Ipar
Ingyenes műanyagipari előadások az Ipar Napjain
Csath Magdolna, Lego, BASF, PEMŰ, KaposPlast és myCEPPI: ingyenes előadások lesznek a Hungexpo-n
A Hungexpo Vásárváros május 10-13. között közös platformot biztosít, hogy valamennyi ipari szereplő egyszerre mutatkozhasson be az érdeklődőknek. A rendezvényen megismerhetőek lesznek a megjelenő cégek legmodernebb termékei és szolgáltatásai, amelyeket be is mutatnak a rendezvény látogatóinak, akik a Polimerek szakmai folyóirat és a Magyar Műanyagipari Szövetség jóvoltából ingyenesen részt vehetnek Dr. Csath Magdolna közgazdász előadásán is.
Az összevont szakkiállításon az új koncepció mentén kilencedik alkalommal megrendezett Ipar Napjai Nemzetközi ipari szakkiállítás, a 15. jubileumát ünneplő Mach-Tech Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztés-technikai szakkiállítás, valamint társrendezvényként az Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás is várja a kiállítókat és látogatókat egyaránt, akik egy gyors regisztrációt követően ingyenesen vehetnek részt a kiállításokon.
Közös standdal és Dr. Csath Magdolna közgazdász előadásával készül a Polimerek szakmai folyóirat és a Magyar Műanyagipari Szövetség
A Magyar Műanyagipari Szövetség május 12-én ugyancsak a Hungexpo-n tartja éves közgyűlését. Hajdárné Molnár Elvira, az MMSZ elnökének, a PEMŰ Zrt. elnök-vezérigazgatójának megnyitója után az elismert közgazdász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatóprofesszora, Dr. Csath Magdolna tart előadást A magyar gazdaság lehetőségei a pandémia és a háború szorításában címmel. A szakember az előadást követően a felmerülő kérdésekre is válaszol majd.
A műanyagipar fókuszában a körforgásos gazdaság és újrahasznosítás
A nap délutáni programjában egy műanyagipari konferencián is részt vehetnek az érdeklődők, ahol szakmai előadásokon tájékozódhatnak a szakág legaktuálisabb kérdéseiről. Itt ismerhetik meg az érdeklődők az MMSZ új stratégiáját a körforgásos gazdaság, az újrahasznosítás, a kommunikáció, a szemléletformálás, valamint az oktatás és az ismeretterjesztés terén olyan kiváló szakemberek előadásaiból, mint Dr. Demjén Zoltán, az MMSZ alelnöke, a BASF Hungaria Kft. korábbi igazgatója, Palócz Tamás, az MMSZ alelnöke, a KaposPlast Kft. ügyvezető igazgatója, Tóth Csaba, MMSZ alelnök, a LEGO Manufacturing Kft. senior igazgatója, valamint Bűdy László MMSZ elnökségi tag, a myCEPPI Kft. ügyvezető igazgatója.
Szintén a délutáni program keretein belül vehetik kézbe az MMSZ tagjai az MMSZ 10 – A magyar műanyagipar szolgálatában (2011-2022) című ipartörténeti könyvet, amely az önállóvá vált Magyar Műanyagipari Szövetség tízéves évfordulójára jelenik meg.
A jövőhöz vezető út itt van
„Bármely kiállításról legyen szó, a cél ugyanaz: a magyar ipar valamennyi szakmai szereplőinek lehetőséget biztosítani arra, hogy találkozhassanak egymással, mégpedig egy olyan fórumon, ahol a személyes kapcsolatépítés mellett a leginnovatívabb fejlesztéseket és a legfrissebb trendeket is megismerhetik. A teljesség igénye nélkül az érdeklődők izgalmas előadásokat hallgathatnak a digitalizáció, az e-mobilitás, az ERP-rendszerek, a virtuális beüzemelés alkalmazási lehetőségei és a munkavédelem témakörében is” – mondja Palócz Tamás, az MMSZ kommunikációért felelős alelnöke.
A résztvevők az alábbi linken regisztrálhatnak a rendezvényre az ingyenes belépőért: www.automotivexpo.hu/polimerek
Az MMSZ konferenciájára a regisztrációs link: https://forms.gle/CAgtpRvUasrqz3S7A
Ipar
Antimikrobiális anyagot mutatott be az LG a németországi K Show-n
Az LG Electronics (LG) a K 2025 nemzetközi műanyagipari szakkiállításon mutatta be LG PuroTec™ antimikrobiális adalékanyag-megoldásainak átfogó portfólióját. A világ egyik legjelentősebb műanyagipari vására október 8–15. között zajlott Düsseldorfban.
Globálisan terjeszkedik az LG fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága: a vállalat legújabb termékcsaládja Németországban, a K Show-n debütált. Az LG idén részt vett a három legnagyobb nemzetközi műanyagipari kiállításon – a kínai Chinaplas-on, az amerikai National Plastics Exposition-ön és az európai K Show-n –, ezzel erősítve nemzetközi jelenlétét az iparágban.
A PuroTec nevű megoldás számos iparágban alkalmazható széleskörűen, beleértve a háztartási gépeket, az egészségügyet, az építőipart, a csomagolóanyagokat és az autóipart. A teljes PuroTec portfólió mellett az LG a K Show-n az egyik globálisan vezető vegyipari és anyagfejlesztési vállalattal, az LG Chemmel közösen fejlesztett antibakteriális műanyagokat is bemutatta.
A vállalat a kiállításon öt fő PuroTec termékvonalat mutatott be: az AAP-t, az ABP-t, az SAP-t, a ZAP-t és az AAW-t. Az LG PuroTec egy üvegpor-alapú antimikrobiális adalékanyag, amely gombásodásgátló és antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, és hatékonyan használható műanyagok, festékek, porbevonatok és textíliák gyártása során. Megakadályozza a mikroorganizmusok elterjedését és az ezzel járó szagokat, így hozzájárul a termékek tisztaságának és tartósságának megőrzéséhez. Az LG több évtizedes üvegpor-fejlesztési tapasztalatára építve – és háztartási készülékekben való sikeres alkalmazása után – a PuroTec az LG B2B portfóliójának egyik kulcsfontosságú növekedési motorjává vált: az éves árbevétele több mint kétszeresére nőtt az előző évhez képest.
Az LG célja, hogy a fejlett anyagtechnológiai üzletágát új alkalmazási területek felé bővítse, például a Marine Glass megoldásokkal, amelyek a tengeri ökoszisztémák helyreállítását és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését támogatják, vagy éppen a Mineral Wash technológiával, amely környezetbarát módon, felületaktív anyagok nélkül tisztítja a textíliákat. Az LG jelenleg 420 szabadalommal rendelkezik az üvegpor-technológiához kapcsolódóan, és a dél-koreai Changwonban, az LG Smart Park üzemben évi 4500 tonna termelési kapacitással bír.
2025 szeptemberében az LG együttműködési megállapodást írt alá egy globális tanúsító szervezettel, az SGS Korea-val a PuroTec nemzetközi antimikrobiális tanúsítási szabványainak kidolgozásához. A megállapodás értelmében az LG technológiai tapasztalatát osztja meg a tanúsítási folyamatok kialakításához, az SGS Korea pedig a globális normáknak megfelelő tanúsítási eljárásokat dolgozza ki. Az így tanúsított termékek viselhetik az SGS Global Performance Mark jelölést, amely a nemzetközi ügyfelek számára az átláthatóságot és megbízhatóságot fogja jelezni.
„Az LG PuroTec több, mint egy adalékanyag – ez egy stratégiai szempontból is fontos B2B növekedési motor, amely valódi értéket teremt ügyfeleink és a különböző iparágak számára világszerte”
– mondta Lyu Jae-cheol, az LG otthoni megoldások üzletágának elnöke.
„A globális partnerekkel való együttműködések erősítésével, a nemzetközi szabványosítással és a megbízható teljesítmény biztosításával célunk, hogy a PuroTec az LG anyagtechnológiai üzletágának egyik alappillérévé váljon – elősegítve a fenntartható növekedést és megerősítve vezető szerepünket a globális piacon.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
A Kingston Technology 2024-ben is megőrizte vezető helyét a DRAM-modulok eladásában
A Kingston Technology Europe Co LLP, a memóriatermékek és technológiai megoldások terén világvezető Kingston Technology Company, Inc. egyik társvállalata, a mai napon bejelentette, hogy a TrendForce elemzőcég árbevétel szerinti legfrissebb rangsorában nemzetközi szinten első helyet szerzett a DRAM-modulgyártók között.
A Kingston a hozzávetőlegesen 66%-os piaci részesedésével továbbra is őrzi vezető szerepét. A TrendForce szerint a DRAM-modulok eladása 2023 azonos időszakához képest 7%-kal nőtt, ami az előző évi csökkenéshez képest fordított tendenciát jelent. A Kingston megőrizte erős piaci részesedését annak ellenére is, hogy bevételeinek növekedési üteme lassult a 2024 második felében tapasztalt mérséklődő fogyasztói kereslet miatt.
A jelentés kiemelte, hogy a világ öt első számú memóriamodul-gyártója tette ki a 2024-es összértékesítések 81%-át, az első nyolc pedig 83%-os piaci részesedést tudhatott magáénak. Az eredmények megerősítették, hogy a Kingston dominánsan vezeti a DRAM-modulok piacát, mivel a második helyen álló szállító a teljes piaci részesedésből mindössze 5 százalékot tudott megkaparintani. 2023 4. negyedévének végén a DRAM-beszállítók elkezdték előnyben részesíteni a nagy sávszélességű memóriákat és a szerverminőségű DDR5-termékeket. Ez a stratégiai váltás a többi DRAM-típus szűkebb elérhetőségéhez vezetett, ami megnövelte a keresletet, és összességében magasabb árakat eredményezett. Válaszul a modulgyártók növelték a beszerzést és feltöltötték készleteiket, ami 2024-ben összesen 13,3 milliárd dolláros piaci bevételt eredményezett. Az év második felében azonban a modulárak emelkedése elkezdte visszafogni a keresletet, ami végső soron korlátozta az értékesítés növekedését.
2024-ben a Kingston piacra dobta a Kingston FURY Renegade termékcsalád korlátozott kiadású, versenyautók ihlette változatát. A Kingston FURY Renegade DDR5 RGB Limited Edition feltűnő, a modern versenyautókat idéző lekerekített dizájnjával a legújabb technológiákat ötvözve 8000 MT/s-es agresszív sebességet biztosított, amely támogatta az extrém órajeltúlhajtási lehetőségeket, miközben minimálisra csökkentette a teljesítményt korlátozó szűk keresztmetszeteket. A Kingston továbbá bevezette a Kingston FURY Renegade DDR5 CUDIMM-modulokat is, amelyek kompatibilisek az Intel új 800-as szériás (korábbi kódnevén Arrow Lake) lapkakészletével. Az alapórajel növelését támogató DDR5 CUDIMM-modulok a professzionális felhasználók olyan szélesebb csoportjához is eljutnak, akik csúcsteljesítményt követelnek, és rendszereikből a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a jelintegritás romlása nélkül.
„A TrendForce 2024-es értékelése jól tükrözi vállalatunk töretlen erejét és rendkívüli alkalmazkodóképességét egy újabb kihívásokkal teli üzleti év során”
– nyilatkozta Iwona Zalewska, a Kingston EMEA-régiójának DRAM-részlegéért felelős értékesítési menedzsere, majd hozzátette:
„Ez a mérföldkő nem csupán a Kingston domináns piaci jelenlétét érzékelteti, hanem rávilágít a vállalat rugalmasságára és iparágon belüli jelentőségére is, hiszen immár 22 egymást követő évben sikerült megőriznünk vezető pozíciónkat.”
További információkért látogass el a kingston.com oldalra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Hatékonyabb vízgazdálkodás digitális megoldásokkal
A vezetők 60 százaléka úgy véli, hogy a víziközmű-hálózattal kapcsolatos kockázatok meghaladják az összes többi infrastrukturális fenyegetést, kétharmaduk pedig egyetért azzal, hogy a vízügyi infrastruktúra rövid távú korszerűsítése kritikus fontosságú – derül ki a Schneider Electric új, amerikai döntéshozók körében végzett felméréséből.
Az olyan intelligens technológiák, mint például a szivárgásérzékelés és a digitális ikrek költségmegtakarítást és az ellátásbiztonság növelését eredményezhetik a vízgazdálkodásban.
Az Egyesült Államok globális szinten vezető az egy főre jutó vízfogyasztásban (naponta 6821 liter), azonban a Schneider Electric Fenntarthatósági Kutatóintézetének adatai szerint az országban kezelt vízmennyiség 20 százaléka (naponta 26,5 milliárd liter, ami elegendő lenne New York egy hétig tartó vízellátásához) a szivárgó csövek miatt elvész. Mivel évente 292 000 vízvezeték-törés történik az Egyesült Államokban, a pénzügyi és működési károk hatalmasok, a közműveknek például éves szinten 6,4 milliárd dollárnyi bevételkiesést jelent ez, a városoknak pedig 2,6 milliárd dollárnyi javítási költséggel jár évente.
Szakadék a stratégiák és a tényleges lépések között
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat új kutatása szerint az amerikai vezetők ugyan felismerik, hogy mennyire sürgető az intelligens vízgazdálkodás bevezetése és az infrastruktúra modernizálása, azonban aggasztó szakadék tátong a kidolgozott stratégiák és azok megvalósítása között. A több mint 200 amerikai döntéshozó véleményén alapuló, a NewtonX B2B kutatócéggel együttműködésben végzett felmérés arra is rámutatott, hogy bár a kockázatok széles körben ismertek, a tényleges lépések elmaradnak. Míg 10 városvezetőből 9 és 10 üzleti vezetőből 6 arról számolt be, hogy rendelkeznek vízstratégiával, csak egy kis részük hajtja végre azt teljes mértékben.
A vezetők mindössze 10 százaléka nyilatkozott úgy, hogy következetesen megvalósítja az intelligens vízgazdálkodás bevezetésével kapcsolatos terveket. A tényleges lépéseket leginkább a költségvetési korlátok, a hálózatok folyamatos működésével kapcsolatos elvárások és a valós idejű adatok hiánya gátolja a válaszadók szerint. A kiberbiztonsági aggályok is jelentős szerepet játszanak, a vezetők 25 százaléka aggódik a rendszer sebezhetősége miatt.
Eltérő prioritások
A tanulmány rávilágít a prioritások közötti különbségekre is: míg a városvezetők a vízgazdálkodást közepes prioritásnak tartják, addig az üzleti vezetők nem tekintik prioritásnak azt, és háromszor nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a költségcsökkentésnek, emellett kiemelt figyelmet fordítanak a mesterséges intelligenciára (MI) és a digitális átalakulásra. Ez a megközelítés azért is elgondolkodtató, mert az amerikai termelőipar – amely már most is a vízfelhasználás több mint 75 százalékáért felelős az Egyesült Államok 60 megyéjében – a gyártás visszaköltöztetése és a digitalizáció miatt rohamosan bővül, ami azzal jár, hogy a víz iránti kereslet is emelkedni fog.
Ezt figyelembe véve, valamint az elöregedő víziközmű-rendszerek állapotát is figyelembe véve, nem meglepő, hogy a vezetők 60 százaléka úgy véli, hogy a vízzel kapcsolatos kockázatok meghaladják az összes többi infrastrukturális fenyegetést, és kétharmaduk egyetért azzal, hogy a vízügyi infrastruktúra rövid távú korszerűsítése kritikus fontosságú.
„A víz nem csak az élethez elengedhetetlen, hanem az amerikai gazdaság erejének is a gerincét képezi – mégis, ma az Egyesült Államok súlyos vízválsággal küzd, amelyet a csökkenő vízkészletek és az elavult infrastruktúra okoz. A hatékony vízgazdálkodás nem könnyű feladat, és az éghajlati és demográfiai nyomás még tovább nehezíti a helyeztet, de egyértelmű lehetőségünk és közös felelősségünk van abban, hogy megvalósítsuk az intelligens vízstratégiákat annak érdekében, hogy ne veszélyeztessük a gazdasági növekedést és a városok ellenálló képességét”
– hangsúlyozta Sophie Borgne, a Schneider Electric „Water & Environment Segment” részlegének elnöke.
A digitális megoldások megtérülnek
Az intelligens technológiák, mint például a szivárgásérzékelés és a digitális ikrek, már bizonyított előnyökkel járnak. A városvezetők közel fele, míg az üzleti vezetők 40 százaléka 5–10 százalékos költségmegtakarítást ér el alkalmazásukkal, míg az MI-alapú vízegyensúlyi modellek segítségével a szervezetek akár 60 százalékos vízveszteséget is azonosíthatnak, és ezt a mennyiséget újrahasznosíthatják.
A modernizációs törekvések azonban továbbra is számos kihívással szembesülnek. A költségvetési korlátok, a kiberbiztonsági kockázatok és a bonyolult működés továbbra is a fő akadályokat jelentik az intelligens megoldások bevezetése során. A városvezetők a tudáshiányt emelik ki, míg az üzleti vezetők a haladást gátló, egymással versengő prioritásokkal küzdenek.
Texasban működik
2024-ben a Texas államban található Conroe városa – ami az egyik leggyorsabban növekvő település az Egyesült Államokban – bejelentett egy 50 millió dolláros infrastrukturális fejlesztést, amely magában foglalja a Schneider Electric nyílt, szoftveralapú megoldása, az EcoStruxure Automation Expert bevezetését, annak érdekében, hogy 19 vízmű esetében automatizálással növeljék a hatékonyságot és a működési biztonságot. Az együttműködés új példát állít fel a skálázható, jövőre kész infrastruktúra terén, bemutatva, hogy a digitális átalakulás hogyan teheti rugalmasabbá a vízellátást és nyújthat védelmet az éghajlati ingadozások ellen.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld1 hét ago
Kiszárad a Balaton? – Az AI mondja meg?
-
Okoseszközök2 hét ago
AI-funkciókkal és díjmentes előfizetésekkel érkezik a T Phone 3 Pro
-
Ipar2 hét ago
A napenergia szerepe egyre nő a kiskereskedelemben
-
Mozgásban2 hét ago
Az összetett harmadik helyén zárta Molnár Martin a brit F4 idei szezonját
-
Gazdaság2 hét ago
Digitális banki megoldásait fejleszti a CIB Bank a Kyndryllel együttműködve
-
Mozgásban2 hét ago
Vissza az irodába vagy győzött a home office?
-
Ipar2 hét ago
A Messer hosszú távú héliumellátási megállapodást kötött a QatarEnergy-vel
-
Ipar2 hét ago
Bivalyerős megawatt-töltő érkezik a piacra