Connect with us
Hirdetés

Ipar

Városi környezetbe illeszkedő transzformátorállomást adott át az E.ON Budapesten

on

Az E.ON Hungária Csoport idén januárban jelentette be, hogy mintegy 74 milliárd forint értékű, több éves hálózatfejlesztési programsorozatot indít el.

A beruházás fő célja az időjárásfüggő megújuló energiaforrások – kiemelten a napelemek – csatlakoztatásának elősegítése Magyarország észak- és dél-dunántúli régióiban, valamint Pest megye területén.

Ennek a fejlesztéssorozatnak a részeként újították meg a műszaki tartalom mellett külső megjelenésében is újragondolt, immár modern, városi környezetbe illeszkedő kelenföldi alállomást.

„Elköteleztük magunkat, hogy következetes és nagyarányú fejlesztéseinkkel rugalmas és jövőálló hálózatot építsünk. Az E.ON kiemelt célja, hogy hálózatait minél gyorsabban felkészítse a növekvő energiaigények és decentralizált energiatermelés kihívásaira, és lehetővé tegye, hogy minél több megújuló energiaforrást, köztük elsősorban napelemes rendszereket tudjon hálózatára csatlakoztatni. A jövő energiája a villamos energia. A most elkészült fejlesztés a modern technológia, a digitalizált eszközök és okosmegoldások segítségével növeli az ellátásbiztonságot a gyorsan fejlődő dél-budai régióban, és tovább javul az energiaellátás minősége”

mondta el Nagy Géza, az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. ügyvezető igazgatója.

A több ezer négyzetméter alapterületű alállomást a legmodernebb berendezésekkel és védelmi eszközökkel látták el. A létesítmény automatizált, minden berendezése távolról elérhető, kapcsolható. A 93 százalékos európai átlaghoz képest az E.ON területén 100 százalékban távolról működtethető és kezelő személyzet nélküli minden egyes nagyfeszültségű alállomás.

A Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) pénzügyi forrásainak felhasználásával, a magyar kormány előfinanszírozásával és támogatásával megvalósult fejlesztés összhangban van a magyar klímatörvény céljaival is, mivel elősegíti a megújuló energiaforrások villamosenergia-rendszerbe történő csatlakoztatásához szükséges infrastrukturális feltételek megteremtését.

A korábban több különálló részből álló és kerítéssel körülvett transzformátorállomást a BudaPart városnegyed fejlesztésével párhuzamosan építették át a 3,4 milliárd forint összköltségű beruházásban, amelyhez a Kopaszi Gát Zrt. csaknem 1 milliárd forinttal járult hozzá. A megvalósult átalakítás különlegessége, hogy az újonnan épülő lakóépületek közelségére reagálva a létesítmény az esztétikai szempontokat magas szinten kielégítő, modern külsőt kapott: mintegy 5000 porcelán- és üvegszigetelő díszíti az alállomás falait, körülötte szánkódomb, kutyafuttató, illetve közösségi kert épült a környéken élők számára. Az épület tetejére 252 négyzetméteren, speciális növényzetből álló zöldtetőt is telepítettek.

„Ez a beruházás a jövőbe mutat azzal, hogy egy technikai műtárgyból művészeti értékű műtárgyat hoztunk létre. De talán még fontosabb az, hogy az eddig elzárt ipari területet felszabadítottuk. Az épület köré álmodott parkkal egy magas minőségű, több, mint 7000 m²-es terület jött létre, amely a BudaPart lakói és irodabérlőin kívül, a kerület, sőt, a városból idelátogató minden polgár számára biztosítja a tavaly a világ legjobb városnegyedfejlesztésének választott BudaParton már megszokott, magas minőségű kikapcsolódási lehetőséget. Büszkék vagyunk rá, hogy a most átadott zöldfelülettel a főváros ötödik legnagyobb közparkja jött létre – kutyafuttatóval, közösségi kerttel. Összehasonlításként, ez nagyobb, mint a Tabán, vagy a Városmajor területe”

nyilatkozta Fodor Tamás a Kopaszi Gát Zrt. fejlesztési vezérigazgatója.

A Budapest XI. kerületében található alállomás a dél-budai régióban élő 29 ezer lakossági ügyfél, valamint és az ott működő vállalatok és intézmények megnövekedett energiaszükségletének kielégítését szolgálja.

dr. László Imre, Újbuda polgármestere hozzátette:

„Újbudán a „fejlesztés” kifejezés nem egy-egy újítást, hanem folyamatos, távlatos fejlesztéssorozatba illeszkedő, lakosság- és innovációközpontú döntések és kivitelezések sokaságát jelenti. Az E.ON új transzformátorállomása nemcsak hogy megfelel ennek a kívánalomnak, hanem a megújuló energia, az energiabiztonság, és nem utolsósorban az okosmegoldások terén is példaértékű fejlesztés. Újabb fontos és partneri lépés ez a kerület és hazánk energiabiztonsága, ezzel pedig a 21. század legégetőbb kihívásainak kiszámítható megoldása felé.”

Az E.ON Hungária Csoport a hálózatfejlesztési program mellett a 2020 óta zajló, szlovák partnerekkel megvalósuló Danube InGrid projekt keretében is segíti az egyre növekvő mértékű megújuló alapú villamosenergia-termelés hálózati integrációját. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatásával 2020-2025 között megvalósuló határon átnyúló, intelligens hálózati projekt beruházásainak összköltségvetése 116 milliárd forint, amelyből 60 milliárd forint értékű fejlesztést végeznek az E.ON Hungária Csoport észak-dunántúli területein. A projekt keretében legutóbb Kisbéren adott át modern alállomást zöldmezős beruházás keretében az E.ON Hungária Csoport.

A fejlesztéseknek köszönhetően a villamos hálózat a jelenleginél jóval nagyobb mennyiségű, megújuló forrásból származó villamos energiát képes majd fogadni, így hozzájárul a lakossági ügyfelek és a vállalkozások részéről is tapasztalható, megnövekedett naperőmű-létesítési igény kiszolgálásához, ezzel is segítve a tiszta, zöld energiához való hozzáférést és a biztonságosabb energiaellátást.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Az MI adatközpontok új generációját hozza el a Schneider Electric és a Foxconn

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és a Hon Hai Technology Group (Foxconn), melynek célja a mesterséges intelligencia (MI) használatát támogató adatközpontok új generációjának létrehozása. A két vállalat olyan megoldásokat kínál, amelyek lehetővé teszik az ilyen létesítmények gyorsabb megvalósítását és hatékonyabb üzemeltetését.

Az MI egyre szélesebb körű elterjedésével alapvetően változnak meg a digitális infrastruktúrával szemben támasztott követelmények is. A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata és a Hon Hai Technology Group (Foxconn), a világ legnagyobb elektronikai gyártója összefogása erre az új kihívásra ad választ. A stratégiai együttműködés egyesíti a Foxconn páratlan szakértelmét a fejlett számítástechnikai platformok, az MI rack-integráció és a globális gyártás terén a Schneider Electric áramellátási rendszerek, a hűtés és az energiagazdálkodás területén meglévő tapasztalatával és tudásával. A vállalatok közös célja olyan integrált, azonnal bevethető megoldások létrehozása, amelyek lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy régiókon átívelően gyorsabban, hatékonyabban és kiszámíthatóbban építsék ki és üzemeltessék az MI működését támogató infrastruktúrát. A gyártás még ebben az évben megkezdődik.

Shot of Data Center With Multiple Rows of Fully Operational Server Racks. Modern Telecommunications, Cloud Computing, Artificial Intelligence, Database, Super Computer Technology Concept.

Az együttműködés keretében a két cég közösen kifejleszti a mesterséges intelligencia adatközpontok következő generációs referenciaarchitektúráit. A partnerség révén új innovációk jönnek a zárt rendszerű energiaoptimalizálás, a moduláris áramellátó és hűtőegységek, valamint a szabványosított tervezési keretrendszerek terén is, ezáltal könnyen másolható, a nagy teljesítményt biztosító terveket alkotnak meg annak érdekében, hogy világszerte támogassák az MI-gyárak kialakítását. A magas színvonalú gyártás és az energiaintelligencia egyesítésével a két vállalat megalapozza egy új típusú mesterséges intelligencia-infrastruktúra kialakulását, amely tervezésénél fogva skálázható, alapértelmezés szerint hatékony, és készen áll az MI-korszak egyre nagyobb igényeinek kiszolgálására.

„Az MI fejlődésének ütemét figyelembe véve új modellre van szüksége az infrastruktúra tervezése, kiépítése és megvalósítása terén. A Foxconn MI-rendszerek területén meglévő erősségeinek és globális gyártási kapacitásának, valamint a Schneider Electric energiaellátás és energiagazdálkodás kapcsán szerzett mélyreható szakértelmének ötvözésével olyan utat teremtünk az ügyfelek számára, amelyen nagy léptékben tudják kiépíteni az MI-kapacitást – ráadásul gyorsabban, okosabban és fenntarthatóbban, mint korábban”

– mondta el Young Liu, a Foxconn elnöke.

„A mesterséges intelligencia iránti kereslet egyre gyorsabban bővül, és ahogy a számítási kapacitás igyekszik lépést tartani ezzel a növekedéssel, az ezt tápláló energia alapvető fontosságú tényezővé válik. Ha felelősségteljesen szeretnénk bővíteni az MI használatát, akkor össze kell kapcsolnunk ezeket a rendszereket. Ez az a pont, ahol elengedhetetlenül fontossá válik az energiaintelligencia. A Schneider Electric szintet lép az energiatechnológiában annak érdekében, hogy a leghatékonyabb és legfenntarthatóbb MI-gyárakat építhessük ki úgy, hogy integrált áramellátási, hűtési és digitális képességeket vezetünk be a mesterséges intelligencia használatát támogató adatközpontokban. Egy olyan iparág energiatechnológiai partnereként, amely eltökélt abban, hogy belépjen az intelligencia korszakába, a Foxconnnal együttműködve segítjük ügyfeleinket, hogy valóban gyorsan, rugalmasan és hatékonyan bővítsék kapacitásaikat”

– tette hozzá Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Drága mulasztás elhanyagolni az elektromos karbantartást

Energiaelosztási szervizszolgáltatások az üzemkiesések minimalizálásáért.

Ma már üzleti, és nem csupán műszaki kérdés a megbízható energiaelosztás az iparvállalatok vagy az épület- és villamosinfrastruktúra-üzemeltetők számára. A rendszereknek folyamatosan növekvő energiaigényeket kell kiszolgálniuk, a legmagasabb fokú üzembiztonság és a megújuló energiaforrások integrálása mellett, miközben egyre nagyobb költség, és így kockázat egy-egy meghibásodás vagy nem várt leállás.

Ugyanakkor a legmegbízhatóbb és leginkább strapabíró berendezések is ki vannak téve kopásnak és elavulásnak, mivel akár évtizedeken át is használják őket. Ezért a közép- és kisfeszültségű energiaelosztási rendszerek is gondoskodást, a technológiai és kiberbiztonsági kihívásokkal lépést tartó, rendszeres korszerűsítést, valamint folyamatos szervizfelügyeletet igényelnek.

Ezekre a kihívásokra kínál szolgáltatásokat a Siemens Zrt. Smart Infrastructure üzletágának szervize, a tervezéstől és tanácsadástól kezdve, a berendezések teljes életciklusán át.

Folytonos üzletmenet: rendelkezésre állás és karbantartás

Az üzembiztos működés alapja a rendszeres ellenőrzés, valamint a hibák megelőzése és gyors, helyszíni elhárítása.

Ezt biztosítja a vállalat karbantartási, és rendelkezésre állási szolgáltatása, amelyet egy vidéki, zöldmezős beruházás keretében megvalósult gyár is igénybe vett. Ennek részeként a szervizcsapat azokat az esetleges meghibásodásokat és speciális problémákat kezeli, amelyek megoldása szükséges a helyi, folyamatos felügyeletet ellátó személyzet támogatásához.

A legutóbbi megbízás mintegy száz különböző kapcsolóberendezésre és több száz további készülékre terjed ki, beleértve más gyártók eszközeit is. A termelőüzem emellett egy online hibabejelentő platform segítségével nyomon követheti a berendezések és a bejelentések állapotát, valamint hozzáférhet a kapcsolódó dokumentációhoz és karbantartási munkalapokhoz.

Emellett nem várt meghibásodás esetén is tudnak segítséget kérni az ügyfelek: eseti hibaelhárítási- vagy tartalékalkatrész-igény néhány kattintással leadható a szerviz honlapján.

Digitális megoldások a hibák elkerüléséhez

A megelőzésben egyre nagyobb szerepet kapnak a diagnosztikai és digitális szolgáltatások, amelyekkel feltárhatóak azok a hibalehetőségek, amelyek később leálláshoz vagy a berendezések károsodásához vezethetnek.

Prediktív, megelőző karbantartással és IoT-érzékelők felszerelésével az üzemeltetés új szintje érhető el: ezeken keresztül, felhőalapú monitoring rendszerek segítségével, folyamatosan felügyelhető a villamos rendszerek teljesítménye. Így időben észlelhetőek a készülékek olyan állapotváltozásai, mint például a hőmérséklet-növekedés, és még a hiba bekövetkezése előtt meg tudja tenni a szervizcsapat a szükséges lépéseket.

Korszerűsítés költséghatékonyan: retrofit megoldások

A közép- és kisfeszültségű kapcsolóberendezések, megszakítók és egyéb villamos berendezések idővel mind elavulnak, tartalékalkatrész-ellátásuk korlátozottá válik, miközben továbbra is magas rendelkezésre állási és biztonsági elvárásoknak kell megfelelniük.

A retrofit, azaz korszerűsítési megoldások ilyenkor lehetőséget adnak arra, hogy az üzemeltetők a teljes berendezés cseréje nélkül, a meglévő infrastruktúra felhasználásával növeljék rendszerük megbízhatóságát és élettartamát, miközben csökkenteni tudják a készülék előrehaladottabb életciklusához kapcsolódó extra karbantartási költségeket.

A meglévő berendezések állapotának felmérése, valamint a műszaki és gazdasági lehetőségek elemzése után az egyedi igényekhez illeszkedő megoldás születhet. Ez jelentheti például az elavult eszközök cseréjét, alkatrészek utólagos beépítését, digitalizációs kiegészítéseket vagy akár kiterjedt karbantartási szerződéseket is.

„Így ezek a szolgáltatások lehetőséget kínálnak az optimalizálásra, a műszaki fejlesztések kihasználására, a költséghatékonyság növelésére, valamint a kiberbiztonsági kihívásokkal szembeni naprakész működésre is”

– összegezte Homolya Péter, a Siemens Zrt. Smart Infrastructure szerviz üzletágának vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Egyre több fogyasztó fordul a Békéltető Testületekhez

A kamarai hálózat által működtetett nyolc Békéltető Testület 2026 első félévében összesen 6102 ügyet zárt le, ez 6 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában lezárt 5740 ügy. Az eljárások több mint harmada, 2176 eset egyezséggel zárult a felek között az esztendő első hat hónapjában. Termékekkel kapcsolatban legtöbbször, 816 esetben lábbelikkel, a szolgáltatásoknál pedig 571 alkalommal közlekedéssel kapcsolatban kezdeményeztek eljárást a fogyasztók.

A területi kereskedelmi és iparkamarák által működtetett, szakmailag független Békéltető Testületek 1126 kérelmet utasítottak el, 319 ügyben született kötelezést tartalmazó határozat, 394 esetben a fogyasztó nem teljesítette a hiánypótlást, míg 588 fogyasztó visszavonta a kérelmét az idei első félévben. A békéltetés elsődleges célja a fogyasztó és a vállalkozás közötti egyezség létrehozása, ezért az eredményesség legfontosabb mutatója az egyezséggel zárult ügyek száma, amelyek 2026. első félévében a lezárt ügyek csaknem 36 százalékát teszik ki.

A terméktípusok közül 816 ügy a lábbeliket, 490 a bútor, sportszer, hangszer, könyv, óra, ékszer, táska összevont kategóriát, 382 a háztartási és kerti gépek, kézi szerszámgépeket, 331 a járműveket, 248 pedig a híradástechnikai eszközöket érintette. A szolgáltatások közül 571 a személyszállítási és az úthasználati közlekedést, 527 a közüzemi szolgáltatásokat, 482 a telefon- és internethasználatot, a távközlést, a levél- és csomagszállítást is magában foglaló lakossági szolgáltatásokat, 299 a gazdasági és egyéb szolgáltatásokat, 270 pedig az építőipari kivitelezést érintette. A közüzemi szolgáltatások közül a legtöbb, 294 panasz a villamosenergia, napenergia, hőszivattyú kategóriában, a közlekedésen belül pedig 287 pedig a légi személyszállításban érkezett.

Idéntől egyébként a fogyasztóvédelmi törvény módosítása miatt a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) végső felhasználóként, fogyasztói minőségben fordulhatnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő békéltető testületekhez termékvásárlás vagy szolgáltatás igénybevétele esetén. Ennek köszönhetően a jogviták a bírósági eljáráshoz képest egyszerűbben, gyorsabban és költségkímélőbben rendezhetők ezen vállalkozások számára is.

A fogyasztói jogviták rendezésében országszerte nyolc békéltető testület nyújt segítséget a fogyasztóknak és a kkv-knak: a Baranya, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Csongrád-Csanád, a Fejér, a Győr-Moson-Sopron, a Hajdú-Bihar és a Pest Vármegyei Békéltető Testület, valamint a Budapesti Békéltető Testület. A Békéltető Testülethez minden fogyasztó ingyenesen fordulhat, nem kell eljárási díjat vagy illetéket fizetniük, és a vitás kérdések bíróságon kívüli, gyors és olcsó rendezése a termékeket árusító és szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások és a fogyasztók közös érdeke.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss