Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Roland Berger: egyre több cég használ mesterséges intelligenciát

Gyorsan terjed az MI

A hírfolyamok szalagcímei alapján is egyértelműen látszik, hogy folyamatosan növekszik a mesterséges intelligenciát (MI) használó cégek száma.

A McDonald’s MI-vezérlést tervez az éttermekben, a Starbucks 2020 végére 4000 MI-vel működő baristát fog alkalmazni, a 7-Eleven már meg is nyitotta az első, pénztáros nélküli üzletét – ahol a vásárlók csak leemelik a polcról a termékeket, majd egyszerűen kisétálnak a boltból, bankkártyájukat az MI „szemei” segítségével terhelik meg – és az Amazon is több Amazon Go boltot nyitott már meg hasonló technológiával.

Bár ez csak néhány példa arra, hogy hogyan változtatja meg az életünket a technológia. Több ezer vállalat használ már MI-t, úttörőnek itt is az óriások számítanak: a Google, az Amazon és a Microsoft felhőalapú rendszerei már mind képesek MI segítségével elemezni és döntéseket támogatni. Ezek a cégek már bérbe is adják a mesterséges intelligenciát: a gyors számítókapacitás mellett nagy mennyiségű és sűrűségű adatot tudnak elemezni.

Schannen Frigyes, a Roland Berger partnere szerint az MI hamarosan a növekedés alapvető hajtóereje lesz.

„A mesterséges intelligencia korai adaptálásával azonnali versenyelőnyre és profitra lehet szert tenni, ha van elég adatunk, amit értelmesen felhasználhatunk. Hamarosan mindenki számára elérhetők lesznek az ún. neurális hálózatok, amelyek segítségével gyakorlatilag egy szuperfejlett mesterséges agy fogja támogatni döntéseinket, érzelmi sallangoktól mentesen, kizárólag a releváns üzleti tényeket figyelembe véve”

– fogalmaz a szakember.

Karim Lakhani, a Harvard Business School professzora egy átfogó, globális elemzés alapján azt állítja, hogy az MI nemcsak az emberek által végzett feladatokat veheti át, hanem alapjaiban változtatja majd meg a cégeket, hiszen a mesterséges intelligencia az iparosodás következő logikus lépcsőfoka. Úgy gondolja, hogy egy új gazdasági korszak van kialakulóban, ahol az MI új távlatokat nyit és lehetőségeket tár fel: egy nagy „döntésgyár” jön majd létre, ahol az MI lesz a döntéshozó, vagy legalábbis a döntések fő támogatója.

„A ma piacon lévő mesterséges intelligencia remekül működik”

– állítja a Harvard professzora.

„Ezen algoritmusok mindegyike nagyon szűken korlátozott és meghatározott. Egy dolgot csinálnak és azt nagyon jól csinálják. A vezetőket nem fogják a szoftverek vagy a mesterséges intelligencia felváltani, viszont azok a vezetők, akik MI-vel egészítik ki magukat, fel fogják váltani azokat a vezetőket, akik nem.”

Schannen Frigyes elmondta, hogy valójában már minden cégben jelen van a mesterséges intelligencia.

„Már egy egyszerű Google-keresés során is neurális hálózatok aktiválódnak. Ha megnyitjuk a kedvenc alkalmazásunkat, olyan reklámokat fogunk látni, amelyek számunkra nemcsak relevánsak, de lehet, hogy a napokban már beszéltünk is a népszerűsített termékről. Ez nem azért van, mert lehallgatnak minket, hanem azért, mert már most ilyen erősek az MI-hálózatok: egész napos tevékenységünket elemezve megjósolják, hogy mikor és mire lesz szükségünk”

– fogalmaz a szakértő.

„Az Amazon, a Google és a Microsoft a digitális világ domináns platformjai, amiket lassan mindenki kénytelen lesz használni.”

– teszi hozzá Lakhani professzor. Ezért ezek a cégek szigorú szabályozás alá esnek majd mind az USA-ban, mind az EU-ban, hogy ne tudjanak visszaélni erejükkel. A YouTube már most több pénzt keres hirdetésekből – 2019-ben összesen 15 milliárd dollárt -, mint az ABC, NBC és Fox csatornák együttvéve – ez pedig jól mutatja azt, hogy mekkora ereje van a digitális vállalatnak.

Ahhoz, hogy sikeresen bevezessük a mesterséges intelligencia használatát vállalatunknál, elsőként az üzleti modellt kell újragondolnunk. Ez nem önmagában a termékekről vagy a szolgáltatásokról szól, hanem a vállalatról, mint egészről. Lakhani professzor szerint meg kell vizsgálnunk, hogy miért jönnek hozzánk az ügyfelek, és hogy miket tanultunk tőlük az évek alatt.

A Roland Berger szakértői szerint az MI bevezetéséhez kiemelten szükséges, hogy tisztán lássuk a változtatás célját, céljainkhoz alkalmazkodó stratégiát alakítsunk ki, termékközpontú mentalitást kövessünk, a szoftverekbe és szakemberekbe szükséges befektetést időben megtegyük és tisztán digitális irányításra és kapcsolattartásra törekedjünk a releváns érintettek esetében.

Gazdaság

Drága a marketing, jöhet az AI! – Vagy mégsem?

SEO és AI láthatóság mi
kép: Pexels

A marketing sokak szerint drága, az AI pedig néhány kattintással képes szöveget írni, ötleteket adni és akár egy teljes kampány alapjait is elkészíteni. Nem csoda, hogy egyre több vállalkozás gondolja úgy, hogy ideje lecserélni a marketingest egy mesterséges intelligenciával támogatott irodistára. De vajon valóban pénzt takarítunk meg, ha a szakértelem helyett ezt a megoldást választjuk vagy hatalmasat bukhatunk rajta?

Az AI nem helyettesíthet egy szakembert sem, csak kiegészítheti

A kérdés különösen aktuális a keresőoptimalizálás területén, ahol a technológiai fejlődés folyamatosan alakítja a szakmai munkát, ezért vigyük végig a folyamatokat a SEO példáján. A megfelelő stratégia kialakításához érdemes megismerni a SEO árak és csomagok közötti különbségeket, és azt is megérteni, hogy valójában milyen tudás és munka áll egy eredményes optimalizálási folyamat mögött. Nem feltétlenül az olcsóbb megoldás a gazdaságosabb, hanem az, amelyik hosszú távon is üzleti eredményeket hoz. Éppen ezért fontos, hogy az AI-t minden esetben szakember használja, aki megfelelő háttér tudással kezeli mindazt, amit a mesterséges intelligencia válaszol.

Valóban drága a marketing, vagy csak rosszul közelítjük meg?

Egy vállalkozás költségvetésében a marketing gyakran az első olyan terület, ahol megpróbálnak spórolni. Különösen igaz ez a kisebb cégekre, amelyeknek minden kiadásnál mérlegelniük kell a várható megtérülést. Ha egy külsős szakember vagy ügynökség díja magasnak tűnik, kézenfekvő megoldásnak látszik, hogy a feladatokat egy munkatársra bízzák, aki a napi adminisztráció mellett AI-eszközökkel készíti el a szükséges tartalmakat.

A mesterséges intelligencia valóban képes felgyorsítani a munkát, de a gyorsaság önmagában nem jelent hatékonyságot. Egy jól hangzó közösségi média poszt, egy hosszú blogcikk vagy egy kulcsszavakkal teleírt weboldal még nem feltétlenül eredményez több érdeklődőt és vásárlót. A marketing ugyanis nem egyszerűen tartalomgyártás, hanem a célközönség megértésére, az üzleti célokra és a megfelelő kommunikációs stratégiára épülő szakmai tevékenység.

A valódi kérdés tehát nem az, hogy mennyibe kerül a marketing, hanem az, hogy mit kapunk a pénzünkért. Ha a befektetés nem illeszkedik a vállalkozás céljaihoz, akkor az olcsó megoldás is lehet drága. Ha viszont a megfelelő szakember tudatosan építi fel a folyamatokat, a marketing nem pusztán kiadás, hanem a növekedést támogató befektetés lehet.

SEO és AI: a keresőoptimalizálás új szintje

A keresőoptimalizálás különösen jól példázza, miért nem érdemes kizárólag az ár alapján dönteni. A klasszikus SEO-feladatok, például a kulcsszókutatás, a technikai hibák feltárása, a tartalom optimalizálás és a linképítés továbbra is fontosak. Ugyanakkor a keresési szokások és a keresőfelületek változásával új szempontok is előtérbe kerültek. A felhasználók egyre gyakrabban találkoznak mesterséges intelligenciával támogatott keresési megoldásokkal, és kérdéseikre már nem kizárólag a hagyományos találati listákból keresnek választ. Emiatt a vállalkozások számára az is fontosabbá válik, hogy tartalmaik mennyire érthetők, megbízhatók és relevánsak az AI-alapú rendszerek számára.

Mit jelent az AI-láthatóság a gyakorlatban?

A keresőoptimalizálás fejlődésével az AI-láthatóság vizsgálata is bekerülhet a szakmai munkafolyamatokba. Ennek célja annak felmérése, hogy egy márka, vállalkozás vagy szolgáltatás milyen formában jelenik meg az AI-alapú válaszokban, illetve mennyire könnyen találhatók meg róla releváns információk.

Az ilyen elemzések segíthetnek feltárni a tartalmi hiányosságokat, azonosítani a fejlesztési lehetőségeket és pontosítani az optimalizálási stratégiát. Az AI-láthatóság azonban nem helyettesíti a hagyományos SEO-t, hanem annak kiegészítő területeként adhat új szempontokat a munkához.

A technológia önmagában itt sem elegendő. A mérési eredményeket értelmezni kell, a feltárt problémákra megfelelő megoldásokat kell kidolgozni, majd ellenőrizni kell, hogy a változtatások valóban hozzájárulnak-e a kitűzött célokhoz. Ehhez továbbra is szükség van keresőoptimalizálási tapasztalatra, elemző gondolkodásra és üzleti szemléletre.

A marketing valódi értékét nem az elkészült tartalmak mennyisége vagy az alkalmazott eszközök újdonsága határozza meg, hanem az, hogy a befektetett munka mennyire szolgálja a vállalkozás céljait. A kérdés tehát nem az, hogy jöhet-e az AI, hanem az, hogy ki tudja a legtöbbet kihozni belőle.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Megjelentek a Wekerle Plusz lakáshitel részletszabályai

Kedden este megjelent a Magyar Közlöny oldalán a Wekerle Plusz lakáshitelről szóló kormányrendelet, amely a legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes lakáshitel feltételeit részletezi.

A program jogilag már szerdán elindulhat, a bankoknak azonban még biztosan kell idő a felkészüléshez.

Az Otthon Startra pályázóknak néhány nap haladékot adott a kormány. Szép csendben pedig a CSOK Plusz és a falusi CSOK ügyleti kamatai is módosultak. A Bank360 összefoglalta a legfontosabb részleteket.

Már jogi akadálya sincs annak, hogy a kedd délelőtti bejelentés alapján október 28-án elindulhasson a Wekerle Plusz lakásszerzési hitel, kedden este ugyanis megjelentek a Magyar Közlönyben a vonatkozó részletszabályok. A már ismertetett feltételek alapján a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön keretében a 18 és 45 év közötti jogosultak legfeljebb 50 millió forintos hitelt vehetnek fel, maximum 25 éves futamidőre. Az új lakások esetében legfeljebb évi 3 százalékos, használt lakásoknál legfeljebb 5 százalékos kamatot kell fizetni.

Pontosít a kormányrendelet: kik lesznek jogosultak az igénylésre?

A Wekerle Plusz lakáshitelt egy igénylő csak egy alkalommal veheti fel. Házaspárok vagy élettársak csak együttes igénylőként adhatják be az igénylést. A hitelszerződésbe adóstársként kizárólag az igénylő szülője, valamint testvére vonható be, azzal a feltétellel, hogy nem szerezhetnek tulajdont a lakásban.

Együttes igénylés esetén a pár mindkét tagjának meg kell felelni az alapfeltételeknek:

  • Büntetlen előélettel kell rendelkezniük.
  • Nem lehet a jogszabályban megengedettnél nagyobb köztartozásuk.
  • Nem rendelkezhetnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben kizáró tartozással, kivéve, ha azt legalább egy éve rendezték.
  • Az igényléskor nem állhat fenn más lakáscélú állami kamattámogatott kölcsönjogviszonyuk.
  • Nem állhat fenn velük szemben korábbi lakástámogatás visszafizetésére vonatkozó kizáró ok.

Nem feltétlenül kizáró ok a korábbi lakástulajdon

A korábbi Otthon Start Programhoz hasonlóan itt sem feltétlenül kizáró ok, ha az igénylőnek már volt valamilyen ingatlantulajdona, a Wekerle Plusz esetén viszont eltérő szabályoknak kell megfelelni. Az igénylő sem jelenleg, sem korábban nem rendelkezhetett lakásban legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal. Közös igénylés esetén az ugyanazon lakásban fennálló tulajdoni hányadokat össze kell számítani.

Bizonyos feltételek mellett jogosult lehet az is, akinek korábbi vagy meglévő lakástulajdona legfeljebb 30 millió forint értékű, akinek a lakását lebontották, illetve aki haszonélvezeti joggal terhelten szerzett ingatlant. Ez azt jelenti, hogy például egy kisebb értékű örökölt ingatlan nem feltétlenül akadálya a kedvezményes hitel felvételének – írja a Bank360.hu.

Az értékhatárok maradnak

A Wekerle Plusz Magyarország területén található új vagy használt lakás, egylakásos lakóépület, valamint tanya vagy birtokközpont lakáscélú ingatlanának megvásárlására, illetve építésére használható fel. Lakás esetén a vételár felső határa 100 millió forint, egylakásos lakóépület, tanya vagy biztokközpont esetén pedig 150 millió forint.

Emellett a vételár vagy bekerülési költség alapján számított négyzetméterár kezdetben nem haladhatja meg a bruttó 1,5 millió forintot. Ezt a korlátot 2028. január 1-jétől évente, a rendeletben meghatározott KSH-lakásárindex alapján emelik.

5 éves bentlakási kötelezettség

A támogatott személynek a folyósítást, építés esetén az utolsó részfolyósítást, vagy a használatbavételi engedély kiadását követő 180 napon belül lakóhelyet kell létesítenie az ingatlanban. Ezután a támogatott ingatlanban öt évig életvitelszerűen kell laknia. A rendelet ugyanakkor meghatározott kivételeket enged, például indokolt, legfeljebb kétéves más településen történő munkavállalás, tanulmányok, egészségügyi ellátás vagy hozzátartozó ápolása esetén.

Díjak és határidők

A rendelet a hitelintézetek által felszámítható díjakat is korlátozza. Az igényléshez és folyósításhoz kapcsolódó banki díj legfeljebb 30 ezer forint lehet, amelybe az értékbecslés és a helyszíni szemle díja nem tartozik bele. Az előtörlesztési költség legfeljebb az előtörlesztett összeg 1 százaléka lehet.

Az igénylőkre az alábbi határidők vonatkoznak:

  • vásárlásnál az adásvételi szerződést követő 180 napon belül kell beadni az igénylést,
  • építkezésnél a használatba vételi engedély kiadása előtt szükséges benyújtani a hiteligénylést.

A bankoknak a hitelbírálatra vásárlás esetén 30 napjuk van, építkezési hitel igénylése esetén pedig 60 napjuk. A bírálati határidőbe nem számít bele a szükséges hiánypótlás időtartama.

Az ügyleti kamat a kormány egy korábbi ígérete alapján valóban alacsonyabb az Otthon Start lakáshitellel és más államilag támogatott hitelekkel összehasonlítva. Az ÁKK által meghatározott átlaghozam maradt referenciamutatóként, viszont ennek a mutatónak a súlyozott számtani átlagának (jelenleg 5,46%) csak a 0,5 százalékponttal növelt mértékével kell majd számolni.

A kormány egy mozdulattal más állami támogatásoknál is csökkentette az ügyleti kamatot:

  • a falusi CSOK esetében az ügyleti kamat az ÁKK 115 százalék + 1 százalékpontról az alábbira módosul: ÁKK + 1,5 százalékpont,
  • a CSOK Plusz esetében az ügyleti kamat az ÁKK 110 százalék + 1 százalékpontról az alábbira módosul: ÁKK + 0,5 százalékpont.

Mi történik, ha valaki elveszti a kamattámogatást?

Jogosulatlan igénybevétel esetén a már felhasznált kamattámogatást a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékének megfelelő kamattal együtt kell visszafizetni. Emellett a kamattámogatás a jövőre nézve megszűnik, és a fennmaradó futamidőben a hitel kamatát piaci kamattal terhelve kell tovább törleszteni.

Meddig lesz Otthon Start és mikortól igényelhető a Wekerle Plusz lakáshitel?

A Wekerle Plusz lakáshitelre vonatkozó rendelet 2026. október 28-tól lép hatályba – az más kérdés, hogy a bankoknak még biztosan nem volt idejük felkészülni az új termék bevezetésére. Az Otthon Start Program építkezés esetén legkésőbb 2026. november 15-ig (ami a hétvége miatt inkább 13-a) igényelhető, ha már megkezdődött az építkezés engedélyeztetési eljárása. Vásárlás esetén legkésőbb 2026. október 31-ig megkötött adásvételi szerződés esetén lehet benyújtani az igénylést – ez felülírja az eddig ismert október 27-ei, az adásvételi szerződésre vonatkozó határidőt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen globálisan összehangolt műszaki-jogi keretrendszer nélkül.

Ez a harmonizáció eddig elmaradt, azonban az ENSZ-EGB a közelmúltban megalkotta az automatizált vezetési rendszerek biztonsági követelményeit rendszerező első világszintű szabályozást. Ezen szakmai mérföldkő főbb részleteit foglalja össze Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary együttműködő szenior ügyvédje.

Napjainkban kivételesnek számít, ha az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Japán, Kanada és Kína közös platformra helyezkedik valamilyen témában. Ilyen konszenzus alakult ki az automatizált vezetési rendszerek (Automated Driving Systems – ADS) szabályozása során, aminek eredményeként az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ENSZ-EGB) Járműelőírások Harmonizációjáért felelős Világfóruma (WP.29) a 199. ülésén elfogadta az ADS-re vonatkozó első globális követelményrendszert, ami előreláthatólag az ENSZ 185. számú előírásaként épül be a meglévő szabályok közé.

Miért jelent mérföldkövet az ENSZ-EGB döntése?

A nemzetközi jog szintjén mostanáig nem volt olyan előírás a személygépkocsik és az áruszállító járművek vonatkozásában, ami az ADS-hez kötődő biztonsági követelményeket és az irányadó műszaki módszertant egységesen és ilyen részletességgel szabályozta volna. A járműautomatizálás területét inkább az jellemezte, hogy az éllovas országok egymástól függetlenül alakították ki saját műszaki-jogi keretrendszereiket. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt erősítették, hogy a széttagolt regionális és nemzeti szabályozás helyett egy globális követelményrendszerre van szükség. Ez ugyanis csökkentené a gyártók költségeit és egyben növelné hatékonyságukat, hiszen harmonizált előírások esetén nem kell országonként átalakítaniuk gyártási folyamataikat.

Üzleti szempontból pedig a legfontosabb, hogy az új követelményrendszer megnyitja az utat a tömeggyártás előtt és segíti az ADS-szel felszerelt járművek széles körű elterjedését. Jelenleg ugyanis például az EU-ban szigorú korlát áll fenn: az Európai Parlament és Tanács (EU) 2018/858 rendelete alapján csak néhány járműkategóriában, és kategóriánként évente mindössze 1500 automatizált / autonóm személygépjármű hozható forgalomba. Ez azonban a szakértői várakozások szerint az ENSZ-EGB új előírásai miatt alapjaiban meg fog változni; tehát a jövőben az ilyen járművek nem kis sorozatban, hanem darabszámkorlátozás nélkül lesznek engedélyezhetők az uniós típusjóváhagyási rendszerben.

A gazdasági megfontolásokon túl az ENSZ-EGB kiemeli azt is, hogy egy ilyen globális kodifikáció támogatja az új technológia társadalmi elfogadását, illetve közelebb hozza az évek óta előrevetített célt: a biztonságos és balesetmentes közlekedés elérését.

A definíciók fontossága

Különösen egy világszintű jogalkotás során kritikus pont a fogalmak és azok pontos jelentésének egységesítése. Az új szabályrendszerben 35 kiemelt definíció található, amelyek a jövőben globális szinten ugyanazzal a tartalommal bírnak. Így például az ADS; az ADS-jármű; az ADS-felhasználó; a tervezett működési tartomány (ODD); a dinamikus vezetési feladat (DDT); az adattároló rendszer automatizált vezetéshez (DSSAD); biztonsági irányítási rendszer (SMS); a virtuális tesztelés vagy a tesztpálya.

Az ADS-szel szembeni követelmények

Az előírás egyik kulcsfontosságú része az ADS-szel szemben támasztott követelmények részletes meghatározása. Ezzel összefüggésben az ENSZ-EGB általános elvként rögzíti, hogy az ADS biztonsági szintjének legalább egyenértékűnek kell lennie egy képzett és körültekintő emberi vezető szintjével. Ezen túl a rendszernek a közlekedési szabályok betartása mellett fel kell ismernie a biztonsági kockázatokat és eseményeket, amelyekre reagálnia is szükséges.

Nem szorul magyarázatra az a követelmény, miszerint az ADS főszabályként nem okozhat ütközést. Ha viszont ez elkerülhetetlen, a rendszernek törekednie kell az ütközés súlyosságának enyhítésére, amelynek során kötelező átváltani az ún. kockázatcsökkentett állapotba vagy pedig le kell állítani a járművet.

További lényeges követelmény, hogy amíg aktív egy ADS-funkció, addig a közlekedés biztonsága és a működés zavartalansága érdekében le kell tiltani a kézi irányítás vezérlőelemeit. Az ADS és a járművezető közötti együttműködés kapcsán az ENSZ-EGB további részletes szabályokat határoz meg a rendszer aktiválásától kezdődően, a menet közbeni működésen át egészen annak kikapcsolásáig.

Kötelező előírás, hogy a járművet fel kell szerelni olyan adattároló rendszerrel (DSSAD), amely képes figyelemmel kísérni az ADS működését. Ezzel összefüggésben a dokumentum 6. számú melléklete tartalmazza ezen rendszerek specifikációit, így például az adatformátumot, adathozzáférést, valamint az adatelemeket.

A gyártók felelőssége

Logikusan merül fel a kérdés: kinek kell biztosítania az ADS előírásoknak megfelelő működését?

Első lépésként meg kell határozni az irányadó technológiai feltételeket és elvárásokat a jármű, valamint az ADS teljes életciklusára vonatkozóan. Ennek megfelelően a követelményrendszer tartalmazza a szabványosított és ellenőrizhető műszaki paramétereket, referenciaértékeket, továbbá az ADS ellenőrzésére és értékelésére vonatkozó előírásokat. Ezek címzettjei pedig a gyártók.

Az ENSZ-EGB tehát kifejezetten a gyártókra telepít kötelezettségeket, lefedve a teljes tervezési, fejlesztési, gyártási, üzemeltetési és leszerelési folyamatot. További elvárás a biztonsági irányítási rendszer működtetése, valamint a gyártó köteles ellátni a részletesen meghatározott kockázatkezelési, gyártásirányítási és biztonsági feladatokat is.

A dokumentum röviden foglalkozik a kiberbiztonság témakörrel is. Ezzel összefüggésben az ENSZ-EGB által támasztott követelmény egyértelmű: kötelező biztosítani az ADS védelmét az ilyen támadásokkal szemben. Ennek érdekében a gyártó köteles dokumentálni és végrehajtani a kiberbiztonsági folyamatokat a tervezési, fejlesztési, gyártási, valamint az üzemeltetési szakaszokban egyaránt. Mindez összhangban áll a kifejezetten a jármű és kiberbiztonság témakörrel részletekbe menően foglalkozó 155. számú ENSZ-előírással.

Mi várható ezen fejlemény után az európai uniós és a hazai jogalkotásban?

Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje így értékelte az aktuális világszintű szabályozással kapcsolatos következő lépéseket:

„Az új követelmények – a 157. számú ENSZ-előíráshoz hasonlóan – előreláthatólag 2027 első felében be fognak épülni az EU típusjóváhagyási és engedélyezési rendszerébe, ami az automatizált / autonóm járművek tömeges piacra lépésének elengedhetetlen előfeltétele. Az ENSZ-EGB előírásai itthon hivatalosan az uniós implementációt követően lesznek irányadók, ugyanakkor a hazai jogalkotás során már addig is indokolt megvizsgálni az új rendelkezéseket mind az automatizált / autonóm járművek tesztelési szabályainak módosítása, mind pedig ezek üzemszerű működésének kodifikálása során.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss