Ipar
Az egyik meghatározó hazai LED-forgalmazó céget építette fel a Széchenyi István Egyetem egykori hallgatója
A győri Széchenyi István Egyetem egykori villamosmérnök-hallgatója, Szórádi Bence nem mindennapi utat járt be: 19 évesen, tanulmányaival párhuzamosan beindította vállalkozását, és meg sem állt azóta.
A sikeres üzletember mindössze 24 évesen nyerte el az Év fiatal vállalkozója díjat, majd hamarosan a Forbes címlapján szerepelt, mindössze egy hónappal szakdolgozatvédését követően. Egyedülálló karrierútja sokak számára példa lehet.
A győri Szórádi Bence 2008-tól tanult a Széchenyi István Egyetemen, villamosmérnök alapszakon, azonban nem hétköznapi egyetemista életet élt.
„Az egyetemre a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Technikumból érkeztem, így erős szakmai alapokkal kezdtem meg tanulmányaimat. Alapképzésem előtt egy évet töltöttem az Audi Hungaria gyakornokaként, ahol társaimmal mi voltunk a vállalat Talent-programjának egyik első generációja. Villamosmérnök-hallgatóként csatlakoztam az egyetem Jedlik Ányos Szakkollégiumának távközléssel és automatizálással foglalkozó önképző köréhez, és Tudományos Diákköri Konferencián is részt vettem. A témám egy saját tervezésű, legyártott LED-fényforrás volt, amivel továbbjutottam az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, ahol második helyezést értem el. Mindemellett 2009 márciusában, tizenkilenc évesen egy igazán izgalmas projektbe vágtam bele: elindítottam a saját vállalkozásomat”
– mesélte Bence.
Cégének, a mai nevén a Bravolight Kft.-nek az alapötlete egy nemzetközi konferencia kapcsán született meg.
„Édesapámmal egy gépészeti konferenciát követően kezdtünk el beszélgetni a különféle fényforrásokról. Úgy látta, a LED a jövő fényforrása, én azonban rávágtam, hogy a jelené. Innen jött a vállalkozás ötlete: elkezdtünk online webshopokat nézni, és rátaláltunk egy külföldi cégre, ami ilyen fényforrásokat árusított. Szerencsénkre pont azon a hétvégén Bécsben voltak egy szakmai expón, ahol aztán megállapodtunk, hogy ezt a terméket nagyon szívesen behoznánk a magyar piacra. Ezt követően létrehoztunk egy céget, és elkezdtük a közös munkát. Eleinte Németországból, majd később Kínából rendeltük a fényforrásokat, és a vállalat szépen fokozatosan elindult: egy dobozból egy karton, majd később több raklap lett”
– mondta.
Mindeközben a fiatal vállalkozó sikeresen haladt tanulmányaival az egyetemen, ahol sok oktatója inspirálta.
„Dr. Zsebők Ottótól nagyon sokat tanultam, hiszen az oktatás mellett vállalkozása is volt, ezért könnyen megtaláltuk a közös hangot. Dr. Kuczmann Miklós a vállalatvezetésben is hasznos tudással ruházott fel: feszes oktatói stílusa és nyílt elvárásai arra tanítottak, hogy ezt az egyenes kommunikációt alkalmazzam később vezetőként én is. Jáger Attilával pedig az egyetem falain kívül is találkozhattam: vállalkozóként 2012-ben együtt dolgoztunk a győri Múzeumok Éjszakája fényfestésén”
– emelte ki. Hallgatóként részt vett egy egyetemi vállalkozói klub szervezésében is, ami lehetőséget biztosított a fiataloknak a kapcsolódásra, tapasztalatok megosztására.
Vállalkozása kezdeti évei után az üzletember egyre gyarapította projektjei és elismerései számát. Cége 2010-ben a Philips hazai dedikált LED-es partnere lett. 2013-ban őt választották meg az Év fiatal vállalkozójának, majd 2014-ben felkerült az első Forbes „30 sikeres magyar 30 alatt” listájára és a magazin címlapjára is. Ugyanebben az évben sikeresen megvédte szakdolgozatát, melynek témája szorosan kapcsolódott vállalkozásához, és le is gyártotta a disszertációjában kidolgozott terméket.
Cége 2016-ra a legnagyobb hazai Philips LED-forgalmazóvá vált, majd 2017-ben a Bravogroup Holding egy „acqui hire (talent acquisition)” konstrukcióban megvásárolta. Napjainkban Szórádi Bence fő feladatai közé tartozik a fiatal vezetők bevonzása ebbe a nagyhírű, közel 40 éves cégcsoportba, valamint olyan új területek felfedezése, melyek a cégcsoport többi tevékenységéhez hasonló felfutással rendelkeznek a következő 20 évben, és kiváló befektetések lehetnek.
„Munkámban jelenleg az energetikára összpontosítok, hiszen ezen a területen lényeges változások zajlanak. Engem az ilyen új kihívások vonzanak. Egyik mentoromtól azt tanultam, hogy hosszú távon csak a tehetségeseknek és kitartóknak van szerencséje”
– húzta alá. A sikeres vállalkozó tehetséges fiatalok, egyetemi hallgatók jelentkezését is várja a Bravotalent-programba, ahol piacképes vállalkozási ötletek megvalósításában is segítik a jelentkezőket.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Hankook Dynapro AT2 Xtreme: sokoldalú és tartós
A Hankook bemutatja új, nagyteljesítményű gumiabroncsát, a Dynapro AT2 Xtreme-et, amely minden terepre alkalmas, és amelyet kifejezetten a lakóautók, a klasszikus terepjárók és az építőipari szállítók sokoldalú használatára terveztek.
A négyévszakos gumiabroncs ötvözi a megbízható tapadást a vezetési kényelemmel és tartóssággal, évszaktól és útfelülettől függetlenül. Összesen 15 méretet kínálnak 15 és 17 col között, amelyek a klasszikus 4×4-es tartományt is lefedik. A Dynapro termékcsaládban továbbra is megtalálható a Dynapro AT2, amely 20 colig terjedő méretekben kapható, és így számos terepjáróhoz tökéletes.
„A Dynapro AT2 Xtreme termékkel megerősítjük pozíciónkat a növekvő terepjáró szegmensben azzal, hogy megbízható, tartós és kényelmes megoldást kínálunk a terep- és az országúti használat közötti váltáshoz”
– nyilatkozta Jongho Park, a Hankook Tire Europe elnöke.
A Dynapro AT2 Xtreme univerzális modellként egészíti ki a Dynapro termékcsaládot, az úttestre specializálódott Dynapro HPX és az off-road Dynapro MT2 között. Megfelel a modern terepabroncsokkal szemben támasztott elvárásoknak, miközben kiválóan alkalmas mindennapi használatra. Ezt az innovatív futófelületi kialakítás és modern anyagkeverék kombinációja teszi lehetővé.
Megbízható és kényelmes
A gumiabroncs különleges vállidom-kialakítása mély oldalfalú blokkokkal megvédi a terepen a vágások és egyéb sérülések ellen. Ugyanakkor a kifinomult futófelületi alakzatok többirányú lamellákkal és barázdákkal biztosítják a lehető legjobb súrlódást – akár havon is. A Dynapro AT2 Xtreme 3PMSF-minősítéssel rendelkezik, így az abroncson megtalálható alpesi/hópehely szimbólum, ami azt jelenti, hogy kihívást jelentő téli időjárási körülmények között is használható. A különlegesen kialakított blokkszélek és az extra barázdák a futófelületi blokkok között csökkentik a menetzajt, valamint stabilizálják a futófelületet a kényelmes és biztonságos utazás érdekében.
Az újonnan kifejlesztett futófelületi keverék erőssége abban rejlik, hogy funkcionalizált polimereket tartalmaz, amelyek biztosítják az optimális szilikaelosztást, továbbá olyan integrált részecskéket, amelyek ellenállnak a deformációnak és a szélsőséges hőmérsékletnek, ezáltal javítva a tapadást. Az eredmény egy, még az elődjénél is hosszabb élettartam. A “Max Mileage” technológiának köszönhetően a Dynapro AT2 Xtreme rendkívül magas futásteljesítményt ér el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Microsoft és Siemens összefogás
A nagyobb épületek – például kereskedelmi létesítmények, adatközpontok vagy felsőoktatási intézmények, – IoT-alapú működtetését könnyíti meg és optimalizálja a Microsoft és a Siemens új együttműködése.
A megállapodás lehetővé teszi a Siemens digitális épületfelügyeleti platformja, a Building X és a Microsoft Azure IoT Operations szolgáltatások közötti átjárhatóságot.
A Microsoft Azure felhőalapú szolgáltatásaihoz csatlakoztatott Siemens Building X platform és annak különböző, például energiagazdálkodást vagy karbantartást támogató alkalmazásai lehetővé teszik a jelenleg elkülönülten működő IoT-eszközök adatainak egységes kezelését. Ennek eredményeként az épületüzemeltetés különböző rendszerei egy közös, átlátható felületen integrálódnak, és válhatnak hatékonyabban irányíthatóvá.
Ezáltal olyan adatok integrálhatóak, mint például a fűtési, szellőzési és légkondicionáló (HVAC) rendszerekből érkező információk, a szelepek hőmérsékletének, nyomásának adatai vagy a beltéri levegőminőség különböző jellemzői. Így az ügyfelek saját épületeikre szabott energiafelügyeleti és optimalizálási beállításokat és karbantartási terveket alakíthatnak ki.
Az együttműködésnek köszönhetően az épületekben elhelyezett eszközök gyártófüggetlenül, egyetlen kattintással csatlakoztathatóak lesznek a felhőalapú rendszerekhez. A mostani az egyik első olyan integráció, amely tisztán nyílt ipari szabványokon – World Wide Web Consortium (W3C), Web of Things (WoT) és Open Platform Communications Unified Architecture (OPC UA) protokollokon – alapul a szolgáltatók között.
Így az integráció a korábbi, hasonló összehangolási megoldásokhoz képest a szükséges erőforrások akár 80 százalékának megspórolásával valósulhat meg.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Már nem elég beszélni róla: hét kiemelt fenntarthatósági téma szerepel a magyar vállalatok napirendjén
A jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár – derül ki az EY friss tanulmányából, amely több mint 200 – köztük 16 magyar – vállalat első, uniós irányelvek (CSRD) szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Az érintett cégek döntő többségének már van ESG felelőse és stratégiája. A társaságok átlagosan hét kritikus területet azonosítottak a működésük szempontjából.
A vizsgált jelentések terjedelme jelentős eltérést mutatott: a legrövidebb 33, a leghosszabb 412 oldalas volt, míg átlagosan 120 oldalt tettek ki. A legátfogóbb dokumentumok a pénzügyi szektorhoz köthetők, ahol a befektetői elvárások és a szabályozói megfelelés egyaránt részletes tartalmat követelnek meg. Az elemzett vállalatok közel fele, míg idehaza a cégek többsége (58%) már rendelkezik olyan belső jelentéstételi politikával, amely rögzíti, hogy a társaság miként készíti el a fenntarthatósági jelentéseit. Szinte az összes jelentéstevőnek (88%) van fenntarthatósági stratégiája, míg tízből nyolc cég rendelkezik dedikált ESG-felelőssel.
A társaságok átlagosan hét kiemelt területet határoztak meg a kettős lényegességi felmérés (Double Materiality Assessment, DMA) során, ami azt vizsgálja, hogy mely fenntarthatósági hatások jelentősek a vállalat, és annak értéklánca szempontjából, illetve milyen pénzügyi kockázatok és lehetőségek merülhetnek fel. Ezek közül az éghajlatváltozás jellemzően minden iparágban releváns volt, csak nagyon alapos indoklással hagyható ki, továbbá a saját munkaerőre és vállalatirányításra vonatkozó közzétételek is iparágtól függetlenül relevánsak. A körforgásos gazdaság, az értékláncban dolgozók, a fogyasztók és végfelhasználók, illetve a biológiai sokféleség és ökoszisztémák szintén lényeges témaként szerepeltek a 216 vállalat napirendjén.
„A CSRD-jelentések első alkalommal adnak képet az érintett vállalatok fenntarthatósági érettségéről. A következő lépés, hogy az adatalapú, stratégiai megközelítés a napi működés részévé váljon és a cégek kialakítsák az ehhez szükséges tartalmi és formai keretrendszert”
– emelte ki Lukács Ákos, az EY Klímaváltozási és Fenntarthatósági üzletágának partnere.
„Ehhez elengedhetetlen a fenntarthatóság szervezeti integrációja, amihez a kulcs a közös célrendszer, az egyértelmű felelősségi körök és a világos ösztönzési folyamatok kialakítása”
– tette hozzá az EY szakértője.
A cégeknek a jelentéstételt üzleti szempontból is érdemes kiértékelniük, különös tekintettel a kettős lényegességi felmérésre. A sikeres adatszolgáltatáshoz elengedhetetlen a szervezeti és informatikai háttér megerősítése, a megfelelő belső kontrollkörnyezet kialakítása, valamint a komplex adatforrások – például az átállási tervek és klímakockázatok – hatékony kezelése. A cél a megfelelésen túl a fenntarthatósági teljesítmény javítása és az üzleti értékteremtés. Ezt az ESG-minősítések javításával, a zöld finanszírozási lehetőségek kiaknázásával és a kockázatok tudatos elhárításával érhetik el a döntéshozók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar2 hét ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Okoseszközök2 hét ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság7 nap ago
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más érdekességek a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából
-
Mozgásban6 nap ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Gazdaság1 hét ago
TIME100: a Huawei a világ legbefolyásosabb vállalatai között
-
Okoseszközök2 hét ago
Mit tud manapság egy érintőceruza?
-
Gazdaság2 hét ago
Másodpercek alatt csap le a mesterséges intelligencia