Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Jó fizetés, jó társaság – vágyálom a munkahelyen?

A PwC Magyarország nyolcadik alkalommal mérte fel a munkaerőpiaci preferenciákat és átadta az Év Legvonzóbb Munkahelye díjakat.

Az alapbér mellett a magánélet tiszteletben tartása és a jó hangulatú, támogató közeg számít munkahelyválasztáskor – derül ki a PwC nyolcadik alkalommal elkészített Munkaerőpiaci preferencia felméréséből, amiben idén több mint 90 000 tapasztalt munkavállaló, egyetemi hallgató és közoktatásban vagy szakképzésben tanuló diák vett részt. Az Év Legvonzóbb Munkahelye Díjat a Mercedes-Benz kapta.

Egyre többen akarnak váltani

A folyamatos gazdasági és társadalmi változások okozta nyomás máshol kínálkozó lehetőségek keresésére sarkallja a munkavállalókat. A PwC 2024-es Global Hopes & Fears kutatásának eredményei szerint a megkérdezettek több mint negyede (28%) tervezi, hogy a következő 12 hónapban munkahelyet vált, ami a 2022-es felmondási hullámnál (19%) jóval magasabb arány. Kiemelten fontos tehát azoknak a faktoroknak az ismerete, melyekkel enyhíthető a rájuk nehezedő nyomás, és ezáltal hatékonyabban megtarthatók. A fő motivátor továbbra is a pénz, az anyagi juttatások mellett viszont idén már egyéb tényezők is kiemelt szerephez jutnak, ha a munkavállalók preferenciáit vizsgáljuk.

Munkavállalók   Egyetemisták
1. Alapbér 1. Alapbér
2. Magánélet tiszteletben tartása 2. Túlórakifizetés
3. Támogató, együttműködő csapat 3. Magánélet tiszteletben tartása
4. Felkészült, támogató vezetők 4. Támogató, együttműködő csapat
5. Munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség 5. Felkészült, támogató vezetők
6. Bónusz 6. Karrierlehetőségek
7. Túlórakifizetés 7. Kiszámítható időbeosztás
8. Munkahely biztonsága (pl.: gazdasági visszaesés idején) 8. Munkaidőn belül elvégezhető
munkamennyiség
9. Rugalmas munkaidő 9. Bónusz
10. Értelmes, értékteremtő munka 10. Értelmes, értékteremtő munka

 Top 10 legfontosabb elem a munkahely kiválasztásánál a munkavállalói és egyetemista válaszadók körében

Jó fizetés mellé jó társaság

„Az elmúlt években a munkavállalói preferenciák jelentős átalakuláson mentek keresztül, ahogy az emberek igyekeztek alkalmazkodni a folyamatosan változó és kiszámíthatatlan gazdasági és társadalmi környezethez. Két évvel ezelőtt az energiaválság miatt a munkahely stabilitása, míg tavaly a kimagasló infláció miatt a pénz és az anyagi juttatások domináltak — minden más szempontot szinte háttérbe szorítva” – mutatott rá Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője. „Idén egyértelműen látszik, hogy a szociális közeg és a munkahelyi keretek, valamint a rugalmasság mennyire felértékelődtek a munkavállalók szemében” – tette hozzá.

A humán faktorok erősödése tavaly kezdődött, de az idei évben még hangsúlyosabbá vált. A támogató, együttműködő csapat fontossága (3. hely) és a felkészült, támogató vezető szerepe (4. hely) azt jelzik, hogy a munkavállalók egyre inkább értékelik a pozitív munkahelyi légkört, ahol a közösség és a vezetés támogatja őket mind szakmailag, mind emberileg.

A magánélet tiszteletben tartása is kiemelt szerepet kapott a preferenciák között (2. hely). A dolgozók számára kulcsfontosságú, hogy munkaadójuk tiszteletben tartsa személyes határaikat, és lehetővé tegye számukra a munka és a magánélet egészséges egyensúlyának megteremtését és fenntartását. A rugalmasság iránti igény szintén növekedett: a munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség az 5. helyen (2023-ban 7.), az otthoni munkavégzés pedig a 12. helyen (2023-ban 21.) szerepel a preferencialistán.

Fejlődésre és kiszámíthatóságra vágyó egyetemisták

A fiatalabb generáció által hozott értékek rendkívül fontosak a szervezetek számára. Digitális képességeik, friss világlátásuk és innovatív problémamegoldásuk nélkülözhetetlen a vállalatok növekedése és túlélése szempontjából.

Az egyetemisták számára az idősebb generációkhoz képest kiemelten fontos a karrierépítés (Karrierlehetőségek: 6. hely) és a továbbképzési lehetőségek (12. hely). Ők olyan munkahelyet keresnek, ahol nemcsak kihívást jelentő feladatokat kapnak, hanem támogatást is szakmai fejlődésükhöz, akár egy coach vagy mentor személyében. A rugalmasság helyett náluk a kiszámíthatóságra kerül nagyobb hangsúly (Kiszámítható időbeosztás: 7. hely, Munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség: 8. hely), aminek a védelmére a túlóra megfelelő kompenzációját várják el (Túlórakifizetés: 2. hely).

Sokszínűség és transzparencia, mint versenyelőny

Habár nincsenek a top10-ben a munkavállalók preferenciái között, de 2023-hoz képest a legnagyobb pozitív elmozdulást a munkáltatói jövőkép és stratégia (14. hely; 11 helyezést javítva tavalyhoz képest), a sokszínűség és egyenlőség (22. hely; 10 helyezésnyi előrelépés), valamint a döntéshozatal átláthatósága (18. hely; 9 helyezésnyi javulás) mutatják. A sokszínűség iránti igény a fiatalabb korosztály esetén még erősebb: az egyetemistáknál 17. (15 helyezésnyi előrelépés), míg a középiskolásoknál 12. helyen áll (6 helyezésnyi javulás), ami azt jelzi, hogy a munkaerőpiac új generációi számára ezek a tényezők egyre nagyobb jelentőséggel bírnak.

„A transzparencia, a sokszínűségi törekvések és a tudatos jövőtervezés nem csupán etikai vagy társadalmi felelősségvállalási kérdések, hanem konkrét versenyelőnyt is jelentenek a vállalatok számára. Azok a cégek, amelyek élen járnak és kiemelten foglalkoznak ezekkel a területekkel, vonzóbbak a tehetséges munkavállalók számára, és nagyobb eséllyel tudják megtartani őket hosszú távon. A transzparens döntéshozatal erősíti a dolgozók bizalmát és elkötelezettségét, míg a sokszínű és befogadó munkahelyi kultúra elősegíti az innovációt és a kreatív problémamegoldást. Az a szervezeti kultúra, amely stabilitást nyújt, tiszteletben tartja a munkavállalók értékeit és befogadó környezetet teremt, hozzájárulhat a piaci sikerek eléréséhez is” – foglalta össze a szakértő.

A jövőtálló munkáltatók fókusza

A munkáltatók a következő három lépéssel erősíthetik munkáltatói márkájukat és növelhetik megtartó erejüket:

  • A magánélet tiszteletben tartása és a munka-magánélet egyensúlyának támogatása: A munkavállalók számára kulcsfontosságú, hogy munkaadójuk tiszteletben tartsa személyes határaikat, rugalmas munkaidőt és a munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiséget biztosítson.
  • Támogató munkahelyi környezet kialakítása: Egy együttműködő csapat és a felkészült, támogató vezetők jelenléte erősíti a munkavállalók kötődését a vállalathoz. A vezetők fejlesztése, a csapatok építése és a vállalati kultúra erősítése is hozzá tud ehhez járulni.
  • Az anyagi juttatásokon túlmutató értékek hangsúlyozása: A versenyképes alapbér mellett a munkáltatóknak érdemes fókuszálniuk olyan tényezőkre is, mint a karrierfejlődési lehetőségek, a sokszínű és befogadó munkahelyi kultúra, valamint a transzparens kommunikáció.

PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díj iparági kategória győztesei

A PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki a kutatásban részt vett válaszadók értékelése alapján.

  1. helyezett 2. helyezett 3. helyezett
Autóipari gyártó Mercedes-Benz Audi Hungaria BMW
Gyógyszeripar Richter Gedeon Teva Egis
Szolgáltatóközpontok bp Hungary Diageo IBM
Energetika és közüzem MOL Magyarország MVM Csoport E.On
Kiskereskedelem Lidl Magyarország Tesco Magyarország Aldi Magyarország
Technológia Microsoft Magyarország EPAM Deutsche Telekom IT Solutions
FMCG Coca-Cola HBC Magyarország Procter & Gamble Nestlé

Unilever

Pénzügyi szolgáltató OTP Bank Magyar Nemzeti Bank Morgan Stanley
Telekommunikáció és média Magyar Telekom RTL Magyarország Yettel Magyarország
Gyártó Bosch Csoport LEGO Siemens
2024 Legvonzóbb Munkahelye – összesített kategória Mercedes-Benz Audi Hungaria OTP Bank

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Így látnak a fiatal kutatók a pénzügyi piacok mögé – reflexív AI a tőzsdén

A mesterséges intelligencia, az adattudomány és a komplex rendszermodellezés egyre inkább meghatározza a pénzügyi szektor technológiai fejlődését. A K&H STEM pályázat bemutatkozási lehetőséget biztosít egyetemi hallgatóknak, akik ilyen területeken dolgoznak, és innovatív technológiai megoldásokkal közelítenek valós gazdasági problémákhoz.

Az egyik dobogós kutatás témája nemcsak a pénzügyi szakemberek számára releváns, hiszen a tőzsdei folyamatok mindennapjaink részei, hatással vannak a megtakarításokra, nyugdíjalapokra vagy a gazdasági környezet stabilitására is.

A pénzügyi piacok nem pusztán számokból állnak, hanem emberek döntéseiből, várakozásaiból és egymásra adott reakcióiból. A kutatás azt teszi láthatóvá, hogyan alakul ki a közös irány vagy hangulat a befektetők között, és miért reagálhatnak sokan hasonlóan bizonyos helyzetekben. Ez a szemlélet hozzájárulhat ahhoz, hogy a pénzügyi folyamatokat reálisabban, tudatosabban értelmezzük, és jobban átlássuk a gazdaság működésének emberi oldalát.

A kutatás eredményei a hétköznapi kisbefektetők számára is fontos tanulságokkal szolgálhatnak. Segíthetnek jobban megérteni miért alakulhatnak ki hirtelen árfolyam-ingadozások, vagy miért követnek sokan hasonló befektetési döntéseket egy-egy piaci helyzetben. Ez az ismeret hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakossági befektetők tudatosabban kezeljék megtakarításaikat, felismerjék a piaci hangulat hatását saját döntéseikre, és hosszabb távon stabilabb pénzügyi stratégiát alakítsanak ki.

Somlai Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójának projektje a magyar tőkepiac működését vizsgálja egy reflexív ügynökalapú szimulációs modell segítségével. A rendszer virtuális befektetők hálózatát modellezi, és azt elemzi, hogyan alakíthatják a piaci folyamatokat a befektetők várakozásai, egymás döntései és a kollektív hangulat. A kutatás több technológiai megközelítést integrál egyetlen rendszerben. A modell valós tőzsdei idősorokra épül, hálózati viselkedésmodellezést alkalmaz, és tanuló algoritmus segítségével optimalizálja a befektetői döntési szabályokat. A genetikus algoritmus evolúciós módon hangolja a modell paramétereit, így a szimuláció képes feltárni azokat az önmagukat erősítő folyamatokat, amelyek a piaci volatilitás vagy a kollektív befektetői viselkedés mögött állhatnak. Az ilyen modellek hosszútávon hozzájárulhatnak a pénzügyi rendszerek stabilabb működéséhez és a piaci folyamatok pontosabb előrejelzéséhez, ami közvetve mindenki számára fontos, akinek megtakarítása, hitele vagy nyugdíjcélú befektetése kapcsolódik a gazdaság teljesítményéhez.

Az idei pályázaton több olyan kutatás is szerepelt, amely a modern informatikai módszerek és a valós gazdasági adatok kombinációjára épül. Az ilyen projektek jól mutatják, hogy a mai egyetemi kutatások már közvetlenül kapcsolódnak azokhoz a technológiai területekhez – például az adattudományhoz, a mesterséges intelligenciához vagy a komplex rendszerek modellezéséhez –, amelyek a pénzügyi szektor digitális átalakulását is formálják.

„A STEM pályázat számunkra nemcsak egy tehetséggondozási program, hanem egy olyan szakmai platform, ahol láthatóvá válik, hogyan gondolkodik a következő generáció technológiai problémákról. Egyre több hallgató dolgozik adattudományi, mesterséges intelligencia- vagy komplex rendszermodellezési projekteken, amelyek nagyon közel állnak azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel a vállalati IT-csapatok is foglalkoznak. A K&H-nál ezért különösen fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel az egyetemi innovációs közeggel. Informatikai szervezetünk ma már a bank egyik kulcsterülete, a fejlesztések jelentős része házon belül történik, és olyan digitális megoldásokon dolgozunk, mint a mobilbanki fejlesztések, az ügyfélélményt támogató rendszerek vagy a banki ökoszisztéma technológiai platformjai. A K&H IT egyfajta szakmai műhelyként működik, ahol a kollégák modern technológiai projekteken dolgozhatnak, inspiráló és tapasztalt szakemberekkel együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődési lehetőségekre is, széles körű szakmai képzéseket, világos karrierutakat és akár projektváltási lehetőségeket kínálunk annak érdekében, hogy mindenki megtalálja azt a technológiai területet, ahol igazán kibontakozhat”

– mondta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait

A Science Based Targets initiative Net Zero Standard v2.0 új szemléletet hoz a vállalati kibocsátás kezelésébe. A szabvány nem csupán a kibocsátások volumenére koncentrál, hanem arra is, hogy egy adott tevékenység mennyire kritikus üzletileg. Ez különösen fontos üzenet a digitális felületekre építő vállalatok számára, ahol a weboldalak, alkalmazások és digitális platformok a működés alapját jelentik, így a továbbiakban nem hagyhatóak figyelmen kívül a Scope 3 kibocsátások kezelésében.

SBTi: A nemzetközi szabályozások előszobája

A Science Based Targets initiative egy nemzetközi, tudományos alapú klíma keretrendszer, amelyhez ma már több mint tízezer nagyvállalat csatlakozott világszerte. Bár az SBTi nem jogszabály, de facto iránytűként szolgál a vállalati kibocsátás-csökkentési elvárások számára, és gyakran előrevetíti a későbbi szabályozói és jelentéstételi követelményeket. Az SBTi logikája szerint ha egy tevékenység az üzleti modell alapját képezi, akkor azt a Scope 3 ban értékelni, mérni és kezelni kell. Digitális bankok, e-kereskedelmi szereplők, médiavállalatok és SaaS szolgáltatók esetében a digitális felületek ilyen üzletileg kritikus elemek, melyek az értékelés alapján  a felmérési és dekarbonizációs körbe kerülhetnek.

A digitális kibocsátás kezelése nem adminisztrációs teher, hanem működési optimalizálás

Az SBTi v2.0 megjelenése szemlélet- és paradigmaváltást vetít elő. A digitális lábnyom csökkentése ugyanis kéz a kézben jár az adatforgalom optimalizálásával: A digitális karbonlábnyom a digitális eszközök használatához szükséges energia karbonlábnyomát jelenti, amelyet az adatmozgás mértéke és az energia előállításának CO2e kibocsátása határoz meg. A Carbon.Crane mérései szerint a weboldalak esetében jelentős csökkentési potenciál azonosítható már az alapvető optimalizálási lépésekkel is. A képek méretének és formátumának optimalizálása önmagában 30 százalék feletti hatékonyság javulást eredményezhet, miközben a felhasználó számára nem okoz észlelhető különbséget a képminőségben. Ez közvetlenül csökkenti a tároláshoz, adattranszformációhoz és megjelenítéshez szükséges energiaigényt, ezáltal pedig a hatékonyságot is.

“A digitális esetében a fenntarthatóság egyúttal hatékonyságot is jelent. Az optimális videó- és képformátum, vagy betűtípus választása, a kód tisztítása mind segít abban, hogy az adott weboldal mérete kisebb legyen, így nem csak az energián, de a betöltési időn is spórolhatunk. Az Amazon sokat hivatkozott mérése szerint 100 ms-dal lassabban töltődő oldal 1%-os revenue csökkenést eredményezhet, a Shopify statisztikái pedig akár háromszoros konverzió növekedést és lényegesen kisebb lemorzsolódást mutatnak a rövidebb ha kevesebbet kell várni az adott oldal betöltődésére.”

– hívta fel a figyelmet Huszics György, a Carbon.Crane társalapítója.

Üzleti szempontból is megéri

A jelentéstétel célja nem önmagában a megfelelés, hanem a minél kisebb lábnyom elérése. A vállalatok előtt két út áll: vagy csökkentik a kibocsátást, vagy karbon krediteket vásárolnak. Amit sikerül csökkenteni, azt nem kell ellentételezni, így nemcsak a fel nem használt energiamennyiség költsége takarítható meg, hanem a meg nem vásárolt karbon kreditek ára is. Kis odafigyeléssel kétszeresen spórolhatunk, ahelyett, hogy duplán költenénk.

Egy olyan időszakban, amikor a digitális szolgáltatások további robbanásszerű felfutása várható, ez az áramvonalasítás nemcsak a környezet számára előnyös, hanem kézzelfogható versenyelőnyt is biztosít. A halogatás nem jelent megoldást, attól nem lesz hatékonyabb a digitális eszközpark, ha nem mérjük és nem értjük, hogy mennyire nem az.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Globális trend: a vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.


Megjelent az Arval Fleet and Mobility Barometer 2026[1] iparági felmérés, amely átfogó képet ad a vállalati flottakezelési és mobilitási trendekről. Az eredmények szerint a szervezetek ma már a változó gazdasági és technológiai környezethez igazodva alakítják stratégiáikat, és a költséghatékony, stabilan működtethető megoldásokat helyezik előtérbe.

Az elektromos átállás továbbra is meghatározó irány: a vállalatok 66%-a prioritásként kezeli az alternatív hajtásokat, és a cégek közel fele már aktívan alkalmaz ilyen járműveket. A bevezetés ütemét ugyanakkor egyre inkább gyakorlati tényezők határozzák meg: a cégek 68%-a a töltőinfrastruktúra hiányát jelöli meg fő akadályként, miközben a magas beszerzési költségek és a korlátozott modellkínálat is lassítja az átállást.

A mobilitási döntésekben felértékelődött a költségek kezelése és a működés kiszámíthatósága. A teljes tulajdonlási költség (TCO) kezelése a vállalatok 31%-ánál már a következő három év három legnagyobb kihívása között szerepel, miközben a digitális és integrált megoldások valós idejű adatokkal támogatják az optimalizálást és a költségek kontrollját.

A mobilitás mára túlmutat a hagyományos flottakezelésen. A vállalatok egyre szélesebb eszköztárral dolgoznak: a válaszadók 30%-a mobilitási költségkeretet (mobility budget) alkalmaz, míg az autómegosztási és telekocsi-megoldások egyaránt a cégek 26%-ánál jelennek meg. Emellett a private lease és a salary sacrifice konstrukciók (25%), valamint a saját jármű vagy tömegközlekedés használatának költségtérítése is széles körben elérhető. Ezek a megoldások a munkavállalói igényekhez jobban igazodó, rugalmas mobilitási rendszerek irányába mutatnak.

Ezzel párhuzamosan erősödik a járművek életciklusának tudatosabb kezelése: a válaszadók 45%-a használt járműveket is integrál flottájába, ami a költséghatékonyság és a fenntarthatóság szempontjainak együttes megjelenését jelzi.

„A vállalatok egyre tudatosabban közelítik meg a mobilitási döntéseket: miközben az elektromos átállás továbbra is stratégiai irány, a gyakorlatban egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdasági és működési szempontok. A kérdés ma már nem az, hogy elinduljanak-e ezen az úton, hanem az, hogy milyen feltételek mellett és milyen költségszinten tudják fenntarthatóan működtetni ezeket a megoldásokat. Ez a szemléletváltás Magyarországon is jól érzékelhető”

– mondta Agárdi Marianna, az Arval Magyarország ügyvezető igazgatója.

A globális trendek Magyarországon is visszaköszönnek: a vállalatok a költségek kontrolljára és a működés kiszámíthatóságára helyezik a hangsúlyt. Bár az elektromos átállás iránya adott, a gyakorlati megvalósítást hazai szinten elsősorban az infrastruktúra elérhetősége és a beruházási költségek határozzák meg. Emellett kulcskérdéssé válik, hogy a mobilitási megoldások rugalmasan illeszkedjenek a szervezetek működéséhez és a munkavállalói elvárásokhoz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss