Connect with us

Mozgásban

A BME csapata bejutott a Portugál Űrügynökség európai rakétakilövő versenyére

bme

Európa legnívósabb nemzetközi rakétaversenyére jutott ki a BME Suborbitals, a Műegyetem fiatal mérnökjelöltjeiből álló csapata egyedi fejlesztésű rakétájukkal. Az European Rocketry Challenge 7 napos eseményén Európa legjobb egyetemeinek hallgatóival mérik össze tudásukat Portugáliában.

A BME Suborbitals, a Budapesti Műszaki Egyetem mostanra 50 főből álló csapata 2021 elején alakult azzal a céllal, hogy szakmai közösségként fogja össze az űripar iránt érdeklődő hallgatókat, fiatalokat. A csapat korábban már a legelső általuk fejlesztett rakétával 2. helyezést ért el a nemzetközi Big Rocket Competition versenyen, idén pedig hazánkat képviselhetik az Európa legelismertebb sportrakéta eseményeként számon tartott European Rocketry Challenge-en.

A nemzetközi versenyt a Portugal Space Agency (Agência Espacial Portuguesa) azzal a céllal hozta létre, hogy ösztönözze a fiatal mérnökjelölteket az innovatív megoldásokra, ezáltal hozzájárulva technológiai készségeik fejlesztéséhez. Az European Rocketry Challenge megmérettetésére a legjobb európai egyetemekről csak 25 csapat jutott be. Az értékelés során a zsűri a műszaki megvalósítását, a repülés minőségét és a csapat dinamikáját is figyelembe fogja venni.

Csapattagjaink közül sokan már egészen fiatal koruk óta annak szentelik életüket, hogy rakétákat, műholdakat vagy más űrkutató eszközöket tervezhessenek. Hatalmas kihívás egy rakétát önállóan, szinte teljesen a nulláról kifejleszteni, ugyanakkor nem lehetetlen, és az a tudat, hogy hazánkban úttörőként foglalkozhatunk egyetemi rakétafejlesztéssel, folyamatosan visz minket előre. Büszkék vagyunk rá, hogy csapattagjaink kitartó és fáradhatatlan munkájának köszönhetően eljutottunk odáig, hogy elsőként képviselhetjük Magyarországot és egyetemünket a legnagyobb európai rakétaversenyen, ezzel is erősítve hazánk űrkutatásban betöltött szerepét

– mondta el Hafner Zoltán, a BME Suborbitals csapatkapitánya.

Mozgásban

Így alakítja át a jövőt a töltés, a parkolás és a navigáció digitalizációja

elektromos autó töltés
képek: Freepik

Az autóipar az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. Az elektromos autók térnyerése, az okos parkolási rendszerek elterjedése és a mesterséges intelligencia fejlődése alapjaiban változtatja meg a közlekedés élményét. A digitalizáció már nem csupán kényelmi funkciókat hoz, hanem a fenntarthatóság, a hatékonyság és a biztonság területén is forradalmat indít.

Elektromos autók és a töltési infrastruktúra fejlődése

Az elektromos járművek rohamos terjedésével párhuzamosan egyre fejlettebb töltési technológiák jelennek meg. A villámtöltők képesek akár 20-30 perc alatt jelentős hatótávot biztosítani, a vezeték nélküli indukciós töltés pedig a jövő egyik legígéretesebb megoldásaként ígérkezik.

A digitális töltőpont-kereső alkalmazások valós idejű adatokat nyújtanak a szabad állomásokról, a töltési sebességről és az árakról. Ez nemcsak a felhasználói élményt javítja, hanem az energiaelosztást is optimalizálja, így csökkentve a hálózati terhelést csúcsidőben.

elektromos autó parkolás

Az okos töltőrendszerek képesek figyelembe venni a felhasználói szokásokat, az áramtarifákat és a hálózati terhelést. Egyre több szolgáltató kínál dinamikus árazást, ami ösztönzi a sofőröket, hogy a kevésbé terhelt időszakokban töltsenek, ezzel csökkentve a villamosenergia-rendszer terhelését és a költségeket.

Okos parkolás a városokban

Az okos parkolás hozzájárul a forgalom csökkentéséhez és a parkolóhelyek hatékonyabb kihasználásához. A valós idejű parkolóhely-információkat biztosító applikációk nemcsak a sofőrök idejét takarítják meg, hanem a károsanyag-kibocsátást is mérséklik, hiszen kevesebb időt töltenek a járművek parkolóhely keresésével.

Már számos parkolóház Budapesten is rendelkezik szenzoros parkolórendszerrel, amely érzékeli a foglaltságot, és az adatokat a felhőbe továbbítja, ahol egy felhasználóbarát felületen jelennek meg. Ez lehetővé teszi, hogy a városok a parkolóhelyek kihasználtságát elemezzék, és a jövőben hatékonyabban tervezzék a parkolási infrastruktúrát.

A mobilapplikációk már nemcsak a helykeresésben segítenek, hanem a parkolás fizetését és hosszabbítását is lehetővé teszik, akár távolról is. Ez különösen hasznos, ha egy megbeszélés vagy váratlan forgalmi helyzet miatt tovább tart a parkolás, mint tervezted.

Navigáció mesterséges intelligenciával

A modern navigációs rendszerek már nem pusztán térképet és útvonalat kínálnak, hanem valós idejű forgalmi adatokat, útlezárásokra és balesetekre vonatkozó riasztásokat is. A mesterséges intelligencia képes folyamatosan tanulni a vezetési szokásaidból, és az optimális útvonalat ajánlani az adott napszakhoz és közlekedési helyzethez igazodva.

Az AI alapú rendszerek integrálják a különböző közlekedési módokat is: például javasolhatják, hogy a város bizonyos pontján válts autóról tömegközlekedésre vagy mikromobilitási eszközre, így csökkentve a dugóban töltött időt.

A hangvezérelt asszisztensek révén a sofőröknek kevesebbet kell a kijelzőre nézniük, ami növeli a biztonságot. A kiterjesztett valóság (AR) alapú kijelzők pedig a szélvédőre vetítve mutatják a navigációs utasításokat, a sebességet és a forgalmi információkat, így minden lényeges adat a látómezőben marad.

Hogyan kapcsolódnak ezek a technológiák egymáshoz?

Az elektromos töltés, az okos parkolás és az AI navigáció együttesen alakítják a jövő városi közlekedését. Egy olyan ökoszisztéma jön létre, amelyben a járművek, az infrastruktúra és a felhasználói adatok összhangban működnek. Ez nemcsak kényelmet, hanem hatékonyságot és fenntarthatóságot is jelent a mindennapi autóhasználatban.

A jövő autós technológiái nem elszigetelt újítások, hanem egymást erősítő megoldások, amelyek együtt képesek forradalmasítani a közlekedést – a töltéstől kezdve a parkoláson át a navigációig.

Ne feledd, a digitális megoldások használata nemcsak kényelmet, hanem környezettudatosságot is jelent: a hatékonyabb útvonaltervezés, a rövidebb parkolóhely-keresés és az optimalizált töltés mind hozzájárulnak a fenntarthatóbb városi élethez.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Hankook Smart Work AM11+: Új gumiabroncs hulladékgazdálkodási vállalatok számára

A Hankook prémium gumiabroncsgyártó bemutatta új teherabroncsát, a Smart Work AM11+-t, amelyet helyi és regionális fuvarozásra fejlesztettek.

Az új modellt kifejezetten olyan, nagy igénybevételű utakra tervezték, amelyek gyakori megállásokkal, újraindulásokkal járnak, valamint fokozott strapabírást követelnek meg, mint például a hulladékgazdálkodási szektor, ahol a járművek abroncsai gyakran érintkeznek a járdaszegélyekkel.

Ezt szem előtt tartva a Hankook Smart Work AM11+ egyik legfontosabb jellemzője a beépített kopásvédelemmel és speciális jelzőkkel ellátott megerősített oldalfal. Ez az újítás hatékony védelmet nyújt a járdaszegélyekkel való érintkezésnél, és megkönnyíti a kopás ellenőrzését is. A gumiabroncs oldalán található három kopásjelző gyors ellenőrzést tesz lehetővé, elősegítve a biztonságot a mindennapi használat során.

A Hankook Smart Work AM11+ szeptembertől lesz elérhető 315/80 R22.5 méretben.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Skóciában tör győzelemre a hétvégén Molnár Martin

A brit F4 idei hetedik versenyhétvégéje következik, a helyszín Knockhill.

A Forma–1-es Magyar Nagydíjon tett kitérő és egy Brands Hatch-ben rendezett teszt után Molnár Martin a hétvégén azon a pályán tér vissza a versenyzéshez, ahol már tavaly, Forma–4-es újoncévében is remekül szerepelt.

A hétvégén Skóciában vendégeskedik a brit Forma–4 mezőnye. A Dunfermline városától 10 km-re északra fekvő, mindössze 2 km hosszú Knockhill versenypálya 1974-ben, bárányfarm helyén épült, és bár nem rendelkezik olyan gazdag és régre visszanyúló történelemmel, mint a brit F4 legtöbb helyszíne, Skócia nemzeti motorsport központjaként és az ország egyetlen FIA-licenccel rendelkező pályájaként így is kiemelt helyet foglal el a brit motorsport térképén.

És Molnár Martin pályafutásában is, hiszen a Virtuosi Racing pilótája tavaly ezen a helyszínen állhatott fel életében először az összetett dobogó második fokára, egyben itt végzett először egy hétvégén belül kétszer is a legjobb háromban. A magyar versenyző az összetett második helyéről várja a szezon hetedik hétvégéjét, és bízik benne, hogy a tavalyi remek szereplés után az idén már a győzelem is összejöhet.

„Szerintem gyorsak leszünk, mert ez a pálya tavaly is feküdt nekünk. Nem könnyű jó kört összerakni itt, néhány helyen kicsit ugratunk is, a kulcs pedig a precizitás. Aki itt pontosan tud vezetni, az ebből profitálni fog. Tavaly sikerült jól ráéreznem a ritmusra, jó az alapbeállításunk is, úgyhogy bizakodó vagyok. Sajnos az első versenyen a Zandvoortból áthozott három helyes rajtbüntetés meg fogja nehezíteni a dolgomat, de ez van, remélhetőleg a harmadik futamra sikerül jó rajthelyet szereznem és a győzelemért csatázhatok”

– tekintett előre Martin.

A Hungarian Motrosport Academy (HMA) versenyzője számára sűrű volt a háromhetes szünet, amelyben kilátogatott a Forma–1-es Magyar Nagydíjra, ahol találkozott a Virtuosi Racing Forma–2-es testvéristállójának, az Invicta Racingnek a tagjaival. A jubileumi 40. magyarországi F1-es futamot a Hungaroringen azonban már nem tudta megnézni, mert sietnie kellett a reptérre, hogy Angliában pattanjon autóba.

„Brands Hatch-ben teszteltünk a múlt hét elején és nagyon jól sikerült, miközben nem tudtunk annyi kört megtenni, amennyit szerettünk volna, mert rengetegszer kellett piros zászlóval megszakítani a körözést. Viszont amikor mentünk, akkor jó tempót autóztunk, az utolsó etapban pedig a miénk lett a legjobb idő, mert akkor végre tudtam futni egy tiszta kört. Ami a valódi szünnapokat illeti, azokon igyekeztem kikapcsolni és kicsit eltávolodni a versenyzéstől.”

Martin hátránya 28,5 pont az összetettben az éllovas Fionn McLaughlin mögött, ami a hátralevő négy hétvége, azaz összesen 12 futam alatt egyáltalán nem ledolgozhatatlan, ő azonban nem számolgat.

„Őszintén szólva nem szoktam nézegetni a tabellát. Én csak minden hétvégén a legjobbamat igyekszem nyújtani, és remélem, hogy a szezon végén ez elég lesz a bajnoki címhez. Másra amúgy sincs ráhatásom. Mivel az idei szezon eddigi részében azokon a pályákon is jól szerepeltünk, amelyeken tavaly kevésbé, bízom benne, hogy azokon a még hátralevő helyszíneken, amelyeken tavaly kifejezetten erősek voltunk, most még jobbak leszünk.”

A knockhill-i versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

Szombat
10:00 – 10:25: Időmérő edzés
14:40 – 15:00: 1. futam

Vasárnap
11:35 – 11:55: 2. futam
16:55 – 17:20: 3. futam


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss