Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Csődközelből az európai hódításig: így lett nemzetközi siker a 30 éves R-Water

water

Nagy Ervin 30 évvel ezelőtt édesapja akasztói szódásüzemében indította el azt a vállalkozást, amely ma évi egymilliárdos árbevétellel működik, és 13 országba szállít izotonóniás, sport- és vitaminitalokat.

Az alapanyagok, a beszállítók, a tulajdonosok, a munkavállalók és az ötletek is magyarok ebben a cégben. Az Absolute Live és Power Fruit márkákat is jegyző vállalkozás a Coca Cola és a Pepsi összefogását és a kiskermultik piacralépését is túlélte, jelenleg pedig már egy Európában is egyedülálló üzemben készítik egészséges termékeiket.

A vállalkozói szférában az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy milyen képesség, milyen szemlélet szükséges egy cég sikeres működtetéséhez hosszú távon. A sportitalok, vitaminitalok, izotóniás italok gyártásával foglalkozó R-Water alapító-tulajdonosa, Nagy Ervin hiteles választ adhat: idén múlt 30 éve, hogy üdítőitalgyártásba fogott édesapja akasztói szódásüzemében.

„Ha visszaemlékszem a kezdetekre, rengeteg ugyanolyan kisvállalkozást látok 1993-ból, mint a miénk. Borosok, kisboltosok, üdítősök. Mind eltűntek, beolvadtak, kedvező esetben átalakultak. Nem titok, mi is voltunk csődhelyzetben, de sok-sok munkával, kitartással, komoly lemondások árán magunk mögött hagytuk ezt az időszakot.”

Nagyék a ’90-es évek közepén kézi erővel, többféle ízben készítették a hazai piacra az üdítőket, ám a kezdetleges infrastruktúrából fakadóan, garázsvállalkozásként hamar elérték a gyártási maximumot.

Egyre több, hozzájuk hasonló profilú üdítős kisvállalkozás jelent meg a terepen, ami rábírta a Coca Colát, illetve a Pepsit, hogy összefogva leszállítsa az árait, s ezzel kiszerválja a hazai piacról az apró versenytársak döntő többségét. Nagyék ekkor kerültek először csődközelbe, néhány évre rá pedig azért, mert elkezdtek terjeszkedni Magyarországon az kiskermultik. Feleségével, aki idővel cégvezetőként betársult a vállalkozásba, két lehetőség közül választhattak: vasáron értékesítik, ami eladható a gyártósorból, vagy teljes profilváltást hajtanak végre.

Így született meg az Absolute Live és Power Fruit

„A múltban nálam is előfordult, hogy ki akartam szállni az üzletből, aztán megmagyarázhatatlan, hogy miért, de újra elkezdtem szépnek látni a dolgokat. Sokszor az ilyen mélypontok kényszerítik ki a változást, és az is inspirációként szolgál, hogy az ember nem akarja elveszíteni azt, amit addig felépített. Meg azért a szüleim belém nevelték, hogy ha egy mód van rá, nem érdemes elbukni”

– utal különböző tőröl fakadó motivációjára Nagy Ervin. A sok-sok olvasás hozta el a megoldást: amerikai portálokon szörfözve derült ki számára, hogy hosszútávon az üdítős piac lefelé tart, a funkcionális italoké viszont megkérdőjelezhetetlenül felfelé. Elhatározták, hogy sportitalok, izotóniás italok gyártására állnak át. Megszületett az R-Water, és a vállalkozás egészséges életmódot szem előtt tartó új mottója: életcélunk az egészség!

A profilváltáshoz rendelkezésre állt a gyártósor, a raktár és az ásványvízkút. Alapos piackutatásra volt szükségük, és vadonatúj kapcsolatok kiépítésére a termékeik terjesztéséhez. Az addig megszokott edzőtermi kínálattal szemben (félliteres kiszerelés, 500 mg L-karnitin tartalom) egyliteres italokat készítetek, 1000 mg L-karnitin tartalommal, és a saját profitrátájukból kiindulva a versenytársakénál alacsonyabb áron adták a termékeiket.

„Nem találtunk fel újat, hiszen volt már több versenytárs is a piacon, egyszerűen csak mindent újragondoltunk, és időről időre formabontó megoldásokkal jöttünk elő”

– magyarázza a tulajdonos.

Power Fruit: egészséges választás a családoknak

Két fő termékcsaládjukkal, a és az Absolute Live-al különböző fogyasztói rétegeket szólítanak meg. A Power Fruitot csökkentett energiatartalommal készítik, csaknem tucatnyi ízesítésben, A, B, C, D, E, K vitaminnal dúsítva. Az újításra fogékonyan idővel uborkás, sárgarépás, céklás zöldségitalokkal (Pro + Vegi) bővítették a termékpalettát. Az Absolut Live italait azoknak kínálják, akik rendszeres végeznek testmozgást, természetes úton kívánnak fogyni, továbbá fokoznák a sportteljesítményüket, az izomépítést.

Nagyék számára fontos, hogy az italokat hazai beszállítók magyar termékeiből állítsák össze, s ezzel minél több munkalehetőséget teremtsenek a környékükön.

A hazai szinten ultramodern körülmények között működő üzem ma egymilliárdos árbevételt összesít, Nagyék 13 országba, a kelet-európai régión túl többek között Izlandra, Írországba és Máltára is exportálnak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Rékasi Csaba lesz a Schneider Electric új projekt- végrehajtási vezetője

Szeptember elsejétől Rékasi Csaba tölti be a projekt-végrehajtási vezetői pozíciót a Schneider Electricnél. Feladatai közé tartozik a hazai projektportfolió operatív irányítása, a végrehajtási folyamatok transzparenciájának növelése és az adatalapú működés elmélyítése.

Rékasi Csaba több mint 15 éves nemzetközi projekt- és operációs menedzsment tapasztalattal érkezik a pozícióba. 2024-ben csatlakozott a Schneider Electric csapatához, mostani kinevezéséig az Egyesült Királyságban dolgozott, szolgáltatási operatív vezetőként a Schneider Electric Digital Energy üzletágában, ahol kiemelt szerepet vállalt a belső folyamatok digitalizációjában és a működési hatékonyság növelésében. Ezt megelőzően csaknem 12 évet töltött egy épületinfrastruktúra-szolgáltató vállalatnál különböző pozíciókban, szintén az Egyesült Királyságban.

A szakember 2026. szeptember elsejétől a Schneider Electric magyarországi csapatán belül a projekt-végrehajtási vezetői pozíciót tölti be.  Új szerepkörében a magyarországi projekt-végrehajtás folyamatainak egyszerűsítésére, a kockázatkezelés erősítésére és az átlátható, adatalapú működésre összpontosít.

„A sikeres projektvégrehajtás alapja a transzparens működés és a gyakorlati megvalósítás: értik egymás hatását, időben azonosítják a kockázatokat, és együtt tanulnak a hibákból. Céljaim között szerepel a végrehajtási folyamatok gyorsabbá és rugalmasabbá tétele, valamint annak biztosítása, hogy a Schneider Electric az elektrifikáció és a digitalizáció területén komplex, end-to-end szemléletű partnerként tudja támogatni ügyfeleit”

– tette hozzá Rékasi Csaba

„Egy projekt nem attól lesz sikeres, hogy papíron jó a struktúra, hanem attól, hogy a folyamatok a gyakorlatban is gördülékenyen működnek. A célom az, hogy a bürokrácia és az adminisztrációs terhek csökkentésével, valamint a transzparens folyamatokkal olyan hátteret biztosítsunk a csapatoknak, ahol a valódi értékteremtésre és a határidők pontos tartására tudnak fókuszálni”

– mondta Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.

Rékasi Csaba felsőfokú gazdasági tanulmányokat folytatott, szakmai és vezetői tudását pedig az angliai Chartered Management Institute (CMI) keretében szerzett felsőfokú vezetői minősítéssel (Level 5 Diploma in Leadership & Management) tette teljessé.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását.

A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.

Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában az új uniós vámkódex, amely az elmúlt évtizedek legjelentősebb változását hozza az európai vámrendszerben. A szabályozás célja, hogy egységesebb, hatékonyabban ellenőrizhető, digitális rendszert teremtsen az EU-ban, különös tekintettel az e-kereskedelem gyors növekedésére.

A reform által hozott egyik legfontosabb változás az, hogy a közvetlen, EU-n kívülről EU-fogyasztónak történő értékesítést lehetővé tevő eladók és platformok lesznek a felelős importőrök. Ennek megfelelően nekik kell biztosítaniuk a szükséges vámadatokat, megfizetniük vagy garantálniuk a kapcsolódó terheket, valamint gondoskodniuk arról, hogy a termékek megfeleljenek az uniós előírásoknak. Az ismételten jogsértő szereplőket az éves uniós importértékük 1-6 százalékáig terjedő bírság is sújthatja.

Az EU-n kívüli webáruházakból közvetlenül érkező bizonyos árukra új, uniós szintű kezelési díjat is bevezetnek. A díj pontos összegét az Európai Bizottság határozza meg, a tagállamoknak pedig legkésőbb 2026. november 1-jétől kell megkezdeniük annak beszedését.

Jön az új Európai Uniós Vámhatóság és az egységes vámügyi informatikai környezetet

A reform központi eleme az EU Customs Data Hub létrehozása. Az új digitális platform legalább 111 jelenleg használt vámügyi informatikai rendszert válthat fel. A vállalatok ezen keresztül egyszerűbben jelenthetik be az árukat és kommunikálhatnak a vámhatóságokkal, míg a hatóságok átfogóbb adatok alapján végezhetnek kockázatelemzést. A rendszer fakultatív használata 2031-ben indulhat, 2034-től pedig kötelezővé válik.

„A reform nem pusztán a vámszabályok modernizálását jelenti. A vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy a vámadatok minősége, az informatikai rendszerek összekapcsolhatósága és az ellátási lánc átláthatósága közvetlenül befolyásolja majd a működés gyorsaságát és biztonságát. Azok a cégek, amelyek időben áttekintik folyamataikat, az új rendszer egyszerűsítéseit és kedvezményeit is jobban kihasználhatják”

– mondta Fülöp Attila, az EY adópartnere.

A megbízható vállalatok egyszerűbb eljárásokra számíthatnak

Az új szabályozás bevezeti a „trust and check” gazdálkodói kategóriát. Azok a vállalatok, amelyek átláthatóan működnek, megfelelő adatokat biztosítanak és hozzáférést adnak elektronikus rendszereikhez, ritkább ellenőrzésekre és rugalmasabb vámfizetési feltételekre számíthatnak. A jelenlegi engedélyezett gazdálkodói, vagyis AEO-minősítés továbbra is megmarad.

Az EY szakértői szerint az importtal, exporttal vagy nemzetközi e-kereskedelemmel foglalkozó vállalatoknak érdemes lesz:

  • feltérképezniük, hogy a reform mely üzleti és vámfolyamataikat érinti, és mikortól;
  • áttekinteniük szerződéseiket és az ellátási lánc szereplői közötti felelősségeket;
  • felmérniük a vámreformban rejlő lehetőségeket (pl: az AEO- vagy a későbbi „trust and check” státusz előnyeit);
  • felülvizsgálniuk a vámadatok minőségét és elérhetőségét;
  • megvizsgálniuk informatikai rendszereik felkészültségé

Az EY adó- és vámcsapata a szabályozási hatások felmérésében, a vámfolyamatok és informatikai megoldások átvilágításában, a kockázatok azonosításában, valamint a szükséges működési változások megtervezésében támogatja a vállalatokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Hankook Tire nyerte a fődíjat a magyarországi koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadón

A Hankook Tire elnyerte a fődíjat a Magyarországon működő koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadó gálán, amelyet a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetsége szeptember 18-án szervezett Budapesten.

A 2025-ben indult kezdeményezés célja, hogy elismerje és megossza a Magyarországon működő koreai vállalatok társadalmi felelősségvállalás (CSR) terén alkalmazott jó gyakorlatait. Miután tavaly elnyerte a Közösségi Hozzájárulás Díjat, a Hankook Tire immár második egymás követő évben nyert elismerést, ezzel tovább erősítve pozícióját, mint példamutató vállalat, amely elkötelezett a magyarországi helyi közösségekkel való közös fejlődés mellett.

A „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” szlogen jegyében a Hankook Tire magyarországi gyára továbbra is a helyi igényekhez igazodó, széles körű társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket valósít meg, három fő területre összpontosítva: a közösséghez való hozzájárulás, az egészség és a jólét, valamint az oktatás. Ezen erőfeszítések révén a vállalat a helyi közösségekkel való kölcsönös fejlődés előmozdítására törekszik.

A társadalmi felelősségvállalás területén a Hankook Tire 2012 óta a „Hankook Értékteremtő Program” keretében több mint 30 000 gumiabroncsot adományozott, közel 2 800 intézménynek és nonprofit szervezetnek, köztük az Országos Mentőszolgálatnak és a Magyar Vöröskeresztnek, ezzel támogatva a biztonságosabb és hatékonyabb sürgősségi beavatkozásokat, segélyakciókat és egyéb jótékonysági kezdeményezéseket.

A Hankook Tire elkötelezett a helyi közösségek egészsége és jólléte iránt, és célja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása. Idén májusban a vállalat támogatta a Szent Panteleon kórház által szervezett lakossági szűrőnapot Dunaújvárosban, amelynek köszönhetően több mint 400 helyi lakos számára biztosított egészségügyi szűréseket, többek között vérnyomás- és vércukorszint-méréseket, valamint részletes orvosi vizsgálatokat.

Az oktatás területén a Hankook Tire iskolai felszereléseket biztosít hátrányos helyzetű gyermekek számára, és helyi szakiskolákkal, valamint a Dunaújvárosi Egyetemmel kötött partnerségeken keresztül hozzájárul az oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez. A vállalat emellett helyi oktatási intézményekkel együttműködve szakmai gyakorlat- és ösztöndíjprogramot is működtet, amely lehetővé teszi a diákok számára, hogy tanulmányaik mellett gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek. A Hankook ezzel támogatja a tehetséges fiatalok fejlődését a helyi közösségben.

Lim Ho taek, a Hankook Tire magyarországi gyárának ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

„Megtiszteltetés számunkra, hogy a helyi közösség támogatása érdekében tett erőfeszítéseinket immár második alkalommal is elismerték. A jövőben is olyan társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket szeretnénk megvalósítani, amelyek a helyi közösségek valós és gyakorlati igényeire reagálnak. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy felelős vállalatként tegyünk a helyi közösségekért, és velük együtt fejlődjünk.”

A Hankook Tire gyártóüzemei világszerte a helyi igényekhez igazodó CSR-kezdeményezéseket valósítanak meg. Ezek a kezdeményezések a gumiabroncs-adományozástól és a munkavállalói önkéntes programoktól kezdve a jövő generációk oktatásának támogatásán és a hátrányos helyzetű közösségek segítésén át az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséig terjednek. Céljuk, hogy a helyi közösségek és a Hankook fejlődéséhez egyaránt hozzájáruljanak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss