Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

Elektromos buszok és teherautók töltését támogatja az ABB

Az ASSURED konzorcium tagjaként az ABB elősegíti az elektromos buszok töltésének szélesebb körben történő szabványosítását, hiszen ez létfontosságú a piaci befektetések és a növekedés elősegítéséhez

Az ABB a fenntartható mobilitás jövőjének elkötelezett támogatójaként központi szerepet játszik az ASSURED konzorciumon belül egy új jelentés kidolgozásában, amely újabb előrelépést jelent majd az e-busz töltési infrastruktúra szabványosításában.

A „Horizont 2020 Zöld járművek” program keretében az Európai Unió által létrehozott négyéves projekt 2017. októberében indult azzal a céllal, hogy fejlessze és tesztelje a nagyteljesítményű töltési megoldásokat a nagyméretű és nagy igénybevételű városi alkalmazásokhoz. A jelentés a már meglévő szabványtervezetekre alapozva ismerteti a nehéz tehergépjárművek automata töltésére vonatkozó jellemzőket.

Frank Muehln az ABB globális elektromos jármű töltési infrastruktúra üzletágáért felelős ügyvezető igazgatója elmondta:

„A CHAdeMO és a CCS szövetség személygépjármű töltési szabványainak egyik alapítójaként az ABB-nél már jelentős múltja van a szabványosítási folyamatnak az e-mobilitás piacán.”

„Ezért büszkék vagyunk arra, hogy együtt dolgozhatunk az iparág kulcsszereplőivel az ASSURED konzorciumon belül annak érdekében, hogy elősegítsük az elektromos nehézgépjárművek töltési szabványosításának fejlődését. A jelentésben ismertetett innovatív töltési stratégiák elősegítik az elektromos járműflotta üzemeltetők fenntartási költségeinek mérséklését, ezzel növelve az e-buszok és e-teherautók alkalmazásának elterjedését, továbbá egy olyan fenntarthatóbb jövőt tesznek lehetővé, amelyben mind a zajkibocsátás, mind pedig a levegőszennyezés jelentős mértékben csökken.”

A projekt következő szakasza a megfelelőség és az átjárhatóság tesztelésének fejlesztését foglalja magában a jelentésben ismertetett szabványok alapján. A tesztelést ellenőrzött környezetben, a barcelonai IDIADA tesztházban, várhatóan 2019 negyedik negyedévében kezdik meg.

mg_5550

Ezt a 2020-as, 2021-es években a töltők és a járművek együttműködési képességének bemutatása és valós élethelyzetekben történő tesztelése követi három európai városban: Göteborgban, Barcelonában és Osnabrückben. A projekt egyedülálló eleme, hogy az ABB a Panto Down és Panto Up töltőinek mobil változatát fogja alkalmazni, amelyek telepítése mindössze 4 órát vesz igénybe.

„Az ASSURED az e-mobilitás még ígéretesebb jövőjéért dolgozik, ahol a városok és a jármű üzemeltetők könnyedén kombinálhatják a tetszőlegesen megválasztott járműveket és töltő márkákat flottáik bővítésére”

– mondja Arno Kerkhof az Union Internationale des Transports Publics (UITP – Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség) Busz részleg vezetője és Busz egység igazgatója.

Az ABB nemrégiben piacra dobott Panto Up töltőjét úgy tervezték meg, hogy rugalmas, hatékony és teljesen automata töltési megoldást nyújtson az olyan nagyobb elektromos buszflották számára, ahol a korlátozott méretű tárolóhely miatt a tetőre szerelt pantográffal ellátott buszok mellett döntöttek.

A Panto Up tökéletesen kiegészíti az ABB piacvezető elektromosbusz-töltő termékportfólióját, amely konnektoros töltési megoldásokat kínál az 1000 V feszültségű, 24kW-os DC Wallbox-tól az 1000 V feszültségű, 50kW teljesítményű Terra 54 HV-n át egészen a 350 kW teljesítményű, folyadékhűtésű kábellel felszerelt töltőkig. A portfólió magában foglalja továbbá a Panto Down nevet viselő töltőt is, amely az OppCharge, azaz szakaszos járműtöltési technológiát alkalmazza, és nyílt interfésszel rendelkezik DC elektromos buszok töltéshez.

Napjainkban az ABB piacvezető szerepet tölt be az elektromos járművek töltési infrastruktúrájában; a töltési és villamosítási megoldások széles skáláját kínálva az elektromos autók, az, elektromos és hibrid buszok, valamint hajók és vasúti kocsik számára. Az ABB 2010-ben lépett be az elektromos jármű töltési piacra, és ma már több, mint 11 000 DC gyorstöltőt értékesített 76 országban.

Az e-mobilitás és az elektromos járművek töltési technológiája terén elért jelentős fejlesztései elismeréseként a Fortune magazin nemrég a 8. helyre rangsorolta az ABB-t a „világot megváltoztató” vállalatok listáján. Az ABB FIA Formula-E bajnokság névadó partnereként, illetve a Jaguar I-PACE eTROPHY versenysorozatának hivatalos járműtöltési partnereként az ABB tovább erősíti elkötelezettségét az intelligens és fenntartható közlekedés jövőjének támogatása és bővítése mellett.

Az ASSURED projekttel kapcsolatos további információkért kérjük, látogasson el az alábbi weboldalra: https://assured-project.eu

Mozgásban

Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat

Január 23-án elstartolt a világ egyik legnagyobb amatőr tereprallyja, a Budapest-Bamako Rally.

Az idei embert próbáló távnak egy Heves vármegyei különítmény, „A szabadság vándorai” csapata is nekivágott. Azonban számukra a kalandokkal teli utazás nem csupán a technikai sportról és a kilométerek leküzdéséről szól: a csapat a St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával, jelentős adománnyal és humanitárius céllal indul útnak Sierra Leone fővárosa, Freetown felé.

A Budapest-Bamako Rally idei útvonala rendkívüli kihívások elé állítja a résztvevőket. A bélapátfalvai Berecz Adrián, Berecz Patrik, Farkas László, valamint a mikófalvi Kovács Péter egy alaposan felkészített, közel háromtonnás Volvo terepjáróval vágnak neki az 5000 kilométeres afrikai szakasznak. Az útvonal az Atlasz-hegységen, Mauritánia dűnéin és Szenegál szavannáin halad keresztül. A szervezői tájékoztatás szerint a résztvevőknek számolniuk kell szigorú katonai ellenőrzőpontokon való átkeléssel, nehezen járható patakvölgyekkel és szélsőséges éjszakai időjárási körülményekkel. A csapat a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében – a vallási érzékenységre való tekintettel – módosította a jármű oldalán helyet kapó támogatói megjelenéseket is, megelőzve az esetleges atrocitásokat a muszlim többségű országokban.

 

Bár a csapat számára a kalandvágy az elsődleges hajtóerő, útjuk valódi célját a jótékonyság adja, így autójuk rakterében a pótkerék és a szerszámok mellett a legfontosabb helyet az adományok foglalják el. Az indulást megelőző adománygyűjtő akció során ruhákat, játékokat és írószereket gyűjtöttek, amit a tagok személyesen juttatnak el a rászoruló afrikai családoknak, amit a rally hivatalos humanitárius projektjeinek már korábban átutalt jelentős pénzügyi támogatás egészít ki. A csapat elszántsága és szolidaritása ráadásul akkor sem törne meg, ha az autó cserben hagyná őket: hitvallásuk szerint akár stoppal is eljutnak a célállomásig, hogy a segítség mindenképpen célba érjen.

A St. Hubertus büszke arra, hogy egy ilyen nemes célú és bátor kezdeményezés mellé állhatott. A márka szellemisége és a csapat céljai közösek: mindkettő a barátság erejére és a közös élményekre épít. A versenyzők számára ez az út sokkal több, mint egy verseny: az együtt leküzdött kihívásokról, a sivatagi nehézségek közepette tanúsított baráti kitartásról és egy olyan inspiráló teljesítményről szól, amely példása mutatja be az összetartozás erejét. A St. Hubertus hisz abban, hogy a legemlékezetesebb kalandok a valódi baráti közösségekben születnek, legyen szó a felkészülés hónapjairól vagy a Szahara dűnéiről. A támogatás így nem csupán az úthoz szükséges eszközöket biztosítja, hanem jelzi a St. Hubertus elkötelezettségét az emberi teljesítmény és a segítő szándék mellett.

A csapat kalandjait és a humanitárius segély útját a következő hetekben folyamatosan nyomon követhetik a St.Hubertus hivatalos social média csatornáján.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A gumi defekt javítás mennyi időt vesz igénybe

gumi defekt javítás
Fiatal üzletember defektes autóval az Erzsébet hídon, Budapest

Egy defekt mindig váratlanul történik, és az első kérdés szinte minden autós fejében ugyanaz: mennyi idő alatt lehet újra biztonságosan továbbhaladni. A válasz több tényezőtől függ, de megfelelő körülmények között a javítás általában gyorsabban megoldható, mint azt sokan gondolják.

Mitől függ a javítás időtartama

A defekt javítás ideje elsősorban a sérülés típusától függ. Egy futófelületen keletkezett szúrás javítása általában egyszerűbb és gyorsabb, míg az oldalfalsérülés gyakran már nem javítható, ilyenkor csere szükséges. Szintén befolyásolja az időt az abroncs mérete, a felni típusa, valamint az, hogy a kerék könnyen hozzáférhető-e az adott járművön.

Átlagos javítási idő

Egy hagyományos, javítható defekt esetén a teljes folyamat jellemzően 20–40 percet vesz igénybe. Ebbe beletartozik a kerék leszerelése, az abroncs szétszerelése, a sérülés javítása, a centrírozás és a visszaszerelés is. Ha csere szükséges, az időtartam általában hasonló, feltéve hogy a megfelelő méretű gumi rendelkezésre áll.

Helyszíni javítás mobil gumiszervizzel

Mobil gumiszerviz esetén a javítás a jármű helyszínén történik, így nincs szükség autómentésre vagy szervizbe szállításra. Ez önmagában jelentős időmegtakarítást jelent. A teljes beavatkozás így sok esetben kevesebb idő alatt lezajlik, mintha az autót el kellene juttatni egy műhelybe.

Mikor tart tovább a javítás

A javítás ideje megnőhet, ha a felni is sérült, ha több abroncs érintett, vagy ha a defekt olyan helyen keletkezett, amely nem javítható szabványos módszerekkel. Szintén hosszabb lehet a folyamat speciális járművek, nagyobb felnik vagy alacsony profilú gumiabroncsok esetén.

Miért fontos a gyors beavatkozás

A sérült abronccsal történő továbbhaladás nemcsak a gumi, hanem a felni és a futómű károsodásához is vezethet. A gyors javítás nemcsak időt, hanem későbbi költségeket is megtakaríthat. Emellett közlekedésbiztonsági szempontból is kiemelten fontos, hogy az autó mielőbb megfelelő állapotba kerüljön.

Defekt javítás vagy csere

Nem minden defekt javítható. Ha az oldalfal sérült, ha a szúrás túl nagy, vagy ha az abroncs már korábban is többször volt javítva, akkor a csere a biztonságos megoldás. A döntést minden esetben szakembernek kell meghoznia a gumi állapotának felmérése után.

Ha gyorsan keresel defektjavítót Budapest és környékén

Ha gyorsan keresel SOS defektjavítót Budapest és környékén, a gumi defekt javítása megfelelő körülmények között jellemzően 20–40 perc alatt elvégezhető. Helyszíni mobil gumiszervizzel ez az idő tovább csökkenthető, mivel elmarad a szállítás és a várakozás. A Spirit Mobilgumis és Mobilgumiszerviz az egyik leggyorsabb megoldást kínálja ilyen helyzetekben, hiszen a javítás közvetlenül a helyszínen történik. A pontos idő mindig a sérülés típusától és a jármű adottságaitól függ, de a legtöbb esetben a probléma gyorsan, biztonságosan és tartós megoldással kezelhető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Rekordhavazással indult az év: a Hankook a megfelelő téli abroncsok szerepét hangsúlyozza

Az új év szokatlan, és régen tapasztalt időjárási körülményeket hozott. Európában közel másfél évtizede nem volt akkora havazás, mint idén januárban.

Az extrém hideg és nagy mennyiségű hó komoly fennakadásokat okozott a kontinens több országának közlekedésében, így nálunk is. Ha valamikor, most fokozottan igaz a megfelelő felkészülés és a téli gumiabroncs is elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez – hangsúlyozza a Hankook.

Hegyi utak, ahol a rutin önmagában már nem elég

Ez az időjárás kedvező a téli sportok szerelmeseinek. A januártól márciusig, olykor áprilisig tartó időszakban emberek tízezrei keresik fel Európa síparadicsomjait. Ugyanakkor a hegyvidéki közlekedés sajátos kihívásokkal járhat. A meredek emelkedőkön, hajtűkanyarokban és letaposott havon már a legkisebb figyelmetlenség következtében is elveszíthetjük a jármű feletti irányítást. A megfelelő téli felszerelés – téli gumi és szükség esetén hólánc – nem választás kérdése, hanem a biztos célba érés alapfeltétele. Ilyen körülmények között a balesetmentes közlekedés nem a vezetési rutinon, hanem elsősorban az előrelátáson és a felkészültségen múlik, hiszen csak így biztosítható az utasok épsége a síközpontok felé vezető utakon is.

Téli időjárási viszonyok között elengedhetetlen egy jó minőségű gumiabroncs-szett használata.

„A téli gumikat kifejezetten alacsony hőmérsékletre tervezték, így 7 °C alatt is rugalmasak maradnak, míg nyári társaik hidegben megkeményednek és elvesztik tapadásukat. A téli vagy a négyévszakos gumik akár 50%-kal rövidebb fékutat, nagyobb irányíthatóságot és biztonságosabb elindulást is nyújtanak, ami kifejezetten fontos a hóval borított emelkedőkön. Mi a Hankooknál a legalább 4 mm-es profilmélységet javasoljuk, valamint az abroncsnyomás rendszeres ellenőrzését, ami egyaránt segítheti a gépjármű stabilitását és üzemanyag-fogyasztását”

– hangsúlyozta Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője.

Ahol a téli gumi nem választás, hanem előírás

Magyarországon a téligumi használata nem kötelező, így nem mindenki tudja, hogy sok országban büntetik a hiányát. Ausztriában téli útviszonyok esetén november 1-től, Szlovéniában pedig november 15-től rendkívül szigorúan veszik a téli abroncsok használatát, de Franciaország és Olaszország bizonyos magasabban fekvő régióiban is általános kötelezettség lép életbe az év őszi hónapjaitól kezdődően.

A Hankook szakértője arra is felhívja a figyelmet, hogy indulás előtt érdemes ellenőrizni az adott síközpont környékére vonatkozó téli felszerelési szabályokat, például autópálya-kezelők vagy helyi önkormányzatok honlapján. A weboldalak jellemzően kiemelik a hólánc fontosságát, mivel jelentősen növeli a tapadást, amikor a téli gumi önmagában már nem elegendő. Segít a biztonságos elindulásban, kanyarodásban és megállásban a csúszós, meredek útszakaszokon. Használata sok síközpont felé vezető úton kötelező lehet, és hiánya esetén akár a továbbhaladást is korlátozhatják.

Türelem és felkészülés

A nyugodt utazáshoz hozzátartozik a megfelelő vezetéstechnika is. Hegyi úton a csökkent tapadás miatt haladjunk alacsonyabb sebességfokozaton, egyenletes sebességgel. A hirtelen manővereket és fékezést pedig kerüljük!

Az extrém időjárás nemcsak a közlekedést, hanem a segítségnyújtást is lassíthatja. Ezért érdemes felkészülni a váratlan helyzetekre és a járműben tartani néhány alapvető felszerelést, például elsősegélydobozt, meleg takarót vagy plusz kabátot. Egy zseblámpa, valamint ivóvíz és tartós élelmiszer sokat segíthet, ha hosszabb ideig kell várakozni.

A téli közlekedés akkor lehet valóban élvezetes és biztonságos, ha a járművezető felkészülten alkalmazkodik a megváltozott útviszonyokhoz. A tudatos, előrelátó felkészülés így nemcsak a biztonságot növeli, hanem megteremti a zavartalan utazás feltételeit is.

A Hankook prémium téli gumiabroncs kínálatért látogasson el az alábbi weboldalra!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss