Mozgásban
Stresszoldó Spotify lista készült sofőröknek
A Cristo autós applikáció egy ismert hazai DJ segítségével állította össze azt a zenelistát, ami segíthet a közúti forgalomban jelentkező, a többnyire agresszivitás és türelmetlenség okozta stressz csökkentésében.
A magyar autósok közel harmada stresszel vezetés közben, 15 százalékuk pedig hajlamosabb kockázatosabb manővereket végrehajtani ennek következtében – mutatott rá nemrég a Cristo autós alkalmazás megbízásából készült kutatás. Az eredményekből az is kiderült, hogy minden harmadik autós zenével vezeti le a stresszt. A Cristo autós alkalmazás, „Maradj nyugodt és vezess biztonságosan” kampánya keretében egyedi zenelistát hozott létre számukra a Spotify zenelejátszó platformon.
Ez a nyolcvan, könnyed R&B és hip-hop dal segít a kiegyensúlyozottabb vezetésben – így jellemezte Bréda Bia lemezlovas a listát, melyet a Cristo felkérésére állított össze.
„Nagyon örültem a megkeresésnek, hiszen az autózás és a zene egyaránt közel állnak hozzám. Azt magam is tapasztaltam, hogy ha egy kemény, dühöt kiváltó dalt hallgatok vezetés közben, az könnyen rányomhatja a bélyegét a vezetési stílusomra is – ezzel pedig akár másokat is veszélyeztethetek. Így állt össze a fejemben, az egyébként általam lemezlovasként is pörgetett stílusokból az a lista, ami kellő nyugalmat és kiegyensúlyozottságot hozhat a sofőröknek, még egy nehéz nap után is”
– számolt be a lista születéséről Bréda Bia.
A zenei stílusok vezetésre gyakorolt hatásáról hasonlóan vélekedik Dr. Maróti Emese, zenepszichológus is:
„Kutatások igazolták, hogy az extrém hangos zene lassítja a reakcióidőt, a gyors tempójú zene pedig arra készteti a vezetőt, hogy gyorsabban vezessen, miközben nagyobb az esély arra, hogy veszélyes helyzetekben rosszul dönt. Mondhatjuk azt, hogy minél összetettebb egy zene, annál jobban elvonja a vezető figyelmét, és annál jobban bevonódik érzelmileg is. A balesetmentes vezetés érdekében tanácsos tehát a könnyen emészthető, közepes, vagy lassú tempójú zenék hallgatása, melyek egyúttal nyugtatóan is hatnak az autóvezetőkre.”
– összegezte a szakember.
Március elsejével átfogó edukációs kampányt indított a Cristo applikáció, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a stressz közlekedésbiztonsági kockázataira, és hasznos pszichológiai és közlekedéstechnikai tanácsokkal segítsék a hazai autós közösséget.
„Fontosnak tartottuk, hogy többfajta eszközzel is felhívjuk a hazai autós közösség figyelmét a stressz vezetésre gyakorolt hatásaira, és annak lehetséges kezelésére”
– mondta el Szota Szabolcs, a Cristo alkalmazást fejlesztő és üzemeltető cég, a Smartsurance Technologies Kft. ügyvezetője.
„A kampány indulása óta szakpszichológus és vezetéstechnikai szakértők segítik az autósokat a kiegyensúlyozottabb vezetésben, emellett szerettünk volna még egy praktikus, kézzel fogható eszközzel is szolgálni a vezetők részére – így esett a választás a zenelistára, melynek összeállításához profi lemezlovast vontunk be – hiszen mint kiderült, sokaknak ez bizonyul a legjobb stresszkezelési módszernek”
– összegezte Szota Szabolcs.
Dr. Karap Gergő szakpszichológus és igazságügyi szakértő tanácsai a Cristo weboldalán, a drivingcamp vezetéstechnikai pálya és rendezvényközpont szakértőinek tippjei pedig az alkalmazásban érhetőek el a kampány ideje alatt.
- A zenelista elérhetősége: https://hellocristo.hu/keep-calm-and-drive-safe/
- Spotify profil neve: Hellocristo
- Lejátszási lista neve: Keep Calm and Drive Safe
A kampány keretében a Cristo felhasználók egy versenyben is megmutathatják, hogy mennyire vezetnek biztonságosan. Az értékelést az applikáció egyedülálló vezetéselemzési szolgáltatása adja, amely nyomon követi és elemzi a felhasználó vezetési gyakorlatát, a sebesség megválasztását, a manővereket, az elindulásokat és a megállásokat, és ez alapján pontok formájában értékeli a vezetői teljesítményt. Az egyhónapos verseny heti fordulókból áll, melyeknek nyertesei az összesítésben a legtöbb pontot szerzőkkel részt vehetnek az április 2-i döntőben, a drivingcamp vezetéstechnikai tanpályán.
Mozgásban
Arany díjat nyert a Hungaroring az IADA Nemzetközi Építészeti és Design Díjon
Arany díjat nyert a DVM Group és a SAMO Építésziroda tervei alapján megújult Hungaroring a 2026-os International Architecture & Design Awardson (IADA). Az elismerés az építészet és a design terén tanúsított kiemelkedő kreatív teljesítményt és az innováció iránti elkötelezettséget tükrözi.
Az International Architecture & Design Awards (IADA) évente megrendezett globális verseny, amely az építészet, belsőépítészet, formatervezés, a designkommunikáció, tájépítészet, webdesign, mesterséges intelligencia és egyéb kapcsolódó kreatív területek kiválóságát ismeri el. A DVM Group és a SAMO Építésziroda Arany díjat nyert az „Építészet, vegyes funkciójú fejlesztés tervezés professzionális” kategóriában a Hungaroring megújításával.
Az utóbbi években a Hungaroring történek eddigi legnagyobb átalakulásán ment át, mely infrastrukturális szempontból is a világ élvonalába emeli a magyar pályát. A 25.000 m²-es paddock épületet és a 10.000 fős új tribünt magában foglaló komplexum lehetővé teszi, hogy a Hungaroring ne csupán versenyhétvégéken működjön, hanem egész évben, multifunkcionális rendezvényhelyszínként is. Az eltérő funkciók ellenére a fejlesztés minden eleme egységes építészeti, belsőépítészeti és grafikai arculattal rendelkezik. Az új főépület és főlelátó koncepciója a rajt és a cél közötti feszültséget jeleníti meg, összehangolt horizontális tagolással, perspektívával és a sebesség érzetével.
Az Architecture & Design Community (ADC) által szervezett International Architecture & Design Awards (IADA) nyerteseit ötödik alkalommal hirdették ki. Idén az 53 országot képviselő, több mint 500 döntőbe jutott pályamű közül összesen 347 díjazottat választottak ki. A szakma legújabb tendenciáival összhangban a 2026-os kiadás új, mesterséges intelligenciához kapcsolódó kategóriákkal is bővült, tükrözve az AI egyre növekvő szerepét az építészet és a design területén.
A pályaműveket elismert szakemberekből álló nemzetközi zsűri értékelte, akik kreatív munkásságukról, kritikai szemléletükről és a globális designkultúrához való hozzájárulásukról ismertek. Széles körű szakértelmük kiegyensúlyozottságot biztosított az értékelési folyamat során, garantálva, hogy minden pályamű megkapja a megérdemelt figyelmet.
A 2026-os zsűri tagjai: Xiang Li, X+Living Architecture and Interior Design (Kína) | Júlia Kolláthová, Academy of Fine Arts and Design in Bratislava (Szlovákia) | Sébastien Maleville, Essential Studio Co., Ltd. (Franciaország/Thaiföld) | Chantanee Chiranthanut, Khon Kaen University (Thaiföld) | Tiago Russo, Tiago Russo Product Design, Craft Design (Portugália/Egyesült Királyság) | Laura Mimini, d2p, Design to Product (Olaszország/Kína) | Camilo Cerro, American University of Sharjah, Dharmatecture LLC (USA/Spanyolország/EAE) | Artem Kropovinsky, Arsight Studio (Ukrajna/USA)
A díjazott projekt itt tekinthető meg: https://ad-c.org/winner/hungaroring-gold-winner-mixed-use-development-design-iada-2026/
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Molnár Martin dobogóval bizonyított a nehézségekkel tűzdelt első brit F3-as versenyhétvégéjén
Technikai problémák miatt felemásan alakult a Rodin Motorsport magyarjának szezonnyitója. Élete első brit Forma–3-as (hivatalos nevén GB3) futamán rögtön második helyet ért el Molnár Martin, majd a Silverstone-ban rendezett nyitóhétvége második és harmadik futamán is meglett volna a lehetősége a jó eredményre, de a technika közbeszólt.
Az előszezoni tesztek közül két alkalommal is a leggyorsabbnak bizonyuló magyar versenyző a szezonnyitó két edzésnapján is végig ott volt az élmezőnyben, majd az összesítésben a második legjobb idővel zárt, így jó előjelekkel készülhetett a két szombati időmérő edzésre. Végül az első kvalifikáción a 2., a másodikon pedig a 4. időt autózta, így az első, szombati futamot az első rajtsorból kezdhette.

Forrás: Makai Gergely | MOTAM
A rajtot remekül kapta el és már az első kanyarban átvette a vezetést a nála jóval tapasztaltabb, több mint két teljes szezonnyi FIA F3-as futamon induló Nikita Bedrintől, majd ellépett a mögötte hatalmas csatározásba kezdő üldözőbolytól. Ám miután Bedrin visszaverekedte magát a második pozícióba, Martin után eredt, idővel pedig utol is érte a Rodin Motorsport magyarját, majd megelőzte őt.
A folytatásban Martin tartotta a második helyet és végül csapata legjobbjaként ebben a pozícióban intették le.
„Jól sikerült rajt után az élre álltam és növelni tudtam az előnyömet, de sajnos nem volt jó a tempóm, így Bedrin megelőzött. A verseny végi biztonsági autós fázis jókor érkezett, mert kicsit vissza tudtam hűteni a gumikat, ami sokat segített abban, hogy megőrizzem a második helyet”
– kezdte értékelését a magyar versenyző.
„Az első futam és az időmérő edzés között rengeteget melegedett a levegő és az aszfalt hőmérséklete, a riválisaink pedig valószínűleg egyszerűen jobban tippelték meg ezt, miközben azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Bedrin óriási tapasztalata a gumikezelésben is megmutatkozik. Ezzel együtt jól kezdtük a szezont, összességében elégedett voltam a második hellyel”
– tette hozzá Martin.
Azzal viszont már sem ő, sem a csapat nem lehetett elégedett, ami vasárnap várt a 17 esztendős pilótára, a második futamon ugyanis el sem tudott rajtolni a 4. rajtkockából, mert a motorja már a felvezető kör előtt elromlott. A harmadik futamra a Rodin remek munkát végezve kicserélte az erőforrást, Martin pedig a 9. rajtkockából nekivághatott a küzdelemnek, ám a motorja ekkor sem volt az igazi, ami miatt körönként legalább 1 másodpercet veszített az egyenesekben, és még nyitott hátsó szárnnyal sem tudott közeledni az éppen előtte autózó ellenfelére.

Forrás: Makai Gergely | MOTAM
Itt érdemes megjegyezni, hogy nemcsak a Rodint sújtották technikai nehézségek, hanem számos más csapatnál jelentkeztek gondok az idei évtől bevezetett vadonatúj, 2,4 literes erőforrásokban – a Hitech GP bajnokesélyese, a tavaly összetett harmadik helyen záró Deagen Fairclough például a második és a harmadik futamról is motorhiba miatt esett ki.
Ami Martint illeti, öröm az ürömben, hogy miután mérnökével közösen teljesen megváltoztatták a beállításokat a hétvége zárófutamára, a kanyarokban sokat gyorsult és az első futamon tapasztaltnál jelentősen jobbá vált az autója kezelhetősége, ám az egyenesbeli hátrányt ez sem tudta ellensúlyozni.
„Ezúttal legalább rajthoz tudtunk állni és végig tudtunk menni – emelte ki a harmadik futam egyetlen pozitívumát Martin. – Kaptunk egy új egységet a motorszállítótól, viszont ez sajnos jóval gyengébbnek bizonyult az előzőnél. Amennyiben az egyenesekben elveszített egy másodpercet levonjuk a köridőmből, a második leggyorsabb kört autóztam volna. Nagyon jó hír viszont, hogy szombathoz képest sokat sikerült javítanunk az autó beállításain, a csapattársaiménál jóval nagyobb volt a kanyartempóm, de sajnos ezt az előnyt az egyenesekben hamar elbuktam.”
„Az első brit F3-as hétvégémen összességében pozitív és negatív dolgok is történtek velem, de a jóra kell emlékezni. Az első futamon dobogóra állhattam és az időmérős tempónk is jó volt, a végére pedig sokat javítottunk a beállításokon. A szezon során lesz még egy fordulónk Silverstone-ban, így értékes tapasztalatot fog jelenteni ez a hétvége.”
Martin minden téren bizonyított
A helyszínről követte a brit F3 silverstone-i nyitóhétvégéjét Őry Tamás, a Martin pályafutását egyengető Motorsport Talent Management ügyvezető igazgatója, illetve Kiss Pál Tamás, a MOTAM sportszakmai vezetője is. Mind a ketten azt emelték ki, hogy a technikai nehézségek ellenére Martin kiemelkedően teljesített.
„Annak ellenére, hogy abszolút újoncként érkezett meg ebbe a kategóriába, rögtön bizonyította a versenyképességét, mindezt úgy, hogy az egész hétvégén műszaki problémák hátráltatták. Összességében elégedett vagyok, mert Martin ebben a szériában is letette a névjegyét és nem követett el hibát. Az előttünk álló egy hónapos szünetben pedig elég időnk lesz a csapattal közösen megtalálni a megoldást a problémákra a következő versenyig”
– nyilatkozta Őry Tamás.
Kiss Pál Tamás arra mutatott rá, hogy a magyar versenyző nagyon gyorsan túllendült az őt ért csapásokon.
„Ahogyan Martin is kiemelte a második futam utáni nyilatkozatában: megvolt a tíz perc bánat, és ennyi. Addig egy kicsit el volt kenődve, hogy lehetőséget sem kapott a bizonyításra, de utána már csak előre tekintett, a harmadik futam után pedig meglepően jó kedve volt, mert kapásból azt mondta, hogy a beállításokkal nagyon jó irányba indultak el, azzal elégedett, amúgy meg a rajt utáni első egyenesben érezte, hogy sok esélye nem lesz.”
„Hihetetlenül jó látni, hogy mennyit fejlődött a nehéz pillanatok feldolgozásában. Bámulatosan jól kezelte ezt az egészet”
– tette hozzá Őry Tamás.
A brit F3 legközelebb május 28. és 31. között lép pályára, és Silverstone után ismét egy legendás helyszínre látogat.
„A következő verseny Spában lesz, és bár tavaly teszteltünk ott, az új autókkal még nem mentem azon a pályán, korábban pedig semmilyen más sorozatban nem versenyeztem ott. Szóval lesz néhány újdonság, és remélem, hogy addigra az autók is megbízhatóbbá válnak. Már nagyon várom a folytatást”
– tekintett előre Martin, aki egy hétvége után a bajnoki tabella 9. helyén áll.
Martin mindhárom silverstone-i futama visszanézhető az idei összes brit F3-as versenyt élőben közvetítő RTL+ Premiumon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
35 éves a Magyar Suzuki – esztergomi sikertörténet
Jelentős mérföldkőhöz ért a Magyar Suzuki Zrt: az esztergomi vállalatot 35 évvel ezelőtt alapították és tették le a gyár alapkövét. A Suzuki Csoport egyetlen európai üzemében az évtizedek során hét ikonikus modell készült, miközben a vállalat az ország egyik meghatározó gazdasági szereplőjévé vált.
Ötven év kihagyás után éledt újjá a magyarországi személygépjármű-gyártás, amikor 1991-ben a Suzuki Motor Corporation, a magyar kormány, az Itochu és a Világbank megalakította a Magyar Suzukit. A japánok egy világszínvonalú, teljeskörű gyártási tevékenységet alkalmazó gyárat hoztak létre Magyarországon. A vállalat 1992-ben a Suzuki Swiftek sorozatgyártásával kezdte meg a termelést. Az itt készülő autók immár bárki számára elérhetővé váltak. A magyarok hamar megszerették a Suzukikat, ahogy nevezték, a „mi autónkat”. 35 év alatt összesen hétféle modell, a Swiften túl Wagon R+, Ignis, SX4, Splash, SX4 S-CROSS és Vitara készült Esztergomban. 2024-ben már a 4 milliomodik Suzuki modell gördült le a magyar gyártósorról. A fenntartható autózást előtérbe helyezve 2020 óta, az európai piacokra a Magyar Suzuki már csak hibrid meghajtással értékesít modelleket. Jelenleg Esztergomban Vitara és S-CROSS modellek készülnek. A gyártóvállalat stabil, megbízható, minőségi beszállítói hálózattal dolgozik. Számos magyarországi partnerével a sorozatgyártás indulása óta működik együtt.
Magas szakmai kompetencia és tudás
A Magyar Suzuki meghatározó szereplő a járműipari gyártói piacon termelőerejét, munkáltatói státusát tekintve. Folyamatosan fejleszti üzemét, amely a digitalizációt, a hatékonyságnövelést, a jelenlegi kapacitás maximális kihasználását, a jövőbeli igények rugalmas kiszolgálását, valamint a karbonsemleges működés elérését támogatja. A Suzuki a kezdetektől összesen több mint 2 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.
Esztergomban 35 év alatt magas szintű kompetenciákat és tudást halmoztak fel, elsősorban a mérnöki-, a logisztikai- és az IT területeken.
Stabil gazdasági szereplő Magyarországon
Az ország egyik vezető iparvállalataként árbevétele alapján rendre az ország TOP20 nagyvállalata között végez. Partnereinek, beszállítóinak, valamint 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően mintegy 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. Az Esztergomban gyártott és az importált Suzuki-modellek idehaza a legnépszerűbb autók közé tartoznak a magán- és flottavásárlók körében. A vállalat az évtizedek során összesen 22 alkalommal végzett a magyarországi új személyautó értékesítési lista élén. A hazai piacra és a világ több mint 100 országába exportált autók gyártásán kívül a társaság importált Suzuki személyautók, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik.
Fenntartható jövő
Igazodva az anyavállalat törekvéseihez – a Suzuki 2050-re szeretné elérni a karbonsemlegességet gyártás és modellek tekintetében világszerte – a Magyar Suzuki kiemelt figyelmet fordít a fenntartható működésre és termelésre, melyet saját napelempark és hőszivattyúk támogatnak.
Felelős vállalatként és együttműködő partnerként a Magyar Suzuki alapítása óta hosszú távú, értékteremtő helyi és országos kezdeményezésekben vesz részt a társadalom, a környezet és a gazdaság támogatása érdekében. Kiemelt figyelmet fordít a helyi oktatási-, kulturális- és sportélet, illetve országos szinten a közlekedésbiztonság támogatására.
Megbecsült kollégák, lojális együttműködések
Gondoskodó munkaadóként tiszteli és megbecsüli minden kollégáját, munkavállalói pedig lojálisak: dolgozóinak több mint fele legalább 10 éve, 25-en a kezdetek óta, 35 éve erősítik a közösséget. A régió egyik legnagyobb foglalkoztatójaként kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának felkarolására. Az új technológiák, a digitalizáció és a folyamatosan változó igények kihívásaihoz csatlakozva nagy hangsúlyt fektet a jövő szakembereinek képzésére. A Suzuki Akadémia keretein belül egy olyan jövőbemutató képzési ernyőprogramot hoztak létre, amely tudásmegosztást jelent vállalaton és cégcsoporton belül, reagál a munkaerőpiaci kihívásokra és hidat képez generációk, illetve kutúrák között. Hozzájárul a stabil cégműködéshez és termeléshez, illetve a megfelelő munkaerő megtalálásához és megtartásához. A program részeként működő Karbantartó Akadémia a szakmai alapok megerősítéséhez, a Globális Tehetségmenedzsment Program a tudáshálózat építéséhez járul hozzá, míg a Vezetői Akadémia pedig az erős, stabil vezetői bázist segíti. A 2023-ben elindult duális képzésen a Suzuki Oktatási Centrumban már 37 diák tanul. Az eddig végzett diákok fele pedig a Magyar Suzukinál helyezkedett el.
„35 év – Minden autó egy történet”
A Magyar Suzuki Zrt. az évforduló alkalmából országos kampányt indít, amely részeként szeretné megmutatni, hogy a vállalat hogyan lett az ország egyik meghatározó vállalata és egyben a vásárlók egyik legbiztosabb döntése. Pályázatot hirdet „35 év – Minden autó egy történet” címmel. Olyan történeteket vár, amelyekből kiderül, hogy a márka miként játszott fontos szerepet a magyarok életében. Az esztergomi gyártóvállalat olyan személyes történeteket keres amelyek bemutatják, mit jelentett a vásárlóknak, a járműtulajdonosoknak, családoknak, baráti közösségeknek a Suzuki és hogyan vált életük meghatározó szereplőjévé. A pályázók szabadon elmesélhetik élményeiket, vagy bármilyen megható, humoros, inspiráló pillanatot, amely nélkül más lenne az életük. A pályázatok benyújtásáról, formai követelményéről és díjazásáról, illetve a nyertes pályamunkák felhasználásáról további információkat a https://www.suzuki.hu/corporate/hu/35-eves-a-suzuki oldalon találhatnak az érdeklődők.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Kiderült, hogy a hölgyek, vagy a férfiak isznak-e több kávét Magyarországon
-
Ipar2 hét ago
2025 inspiráló hazai ipari projektjei
-
Gazdaság2 hét ago
Az MI nem munkahelyeket, hanem feladatokat automatizál
-
Gazdaság2 hét ago
Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek
-
Gazdaság2 hét ago
Fordulat az albérletpiacon: már nem a kis lakások diktálják az áremelkedést
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai
-
Egészség2 hét ago
Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben
-
Ipar2 hét ago
Kiváló eredményekkel rajtolt el az „Impact 2030”, a Schneider Electric új fenntarthatósági programja





