Ipar
Elektromos autózás: megérkezett a digitális parkolás és töltés
Összefog az energiamenedzsment megoldások területén vezető Schneider Electric és az egyik legsikeresebb hazai technológiai vállalkozás, a mobilitási megoldásokban utazó Parkl Digital Technologies.
A két vállalat a Schneider Electric budapesti központjának helyet adó, az Erste Ingatlan Alap tulajdonában álló Nordic Light irodaházban mutatta be azt a megoldást, amely hatékony töltést biztosít az elektromos autók számára, ugyanakkor az ingatlan elektromos hálózati kapacitásához is alkalmazkodik. A töltési infrastruktúra kiépítését követően az üzemeltetésről a Parkl digitális mobilitási megoldása tud gondoskodni.
A múlt évben 22.651 gépkocsit helyeztek forgalomba zöld hatósági jelzéssel Magyarországon az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint, amelyek több mint 60 százaléka tisztán elektromos meghajtású volt. Ez azt jelenti, hogy a hazai utakon a múlt év végén már mintegy 45 ezer tisztán elektromos személygépkocsi közlekedett. Az e-autók elterjedése kapcsán az egyik legfontosabb kérdés, hogy sikerül-e biztosítani a szükséges infrastruktúrát hozzájuk. A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat és az üzleti partnerei számára okosparkolási és töltési szolgáltatásokat kínáló Parkl közös rendezvényén hatékony, biztonságos, az ingatlanok meglévő elektromos hálózatainak adottságaihoz alkalmazkodó töltési megoldást mutattak be.
A Schneider Electric fenntarthatósági célkitűzései között szerepel, hogy 2030-ra teljes járműflottáját elektromos meghajtású autókra cseréli le. A folyamat már elindult, és Magyarországon is egyre több ilyen járművet használ a cég. Az átállással kapcsolatos igények kiszolgálására a vállalat budapesti központjának otthont adó Nordic Light irodaházban folyamatosan növelik az e-autó töltők számát. Jelenleg 59 olyan töltési pont működik a létesítményben, amelyekhez a Schneider Electric eszközeit és rendszereit használják.
„Az Erste Ingatlan Alap számára kiemelt fontosságú, hogy az Alap tulajdonában lévő irodaházakban a bérlők részére kiváló minőségű szolgáltatást biztosítson. Határozott célunk, hogy lépést tartsunk az elektromos autók térhódításával. Ennek érdekében okos töltőrendszereket építünk ki, melyek képesek kiszolgálni a megnövekedett igényeket, figyelembe véve az épület napi működését és az elektromos áram lekötéseket is. A Nordic Light irodaház esetében a bérlői igényekre reagálva döntöttünk úgy, hogy – a Schneider Electric támogatásával – kiépítünk egy olyan rendszert, amely képes kiszolgálni és dinamikusan kezelni az elektromos autók napi töltését”
– mondta Pázmány Balázs, az ERSTE Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke.
A Schneider Electric által fejlesztett EV-Charging Expert töltésmenedzsment rendszer (LMS) folyamatosan figyelni tudja egy létesítmény betáplálási pontjainak pillanatnyi terhelését és a lekötött teljesítmény szintjének megfelelő értékig hagyja az autók számára felvenni az energiát. Ennek köszönhetően nem kell tartani a hálózat túlterheltsége miatti áramszünettől, vagy az áramszolgáltatói bírságtól, mégis minden autó az adott pillanatban elérhető legnagyobb teljesítményszinttel tölthet.
A most bemutatott megoldás egyik nagy előnye a hatékony telepítés és könnyű bővíthetőség, amit a szintén a Schneider Electric által fejlesztett és gyártott tokozott áramsínes megoldás tesz lehetővé. Ha új töltési pontokat akarnak a hálózathoz illeszteni, akkor nem szükséges lekapcsolni a teljes rendszert, hanem feszültség alatt ráhelyezhető a további leágazódoboz és töltő.
A töltési infrastruktúra kiépítését követően a legsikeresebb hazai technológiai vállalkozások közé tartozó Parkl tudja biztosítani azt a szoftvert, amellyel a digitális parkolás és elektromos töltés egy rendszerben válik elérhetővé az irodaházak számára. Az alkalmazás révén a töltés és a parkolás elosztása egyszerűbb és átlátható, könnyebb az adminisztráció, hiszen a rendszerben azt is nyomon lehet követni, hogy ki, mennyit töltött, sőt fizetési megoldás is elérhető az applikáción keresztül. Emellett az épületüzemeltetéssel foglalkozó vállalkozások vagy nagyobb ingatlanbérlők saját kezelési felületet is kapnak a parkolás és töltés kezelésére, valamint monitorozására. A Parkl a töltők üzemeltetéséhez szükséges MEKH engedély birtokában a megoldás beüzemelését, működtetését, karbantartását és felügyeletét is vállalja.
„A változó előírások és piaci trendek egyértelműen mutatják: idővel minden irodaházi parkolóhely elektromosautó-töltőhely is lesz egyben. A Parkl célja alapítása óta, hogy felhasználóink, partnereink mobilitási igényeit kiszolgáljuk. A munkahelyi töltés rohamos elterjedésével természetes folyamat a parkolás és a töltés egy rendszerben kezelése. A Schneider Electric-kel közös együttműködéssel ezt minden eddiginél korszerűbb megoldással tudjuk partnereink számára biztosítani”
– tette hozzá Somogyi Zsolt, a Parkl ügyvezetője.
„A Schneider Electric jövőformáló megoldásai kaput nyitnak az ésszerű és hatékony energiafelhasználás felé. Hisszük, hogy a digitalizáció az energiaátmenet egyik kulcsa. Ezért is vagyok különösen büszke arra, hogy az elektromos járművek töltéséhez szükséges infrastruktúránk mellé egy sikeres magyar tech vállalkozás, a Parkl digitális megoldását tudjuk ajánlani”
– tette hozzá Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
24 milliárd forint értékben érkezett kérelem a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez a második negyedévben
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 2026. második negyedévében 79 új kérelmet vett nyilvántartásba, amelyekben a felek összesen több mint 24 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg.
A TSZSZ az időszakban 36 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 665 millió forintot ítélt meg, 38 ügy vizsgálata jelenleg is folyamatban van. Emellett 6 esetben folytattak le bankgarancia-vizsgálatot. A befogadott ügyek száma az előző év azonos időszakához képest 68 százalékkal nőtt.
A kérelmek zöme továbbra is az egy és többlakásos lakóépületek építése, valamint ipari épületek beruházásai kapcsán érkeztek a TSZSZ-hez, de érkezett kérelem vasúti fejlesztéssel és kikötői beruházással kapcsolatban is.
2027. január 1-től módosul a TSZSZ működését szabályozó törvény, bővül a kérelmezők köre az építőipari beszállítókkal, pontosabbak lesznek a minőség vizsgálatának az alapvető követelményei, a pótmunka vizsgálatának lehetőségei, a megrendelői túlfizetés vizsgálata, és a szerződéses biztosítékok teljeskörű vizsgálata.
,,Fontos változás, hogy a kikerül a törvényből az, hogy a TSZSZ hatásköre nem vonatkozik azokra a közlekedési infrastrukturális beruházásokra, amelyeket olyan gazdasági társaságok rendeltek meg, amelyek az állam 100 százalékos tulajdonában álltak, valamint azok a fejlesztések, amelyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásoknak számítanak „
– hangsúlyozta Koós Gábor a TSZSZ vezetője.
A második negyedévben a TSZSZ vezetői és munkatársai Debrecenben, Győrben és Pécsen, a területi kamaráknál tartottak oktatást a helyi szervezet tagjainak.
Az illetékes tárca és Kamara fenntartásában működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló, független szakvéleményt adó szerv. Segítségét elsősorban akkor vehetik igénybe a felek, ha a tervezési, kivitelezési vagy alvállalkozói szerződés teljesítése kapcsán vita merül fel a műszaki teljesítés mértékével, a vállalkozói díj elszámolásával, a teljesítésigazolás kiadásával vagy a bankgarancia lehívásával kapcsolatban. Kérelmet nyújthat be a megrendelő, a tervező, a fővállalkozó vagy az alvállalkozó egyaránt, amennyiben írásban megkötött, mindkét fél által aláírt szerződés áll rendelkezésre.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ellenállóbb áramhálózati működés
Új energiatárolókat kiszolgáló kapcsolóberendezéseket szállított a Siemens Zrt.
Az áramhálózat ugrásszerű terhelésnövekedésével és a naperőművek terjedésével egyre jelentősebbé válik az energiatárolás szerepe a hálózati stabilitás és az ellátás folytonosságának megőrzésében; – ez a hőhullámok idején minden fogyasztó számára érzékelhető.
Az energiatárolók segítenek a villamosenergia-termelés és -fogyasztás időbeli eltéréseinek, illetve ingadozásainak kezelésében, ezzel egyszerre rugalmasabb és ellenállóbb hálózati működést tesznek lehetővé, miközben hozzájárulnak az önellátás és a zöld energiaátállás megvalósításához is.
Az MVM Csoport ennek érdekében két új energiatárolót adott át június végén, amelyek alállomási áramellátását a Siemens középfeszültségű, légszigetelt – azaz a környezetre káros szigetelő gázoktól mentes, – kapcsolóberendezései támogatják.
Másodpercek alatt mozgósítható teljesítmény
Tiszaújvárosban egy 31 megawatt (MW) névleges teljesítményű és 62 megawattóra (MWh) kapacitású akkumulátoros energiatároló egységet telepített az MVM Tisza Erőmű Kft. A tárolót az ország egyik legnagyobb energetikai fejlesztésének számító, új, 1000 megawatt teljesítménykategóriájú Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) közvetlen szomszédságában alakították ki. Bár a két létesítmény egymástól függetlenül üzemeltethető, mégis együttesen támogatják majd a megújuló energiaforrások áramhálózati integrálását.
A teljesen feltöltött energiatároló, teljes terhelés mellett, körülbelül 2 órán keresztül lesz majd képes folyamatosan energiát leadni, ezzel mintegy 120 ezer háztartás átlagos, kétórányi villamosenergia-igényét fedezve. Így gyorsan mozgósítható tartalékként szolgál: néhány másodperc alatt képes jelentős teljesítménnyel ellátni a hálózatot, ezzel kiegyensúlyozva az esetleges ingadozásokat.
A telephelyet kiszolgáló villamos alállomáson egy 10 mezős NXAIR M kapcsolóberendezés teljesít majd szolgálatot, amit külön áram- és feszültségváltói specifikációval szereltek fel, az erőmű villamos védelme és a szükséges mérések biztosítása érdekében.
Komoly energiatartalék a Dunántúlon is
Hasonló beruházást adott át Ajkán az MVM Balance Zrt. A Bakonyi Gázturbinás Erőművet egy 57 MW teljesítményű és 57 MWh kapacitású akkumulátoros energiatárolóval egészítették ki, így létrehozva a Bakonyi Hibrid Erőművet.
Az új tároló szintén az ingadozások kiegyensúlyozásában játszik majd fontos szerepet. Néhány másodperc alatt képes a teljesítményét mozgósítani, és teljes terhelés mellett, egy órán keresztül tud majd annyi energiát biztosítani, ami akár több mint 200 ezer háztartás átlagos, egyórányi villamosenergia-igényét fedezi.
Az erőmű új kapcsolóépületében egy komplex hálózatokhoz és nagy zárlati teljesítményhez tervezett, 16 mezős NXAIR középfeszültségű berendezés, valamint egy fiókos kivitelű, 8 mezős SIVACON S8 kisfeszültségű kapcsolóberendezés fogja majd biztosítani energiaellátást.
Az MVM cégcsoport számára ezek a technológiák nem ismeretlenek. Korábbi beruházásoknál szerzett, pozitív üzemeltetési tapasztalatok után esett rájuk a választás, valamint NXAIR berendezések érkeztek nemrégiben MVM Émász, illetve az MVM Démász szegedi, mezőkövesdi és lajosmizsei villamos alállomásaiba is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Díjat nyert a DS Smith és a Schneider Electric csomagolási megoldása
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki.
Az új típusú csomagolás kifejlesztése egyszerre garantálja a termékek biztonságát és támogatja a fenntarthatósági célok elérését.
Az International Paperhez tartozó DS Smith, a rostalapú, fenntartható csomagolási rendszerek vezető szállítója, valamint a Schneider Electric a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata közösen kifejlesztettek egy új, a nagy teljesítményű elektromos kapcsolóberendezésekre optimalizált csomagolási megoldást. A speciális csomagolás díjat nyert a 2026-os WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában.
Az úttörő csomagolás hullámkartonból készül és teljes mértékben újrahasznosítható. Ez az innováció is tükrözi a Schneider Electric elkötelezettségét a környezeti hatások csökkentése iránt a teljes értékláncban, valamint azt, hogy csomagolási döntéseit összehangolja az átfogó, a körforgásos gazdaságra és a dekarbonizációra vonatkozó céljaival. Az új csomagolási rendszer fő célja, hogy megkönnyítse a nagy ipari termékek mozgó alkatrészeihez való biztonságos rögzítést, és biztosítsa, hogy azok a gyártás, a szállítás és az ellátási lánchoz kötődő egyéb folyamatok során könnyen kezelhetők és mozgathatók legyenek.
Mobilitásra tervezve
A csomagolási megoldás kialakítása során arra is odafigyeltek, hogy könnyen illeszkedjen az automatizált gyártósorokba. Az elektromos kapcsolóberendezéseket nagy súlyuk miatt kizárólag oldalról lehet mozgatni és csomagolni ipari manipulátor segítségével. (Ez egy speciális, merev karú emelőberendezés, amelyet nehéz, körülményesen kezelhető vagy törékeny csomagok mozgatására terveztek.)
Az újonnan kifejlesztett csomagolás védelmet nyújt a nehéz vagy váratlan körülmények között is a szállítás, illetve az ellátási lánc bármelyik állomása során. A kinyitható oldalsó tálca stabil alapot biztosít, megkönnyítve a kezelést, és garantálja a termékek megfelelő rögzítését az optimális védelem érdekében.
A csomagolási megoldás tartalmaz egy polietilén zsákot is, amely megvédi a termék kenőanyaggal kezelt elemeit a portól. A fém csatlakozókat egy egyszerű, hajtogatott hullámkarton betét védi, valamint a csomagolás minden oldalsó eleme több rétegű, összeragasztott hullámkartonból áll a legmagasabb szintű stabilitás biztosítása érdekében.
Biztonsági elemek
A DS Smith tervező- és kivitelező csapata ejtési teszteknek is alávetette a csomagolást, melyek során meghatározott magasságból ejtették le, hogy megmérjék annak ellenállóképességét az ütéssel és rázkódással szemben, illetve az esetleges szerkezeti károsodást. A csomagolás kialakítása során arra is odafigyeltek, hogy eltüntessék a kihasználatlan vagy üres tereket, ezáltal kompakt legyen és a lehető legkevesebb anyagot igényelje, csökkentve ezzel a szállítási és raktározási költségeket.
A nagy teljesítményű elektromos kapcsolóberendezésekhez fejlesztett csomagolási rendszer összetettsége ellenére annak elemei bármely korszerű, automatizált csomagolósoron kevesebb mint egy perc alatt összeállíthatók, és az összeszerelés során csak minimális hajtogatásra van szükség.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Magzatkárósítóként besorolt oldószert találtak helyi civilek a Greenpeace-szel a komáromi ipari park víztározójában
-
Mozgásban2 hét ago
Tízből négy magyar autós került útközben vészhelyzetbe az elmúlt évben
-
Okoseszközök2 hét ago
Okos gyepfenntartás sportpályákon: amikor a fűnyírás is automatizálható
-
Gazdaság2 hét ago
Az intelligens energiarendszerek megvalósítása mellett állt ki a VivaTech-en a Schneider Electric
-
Okoseszközök2 hét ago
Különleges Supergirl-élményeket hoz a rajongóknak a Samsung
-
Szórakozás2 hét ago
Nőhet a hírek iránti közbizalom, javulhat az újságírók megbecsültsége
-
Gazdaság3 nap ago
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM
-
Ipar2 hét ago
Megnyitja kapuit az ipar a startupoknak








