Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

Közlekedés: új flottás megoldások hódítottak 2020-ban

Trendelemzést adnak az Arval flottakezelő szakemberei

Az Arval mobilitási szakemberei összefoglalták az idei év legmeghatározóbb autós es flottapiaci történéseit, valamint kísérletet tettek arra, hogy felsorolják a jövő közlekedésének hívószavait is.

2020 jelentős változásokat hozott az autószektorban: az új autók iránti kereslet csökkent, a járművek átlagos életkora nőni kezdett, a benzinárak bezuhantak, majd lassan emelkedni kezdtek, mindeközben pedig a hibrid technológia hódító körútra indult. Ezzel párhuzamosan idén a flottapiacon a cégek rugalmas, kockázatmentes bérlési megoldásokat kerestek, zöldülő, alternatív hajtású járműparkokat építve.

Mi történt az autópiacon idén?

„Az új autók beszerzése közel 20 százalékkal esett vissza itthon idén nyáron a pandémia első hullámát követően.”

– fejtette ki Kalla Péter, az Arval Magyarország senior business managere.

A csökkenés mögött többféle trend húzódott meg: a koronavírus járvány okozta gyártói leállások, csökkentett kapacitású működések és kitolódó beszerzési határidők. Befolyásoló hatással bírt a britek kiválása az Európai Unióból és az ezzel együtt járó kereskedelmi- és vámháborúk is. Emellett a 2020 elején életbe lépő WLTP károsanyagkibocsátás szabályozás miatt volt egy gyors szemléletváltás: megjelentek az alternatív hajtástechnológiájú autók. Mindez magával hozta, hogy drágább lett az előállítás és így az autóbeszerzési árak ~15-20 százalékkal emelkedtek a piacon. Trendszinten érződött az otthoni munkavégzés és a kijárási korlátozások miatti ritkább autóhasználat és kevesebb üzemanyag költés, aminek következtében a benzin/gázolaj árak is bezuhantak tavasszal (és csak nyár végén kezdtek el újra emelkedni). Eközben a szervízköltségek és biztosítási díjak stagnáló tendenciát mutattak.

Céges autók a pandémia alatt

Az Arval szakértője betekintést adott arról is, hogy a flottapiacon mindez hogyan csapódott le. A megrendelt flottás új autók és alkatrészek nem jöttek meg, a szállítási határidők elcsúsztak, az augusztus-ősz elejére várt autók 30 százaléka a tavaszi gyárleállás miatt átlagosan 1-2 hónappal később érkezett meg. Az ügyfelek egy része úgy reagált, hogy elhalasztotta a beszerzéseket, a flották megújítása helyett tovább használta a meglévő tartós bérelt járműveket. A meghosszabbodó szerződések indították el azt a trendet, hogy az autók átlagos életkora növekedésnek indult. Viszont a cégek az autóiktól nem váltak meg – ez egy fontos döntés volt – mert az egészségügyi intézkedések miatt jelenleg az autó jelenti a legbiztonságosabb egyéni közlekedési módot. A dolgozók védelmére többféle gyakorlatot láthattunk: volt, ahol olyan munkavállaló is kapott céges autót, aki korábban nem. Volt, ahol gyűjtőfuvarral jártak a kollégák, itt egyértelműen sűrűbb és szigorúbb tisztázási és fertőtlenítési igények merültek fel, hogy védjék a dolgozók egészségét.

2020 húzószolgáltatásai

2020-ban a nehezített terep ellenére az Arval Magyarország dolgozói létszáma nőtt (jelenleg cca. 50 fő) és az ügyfélköre is bővült tavalyhoz képest. A növekedés magyarázata, hogy ügyfelek egyre inkább értéket látnak az Arval minőségorientált megközelítésében (ezáltal a cég piaci részesedése nőtt), illetve általánosságban népszerűbbé vált az operatív lízing a pandémia által kiváltott gazdasági válság hatásaként (maga a piac is bővült). A szolgáltatás azért vonzó az ügyfeleknek, mert nincsen indulóköltség – a pénzügyi lízinggel szemben, amely 10-30 százalékos önrészt igényel – és csak havidíjat kell fizetni a járművek használatáért és minden kapcsolódó szolgáltatásért. Az Arvalnál a középtávú bérlés lett 2020 másik húzóterméke, a kategória közel 50%-ot növekedett. Ennek az állhat a hátterében, hogy a partner bármikor visszaadhatja kötbérmentesen a lízingelt járművet, és ugyanígy meg is hosszabbíthatja a bérletet. Ez tette lehetővé, hogy a pandémia alatt a cégek a változásokra gyorsan és pénzügyileg fájdalommentesen tudtak reagálni, ha hirtelen kevesebb, vagy ha több autót kellett a munkavállalók szolgálatába állítani. Idén többen kerestek kishaszongépjárműveket is, ami azt jelentheti, hogy olyanok is szeretnének belépni a piacra, akik eddig nem lízingeltek céges flottát. Emellett az e-autóknál látni egy elmozdulást a hibrid technológia felé.

Az Arval partnerei dupla annyi hibrid hajtású járművet rendeltek idén és 50 százalékkal nőtt a tisztán elektromos autók száma is. A zöldülés mellett azt tapasztaljuk, hogy sokkal többen keresték az utcai terepjárókat, mint tavaly. A kínálat is serkenti ezt a trendet, hiszen több az SUV, mint a normál típusú autó. Biztonságos érzés egy ilyen strapabíró és kényelmes autóban ülni, ami a járvány alatt szintén lényeges szempont.”

– tette hozzá Kalla Péter.

2021: alternatív és adaptív

Az Arval szakértői szerint a pandémia kihatással van közlekedés jövőjére. Ehhez már adottak az olyan mikromobilitási megoldások, mint például az e-rollerek és e-bike-ok.

„2020 az egyéni közlekedés éve volt, ezt tovább gondolva mi abban hiszünk, hogy 2021 a különféle körülményekhez igazítható, flexibilis egyéni közlekedés éve lesz. Éppen ezért vezette be cégcsoportunk az Arval Beyond 5 éves stratégiai tervet, ami már erre épül és épp ezért Arval hazánkban 2021 tavaszára tervezi a flottájában megjelentetni a máshol eddig még nem elérhető, új piaci termékeket: céges e-bike-okat és e-rollereket. A hétköznapi életben már használjuk ezeket, de munkaeszközént nem igazán ismertek itthon, pedig ezek lesznek a jövő praktikus, költséghatékony, zöld és egyéni szabadságot nyújtó megoldásai.”

mondta Banovic Aleksandra, az Arval Magyarország kereskedelmi és marketing igazgatója.

Mozgásban

Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet

Aki nyáron külföldre indul autóval, általában előre tájékozódik a sebességhatárokról, az útdíjakról és a parkolási díjakról, a helyi vezetési etikett sajátosságaira azonban már kevesebben gondolnak. Az autósok országonként más-más íratlan szabályokat követnek, amelyekkel veszélyre figyelmeztetnek, köszönetet mondanak, bocsánatot kérnek vagy jelzik elsőbbségi szándékukat. Bár sok ilyen szabály egyetemesnek tűnik, a jelentésük országonként eltérhet.

Magyarországnak is megvannak a maga jellegzetes közlekedési szokásai: a kamionosok például irányjelzővel segítik az előzésre készülőket, a cipzárelv pedig erősen megosztja az autósokat. A magyar autósok számára mindez természetes lehet, de vajon hogyan értelmezik a hasonló helyi szokásokat külföldön?

Az autóipari adatokkal foglalkozó carVertical kutatása szerint a járművezetők 47%-a úgy gondolja, hogy a helyi vezetési kultúra ismeretének hiánya veszélyes helyzeteket teremthet az utakon, 33%-uk szerint pedig időnként kockázatos szituációkhoz vezethet. Mindössze 10,9% véli úgy, hogy ez egyáltalán nem jelent veszélyt, 8,5% pedig bizonytalan a kérdésben. De milyen különbségek vannak a vezetési etikettben és a közlekedési kultúrában Európa-szerte, és mit érdemes tudni indulás előtt?

Ugyanaz a jelzés országonként mást fejezhet ki

Bár az európai autósok mindenütt fényszóróval, vészvillogóval, kézmozdulatokkal és dudálással kommunikálnak egymással, ezek jelentése országonként eltérhet. Egy jelzés az egyik helyen udvarias gesztusnak, máshol viszont agresszív megnyilvánulásnak számíthat.

Romániában például a fényszóró felvillantása szinte önálló nyelvnek számít. A szokásos figyelmeztetéseken vagy a félrehúzódásra való felszólításon túl a villogtatás a szakmabeliek üdvözlése is lehet, például ha két kamionos vagy taxis halad el egymás mellett. Egy ritka vagy különleges autó láttán akár az elismerés kifejezésére is szolgálhat. Ugyanakkor a hosszan tartó, agresszív villogás a káromkodást is helyettesítheti, ha valaki épp udvariatlanul bevágott a másik autós elé.

Egészen más a helyzet az Egyesült Királyságban, ahol a távolsági fényszóró felvillantása szinte kizárólag az előzékenység és az együttműködés jele. Finnországban ugyanez a jelzés Európa más részein ritkán tapasztalható jelentést kapott: Lappföldön a szemből érkező autó villogása többnyire arra figyelmeztet, hogy rénszarvas van az úton.

Egy másik gyakori jelzés Európa-szerte a kürt, amelyet általában a közvetlen veszély esetén alkalmaznak. Sok országban akkor is dudálnak, amikor elfogy a türelem – így próbálják nyomatékosan indulásra ösztönözni a másik autóst. Horvátország, Románia és Franciaország vidéki területein azonban egy rövid dudaszó azt is jelentheti: „Szia, szomszéd!” Spanyolországban az autósok gyakran a kürttel jelzik, ha ismerőst vagy családtagot látnak az úton. Franciaországban és Portugáliában teljesen megszokott, hogy valaki a barátja házához érve csengetés helyett dudál. Ezzel szemben a brit autósok az indokolatlan dudálást többnyire agresszív és udvariatlan közlekedési magatartásnak tartják.

Általánosságban elmondható, hogy Észak-Európában a közúti kommunikáció többnyire visszafogott és célratörő, míg a dél-európai és balkáni országok autósai jóval kifejezőbben kommunikálnak: a fényjelzéseket, a dudát és a kézmozdulatokat is gyakran használják.

Jelzések, amelyeket minden európai autós megért

Bár ugyanazokat a gesztusokat és jelzéseket országonként eltérően értelmezhetik, vannak Európa-szerte ismert és elfogadott szokások is. Litvániában, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Horvátországban és több más közép- és kelet-európai országban például a vészvillogó rövid felkapcsolásával mondanak köszönetet egymásnak az autósok.

A kézmozdulatok jelentősége is attól függ, melyik országban vezetünk. Míg a felemelt kéz Európa-szerte a köszönet általánosan elfogadott jele, Németországban jogi következményei is lehetnek annak, ha valaki a középső ujját mutatja egy másik autósnak: feljelentés esetén pénzbírságot is kiszabhatnak rá.

A kürt használata sem mindig a veszélyre való figyelmeztetést vagy a türelmetlenséget fejezi ki. Ha feldíszített autókból álló konvoj halad végig a városon hosszan tartó, hangos dudálás közepette, az csak egyet jelenthet: esküvő van. Csehországban, Szlovákiában, Szerbiában, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Litvániában és Lettországban ez teljesen elfogadott, és nem számít agresszív viselkedésnek. Szerbiában viszont balszerencsésnek tartják, ha valaki netán besorol a nászmenetbe.

Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Romániában a nagyobb sportesemények után vagy tüntetéseken gyakran dudálással fejezik ki az örömüket és a támogatásukat.

„A távolsági fényszóró felvillantása a legelterjedtebb és legegyértelműbb »néma« figyelmeztetés, amellyel rendőri ellenőrzésre, sebességmérő kamerára, balesetre vagy az úton található akadályra hívják fel egymás figyelmét az autósok. Szinte egész Európában széles körben alkalmazzák. Olaszországban azonban a rendőri ellenőrzésre való ilyen figyelmeztetést szigorúan tiltja a törvény”

– árulja el Matas Buzelis, a carVertical autópiaci szakértője.

Az autósok otthon magabiztosak, külföldön már kevésbé

A carVertical felmérése szerint az autósok jól ismerik saját országuk vezetési etikettjét: a válaszadók 60%-a állította, hogy tisztában van a helyi közlekedés íratlan szabályaival. A határokat átlépve azonban már kevésbé biztosak a tudásukban. Bár viszonylag kevesen találkoznak rendszeresen számukra ismeretlen vezetési szokásokkal, az autósok mintegy kétharmada alkalmanként tapasztal ilyet.

Mindez azt mutatja, hogy aki stresszmentesen szeretne utazni a szabadsága alatt, és elkerülné a kellemetlen közúti helyzeteket, annak nemcsak az autópályadíjaknak, hanem az adott ország vezetési szokásainak is érdemes utánanéznie. Az autósok országonként nemcsak másképp kommunikálnak az utakon, hanem a közlekedési szabályokat is eltérően értelmezik.

„Az alacsony bírságok és a sebességmérők tűréshatára miatt Belgiumban, Csehországban, Szlovákiában, Litvániában és Lettországban kialakult egy íratlan szabály, amely szerint elfogadható a megengedett sebességnél valamivel gyorsabban haladni. A skandináv országokban azonban már egy kisebb gyorshajtásért is jelentős bírság járhat, így sok autós csak utólag kap értesítést a büntetésről”

– magyarázza Buzelis.

A helyi vezetési hagyományok túlmutatnak a szabályokon

A helyi közlekedési kultúrát nemcsak a szabályok és a jelzések alakítják, hanem a hiedelmek és az apró szokások is. Olaszországban, Csehországban és Horvátországban egyes autósok még mindig úgy tartják, hogy balszerencsét hoz, ha fekete macska szalad át előttük az úton. Romániában, Szerbiában és Portugáliában pedig gyakran tartanak rózsafüzért, keresztet vagy szentképet az autóban, hogy védelmet nyújtson. Más szokások inkább gyakorlati célokat szolgálnak.

A helyi hagyományok máshol egyszerűen a mindennapi autózás részévé váltak. Litvániában a juharlevelet ábrázoló matrica arra kéri a közlekedőket, hogy legyenek türelmesek a kezdő sofőrökkel. A britek előszeretettel adnak nevet az autójuknak, míg Csehországban és Szlovákiában az utasok még mindig gyakran versenyeznek, hogy ki vesz észre előbb egy sárga autót. Olaszországban egyes autósok kedden és pénteken inkább nem indulnak útnak, és az új autójukat sem ezeken a napokon veszik át. Spanyolországban és az Egyesült Királyságban pedig vannak, akik visszatartják a lélegzetüket, amikor alagúton haladnak át vagy temető mellett mennek el, hogy elkerüljék a balszerencsét.

Autós utazás előtt talán kevésbé tűnik fontosnak megismerni a helyi szokásokat, mint ellenőrizni a sebességhatárokat vagy megvenni az autópálya-matricát, pedig ez is sokat segíthet abban, hogy az út gördülékenyebb és stresszmentesebb legyen.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A Forma–1-es Magyar Nagydíjon mutatja be motorsport- és járműipari tevékenységét a Széchenyi István Egyetem

Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István Egyetem az idei Forma–1-es Magyar Nagydíjon. A Hungaroring Sport Zrt.-vel fennálló stratégiai együttműködésnek köszönhetően a győri intézmény – egyetlen magyar egyetemként – önálló kiállítóként lesz jelen a világ egyik legjelentősebb autósport-eseményén.

A Széchenyi István Egyetem a Hungaroring Sport Zrt. stratégiai partnereként tavaly először saját standdal képviseltette magát a Forma–1-es Magyar Nagydíjon. A látogatók a FanZone területén ismerkedhettek meg az intézmény innovatív motorsport- és járműipari tevékenységeivel. Az együttműködés keretében a győri egyetemmel az idei, július 23–26. között megrendezendő nagydíjon is találkozhatnak a sportág szerelmesei.

Az érdeklődők megismerhetik az intézmény nemzetközi sikereket elérő hallgatói versenycsapatait, köztük az Arrabona Racing Teamet és az Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét ötödször is világcsúccsal megnyerő SZEnergy Teamet. Emellett versenyautó-szimulátort is kipróbálhatnak, valamint betekintést nyerhetnek a kapcsolódó képzésekbe, kutatásokba és fejlesztésekbe. A megjelenés azt a széles körű tudásbázist és innovációs környezetet helyezi fókuszba, amely a Széchenyi István Egyetemet a hazai műszaki felsőoktatás meghatározó szereplőjévé teszi.

„Intézményünk egyedülálló motorsport- és járműkutatási portfólióval rendelkezik. Hallgatói versenycsapataink, képzéseink, kutatásaink és ipari kapcsolataink egymásra épülő rendszert alkotnak, amely közvetlenül kapcsolódik az ágazat szereplőihez. A Hungaroring Sport Zrt.-vel kialakított stratégiai partnerségünk ezt a szakmai hátteret tovább erősíti. Ennek fontos eleme a Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszékünk, amely közelebb hozza egymáshoz az oktatást, a kutatást és a versenysport világát, egyben lehetőséget ad arra, hogy hallgatóink betekintést nyerjenek a Hungaroring kulisszái mögé. Kivételes lehetőség számunkra, hogy ezt a gazdag kínálatot egy ekkora léptékű sportesemény közönségének is megmutathatjuk”

– fogalmazott dr. Kolossváry Tamás, a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Biztonságban két keréken: megérkezett a Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat

Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest nagyobb hatótávot, erősebb motort és hangsúlyosabb biztonsági megoldásokat kínál a napi ingázóknak és a túrázás szerelmeseinek.

A Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat mind az öt modellje – a belépő szintű Xiaomi Electric Scooter 6 Lite mellett az Electric Scooter 6, a 6 Pro, a 6 Max és a csúcsmodell 6 Ultra – elérhető a hivatalos hazai mi.com webáruáházban, valamint a Euronics és a MediaMarkt kínálatában is.

A Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat minden tagja szoftveresen 25 km/órás sebességre van limitálva, ezzel is hozzájárulva a biztonságosabb közúti közlekedéshez. Ennél is fontosabb, hogy a négy nagyobb modell – a Xiaomi Electric Scooter 6, a Pro, a Max és az Ultra- mindegyike 12 hüvelykes, a megszokottnál nagyobb átmérőjű kerekekkel érkezik, amelyek stabilabb úttartással, kiszámíthatóbb viselkedéssel ruházzák fel a rollereket, emellett az úti egyenetlenségek, kátyúk és a nedves útfelület esetén is megbízható útitársak.

A Xiaomi Electric Scooter 6 Lite a sorozat legkompaktabb, legkönnyebb tagja, amely elsősorban a rövidebb, könnyed városi közlekedéshez ajánlott. 500 Wattos motorja, 25 km-es hatótávja és mindössze 18 kilogrammos tömege tökéletes belépő az e-scooterek világába.

A Xiaomi Electric Scooter 6 a sorozat alapmodellje. 800 W-os csúcsteljesítményű motorral, 45 kilométeres maximális hatótávval és 12 hüvelykes nagy tömlő nélküli abronccsal ideális választás a mindennapi városi használatra. Az első és hátsó felfüggesztés mellett kettős fékrendszerrel rendelkezik a magabiztos fékezés érdekében.

A Xiaomi Electric Scooter 6 Pro eggyel magasabb szintet képvisel: 1000 W-os motorral és 70 kilométeres hatótávval már a hosszabb, vegyes terepen vezető útvonalakkal is könnyedén megbirkózik. 12 hüvelykes terepgumijaival, első- és hátsó felfüggesztésével és az ergonomikusan kialakított fellépőjével tökéletes társ a túrákhoz.

A Xiaomi Electric Scooter 6 Max szintén 70 kilométeres hatótávot kínál, motorja azonban erősebb, 1100 W-os, ennek is köszönhetően teherbírása már 130 kg, extra hosszú első felfüggesztése, illetve dupla hátsó lengéscsillapítója pedig kényelmet, stabil úttartást és ezáltal biztonságosabb közlekedési élményt kínál. Emellett energiavisszanyerő rendszerrel rendelkezik, mely a gurulás során hasznosítható energiává alakítja a mozgási energiát, ezzel is növelve a hatótávolságot.

A sorozat legkiemelkedőbb darabja a Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra. 1200 W-os motorja mindössze 2,4 másodperc alatt gyorsítja fel a roller 25 km/h-s végsebességére, hatótávja pedig eléri a 75 kilométert. A gyorstöltés funkciónak köszönhetően egy óra töltés is elég ahhoz, hogy újabb 30 kilométert lehessen megtenni vele. Terepgumijainak, kettős lengéscsillapító rendszerének és IPX6-os vízállóságának köszönhetően a változó útviszonyok mellett is stabil közlekedésre alkalmas.

Kiegészítők a biztonságos, kényelmes használathoz

A biztonságos rolleres közlekedést a megfelelő kiegészítők is segítik. A Xiaomi Riding Helmet mindössze 280 grammos, kétrétegű PC külső héjjal és EPS párnázással készült, nagy ütésállóságú bukósisak. A 10 szellőzőnyílásnak és az állítható fejpántnak köszönhetően hosszabb utakon is kényelmes és biztonságos viseletet garantál, gyorskioldó csatja pedig gördülékeny fel- és levételt kínál.

Praktikus kiegészítő lehet emellett egy hordozható légkompresszor is, amellyel útközben is gyorsan ellenőrizhető és pótolható a gumik nyomása. A Xiaomi második generációs hordozható kompresszora, a Xiaomi Portable Electric Air Compressor 2 képes előre beállított nyomásra felfújni az abroncsokat. A nagy teljesítményű motornak köszönhetően 25 százalékkal gyorsabban dolgozik, mint az előző modellek. Az eszköz Pro verziója akár 45 másodperc alatt képes az abroncs felfújására, nagy kapacitású akkumulátora pedig hosszú üzemidőt biztosít.

A Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat modelljei szezonális kedvezménnyel, az alábbi ajánlott fogyasztói áron vásárolhatók meg több csatornán keresztül is: a rollerek mi.com hivatalos oldalán, valamint a Media Markt és az Euronics üzleteiben és webshopjaiban is elérhetők.

  • Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra – 299.990 Ft
  • Xiaomi Electric Scooter 6 Max – 249.990 Ft
  • Xiaomi Electric Scooter 6 Pro – 209.990 Ft
  • Xiaomi Electric Scooter 6 – 149.990 Ft
  • Xiaomi Electric Scooter 6 Lite – 119.990 Ft

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss