Connect with us

Okoseszközök

Turbózd fel az iPhone élményt!

Az iPhone sikerének titka

Sokszor elámulunk az Apple, azon belül is az iPhone sikerén és népszerűségén. Találgatjuk, hogy mi lehet a titok, ami ennyi vásárló és felhasználó elismerését kiváltotta, és miért vagyunk hajlandók sokkal többet áldozni kedvenc márkánkért, ahelyett, hogy  kedvezőbb áron egy másik márka csúcskategóriás készülékét választanánk.

ikiegeszitok_iphone_tok_5

Egyre több szolgáltató cég ismeri fel, mennyire fontos, hogy egy gyártó megértse ügyfelei igényeit és igyekezzen messzemenően ki is szolgálni azokat. Az Apple elvitathatatlan érdeme, hogy a mobilpiacon elsőként álmodta meg termékeit ebben a felfogásban. A tervezők az iPhone-nal olyan készülékeket hoztak létre, amit akár ők maguk is szívesen használnának a hétköznapokban. A külső jegyekben és a funkciókban egyaránt visszaköszön a letisztultság és az átláthatóság, amik mára az iPhone-ok védjegyeivé váltak. A praktikusság és a logikus egyszerűség mindenképpen bejött az Apple-nek, hiszen az iPhone borsos ára ellenére korunk státuszszimbólumává tudott válni. Ez azonban még kevés lenne a sikerhez, az iPhone-ok minősége, tartóssága és megbízhatósága szintén elvitathatatlan.

Milyen egy jó kiegészítő?

Egy igazi iPhone rajongó a telefonhoz vásárolható kiegészítőktől is ugyanazt a felhasználói élményt és színvonalat várja el, mint ami miatt a telefonja mellett tette le a voksát. Egy profin megtervezett darab tökéletesen óvja a féltett mobilt vagy épp sokoldalúbbá teszi annak használatát. Fontos azonban, hogy a megvásárolt kiegészítő tökéletesen illeszkedjen a telefonhoz és pontosan azt a minőséget képviselje, amit egy iPhone-tól kapunk. Nem utolsó szempont az sem, hogy ne elvonja, sokkal inkább felhívja rá a figyelmet, hiszen egy Apple mobillal mindig szívesen büszkélkedünk.

ikiegeszitok_iphone_tok_4

A jól kiválasztott védőtok öltöztet

Az első kiegészítő, ami már a vásárláskor eszünkbe jut, az a védőtok, hiszen a karcolásoktól, sérülésektől a használat első pillanatától szeretnénk mobilunkat megóvni. Az iPhone-okhoz szerencsére számtalan minőségi és látványos védőborítást találunk az üzletek polcain. A tokok alapanyaga általában minőségi műanyag, vagy bőr amely akár önmagában, akár más anyagokkal kombinálva nyújt tökéletes védelmet. A legelegánsabb megjelenést sokak szerint az igazi vagy műbőrrel bevont tokok biztosítják. Mára már ezek is túlmutatnak az egyszerű védőfunkción, hiszen számos modell alkalmas a bankkártya vagy a készpénz praktikus és igényes tárolására is.

Az igazi változatosságot mégis a kívül-belül műanyagból készült tokok között fedezhetjük fel. Szó szerint a szivárvány minden színében találunk modellt, azonban a professzionális alapanyagok kombinációi, a beépített extrák, a kényelmi és biztonsági kiegészítők számtalan variációja biztosítják igazán, hogy megtaláljuk a leginkább hozzánk és életvitelünkhöz passzoló védelmet.

Legnépszerűbbek a rugalmas szilikonból a TPU-ból és a kemény polikarbonátból, illetve sok esetben ezek együttes felhasználásával készített védőtokok. A borítások legtöbbször az oldaléleket illetve a hátlapot védik, de olyan típust is találunk a kínálatban, amelynek széria tartozéka a kijelzőt védő üvegfólia is. Ezek a szinte gyémánt keménységű, karcálló üvegek természetesen külön is megvásárolhatóak az iPhone kiegészítőket forgalmazó webshopokban vagy üzletekben.

A beépített plusz védelmi funkciók mellett, mint  a sarkokat védő légpárnák, a csúszásmentes markolat, a praktikumok is elkápráztatják az iPhone tulajdonosokat. A hitelkártya tartóként is funkcionáló védőtok a kényelmünkről gondoskodik, de a tokba rejtett kitámasztó karnak is komoly hasznát vehetjük, ha olyankor is szeretnénk használni a mobilunkat, amikor mindkét kezünk foglalt.

A minőségi tok ismérve, hogy a csatlakozó nyílások precíz kialakításának köszönhetően a lightning kábelek, fülhallgatók és töltők is probléma nélkül illeszthetőek a készülékünkhöz. Számos telefontok ma már a vezeték nélküli töltők használatát is támogatja. Ezek a töltők nemcsak a helyhez kötöttség problémáját oldják meg, de képesek egy átlagos fali töltőnél gyorsabban is feltölteni telefonunk akkumulátorát, ami fontos szempont

ikiegeszitok_iphone_tok_3

Hasznos kiegészítők utazáshoz, nyaraláshoz

Bár a formatervezett, vékony, de mégis megbízható védelmet nyújtó tokoknak köszönhetően telefonunkat a zsebünkbe csúsztatva szinte bárhová magunkkal vihetjük, nedvesebb közegben, például nyaralás alatt a vízparton nem árt, ha van egy vízálló tokunk.

Apropó vízpart és nyaralás! Számos kiegészítőnek az utazás alatt is nagy hasznát vehetjük.  Járművekben a biztonságos vezetéshez nagy segítségünkre lehetnek a szélvédőre vagy hűtőrácsra felhelyezhető mobiltartók. Talán sokan nem is gondolnák, de kerékpárokhoz is találunk hasonló kiegészítőket, így a navigáció előnyeit akár tekerés közben is élvezhetjük.

Nem telhet el a nyaralás fényképezés nélkül. Ahhoz, hogy a fotokón és videókon mindenki rajta legyen, kihagyhatatlan egy profi szelfi bot. Választhatunk a vezetékes vagy a bluetooth-os verziók közül. Amennyiben a bluetooth-os szelfi bot mellett döntünk, figyeljünk arra, hogy azt szintén tölteni kell, majd mint a telefont.

ikiegeszitok_iphone_tok_2

Ez sem jelenthet gondot, ha velünk van egy autós adapter, amelynek segítségével akár több készüléket is tölthetünk egy időben utazás közben. Természetesen nemcsak autós, de hagyományos adaptereket is találunk az Apple termékekhez. Így a szálláshelyen is egyszerre tölthetjük vagy csatlakoztathatjuk a hálózathoz készülékünket és kedvenc kiegészítőinket, hogy aztán gond nélkül élvezhessük a használatukat.

Okoseszközök

Megváltoztak a TV választás szempontjai, új modellel válaszol a Hisense

Az emberek ma már nemcsak kiváló képminőséget és modern technológiát várnak el egy televíziótól, hanem azt is, hogy harmonikusan illeszkedjen otthonuk stílusába.

Erre a változó igényre reagál a Hisense legújabb lifestyle modellje, az S5 DécoTV, amely a dizájnt, a technológiát és az otthoni esztétikumot egyesíti – új fejezetet nyitva a televíziózás élményében.

Míg korábban a méret és a felbontás volt a döntő, ma már legalább ennyire fontos a készülék megjelenése, elhelyezhetősége és az, hogy miként illeszkedik a lakás stílusába. A vásárlók egyre inkább olyan eszközöket keresnek, amelyek nemcsak funkcionálisak, hanem esztétikai élményt is nyújtanak – a technológia így a mindennapi élet természetes, sőt, dekoratív részévé vált.

A Hisense S5 DécoTV a legmodernebb technológia és az otthoni elegancia ötvözése. A készülék egyszerre szórakoztatóeszköz és stíluselem, amely művészet ihlette formavilágával, letisztult központi állványával és rendezett kábelmegoldásával bármilyen enteriőrbe kifinomultan illeszkedik. Az esztétikus megjelenés mellett a készülék minden érzékre ható élményt kínál. A Hi-QLED Colour kijelzőtechnológia és a Dolby Atmos hangzás együttese élethű képet és magával ragadó hangélményt nyújt – legyen szó filmnézésről, hétköznapi műsorokról vagy akár hangulatvilágításként való használatról. A készülék hazánkban 32” -es méretben decembertől, míg a nagyobb, 43” -es verzió 2026 elejétől érhető el.

Az új modell bevezetését az S7 CanvasTV sikere előzte meg, amely az otthonokat valódi élő galériákká alakította. Az Art Mode, a 4K Hi-QLED Colour és az UltraSlim Wall Mount révén a CanvasTV ötvözve a csúcstechnológiát a művészi eleganciával. Lehetővé tette, hogy a felhasználók műalkotásokat jelenítsenek meg a képernyőn, miközben moziélményt élveznek – így otthonuk egyedivé és inspirálóvá válhatott.

Az S7 CanvasTV és az S5 DécoTV együtt testesítik meg a Hisense Lifestyle TV filozófiáját: ahol a technológia és a művészet találkozik, hogy még élhetőbbé és szebbé tegye a mindennapokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Jelszó nélküli bejelentkezések és mesterséges intelligencia által vezérelt biztonság

Az új, fenyegetéseket megelőző frissítések lehetővé teszik a KKV-k és az MSP-k számára, hogy a növekedésre összpontosítsanak, miközben biztonságban maradnak.

A biztonságos és AI-és felhőalapú hálózati megoldások nyújtásában vezető szerepet betöltő Zyxel Networks új biztonsági funkciókat jelentett be fiók- és biztonsági szolgáltatásaiban, köztük az iparágban elsőként bevezetett Passkey bejelentkezési lehetőséget és AI-vezérelt biztonsági frissítéseket. Ezek a fejlesztések az erősebb biztonságot egyszerűbb műveletekkel kombinálják, lehetővé téve a kis- és középvállalkozások (KKV-k) és a menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára, hogy gyorsabban reagáljanak a fenyegetésekre, és „kevesebb erőforrással többet” védjenek.

A kis- és középvállalkozások növekvő kiberbiztonsági kihívása

Az év elején a világ szemtanúja volt az eddigi legnagyobb adatszivárgásnak, amely a jelentések szerint több mint 16 milliárd bejelentkezési hitelesítő adatot tett ki támadásoknak. Bár egy nemrégiben készült felmérés szerint a kis- és középvállalkozások 94%-a kritikus fontosságúnak tartja a kiberbiztonságot, sokan továbbra is alulbiztosítva, korlátozott eszközökre és szakértelemre támaszkodva védik hálózataikat, így a különösen sebezhetővé válnak a költséges jogsértésekkel szemben.

„A KKV-k a növekvő kiberfenyegetések és a korlátozott erőforrások között léteznek”

– mondta Ken Tsai, a Zyxel Networks elnöke.

„A jelszó nélküli hozzáférés és az AI-vezérelt biztonság kombinálásával könnyítünk ezen a terhen, lehetővé téve az ügyfelek és az MSP-partnerek számára, hogy biztonságban maradjanak és a növekedésre koncentráljanak. Ezek az új biztonsági képességek integrálódnak széles portfóliónkba és szolgáltatásainkba, így a telepítés és a folyamatos menedzsment hatékonyabbá és kevésbé erőforrás-igényessé válik.

Az első védelmi vonal védelme – gyorsabb és biztonságosabb bejelentkezések

A gyenge vagy újrahasznált jelszavaknál kezdődik sok betörés. Ennek kiküszöbölésére a Zyxel Networks bevezeti a Passkey hozzáférést a Zyxel fiókokhoz, amely a KKV-k számára az iparágban elsőként bevezetett olyan funkció, amely csökkenti a kockázatot anélkül, hogy súrlódást okozna, és magában foglalja az alábbiakat:

  • Jelszó nélküli hozzáférés: Zökkenőmentes bejelentkezés ujjlenyomat-olvasással, arcfelismeréssel vagy PIN-kóddal az eszközök feloldásához. Ez azt jelenti, hogy nincsenek jelszavak, amelyeket a rosszindulatú támadók ellophatnak vagy adathalászhatnak.
  • Széles lefedettség: A Passkey a Zyxel Networks szolgáltatási kínálatának széles skálájára terjed ki, mint például a myZyxel, Nebula, SecuReporter, Astra, Circle, Marketplace, Store, Support Campus, Community, Education Center és még sok más. A hálózati alkalmazások támogatása, beleértve a Nebula Cloud Authentication for SMBs WiFi és távoli hozzáférésű VPN bejelentkezéseket, hamarosan kiegészül a .
  • Rugalmas bejelentkezési lehetőségek: A Passkey kiegészíti a meglévő bejelentkezési lehetőségeket, beleértve a jelszó plusz többfaktoros hitelesítést, a Google ID-t, az Apple ID-t és a Microsoft Entra ID-t, így a szervezetek saját tempójukban alkalmazhatják ezt az új funkciót.

AI-vezérelt, használható intelligencia

Mivel kevés a képzett biztonsági szakember, a Zyxel Networks a következő AI-alapú funkciókat is beágyazza, hogy felismerje, támogassa és segítse a SMB-ket és MSP-ket a fenyegetések gyorsabb elhárításában, csökkentve a kézi felülvizsgálatot és csökkentve a kisebb csapatokat gyakran visszatartó készségbeli korlátokat:

  • AI-védelem tűzfalakkal: Az uOS v1.36+ operációs rendszerrel ellátott USG FLEX H sorozatot használó KKV-k és MSP-k profitálhatnak a nulladik napi támadások és az AI-szolgáltatások által okozott fenyegetések blokkolására szolgáló gépi tanulás előnyeiből, ami segít az aláírásokon túllépni. A rendszergazdák több ezer alkalmazást és viselkedést azonosíthatnak és ellenőrizhetnek, beleértve az olyan GenAI-alkalmazásokat, mint a DeepSeek, a ChatGPT és a Gemini.
  • AI-Monitor és AI-Assist a SecuReporter segítségével : A mesterséges intelligencia figyeli az eszközök állapotát és a CPU/memória/ülések rendellenes használatát, segítve az adminokat a lehetséges hálózati kiesések vagy biztonsági rések korai jeleinek felismerésében. Az AI Smart Summary segítségével heti fenyegetettségi jelentéseket ütemezhetnek, hogy gyors áttekintést kapjanak a tevékenységekről. A SecuPilot nevű beágyazott AI asszisztens természetes nyelvű lekérdezésekkel segíti az adminokat a meglátások feltárásában, az incidensek kivizsgálásában és a gyorsabb kezelésben.

További információért látogasson el a https://community.zyxel.com/en/discussion/30669 és a https://www.zyxel.com/global/secureporter weboldalra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

iRobot Roomba Max 705 Combo 2 az 1-ben robotporszívó

irobot Roomba Max 705 Combo Robotporszívó

Jó lenne, ha a takarítás magától elintéződne és az iRobot Roomba Max 705 Combo Robot + AutoWash Dock ezt nemcsak ígéri, hanem be is váltja. A legújabb iRobot modell nem csupán porszívózni tud, hanem fel is mos, ráadásul a dokkolóállomás automatikus öblítéssel gondoskodik róla, hogy a felmosópárnák mindig tiszták legyenek a következő bevetéshez. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez a robot valóban a kényelmet szolgálja, mint az, hogy tesztünk során szinte egy ujjunkat sem kellett mozdítanunk – kivéve persze a bekapcsolást.

Beüzemelés és mindennapi használat – egyszerűbb, mint hangzik

A beüzemelés meglepően gyors és zökkenőmentes volt: a robot pillanatok alatt frissítette a szoftverét, majd nekiállt feltérképezni a szobát. A teszt során direkt egy olyan helyiséget választottunk, ahol a beépített gardróbon két, plafontól a padlóig érő tükör található. Ezek az első térképrajzolásnál kissé megzavarták a rendszert – a Roomba a szoba méretét duplájára becsülte, hiszen a tükröződést valós térként érzékelte. Azonban már az első aktív takarítási ciklus alatt korrigálta magát, és a térkép tökéletesen pontos lett. Természetesen az iRobot Home alkalmazásban ez manuálisan is egyszerűen módosítható, ha valaki szeretné finomhangolni az alaprajzot.

Takarítás minden felületen – jól vizsgázott

A tisztítási teljesítmény ezúttal sem okozott csalódást. Tesztünk során a szerkesztőség cicája, Elise is “segített” – ő biztosította a megfelelő mennyiségű cicaszőrt a szőnyegre, és szigorúan felügyelte a robot minden mozdulatát. A normál szívóerővel nem tudta maradéktalanul kiszedni a mélyebben megbújó szőrszálakat, viszont a Deep Clean üzemmód aktiválásával a helyzet gyorsan megoldódott. A négy takarítási mód – Smart, Light, Standard és Deep Clean – különböző szívóerőt és vízadagolást kínál, így könnyen testre szabható a tisztítás a padló típusa és a szennyeződés mértéke szerint. A keménypadlón halk és precíz, szőnyegen pedig erőteljesen dolgozik, és automatikusan felismeri, mikor melyik felületen jár.

A felmosó rendszer a Roomba korábbi modelljeihez képest komoly fejlesztést kapott, ez a PowerSpin™ Roller Mop felmosórendszer, PerfectEdge® technológiával. A felmosó önmagát folyamatosan tisztítja, kitolható a szélek és sarkok eléréséhez, valamint egy egyedi védőburkolatot használ, amely megakadályozza a szőnyegek elázását felmosás közben. A felmosó percenként 200 fordulattal forog, és a SmartScrub technológiával kombinálva 10× hatékonyabb tisztítást biztosít az alapmodell Roomba 105 Combo robothoz képest. Ez nemcsak a friss foltokat tünteti el, hanem a rászáradt, makacsabb szennyeződéseket – például kávé- vagy cipőnyomokat – is meglepően hatékonyan kezeli. Az AutoWash Dock a takarítás után 72 °C hőmérsékleten kimossa és 50 °C hőmérsékleten megszárítja a felmosó hengert, így a robot mindig tisztán áll készen a következő körre.

Design – letisztult forma minőséget sugall

A Roomba Max 705 Combo dizájnja hű az iRobot hagyományaihoz: elegáns, letisztult és prémium érzetű. A készülék fekete mellett fehér színben is elérhető, így könnyen illeszthető bármilyen enteriőrbe. A matt burkolat modern, a mérete ideális – elfér bútorok alatt, de elég robusztus ahhoz, hogy komoly gépnek tűnjön. A dokkoló állomást mindkét elérhető szín esetén fa utánzatú betéttel díszítették, ami stílusos, otthonos hangulatot kölcsönöz, miközben a készülék teljesen funkcionális: nemcsak tölt, hanem a vízkezelést és az öntisztítást is megoldja, így nem kell kézzel bajlódni a karbantartással.

Applikáció és vezérlés

A vezérlés és az applikáció külön dicséretet érdemel. Az iRobot Home app nemcsak részletes statisztikákat mutat, hanem valós időben is nyomon követhetjük, merre jár a gép, mely területeket takarította már fel, és melyek vannak még hátra. Beállíthatunk zónákat, takarítási rutinokat, sőt, akár azt is, hogy bizonyos területeket kerüljön el a robot (pl. a cica alvóhelyét). A térképek szerkeszthetőséges és használata gyerekjáték, az applikáció stabil, ami manapság sajnos nem egyértelmű minden okoseszköznél.

Összegzés: érdemes beruházni?

Összességében a Roomba Max 705 Combo Robot + AutoWash Dock a jelenlegi iRobot kínálat egyik legokosabb és legnagyobb kényelmet ígérő tagja. A precíz navigáció, a hatékony porszívó- és felmosófunkciók, valamint az önmosó dokkoló együttesen olyan kényelmet kínálnak, ami tényleg érezhetően leveszi a házimunka terhét.

iRobot Roomba Max 705 Combo főbb technikai jellemzői:

  • 4 takarítási mód: Smart, Light, Standard és Deep Clean
  • Intelligens 3D térképkészítés és navigáció akadályelkerüléssel: ClearView™ Pro LiDAR + PrecisionVision™ AI
  • Szívóerő: 13 000 Pa (akár 175× nagyobb szívás a Roomba 600 sorozathoz képest)
  • Felmosás: PowerSpin™ Roller Mop: Öntisztító felmosófej
  • Dupla gumikefék: gubancolódásmentes működés és hatékony takarítás többféle felületen
  • Két oldalkefe: hatékonyabb szennyeződés-eltávolítás a sarkokból és szélekből
  • Dokkoló : AutoWash Dock – automatikus portartály-ürítés, vízutántöltés, felmosópad-tisztítás + szárítás 72 °C vízzel / 50 °C levegővel
  • Szőnyegfelismerés: automatikus felmosóemelés szőnyeg felett
  • Mérete:35 x 34,5 x 10,4 cm
  • Súlya a robotnak: 3,4 kg
  • Akkumulátor: 5000 mAh LI-ION, kb. 180 perc működési idő, automatikus visszatérés a dokkolóra
  • Tartály térfogata: 275 ml
  • Irányítás: Roomba HOME mobilapplikáció: Android, iOS, valós idejű térkép, zónák, no-go területek (ez az applikáció nem azonos az iRobot programmal, amivel a régebbi készüléket lehet irányítani)
  • Kompatibilitás: Alexa, Google Assistant és Siri – hangvezérléssel is működik
  • Dizájn: prémium, matt fekete vagy fehér kivitel imitált faberakással

További információ: www.irobot.hu/termekek/legujabb-modellek/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss