Gazdaság

Ingyenes e-learning programmal segíti a magyar vállalkozónőket a WINGATE projekt

WINGATE

A hazai cégek alig ötödét irányítja hölgyekből álló menedzsment.

Magyarországon is egyre jelentősebb a tisztán női tulajdonosokkal rendelkező vállalkozások súlya: miközben 2021-ben az összes bejegyzett hazai cég 14%-át irányították hölgyek, egy év alatt ez az arány 17%-ra kúszott fel.

Bőven van viszont hova fejlődni, hiszen a pusztán férfiak vezette vállalkozások száma még mindig dupla ennyi, a WINGATE projekt tavalyi felmérése szerint pedig leginkább a konkrét pénzügyi ismeretek bővítésére és üzleti kapcsolatrendszerre lenne szükségük a hölgyeknek a fejlődéshez. A több mint 755 millió forintos keretösszegből megvalósuló WINGATE projekt nemzetközi vállalkozásélénkítő program a kutatási eredményeket felhasználva képzésekkel és kapcsolatépítő eseményekkel támogatja a nőket üzleti céljaik megvalósításában, novemberben pedig elindították edukációs platformjukat, mely ingyenesen elérhető tematikus tananyagokkal segíti a kezdő és haladó vállalkozókat, valamint angyalbefektetőket.

Folyton változó, bizonytalan és krízisekkel teli világunkban egyre inkább előtérbe kerülnek az üzleti életben azok a képességek és készségek, melyekben általánosságban inkább a hölgyek jeleskednek: ilyen az empátia, az önismeret vagy a szociális készségek, sőt, sokak szerint a klímaválság legyőzéséhez is a női vezetők segíthetik hozzá leghatékonyabban az emberiséget. Az Európai Parlament frissen elfogadott irányelve szerint 2026-ra a vállalatoknál betölthető összes vezetői poszt 33%-át nőknek kell elfoglalniuk, igaz, ez a 250-nél kevesebb főt alkalmazó cégekre egyelőre nem vonatkozik. Előrelépés tehát mindenképpen van, azonban továbbra is kevesen foglalkoznak azzal, hogy egyáltalán hogyan lehetne hatékonyan támogatni a nőket a cégalapításban, majd a fenntartható növekedésben, sőt, akár abban, hogy üzleti angyalként később maguk is segíthessék a kezdő vállalkozókat – holott a fentiekből jól látszik, ez közös érdekünk lenne.

Kézzelfogható ismeretek és kapcsolatépítés – ez kell a nőknek az induláshoz

A magyar SKC-Consulting Kft. vezetésével indult el 2020-ban a WINGATE projekt azzal a céllal, hogy tudásátadással, képzésekkel és kapcsolatépítési lehetőséggel támogassa a kezdő és tapasztaltabb női vállalkozókat. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvégia Regionális Együttműködési Alap több mint 755 millió forintos hozzájárulásából megvalósuló projekt hazánkon kívül Moldovában, Norvégiában, Romániában és Szerbiában segíti a hölgyeket üzleti ambícióik megvalósításában, méghozzá éppen azokon a területeken, ahol a leginkább szükségük van erre. Ennek első lépéseként 2021-ben egy átfogó nemzetközi kutatás is készült összesen közel 1.500 kitöltő részvételével, mely pontosan felmérte, hogy mely készségek és ismeretek fejlesztésével léphetne még több nő a vállalkozói lét kihívásokkal teli világába. A WINGATE projekt a beérkező válaszok mentén kezdte el a célspecifikus tudásanyagok és képzések összeállítását.

„A vállalkozónők egyöntetűen arról számoltak be, hogy az adminisztratív kötelezettségek, illetve a jogszabályi környezet jelenti/jelentette számukra a legnagyobb kihívást a cégalapításnál, ez pedig mindenképpen olyan terület, melyen megfelelő edukációval, az elérhető információk összegyűjtésével és érthető átadásával hatékony segítséget tudunk nekik nyújtani. Szintén bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogyan fordítható az ötletük a gyakorlatban is működő sikeres üzletté, és hogyan prezentálhatják mindezt adott esetben egy befektetőnek vagy egy üzleti angyalnak. A pénzügyi ismeretek elsajátítása tehát továbbra is kulcskérdés, ugyanakkor egyértelműen kiderült, hogy a soft skillek kapcsán is szükség van fejlesztésre: a kommunikáció, az önismeret vagy éppen a tárgyalástechnika nagyobb súllyal esnek latba a sikeres üzletépítés során, mint azt gondolnánk”

– osztotta meg Puskás Ágnes, a WINGATE projekt vezetője.

Kulcskérdés az edukáció: digitális tudásanyag várja a kezdőket, haladókat és üzleti angyalokat

A WINGATE projekt egyik fő célkitűzése egy szükségleteken és igényeken alapuló, különböző vállalkozói fázisokra szabott online tudásbázis kialakítása volt, melyben fontos mérföldkőnek számított az átfogó és igencsak tanulságos kérdőíves felmérés elkészítése. A projekt partnerek kitartó munkájának köszönhetően egy olyan ingyenesen elérhető digitális edukációs platform jött létre, mely hatékonyan járulhat hozzá a legfontosabb küldetéshez, hogy a nők könnyebben indulhassanak el a vállalkozóvá válás útján és értékes munkájukkal hozzájárulhassanak az európai társadalmak boldogulásához és fejlődéséhez. Azon túl, hogy az e-Platform a vállalkozás indításban segíti a hölgyeket, azoknak is nagy támaszt nyújt, akik már elindították vállalkozásukat és fejlődni szeretnének. Az oldalon a regisztrációt követően jelenleg 7 különböző „lecke” érthető el – részben angol, részben magyar nyelven –, méghozzá olyan specifikus témakörökben, melyek az induló vállalkozókat, az üzletüket bővíteni tervezőket, valamint az angyalbefektetőket segítik. Cél, hogy az elérhető tananyag folyamatosan bővüljön.

„Aki beleássa magát az egyébként könnyen fogyasztható anyagokba, gyakorlati tippekhez juthat arról, hogyan készül egy jó üzleti terv, mik azok a lépések, melyeket mindenképpen követni kell a cégalapítást követő kritikus 100 napban, támpontokat kaphat a külföldi piacokra való belépéshez és a vállalkozásfejlesztéshez, míg a női üzleti angyalok komplex ismereteket szerezhetnek a teljes innovációs ökoszisztémáról. Óriási gazdasági potenciál rejlik a nőkben, akiket a tágabb, sőt, gyakran a szűkebb környezetük sem támogat ambícióikban, a családalapítást követően pedig még inkább a háttérbe szorulnak ezek a karriervágyak. Jó viszont látni, hogy a vállalkozói ismeretek fontossága már a mainstream médiába is betört szórakoztató-edukációs tartalmak formájában, illetve egyre több pozitív példát hallani olyan nőkről, akik szinte lehetetlen helyzetből váltottak szakmai profilt és indították be cégüket. Mi őket szeretnénk támogatni”

– teszi hozzá Puskás Ágnes.

Az érdeklődőknek az edukáció platform felkeresésén kívül érdemes feliratkozniuk a WINGATE projekt rendszeres hírlevelére, melyben további hasznos információk, tippek, ismeretek érhetők el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Rekordszámú kiállítóval várták a jelen és a jövő agrárszakembereit a Széchenyi István Egyetemre

A győri Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán április 10-én rendezték az idei Digitális Agrártájolót, a térség egyik legfontosabb agráreseményét.

A kiállítók között a szektor legjelentősebb piaci szereplői, valamint az egyetem kutatási és oktatási egységei is megtalálhatók voltak. A program célja, hogy a jövő fiatal agrárgenerációja megismerje és alkalmazni tudja a digitalizációra és a precíziós gazdálkodásra épülő megoldásokat az élelmiszer-előállítás teljes folyamatában.

A Digitális Agrártájoló a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar, az intézmény Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja, Digitális Fejlesztési Központja és az Óvári Gazdászok Szövetsége közös szervezésében valósult meg rekordszámú, közel ötven kiállító részvételével. A „smart farm gazdaságok az agráriumban” témát körüljáró programra nemcsak az egyetem hallgatói, de középiskolások és a térség agrárszakemberei is nagy számban látogattak el.

Dr. Tóth Tamás, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja köszöntőjében elmondta, a 2016-ban indult Agrártájoló mára a régió egyik legfontosabb eseményévé vált az agráriumban. „A Széchenyi István Egyetem vezetésének támogatásával, a karon folyó képzési kínálatunk modernizálásával a fenntarthatóság, a korszerű élelmiszer-technológiák, a precíziós gazdálkodás és a digitalizáció került a célkeresztbe. 2023-ban adtuk át Smart Farm Tangazdaságunkat, példát mutatva a közép- és felsőfokú képzések gyakorlati fókuszú megújítása és a projektalapú oktatás terén. A változások kedvező fogadtatásra találtak hallgatóinknál is, amit a hozzánk jelentkezők számának dinamikus növekedése is igazol” – húzta alá a dékán.

Tavaly óta az egyetem fenntartásában működik a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, amely szintén részt vett az idei program szervezésében. Az iskola igazgatója, Csiszár Rudolf elmondta, egyetemhez csatlakozásuk óta kinyílt számukra a világ. Olyan lehetőségekhez jutottak hozzá, mint a mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdaság vagy épp a győri Mobilis kínálta technológia és tudás használata.

Dr. Vona Viktória, a kar tudományos munkatársa hangsúlyozta, az egyetem képzéseivel a modern mezőgazdaság és a digitalizáció kihívásaira válaszol. „Jó példa erre, hogy immár hetedik éve működtetjük nagy létszámmal a precíziós mezőgazdasági szakmérnökképzést, és idén indítjuk el – elsőként az országban – a precíziós állattenyésztés és takarmányozás szakmérnökképzést. A gyakorlatorientált oktatást segíti Smart Farm Tangazdaságunk, ahol precíziós gazdálkodást, automatizált, adatalapú termelésirányítást alakítottunk ki” – húzta alá. Hozzátette, a tangazdaság – amellett, hogy tökéletes gyakorlati helyet biztosít a képzéseikhez – hozzájárul az oktatók, hallgatók kutatási tevékenységéhez.

Dr. Drucskó Zoltán az esemény egyik aranyfokozatú támogatója, az IKR Agrár Kft. ügyvezető kabinetének titkára kifejtette, az IKR és az Agrotec Magyarország Kft. márciustól „precíziós termelés nagyvállalati környezetben” elnevezéssel nagy népszerűségnek örvendő fakultatív tantárgyat indított az egyetemen. Kiemelte, ezzel is hozzá kívánnak járulni az intézmény azon törekvéséhez, hogy a jövő kihívásaira válaszolni tudó, elméleti és gyakorlati tudással egyaránt rendelkező szakembereket adjon a szektornak.

Czuppon Benedek negyedéves agrármérnök hallgató rendszeres résztvevője a Digitális Agrártájolónak. „Hallgatóként azért fontos számomra ez a program, mert számos olyan mezőgazdasági profilú céggel találkozhatok, amelyeknél később akár munkahelyemet is megtalálhatom. Több standnál is korábban végzett hallgatótársak állnak, ami pluszmotivációt jelent” – fogalmazott. Mint mondta, az Agrártájoló olyan aktuális témákat jár körül, amelyek elengedhetetlen tudást jelentenek a most diplomázó agrárszakemberek számára.

Az eseményen emléklapot vehetett át dr. Vona Viktória, aki az Év agrárembere választáson a Jövő agrárszakembere címet nyerte el. Ugyancsak elismerésben részesült Vranovics Károly, az AlphaVet Kft. agrártechnológiai divíziójának igazgatója aktív támogató munkájáért. A díjakat dr. Tóth Tamás dékán és Kovács-Csombor Zsolt, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke adta át.

A nap szakmai programjában többek között a mezőgazdaságot segítő digitalizáció és a jövő smart farmjai álltak a középpontban, a kiállítás pedig nemcsak a vállalkozások bemutatkozásának terepe volt, de kitűnő alkalmat is adott a jelen és a jövő agrárszakembereinek párbeszédére.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

PwC Debrecen Business Forum 2024

A Kelet-magyarországi régió fejlődésének új perspektíváiról csaknem 300 üzleti szereplő – köztük a legnagyobb multinacionális vállalatok hazai vezetői – részvételével megtartották az első Business Forum 2024 rendezvényt Debrecenben, ahol a legsikeresebb helyi gazdasági szereplőket is díjazták.

Hagyományteremtő céllal szervezte meg a PwC április 9-én a Business Forum 2024 elnevezésű rendezvényt a debreceni Kölcsey Központban. A Kelet-magyarországi régió gazdasági csúcstalálkozójaként aposztrofált eseményen elsősorban közép- és nagyvállalatok vezetői voltak jelen, hogy a város és a térség jövőjéről, valamint iparági és gazdasági trendekről gondolkodjanak közösen.

Párbeszéddel Debrecen jövőjéért

„A fővároson kívül ilyen volumenű gazdasági eseményre nem volt korábban példa, ami jól mutatja Debrecen szerepét és a kínálkozó lehetőségeket a város és a térség számára”

– hangsúlyozta nyitóbeszédében Lőcsei Tamás, a PwC vezérigazgatója. Többször hivatkozott arra, hogy a jövő Debrecenben épül, Magyarország második legnagyobb városában, a régió tudásközpontjában és beruházási epicentrumában. Ennek a jövőnek az építésébe kapcsolódott be a PwC tavaly novemberben, amikor bejelentette debreceni irodanyitását, hogy szolgáltatásainak teljes skáláját nyújthassa a régió gazdasági szereplőinek, valamint jelenlétével hatékonyabban tudja támogatni a helyi ökoszisztémát.

„Mi a PwC-ben olyan helyeken keressük a kapcsolódást, ahol tudás és lehetőség is van arra, hogy új, értékes, jövőálló ötletek és szövetségek valósulhassanak meg. Ahol tanulhatunk egymástól, és ahol a párbeszéddel mindenki nyerhet. Hisszük, hogy minden vállalás és vállalkozás alapja a bizalom, és attól vagyunk sikeresek az üzleti világban felmerülő nehézségek megoldásában, hogy érintettjeinkkel bizalmat építünk”

– emelte ki a cégvezető.

Kis Tünde, a PwC igazgatója és debreceni irodájának vezetője elmondta:

„Azzal, hogy Debrecenbe szólítunk mindenkit, helyi és nemzetközi, kis- és nagyvállalatot, oktatási intézményt és gazdasági szervezetet, elősegítjük a párbeszédet egy sikeres jövőért.”

Exponenciális fejlődés vs fokozódó munkaerőhiány

A szakember a PwC 13. Magyarországi Vezérigazgató Felmérésére utalva rámutatott arra, hogy a Kelet-magyarországi cégvezetők (a 297 hazai válaszadóból 31 fő) jóval borúlátóbbak a munkaerőhiányt illetően az országos átlagnál (81% a 48% képest). Szintén pesszimistábbak a tőkehiány, a finanszírozási és ellátási nehézségek tekintetében és a HR-kérdések kezelése, (úgymint szervezeti kultúra, munkaerő-megtartás és teljesítmény-menedzsment) még inkább prioritás számukra (az országos 80%-hoz képest ezeket 90%-os arányban említették). Ezeknek a témáknak a megvitatására és az egymástól való tanulásra, az újszerű megoldások minél szélesebb körű implementálására nyújt szakmai fórumot a PwC hagyományteremtő eseménye és debreceni jelenléte.

Külön kiemelte az innováció és a kutatás-fejlesztés, valamint az oktatás támogatását, utóbbi jegyében a PwC szakértői által vezetett adózási ismeretek képzés indul a Debreceni Egyetemen 2024. szeptemberében. Emellett a következő hetek is számos, PwC által szervezett szakmai programot tartogatnak – transzferár, valamint kibervédelem és NIS2 témában – , illetve a PwC Academy felnőttképzési tréningjeivel is Debrecenbe készül IFRS és egyéb számviteli, valamint ESG és fenntarthatósági témakörökkel.

Papp László, Debrecen polgármestere gazdasági évértékelőjében a város strukturált gazdaságfejlesztési stratégiájára hívta fel a figyelmet, valamint az elért befektetés-ösztönzési eredményekre, különös tekintettel az ipari park és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésre. Mint mondta: „Keleten is lehet olyan gazdaságot építeni, mely nyugaton is elismerésre tarthat számot. Debrecen elmúlt 10 éve arra bizonyíték, hogy egy gazdasági szerkezetváltásnak köszönhetően fel lehet zárkózni Közép-Európa legdinamikusabban növekvő városaihoz.”

A város erősen diverzifikált gazdasága, valamint oktatási rendszerének minőségi és mennyiségi fejlesztése együtt garantálják Debrecen és a régió fejlődését. A városvezetés számításai szerint Debrecen gazdasága a 2020-as méretéhez képest 6-szorosára fog nőni 2030-ra.

„Debrecen ma egy különleges és hatalmas méretű gazdasággal járul hozzá az ország gazdasági fejlődéséhez, hiszen a világ kiemelkedő technológiai tudását jelentő iparvállalatokat vonzotta magához az elektromobilitás és az energiatárolás területén. Ugyanakkor ez a folyamat csak akkor tekinthető hosszú távon sikeresnek, ha megfelelő figyelmet fordítunk a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. Ebben pedig mindannyiunknak komoly feladata és felelőssége van”

– zárta beszédét a polgármester.

Fenntarthatóan és vállalati szinergiákkal a sikerért

A köszöntőket követő panelbeszélgetésben debreceni multinacionális vállalatok (BMW, LEGO, CATL, WizzAir) felsővezetőit ültették egy asztalhoz, hogy megosszák tapasztalataikat és várakozásaikat a régió fejlődését illetően. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a fenntarthatóság, a helyi adottságokra és erőforrásokra történő építkezés elsődleges szempont kell legyen minden Debrecenben és a régióban befektető vállalat számára.

A generatív mesterséges intelligencia gazdaságélénkítő hatásának témáját Marc Olric, a PwC Németország nemzetközi szakértője járta körbe, míg Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója aktuális tőkepiaci trendekről és a vállalatoknak kínálkozó börzei lehetőségekről beszélt. A Debrecenben és a régióban működő magyar tulajdonú vállalatok kilátásait, növekedési terveit és beszállítói potenciálját járták körbe a Tranzit Csoport, a Xanga, a Hajdu és a KITE vezetői egy pódiumbeszélgetés keretében.

Kiválósági díjak a legkiemelkedőbb helyi gazdasági szereplőknek

A délelőtti program zárásaként került sor annak a két díjnak az átadására, melyeket Lőcsei Tamás, a PwC vezérigazgatója és Papp László, Debrecen polgármestere nyújtottak át. Dr. Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyerte a „Üzleti Életért Kiválóság Díj 2024” elismerést a Kelet-magyarországi régió gazdasági fejlődése érdekében végzett példamutató szakmai és közéleti munkájának elismeréseként.

„A Jövő Vállalata Kiválóság Díj 2024” a DataExpert Services Kft.-t illette innovációs képességéért és a Kelet-magyarországi régióban hiánypótló tevékenységéért, mellyel nagymértékben hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséért.

Az előadásokat követően 3 szekcióteremben folytatódott a közös gondolkodás szakmai workshopok keretében. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) a műszaki és kutatás-fejlesztési tevékenységeknek a régió fejlődésében betöltött szerepéről szervezett panelbeszélgetést. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) workshopján a fenntartható munkaerőpiac volt fókuszban. A VOSZ Hajdú-Bihar vármegyei szervezete a generációváltás és a digitalizáció kapcsolatát vette górcső alá abban a szekcióban, ahol a sikeres vállalat és a vállalati siker ismérveit keresték.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.

Az Otthon Centrum elemzői a cég hálózatán keresztül a legutóbbi fél évben elkelt ingatlanok esetében az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggéseit igyekeztek felvázolni. A legfőbb kérdés az volt, hogy egy régóta a piacon lévő ingatlannál miként változik az alku aránya, és a két mutató változása hogyan hat egymásra.

A panellakások esetében hagyományosan a legkisebb az alku mértéke, és ez a legrövidebb ideig a piacon lévő ingatlantípus, még ha az előző évben mindkét érték konvergált is a téglalakások átlagához. Az elmúlt félévben 7,6 százalékos átlagos alku és száz napos forgási idő jellemezte a házgyári lakásokat.

A legkisebb alku az egy hónapnál rövidebb ideig a piacon lévő lakásokra jellemző, ebben az esetben a tulajdonosok a teljes eladási folyamat alatt csak 4,1 százalékot engedtek az árból. A két hónap alatt értékesített lakásoknál a 6,1 százalékos, a három hónap alatt elkelt lakásoknál a 7,5 százalékos árengedmény számít átlagosnak. A fél éven belül eladott lakásoknál viszont már 9,8 százalék, az egy évig piacon lévők esetében pedig 12 százalék az alku mértéke.

A téglalakásoknál 8,9 százalék a teljes árengedmény átlagértéke, míg a forgási idő átlagosan 120 nap. A legkisebb árengedményt itt is az egy hónapnál rövidebb ideig piacon lévő ingatlanoknál tudták elérni a vevők, mindössze 3 százalékot. A két hónapig hirdetett lakások esetében már 5,5 százalék az átlagos árengedmény, míg három hónapos piaci jelenlétnél 7,8, fél évnél 9,6, az egy évig kínált lakások esetében pedig már 14,2 százalékot engedtek az eladók az árból. A másfél évnél hosszabb ideig piacon lévő ingatlannál sokkal magasabb, 22 százalékos alku számít átlagosnak.

A használt házak 13,6 százalékos átlagos alku mellett 166 napot töltöttek a piacon. Az egy hónapnál rövidebb idő alatt elkelt házaknál 5 százalékot engedtek az eladók. Ezután viszont trendszerűen nőtt az árengedmény mértéke, két hónapos piaci jelenlétnél 7,2, három hónaposnál 12, míg fél év után már 16,2 százalékos az alku átlagértéke. Egy éves periódusnál 20,2, másfél évnél hosszabb értékesítés során pedig 23,4 százalék az alku átlaga.

Mindhárom használt ingatlantípus esetében egyenes arányú összefüggés mutatható ki a forgási idő és az alku mértéke között. Jellemző, hogy minél tovább van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb árengedménnyel fog elkelni. Sok esetben azonban nem csak az ingatlan állapota az akadálya a sikeres tranzakciónak, hanem az, hogy a tulajdonos jóval a piaci ár fölötti sávba pozicionálja az építmény értékét. A gyors és sikeres értékesítést azonban nagyban segítheti egy ingatlanszakértő tudása, szakmai hozzáértése.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss