Okoseszközök
A Honor még az MWC előtt kihozta legújabb zászlóshajóját
Ismerjük meg a View20-at
Számos úttörő technológiát alkalmaz a Honor új csúcskészüléke a mesterséges intelligenciától a 48 megapixeles hátlapi kameráig. Négyezer milliamperórás akkumulátorával a hosszan tartó szórakozás is garantált.
A világ vezető okostelefon e-brandje, a Honor bemutatta legújabb zászlóshajóját, a Honor View20-at, mellyel elstartolt a készülék értékesítése az európai piacon is. A Párizsban megrendezett eseményen a Honor öt világelső technológia bevezetését adta hírül, köztük a 48 MP-es okostelefon kamerát, a 25 MP-es kijelzőbe épített előlapi kamerát, a 7 nm-es csíkszélességen készülő, mesterséges intelligenciával támogatott Kirin 980 lapkakészletet, az AI tripla-antennás Wi-Fi technológiát és az Aurora nanotextúra dizájnt. A kiemelkedő mérnöki teljesítmények elismeréseként a Honor az idei év elején számos díjat vehetett át a 2019-es CES-en Las Vegasban.
„A piacvezető, újszerű technológiai megoldásaival a Honor View szériája a szakemberek elismerését és a rajongók elégedettségét egyaránt elhódította szerte a világon.”
– kezdte beszédét George Zhao, a Honor elnöke.
„A Honor rendkívül aktív és dinamikusan fejlődő rajongói bázissal büszkélkedhet, akik megérdemlik és meg is követelik a legmagasabb minőségű okostelefonos teljesítményt. A Honor View20 az ő igényeik mentén lett megalkotva. A CES-ről már befutottak az első kritikák és izgatottan várjuk, hogy rajongóink világszerte kézbe vehessék a készüléket!”
– tette hozzá Zhao.
Páratlan okostelefonos fotózás
A Honor View20 a világon az első okostelefon, mely 48 MP-es Sony IMX586 érzékelővel megtámogatott hátlapi kamerát kapott, 1/2 hüvelykes nagy CMOS-szal, 1,6 µm-es pixelmérettel Quad Bayer struktúrával. A Kirin 980 lapkakészlettel együttműködő szenzor támogatja az új, 48 megapixeles AI Ultra Élesség módot, amely páratlan tisztaságával és elképesztő részletességével emeli új szintre az okostelefonos fotózást.
A kamera számos 48 MP-es képet rögzít egyetlen gombnyomással és a legszebb részletek kombinálásával alkot egyetlen 48 MP-es fotót. A Kirin 980 kettős-NPU fejlett AI algoritmussal dolgozza fel a fényképet – értékeli a fotó minőségét, optimalizálja a sötét területek részleteit, mellyel a színek élénkebbé válnak még több részlet mellett.
A másik hátlapi, 3D kamera új dimenziót nyit a fotózásban és a videózásban, mialatt könnyebb használhatóságot és több szórakozást biztosít. A 3D kamera információkat gyűjt a tárgyak alakjáról a fény megtett útja alapján, ezzel lehetővé teszi a mélységérzékelést, a csontvázkövetést (skeletal tracking) és a valós idejű mozgás lekövetését. A kamera a View20-at egy mozgásvezérelt játékkonzollá képes alakítani, amely 3D-s játékok támogatásával lehetővé teszi, hogy részesei legyünk az élménynek.
Új fejezet a telefondizájn történetében
A Honor View20 lehengerlő megjelenése az előlapi kamera kialakításával kezdődik. Az újszerű All-View kijelző 25 MP-es kamerával, szenzorszigettől mentes élményt és kiemelkedő, 91,8% kijelzőarányt biztosít. A Honor mérnökei egy speciális tartószerkezettel oldják meg a kamera elhelyezését a mindössze 4,5 mm-es átlátszó lyukba, melyet korszerű litográfiai folyamattal alakítanak ki. A Honor View20 a versenytársakkal szemben megőrzi a kijelző eredeti szerkezetét és ellenállóságát, miközben biztosítja a kényelmesebb használatot és a jobb képminőséget.
A Honor View20 az első okostelefon, amely nanolitográfiát használ a nanotextúra létrehozásához – élénk és mozgalmas V-alakban, színátmenetes külsőbe öltöztetve, amely beragyogja az egész telefont. A telefon 3D-s, elegáns hajlított ívet leíró formája mindössze 8,1 mm vastag, és tökéletesen ötvözi a fém és az üveg textúráját. Ez a dizájn a Honor márka merész újítása.
A Honor felsőkategóriás csúcskészülék megalkotásában közreműködött a legendás olasz divatcég, a Moschino is, ezáltal olyan exkluzív termékek széles választéka született meg, mint a limitált szériás, közösen megtervezett Moschino hátlapos Honor View20 készülékek, vagy az a dombornyomott telefontok, amelyen az ikonikus Moschino Bear köszön vissza, illetve egyedi megjelenésű kézitáskák, melyek tökéletes divatkellékek a telefonos divat szerelmeseinek.
Csúcsteljesítmény a legfrissebb technológiákkal
A Honor View20 több újgenerációs funkcióval rendelkezik: 7 nm-es Kirin 980 AI chipsettel intelligens kettős-NPU-val, folyadékkal működő hűtőrendszerrel, ami hatékonyan képes eloszlatni a hőt a jobb teljesítmény érdekében; AI tripla-antennás Wi-Fi technológiával, mely megakadályozza a jel gyengülését akkor is, amikor a felhasználó keze eltakarja az adóvevőt. Emellett 4000 mAh-es akkumulátor biztosítja a tartós és folyamatos játékot.
A Honor View20 bemutatóján a Moschinón kívül más együttműködések is napvilágot láttak: a Honor az Epic Games csapatával is együttműködik, melynek keretében a Honor View20 tulajdonosok exkluzívan juthatnak hozzá a Honor Guard kiegészítőkhöz a Fortnite Mobile verziójában.
Tim Sweeney, az Epic Games CEO-ja és alapítója úgy fogalmazott:
„A Honor View20 egy kivételes készülék, kiemelkedő hardverteljesítménnyel. Örömmel jelentjük be, hogy együttműködésünk révén a Fortnite 60 fps-en fut majd a View20 modelleken.”
Ráadásul a Honor és az Epic Games azon dolgozik, hogy optimalizálják a Honor készülékeket az Unreal 4 Engine-hez azon közös elkötelezettség részeként, hogy meghaladják a mobiljátékok jelenlegi korlátait és konzolminőségű élménnyel ajándékozzák meg a játékosokat.
Ugrás az intelligens életbe
A Honor View20 mesterséges intelligencia funkciói személyre szabható, könnyen kezelhető élményt nyújtanak. A Honor View20 mesterséges intelligenciával támogatott 3D-s kamerája több mint 100 féle élelmiszer azonosítására képes, melyek kalóriatartalmáról információkat közöl az egészséges étrend fenntartása céljából. Az AI objektumfelismerő funkciója több mint 300 építészeti nevezetességet és 100 000 híres festményt képes felismerni.
A párizsi bejelentésen a Honor bemutatta az új Honor Watch Magic okosórákat is, melyek segítenek a kiegyensúlyozott hétköznapok megteremtésében.
Az okostelefont négy színváltozatban mutatták be: éjfekete, zafírkék, a Moschinóval közösen tervezett fantomkék és fantompiros színekben. A készülék ajánlott bruttó fogyasztói ára 209 990 forint.
Okoseszközök
A jó alvás a csenddel kezdődik– technológia a nyugodtabb éjszakákért
Amikor a világ nem halkul el magától: az Anker soundcore Sleep A30 segít csökkenteni a környezeti zajokat, hogy könnyebb legyen megérkezni az éjszaka nyugalmába.
Egész nap érkeznek az üzenetek és az értesítések, miközben az online és az offline világ ingerei folyamatosan körülvesznek bennünket. Mikor a test lepihenne, az agy még gyakran éber. A lelki egészség világnapja, október 10. jó alkalom arra, hogy ne csak a fizikai, hanem a mentális pihenés fontosságára is figyeljünk. Ahhoz, hogy valóban pihenő üzemmódba kerülhessünk, sokszor a környező zajokat is ki kell zárnunk.
Nem minden zaj hangos
A mentális fáradtság nem feltétlenül akkor ér véget, amikor becsukjuk a laptopot. A nap folyamán felhalmozódó információk, döntések és folyamatos kommunikáció még este is dolgozhatnak bennünk. És miközben a hálószoba a nyugalom helye lenne, gyakran ott is akad valami, ami kizökkent: az utcáról beszűrődő forgalom, egy készülék monoton zúgása, a háztartás apró neszei vagy akár a mellettünk alvó partner horkolása. Ezek önmagukban talán jelentéktelennek tűnnek. Együtt azonban könnyen azt az érzést kelthetik, hogy a világ még mindig nem halkult el körülöttünk.
A csend nem feltétlenül jelent teljes némaságot
A technológia szerepe is változik, amikor elérkezik az este. Napközben az eszközeink folyamatosan újabb információkat és ingereket közvetítenek; megfelelően használva azonban ugyanezek a technológiák abban is segíthetnek, hogy tudatosabban alakítsuk ki az esti környezetünket.
Ezt a szemléletet képviseli az Anker soundcore Sleep A30, amelyet kifejezetten az alváshoz terveztek. A fülhallgató háromszintű zajcsökkentő rendszert használ: az aktív zajszűrés (ANC), a passzív zajszigetelés és az Adaptive Snore-Masking technológia együtt segítik a nyugodtabb alvási környezet kialakítását. Az ANC elsősorban az alacsony frekvenciájú zajok, például a közlekedés vagy a készülékek zúgásának csökkentésére szolgál, míg a passzív szigetelés a magasabb frekvenciájú hangok mérséklésében játszik szerepet.
A horkolás kezelésére a Sleep A30 külön megoldást alkalmaz: az intelligens töltőtok valós időben érzékeli és elemzi a horkolást annak hangereje és frekvenciája alapján, a fülhallgató pedig ehhez igazított maszkoló hangot játszik le. Fontos különbség, hogy a horkolás maszkolását ez a dedikált hangtechnológia végzi, nem az ANC.
A nyugodtabb környezet nem feltétlenül jelent teljes csendet. A Sleep A30 különböző alváshangokat, többek között AI Brainwave Audio-t, fehér zajt és meditációs hanganyagokat is kínál, emellett a készülékkel Bluetooth 5.4 kapcsolaton keresztül zene, podcast, vezetett meditáció vagy hangoskönyv is hallgatható elalváshoz.
Amikor a technológia már nem zavar, hanem elcsendesít
Az esti rutin szempontjából a forma legalább olyan fontos lehet, mint a funkció. A Sleep A30-at ezért 3D ergonomikus kialakítással és puha szilikonnal tervezték, az egyes fülhallgatók tömege körülbelül 3 gramm, így a kialakítás az oldalukon alvók számára is kényelmesebb viseletet céloz. Az eszköz egy feltöltéssel akár 10 órányi lejátszási időt kínál, a töltőtok pedig akár 5 éjszakára elegendő energiát biztosít. A cél nem az, hogy még egy eszközzel töltsük meg az éjszakát. Éppen ellenkezőleg: hogy a technológia végre segítsen lecsendesíteni azt, ami napközben folyamatosan körülvesz bennünket.
A pihenés is lehet tudatos döntés
A lelki egészség világnapja nemcsak arra emlékeztet, hogy időnként lassítsunk, hanem arra is, hogy a pihenésnek nem kell a nap végén megmaradt időnek lennie. Lehet tudatosan kialakított rutin: a telefon félretétele, a fények tompítása, néhány oldal egy könyvből, néhány perc csend – vagy éppen egy olyan esti környezet megteremtése, amelyben kevesebb külső inger éri az embert.
A technológia önmagában nem oldja meg a mentális túlterheltséget, és nem helyettesíti a megfelelő alvási szokásokat vagy szükség esetén a szakmai segítséget. De a megfelelően megválasztott eszközök támogathatják azt a kis átmenetet, amelyre a nap végén szükségünk van: a folyamatos zajból a nyugalomba való megérkezést.
Az Anker soundcore Sleep A30 most 59 899 forintért elérhető a Notebook.hu kínálatában.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Mit tudnak az új Google Pixel mobiltelefonok és okosórák?
A Google Pixel telefonok az Android rendszer csúcsát képviselik, közvetlenül a szoftveralkotótól. Ezeket a készülékeket úgy tervezték, hogy a legtisztább, legokosabb és legmegbízhatóbb okostelefonos élményt nyújtsák a felhasználóknak. A Pixel család legfőbb vonzereje a tiszta Android élményben rejlik, ami azt jelenti, hogy nincsenek felesleges, előre telepített alkalmazások vagy nehéz gyártói felületek, így a rendszer villámgyors és zökkenőmentes marad.
Naprakész és biztonságos rendszer
A Google kiemelkedő szoftveres frissítési támogatást biztosít, amellyel a telefonok hosszú éveken át naprakészek és biztonságosak maradnak. A prémium hardver és a fejlett mesterséges intelligencia ötvözeteként a Pixel készülékek piacvezető kameratechnológiával büszkélkedhetnek, amelyekkel lenyűgöző és természetes fotók készíthetők. A tulajdonosok az elsők között élvezhetik a legújabb exkluzív AI funkciókat, a valós idejű fordításokat és a mindennapi feladatokat megkönnyítő okosmegoldásokat. Legyen szó a csúcskategóriás modellekről vagy a kedvezőbb árú sorozatról, a Pixel telefonok minden helyzetben intelligens és megbízható társak.
Fejlett mesterséges intelligencia a Google készülékek rendszerében
A Google Tensor G6 elnevezésű, újgenerációs processzor köré tervezett okostelefon-család legfőbb mozgatórugója a mélyen integrált Gemini Intelligence, amely alapjaiban alakítja át azt, ahogyan a felhasználók interakcióba lépnek a mobilkészülékeikkel. Amikor valaki a hétköznapi rohanás közben, hangalapú diktálással próbálja meg elintézni a sürgős teendőit vagy válaszolni a beérkező üzenetekre, ez a fejlett mesterséges intelligencia azonnali és pontos segítséget nyújt.
Intelligens, hangalapú kezelhetőség, stúdióminőségű felvételek
A szoftver nem csupán mechanikusan rögzíti a kimondott szavakat, hanem intelligens módon kiszűri a beszédből a mindennapi kommunikációra jellemző felesleges töltelékszavakat, dadogásokat vagy nyelvtani hibákat, és a gondolatokat rögtön logikusan felépített, professzionális stílusú szöveggé formálja.
A vizuális tartalomgyártás és a vizuális élmények rögzítése terén a Pixel 11 sorozat mindhárom tagja teljesen új dimenziót nyit meg. A fejlett optikai rendszerek és a sokszoros nagyításra képes lencsék fontos eszközök ahhoz, hogy a felhasználó éles, kristálytiszta, stúdióminőségű fotókat és videókat készíthessen még akkor is, ha a megörökíteni kívánt pillanat távolról zajlik, vagy rendkívül nehéz fényviszonyok uralkodnak a környezetben. A beépített, azonnal aktiválódó éjszakai üzemmód feleslegessé teszi a hosszadalmas beállításokat vagy a mozdulatlan állványok használatát.
Az exponálógomb megnyomásának pillanatában részletgazdag, élénk színvilágú felvételek születnek, amelyek hűen visszaadják az átélt pillanatok hangulatát. Intenzív napsütésben is tökéletesen olvasható OLED kijelzők gondoskodnak arról, hogy a tartalomfogyasztás, a dokumentumok böngészése vagy a részletes térképes navigáció soha ne okozzon szemfáradtságot vagy vizuális kényelmetlenséget a felhasználó számára.
Mit tud a Google Pixel 11 Pro?
A Google Pixel 11 Pro a prémiumkategóriás okostelefonok piacát célozza meg, magában foglalva a legfrissebb hardveres és mesterséges intelligencia alapú újításokat. A készülék a nagyteljesítményű Google Tensor G6 alapra épül, amely fejlett, felhőalapú és helyi AI-funkciókat biztosít a mindennapi feladatokhoz. Kiemelkedő tulajdonságai közé tartozik a lenyűgöző, akár 3600 nites csúcsfényerőre képes, 120 Hz-es LTPO OLED kijelző, a bőséges rendszermemória, valamint a professzionális szintű, sokoldalú hátlapi kamerarendszer 5×-ös optikai zoommal. A Google ráadásul 7 éven át tartó szoftveres és biztonsági támogatást ígér az Android 17 rendszerrel debütáló modellhez, így hosszú távon is megbízható és naprakész csúcskészülék marad.
Miben különbözik az előzőektől a Google Pixel 11 Pro XL?
A Google Pixel 11 Pro XL a gyártó legnagyobb méretű csúcskészüléke, amely a prémiumkategóriás hardvert fejlett mesterséges intelligenciával ötvözi. A tágas, 6,8 hüvelykes, akár 3600 nites csúcsfényerőre képes LTPO OLED kijelző mögött a nagyteljesítményű Google Tensor G6 processzor és bőséges, akár 16 GB RAM dolgozik, biztosítva a zökkenőmentes helyi és felhőalapú AI-funkciókat.
A hátoldalon professzionális, 5x-ös optikai zoommal és akár 120x-os Pro Zoommal ellátott tripla kamerarendszer kapott helyet, amelyet egy nagyobb, 5115 mAh-s akkumulátor és 45W-os gyorstöltés támogat. Az Android 17 rendszerrel debütáló modellhez a Google 7 éven át tartó teljes körű szoftveres és biztonsági támogatást biztosít, így a készülék hosszútávon is a piac legokosabb és legmegbízhatóbb óriástelefonjai közé tartozik.
Ne feledkezzünk meg a Google okosórák kínálta lehetőségekről sem!
Az okostelefonok által kínált intelligens élményt tökéletesen kiegészítik a Google legújabb okosórái, amelyek ugyanezt a proaktív, gondoskodó filozófiát képviselik, folyamatos szimbiózisban a mobilkészülékekkel.
Ha a nap folyamán fokozódik a munkahelyi stressz, megemelkedik a pulzusszám, vagy rendszertelenné válik szívritmus, a csuklón lévő eszköz finom rezgéssel jelez, és személyre szabott légzőgyakorlatokat, rövid relaxációs ütemterveket kínál a túlhajszoltság elkerülése érdekében.
A nap 24 órájában aktív biometrikus szenzorok átfogó képet adnak az alvásminőségről, a fizikai megterhelés mértékéről és az aktuális energiaszintről, segítve a hosszútávú célok elérését. Mivel az órák szorosan együttműködnek a Pixel telefonokkal, a hívások diszkrét kezelése, az üzenetek áttekintése vagy a zenelejátszás irányítása mozgás közben, sportolás alkalmával vagy egy zsúfolt járművön utazva is teljesen észrevétlenné és kényelmessé válik, felszabadítva a felhasználót a folyamatos telefonkeresési kényszer alól.
Miért előnyös a Pixel rendszer?
A Pixel rendszer talán legmeggyőzőbb és a mindennapi használatot leginkább megkönnyítő tulajdonsága a gyártói korlátok lebontása és az eszközök közötti példátlan harmónia. A Quick Share technológia révén a fotók, a nagyméretű videók vagy a fontos dokumentumok megosztása nem csupán a Pixel telefonok és a különféle androidos eszközök között történik villámgyorsan, hanem az operációs rendszerek határait átlépve az iOS- és macOS-alapú környezetekkel is zökkenőmentesen, bonyolult kábelek vagy bizonytalan internetkapcsolat nélkül működik.
A háttérben meghúzódó intelligens energiagazdálkodás, a hosszú üzemidőt biztosító akkumulátorok és a fejlett vezeték nélküli gyorstöltési megoldások pedig garantálják, hogy a készülékek akkor álljanak rendelkezésre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk, minimálisra szorítva vissza a konnektorhoz kötöttség kényszerét.
Az Android rendszerre épülő, átfogó frissítési garancia biztosítja, hogy a Pixel 11 széria okostelefonjai és az okosórák ne avuljanak el néhány hónap alatt, hanem az idő múlásával, a folyamatosan érkező új funkcióknak köszönhetően évről-évre okosabbá váljanak. A beépített Titan hardveres biztonsági chipek és az intelligens védelmi algoritmusok észrevétlenül, mégis maximális hatékonysággal őrzik a felhasználók személyes adatait, így az online bankolás, a bizalmas levelezés vagy a digitális iratok kezelése teljes biztonságban történhet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Gőzölés, robotkarok és fényterápia: átfogó innovációs dömpinggel zárta az IFA-t a Dreame
A hazai robotporszívó-szegmens első számú szereplőjeként mutatta be legújabb fejlesztéseit a Dreame az idei berlini IFA kiállításon.
A márka több mint 2400 négyzetméteren vonultatta fel újdonságait, köztük a legfrissebb csúcsmodelljeit. A robotporszívók mellett bemutatkoztak az új száraz-nedves takarítógépek, a pehelykönnyű Air rúdporszívó-család, a legfrissebb szépségápolási eszközök, valamint a Dreame legújabb robotfűnyírója is.
Új zászlóshajók a robotporszívók piacán
Berlinben kiemelt szerepet kapott a robotporszívók új generációja, élén a népszerű Aqua10 Roller Complete közvetlen utódjával, az Aqua20 Pro Ultra Roller S Complete modellel. A készülék akár 180°C-os forró gőzzel oldja fel a makacs zsírt és a beszáradt foltokat, laboratóriumi tesztek alapján 99,999%-os baktériummentesítést garantálva. A továbbfejlesztett hengermodul képes 8 centiméterre kinyúlni, így a bútorok alatt, sarkokban és mélyedésekben is alapos felmosást végez. A tájékozódásról a dupla nagylátószögű kamerával és AI OmniSight 4.0 rendszerrel ellátott navigáció gondoskodik, amely több mint 320 különböző akadálytípust ismer fel, míg a ProLeap technológiának köszönhetően az 5 centiméteres szimpla küszöbökkel és az akár 10 centiméteres dupla szintkülönbségekkel is megbirkózik.
A Dreame új csúcskategóriáját a kiállításon debütáló X60 Pro széria jelenti, amely három különböző változatban mutatkozott be. Az X60 Pro Ultra Complete a mindentudó dokkolóállomással felszerelt klasszikus kivitel, az X60 Pro Master kompakt kialakításával és közvetlen vízvezeték-csatlakozásával tökéletesen beépül az otthonunkba, míg az X60 Pro Matrix a különféle padlótípusok egyedi kezelésére optimalizált megoldás. A sorozat mindegyik tagja 42 000 Pa szívóerővel bír, és a hajszálak, valamint a kisállatszőrök feltekeredését gátló HyperStream Detangling 2.0 kefékkel dolgozik. A széria legfontosabb fejlesztése a Dual UltraExtend megoldás: az oldalkefe akár 12, a felmosóegység pedig 18 centiméterrel nyúlik ki a precíz szegélytakarításért. A komplex lakásokban való magabiztos mozgást az AI OmniSight 3.0 navigáció vezérli, a PowerMaster 11A villámgyors töltési technológia pedig gondoskodik a gyors újratöltésről a nagyobb terek hatékony tisztításáért.
Gőzerővel érkeznek az új száraz-nedves porszívók
A száraz-nedves takarítógépek mezőnyében a Dreame T16 Pro Steam hívta fel magára a figyelmet. A modell karcsú kialakításának köszönhetően a legalacsonyabb bútorok alá is befér, legnagyobb előnye pedig a 200°C-os forró gőz, amely vegyszerek nélkül pusztítja el a kórokozók 99,9999%-át, miközben TÜV minősítése garantálja a fapadlók kíméletes tisztítását. A kategória másik berlini újdonsága a Dreame T16 Ultra, amely az EdgeHunter technológiát hozza el a szegmensbe egy rugalmas, kerek felmosópárnával kiegészítve a főkefét. Ez a mozgatható kiegészítő szegélyek mentén 5 milliméterrel, alacsony bútorok alatt pedig akár 30 milliméterrel nyúlik ki..
Pehelykönnyű vezeték nélküli porszívók
A Dreame Air széria a márka első PenStyle, azaz különösen karcsú és könnyű formavilágú vezeték nélküli porszívócsaládja. A mindössze 1,1 kilogrammos Dreame Air Station egy kézzel is kényelmesen irányítható, 360 fokban forgó feje révén a legszűkebb helyekre is befér, miközben 24 000 Pa szívóerőt és akár 40 perces üzemidőt nyújt. A használatot egy önürítős dokkolóállomás teszi teljessé, amely a töltés mellett automatikusan porzsákba üríti a portartályt. A sorozat másik tagja, a Dreame Air AquaCycle Pro a száraz porszívózás mellett a felmosást is megoldja a Z30 AquaCycle Pro alapján továbbfejlesztett, népszerű nedves takarítómoduljával.
Szintet lép a szépségápolás is
A márka a személyes gondoskodás terén is újdonságokkal érkezett. A Dreame Pocket Aura kompakt hajszárító intelligens hőmérséklet-szabályozással óvja a fejbőrt, míg a beépített plazmaionos technológia kisimítja a tincseket és ragyogó fényt kölcsönöz a frizurának. A Dreame AirAuto automata hajformázó légáramlás segítségével önműködően tekeri fel a hajat a formázófejre, feleslegessé téve a kézi csavargatást. A Dreame Chrona LED fényterápiás arcmaszk pedig 280 beépített leddel és öt hullámhossztartománnyal kínál személyre szabott, 10 perces vezeték nélküli bőrápolási kezeléseket.
Intelligens robottechnológia a kertben
A beltéri tapasztalatok a kertgondozásban is megjelentek: a kiállításon bemutatkozott az összkerékhajtású Dreame A4 AWD Pro robotfűnyíró. A gép OmniSense 4.0 lézeres-kamerás navigációval tájékozódik, az EdgeMaster 4.0 robotkaros technológiájával a szegélyek mentén is precízen dolgozik, miközben az akár 90%-os lejtők leküzdésével a legnehezebb terepeken is megállja a helyét.
A Dreame X60 Pro széria készülékei már elérhetők a hazai kínálatban, míg a többi bemutatott újdonság fokozatosan, az idei év folyamán, illetve 2027 első felében érkezik meg a magyar piacra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Mozgásban2 hét ago
A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt
-
Gazdaság2 hét ago
Az összes hitelállomány több mint egyötödét támogatott lakáshitelek teszik ki
-
Gazdaság2 hét ago
Gyakorlatorientált képzések: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
-
Gazdaság2 hét ago
Négy év elektromos flottatapasztalat: akár 10 százalékos költségmegtakarítás érhető el megfelelő infrastruktúrával
-
Zöld2 hét ago
Nem csak az számít, mennyi fát termel az erdő: százmilliárdokat érhet, ha tovább állva marad
-
Ipar2 hét ago
Robot Pick AI rendszer segíti az összeválogatást
-
Gazdaság2 hét ago
Budapest adott otthont a Schneider Electric Europe Supplier Day 2026 nemzetközi stratégiai beszállítói eseményének






