Gazdaság
Kollaboráció a Kaspersky és Felipe Pantone kortárs művész között az Adatvédelmi Nap alkalmából
Január 28-án ünnepeljük a Nemzetközi Adatvédelmi Napot, melyet a Kaspersky az idén egy kortárs művésszel, Felipe Pantonéval közösen indított művészeti kollaborációval ünnepel.
Felipe, akinek munkáját a pixelek és a színátmenetek használata, valamint árnyalt kifejezésmód jellemzi, híres arról, hogy szereti kilétét titokban tartani. A kollaboráció keretében a művész egy futurisztikus védőpajzsot ábrázoló egyedi művet készített, amely a digitális védelmet hivatott megjeleníteni. A műalkotás készítését bemutató négy perces dokumentumfilm most kizárólag a divattal és stílussal foglalkozó globális platformon, az i-D-n tekinthető meg.
Digitális világunkat ma már teljesen beborítják a személyes és érzékeny adatok, mint például a hitelkártya-adatok, szöveges üzenetek és fotók. Ennek következtében egyre nehezebb ennek az óriási mennyiségű információnak a hatékony megóvása: az adatvédelem ma már valóságos művészet. Az online adatvédelem és az adatsérülések emberekre és szervezetekre gyakorolt lehetséges hatása napjaink összekapcsolt világában mindenki számára kritikus kockázatot jelent. Éppen ezért elengedhetetlenül fontos a személyes adataink és az online interakcióink biztonságban tartása, hiszen csak így érhetjük el, hogy a technológia továbbra is pozitív és nélkülözhetetlen szerepet játsszon az életünkben.
A kollaboráció keretében született műalkotás – egy alumíniumból és plexiből készült futurisztikus hatszög – bemutatásával a globális kiberbiztonsági vállalat és az ismert művész arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az online adatvédelem messze több az adatok védelménél: az is fontos, hogy az emberek a digitális személyazonosságuk védelmére is ugyanolyan figyelmet fordítsanak, mint a fizikai személyazonosságuk védelmére.
„A Kaspersky számára készített „W3-Structural K” című munkámat az épületeken belüli szerkezeteket és technológiákat kihangsúlyozó hi-tech építészet ihlette. A műalkotás formája egy védőpajzsot idéz, ami a Kaspersky hi-tech kiberbiztonság terén végzett munkájára utal”
– mondta el Felipe Pantone.
A Kaspersky és a művész közötti kollaboráció közös értékekre – többek között az innováció és a folytonos továbbfejlődés iránti szenvedélyre – épülő szilárd alapokon nyugszik. A művész a legújabb technológiák és anyagok felhasználásával próbálja a lehető leghatásosabban kifejezni a belső énjét. A Kaspersky csúcstechnológiás megoldások fejlesztésével biztosítja, hogy az emberek a mai összekapcsolt digitális világ teljes potenciálját kiaknázhassák, továbbá a biztonságos jövő megteremtésére törekszik.
„Az adatok körülvesznek minket – a mobiltelefonoktól és laptopoktól kezdve az okosórákig és az okosotthonokig. Ugyanakkor az adatok mindössze egy kattintásnyira vannak attól, hogy rossz kezekbe kerüljenek” – mondta Marco Preuss, a Kaspersky globális kutató és elemző csapatának Európáért felelős igazgatója. „Ahogy a digitalizáció egyre nagyobb méreteket ölt szerte a világon, sok szolgáltatás válik egyre inkább adatvezéreltté. Bár a felhasználók személyes adatainak gyűjtése elősegítheti a fogyasztói élmény javítását és a lehetőségek bővítését, fontos, hogy a társadalom tisztában legyen a személyes adatok online megosztásának potenciális kockázataival és veszélyeivel. A megosztás nem csak kockázattal, hanem időnként egy bizonyos fajta veszéllyel is jár, ezért fontos végiggondolnunk, hogy mi minden történhet a digitális magánélettel és az adatvédelemmel – hogy továbbra is segíthessünk az érzékeny adatok biztonságban tartásában.”
A Kaspersky a következő eljárások betartását javasolja a személyes adatok megóvásához:
- Legyen tudatában annak, hogy milyen személyes adatokat oszt meg az interneten, különösen akkor, ha személyazonosítóval ellátott fotókat, jegyeket vagy számlákat tölt fel a netre. Bármely internetre feltöltött adat esetén fennáll annak a kockázata, hogy az a rossz kezekbe kerül.
- Mindig ellenőrizze a jogosultság-beállításokat az Ön által használt közösségi média fiókokban és alkalmazásokban, hogy minimálisra csökkenjen a lehetősége annak, hogy az adatait az Ön tudta nélkül harmadik felekkel – és még másokkal is – megosszák, vagy hogy azokat harmadik felek tárolják. Használja a Kaspersky Privacy Checker szolgáltatását, amelynek segítségével megtudhatja, hogyan módosíthatja az Ön által használt online szolgáltatások adatvédelmi beállításait úgy, hogy átvehesse az irányítást a személyes adatai felett.
- Használjon kéttényezős hitelesítést a banki szolgáltatásokhoz és más fontos weblapokhoz kapcsolt elsődleges e-mail fiókjának biztonságossá tételéhez. Ha kétséges szolgáltatásokba kíván bejelentkezni, akkor a legjobb, ha létrehoz egy másodlagos e-mail címet.
- Használjon VPN-t, ha nem biztonságos Wi-Fi hálózatokhoz kapcsolódik.
- Kerülje a gyenge vagy ismételt jelszavak használatát. A jelszavai erősségét a https://password.kaspersky.com/ weblapon ellenőrizheti. Használja a Kaspersky Password Manager szoftverét, amellyel minden fiókhoz biztonságos, egyedi jelszót hozhat létre.
- Állítsa le a (célzott reklámok küldéséhez használt) személyes adatainak internetes kereskedőkkel való megosztását. Ebben a kiberbiztonsági megoldásokban elérhető egyes funkciók, például a Kaspersky Total Security és a Kaspersky Internet Security szoftverben is elérhető Private Browsing funkció nyújthat segítséget.
Gazdaság
Drága a marketing, jöhet az AI! – Vagy mégsem?
A marketing sokak szerint drága, az AI pedig néhány kattintással képes szöveget írni, ötleteket adni és akár egy teljes kampány alapjait is elkészíteni. Nem csoda, hogy egyre több vállalkozás gondolja úgy, hogy ideje lecserélni a marketingest egy mesterséges intelligenciával támogatott irodistára. De vajon valóban pénzt takarítunk meg, ha a szakértelem helyett ezt a megoldást választjuk vagy hatalmasat bukhatunk rajta?
Az AI nem helyettesíthet egy szakembert sem, csak kiegészítheti
A kérdés különösen aktuális a keresőoptimalizálás területén, ahol a technológiai fejlődés folyamatosan alakítja a szakmai munkát, ezért vigyük végig a folyamatokat a SEO példáján. A megfelelő stratégia kialakításához érdemes megismerni a SEO árak és csomagok közötti különbségeket, és azt is megérteni, hogy valójában milyen tudás és munka áll egy eredményes optimalizálási folyamat mögött. Nem feltétlenül az olcsóbb megoldás a gazdaságosabb, hanem az, amelyik hosszú távon is üzleti eredményeket hoz. Éppen ezért fontos, hogy az AI-t minden esetben szakember használja, aki megfelelő háttér tudással kezeli mindazt, amit a mesterséges intelligencia válaszol.
Valóban drága a marketing, vagy csak rosszul közelítjük meg?
Egy vállalkozás költségvetésében a marketing gyakran az első olyan terület, ahol megpróbálnak spórolni. Különösen igaz ez a kisebb cégekre, amelyeknek minden kiadásnál mérlegelniük kell a várható megtérülést. Ha egy külsős szakember vagy ügynökség díja magasnak tűnik, kézenfekvő megoldásnak látszik, hogy a feladatokat egy munkatársra bízzák, aki a napi adminisztráció mellett AI-eszközökkel készíti el a szükséges tartalmakat.
A mesterséges intelligencia valóban képes felgyorsítani a munkát, de a gyorsaság önmagában nem jelent hatékonyságot. Egy jól hangzó közösségi média poszt, egy hosszú blogcikk vagy egy kulcsszavakkal teleírt weboldal még nem feltétlenül eredményez több érdeklődőt és vásárlót. A marketing ugyanis nem egyszerűen tartalomgyártás, hanem a célközönség megértésére, az üzleti célokra és a megfelelő kommunikációs stratégiára épülő szakmai tevékenység.
A valódi kérdés tehát nem az, hogy mennyibe kerül a marketing, hanem az, hogy mit kapunk a pénzünkért. Ha a befektetés nem illeszkedik a vállalkozás céljaihoz, akkor az olcsó megoldás is lehet drága. Ha viszont a megfelelő szakember tudatosan építi fel a folyamatokat, a marketing nem pusztán kiadás, hanem a növekedést támogató befektetés lehet.
SEO és AI: a keresőoptimalizálás új szintje
A keresőoptimalizálás különösen jól példázza, miért nem érdemes kizárólag az ár alapján dönteni. A klasszikus SEO-feladatok, például a kulcsszókutatás, a technikai hibák feltárása, a tartalom optimalizálás és a linképítés továbbra is fontosak. Ugyanakkor a keresési szokások és a keresőfelületek változásával új szempontok is előtérbe kerültek. A felhasználók egyre gyakrabban találkoznak mesterséges intelligenciával támogatott keresési megoldásokkal, és kérdéseikre már nem kizárólag a hagyományos találati listákból keresnek választ. Emiatt a vállalkozások számára az is fontosabbá válik, hogy tartalmaik mennyire érthetők, megbízhatók és relevánsak az AI-alapú rendszerek számára.
Mit jelent az AI-láthatóság a gyakorlatban?
A keresőoptimalizálás fejlődésével az AI-láthatóság vizsgálata is bekerülhet a szakmai munkafolyamatokba. Ennek célja annak felmérése, hogy egy márka, vállalkozás vagy szolgáltatás milyen formában jelenik meg az AI-alapú válaszokban, illetve mennyire könnyen találhatók meg róla releváns információk.
Az ilyen elemzések segíthetnek feltárni a tartalmi hiányosságokat, azonosítani a fejlesztési lehetőségeket és pontosítani az optimalizálási stratégiát. Az AI-láthatóság azonban nem helyettesíti a hagyományos SEO-t, hanem annak kiegészítő területeként adhat új szempontokat a munkához.
A technológia önmagában itt sem elegendő. A mérési eredményeket értelmezni kell, a feltárt problémákra megfelelő megoldásokat kell kidolgozni, majd ellenőrizni kell, hogy a változtatások valóban hozzájárulnak-e a kitűzött célokhoz. Ehhez továbbra is szükség van keresőoptimalizálási tapasztalatra, elemző gondolkodásra és üzleti szemléletre.
A marketing valódi értékét nem az elkészült tartalmak mennyisége vagy az alkalmazott eszközök újdonsága határozza meg, hanem az, hogy a befektetett munka mennyire szolgálja a vállalkozás céljait. A kérdés tehát nem az, hogy jöhet-e az AI, hanem az, hogy ki tudja a legtöbbet kihozni belőle.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Megjelentek a Wekerle Plusz lakáshitel részletszabályai
Kedden este megjelent a Magyar Közlöny oldalán a Wekerle Plusz lakáshitelről szóló kormányrendelet, amely a legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes lakáshitel feltételeit részletezi.
A program jogilag már szerdán elindulhat, a bankoknak azonban még biztosan kell idő a felkészüléshez.
Az Otthon Startra pályázóknak néhány nap haladékot adott a kormány. Szép csendben pedig a CSOK Plusz és a falusi CSOK ügyleti kamatai is módosultak. A Bank360 összefoglalta a legfontosabb részleteket.
Már jogi akadálya sincs annak, hogy a kedd délelőtti bejelentés alapján október 28-án elindulhasson a Wekerle Plusz lakásszerzési hitel, kedden este ugyanis megjelentek a Magyar Közlönyben a vonatkozó részletszabályok. A már ismertetett feltételek alapján a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön keretében a 18 és 45 év közötti jogosultak legfeljebb 50 millió forintos hitelt vehetnek fel, maximum 25 éves futamidőre. Az új lakások esetében legfeljebb évi 3 százalékos, használt lakásoknál legfeljebb 5 százalékos kamatot kell fizetni.
Pontosít a kormányrendelet: kik lesznek jogosultak az igénylésre?
A Wekerle Plusz lakáshitelt egy igénylő csak egy alkalommal veheti fel. Házaspárok vagy élettársak csak együttes igénylőként adhatják be az igénylést. A hitelszerződésbe adóstársként kizárólag az igénylő szülője, valamint testvére vonható be, azzal a feltétellel, hogy nem szerezhetnek tulajdont a lakásban.
Együttes igénylés esetén a pár mindkét tagjának meg kell felelni az alapfeltételeknek:
- Büntetlen előélettel kell rendelkezniük.
- Nem lehet a jogszabályban megengedettnél nagyobb köztartozásuk.
- Nem rendelkezhetnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben kizáró tartozással, kivéve, ha azt legalább egy éve rendezték.
- Az igényléskor nem állhat fenn más lakáscélú állami kamattámogatott kölcsönjogviszonyuk.
- Nem állhat fenn velük szemben korábbi lakástámogatás visszafizetésére vonatkozó kizáró ok.
Nem feltétlenül kizáró ok a korábbi lakástulajdon
A korábbi Otthon Start Programhoz hasonlóan itt sem feltétlenül kizáró ok, ha az igénylőnek már volt valamilyen ingatlantulajdona, a Wekerle Plusz esetén viszont eltérő szabályoknak kell megfelelni. Az igénylő sem jelenleg, sem korábban nem rendelkezhetett lakásban legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal. Közös igénylés esetén az ugyanazon lakásban fennálló tulajdoni hányadokat össze kell számítani.
Bizonyos feltételek mellett jogosult lehet az is, akinek korábbi vagy meglévő lakástulajdona legfeljebb 30 millió forint értékű, akinek a lakását lebontották, illetve aki haszonélvezeti joggal terhelten szerzett ingatlant. Ez azt jelenti, hogy például egy kisebb értékű örökölt ingatlan nem feltétlenül akadálya a kedvezményes hitel felvételének – írja a Bank360.hu.
Az értékhatárok maradnak
A Wekerle Plusz Magyarország területén található új vagy használt lakás, egylakásos lakóépület, valamint tanya vagy birtokközpont lakáscélú ingatlanának megvásárlására, illetve építésére használható fel. Lakás esetén a vételár felső határa 100 millió forint, egylakásos lakóépület, tanya vagy biztokközpont esetén pedig 150 millió forint.
Emellett a vételár vagy bekerülési költség alapján számított négyzetméterár kezdetben nem haladhatja meg a bruttó 1,5 millió forintot. Ezt a korlátot 2028. január 1-jétől évente, a rendeletben meghatározott KSH-lakásárindex alapján emelik.
5 éves bentlakási kötelezettség
A támogatott személynek a folyósítást, építés esetén az utolsó részfolyósítást, vagy a használatbavételi engedély kiadását követő 180 napon belül lakóhelyet kell létesítenie az ingatlanban. Ezután a támogatott ingatlanban öt évig életvitelszerűen kell laknia. A rendelet ugyanakkor meghatározott kivételeket enged, például indokolt, legfeljebb kétéves más településen történő munkavállalás, tanulmányok, egészségügyi ellátás vagy hozzátartozó ápolása esetén.
Díjak és határidők
A rendelet a hitelintézetek által felszámítható díjakat is korlátozza. Az igényléshez és folyósításhoz kapcsolódó banki díj legfeljebb 30 ezer forint lehet, amelybe az értékbecslés és a helyszíni szemle díja nem tartozik bele. Az előtörlesztési költség legfeljebb az előtörlesztett összeg 1 százaléka lehet.
Az igénylőkre az alábbi határidők vonatkoznak:
- vásárlásnál az adásvételi szerződést követő 180 napon belül kell beadni az igénylést,
- építkezésnél a használatba vételi engedély kiadása előtt szükséges benyújtani a hiteligénylést.
A bankoknak a hitelbírálatra vásárlás esetén 30 napjuk van, építkezési hitel igénylése esetén pedig 60 napjuk. A bírálati határidőbe nem számít bele a szükséges hiánypótlás időtartama.
Az ügyleti kamat a kormány egy korábbi ígérete alapján valóban alacsonyabb az Otthon Start lakáshitellel és más államilag támogatott hitelekkel összehasonlítva. Az ÁKK által meghatározott átlaghozam maradt referenciamutatóként, viszont ennek a mutatónak a súlyozott számtani átlagának (jelenleg 5,46%) csak a 0,5 százalékponttal növelt mértékével kell majd számolni.
A kormány egy mozdulattal más állami támogatásoknál is csökkentette az ügyleti kamatot:
- a falusi CSOK esetében az ügyleti kamat az ÁKK 115 százalék + 1 százalékpontról az alábbira módosul: ÁKK + 1,5 százalékpont,
- a CSOK Plusz esetében az ügyleti kamat az ÁKK 110 százalék + 1 százalékpontról az alábbira módosul: ÁKK + 0,5 százalékpont.
Mi történik, ha valaki elveszti a kamattámogatást?
Jogosulatlan igénybevétel esetén a már felhasznált kamattámogatást a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékének megfelelő kamattal együtt kell visszafizetni. Emellett a kamattámogatás a jövőre nézve megszűnik, és a fennmaradó futamidőben a hitel kamatát piaci kamattal terhelve kell tovább törleszteni.
Meddig lesz Otthon Start és mikortól igényelhető a Wekerle Plusz lakáshitel?
A Wekerle Plusz lakáshitelre vonatkozó rendelet 2026. október 28-tól lép hatályba – az más kérdés, hogy a bankoknak még biztosan nem volt idejük felkészülni az új termék bevezetésére. Az Otthon Start Program építkezés esetén legkésőbb 2026. november 15-ig (ami a hétvége miatt inkább 13-a) igényelhető, ha már megkezdődött az építkezés engedélyeztetési eljárása. Vásárlás esetén legkésőbb 2026. október 31-ig megkötött adásvételi szerződés esetén lehet benyújtani az igénylést – ez felülírja az eddig ismert október 27-ei, az adásvételi szerződésre vonatkozó határidőt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen globálisan összehangolt műszaki-jogi keretrendszer nélkül.
Ez a harmonizáció eddig elmaradt, azonban az ENSZ-EGB a közelmúltban megalkotta az automatizált vezetési rendszerek biztonsági követelményeit rendszerező első világszintű szabályozást. Ezen szakmai mérföldkő főbb részleteit foglalja össze Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary együttműködő szenior ügyvédje.
Napjainkban kivételesnek számít, ha az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Japán, Kanada és Kína közös platformra helyezkedik valamilyen témában. Ilyen konszenzus alakult ki az automatizált vezetési rendszerek (Automated Driving Systems – ADS) szabályozása során, aminek eredményeként az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ENSZ-EGB) Járműelőírások Harmonizációjáért felelős Világfóruma (WP.29) a 199. ülésén elfogadta az ADS-re vonatkozó első globális követelményrendszert, ami előreláthatólag az ENSZ 185. számú előírásaként épül be a meglévő szabályok közé.
Miért jelent mérföldkövet az ENSZ-EGB döntése?
A nemzetközi jog szintjén mostanáig nem volt olyan előírás a személygépkocsik és az áruszállító járművek vonatkozásában, ami az ADS-hez kötődő biztonsági követelményeket és az irányadó műszaki módszertant egységesen és ilyen részletességgel szabályozta volna. A járműautomatizálás területét inkább az jellemezte, hogy az éllovas országok egymástól függetlenül alakították ki saját műszaki-jogi keretrendszereiket. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt erősítették, hogy a széttagolt regionális és nemzeti szabályozás helyett egy globális követelményrendszerre van szükség. Ez ugyanis csökkentené a gyártók költségeit és egyben növelné hatékonyságukat, hiszen harmonizált előírások esetén nem kell országonként átalakítaniuk gyártási folyamataikat.
Üzleti szempontból pedig a legfontosabb, hogy az új követelményrendszer megnyitja az utat a tömeggyártás előtt és segíti az ADS-szel felszerelt járművek széles körű elterjedését. Jelenleg ugyanis például az EU-ban szigorú korlát áll fenn: az Európai Parlament és Tanács (EU) 2018/858 rendelete alapján csak néhány járműkategóriában, és kategóriánként évente mindössze 1500 automatizált / autonóm személygépjármű hozható forgalomba. Ez azonban a szakértői várakozások szerint az ENSZ-EGB új előírásai miatt alapjaiban meg fog változni; tehát a jövőben az ilyen járművek nem kis sorozatban, hanem darabszámkorlátozás nélkül lesznek engedélyezhetők az uniós típusjóváhagyási rendszerben.
A gazdasági megfontolásokon túl az ENSZ-EGB kiemeli azt is, hogy egy ilyen globális kodifikáció támogatja az új technológia társadalmi elfogadását, illetve közelebb hozza az évek óta előrevetített célt: a biztonságos és balesetmentes közlekedés elérését.
A definíciók fontossága
Különösen egy világszintű jogalkotás során kritikus pont a fogalmak és azok pontos jelentésének egységesítése. Az új szabályrendszerben 35 kiemelt definíció található, amelyek a jövőben globális szinten ugyanazzal a tartalommal bírnak. Így például az ADS; az ADS-jármű; az ADS-felhasználó; a tervezett működési tartomány (ODD); a dinamikus vezetési feladat (DDT); az adattároló rendszer automatizált vezetéshez (DSSAD); biztonsági irányítási rendszer (SMS); a virtuális tesztelés vagy a tesztpálya.
Az ADS-szel szembeni követelmények
Az előírás egyik kulcsfontosságú része az ADS-szel szemben támasztott követelmények részletes meghatározása. Ezzel összefüggésben az ENSZ-EGB általános elvként rögzíti, hogy az ADS biztonsági szintjének legalább egyenértékűnek kell lennie egy képzett és körültekintő emberi vezető szintjével. Ezen túl a rendszernek a közlekedési szabályok betartása mellett fel kell ismernie a biztonsági kockázatokat és eseményeket, amelyekre reagálnia is szükséges.
Nem szorul magyarázatra az a követelmény, miszerint az ADS főszabályként nem okozhat ütközést. Ha viszont ez elkerülhetetlen, a rendszernek törekednie kell az ütközés súlyosságának enyhítésére, amelynek során kötelező átváltani az ún. kockázatcsökkentett állapotba vagy pedig le kell állítani a járművet.
További lényeges követelmény, hogy amíg aktív egy ADS-funkció, addig a közlekedés biztonsága és a működés zavartalansága érdekében le kell tiltani a kézi irányítás vezérlőelemeit. Az ADS és a járművezető közötti együttműködés kapcsán az ENSZ-EGB további részletes szabályokat határoz meg a rendszer aktiválásától kezdődően, a menet közbeni működésen át egészen annak kikapcsolásáig.
Kötelező előírás, hogy a járművet fel kell szerelni olyan adattároló rendszerrel (DSSAD), amely képes figyelemmel kísérni az ADS működését. Ezzel összefüggésben a dokumentum 6. számú melléklete tartalmazza ezen rendszerek specifikációit, így például az adatformátumot, adathozzáférést, valamint az adatelemeket.
A gyártók felelőssége
Logikusan merül fel a kérdés: kinek kell biztosítania az ADS előírásoknak megfelelő működését?
Első lépésként meg kell határozni az irányadó technológiai feltételeket és elvárásokat a jármű, valamint az ADS teljes életciklusára vonatkozóan. Ennek megfelelően a követelményrendszer tartalmazza a szabványosított és ellenőrizhető műszaki paramétereket, referenciaértékeket, továbbá az ADS ellenőrzésére és értékelésére vonatkozó előírásokat. Ezek címzettjei pedig a gyártók.
Az ENSZ-EGB tehát kifejezetten a gyártókra telepít kötelezettségeket, lefedve a teljes tervezési, fejlesztési, gyártási, üzemeltetési és leszerelési folyamatot. További elvárás a biztonsági irányítási rendszer működtetése, valamint a gyártó köteles ellátni a részletesen meghatározott kockázatkezelési, gyártásirányítási és biztonsági feladatokat is.
A dokumentum röviden foglalkozik a kiberbiztonság témakörrel is. Ezzel összefüggésben az ENSZ-EGB által támasztott követelmény egyértelmű: kötelező biztosítani az ADS védelmét az ilyen támadásokkal szemben. Ennek érdekében a gyártó köteles dokumentálni és végrehajtani a kiberbiztonsági folyamatokat a tervezési, fejlesztési, gyártási, valamint az üzemeltetési szakaszokban egyaránt. Mindez összhangban áll a kifejezetten a jármű és kiberbiztonság témakörrel részletekbe menően foglalkozó 155. számú ENSZ-előírással.
Mi várható ezen fejlemény után az európai uniós és a hazai jogalkotásban?
Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje így értékelte az aktuális világszintű szabályozással kapcsolatos következő lépéseket:
„Az új követelmények – a 157. számú ENSZ-előíráshoz hasonlóan – előreláthatólag 2027 első felében be fognak épülni az EU típusjóváhagyási és engedélyezési rendszerébe, ami az automatizált / autonóm járművek tömeges piacra lépésének elengedhetetlen előfeltétele. Az ENSZ-EGB előírásai itthon hivatalosan az uniós implementációt követően lesznek irányadók, ugyanakkor a hazai jogalkotás során már addig is indokolt megvizsgálni az új rendelkezéseket mind az automatizált / autonóm járművek tesztelési szabályainak módosítása, mind pedig ezek üzemszerű működésének kodifikálása során.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Üzleti életre szabva: zökkenőmentes mobilitás és hatékonyság a HONOR Magic V6-tal
-
Ipar2 hét ago
A hulladék energetikai hasznosítása jelenti a jövőt
-
Gazdaság2 hét ago
Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének
-
Gazdaság2 hét ago
A Schneider Electric az INTREN-t választotta digitális ügynökségi partnerének
-
Ipar2 hét ago
Jelentős fenntarthatósági eredményekről számolt be a Schneider Electric a harmadik negyedévben
-
Gazdaság2 hét ago
Új funkciókkal bővült a KAPTÁR, a kamarai KAPacitás megosztó adatTÁR
-
Gazdaság2 hét ago
Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik
-
Gazdaság2 hét ago
Idén is keresik az Év Női Logisztikusát – továbbra is kevés nő dolgozik az ágazatban






