Connect with us
Hirdetés

Ipar

Közel 800 millió tonna CO2-kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit a Schneider Electric

Tiszta energia biztosítása több mint 60 millió embernek, a legnagyobb beszállítók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése 53 százalékkal – többek között ezek a mérföldkövek jellemezték az idei harmadik negyedévben a Schneider Electric fenntarthatósági programját.

A vállalat a New York-i Klímahéten jelentette be, hogy tovább fokozza erőfeszítéseit a Scope3 kibocsátások csökkentésére.

Újabb jelentős eredményeket hozott az idei harmadik negyedév a Schneider Sustainability Program (SSI) számára. Az ezer legnagyobb beszállító CO2-kibocsátásának mérséklését célzó Zero Carbon Project keretében sikerült 53 százalékos csökkenést elérni, ezzel jócskán túlszárnyalva az eredeti, 2025 végéig megfogalmazott célkitűzést. A Schneider Electric, az energia-technológia területén vezető multinacionális vállalat szeptember végére 792 millió tonna szén-dioxid kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit termékei és megoldásai révén. Ez azt jelenti, hogy mindössze három hónap alatt közel 60 millió tonnával sikerült növelni ezt a mennyiséget, már most megközelítve az idei év végére kitűzött 800 millió tonnás értéket.

Fontos vállalások

A vállalat a 2025-ös New York-i Klímahéten jelentette be, hogy kibővíti a Scope3 szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítéseit, beleértve a beszállítók fokozottabb bevonását és az új iparági együttműködéseket. Ezen kezdeményezések célja a kibocsátáscsökkentés felgyorsítása a teljes értékláncban, és kiemelt figyelmet kap a digitális eszközök alkalmazása, a megújuló energiaforrások felhasználása és az átállás a körforgásos gazdaságra.

Újabb elismerést érdemeltek ki a Schneider Electric fenntarthatósági törekvései, a vállalat AirSeT kapcsolóberendezése elnyerte a Világgazdasági Fórum „Kiválóság a fenntartható tervezésben” díját. Ez az új, innovatív termék az SF₆ gázt tiszta levegővel és vákuumtechnológiával helyettesíti, így kiküszöböli egy erős üvegházhatású gáz jelenlétét, és lehetővé teszi intelligensebb, biztonságosabb hálózatok kialakítását.

Úton a tiszta energia felé

További fontos mérföldkő volt, hogy a harmadik negyedév végére már 60,6 millió embernek segített a vállalat abban, hogy tiszta energiához jusson hozzá, ami szintén azt jelenti, hogy ebben a mutatóban is sikerült teljesíteni az idei év végéig megfogalmazott célkitűzést. Ez az eredmény olyan decentralizált megoldások révén valósulhatott meg, mint a mikrogrid energiahálózatok, amelyek megerősítik a közösségek szerepét a helyi szintű döntéshozatalban és felelősségvállalásban.  A Schneider Electric Fenntarthatósági Kutatóintézet legújabb tanulmánya, az „Energy Poverty: And the many ways that safe, affordable, sufficient, and sustainable energy for all empowers” azt vizsgálja, hogyan ösztönözheti az energiademokrácia a rendszerszintű változást.

A Schneider Electric 2021-ben indította el a 2025-ig tartó Schneider Sustainability Impact (SSI) kezdeményezést, melynek keretében 11 globális és több mint 200 helyi célkitűzést fogalmazott meg. A cég folyamatosan méri és publikálja az elért eredményeket. Az idei harmadik negyedév végére a célkitűzések megvalósítását mérő skálán 8,52-es értéket ért el a társaság a 2025 második negyedévi 8,06-os után.

„A Schneider Electricet idén már háromszor nevezték a világ legfenntarthatóbb vállalatának, legutóbb a Sustainability Magazine. Ezek az elismerések tükrözik, hogy partnereinkkel összefogva milyen fejlődést sikerült elérnünk a különböző iparágakban.   A mindennapi cselekedeteink bizakodással töltenek el. A szervezetek csökkentik a kibocsátást, a technológia már rendelkezésre áll, és széles körben alkalmazzák is, az emberek pedig céltudatosan dolgoznak a változásokért. A fenntarthatóság egyre inkább a működésünk, az innovációnk és az együttműködéseink középpontjába kerül. Ez az, ahogy a valódi átalakulás végbemegy”

– mondta el Esther Finidori, a Schneider Electric fenntarthatóságért felelős vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Globális pénzügyi vezetői pozícióval erősíti budapesti központjának stratégiai szerepét a Schneider Electric

Morad Mamere, a Schneider Electric globális ellátási láncának (GSC) pénzügyekért felelős vezető alelnöke mostantól Budapesten látja el feladatait.

Érkezése tovább erősíti a vállalat magyarországi Global Supply Chain Hubjának stratégiai jelentőségét.

Morad Mamere széles körű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és átfogóan ismeri a Schneider Electric régióinak és üzletágainak működését. Pályafutását a Schneider Electric marokkói leányvállalatánál kezdte junior üzleti pénzügyi elemzőként, majd több pozíciót is betöltött. A Közel-Keleten egy gyár pénzügyi irányításáért felelt, majd az Öböl-menti országok pénzügyi igazgatója lett.

Ezt követően a vállalati pénzügyek területén folytatta pályafutását, ahol átalakítási projekteket vezetett. Később Olaszország zónaszintű pénzügyi igazgatójaként, majd az Egyesült Államokban a folyamatautomatizálási üzletág pénzügyi igazgatójaként tevékenykedett. 2020-tól az ipari automatizálási üzletág pénzügyekért felelős alelnöki pozícióját töltötte be, 2025-ben pedig az Innovation at the Edge pénzügyi igazgatói feladatait is átvette. Széles körű nemzetközi és üzleti tapasztalatára építve 2026. január 1-jei hatállyal nevezték ki a globális ellátási lánc pénzügyekért felelős vezető alelnökévé.

Morad Mamere a Liverpooli Egyetemen szerzett MBA-diplomát pénzügy és menedzsment szakon.

„Örömmel köszöntjük Morad Mamerét Budapesten. Egy újabb globális vezető csatlakozása a hazai csapathoz jól mutatja Magyarország stratégiai szerepét a Schneider Electric működésében. A budapesti GSC Hub és a szigetszentmiklósi CEELog logisztikai központ egyaránt fontos szerepet tölt be a vállalat ellátási láncában. Emellett a Schneider Electric négy gyárat működtet Magyarországon: a Prodaxot, a Zala és a ZEG gyárat, valamint a DSPS-t, így az ország a vállalat meghatározó gyártási bázisa is”

– mondta Veres Zsolt, a Schneider Electric magyarországi vezérigazgatója.

A fenntarthatóság és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése központi szerepet játszik a Schneider Electric ellátásilánc-stratégiájában és működési modelljében. Jövőformáló vállalatként a Schneider Electric vallja, hogy az üzleti teljesítmény és a pozitív hatás kéz a kézben járnak, és az erős üzleti eredmények teszik lehetővé, hogy a vállalat érdemi és tartós változást érjen el. Környezetvédelmi törekvései mellett a Schneider Electric a  rugalmas  és ellenálló beszállítói kapcsolatok erősítésére is kiemelt figyelmet fordít.

A Schneider Electric régóta az energia és a technológia metszéspontjában tevékenykedik, ötvözve az elektrifikációt, az automatizálást és a digitális intelligenciát. Ezt a megközelítést tükrözi a vállalat teljes értékláncot lefedő regionális ellátásilánc-modellje is, amely négy központra épül: Európára, Kínára, az Egyesült Államokra és Indiára.

Minden központ saját régiójában felel a termékspecifikációkért, a kutatás-fejlesztésért, az ellátási lánc működéséért és a beszállítói kapcsolatokért. A több központra épülő megközelítés lehetővé teszi, hogy a Schneider Electric gyorsan reagáljon a piaci igényekre, szorosan együttműködjön az érintettekkel, és támogassa a hatékonyabb, rugalmasabb és fenntarthatóbb működést.

„Megtiszteltetés számomra, hogy betölthetem ezt a pozíciót, és Budapesten végezhetem a munkámat. A Schneider Electric magyarországi Global Supply Chain Hubja fontos szerepet tölt be a teljes ellátási láncot átfogó működésünk támogatásában. Az itteni csapatokkal való szorosabb együttműködés tovább erősítheti a szakterületek és a régiók közötti kapcsolatokat. Várom, hogy a budapesti, valamint a világ számos pontján tevékenykedő kollégáimmal egy még ellenállóbb, hatékonyabb és fenntarthatóbb ellátási lánc kialakításán dolgozhassak”

– mondta Morad Mamere, a Schneider Electric globális ellátási láncának pénzügyekért felelős vezető alelnöke.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

A Siemens és a P&G világszerte kiterjeszti az AI-alapú minőségellenőrzést

Ipari AI a mindennapi termékek szolgálatában

Ismerős érzés lehet: leveszünk a polcról egy sampont vagy mosóport, és biztosra vesszük, hogy a termék makulátlan lesz. Ez a magától értetődő bizalom egyre inkább a mesterséges intelligenciának köszönhető. A Siemens és a Procter & Gamble (P&G) közösen fejlesztett AI-alapú minőségellenőrző rendszerét most globálisan kiterjesztik a P&G gyáraira, ami egy újabb lépést jelent ezen a téren.

Rugalmassá tett mesterséges intelligencia

A Visual Inspection Cockpit (VIC) névre hallgató rendszert kifejezetten a nagy sebességű, percenként több ezer terméket előállító gyártósorokra tervezték, ahol a rugalmas vagy mintás anyagok (például csomagolóanyagok, higiéniai termékek) természetes elmozdulása miatt a hagyományos kamerás rendszerek eddig gyakran hibáztak. A megoldás azonnal kiszűri a hibás darabokat, legyen szó torz csomagolásról, gyűrődésről vagy alig látható felületi hibákról.

A rendszer a P&G mélytanulási modelljeit ötvözi a Siemens Industrial Edge platformjával, valamint Nvidia GPU-kkal felszerelt ipari számítógépekkel. További jellemzője, hogy azt az üzemi mérnökök maguk is konfigurálhatják, külön szakértői csapat nélkül, emellett nem szükséges újraprogramozni minden egyes csomagolásváltáskor vagy termékmódosításnál.

A P&G szakembere, Paul Thomas szerint a rendszert kifejezetten olyan kihívások megoldására fejlesztették, amelyekkel a hagyományos vizsgálórendszerek nem tudtak megbirkózni.

Gyorsabb bevezetés, jobb minőség

A megoldás egyik legnagyobb előnye, hogy újrafelhasználható Industrial Edge-alkalmazásként működik, így az új gyártósorokra való bevezetése ötször-tízszer gyorsabb, mint a hagyományos, egyedi fejlesztésű vizsgálórendszereké. Egyúttal könnyen kiterjeszthető újabb gyárakra, termékekre és vizsgálati helyzetekre.

A minőségi eredmények is látványosak: a rendszer bevezetése után egyes termékeknél 10–20%-kal javult a selejtarány, vagyis egyre kevesebb olyan termék kerül le a gyártósorról, amely nem felel meg a minőségi elvárásoknak.

A rendszer emellett folyamatosan gyűjti és elemzi az adatokat, így a P&G gyártási csapatai hosszú távú trendeket is azonosíthatnak, és folyamatosan fejleszthetik a gyártási folyamataikat.

A Siemens közlése szerint a VIC a vállalat szélesebb ipari AI-portfóliójának része, amely az Industrial Edge platformon szabványosított alkalmazásokként érhető el – így a jövőben más gyártók és iparágak is hasonló megoldásokat vezethetnek be.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Megjelent a Siemens Designcenter

A mérnöki tervezés és gyártás új korszaka – Az ipari vállalatok radikális kihívásokkal néznek szembe: a termékek komplexitásának növekedése, a lerövidült piacra jutási idő, a szakemberhiány és a szigorú minőségi elvárások mind arra kényszerítik a mérnöki csapatokat, hogy újragondolják tervezési és gyártási folyamataikat.

A graphIT Kft. és a Siemens Digital Industries Software közös szakmai napján debütált Magyarországon a Siemens Designcenter platform. Az esemény átfogó betekintést nyújtott a mérnöki CAD/CAM/CAE munka jövőjébe, ahol a mesterséges intelligencia, a felhőalapú Live Collaboration és a Sony XR hardverre épülő immerzív VR-tervezés találkozik.

Mi az a Siemens Designcenter? Az integrált mérnöki tudásközpont

A Siemens Xcelerator portfólió legújabb mérföldköveként a Designcenter egy olyan egységes, skálázható és intelligens termékfejlesztési platform, amely zökkenőmentes átmenetet biztosít a böngészőalapú felületek és a nagyteljesítményű asztali alkalmazások között. A platform célja, hogy a startupoktól kezdve a globális nagyvállalatokig minden mérnöki csapat számára 100%-os adathűséget, maximális rugalmasságot és kiemelkedő költséghatékonyságot nyújtson.

A Designcenter a Siemens megbízható technológiai alapokjaira épít (Parasolid, D-Cubed, Kineo, JT), és négy rugalmasan skálázható licenccsomagban érhető el: Essentials, Standard, Advanced és Premium. Ezt egészíti ki a Siemens innovatív Value-Based Licensing (VBL) kiegészítő rendszere, amely több mint 140 modulhoz enged rugalmas, token-alapú hozzáférést.

Főbb termelékenységi mutatók a SaaS átállással:

  • 50% költségcsökkenés az informatikai infrastruktúrában.
  • 30% csökkenés a termékek piacra jutási idejében.
  • 20% termelékenység-növekedés az AI-támogatott tervezési munkafolyamatok révén.
  • 99,9% üzemidő és kimagasló adatbiztonság a felhőalapú háttérrel.

Mesterséges intelligencia a mérnöki gyakorlatban (Engineering AI)

A mérnöki intelligencia fejlesztése a Designcenter X központi eleme. Az AI nem csupán egy kiegészítő funkció, hanem a teljes tervezési folyamatot átható ágens-alapú asszisztens:

  • Designcenter X Copilot: Természetes nyelvű (magyarul is értő) generatív AI, amely funkciókkal kapcsolatos támogatásra, hatékonyabb munkavégzéssel kapcsolatos tanácsokra, makró kódgenerálásra és modellmódosításra képes promptok vagy képek alapján.
  • Predictive Machine Learning: A Command Prediction felismeri a parancsismétlődéseket, míg a Selection Prediction és a Select Similar Faces/Components gépi tanulással azonosítja a geometriailag hasonló elemeket, csökkentve a kattintások számát.
  • Hangvezérlés & PMI AI: A Voice Command Assistant gépelés nélküli irányítást tesz lehetővé, míg az AI-alapú 3D PMI Predictor automatikusan hozzárendeli a méreteket és tűréseket a megfelelő modellnézetekhez.

Élő együttműködés és felhős rugalmasság (Live Collaboration)

A Designcenter X beépített, Teamcenter X alapon működő adatkezelése megszünteti a fájlok zárolásából és a széttagolt kommunikációból eredő torlódásokat:

  • Live Share & Egyidejű Tervezés: Több mérnök dolgozhat egyidejűleg ugyanazon a komplex összeállításos modellen valós időben, automatikus szinkronizálás és ütközésfeloldás mellett.
  • User Presence & Context Awareness: A rendszer valós időben jelzi, melyik kolléga melyik alkatrészen dolgozik.
  • Multi-user Notifications: Automatikus riasztások és értesítések a követett alkatrészek módosításairól és mentéseiről.
  • Teams Integráció: Csevegések és konferenciahívások indítása közvetlenül a tervezői felületen lévő alkatrész-kontextusból.
  • Böngészőmódú Hozzáférés (Teamcenter Share): CAD/CAM adatok biztonságos megtekintése, szerkesztése és felülvizsgálata szoftvertelepítés nélkül, bármilyen eszközről.

Immersive Engineering – Mérnöki munka határok nélkül Sony XR hardverrel

A rendezvény egyik legkiemelkedőbb bemutatója a Siemens és a Sony XR partnerségének eredménye volt. A CES-díjas, szemenként 4K felbontású Sony HMD headset és a dedikált gyűrűs kontrollerek segítségével a mérnökök 1:1 méretarányban, adat-előkészítés és konverziós veszteség nélkül léphetnek be a virtuális 3D tervezőtérbe.

Az Immersive Explorer, Designer és Collaborator modulok támogatják a virtuális üzembe helyezést, az ergonómiai elemzéseket, valamint a földrajzilag szétszórt csapatok közös, VR-alapú tervellenőrzését.

Integrált Part Manufacturing portfólió

A Designcenter teljes mérnöki folyamatkört teremt a megmunkálással. Az integrált CAM portfólió magában foglalja a 2,5–5 tengelyes marást, multifunkciós esztergálást, huzalszikrázást, robotos megmunkálást és CMM mérésprogramozást.

A gyártáshelyességet és a gyors üzembe helyezést olyan funkciók támogatják, mint a Staged Models (gyártásközi állapotok asszociatív kezelése), a Shop Floor Connect (közvetlen papírmentes munkautasítások a gépkezelőknek) és a Sinumerik Run MyVirtual Machine (100%-os gépkód-hűségű digitális iker szimuláció).

Designcenter a magyar cégeknek

A rendezvényen a hazai mérnöktársadalom közel 100 leginkább innovatív mérnöke vett részt, akik megismerhették a Desigcenter azon előnyeit, amely ideális mérnöki platformmá teszi a hazai tervező és gyártó cégek számára. Ezek az előnyök mindenek előtt a költséghatékonyság, a legkorszerűbb technológiai megoldások és a mesterséges intelligencia, valamint a graphIT Kft. Expert támogatása és bevezetési szolgáltatásai.

További információk: graphitblog.hu | www.graphit.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss