Gazdaság
Megtorpantak a Temu-rendelések: a FOXPOST is jelentős visszaesést lát
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.
A július 1-jétől életbe lépett új uniós szabályozás megszüntette a korábbi kedvezményeket a kis értékű, Európai Unión kívülről érkező csomagok esetében. Ennek következtében számos Temu-vásárló magasabb végösszeggel találkozott a fizetés során, ami visszafogta a rendelési kedvet. A FOXPOST saját hálózatán keresztül is egyértelműen érzékelhető a Temu-csomagok számának csökkenése.
„A saját hálózatunkban egyértelműen látszik a visszaesés. Természetesen csak azt látjuk, hogy a FOXPOST-on keresztül mennyi Temu-csomag érkezik, de ezek száma az elmúlt időszakban jelentősen csökkent”
– mondta Radeczky Zoltán, a FOXPOST ügyvezetője.
A szakember szerint ugyanakkor korai lenne tartós trendről beszélni. A nemzetközi tapasztalatok alapján az ilyen visszaesések jellemzően átmenetiek: az amerikai és nyugat-európai piacokon néhány hónap után a forgalom nagyrészt helyreállt, miután az online piacterek alkalmazkodtak az új szabályozási környezethez.
A Temu esetében is várható hasonló alkalmazkodás. A vállalat már dolgozik európai raktárkapacitásainak bővítésén, ami lehetővé teheti, hogy a jövőben egyre több terméket uniós készletekből szállítson ki. Ez mérsékelheti az új vám- és importszabályok hatását, így a jelenlegi visszaesés idővel részben visszapattanhat.
Radeczky Zoltán szerint a mostani időszak ugyanakkor lehetőséget is jelenthet a hazai e-kereskedők számára.
„Ez átmenetileg javítja a hazai e-kereskedők esélyeit. Időt nyerhetnek arra, hogy javítsák szolgáltatásaikat és felkészüljenek arra a versenyre, amely várhatóan ismét kiéleződik, amikor a nemzetközi piacterek alkalmazkodnak az új környezethez”
– fogalmazott a FOXPOST ügyvezetője.
A következő hónapok dönthetik el, hogy a most tapasztalható visszaesés csupán átmeneti korrekció marad, vagy tartósabban is átalakítja a határon túli online vásárlási szokásokat. A jelek alapján azonban inkább egy rövid távú alkalmazkodási időszakról van szó, amelyet később ismét élénkülő verseny követhet.
A néhány héttel ezelőtt még éppen a Temus küldemények okoztak rendkívüli terhelést. A FOXPOST a korábbi Packeta csomagautomata-hálózat integrációjának legösszetettebb szakaszát éppen akkor hajtotta végre, amikor a július 1-jén életbe lépő uniós vámszabályok miatt sok vásárló előrehozta kínai rendeléseit. A Temu-rendelések megugrása a nyári időszakban a karácsonyi csúcsszezonhoz hasonló forgalmat generált, szolgáltatási nehézségeket okozva. A FOXPOST számos intézkedést bevezetett a működés stabilizálása érdekében, melyeknek köszönhetően a működési problémák mérséklődtek, és a szolgáltatás teljesítménye folyamatosan javul.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A nyár rejtett adója a vállalkozásoknál
Szakértői becslések szerint a hazai közép- és nagyvállalatok éves nyereségének akár néhány százaléka is eléghet a július-augusztusi időszakban. A veszteséget azonban nem maguk a nyári leállások okozzák, hanem egy új jelenség: a hibrid munkavégzés és a tisztázatlan helyettesítések találkozásából született információs káosz.
Amikor a kulcsemberek egyszerre tűnnek el, a döntési láncok megszakadnak, a működési bizonytalanság pedig milliókba kerülő csúszásokhoz és kényszerű, helytelen döntésekhez vezet. A szakértő szerint a hagyományos e-mailes kommunikáció mára alkalmatlanná vált a válságos nyári hetek menedzselésére.
Bár a legtöbb vállalat felkészül a nyári szabadságolásokra, a munkafolyamatok a gyakorlatban mégis drasztikusan lelassulnak. Iparági tapasztalatok szerint egy-egy szerződéskötés, beszerzési jóváhagyás vagy ügyfélpanasz kezelése ilyenkor a szokásos idő többszörösét veszi igénybe. Ennek az intézményesített időhúzásnak az ára pedig kötbérekben, elvesztett tenderekben és lemorzsolódó partnerekben mérhető – ez az úgynevezett láthatatlan nyári adó.
A problémát a home office és a hibrid munkavégzés általánossá válása tette kritikussá. Míg a hagyományos irodai jelenlét idején fizikailag is látható volt, ha egy kolléga asztala napokig üres, ma a digitális térben sokszor átláthatatlan, éppen ki dolgozik egyáltalán.
„A vállalatok jelentős része nyáron gyakorlatilag vakrepülésben van. A kollégák sokszor napokig küldözgetik az e-maileket és várják a válaszokat olyan vezetőktől, akikről nem is tudják, hogy épp nyaralnak, a helyettesítési lánc pedig gyakran nincs egyértelműen és mindenki számára hozzáférhetően rögzítve”
– mutat rá a probléma gyökerére Czinger Erik, a céges, belső okoskommunikációs hálózatokat is üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
A szakember szerint a legnagyobb pénzügyi kockázatot azok a kulcspozícióban lévő munkatársak jelentik, akiknek a hiányában megáll az élet a cégben, de a távollétük és a helyettesítő személye nincs megfelelően kommunikálva a szervezet felé.
Amikor jelentkezik egy azonnali döntést igénylő probléma, az általános belső levelezőlisták és a chatcsoportok csődöt mondanak. A szabadságon lévők nem olvassák a leveleiket (vagy ha igen, az a kiégéshez vezető egyenes út), a bent lévők pedig nem tudják, kinek van joga dönteni az adott kérdésben.
„Az a vállalat, amelyik 2026-ban még mindig a levelezőprogram terjesztési listájára támaszkodik a kritikus időszakokban, garantáltan pénzt veszít az operációs csúszásokon. A mai elvárás az lenne, hogy a belső kommunikációs hálózaton keresztül egyetlen gombnyomással, push üzenetben vagy SMS-ben lehessen értesíteni a releváns csapatokat arról, hogy az adott héten pontosan kihez kell fordulni a jóváhagyásokért, elkerülve a felesleges köröket és a belső feszültségeket”
– hangsúlyozta Czinger Erik.
A szakértő arra is felhívja a figyelmet: a nyári működési bizonytalanság miatt a bent maradó, a gazdátlan feladatok súlya alatt összeroppanó „irodai túlélők” frusztrációja őszre akár fluktuációs hullámot is elindíthat, ami tovább növeli a cég veszteségeit. A megoldás nem a szabadságok korlátozása, hanem a stabil és kontrollált belső kommunikáció – amire épp akkor van a legnagyobb igény, amikor a cég fele épp szabadságát tölti.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
80 ezer kriptós tűnt el a magyar piacról
Látványosan átalakult a magyar kriptopiac az elmúlt egy évben: a PwC 2026 júniusában elvégzett felmérése szerint az aktív felhasználók száma mintegy 80 ezer fővel csökkent, ezzel az aktív felhasználói kör 38%-kal szűkült. A változások hátterében leginkább hazai sajátosságok állnak, köztük a szigorodó szabályozási környezet és a Revolut hazai kriptoszolgáltatásainak megszűnése. A megmaradó felhasználói kör tapasztaltabb és tőkeerősebb, de továbbra is óvatosan mozog.
A nemzetközi visszaesés itthon erősebben csapódott le
A kriptoeszközök globálisan gyengébb teljesítményt mutattak az elmúlt időszakban, és ez Magyarországon is érezhető volt. A piaci kapitalizáció visszaesése, a szűkülő likviditás és a magas kamatkörnyezet egyaránt mérsékelte a kockázatvállalási kedvet. Itthon mindezt tovább erősítették a szabályozási környezet változásai és ennek következtében egyes szolgáltatók kivonulása. A PwC 2026 júniusában, immár második alkalommal elvégzett kriptopiaci felmérése azt vizsgálta, hogyan érintették ezek a fejlemények a magyar felhasználókat. A tavalyi kutatás szerint Magyarországon mindössze 210 ezer ember rendelkezett aktívan valamilyen kriptovalutával, ami a 4,4 millió fős, digitálisan affinis felnőtt lakosság szűk szeletét adta. Az elmúlt év hatására ez a kör hozzávetőlegesen 80 ezer fővel szűkült, ami a 2025-ös bázishoz viszonyítva 38%-os lemorzsolódást jelent. A visszaesés nem egyenletesen érintette a piacot: elsősorban azok tűntek el, akik számára a kriptózás egy könnyen elérhető platformhoz kötődött.
A legnépszerűbb platform kivonulásával eltűntek a kisbefektetők
A Revolut hazai kriptoszolgáltatásainak megszűnése különösen erősen hatott a felhasználói aktivitásra, mivel 2025-ben a hazai kriptósok 74%-a ezen a felületen keresztül kereskedett. A korábban Revoluton kereskedők 56%-a teljesen felhagyott a kriptózással, és mindössze 26%-uk helyezte át kriptobefektetéseit más platformra. A magyar piacon sok felhasználó számára nem maga az eszközosztály, hanem az egyszerű, ismert belépési pont jelentette a fő vonzerőt. A platformváltásból elsősorban a Binance, a Crypto.com, a Kraken, a Coinbase Exchange és a Bitpanda profitált.
„A Revolut esete megmutatta, hogy a hazai kriptohasználat meghatározó része továbbra sem klasszikus befektetői döntésként, hanem egy könnyen elérhető digitális szolgáltatás részeként működött. Amikor ez a megszokott belépési pont eltűnt, sok felhasználó számára maga a kriptózás is háttérbe szorult. Ez erős jelzés a szolgáltatóknak: a hazai piacon a hozzáférés egyszerűsége és a felhasználói bizalom legalább annyira meghatározó, mint az árfolyamok alakulása”
– mondta Móczó Árpád, a PwC Magyarország szakértője, a kutatás vezetője.
A tapasztalt befektetők megtartották pozíciójukat
Az elmúlt évben nemcsak az aktív kriptósok száma csökkent, hanem a csoport összetétele is átrendeződött. A kisebb összegekkel kísérletező, alkalmi szereplők közül sokan eltűntek, miközben nagyobb súlyt kaptak a hosszabb ideje jelen lévő felhasználók. A válaszadók átlagosan már négy éve tartanak kriptoeszközöket, szemben az előző évi 2,7 évvel; azok aránya pedig, akik több mint öt éve tartanak kriptót, 21 százalékponttal emelkedett. Eközben 18%-kal csökkent azoké, akik az elmúlt egy évben vásároltak először. A piac bővülése így megtorpant, és ma inkább a tapasztaltabb befektetők határozzák meg a hazai kriptós közeget.
„A lemorzsolódás után egy kisebb, de pénzügyileg tudatosabb felhasználói kör maradt aktív. Ők jellemzően nem rövid távú kísérletként tekintenek a kriptoeszközökre, hanem egy kockázatos, de jól ismert befektetési formaként. Ez megváltoztatja a piac karakterét: kevesebb az alkalmi belépő, miközben nagyobb szerep jut azoknak, akik hosszabb távon is hajlandók kezelni a volatilitást, illetve a felmerülő piaci sokkokat”
– fogalmazott Timár Szabolcs, a PwC szakértője.
Koncentráltabb portfóliók, visszafogott aktivitás
A kriptoeszközökben tartott összegek eloszlása is átrendeződött: az 50 ezer forint alatti portfólióval rendelkezők aránya 23 százalékponttal csökkent, de a 100–500 ezer forintos kitettségek súlya 13 százalékponttal, az 5 millió forint felettieké pedig 10 százalékponttal nőtt. A piac így nemcsak kisebb, hanem koncentráltabb is lett: az alkalmi, kis összeggel jelen lévő felhasználók visszaszorulásával nagyobb szerepet kaptak a tőkeerősebb, tapasztaltabb befektetők.
A szélesebb lakossági belépést továbbra is a korlátozott érdeklődés fékezi: a válaszadók 44%-a ezt jelölte meg fő visszatartó tényezőként. Emellett az alacsony tájékozottság 25%, a biztonsági aggályok 20%, a szükséges tőke hiánya 19%, a magas befektetési kockázat pedig 18% számára akadály. Az aktív befektetők többsége sem növeli kitettségét: 74%-uk havonta egyszer sem kereskedik kriptoeszközökkel, 46% nem változtatna kriptobefektetései mértékén, és 28% is legfeljebb kismértékű növelést tervez. A szabályozás stabilizálódását ugyanakkor sokan kedvezően ítélik meg: 45% mérsékelt, 23% pedig erőteljes fejlődést vár. A piac újraindulása így nem elsősorban az árfolyamokon, hanem a hozzáférés, a szabályozás és a bizalom együttes alakulásán múlhat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Hibrid tárgyalók és közösségi terek: Az irodatervezés legújabb irányelvei
A fix munkaállomások és a merev struktúrák kora lejárt; helyüket egy sokkal dinamikusabb, rugalmasabb környezet vette át. Az irodába ma már elsősorban a személyes találkozások, a közös ötletelések és a csapatszellem miatt járnak be a kollégák – olyan megélhető és kézzelfogható élményekért, amelyeket a digitális tér képtelen teljesen pótolni. A hibrid tárgyalók és közösségi zónák kialakítását éppen ez a szemléletváltás, valamint a fizikai és a technológiai világ fúziója mozgatja.
Hogyan alakítja át a hibrid munkavégzés az irodai tereket?
A modern iroda szerepe jócskán túlmutat az infrastruktúra és a munkaeszközök biztosításán. A digitalizáció és a rugalmas munkarend térnyerésével a személyes jelenlét ugyanis egyfajta prémiummá vált. Mivel a feladatok jelentős része otthonról is zökkenőmentesen elvégezhető, a fizikai munkahelynek olyat kell nyújtania, amit az otthoni környezet képtelen pótolni: az emberi kapcsolódás és a spontán együttműködés valódi élményét.
Az iroda a munkaállomások összessége helyett a közösségi élet elsődleges színterévé alakult, ahol a tervezés során a szociális interakciókat támogató zónák élveznek prioritást. Ez a gyakorlatban sokkal több teret biztosít a kötetlen beszélgetésekhez, a közös kávézásokhoz és minden olyan alkotói folyamathoz, amelyhez elengedhetetlen a fizikai közelség.
Intelligens technológiák a zökkenőmentes videókonferenciákért
A hibrid tárgyalók legnagyobb kihívása, hogy a távolról bekapcsolódó kollégák is teljes értékű résztvevőnek érezzék magukat. Ezt a feladatot a magas minőségű audiovizuális technológia oldja meg, amely képes hatékonyan áthidalni a fizikai távolságokat. Ha nem látod jól az arckifejezéseket, vagy nem hallod tisztán a hangsúlyokat, a kommunikáció hatékonysága romlani kezd, ezért a technikai felszereltség ma már az alapvető üzleti siker záloga.
A gördülékeny kapcsolódáshoz az alábbi technikai eszközök megléte elengedhetetlen a tárgyalóban:
- Nagy felbontású, széles látószögű kamerák, amelyek kényelmesen követik a beszélőt, és biztosítják a résztvevők folyamatos láthatóságát.
- Zajszűrő térmikrofon-rendszerek, amelyek kiküszöbölik a háttérzajokat, és tisztán közvetítik minden jelenlévő hangját.
- Interaktív digitális kijelzők, amelyeken egyszerre láthatod a prezentációt és a videóhívás résztvevőit.
- IoT-alapú foglalási rendszerek, amelyek lehetővé teszik a szabad terek azonnali ellenőrzését, valamint a terem világításának és hőmérsékletének egyszerű, automatizált szabályozását.
Agilis terek és vállalati identitás: Funkció és kultúra a közösségi zónákban
Az agilis munkavégzés megköveteli, hogy a környezet is képes legyen lekövetni a munka ritmusát. A rugalmas terek titka a maximális mobilitásban rejlik: a gurulós táblák, a könnyen mozgatható asztalok és a variálható bútorok lehetővé teszik, hogy a környezet pillanatok alatt az aktuális projektigényekhez igazodjon. A fizikai eszközök szerepe a közös gondolkodásban is felértékelődött. A kézzel írt jegyzetek és a közösen rajzolt ábrák a kreatív folyamatok leggyorsabb eszközei, a rugalmas berendezés pedig azonnal támogatja a spontán ötleteléseket és a rögtönzött csapatmunkát.
A tér kialakítása, a színek és a stílus a cég alapértékeit kommunikálják, ami meghatározza a munkatársak közérzetét és elköteleződését. Az arculati elemek tudatos használata ráadásul erősíti a közösségépítést is. Ha a belső üzenetek a digitális csatornákon túl a fizikai térben is megjelennek – például a sikeres projektek vagy csapatképek formájában –, az információk hitelesebbé válnak, és kézzelfoghatóvá teszik a szervezeti összetartozást.
Praktikus vizuális megoldások a mindennapi kommunikációban
Egy dinamikusan fejlődő irodai környezetben az információk gyorsan elavulnak. Az új projektmérföldkövek és a belső események sűrűn váltják egymást, ehhez pedig olyan eszközökre van szükség, amelyekkel a közösségi zónák vagy a folyosó vizuális tartalma pillanatok alatt, bonyolult technikai lépések nélkül frissíthető.
A hatékony tájékoztatás alapja a láthatóság és a rendszerezettség. Az irodai folyosók dekorálására, valamint a fontos infografikák rugalmas kihelyezésére egy könnyen kezelhető, modern poszterkeret a legpraktikusabb választás. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy az aktuális hírek, a biztonsági előírások vagy a kreatív grafikák mindig professzionális formában jelenjenek meg, mégis bármikor cserélhetőek maradjanak a munkakörnyezet változó igényei szerint.
Az iroda mint a kollaboráció és az innováció központja
A hibrid irodatervezés során a technológia és a dizájn elválaszthatatlanok egymástól. A legmodernebb videókonferencia-rendszer is kihasználatlan marad, ha a tér nem ösztönöz az együttműködésre, a látványos belsőépítészet pedig céltalanná válik, ha nem támogatja a digitális kapcsolódást.
A jövő munkakörnyezete egy olyan komplex ökoszisztéma, amely egyszerre szolgálja az elmélyült egyéni munkát és a csoportos alkotást. Ha egy jól megtervezett térben dolgozol, észre fogod venni, hogy az innováció a környezet és a technológia támogatásával létrejövő természetes folyamat. Az iroda tehát nem tűnik el, hanem átalakul, hogy valódi központja maradjon a fejlődésnek és a közösségnek.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM
-
Egészség2 hét ago
Mit (t)egyek, hogy jól (l)egyek? – Egészséges étkezés a táplálkozási trendek bűvkörében
-
Gazdaság2 hét ago
Debrecen húzza a vidéki lakáspiacot
-
Szórakozás2 hét ago
Ma már ugyanazt a digitális színvonalat várjuk el a nyaralóban, mint otthon
-
Mozgásban2 hét ago
Magyar járműinformatikai exportsiker Kínában
-
Okoseszközök2 hét ago
Így alakul a jövő: hét éves a Galaxy kihajtható innovációja
-
Egészség2 hét ago
Hűs menedék vagy látszatmegoldás? – Az irodai munkavégzés láthatatlan nyári veszélyei
-
Gazdaság2 hét ago
Szintet lép a hálózati kapacitás kihasználása – összefogott a Schneider Electric és a Kraken





