokat (Dare to Push Boundaries), valamint nap mint nap a kiválóságra törekszünk (Chase Excellence Every Day).

Európában a Kia és leányvállalatai a fenntarthatóságra, a mobilitásra, az elektrifikációra, a konnektivitásra és a könnyű haszongépjárművekre összpontosítanak, ami új munkaterületek létrejöttét, és új piacok megnyitását teszi lehetővé. Ez arra ösztönzi a vállalat munkavállalóit, hogy a teljesítmény és az innováció terén új szintre lépjenek, miközben az „Ellentétek harmóniája” (Opposites United) formatervezési szemlélet új jelöltek és új nézőpontok előtt nyitja meg a vállalatot.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Országos MI oktatási programot jelentett be a Bosch

bosch Országos MI oktatási program

Hogyan lehet jól kérdezni a mesterséges intelligenciától? Honnan tudhatjuk, hogy megbízható-e a válasza? Mire használható az MI a tanulásban és a hétköznapokban, és mikor kell kritikusan viszonyulnunk ahhoz, amit létrehoz? Ezeket, a fiatalok mindennapjait egyre közvetlenebbül érintő kérdéseket járja körül a Bosch középiskolásoknak szóló mesterséges intelligencia oktatási programja. A vállalat tervei szerint a 2026/2027-es tanévben országosan összesen 20 középiskolába jut el a program, így mintegy 800 középiskolás szerezhet gyakorlati tapasztalatot a mesterséges intelligencia megfelelő használatáról.

A diákok visszajelzései is alakítják a programot

A Bosch a kőbányai Szent László Gimnáziumban oktatással egybekötött sajtóeseményen jelentette be a kezdeményezést. Az eseményt két próbanap előzte meg: az év elején Aszódon 40, Szombathelyen 60 középiskolás vett részt a vállalat MI-oktatásában. A pilotok egyik fontos célja az volt, hogy a diákok tapasztalataira és visszajelzéseire építve alakítsák ki a programot.
A tananyag a technológia rendkívül gyors fejlődése miatt nem tekinthető lezártnak, a Bosch szakemberei folyamatosan aktualizálják az oktatás tartalmát és a bemutatott eszközöket. A gyakorlati feladatok során sem ragaszkodnak kizárólag előre kijelölt témákhoz. A diákok saját érdeklődési területükön kísérletezhetnek, így közvetlenül megtapasztalhatják, hogyan használható a mesterséges intelligencia különböző problémák és kreatív feladatok megoldására. A programban a prezentációkészítő alkalmazások mellett a képés videógenerálás is hangsúlyt kap.

A világ vezető technológiáit fejlesztő szakemberek mennek az osztályterembe

A program sajátossága, hogy az MI-ről nem csupán elméleti szinten tanulnak a középiskolások. Az oktatási programban többféle szakmai háttérrel rendelkező kolléga is részt vesz a Boschtól: AI-szakemberek, tapasztalt fejlesztőmérnökök és PhD-hallgatók mellett projektmenedzserek és kommunikációs szakemberek is együtt dolgoznak azon, hogy a technológiai tudás a középiskolásoknak is érthető
és a gyakorlatban is használható formában jusson el az osztálytermekbe. A foglalkozások célja ezért nem egy-egy aktuális MI-alkalmazás használatának a megtanítása, sokkal inkább olyan szemlélet átadása, amely akkor is használható marad, amikor a ma népszerű eszközök helyét új megoldások veszik át. A diákok többek között azt vizsgálják, hogyan érdemes promptolni, azaz utasításokat adni az MI-nek, hogyan változik az eredmény a kérdések pontosításával, milyen hibákat követhet el egy generatív modell, illetve miként lehet ellenőrizni és
továbbgondolni az általa létrehozott tartalmakat.

„A technológiai versenyképesség hosszútávon nem választható el attól, hogy milyen tudással rendelkezik a következő generáció. Magyarország számára is meghatározó kérdés, hogy a fiatalok ne csak felhasználói legyenek az új technológiáknak, hanem értsék azok működését és lehetőségeit. A Bosch ehhez olyan tudást tud hozzátenni, amely mögött valós fejlesztési és mérnöki tapasztalat áll. Számunkra
ez a program ezért egyszerre tudástranszfer és egyúttal befektetés is, hogy a jövő generációi felkészüljenek a technológiai kihívásokra és naprakész tudással rendelkezzenek” – emelte ki Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban.

Kutatás is igazolja a középiskolai MI oktatás fontosságát

A Bosch 2025 tavaszán közel 800, 16 és 20 év közötti középiskolában tanuló diák körében végzett felmérésének eredménye is igazolja, hogy a technológiai kompetenciák fejlesztésére a felsőfokú képzési intézmények mellett már a középiskolai oktatásban is nagy szükség van. Míg egy 2024 őszén végzett kutatásban a magyar felnőtt lakosság 53 százaléka, egy év múlva már 60 százalék gondolta úgy, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája, a megkérdezett középiskolások 65 százaléka értett egyet ezzel az állítással. A kutatás szerint a diákok körében 84 százalék azok aránya, akik már most tervezik, hogy a mesterséges intelligenciát valamilyen módon beépítik a tanulmányaikba és, hogy a jövő munkahelyein elengedhetetlenek lesznek az MI-készségek. A felmérés arra is rávilágított, hogy a választ adó iskolások 90 százaléka már ma is fontosnak tartja ezeket a készségeket a tanuláshoz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A sikeres AI-transzformáció három alappillére

A mesterséges intelligencia (AI) egyre több vezetői megbeszélés központi témájává válik.

A vállalatok túljutottak a kísérletezés fázisán, sok cégnél azonban még nem tudják hatékonyan beépíteni a technológiát és pontosan mérni az AI hozzáadott értékét. Az EY tapasztalatai szerint a hosszú távon sikeres transzformáció három alapvető pillérre épül: a munkatársak AI-készségeinek fejlesztésére, az adatok tudatos kezelésére és a kiberbiztonság megerősítésére.

A mesterséges intelligencia fejlődése jelentős üzleti lehetőségeket teremt, ugyanakkor a vállalatoknak nemcsak a technológiát kell bevezetniük, hanem az azt támogató szervezeti és működési alapokat is biztosítaniuk kell. Azok a cégek, amelyek kizárólag az új alkalmazások bevezetésére összpontosítanak, mint például egy chatbot indítása, e-mail-asszisztensek vagy dokumentumkészítő megoldások használata, gyakran nem tudják kiaknázni az AI-ban rejlő teljes potenciált.

„A legtöbb hazai cégnél még mindig IT-projektként tekintenek a mesterséges intelligenciára, pedig valójában legalább ennyire emberi és szervezeti kérdésről van szó. Az AI nem kizárólag az informatikai csapatok számára hasznos eszköz. Ahhoz, hogy valódi üzleti értéket teremtsen, a szervezet minden szintjén meg kell jelenniük azoknak a készségeknek, amelyek segítségével a munkatársak megértik a technológia lehetőségeit és korlátait”

– mondta Erik Slooten, az EY AI-szolgáltatásait vezető partnere.

Az EY szakértői szerint a sikeres AI-programok jelentős része valójában adatprojektként indul. Bár a figyelem gyakran az új modellekre és alkalmazásokra irányul, az AI-megoldások teljesítménye nagymértékben függ az adatok minőségétől és elérhetőségétől.

„A legtöbb vállalat óriási mennyiségű információval rendelkezik, de ezek sok esetben különböző rendszerekben, eltérő formátumban találhatók meg. Ha az adatok nincsenek megfelelően strukturálva és irányítva, a mesterséges intelligencia sem képes megbízható eredményeket előállítani. Éppen ezért ma az egyik legjobb beruházás sok esetben nem egy új AI-alkalmazás, hanem az adatok rendezése, konszolidálása és megfelelő kezelése”

– tette hozzá Erik Slooten.

A generatív AI-eszközök gyors terjedésével párhuzamosan a biztonsági szempontok jelentősége is növekszik. A vállalatoknak egyszerre kell innoválniuk és garantálni az érzékeny adatok és rendszerek védelmét.

„A mesterséges intelligencia új lehetőségeket teremt az üzleti működésben, de új kockázatokat is hoz magával. A generatív AI használatának szabályozása, az adatvédelem, a hozzáférések kezelése és a kiberbiztonság ma már nem különálló feladatok. A biztonság az AI-stratégia szerves részévé vált. A védelemre legalább akkor figyelmet kell fordítani, mint az innovációra”

– hangsúlyozta Erik Slooten.

Az EY tapasztalatai alapján a mesterséges intelligencia bevezetésében élen járó szervezetek közös jellemzője, hogy nem kizárólag technológiai beruházásként tekintenek az AI-ra. Az emberek fejlesztése, az adatok tudatos kezelése és a biztonság megerősítése együttesen adja meg azt az alapot, amely a sikeres AI-transzformációhoz szükséges.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss